Beolvadhat a MÁV-ba a Volánbusz, eltűnhet a név is

2024.07.26.
- Az integrációs folyamat nem most, hanem 10 éve kezdődött, a Volánbusznak a MÁV-ba történő beolvasztásával csak pont kerül a végére - hangsúlyozta posztjában az építési és közlekedési miniszter. Szerinte a hatékony és fenntartható működéshez egyetlen nagy, integrált nemzeti közlekedési vállalatra van szükség, ami a magyar vasúttársaság bázisán épül fel. A fő irányokat is kijelölte: Eegységes tarifarendszer és menetrend, kisebb, de hatékonyabb vezetés, a felesleges párhuzamosságok fenntartása helyett összehangolt közlekedési szolgáltatások. Ennek megteremtéséről szól a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer, a fővárosi agglomerációs megállapodás és a cégcsoport integrációs folyamatának lezárása. Egy a cég, egy a szolgáltatás és három a márkanév: MÁV, Volán és HÉV. - A többi csak az eddigi átláthatatlan cégstruktúrán élősködő kisebb-nagyobb erőcsoportok utóvédharca - zárta posztját kissé sejtelmesen Lázár János. További hivatalos részletek az ügyben nem ismertek, sem az Magyar Távirati Iroda ingyenesen elérhető hírfolyama, sem a hirado.hu nem számolt még be a történésekről, így Lázár posztjáról sem. A magyarbusz.info július 22-én ezt írta: "A MÁV-Volán csoport felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorló építési és közlekedési miniszter hivatalosan is elrendelte a két állami tulajdonú személyszállító nagyvállalat, a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését. Az elmúlt hetekben, hónapokban már sokszor emlegetett MÁVAUT-koncepció jogi és adminisztratív folyamatainak év végéig kell lezárulniuk."  

Digitális demokrácia az autóipari ellátási láncban

2024.07.26.
Július elején a Tennessee állambeli Nashville-ben első alkalommal megrendezett Automotive Logistics and Supply Chain Digital Strategies North America konferencián Ed Stachowski, a Ford adattudományi és gépi tanulási igazgatója elmondta, hogy az ellátási lánc analitikai részlege egyre több megkeresést kap a gépi tanulási (gt) és mesterséges intelligencia (mi) alkalmazásokra. Ezt a nagyobb igényt a láthatóság biztosítására és a kockázatokra való felkészülésre a világjárvány okozta zavar és az ebből következő, a félvezető-ellátási láncra gyakorolt hatás gyorsította fel.  "Az ellátási lánc rugalmassága a világjárvány és a félvezetők problémája miatt vált igazán fontossá" - mondta Stachowski. "Amit ott tettünk, az egy átmeneti megfékezési intézkedés volt, de ennek a jövőben szélesebb körűnek kell lennie". Nagyobb összetettség A digitális eszközök szélesebb körű alkalmazása a komplexitás új szintjét hozza magával, mivel az adatokat az ellátási lánc egészéből és az azt támogató harmadik fél logisztikai szolgáltatóktól kell beszerezni. Például már számos példa van arra, hogy a digitális ikertechnológiát önálló gyártási rendszerekben használják, de nagyobb komplexitást jelent, ha egy olyan digitális ellátási lánc másolatot építenek ki, amelyet különböző forrásokból származó aktív adatokkal táplálnak. Scott Sloan, a Kyndryl technológiai infrastruktúra-szolgáltató autóipari felelőse szerint a folyamatok automatizálása segíteni fog a komplexitás kezelésében, és a technológiai átmenetet a tömegtermelésről a tömeges testreszabásra való korábbi átálláshoz hasonlította. "Ahogy eltoljuk az ellátási láncot, és képesek leszünk mikroszinten érzékelni és reagálni, ez egyre automatizáltabbá válik" - mondta Sloan. "Tíz év múlva olyan rendszerekkel fogunk foglalkozni, amelyek olyan szintű automatizálást fognak biztosítani, amely ma még nem létezik". Megalapozott döntéshozatal A digitális demokráciában az ember az eszközöknek és a képzésnek köszönhetően nagyobb felhatalmazással rendelkezik majd. Sloan szerint az adatok demokratizálódása a szerepek határozott eltolódását eredményezi. Ez olyan szervezeti változást jelent, ahol az IT és az üzlet közötti határvonal újradefiniálódott. A felhasználók új eszközökkel rendelkeznek, és a generatív mesterséges intelligencia előtérbe kerülésével az automatizálási eszközök elfogadása felgyorsul. Stachowski szerint ez a képesség lehetővé tette a Ford számára, hogy hosszú távú megoldásokra összpontosítson és azonosítson, ahelyett, hogy folyamatosan ad hoc alapon reagálna a dolgokra."Ez arról szól, hogy a csapat jobban teljesít, és elkerülhetővé válik a már meglévő dolgok újjáépítése" - mondta."A szervezeten belül sok a párhuzamos erőfeszítés, és az üzlet egyik oldala nem feltétlenül tudja, hogy valamit éppen fejlesztenek. A közös munka kulcsfontosságú." Stachowski hozzátette, hogy a korai adatmérnökség fontos az adatdemokrácia szempontjából."Meg kell érteni, hogy mit és miért kérnek a jelentésben, és mit csinálnak az adatokkal utána, hogyan alakítják át, bármit is húznak ki a felhőből." Az adatokat koherens módon kell összehangolni az ellátási láncban, hogy azok, akik a hatékonyabb szolgáltatások érdekében támaszkodnak rájuk, világosan megértsék, mit jelentenek számukra. Sloan szerint a koherencia egy közös működési platformtól és egy közös szemantikai rétegtől függ. "Képesnek kell lennünk arra, hogy az adattermékeket következetesen a vállalati törzsadat-kezelési stratégiával együtt építsük fel" - mondta."A metaadatok biztosítása és a szemantikus réteg kiépítése mindenképpen támogató megközelítés."Sloan hozzátette, hogy a közös szemantikai réteg létrehozása a legkisebb közös nevező az automatizált üzleti alkalmazások felé való törekvésben, és kritikus a vállalati nézet kialakításához. Azt is elmondta, hogy a nyelvi modellek használata a beszerzésben jó példa arra, hogy az összefüggő adatok felgyorsítják a döntéseket. Ahelyett, hogy havonta ad hoc jelentéseket vezetnének a beszerzésből, amelyek alapján jobban ki lehet választani a beszállítót, az autógyártók nagy nyelvi modellek segítségével jelentéseket készíthetnek maguknak."Ez a beszerzési szakemberek számára támogató segédeszközként szolgál, és segíti őket abban, hogy minden nap konkrét döntéseket hozzanak" - mondta Sloan. Végső soron a digitális technológiát egyre szélesebb körben alkalmazzák a kockázatkezelés és a rugalmasság kiépítése érdekében. Stachowski elmondta, hogy a Ford már a beszerzési folyamat legkorábbi szakaszában modelleket épít a kockázat előrejelzésére, hogy elkerülje a bejövő szállítmányok láncának megszakítását és a prémium áruszállítási szolgáltatások igénybevételét. Az autógyártó előrejelzési modelleket és gépi tanulást használ a beszállítókra vonatkozó kockázatok felmérésére, és a további intézkedések vagy az ellátási láncban végrehajtandó változtatások prioritásainak meghatározására.  

Súlyos baleset és teljes útzár az M1-esen - mentők a helyszínen

2024.07.26.
A komáromi, a tatabányai és a győri hivatásos, valamint az ácsi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki a helyszínre. Az egységek az egyik járműből kiemeltek egy embert, és átadták a mentőknek. A műszaki mentést a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja - írta a katasztrófavédelem nem sokkal 9 óra után. Fotó: BalesetInfo A rendőrök a szemle és a műszaki mentés ideje alatt az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, torlódásra kell számítani. A közlekedők a 85-ös kilométerszelvénynél, Komáromnál tudják elhagyni az autópályát, és Nagyszentjános térségében a 101-es kilométerszelvénynél tudnak visszatérni az útszakaszra. Az Útinform negyed 10-kor azt írta, hogy a 99-es km-nél állították meg a forgalmat és már 5 km-t meghaladó a torlódás. Aki teheti, válasszon másik útvonalat! Van baj máshol is az M1-es autópályán:  - Budapest felé vezető oldalán, Tatabányánál aszfaltoznak a 66-os és a 60-as km között, ahol lezárták a külső és a leálló sávot. Sávelhúzással, irányonként két-két sávon halad a forgalom.  - Budapest felé vezető oldalán, a 80-as km-nél munkavégzés folyik, sávzárásra és torlódásra számítsanak Komárom térségében. Máshol sem akadálytalan a közlekedés, az M7-es autópályán, a Kőröshegyi-völgyhídon a 120-as és a 123-as km között karbantartási munkát végeznek, mindkét oldalon lezárták a belső sávot. Napközben torlódásokra lehet számítani. A Balaton-felvidéken, javában tart a hagyományos „Művészetek völgye” fesztivál. Emiatt a 77-es főúton, Kapolcs és Vigántpetend átkelési szakaszán erős gyalogos és járműforgalomra lehet számítani a hétvégéig! A rendezvény ideje alatt a 7,5 tonna össztömeg feletti teherautókat a Pula-Halimba-Zalahaláp-Tapolca útvonalra terelik.  

Az élet sója, avagy a konyhában is sikeres a Peugeot

2024.07.26.
A Peugeot fivérek, Jean Pierre és Jean Frédéric 1810-ben alapították családi vállalkozásukat, kezdetben acélöntödéjük volt, ám hamar ráálltak a fűrészlapok, majd egyéb kézi fémszerszámok gyártására is. Az acél és a női divat akkoriban sokkal szorosabban kapcsolódtak egymáshoz, mint ahogy azt ma el tudnánk képzelni, s a Peugeot ezekben az időkben az addig megszokottnál sokkal könnyebb, ezért kényelmesebben viselhető acélabroncsos női szoknyákkal és ruhákkal aratott sikereket. Az igazi áttörést azonban a különböző darálók és fűszerszórók megalkotásával érték el, hiszen ez az üzletág a mai napig a Peugeot egyik legsikeresebb vállalkozása. Mivel a Peugeot-ra mindig is az új utak és megoldások keresése, az ötletesség volt a jellemző, folyamatosan kutatták azokat az új területeket, ahol kamatoztatni tudták a fémmegmunkálással és a fémszerszámokkal kapcsolatban megszerzett szakértelmüket. 1840-ben a Peugeot megalkotta első kávédarálóját, az R modellt, amelyet rögtön tízféle méretben kínáltak. Egészen különleges és praktikus eszköz volt, hiszen finoman bánt a kávészemekkel: ahelyett, hogy megőrölte és közben felmelegítette volna azokat, finom pengéivel apró darabokra vágta fel őket, így emelve ki a bennük rejlő aromákat. A Peugeot mára ikonikussá váltó asztali borsszórója nem sokkal később jelent meg, érdekes módon a névadást az ábécé végéről kezdték, s így lett ez a Z modell. Eleinte fehér porcelánból készült a teste, később aztán megjelentek a fém-, a bakelit és a fatestű változatok is. Népszerűsége annyira töretlen, hogy a mai napig gyártják, része a francia életstílusnak, a francia bisztrók és kávéházak asztalain szinte biztosan találkozhatunk a Z modellel. Sőt, mi több, ennek a kis ipari műremeknek irodalmi hatása is van. Amikor ugyanis Lewis Carroll az Alice Csodaországban című regényét írta, szó szerint az asztalon talált inspirációt regénye egy részletéhez. A Peugeot asztali borsszóróját megpillantva döntötte el, hogy egyik szereplője, a Kalapos állandóan egy ilyen borsőrlőt tart magánál, rendszeresen használja is, s emiatt aztán a Vörös Királynő udvarának népe folyamatosan tüsszentett. A Peugeot borsszórójának népszerűsége nem ismert határokat. Az 1930-as években a Peugeot már évtizedek óta részese volt az autógyártásnak is, és Jean Pierre Peugeot úgy döntött, hogy meglátogat néhány nagy amerikai autógyárat. Az egyik banketten házigazdái büszkén dicsekedtek neki, hogy a teremben minden, amit lát, amerikai termék. „Csak majdnem minden”, felelte Peugeot, majd felemelte az asztalon lévő borsszórót: „ez francia és a Peugeot gyártja.” A manuálisan működtetett borsőrlők és sószórók, illetve kávédarálók a mai napig nem mentek ki a divatból, de a technológia fejlődésével párhuzamosan feltűntek az elektromos változatok is. Ahogy a villanymotorok egyre kisebbek és erősebbek lettek, miközben egyre kisebb zajjal működtek, úgy hódítottak egyre nagyobb teret. A villanymotoros őrlők térnyerése azonban nem gátolta meg a Peugeot mérnökeit abban, hogy továbbfejlesszék a manuálisan működtetett só-, és borsőrlők mechanizmusát. Olyan szabadalmaztatott mechanikát fejlesztettek ki, amely a u'Select sorozat sószórója esetében három, míg a borsőrlő esetében hat különböző finomságú őrlést tesz lehetővé, hiszen a különböző sültek más-más finomságú fűszereket kívánnak meg. Felbuzdulva a sószórókkal, borsőrlőkkel és kávédarálókkal elért sikerein, a Peugeot tovább terjeszkedett a konyhaművészet területén. Az évek során komoly termékpalettát alakítottak ki különböző sütőformákból és edényekből. A sokféle méret és forma rendkívül változatos felhasználást garantál, kezdve a tortasütő edényektől, a muffinformákon át a tálalóedényekig. A Peugeot nem hazudtolta meg önmagát, s az edények alapanyagának fejlesztésekor sem elégedett meg az átlagos minőséggel. Ezek a konyhai edények olyan speciális kerámiából készülnek, amelynek hőleadási tulajdonsága garantálja, hogy a benne elkészített étel még fél órával az után is meleg marad, hogy kivették a sütőből. A Peugeot ezen felül különleges zománcbevonattal látja el edényeit, így az étel nem ég le, nem tapad az edény belső falára és nem karcolódik; a sokféle tetszetős színben elérhető zománcozásra tíz év gyártói garancia jár. A teljes étkezés része a bor és egyéb italok fogyasztása, így a Peugeot kínál dekantálót és whiskys poharat is. Mindegyik üvegfúvó mesterek kézi munkájával készül, és mint a többi termék esetében, itt is megvalósul a forma és a funkció tökéletes egysége. A pohár például felfelé szűkül, s így szinte magába zárja a kitöltött ital aromáit. Jellemzően XXI-ik százai termék a lítium-ion akkumulátoros elektromos dugóhúzó, amelynek akkumulátorában nyolcvan palack kinyitására elég energia tárolható, s ha lemerül, 2,5 óra alatt újra feltölthető. Ugyanez az elektromos rendszer dolgozik a többféle finomságú őrlést lehetővé tévő uSelect só- és borszórókban, amelynek fémmechanikájára élettartam garanciát vállal a Peugeot. A Peugeot konyhai eszközöket fejlesztő és gyártó vállalatának neve Peugeot Saveurs, és megalapítása óta ugyanott, a franciaországi Quingey-ben, a svájci határ közelében működik. Itt tervezik meg a különböző termékcsaládokat, itt folyik a technológiai fejlesztés, a tesztelés, a gyártás és a csomagolás is. A termékek a világ több mint nyolcvan országának vevőihez jutnak el. ILLUSZTRÁCIÓK: PEUGEOT, KITCHENWARE NEWS A Peugeot nemcsak autógyártóként, hanem a konyhai eszközök forgalmazójaként is elkötelezett a környezet védelme iránt. A fából készült termékekhez az alapanyagot kizárólag fenntartható módon gondozott erdőkből szerzik be, az edények és fűszerőrlők festése pedig csak oldószermentes anyaggal történhet.  

Több hely, nagyobb vezetési élmény, ez az új ötajtós MINI Cooper S

2024.07.26.
Az ötajtós MINI Cooper S még több hellyel és még nagyobb kényelemmel kényezteti utasait. A modell karosszériája 172 milliméterrel hosszabb, tengelytávolsága pedig 72 milliméterrel nagyobb a háromajtós MINI-hez képest, kompakt külső méreteinek, rövid túlnyúlásainak és 11,4 méteres fordulókörének köszönhetően azonban így is sokoldalú társ a nagyvárosi forgalomban. A megnövelt, immár 625 milliméter átmérőjű gumiabroncsok nem csupán magabiztos kiállást kölcsönöznek az új ötajtós MINI Coopernek, de nagyobb menetdinamikát és menetkomfortot is garantálnak. A 60:40 arányban osztott hátsó üléstámla ledöntésével a csomagtér alapesetben 275 literes térfogata akár 925 literesre is bővíthető, amely a brit prémiummárka vezérelvét nyomatékosítja: a minimális alapterületre megálmodott maximális helykínálatot. Hatékony benzinmotor a sportos mobilitásért Az ötajtós MINI Cooper S meghajtásáról egy 150 kW / 204 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres benzinmotor gondoskodik, 300 Nm csúcs forgatónyomatékkal (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 6,3- 6,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 141 – 152 gramm / km; CO2-osztály: E). A modell 6,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebessége pedig 242 km/óra. A szélesebb nyomtávok, a nagyobb tengelytávolság és a mérnöki precizitással finomhangolt kerékfelfüggesztések, illetve lengéscsillapítók magas fokú kényelmet és kezelhetőséget garantálnak. A MINI hamisítatlanul precíz kormányművével és erőteljes fékrendszerével együtt mindez a hétköznapokban is kimagaslóan kényelmes vezethetőséget és utazást ígér. Dinamikus kanyarodások közben nagymértékben előfeszített stabilizátorrudak gondoskodnak a karosszéria minimális dőléséről, miközben mérnökien precíz irányíthatóságot is garantálnak. Favoured Trim felszereltségi szint egyedi megoldásokkal Az ötajtós MINI Cooperhez elérhető négyféle felszereltségi szint a modell más-más aspektusát helyezi előtérbe. A Favoured Trim felszereltségi szint esetében a hűtőrács kerete és a karosszéria egyes stílusjegyei Vibrant Silver árnyalatban ragyognak, amelyek a MINI Cooper egyediségét hangsúlyozzák. A MINI új, letisztult formanyelvének stílusjegyeit az Icy Sunshine Blue karosszériafényezési árnyalat helyezi új dimenzióba. Az új ötajtós MINI Cooper tizenegyféle karosszériafényezési árnyalatban érhető el. Az autó teteje háromféle kontrasztárnyalatban, a karosszéria színében és a Multitone Roof színátmenetes tetőfényezéssel is megrendelhető. Az eltérő árnyalatok az újdonság más-más jellemzőjét helyezik előtérbe és a MINI új formanyelvének sokszínűségét nyomatékosítják. Az opcionális extrafelszereltség részeként 16”, 17” és 18” méretű aerodinamikai keréktárcsák is megrendelhetők a modellhez. Minimalista és innovatív utastér A MINI Cooper utasterében újrahasznosított poliészterből készült, kéttónusú textilfelületek teremtik meg a nyugodt, pihentető hangulatot. Könnyen kezelhető, sokoldalú szerkezetüket speciálisan kifejlesztett kötési eljárással hozzák létre. A prémium minőségű Favoured Trim felszereltségi szint esetében a textilfelületek a műszerfal mellett az ajtókárpitokra is kiterjednek. A perforált Vescin üléshuzattal borított sportülések Nightshade Blue és Beige árnyalatokban, tradicionális kontrasztvarrással érhetők el. Az új ötajtós MINI Cooper műszerfala a klasszikus Mini letisztult kialakítását idézi. A kör alakú OLED kijelzőnek köszönhetően az összes járműfunkció érintésekkel vagy hangvezérléssel működtethető. Legfelül az autóval kapcsolatos információk jelennek meg. Az OLED kijelző alsó fele a navigációs rendszer, a médiaelemek, a telefon és a légkondicionáló menüpontjaihoz kínál közvetlen hozzáférést. A „Home” gomb a főképernyő alapbeállításként aktiválódó menüelrendezését hívja elő. Legújabb kialakításában a kapcsolósor a legfőbb vezetési funkcióknak (a rögzítőféknek, a sebességváltó előválasztójának, a Start/Stop gombnak, a vezetési élménykapcsolónak és a hangerőszabályzónak) ad otthont, közvetlenül elérhető formában, öt egyedülálló kapcsoló képében. A sebességváltó előválasztójának felköltöztetése egyúttal azt is jelenti, hogy a középkonzolon a praktikus és tágas tárolási opciók előtt bőséges hely szabadult fel. A pohártartók mellett itt vezeték nélküli töltést kínáló okostelefontartó tálcák is helyet kaptak. Új vezetést támogató rendszerek, amelyek megkönnyítik a hétköznapokat Az új Parking Assistant Plus parkolóasszisztenssel még könnyebb a parkolás. A tizenkét ultrahangos érzékelőnek és a négy fedélzeti kamerának köszönhetően az újdonság nagy pontossággal képes felismerni az elegendő méretű parkolóhelyeket, korlátozott hely esetén pedig automatikus parkoló manővereket kezdeményez. A MINI Digital Key Plus okoskulcs a felhasználó okostelefonját használja fel a kényelmes és személyre szabott járműélményhez: a technológia a brit prémiummárka ügyfelének okostelefonját használja a csatlakoztatott autó slusszkulcsaként. Amint a vezető az autóhoz közeledve három méteren belülre ér, az első fényszórók és a hátsó lámpák üdvözlő animációba kezdenek, az ajtózárak pedig automatikusan oldanak. A hagyományos slusszkulcsot helyettesítő okoskulcs számos felhasználóval megosztható, amellyel nagymértékben megkönnyíti az autómegosztás lehetőségét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagy sebességnél leválhat a Lamborghini Urus motorháztetője, de tesznek róla

2024.07.26.
A nyugati szaksajtó szerint nagyobb sebességnél – kb. 150 km/óra felett – annyi levegő préselődik össze a motorháztető alatt, hogy próbára teszi a reteszelő szerkezet szegecseit.  Ilyen helyzetben, ha az autó erősebben megrázkódik – mondjuk, ha kátyúra megy -, a szegecsek ellazulnak, esetleg kiszakadhatnak a fészkükből, s a motorháztető a szélvédőnek csapódik. Vagy akár le is válhat a pántokról, ami már komoly veszélyt jelenthet nemcsak az autókban tartózkodókra nézve, hanem azokra is, akik az jármű mögött haladnak. A probléma egyes Urus modellekben jelentkezett, és komoly aggodalmat váltott ki a Lamborghini tulajdonosok és rajongók körében, mivel a biztonságnak mindig elsőbbséget kell élveznie az autók gyártása során, pláne ha Lamborghiniről van szó. A Lamborghini gyorsan reagált a problémára, és visszahívási kampányt hirdetett, amely 2133 járművet érint a 2023-2024-es Urus Performante és Urus S sorozatból. A gyártó úgy becsüli, hogy csak a visszahívott autók két százalékát érintheti a hiba. Európában csupán két garanciás igény érkezett a vállalathoz a szóban forgó problémával összefüggésben. A vállalat már elkezdte a robusztusabb reteszelők gyártását, a cserekampány valamikor a nyár közepén kezdődik. A Lamborghini Urus az olasz autógyártó zászlóshajója, amely igazi slágerré vált a gyors vezetés és fényűző járművek szerelmesei körében. Bár a motorháztetővel kapcsolatos probléma igen sajnálatos a luxusterméket előállító gyártó számára, a visszahívással megelőzhetők az esetleges baleseteket. A cég gyors reagálása ebben a helyzetben nagyon fontos lépés a közlekedésbiztonság szempontjából. Ide tartozik, hogy a Lamborghini április közepén mutatta be az Urus SE SUV hibrid változatát, amely nyolcliteres ikerturbós V8-as motorral és a sebességváltóba integrált állandómágneses szinkron villanymotorral van felszerelve. A jármű összeteljesítménye 800 lóerő, forgatónyomatéka pedig 950 Nm. Az autó nyolcfokozatú automata sebességváltót kapott, amely mind a négy kerék között osztja el az erőt. A modellt 25,9 kW/h kapacitású lítium-ion akkumulátor is hajtja, tisztán elektromos üzemmódban több mint 60 kilométert tesz meg, végsebessége pedig elektromos hajtással 135 km/óra. Az új Urus 3,4 másodperc alatt gyorsul fel százra, végsebessége pedig 312 km/h.  
Címkék: 

Magyarország második űrhajósa az Axiom Space Ax-4-essel repül

2024.07.26.
A misszió során a magyar kutatóűrhajós 14 napot tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol olyan tudományos kísérletek elvégzése lesz a feladata, amelyek nemcsak a hazai űrszektor szereplőit, de Magyarországot nemzetközi szinten is versenyképes pozícióba juttatják a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparágában - tette hozzá. Fotó forrása: NASA Tájékoztatása szerint a misszió pontos kezdetét, azaz a felbocsátás időpontját egyelőre nem lehet tudni, azt az Axiom Space és a NASA közösen fogja meghatározni. A HUNOR-program kutatás-fejlesztési tartalomért felelős szakemberei a partnerekkel és az Axiom Space-szel továbbra is közösen dolgoznak annak érdekében, hogy a hazai tudományos műhelyek, egyetemek, kutatóintézetek és az űripari cégek által elindított tudományos portfólió előkészítése és végrehajtása sikeres legyen - hangsúlyozta a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy a tudományos tartalom előkészítésével egyidejűleg pedig a HUNOR-program szakemberei által kiválasztott kutatóűrhajós és tartalékosa is folytatja a felkészülést, akik hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban kezdik meg küldetésspecifikus kiképzésüket.  

Új gépek és új járatok a Wizz Air-nél

2024.07.25.
Emellett a Wizz Air több népszerű útvonalon is növeli járatai gyakoriságát, egyebek mellett Tel-Aviv, Isztambul, Milánó, Berlin, Madrid, Athén és Glasgow irányába bővülnek a járatok. Közleményük szerint a bővítés következtében a téli szezonban a légitársaság budapesti kapacitása az előző év azonos időszakához képest több mint 30 százalékkal nő. Ennek eredményeképpen a Wizz Air piaci részesedése 41 százalékra emelkedik, erősítve a légitársaság piacvezető szerepét Magyarországon. A hamarosan 17-re bővülő budapesti gépparkkal az idén összesen csaknem 7 millió utast szállíthatnak Budapestre és Budapestről - tájékoztattak. A közlemény idézte Valeria Bragarencot, a Wizz Air kommunikációs menedzserét, aki szerint a folyamatos hálózatbővítés bizonyítja, hogy a cég továbbra is elkötelezett a magyar piac iránt. A Wizz Air jelenleg 220 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaság 62 millió utas preferált választása lett a március 31-gyel véget ért 2024-es pénzügyi évben. A Wizz Air korábbi közlése szerint bevétele 134 százalékkal, 3,896 milliárd euróra emelkedett a tavaly március 31-én zárult üzleti évében. A kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) 134,3 millió eurót ért el, míg a megelőző üzleti évben 23,3 millió eurós veszteséget könyveltek el. A cég nettó vesztesége a 2021/2022-es 642,5 millióról 535 millió euróra csökkent. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Podcast - Higgy a szakembernek, mert neked akar jót!

2024.07.25.
Baj e, ha sérült az alvázszám? Ha a szakértő azt mondja nem, akkor NE! Mindig van megoldás, egy jó szakertő akkor is segít, ha az ügyfél ezt már meg sem érdemelné.   A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.          

Olyan részeg volt, hogy elfelejtette, aznap már elvették a jogsiját ittas vezetés miatt

2024.07.25.
A járőrök Sopronban előszőr 2024. július 24-én 15 óra körül állították meg azt a sofőrt, akinél felmerült az ittasság gyanúja, melyet az alkoholszondás ellenőrzés igazolt. Az 54 éves helyi lakost további mintavételre előállították, és ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. Mielőtt szabadon bocsátották volna, a vezetői engedélyét elvették. Három óra elteltével a férfi ismét volán mögé ült, a rendőrök újra megállították. Előállították másodszor is – immár jogosítvány nélkül – és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésén túl, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést tettek, és őrizetbe vették. „A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat! Magyarországon zérótolerancia van érvényben!” – írta a rendőrség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója