Szagmentes újrahasznosított műanyagokat fejleszt a Mol

2024.03.02.
A közlemény szerint az autóiparban a műanyagok illóanyagtartalma és a termékek szagtulajdonságai nagyon érzékeny paraméterek, amelyek szigorúan szabályozottak. A Mol a Tiszaújvárosban megvalósuló fejlesztés során vizsgálja egyebek mellett a natúr műanyag gyártási technológiáit, a technológiai paraméterek módosítását, a felhasznált komponensek, adalékanyagok összetételének finomhangolását, illetve a gyártást követő, az illóanyag csökkentésére alkalmas technológiák hatását. A cél új, alacsony emissziójú és szagú natúr, kompaundált, valamint visszadolgozott hulladékot tartalmazó műanyagtermékek kifejlesztése. Az alapanyagból a többi között autókba műszerfal vagy szellőző berendezés készülhet - ismertették. A kutatás-fejlesztési projekt jól illeszkedik a Mol stratégiai céljaihoz, mivel egyik célja az újrahasznosított műanyagtermékek illóanyag-kibocsátásának csökkentése és "szagtulajdonságainak javítása", így előmozdítva a körforgásos gazdaság megvalósulását. Ha a termékek fejlesztése sikeres lesz, a Mol európai szinten is jelentős piaci előnyre tehet szert, az ágazatvezető vállalatok termékeivel sikeresen felveheti a versenyt - közölték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Porsche által fejlesztett implantátum 18 másodperccel gyorsabb, mint a Neuralinké

2024.03.02.
A Porsche által tervezett és kifejlesztett kísérleti agyi implantátum új idegi áramköri rekordot állított fel, amely túlszárnyalja a Tesla-vezér, Elon Musk Neuralink chipjének rekordját. Az új prototípus implantátumnak - amelyet még idén bemutatnak - 18 másodperccel gyorsabban sikerült feltérképeznie az agy központi funkcióit, mint a Neuralinké. A Porsche szerint a chip egy "szabványos" mikroprocesszor volt, további fejlesztések nélkül, és a tesztelés napján a körülmények "klinikailag megfelelőek" voltak. "Az új prototípus chipünk minden várakozásunkat felülmúlta, hiszen huszonhat másodperccel gyorsabb, mint a korábban gyártott implantátumaink, és 18 másodperccel gyorsabb, mint a jelenlegi rekorder. Ezzel az új chippel a felhasználók mostantól szó szerint gyorsabban gondolkodhatnak, mint a riválisok” – nyilatkozta a Porsche szóvivője. "Nagyon büszkék vagyunk erre a történelmi eredményre, amely az évek óta tartó külső programozásra épül, ahol a 911 GT3 RS-t még azok is minden idők legnagyszerűbb autóipari tárgyának tartják, akik soha nem vezették.” A Porsche később megerősítette, hogy már dolgozik egy hardcore szupersebességű agyi  implantátumon, amely még kisebb szénszálas áramköri lapot és opcionális könnyűelektróda-csomagot tartalmaz.

Verstappen leiskolázta a mezőnyt, kettős Red Bull győzelem a szezonnyitón

2024.03.02.
A 26 éves holland pilótának ez pályafutása során az 55. futamgyőzelme, Bahreinben tavaly után másodszor diadalmaskodott és sorozatban 42. pontszerző helyezését könyvelhette el. Verstappen mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez zárta másodikként a szezonnyitó versenyt, míg a dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel. A rajtot Verstappen tökéletesen kapta el, így az első kanyarban hiába támadta meg őt a második helyről startoló Charles Leclerc (Ferrari), a holland vb-címvédő az élen maradt. Mögé sorrendben Leclerc, George Russell (Mercedes) és Pérez sorolt be, a harmadik körben viszont Russell lehagyta Leclerc-t és feljött másodiknak. Négy körrel később Pérez is sikeres akciót hajtott végre, elment Leclerc mellett és átvette a harmadik pozíciót. Verstappen az élen senkitől sem zavartatva építgette az előnyét, a 10. körben már hét másodperc volt az előnye Russell-lel szemben, miközben Leclerc-t a csapattársa, Sainz is megelőzte. A 12. körben Russell, valamint Leclerc is a boxba hajtott kerékcserére, majd Pérez, a 15. körben pedig Sainz következett, közben a pályán Pérez lehagyta Russellt, ezzel megkaparintotta a második helyet. Az élen száguldó Verstappent a 18. körben hívta kerékcserére a csapata, a címvédő pedig a friss abroncsokkal simán visszaállt az élre, miközben Sainz nagyszerű manővert végrehajtva megelőzte Russellt, ezzel már harmadik volt. A következő boxkiállások sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 36. körben, egy körrel később Pérez, majd pedig Verstappen is megkapta az új gumikat, a sorrend pedig a dobogós helyeken nem változott. A hajrának Verstappen több mint 16 másodperces előnnyel vághatott neki másodikként száguldó csapattársa előtt, akit Sainz követett nagyjából két másodperces lemaradással. A leintésig nagy változás már nem történt, így kettős Red Bull-sikerrel indult a szezon, a remekül versenyző Sainz pedig megérdemelten csípte el a harmadik pozíciót. A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Lecsaptak a rendőrségi drónok, veszélyes sofőrök az „áldozatok” - videó

2024.03.02.
Kalocsán a lakosság kérésére a Mátyás király utca és a Vörösmarty utca kereszteződését pásztázták a rendőrök néhány órán keresztül. A problémásnak jellemzett helyen egy kerékpárút is húzódik. Az autósok pedig sokszor figyelmen kívül hagyják a részükre kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát, és nem biztosítanak elsőbbséget a kerékpárosoknak. A csütörtöki akció során több jogsértő sofőrt is lefüleltek, nekik – az elkövetett szabálysértéstől függően – helyszíni vagy közigazgatási bírságot kell fizetniük.   A kecskeméti járőrök a megyeszékhelyen többek között az elsőbbségi szabályok betartását, a tilos jelzésen történő áthaladást és a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték. Délután 14 és 16 óra között a Budai út - Bethlen körút - Jókai utcai csomópontot figyelték, ahol probléma a tilos jelzésen történő áthajtás. Az egyenruhások összesen negyvenkét szabálysértőt büntettek meg. Figyelmet érdemel az a tény, hogy közülük tizenhatan fittyet hánytak a saját, közvetlen biztonságukra: ők nem használták vezetés közben a biztonsági övet. A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Járműfényezők után karosszérialakatosokat is képez a Roncs Autó

2024.03.02.
– A járműfényezők képzése 2022. szeptemberében indult, ők voltak az első fecskék az államilag finanszírozott programban – mondja Katona Ferenc oktatásért felelős vezető. Megtudjuk, a felnőttképzést a Szegedi SZC Csonka János Technikummal közösen szervezik, a gyakorlati oktatásért Bodó András felel, aki több évtizede műveli vállalkozóként ezt a szakmát magas színvonalon. A kép jobb oldalán Bodó András A szakoktató egy régi álmát látja megvalósulni ebben a szakképzési együttműködésben. Már több évtizede akart egy fényező műhelybázist, erre vállalkozásának telephelyén azonban nem voltak meg a feltételek, ám itt, a Roncs Autó Kft. szegedi, városszéli autóbontójában minden lehetőség adott. A hétfő és a kedd elméleti oktatásé, a szerda és csütörtök pedig a gyakorlaté, minden foglalkozás délután 4 órakor kezdődik. A képzéshez kifejezetten erre a célra, egy jól felszerelt, elméleti és gyakorlati oktatóközpont épült a Roncs Autó Kft. telephelyén, barnamezős beruházásban. Az első csoportot az elmúlt év nyarán portálunk már meglátogatta, erről itt olvashatnak. A 2024 február második felében tartott gyakorlati vizsgára a szokásos újságírói lendülettel érkeztünk, ám kissé csalódnunk kellett, abba a helyiségbe be sem léphettünk, ahol a leendő járműfényezők számot adtak tudásukról. A vizsga, ahova újságíró be nem léphetett Mint Katona Ferenc képzési vezetőtől megtudtuk, nem ok nélkül való ez a szigorú szabálykövetés. – A Szegedi Regionális Vizsgaközponttal kötöttünk szerződést, ami azért volt célszerű, mert a gyakorlati képzést nem szétszórva kapták a hallgatók, hanem valamennyien a Roncs Autó tanműhelyében sajátították el a mesterséget. Így nem a Csonka, vagyis az elméleti képzőhely szerződött a gyakorlati vizsgára, hanem mi, ez volt a célszerű – mondja Katona Ferenc, hozzátéve, délelőtt voltak is kint ellenőrizni a SZEREVI-től. A gyakorlati számonkérést interaktív elméleti vizsga előzte meg, amit a Csonka János szakközépiskolában tartottak. Azt együtt tudta megcsinálni a 18 fős csoport, a gyakorlati vizsgát azonban két napra szedték szét – mi az elsőn toppantunk be. A legidősebb tanuló, a korelnök a 63 éves László Károly volt, úgy tűnik, ő tényleg a holtig tanulásban hisz. – Először autószerelő lettem, majd gépjármű technikus. Munka mellett, levelező tagozaton gépészmérnöki lettem a Zrínyin, az is autós szakirány volt, 50 évesen diplomáztam – mondja, hozzátéve, a párja dolgozik a Roncs Autónál, tőle tudta meg ez a lehetőséget. Így azután diplomás mérnökként letette a járműfényező szakmunkásvizsgát is. Katona Róbert, Bodó András és Léber Dániel Életkorát tekintve a középmezőnyhöz tartozó Katona Róbert karosszérialakatos mesterként kezdte el tanulni a járműfényező szakmát, ő még Békés megyében, kamarai segítséggel szerezte meg a mesterlevelet. Korábban egy jó nevű szegedi márkaszervizben dolgozott, ám idén februártól már ő is a Roncs Autó csapatát erősíti, mint karosszérialakatos szakoktató. Az egyik legfiatalabb tanuló, a 23 éves Léber Dániel a barátjától hallott a képzésről, akinek munkahelye ugyancsak a Roncs Autó. Dani hobbiból autókat restaurál, az egyik elkészült, igazán mutatós darabbal érkezett a vizsgára. – Motort cseréltem az Opel Vectrában, de új a kábelköteg is, ez utóbbit egy donorautóból mentettem ki és húztam be. A mechanikus, tekerős napfénytetőt elektromosra alakítottam át, a futóművet is teljesen felújítottam. A gyári szürke helyett feketére cseréltem a műszerfalat, igyekeztem mindenhol korhű alkatrészt használni – mondja a fiatalember. Dani motort is cserélt a Vectrában Megtudjuk tőle, hogy a Vectra 1993-as évjáratú, a kétliteres motor valamennyivel idősebb. Ezt az erőforrást egyébként ’88-tól gyártották és egy nagyon jól sikerült motornak tartja a szakma. Dani is a folyamatos tanulás híve, először autószerelő lett, majd következett a járműfényező szakmunkásvizsga, de már be is iratkozott a hamarosan induló karosszérialakatos képzésre is. És ha nagyon belejön, valószínűleg már nem csak hobbiszinten restaurál majd autókat. Egyébként egész komoly oktatóbázis kezd körvonalazódni a Roncs Autónál, a barnamezős beruházásban kialakított fényezőtanműhely és oktatóterem korábban a Pick állattartó telepének egyik masszív szerkezetű épülete volt. Mellette már dolgozik a földmunkagép, szedi ki az alapját a jövőbeni karosszéria lakatos tanműhelynek, ez viszont már egy igazi zöldmező beruházás. És elkezdődött már a parkolók kialakítása is. Így valóban komplex programot tud kínálni a cég, a járműfényezés és a karosszérialakatos ugyanis rokonszakmák, a mestereknek beszélniük kell egymással. Munkadarabok... – Bontóként már csak tudjuk, hogy az autóiparban a fényezés és a karosszériajavítás együtt jár. Jó lenne, ha mások is a legjobb szakembereket győznék meg arról, hogy van jövője a felnőttképzésnek – hangsúlyozta korábban portálunknak Dobó József, a Roncs Autó Kft. tulajdonosa. A cég és annak munkatársai egyfajta zászlóvivő szerep mellett egyszerre tanítanak és tanulnak is. Úgy oktatnak, hogy közben maguk is tanulnak a diákoktól, a szakmától. – Most is fut egy gépjárműfényező csoport, ők egy év múlva végeznek és szeptemberben indul a harmadik ilyen turnus. Már erre is egészen sok érdeklődő van, júniusban kezdjük a beiratkozási folyamatot – mondja Katona Ferenc. Megtudjuk tőle, hogy ennél hamarabb, már idén márciusban elkezdődik a karosszérialakatosok képzése, ebben a szakmában ez lesz az első csoport a Roncs Autónál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Zseniális magyar találmánnyal válhat egyszerűbbé a szélvédőmosás

2024.03.02.
A 290 millió forintos projekt keretében egy benzinkutakra szerelhető, 100-200 literes adagoló rendszert, illetve egy, a járművekbe építhető érzékelő-jeladó berendezést hoztak létre - írták közleményükben. A járművek jeladója információt ad az ablakmosó-folyadék szintjéről, egy számítógépes program pedig az automatikus pénztári fizetést teszi lehetővé a töltőállomásokon. Azt írták, a fejlesztés hozzájárul a megtermelt műanyagmennyiség és a járművek okozta környezetterhelés csökkentéséhez. A hagyományos szélvédőmosó folyadékok a környezetre káros oldó-, marószereket tartalmaznak, a flakonokban lévő szélvédőmosót gyakran csak részben használják fel, így hulladék lesz belőlük. Az eljárásnak köszönhetően az ablakmosótartályba csak a szükséges mennyiséget kell beletölteni a nagy kiszerelésű, utántölthető tartályból, így mellőzhető a felesleges vegyi és műanyaghulladék keletkezése. Hozzátették, minimális cél, hogy a projektköltség 5 éven belül megtérüljön. A környezetbarát fogyasztói szokások egyre nagyobb térnyerése miatt exponenciális árbevétel-növekedésre számítanak. A szekszárdi, paksi, dunaföldvári telephellyel működő, 1990-ben Gemenc Autóház Kft. néven alapított társaság 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevétel mellett 40 millió forint adózott eredményt ért el, a cég közlése szerint a 2023-as árbevétele meghaladja az egy évvel korábbit, és pozitív eredménnyel zárják az évet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A tavalyinál visszafogottabb növekedést vár idén a Volkswagen

2024.03.02.
A Volkswagen csoport 2023-ban 9,240 millió járművet értékesített, 11,8 százalékkal többet a 2022-es 8,263 milliónál. Az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) kiszállításai 35 százalékkal 771 ezerre emelkedtek 2023-ban; a csoport kiszállításain belül az arány folyamatosan emelkedett, 2023 egészében elérte a 8,3 százalékot. Az értékesítési árbevétel 322 milliárd euró lett, 15,5 százalékkal több az előző évi 279 milliárd eurónál. A működési eredmény 0,3 százalékkal 22,5 milliárd euróra emelkedett. A bevételarányos jövedelmezőség 7,0 százalékra csökkent 8,1 százalékról. Az idén öt százalék körüli növekedést tervez a konszern. A bevételarányos jövedelmezőség pedig 7,0-7,5 százalék körül lehet a konszern várakozásai szerint. Oliver Blume, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója elmondta: "2023 fontos év volt a Volkswagen-csoport számára az újrarendeződés szempontjából. Tavaly folytattuk a 10 pontos programunk és a teljesítményprogramok megvalósítását. A racionalizálási munkálatok befejeződtek. A Volkswagen-csoport átszervezésének fő irányát lefektettük. Erre építhetünk 2024-ben, és 2025-től szilárd alapokkal rendelkezünk a gyorsított növekedéshez." Arno Antlitz, a Volkswagen konszern pénzügyi és operatív igazgatója elmondta: "A 2023-as pénzügyi év eredményei azt mutatják, hogy gazdálkodásunk még szilárdabbá vált. Kiváló termékeink vannak, és ambiciózus hatékonysági programokat indítottunk a konszern egészére vonatkozóan. Ezért a visszafogott gazdasági kilátások és az intenzív verseny ellenére bizakodóan tekintünk a 2024-es évre." A vezetőség és a felügyelőbizottság a részvényesek közgyűlésének a 2023-as eredmény után részvényenként 30 centtel megnövelt osztalék kifizetésére tesz majd javaslatot. Az előző évi törzsrészvényenkénti 8,70 euró és elsőbbségi részvényenkénti 8,76 euró helyett így 9,00 és 9,06 eurót javasol. A Volkswagen konszern legnagyobb részvényesei a Porsche és a Piech családok tulajdonában lévő Porsche SE holding, Alsó-Szászország tartomány, valamint  Katar. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Befejeződik az egyik legnépszerűbb villanyautó gyártása

2024.03.02.
A Nissan az Autocar információi szerint március elején befejezi a jelenlegi Leaf gyártását a sunderlandi üzemében, miközben három új elektromos autó gyártására készül az angliai gyárban. A Leaf utódja egy elektromos crossover lesz, amelyet várhatóan még idén bemutatnak a 2026-os gyártáskezdet előtt. A másik két autó a Nissan Qashqai és a Nissan Juke elektromos utódai lesznek. A Nissan 2013-ban kezdte meg az első generációs, úttörő hatású Leaf gyártását Sunderlandben, három évvel a japán bevezetése után. A jelenlegi, második generációs Leaf 2017-ben érkezett meg az előd padlólemezére építve, de jelentősen továbbfejlesztett technikával, kétféle kapacitású (40 és 62 kWh) akkumulátorral. „A Nissan Leaf jelenlegi generációja, a világ első 100%-ban elektromos népautója Európában az életciklusa végéhez közeledik” – mondta a Nissan szóvivője a brit lapnak. "A piaci készlettől függően az európai vásárlók a járműkészlet elfogyásáig adhatják le rendeléseiket. A Nissan már bejelentette, hogy a fenntarthatóság és a villamosítás iránti elkötelezettségünk részeként 100%-ban elektromos járművek új termékcsaládját gyártják majd a sunderlandi üzemben az európai piacra" – tette hozzá. A második generációs Leaf gyártása más piacokra várhatóan a cég amerikai és japán üzemeiben még folytatódik. A Sunderlandben gyártott európai készletet a jelentések szerint valószínűleg az év végéig értékesítik. Itthon is jelentős akciót hirdetett az importőr a típusra, akár 8,5 millió forintért hozzá lehet most jutni állami kedvezmény nélkül is. Több mint 650 ezer Nissan Leafet adtak el a világon 13 év alatt, ebből 263 ezer Angliában készült. Sok éven át ez a típus a legkelendőbb elektromos jármű volt a világon, és a Nissant miatta tekintették sokáig az elektromos járművek szakértőjének. Amikor a harmadik generációs Leaf 2026-ban megérkezik, a Nissan előrejelzése szerint évente mintegy 100 ezer darabot gyárt majd a sunderlandi üzemben. Ezt a törekvést a helyszínen működő akkumulátorgyártó partner, az Envision AESC fogja támogatni, amely még az idén megnyitja új akkumulátorgyárát, amelynek kapacitása kezdetben 11 GWh lesz, aztán végül 30 GWh-ra nőhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Életveszély a magyar utakon – videón a sofőrök, akik szembe mentek a forgalommal

2024.03.02.
Az első esetben egy műszaki hibás autót hátrafele, forgalommal szemben, a felhajtón keresztül vontatott ki egy terepjáró. Másik alkalommal egy személyautó lopakodott végig a leállósávon, lehajtótól lehajtóig. A szabályosan közlekedők jelzéseire sem volt hajlandó megfordulni. A harmadik esetben egy kamionosnak volt mindegy, hogy éjszaka hol megy. Őt a rendőrök terelték át a megfelelő oldalra három kilométer megtétele után.   A szituációk nem volt viccesek. Baleset szerencsére egyik esetben sem történt. A forgalommal szemben felhajtó autó az egyik legváratlanabb dolog, amivel az autósok találkozhatnak az autópályákon.  Nem véletlenül kérik, hogy mindenki tartsa be a KRESZ szabályait. Tolatni, megfordulni autópályán, gyorsforgalmi úton tilos és életveszélyes! Ha pedig eltévesztettük a kihajtót, soha ne forduljunk vissza, ne tolassunk. Menjünk el a következő lehajtóig és onnan, a KRESZ szabályait betartva közelítsük meg a számunkra tökéletes lehajtót. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gyümölcsoltó Boldogasszonykor faültetés - aztán irány Misano

2024.03.02.
Illés Zoltán "Keresztény és népi hagyományainkhoz, a Kárpát medence flórájának és faunájának bioritmusához sokkal jobban illeszkedik március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony Napján egy fák és cserjék ültetésével színesített zöld ünnepnap, mint a hetvenes években kitalált április 22-i Föld Napja, ami általában már egyáltalán nem ideális időpont szabadföldi növények ültetésére. Ezért az idei évtől megpróbálunk egy régi népi-vallási hagyományt felelevenítve, új hagyományt teremteni, és március 25-én, hétfőn, Gyümölcsoltó Boldogasszony Napján, ezen a  gyönyörű szakrális és természetbarát napon ünnepelni a teremtett világot, a környezet, a természet és az állatok védelmét - fogalmazott Bóday Pál a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki hozzátette: természetesen mindezt nem a Föld Napja ellenében. "Április 22, tökéletes alkalom a környezet, természet és állatvédelmi edukációra, az iskolai zöld közösségi programokra, de fákat, cserjéket akkor ültessünk, amikor ösztönösen, bolygónk bioritmusához igazodva,  természetszerető elődeink is tettét: március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony Napján."  Bóday Pál A kápolnai állatvédő aktivista gondolatát szimpatikusnak találta az egyébként agrárszakember, Ignácz Balázs Heves Vármegye főispánja is, aki elfogadta a meghívást a rendezvényre, de dr. Illés Zoltán, ökológus, egyetemi tanár, az Orbán kormány korábbi környezetvédelmi államtitkára, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa is, aki szintén kiveszi a részét ez alkalommal Kápolnán a madár és méhecskebarát fák és cserjék ültetéséről.  Kiss Norbi De Szomszéd Lajos egri üzletember, a Macskaárvaház egyik legrégebbi támogatója is jelen lesz. Míg Kiss Norbert, ötször Európa-bajnok, világbajnok autóversenyzőnek, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjának ez lesz, az olaszországi Misano-ban induló versenyszezonja előtt az egyik utolsó állat és természetvédelmi közösségi programja. Náksi Attila, nemzetközi hírű sztár DJ, zenei producer ebből az alkalomból, több, mint fél év után látogat majd vissza Kápolnára, ahol együtt fognak madárbarát cserjéket ültetni zenésztársával, Kápolna világhírű hegedűművész, prímásával, Báder Ernővel.   Szomszéd Lajos - Rajtuk kívül természetesen velünk lesznek a Szurkolók az állatokért aktivistái, számos barátunk, önkéntesünk, támogatónk és Kápolna alpolgármestere, Szalóki Péter is jelezte részvételét ezen a magyar hagyományok szempontjából is jeles napon. Ugyanígy velünk lesz állatvédő mozgalmunk mobilitás partnere, Képe Tibor a Hyundai Hatvan tulajdonosa. De az idén negyedszázados  Jet Power Hungary Kft, a Can-Am quadok, homokfutók és trike-ok hazai importőre is jelezte: öt méhecskabarát, mézelő fa elültetésével itt ünnepli meg sikeres modelljének, a Can-Am Rykernek az ötödik szülinapját.         

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója