Bevetésre indult tűzoltót zúzott halálra a tartálykocsi

2024.04.29.
A Heute cikke. Képernyőfotó Felborult egy tűzoltósági tartálykocsi Neustift-Innermanzing településen péntek délután Alsó-Ausztriában. Az ORF szerint a jármű egy országúton haladt, amikor egy kanyarban felborult. Egy tűzoltó meghalt, többen megsérültek. Klaus Stebal tűzoltóság szóvivője szerint a tűzoltóság két tagja feküdt a jármű alatt – kettejük közül az egyik meghalt, a másikat mentőhelikopter vitte kórházba. Három másik személy könnyebben megsérült.

Így nem ütöd el a bringást, gyalogost

2024.04.28.
Nagy test, nagy élvezet, és persze nagyobb kockázat, különösen az európai utakon, ahol a közlekedésben résztvevő gépjárművek között a tehergépkocsik aránya csak három százalék, miközben a közúti balesetek 15 százalékáért felelősek. A tehergépkocsik létfontosságú szerepet játszanak a termelésben és logisztikában, ezért a biztonsági eszközök fejlesztése segíthet a statisztika javításában, és persze a vészhelyzetek, balesetek számának csökkentésében. Ezért tesz egyre többet a Euro NCAP, mely nemzetközi közlekedésbiztonsági szakértőknek és az iparági közönségnek is bemutatta, hogy milyen elemeket vesz figyelembe a jövőbeni tehergépkocsik biztonsági minősítésekor, hogyan kívánja értékelni és összehasonlítani a kamionokat. A kamionsofőr nehezen észleli a bringást   Forrás: EuroNCAP Az adatok azt mutatják, hogy Európa-szerte aránytalanul magas a tehergépkocsik által okozott halálos balesetek száma. Az Euro NCAP jövőbeni minősítési rendszere a jelenlegi uniós tehergépjármű-biztonsági előírásoknál gyorsabban halad, miközben az innovációt is ösztönzi, és egyensúlyt teremt a különböző európai haszongépjármű-ágazatok igényei között. A program keretében jelentős állomásához érkezett a Euro NCAP Truck Safe minősítési rendszer, ami azért fontos, mert a tehergépkocsik mérete és tömege miatt nagyobb a halálos balesetek kockázata, különösen a veszélyeztetettebb többi úthasználó esetében. A volán mögül alig látszik az autók között bóklászó gyerek Forrás: Mercedes Az Euro NCAP szerint a kamionokat jobban fel kell szerelni életmentő   technológiákkal, különösen az ütközéselkerülés, az észlelés és a baleset utáni mentés szempontjából. A szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy a személygépkocsikra az elmúlt évtizedben kidolgozott és bevált vizsgálati módszerek hasznosíthatók a jövő biztonságosabb kamionjainak tervezéséhben. Az NCAP24-en rendezvényhez csatlakoztak az ágazat legfontosabb szereplői, a járműgyártók, köztük a DAF, a Scania, a Volvo és a ZF, melyek bemutatták a legkorszerűbb technológiáikat. Bringás bábú és kamion teszt   Forrás: EuroNCAP A fejlesztések eredményeit a fórumon ismertette Dr. Michiel van Ratingen, az Euro NCAP főtitkára: Az elmúlt 12 hónapban szorosan együttműködtünk a járműgyártókkal a tesztek kidolgozásában, és konzultáltunk az érdekelt európai felekkel, köztük a forgalmazókkal, fuvarozókkal, biztosítókkal, városi hatóságokkal, jogalkotókkal és stratégiai közúti szervezetekkel, hogy teljes mértékben megértsük a tehergépjárművek és az utak biztonságosabbá tételének összetettségét. A jövőbeli Truck Safe minősítés ösztönözni fogja a jó biztonsági teljesítményt mind a városokban, mind az autópályákon, és lehetővé teszi az üzembiztonság és a költségek optimalizálását. Az új szabályozási követelmények arra kényszerítették a gyártókat, hogy növeljék járműveik biztonságát. Célunk, hogy a személygépkocsiknál elért sikereket a megismételjük a teherautóknál is. Látványos és a hétközapokon veszélyes bemutató    Forrás: Mercedes Matthew Avery, az Euro NCAP stratégiai fejlesztési igazgatója: A tehergépkocsik és a veszélyeztetett úthasználók közötti balesetek jelenleg az összes halálos kimenetelű uniós baleset 25 százalékát teszik ki; a gyalogosok és a kerékpárosok ennek több mint negyedét. A tehergépkocsi-balesetek jelentősen eltérnek az útviszonyok típusától (városi vagy országúti), valamint az ütközési partnertől (személygépkocsi, vagy közúti jármű) függően. Az új tesztek a való világbeli ütközéseket utánozzák, és arra ösztönzik a gyártókat, hogy ezeknek megfelelően alakítsák járműveik biztonsági berendezéseit. A fejlesztések között egyre több olyan eszköz szerepel, mely a sofőr figyelmetlensége ellenére is elkerüli a vészhelyzetet, mert felügyeli a járművet, vagyis olyan figyelő rendszert és autonómiát kap, hogy szükség esetén magától lassít, léfékez a kamion. Automata vészfékrendszerrel magától megáll az autó   Forrás: EuroNCAP Az Euro NCAP által értékelt legfontosabb biztonsági technológiák Intelligens sebességadaptáció (ISA/ Intelligent Speed Adaptation) A sebesség az egyik legfontosabb tényező a baleseteknél és bár a tehergépkocsik az autópályákon rendelkeznek sebességkorlátozóval, ezek nem akadályozzák meg a gyorshajtást más úttípusokon. Az ISA képes automatikusan leolvasni a sebességkorlátozást és szabályozni a jármű sebességét, ami azt jelenti, hogy a járművezető az útra koncentrálhat, és nem kell aggódnia a szabálysértés miatt. A rendszer kamerák és GPS-térképek segítségével azonosítja a helyes sebességhatárt, és figyelmezteti a vezetőt, ha túllépi a határt, vagy akár meg is akadályozza, hogy a teherautó gyorsítson. Ezek a rendszerek még az autópályákon és az autóutakon látható alkalmi/változó sebességkorlátozásokat is képesek leolvasni. Autonóm vészfékezés (AEB/Autonomous Emergency Braking) Az AEB-t néhány éve már felszerelik a tehergépkocsikra, és az elülső részen elhelyezett radarokat, olykor kamerákat használ az ütközés tárgyának azonosításához. Ezek hatékonysága azonban elmaradt a személygépkocsikénál, melyeknél 40 százalékkal csökkent az ütközések száma. A Euro NCAP számítása szerint ezek a rendszerek jobbak is lehetnének, és a személygépkocsiban ülők halálos áldozatainak számát 9 százalékkal, a tehergépkocsiban ülők akár 17 százalékkal is csökkentenék az olyan baleseteknél, amikor a kamion hátulról belerohan egy másik járműbe. Ez nem csak a konvojban hirtelen változó sebességű haladáskor, hanem álló, vagy lassabban haladó autó megközelítésekor is életmentő lehet. Veszélyeztetett úthasználók (AEB VRU/Vulnerable Road Users) Az Euro NCAP 2016 óta teszteli gyalogosoknál az AEB-t, amivel minden új autó képes reagálni és fékezni az átkelő gyalogosokra, felnőttekre és gyerekekre. A kamionok között egyelőre csak egy szériamodell rendelkezik olyan rendszerrel, ami egyesíti a kamera/radar-adatokat és figyelmezteti a vezetőt, vagy akár automatikusan fékez. Pedig ezzel a tehergépkocsi-gyalogo balesetek egyharmada megelőzhető. Az Euro NCAP célja, hogy minden gyártó szereljen teherautóiba olyan AEB-rendszert, ami nemcsak az átkelő gyalogosokat, hanem a kerékpárosokat, robogósokat is észleli. Sávtartó rendszerek (LSS/Lane Support Systems) Az útról letérő, vagy a szemközti sávba áttérő tehergépkocsik az egyjárműves balesetek halálos áldozatainak 40 százalékát, a frontális ütközések 4 százalékát okozzák. A sávtartó rendszerek megakadályozhatják ezeket a baleseteket és bár az új járműveken kötelező a figyelmeztetés, az Euro NCAP olyan rendszereket vizsgál, amelyek a jármű aktív kormányzásával képesek megakadályozni a sávból való kilépést. Sávtartó asszisztens (LKA/Lane Keep Assist) A sávtartó rendszerek kamerák segítségével azonosítják a fehér vonalakat és az útszéleket, ahol nincsenek fehér vonalak, csökkentve ezzel a fáradtságot és megelőzve az elalvásos baleseteket. Vannak olyan balesetek, amelyeknél a teherautók kialakítása is közrejátszik, például a fülkék magasan vannak az úttesttől, ami jó vezetési pozíciót biztosít, segíti a jármű manőverezését, de megnehezíti a kamion közelében lévő gyalogosok és kerékpárosok észlelését. Az ilyen jellegű ütközések a halálos balesetek 6 százalékát teszik ki, és két típusra oszthatók: amikor a tehergépkocsi a kerékpáros útvonalán keresztül a közeli oldalra fordul, amikor a gyalogost akkor ütik el és amikor a teherautó elindul. A tehergépkocsi-gyártók reakciója, hogy növelik a közvetlen kilátást, amit alacsonyabb fülkével, nagyobb szélvédővel és az utasajtóban alacsonyan elhelyezett ablakokkal próbálnak javítani. Az Euro NCAP olyan rendszereket fog tesztelni, amelyek képesek felismerni a kerékpárossal vagy gyalogossal való ütközés veszélyét és gyorsabban beavatkoznak, mint ahogy azt a figyelmes sofőr tenné. A fáradtságot nem ismerő rendszerek a jármű elején és oldalán elhelyezett érzékelőket használnak, amelyek aktívan pásztázzák ezeket a holttereket. Belső képernyőkön a külső visszapillantó kamerák képei Forrás: Volta Fontos részei a rendszernek a kamerák: az elektronikus tükrök csökkentik a légellenállást, miközben nagy látómezőt biztosít, kisebb képtorzulással, bizonyos esetekben még a látószöget is képesek a vezetési helyzethez igazítani, ami biztonságosabbá teszi a nyerges/pótkocsis manőverezést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Merész vállalást tett elektromos fronton a német kormány

2024.04.28.
A berlini kormány célul tűzte maga elé, hogy az elektromos autók száma Németországban 2030-ig elérje a 15 milliót. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem lesznek külön kedvezmények a villanyautók vásárlói számára, viszont garantálják, hogy elegendő töltőpontot hoznak létre a viharos ütemű elektromosítás eléréséhez. Fotó: SEAT A német kormány az eladások visszaesése és a vásárlási támogatások befagyasztása ellenére továbbra is arra törekszik, hogy 2030-ra 15 millió elektromos autó kerüljön forgalomba Németországban. "Továbbra is fenntartjuk a 15 millió elektromos autóra vonatkozó célt, bár tudjuk, hogy a jelenlegi körülmények között ez meglehetősen ambiciózus tervnek tűnik” - közölte a kormány szóvivője arra a felvetésre reagálva, hogy a Volkswagen menedzsmentje a hírek szerint költségcsökkentést hajt végre, Elon Musk pedig leépítéseket jelentett be a Németországi Tesla-gyárban. "Most az a feladatunk, hogy vonzó környezetet teremtsünk az elektromobilitás számára. A siker egyik záloga pedig kétségkívül a töltési infrastruktúra, amelyet folyamatosan bővítünk" - tette hozzá a szóvivő. "A jelenlegi kormány hivatalba lépése, vagyis 2022 óta megkétszereztük a nyilvános töltőpontok számát, ami mára eléri a százezret. Ezen kívül ezer gyorstöltő pontot hozunk létre az autópálya-pihenőkben. A vásárlási támogatások, illetve ösztönzők ügyét azonban nem tekintjük az állam feladatának. A vonzó kínálat biztosítása az autóipar dolga. Tudjuk, hogy a német autóipar ezen dolgozik, és biztosak vagyunk abban, hogy az elektromos szektorban is vonzó kínálattal és ajánlatokkal rukkol majd elő” – közölte a német kormányszóvivő.

Megérkezett az új MINI Aceman

2024.04.28.
A MINI Aceman karosszériáját a sportos agilitás és a magabiztos kiállás kettőse jellemzi. Az új crossover modell járműarchitektúrája a tisztán elektromos meghajtás műszaki alapjaira épül. Az alig négy méter hosszú, új MINI Aceman öt üléssel és sokoldalú csomagtérrel büszkélkedhet, amelynek térfogata alapesetben 300 liter, a megannyi állítási lehetőségnek köszönhetően pedig akár 1 005 literesre is bővíthető. Az egy feltöltéssel előzetesen akár 406 kilométer* (WLTP) megtételére is képes MINI Aceman a városhatárokon túli tisztán elektromos mobilitásra is maximálisan felkészült. Markáns frontrészével, erőteljes kontúrjaival és atletikus kiállásával a MINI sportos crossover modellje az agilitás és a magabiztosság megtestesítője. A 4,07 méter hosszú, 1,75 méter széles és 1,50 méter magas MINI Aceman a MINI Cooper és a MINI Countryman közötti helyet foglalja el. Az egybefüggő karosszériafelületek a kifejező és elegáns karosszériafényezési árnyalatokat helyezik a középpontba. A MINI Aceman sokoldalú és kalandvágyó egyéniségét az alapfelszereltségként kínált tetősínek, az autó alján körbefutó karosszériavédő sáv, valamint a 17”, 18” és 19” méretekben elérhető, látványos keréktárcsák nyomatékosítják. Az utastér kellemes, kerek stílusú formanyelve a műszerfal ívelt felületein folytatódik tovább: ez utóbbit kötött anyag borítja, amelynek alsó színe átvilágít a felsőn. E megoldás otthonos jelleget kölcsönöz az utastérnek, erőteljesen kihangsúlyozott kontrasztárnyalatokkal. Az ajtókárpitokra is kiterjedő, könnyen ápolható és sokoldalúan felhasználható anyag újrahasznosított poliészterből készült. Az utastér prémium felszereltségét kényelmes ülések teszik teljessé, amelyeket az opcionális extrafelszereltség részeként textilfelület vagy perforált Vescin üléshuzat borít. Az Aceman hátsó tere három utasnak kínál helyet. A 60:40 arányban osztott hátsó üléstámlának köszönhetően a csomagtér alapesetben 300 literes térfogata igény szerint akár 1 005 literig is bővíthető. Az innovatív technológiákkal felvértezett, kör alakú OLED kijelző páratlanul egyedi stílusban kifejezett minőséget kölcsönöz az utastérnek. A 240 milliméter átmérőjű, extrém lapos kialakítású központi kijelző prémium minőségű üvegfelületet kapott. Az innovatív MINI 9.0 operációs rendszer a vezetéshez kapcsolódó összes funkció érintésekkel vagy hangutasításokkal történő, intuitív vezérlését teszi lehetővé. A kényelem és a szórakozás fedélzeti központjaként funkcionáló MINI Interaction Unit az okostelefonokhoz hasonló módon kezelhető. A MINI Aceman kizárólag tisztán elektromos meghajtással válik elérhetővé. Az Aceman E modell 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményű elektromos motorja 290 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, amellyel a modell 7,9 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebessége pedig 160 km/óra. A 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményű MINI Aceman SE modell csúcs forgatónyomatéka 330 Nm, amely 7,1 másodperces nulla-százas gyorsulást és 170 km/órás végsebességet tesz lehetővé.* A MINI Aceman E modell 42,5 kWh kapacitású nagyfeszültségű akkumulátora egy feltöltéssel akár 310 kilométer megtételét is lehetővé teszi. Az 54,2 kWh kapacitású energiatároló egységgel szerelt MINI Aceman SE modell ezzel párhuzamosan akár 406 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel. A MINI Aceman nagyfeszültségű akkumulátora 11 kW töltési kapacitású AC járműtöltést, illetve 75 kW töltési kapacitású (a MINI Aceman E modell esetében) vagy 95 kW töltési kapacitású (a MINI Aceman SE modell esetében) DC gyorstöltést tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy az újdonság energiatároló egységének töltöttségi szintje 30 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető.  
Címkék: 

Videón és képeken a 2024-es Rendőrnap

2024.04.28.
Április 27-én rendezték meg a hagyományos ünnepet, amelyen felvonulás, veterán kiállítás, workshopok és koncertek szórakoztatták a közönséget.  
Címkék: 

Virtuális szemtanú

2024.04.28.
Nincsenek könnyű helyzetben a vészhívó központok munkatársai. Ahelyett, hogy higgadt, tárgyilagos, lényegre törő helyzetértékelés alapján határozhatnák meg, hogy hogyan reagáljanak egy adott balesetre, rendszerint felkészületlen, felzaklatott szemtanúktól kapott, megkérdőjelezhető pontosságú leírások alapján kell lépniük. A rosszul meghozott döntéseken pedig emberéletek múlhatnak – mert esetleg alulbecsülték a veszélyt, vagy, mert feleslegesen küldenek a helyszínre olyan erőket, amelyekre másutt nagyobb szükség lehetett volna. Japánban talán sehol nem annyira kritikus ez a helyzet, mint a 920 ezer lakosú Szakaiban. Az Oszaka prefektúrai nagyvárosban évente több, mint százezer – azaz naponta mintegy háromszáz – vészhívás fut be a tűzoltóságra. Átlagosan ötpercenként kell kritikus döntéseket hozniuk a diszpécsereknek. A legforgalmasabb napokon akár 250 alkalommal indítanak útnak mentőket, tűzoltókat, ami országos viszonylatban is kiemelkedő szellemi terhelés – és minden egyes alkalommal fennáll a veszélye, hogy pontatlan információk alapján intézkednek. Hogy tartós megoldást találjanak a problémára, a szakai kapitányság 2022 végén együttműködésre lépett a Toyotával. Nyolc hónapon át tartó, közös fejlesztés után 2023 októberében bejelentették, hogy megkezdik annak a rendszernek az élettesztjét, amely lehetővé teszi, hogy a segélyszolgálatok távolból megtekinthessék a baleset helyszínét. Hogy lehetséges ez? Nemcsak köztéri kamerák képére támaszkodhatnak, hanem nagyon sok gépkocsiban van a környezetet állandóan figyelő videokamera. Ezeket kell hasznosítani! Az innovatív technológia műszaki alapjait az az évek óta működő informatikai hálózat adja, amelyen keresztül a Toyota-járművek különböző diagnosztikai és rendszeradatokat küldenek a felhőbe. Az adatokat egyrészt a járművek műszaki állapotának, az egyes komponensek megbízhatóságának a feltérképezésére használja fel a Toyota, másrészt olyan meglepő szolgáltatásokra is alkalmas, mint például az aktuális időjárás-jelentés. Ezen a kommunikációs rendszeren keresztül pedig bármilyen információ továbbítható – beleértve akár a fedélzeti kamerák felvételeit. A 2024 augusztusáig tartó tesztfázisban a városban közlekedő buszokra és teherjárművekre – összesen mintegy négyszáz járműre – telepített kamerák felvételeit használják. Amennyiben olyan bejelentést kap egy diszpécser, hogy felmerül a helyszín szemrevételezésének igénye, megadja a keresett címet, a rendszer pedig műholdas navigációs adatok alapján megállapítja, hogy mely járművek közlekedtek arrafelé a baleset óta, és lehívja a fedélzeti kamerák felvételeit. A körülmények pontos ismeretében aztán a megfelelő létszámú és felszereltségű mentőegységet lehet a helyszínre küldeni. A technológia a Toyota speciális vállalati kultúrájának köszönheti létrejöttét: az autógyártó ugyanis aktívan támogatja, hogy munkavállalói kidolgozzák és megvalósítsák innovatív elképzeléseiket. Ennek a „B Projekt” néven ismert programnak az egyik legismertebb példája a hibázni képtelen kosárlabdázó robot, és remélhetőleg hasonlóan sikeresnek bizonyul a fedélzeti kamerák életmentő célú felhasználása is. Addig természetesen rengeteg munka vár még a partnerekre – hogy mást ne említsünk, a technológia szakmai célú fejlesztésével párhuzamosan már most elkezdtek azon dolgozni, hogy biztosítsák a személyes adatok védelmét. A kamerák képét ezért úgy továbbítják a diszpécserközpontba, hogy arról ne lehessen azonosítani a járműveket és személyeket, illetve ne lehessen elmenteni a videót. Ez létfontosságú előfeltétele annak, hogy a jövőben privát személyautókra is kiterjeszthessék a rendszert, megsokszorozva hatékonyságát. A kezdeményezés egyébként egybevág a Toyota azon törekvésével, hogy nullára csökkentse a halálos kimenetelű, illetve súlyos sérüléssel járó balesetek számát. Ebben természetesen főszerephez jut a megelőzés – a járművek biztonsági rendszereinek, a közlekedési infrastruktúrának a fejlesztése –, ugyanakkor az életmentés hatékonyságának javítása is közelebb visz bennünket a célhoz. Hagyományaihoz híven a Toyota a többi autógyártót is szeretné bevonni a projektbe, hiszen a biztonság nem márkaspecifikus érték, hanem az egész társadalom javát szolgálja. Sok szem többet lát, tartja a szólásmondás. Ma már az autók többsége is „lát”, sőt a látottakat el lehet küldeni a diszpécserközpontba, és fel lehet használni. Ha valaki kamerás autót vesz és használ, jó érzéssel gondolhat rá, hogy ha megvan a szükséges infrastruktúra, akkor közérdetet szolgálhat. Remélhetjük, hogy Japán egy megyéjéből világszerte elterjed ez a rendszer, sőt nemcsak Toyoták, hanem más márkájú autók részvételével is.   

Megtartották a Lányok Napját a BMW debreceni gyárában

2024.04.28.
„Az lehetsz, ami csak lenni szeretnél!” hirdeti az országos Lányok Napja kezdeményezés szlogenje: a program során minden évben fiatalok ezrei szereznek akár egész életre szóló inspirációt a pályaválasztáshoz. Az idén április 25-én megrendezett eseményhez a BMW debreceni gyára is csatlakozott és több mint 170 fiatalt látott vendégül. A rendezvényen a felső tagozatos általános iskolás és középiskolás lányok szerte az országban irodákat, gyárakat, kutatólaborokat, egyetemeket látogathatnak meg és izgalmas eszközöket, applikációkat próbálhatnak ki. Részt vehetnek továbbá beszélgetéseken és előadásokon is, melyek során kutatók, mérnökök és informatikusok mesélnek a munkájukról, mindennapjaikról és arról, hogy lányként hogyan lehet elhelyezkedni a szakmájukban. A gyári programot Liv Eske Herrström, az üzem pénzügyi és ügyvezető igazgatója, illetve Szüle Mária HR Manager nyitották meg. Az általános- és középiskolás csoportok különböző aktivitásokon és előadásokon keresztül ismerkedhettek meg a gyárral és tevékenységeivel, illetve a BMW Group – a jelentkezéseket látva nők számára is vonzó – duális szakképzési programjaival. Az általános iskolás lányok bepillantást nyerhettek a mechatronika, a gépjárműmechatronika, az elektronika és az informatika világába, kipróbálhattak több, a gyárban használt szerszámot, áramköröket építhettek és megnézhették hogyan dolgoznak a gyár robotjai. A középiskolásoknak bemutatták a legújabb elektromos BMW modellek gyártási technológiáját. Egy különleges videón megnézhették, hogy hogyan épül fel a debreceni gyár, és azt is, hogy milyen magas színvonalú körülmények között vigyáznak a kollégák egészségére a nemrég megnyílt Egészségügyi Központban. A lányok meghallgathattak továbbá egy előadást a BMW Group történetéről, majd a Kommunikációs Központot és a Tréning Centert is meglátogatták. Ezen felül közelebbről is megismerkedhettek több elektromos BMW modellel és mesterséges intelligencia segítségével kipróbálhatták, hogy hogyan állna rajtuk a BMW kabát. A jó hangulatú nap végén a debreceni BMW gyár munkatársai számos pozitív visszajelzést kaptak a lányoktól – igazán inspiráló élményekkel térhetett tehát haza minden vendég és vendéglátó a debreceni üzemből. A fotók a NaTE által szervezett Lányok Napja eseményen készültek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Öten megsérültek, amikor elszabadult egy villanyautó egy kínai autókiállításon

2024.04.28.
A roppant veszélyes incidens márciusban, a Nanjing International New Energy Vehicles Exhibition 2024 kiállításon történt, ahol a Zeekr által épített Extreme Krypton X crossover más elektromos járművek mellett volt kiállítva. A kínai média beszámolói szerint az elektromos szabadidő-autó hirtelen előrefelé kezdett hajtani, és legalább öt embert elgázolt, akik közül ketten orvosi ellátásra szorultak, de a sérülésük szerencsére nem életveszélyes.   A helyszínen készült és a kínai hírcsatornák által sugárzott videofelvételeken látható, amint a sötétszürke SUV az orrával nekinyomódik egy fehér szedán oldalának, és addigra már legalább két másik autóval is érintkezett. A Zeekr a PR-rémálom kibontakozását érzékelve az ütközés napján közleményt adott ki a kínai Weibo közösségi médiaplatformon, amelyben kijelentette, hogy a baleset nem magának az elszabadult autónak a hibája, hanem a kiállításon kiállított autók rossz kezelése miatt következett be. A közlemény szerint az Extreme Krypton X elektromos autók hajtásláncai nem a „kiállítási”, hanem normál „komfort” üzemmódban voltak a standon parkolás közben. Bár a kulcsok nem voltak az autóban, nyilvánvalóan elég közel voltak ahhoz, hogy valaki képes legyen „beindítani” és elindítani a járművet. Semmi sem utal arra, hogy az autó magától hajtott volna előre. A márciusi incidens óta a Zeekr országos szintű felülvizsgálatot és a többi bemutatójármű ellenőrzését kezdeményezte annak érdekében, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő még egyszer, pláne ne a most zajló, kiemelt médiafigyelmet hozó Pekingi Autószalonon.
Címkék: 

Jelentősen csökkent a Porsche bevétele az első negyedévben

2024.04.28.
Az elemzők véleményének átlagában kevésbé visszaeső bevétel, 9,33 milliárd euró szerepelt. A Porsche üzemi eredménye 30 százalékkal, 1,28 milliárd euróra esett az egy évvel korábbi 1,84 milliárd euróról. A jövedelmezőség 18,2 százalékról, 14,2 százalékra romlott. A járműgyártó 77 ezer 640 autót szállított ki az első három hónapban, 3,9 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévinél. A Porsche megerősítette, hogy az idei évre továbbra is 15-17 százalékos jövedelmezőséget, és 40-42 milliárd eurós bevételt vár. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója