Súlyos sztrádabalesettel, teljes útzárral kezdődött a hétfő, mentők a helyszínen

2024.07.29.
- Az utánfutón egy mikrobuszt szállítottak - írta nem sokkal éjfél után a katasztrófavédelem. Az érdi hivatásos tűzoltók vonultak a balesethez, ahová mentő is érkezett. A szerelvény teljesen elzárja a pályát a forgalom elől, emellett olaj került a burkolatra. Az Útinform a baleset kapcsán arról adott hírt, hogy lezárták az M6-os autópályát Százhalombatta közelében, a forgalmat a közelben lévő csomóponton le-, majd felterelték. Az Útinform hétfő reggel 6 óra után néhány perccel arról írt, hogy az M1-es autópályán, Budapest felé, a Grébics pihenő közelében baleset történt. A 73-as km-nél a külső sávot lezárták. A torlódás közel 3 km-es. Fontos, hogy az M1-es autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a 66-os és a 60-as km között munkavégzés miatt lezárták a külső és a leálló sávot. A forgalmat a belső sávra és az ellenkező oldal belső sávjára terelik. Emiatt a 64-es km-nél a Remeteségi pihenőhelyet lezárták. Tankolni előtte, a  94-es km-nél található Concó-pihenőhelynél, vagy később a 43-as km-nél az Óbarok pihenőhelynél van lehetőségük.  

Súlyos döntés: Russellt utólag kizárták, Hamilton a győztes

2024.07.28.
A hétszeres világbajnok Hamilton sokáig vezette a versenyt, de Russell - akinek az autója 1,5 kilogrammal bizonyult könnyebbnek a megengedett minimum tömegnél - eltérő gumitaktikájának köszönhetően végül megelőzte. Az indoklás szerint ugyan Russell autója eredetileg megfelelt a szabályoknak és nehezebb volt, mint 798 kilogramm, utána 2,8 liter üzemanyagot még eltávolítottak belőle, hogy teljesen üres legyen a tartály, amit követően már csak 796,5 kilót nyomott a jármű, ez pedig nem felel meg a szabályoknak. "El kell fogadnunk a versenybírók döntését, még ha fájó is. Hibáztunk, tanulnunk kell ebből, de George-nak ez így is hatalmas csalódás" - értékelt Toto Wolff csapatfőnök a sorozat honlapján. A 39 éves Hamiltonnak ez az idei második, pályafutása 104. futamgyőzelme. A brit mögött a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon karrierje első futamgyőzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája lett a második, míg harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival. A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik. Módosított végeredmény:  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:19:57.566 óra  2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 0.647 másodperc hátrány  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.023 mp h.  4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 8.700 mp h.  5. Lando Norris (brit, McLaren) 9.324 mp h.  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 19.269 mp h.  7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 42.669 mp h.  8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49.437 mp h.  9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.026 mp h. 10. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 54.400 mp h. A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 10 van hátra): versenyzők:  1. Verstappen 277 pont  2. Norris 199  3. Leclerc 177  4. Piastri 167  5. Sainz 162  6. Hamilton 150  7. Pérez 131  8. George Russell (brit, Mercedes) 116  9. Alonso 49 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24 11. Nico Hülkenberg (német, Haas) 22 12. Cunoda Juki (japán, RB) 22 13. Ricciardo 12 14. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6 15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 6 16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 5 17. Ocon 5 18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4 csapatok:  1. Red Bull 408 pont  2. McLaren 366  3. Ferrari 345  4. Mercedes 266  5. Aston Martin 73  6. RB 34  7. Haas 27  8. Alpine 11  9. Williams 4

Indirekt bizonyítás

2024.07.28.
Indirekt bizonyítás definícióját lusta vagyok szépen megfogalmazni, ezért álljon itt a Chat GPT 3.5 válasza a feladatra: Az indirekt bizonyítás (más néven reductio ad absurdum) egy matematikai és logikai módszer, amely során egy állítás igazságát az ellenkezőjének feltételezésével bizonyítják. A bizonyítás folyamán azt mutatják ki, hogy az ellenkező feltételezés valamilyen ellentmondáshoz vezet, így az eredeti állításnak igaznak kell lennie. Ez a módszer különösen hasznos olyan esetekben, amikor az állítás közvetlen bizonyítása nehéz vagy bonyolult. Esetünkben annyi történt, hogy maga az autó nem volt annyira vészes állapotban, de tapasztaltak arra engedtek következtetni, hogy ezt az autót egyáltalán nem volt pénz karbantartani, és mire eladósorba került, szépen állva, lábon elszáradt. Az alany A 2016-os 320d GT BMW, amelyre ügyfelünk vásárlás előtti használtautó-vizsgálatot rendelt tőlünk, órája szerint még 200.000 km alatti volt. Fekete, ami egy BMW-nél mindig óriási előny, ráadásul magyarországi. Utóbbi okán a JSZP-ben is jól követhető a futásteljesítmény alakulása, amelyet a diagnosztikai lekérdezésünk is megerősített: tényleg ennyi. Szóval egy 8 éves, évente azért tisztes 24.000 km-es futást teljesítő üzleti verdáról van szó. Szintén a JSZP adatokból kiindulva eddig 2 eredetiségvizsgálatot végeztek el rajta, vagyis most éppen 3. tulajdonosát koptatja. A történetben annyira most megállunk, hogy rávilágítsunk az ilyen luxusautók tipikus életciklusára. Valaki új korában (2016-ban!) otthagy egy ilyen autóra 12-13 millió forintot. Használja 5 évig. Ezt onnan tudjuk, hogy akkor volt az első eredetiségvizsga. Jön a következő tulaj, aki 5 évesen jut hozzá, még úgy ahogy fenntartja, de azért már jönnek az utángyártott alkatrészek, az „ócsítás”. A vevő számára kiviláglik, hogy a prémium autó prémiu költségekkel is jár, és 7 hónap után gyorsan túlad rajta. Ekkor lép a képbe a harmadik, egyben jelenlegi tulaj, aki láthatóan szintén nem volt tisztában vele, hogy nem megvenni nehéz az ilyen autót, hanem fenntartani. Mondom miből következtettem erre. Valaki összetörte A festékréteg mérés hamar megmutatta, hogy bár a szerkezeti elemek érintetlenek voltak, mind a négy ajtó és mindkét hátsó sárvédő korábban javítva volt. Nem volt csúnya a kocsi és nem mondom hogy ördögtől való ilyen szinten javított autót venni, de azért nem hátrány egy még most is 5 millió felett árult autónál, ha nincs lefújva 6 elem. A részecskeszűrő megtelt A diagnosztikai lekérdezésben a motorvezérlőegység már törölni sem engedte a részecskeszűrő túl rövid hátralévő útszakaszára figyelmeztető hibakódot. „Csak ki kell tisztítani” mondhatnánk, de ez a mutatvány nem sikerül, akkor jön a csere. (Igen, mert az „EGR OFF, DPF OFF” megoldás illegális.) Számoljunk az illő és üdvös gyári alkatrésszel? Biztosan? OK! A részecskeszűrő nettó ára 600.000,- Ft körüli és még nincs kicserélve. Kellene 4 gumi és a hátsó fékek kompletten Nagy fegyvertény, hogy a gumiabroncsokról a DOT szám segítségével megtudható mikor gyártották őket. Na, nem azért mert amúgy nem tudnánk megállapítani, hogy cserejogosak-e, hanem azért mert mert elfröcsöghetem itt az újságban, hogy gumik két évvel idősebbek voltak, mint maga a kocsi. Ez már az első olyan jel, hogy a tulajdonos nem igazán tudott pénzt szánnia a fenntartásra. Példának okáért vett rá használt abroncsokat. Ráadásul téli gumikat, amelyeket 6 éves kor felett – jogosan - csak erős pampogás mellett szerel fel egy jobblelkű gumis. Ha már a forgó alkatrészeknél tartunk fel kell jegyeznünk a hátsó féktárcsák erős kopottságát. Itt is lehet kompromisszumot kötni, végül is nem 300 lóerő feletti vadállatról van szó, de a BMW szakik ezeknél mindig erősen lebeszélnek mindenkit az utángyártott alkatrészekről. Gyári tárcsákkal és betétekkel ez a mutatvány 250.000 Ft alatt nem áll meg. És ez még csak az olcsóbb, hátsó tengely… Kigyulladós fajta? Ha már így elemezgettem a kocsit, ellátogattam a gyártó honlapjára, ahol alvázszám szerint lehet ellenőrizni, hogy az autó érintett-e valamilyen visszahívásban. Igen. Kettőben is, amit a tulajdonos annak ellenére nem végeztetett el, hogy várhatóan ingyen lett volna. Ezzel is a következő tulajdonosnak megy majd az ideje és ez is egyfajta bizonyítvány az eladó autóhoz való hozzáállásáról. Egyébként az egyik visszahívási kampány biztonsági jellegű, a másik pedig műszaki. Hogy ezek pontosan mit jelentenek, azt ügyesen egy kód mögé rejti a gyártó, én pedig nem vetem most latba a BMW-s kapcsolataimat, hogy kiderítsem. Sorry! És dőlnek majd a csontvázak Bár a B47D20A motor szerencsére nincs benne azon BMW motorok sorában, amelyek szeretnek lecsapágyasodni, mert már (az N-es motorokhoz képest) újabb konstrukció. De ettől függetlenül, legyen az bármilyen prémium, 200.000 km környékén minden autóból tudnak csontvázak dőlni. Inkább úgy mondanám, pláne egy prémuimból! De vigyázzunk, a 2015. előtt gyártott négyhengeres dízel példányok N47D20 motorokkal készültek, illetve a hathengeres változat végig az N57D30, ahol láncnyúlás, csapágyasodás várható. A tapasztalt filléres megoldások, meg a 35.000 km-rel ezelőtti utolsó szervizbejegyzés okán következtetek arra, hogy nem feltétlenül végeztek el minden tervszerű megelőző karbantartástozást. Akkor számoljunk kicsit! Van egy DPF-ünk 650-ért, egy fékünk 250-ért, a motor nagyrevíziója 1.500-ért és garnitúra abroncs mondjuk 250-ért. Több mint 2,6 millió forint, ami a kocsi vételárának fele. Szóval lehet ilyet választani, de készülni kell a jelentős költségekre. Ügyfelünk ezt látva-hallva azonnal visszavonulót fújt és ez a tudás nem került többe, mint a vételár 0,65%-a, illetve ráköltendő összeg 1,35%-a. Szerintem okosan tette, hogy vásárlás előtt átvizsgáltatta az autót!

Ötös karambol történt a 84-es főúton, mentők a helyszínen

2024.07.28.
A 38-39-es kilométernél történt koccanásnál a sárvári hivatásos tűzoltók avatkoztak be. A raj három autót áramtalanított, egy feszültségmentesítésére nem volt szükség, egy jármű pedig elhagyta a helyszínt. Az esethez mentő is érkezett, az arra közlekedők forgalomkorlátozásra számítsanak. Van gond máshol is, a 35-ös főúton, Görbeháza külterületén egy személyautó árokba hajtott. A 41-es km-nél félpályás korlátozás van érvényben. A 68-as főúton, Kéthely térségében két személyautó ütközött össze. A 90-es km-nél egy sávon, irányonként váltakozva halad a forgalom. Az M7-es autópályán, sokan tartanak a főváros irányába, ezért a Siófok és Polgárdi közötti szakaszon, valamint a 7-es főúton Siófok és Lepsény között erős a járműmozgás, szakaszos torlódás, lassulás tapasztalható. A Balaton északi partjáról javasoljuk a 8-as főút - Székesfehérvár - M7-es autópálya útvonalat, a déli partról útnak indulók pedig, ha tehetik, az M6-os autópálya felé kerüljenek.  
Címkék: 

Jön a Hyundai Inster

2024.07.28.
Szerző: Heimer György A Hyundai Instert minap mutattak be Dél-Koreában, a busani nemzetközi autószalonon, és mint írják, az A-osztályos városi suv merészen új formavilága tágas belső térrel találkozik, technikája csúcsszínvonalat és a kategória legjobb, akár 355 kilométeres hatótávját kínálja. A kisautó alapkivitelben 97 lóerős, míg a nagy hatótávolságú verzió 115 lóerőt teljesít. A jármű egyenáramú gyorstöltőről, azaz 10 százalékról 80-ra félóra alatt feltölthető, ugyanakkor alkalmas kétirányú töltésre is, azaz bármilyen fogyasztó, e-roller, e-bicikli, elektromos kemping-felszerelés is „feltankolható”. Az Inster kis méreteihez képest tágas férőhelyet kínál. Az első ülések előtti tér keresztben átjárható az összes ülés, még a vezetőé is síkba dönthető, a csomagtartó 280 liter, eltolható hátsó ülésekkel akár 351 liter, továbbá opcióként egybefüggő is lehet az első üléspad. Az Inster széleskörű vezetéstámogató rendszerében többi között 360 fokos parkoló kamera, tolatási manőver közben ütközést elkerülő, holttérfigyelő és ráfutásos balesetet megelőző asszisztens is szerepel. A dél-koreai mini (európai) árai még nem ismertek, de érdemes megjegyezni, hogy a kínai exportáradat közepette világszerte nagy a versenyfutás: ki tud minél előbb kirukkolni olcsó, 10 millió forint alatti villanyminivel. Legutóbb a Fiat már belengette az e-Pandát, a Renault az e-Twingót, miközben a VW az ID-1 szuperminit ígérgeti.  

Régen látott izgalmas befutó és kettős Mercedes-győzelem Spában

2024.07.28.
A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik futamgyőzelme az F1-ben. Russell mögött csapat- és honfitársa, a sokáig az élen álló hétszeres világbajnok Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon pályafutása első győzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője harmadikként zárt. Russell a címvédő és háromszoros vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) mellett a második olyan versenyző lett, aki az idei szezonban egynél több futamot tudott megnyerni. A rajtnál és az első kanyarokban a pole pozícióból induló Charles Leclerc (Ferrari) megtartotta vezető helyét, miközben a harmadik rajtkockából startoló Hamilton feljött másodiknak, harmadiknak pedig Sergio Pérez (Red Bull) sorolt be. Az első kör végére a 11. helyről induló Verstappen is támadási közelségbe került az előtte száguldó Alexander Albonhoz (Williams), s meg is előzte a thaiföldi pilótát, majd a harmadik körben már nyolcadik volt. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Közben Hamilton az Eau Rouge kanyar után megtámadta és meg is előzte Leclerc-t, ezzel átvette a vezetést, a 11. körben pedig Verstappent kerékcserére hívta a Red Bull. Egy körrel később az élről Hamilton, a harmadik helyről Pérez, a negyedikről pedig Piastri hajtott a boxba friss abroncsokért. Újabb kör elteltével Leclerc kapott új gumikat, Piastri pedig megelőzte Pérezt, így amint rendeződött az állás az első kerékcserék után, az ausztrál harmadik volt Hamilton és Leclerc mögött. Féltávnál Pérez másodszor is a boxban járt és új gumikkal folytatta, ekkor Verstappen már ötödik volt, előtte Russell száguldott negyedikként. A 25. körben Leclerc-t kihívták még egy kerékcserére, ezzel az élen álló Hamilton elé akart vágni a Ferrari, de a boxkiállás nem volt tökéletes a monacói versenyzőnél, míg az egy körrel később a szerelőkhöz hajtó Hamiltonnál remekül dolgozott a csapat, így a hétszeres vb-győztes Leclerc elé jött vissza a pályára. Az ideiglenesen az élre álló Piastri óriási tempót diktált, miközben Verstappen is a boxban járt és friss abroncsokat kapott, aztán Piastrinak is új gumikat rakott fel a McLaren, de a csere nem volt tökéletes. A vezetés így az ekkor egy kerékcserénél járó Russell "ölébe hullott", a brit pedig megpróbált innen végigmenni, miközben a mögötte érkező csapattársa gyorsabb volt nála, az időközben Leclerc megelőzésével harmadiknak felzárkózó Piastri pedig mindkettejüknél jobb tempót diktált. A hajrában Hamilton beérte csapattársát, de megelőzni a leintésig nem tudta, Russell egy kerékcserés stratégiája pedig így győzelmet eredményezett, miközben Piastrinak nem maradt ideje arra sem, hogy a második helyért próbálkozzon előzéssel. Verstappen végül ötödik lett. A Ferrari a negyedik Leclerc és a hetedik Carlos Sainz Jr. révén 18 pontot szerzett, ezzel megszerezte története tízezredik vb-pontját a Forma-1-ben, s 10 012-nél jár. Russell sikere azt is jelenti, hogy a legutóbbi hat futamból egyszer sem az a versenyző diadalmaskodott, aki a pole pozícióból rajtolt, ehhez hasonló pedig a sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote összeállítása szerint utoljára a 2009-es brazil és a 2010-es kínai futam közötti időszakban fordult elő az F1-ben. A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):  1. George Russell (brit, Mercedes) 1:19:57.040 óra  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 0.526 másodperc hátrány  3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1.173 mp h.  4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.549 mp h.  5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 9.226 mp h.  6. Lando Norris (brit, McLaren) 9.850 mp h.  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 19.795 mp h.  8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 43.195 mp h.  9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49.963 mp h. 10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.552 mp h. A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 10 van hátra): versenyzők:  1. Verstappen 275 pont  2. Norris 197  3. Leclerc 174  4. Piastri 164  5. Sainz 160  6. Hamilton 143  7. Russell 141  8. Pérez 129  9. Alonso 47 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24 11. Nico Hülkenberg (német, Haas) 22 12. Cunoda Juki (japán, RB) 22 13. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 11 14. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6 15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 6 16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 5 17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4 18. Ocon 4     csapatok:  1. Red Bull 404 pont  2. McLaren 361  3. Ferrari 340  4. Mercedes 284  5. Aston Martin 71  6. RB 33  7. Haas 27  8. Alpine 10  9. Williams 4  

A 2025-ös Land Rover Defender OCTA erősebb, jobb és gyorsabb, mint valaha

2024.07.28.
A Land Rover célja ezzel az, hogy felvegye a kesztyűt a Mercedes-Benz G-osztályával. Az új Defender így még erőteljesebb, még exklúzívabb és még drágább lesz, mint az elődei. Az OCTA névre hallgató autó új motort, számos off-road fejlesztést, valamint külső és belső látványelemeket is kapott. Egy 4.4 literes, ikerturbós V8-as BMW motor szolgáltatja az autó számára a 626 lóerőt, amit egyébként már számos másik Range Roverbe is beletett a gyártó, de ennél a szériánál csak most debütál. A régi Defender 5 literes V8-as motorját, viszont bőven túlszárnyalja a cég szerint. Az autó végsebessége a megfelelő gumikkal elérheti a 155 mérföld/órát is - ami nagyjából 250 km/órának feleltethető meg. Négy kipufogójának köszönhetően az OCTA hangzása elképesztően vad és sportos, a 8 sebességes automata-váltójával pedig 3,8 másodperc alatt éri el a 60 mérföld/órás sebességet. A fent említett változtatásokon kívül még más eltérések is vannak a régebbi Defenderhez képest. Ebbe beletartozik az 1,1 hüvelykkel nagyobb hasmagasság, a 2,7 hüvelykkel szélesebb nyomtáv, valamint a 20 és 22 hüvelykes kerék- és gumicsomagok is. Az elülső fékek is nagyobbak, mint a normál modellben lévők, továbbá az első hűtőrács és a lökhárító is át lett alakítva, az alvázat pedig grafit festéssel látták el. Extra sárga jelzőfények is vannak az autó elején, amire a Land Rover szerint az OCTA extra szélessége miatt volt szükség. Egy speciális vezetési módot is kapott a Defender, amellyel megváltozik a jármű kalibrációja és jobban irányítható lesz off-road körülmények között. Sportosabb ülések is helyet kaptak az autó belső terében, amiket kedvünk szerint szabhatunk testre. Maguk az ülőhelyek beépített hangszórókkal és olyan funkciókkal rendelkeznek, amiknek köszönhetően a zenével együtt rezeg majd alattunk az ülés - ha valakinek erre lenne igénye. Alapvetően 4 férőhelyes lesz az autó, viszont ha azt szeretnénk, hogy 5-en is elférjenek az SUV-ban, akkor a 110-es számú konfigurációt kell majd választanunk.  Maga az 'OCTA' név a gyémánt oktaéder alakjára utal és a Land Rover úgy akarja felpörgetni az autó körüli érdeklődést, hogy csak 300 darabot gyárt le - legalábbis az első hónapokban. Arra lehet számítani, hogy a termelés mértéke idővel túlnő ezen a csekély számon, vagy piacra dobnak majd egy nagyon hasonló V8-as modellt a jövőben. A korai vásárlóknak lehetőségük kínálkozik egy speciális 'Edition One' nevű csomagot is választaniuk, ami az árában is különbözik majd az "alap verziótól", hiszen ez már 61,8 millió forintba fog kerülni. Ezért a nagyjából 5,5 milliós felárért viszont zöld belső kárpitozást és karbon burkolatot kapunk, valamint speciális, 20 hüvelykes felniket, a matt festés pedig opcionálisan választható. A Land Rover szerint az OCTA már rendelhető, a nagy közönség előtt pedig a júliusban megrendezendő nagy-britanniai Goodwood Festival of Speed-en debütál majd. 

Így közlekedjen, ha delegációs konvojjal találkozik

2024.07.28.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége okán hazánkba egyre több külföldi diplomata érkezik. Ebből kifolyólag – különösen Budapest közútjain – egyre nagyobb számban jelennek meg delegációs konvojok. Fotó: police.hu A diplomatákat szállító megkülönböztető jelzéssel ellátott civil autókból álló kocsisort ilyenkor egy rendőrautó vagy egy rendőrmotor vezeti fel. A 3 vagy akár 8 gépjárműből álló járműoszlop ebben az esetben egy megbonthatatlan egységként közlekedik, így a konvoj járművei közé behajtani és azokat megelőzni tilos. - Kérjük a gépjárművezetőket, a fentiekre tekintettel, legyenek a szokásosnál sokkal körültekintőbbek. Amennyiben megkülönböztető hang- és fényjelzést használó rendőrautót vagy rendőrmotort észlelnek, számítsanak rá, hogy azt, diplomatákat szállító civil autók követhetik, és a konvojnak minden esetben adják meg az elsőbbséget! - írja honlapján a rendőrség.

Az E.ON és a MAN teherautóknak épít töltőhálózatot Európában

2024.07.28.
Az energiavállalat és a haszongépjármű-gyártó együttműködésében mintegy 170 helyszínen hozzávetőleg 400, elektromos tehergépkocsik számára használható töltőállomás létesül Európa-szerte. A nagyszabású fejlesztés a MAN meglévő hálózatára épül – ezt teszik alkalmassá más gyártók járműveinek töltésére is. Egyedül Németországban 125 helyszínt terveznek átadni a közeljövőben, amivel az ország eddigi legnagyobb, nehézgépjárművek számára használható nyilvános töltőhálózata jön létre. A többi töltőállomás Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Dániában, Olaszországban, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon jön létre. „Európa azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2040-ig 90%-kal csökkenti a teherautók károsanyag-kibocsátását. Az elektromobilitás fejlesztése elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy ez a cél teljesüljön” – mondta el Leonhard Birnbaum, az E.ON SE vezérigazgatója. „Komoly befektetéseket hajtunk végre azért, hogy valódi áttörést érjünk el az elektromos nehézhaszongépjárművek infrastruktúrájának fejlesztése terén, és annak érdekében, hogy elinduljon a fenntartható logisztika és a zöld ellátási láncok kiépülése. Szinte az összes nagy gyártó arra összpontosít jelenleg, hogy fejlessze az elektromobilitást. Ahhoz, hogy átütő erejű eredményeket érhessenek el, egy nagy teljesítményű, egész Európára kiterjedő töltőhálózati infrastruktúrára is szükség van. Büszkék vagyunk arra, hogy a MAN-nal közösen ennek a fejlesztésnek az élvonalában lehetünk.” Alexander Vlaskamp, a MAN Truck & Bus vezérigazgatója hozzátette: „Ahhoz, hogy a közlekedés átalakítása sikeres lehessen, körülbelül 50 000, a teherautók által használható töltőállomásra lesz szükség Európában 2030-ig. Elektromos járművek gyártójaként természetesnek tartjuk, hogy ezrek kiépítéséhez mi is hozzájárulunk. Örülünk, hogy az E.ON elkötelezett partnerként részt vesz a kiszolgáló pontjaink elektrifikációjában. Ezzel egy újabb jelentős lépést teszünk abba az irányba, hogy létrejöjjön egy nyilvános töltőhálózat. A célok eléréséhez nagy szükség volna ugyanakkor arra is, hogy a politikai döntéshozók minél hamarabb támogatásukat adják ehhez a projekthez, hogy a hálózat igazán széles körben kiépülhessen.” Az új töltőállomásokat a MAN meglévő szervízpontjaira telepítik, amelyeket stratégiai megfontolások alapján választanak ki. Ezek elsősorban olyan területekre esnek majd, ahol nagy a teherautóforgalom, illetve amelyek autópályák közelében vannak. Így a nyilvános töltőállomásokat könnyen útba ejthetik majd a fuvarozók a mindennapi munkájuk során. A helyszíneket úgy alakították ki, hogy azok kifejezetten az elektromos haszongépjárművek igényeit szolgálják ki. A teherautók, buszok különösebb manőverezés nélkül is át tudnak majd hajtani a töltőállomásokon. Ahol csak mód van rá, az állomásokat a MAN szervízpontjaitól elkülönítve építik ki – vagyis a töltőállomásoknak külön be- és kijárata lesz –, így biztosítható a töltőhelyek nyilvános megközelíthetősége bármilyen gyártmányú jármű számára. A sofőrök egész nap igénybe vehetik a meglévő töltőhely-infrastruktúra egyéb szolgáltatásait is, például a pihenőszobákat és illemhelyeket. A helyszíneket több lépcsőben fogják kiépíteni. Első lépésként minden egyes töltőpontot ellátnak egy 400 kilowattos töltőállomással. Ezek lehetővé teszik, hogy egy átlagos elektromos meghajtású teherautó körülbelül 45 perc alatt 300 kilométer megtételére elegendő töltést vegyen fel. A későbbiekben a töltőpontokat MCS töltési szabványt alkalmazó, megawattos töltésre is képes rendszerrel fogják bővíteni. A tervek szerint az új hálózat első 80 töltőpontját 2025 végéig hozzák létre. Sukhjinder Singh, az E.ON leányvállalata, az E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezérigazgatója kijelentette: „Mérföldkő jelentőségű a MAN Truck & Bus-szal megkötött partnerségünk, amely egy fenntarthatóbb tehergépjármű-közlekedéshez fogja az iparágat elvezetni. Azzal, hogy a MAN már meglévő szervízhálózatának képességeit az E.ON-nak az elektromos töltőállomások kiépítésében megszerzett know-how-jával egészítjük ki, új sztenderdet állítunk fel az elektromobilitás terén a haszongépjármű-szektorban.” Friedrich Baumann, az MAN Truck & Bus SE értékesítési és ügyfélmegoldásokért felelős igazgatósági tagja hangsúlyozta: „Az új eTruck járművünk, amelynek sorozatgyártását ebben az évben kezdjük el, szinte bármilyen feladatra alkalmas lesz. A jármű piaci fogadtatása eddig rendkívül pozitív volt. Ugyanakkor a megfelelő töltőhálózat megléte kulcsfontosságú tényező lesz abból a szempontból, hogy az ügyfeleink vajon tényleg átállnak-e dízelről az elektromos meghajtásra. Éppen ezért üdvözöljük a kezdeményezést, amelynek keretében az E.ON-nal közösen láthatjuk el elektromos töltőállomásokkal a szervízhálózati pontjainkat.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója