Kijelzőként szolgáló szövetkárpitot fejleszt a Toyota

2018.08.08.
A Toyota annak idején textilipari vállalatként indult, Sakichi Toyoda az általa feltalált automata szövőszékkel alapozta meg a cégbirodalmat. Sakichi 1918-ban alapította meg a Toyota Boshoku Corporationt, amely ma is autóipari beszállítóként tevékenykedik. Utastér-komponenseket, szűrőrendszereket, hajtásláncelemeket és egyéb autóipari alkatrészeket gyártanak, fő profiljuk azonban – a cégalapító hagyatékához híven – a kárpitok fejlesztése és gyártása. Pontosan ezen a téren ígér áttörést a Toyota Boshoku, mégpedig a manapság egyre fontosabb kijelzőtechnológiával és testre szabhatósággal karöltve. Új fejlesztésük egy optikai szálakkal átszőtt textilanyag, amely így képes világítani, méghozzá tetszőleges színnel, de akár mintázattal is. A fejlesztés során alkalmazott prototípusnál piros, zöld és kék LED-ek biztosították a fényforrást: alapesetben így zöld fényben ragyoghat a tető- és ajtókárpit, viszont – a vezérlést a fedélzeti érzékelőkkel hálózatba kötve – vészhelyzetben pirosra válthat a színe, villámgyorsan figyelmeztetve a vezetőt a veszélyre, vagy – baleset után – értesítve a környezetet a bajról. Az optikai vagy fényszál egy üvegmagból és az azt körülvevő héjból áll. A kábel egyik végén belépő fény a mag határán visszaverődve az üvegmagban halad végig, hogy aztán a szál másik végén – a modern technológiáknak köszönhetően minimális jelveszteséggel – kilépjen. Az optikai szál rugalmasan hajlítható, ám egy bizonyos hajlítási sugár fölött erősen romlik a fényátvivő képessége. A Toyota Boshoku azonban kifejlesztett egy olyan technológiát, valamint megépítette az annak gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő szövőszéket, amely a fényszál túlzott meghajlítása nélkül képes beleszőni azt tetszőleges szövetanyagba. A Toyota szakemberei előtt két feladat áll, mielőtt sorozatgyártásba vehetnék a világító textíliát: a jelenleg alkalmazott szálak tapintása nem elég finom ahhoz, hogy prémium minőségű üléskárpitként használhassák, másrészt javítani szeretnék a szövőszék termelékenységét, ezáltal a tervezett szériagyártás költségeit. Amennyiben ez rövid időn belül sikerül, a technológia a Toyota prémium márkájában, a Lexusban jelenhet meg először, várhatóan 2020-ban.

Nem lesz szellemautó a Focus

2018.08.08.
Kevés hiba jár olyan súlyos következményekkel, mint amikor valaki rossz irányból hajt fel egy autópályára. Ez a helyzet minden autós rémálma. A hiba kiküszöbölésére a Ford a vadonatúj Ford Focusban a közelmúltban mutatta be a Rossz Irányra Figyelmeztető rendszert – olvasható a Ford közelményében. Egy szemből érkező autó nagy eséllyel okoz súlyos vagy éppen halálos kimenetelű balesetet, mivel az ilyen ütközéseknél a két jármű sebessége összeadódik. 2017-ben csak Németországban 22 ember halt meg azért, mert valakik a forgalommal szemben haladtak az autópályákon és a főutakon. A jelenség annyira közismert, hogy több nyelvben is létezik rá külön kifejezés, ráadásul mindegyik “szellemsofőrt” jelent: Németországban “Geisterfahrer”, Hollandiában “spookrijder”, Franciaországban pedig “conducteur fantome” az ilyen autósok neve. A Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer a már meglévő Közlekedési Tábla Felismerésre épül; ez a fedélzeti navigáció GPS-jelével azonosítja az autó pillanatnyi helyzetét, és egy előre tekintő kamerával ismeri fel a legfontosabb jelzéseket – például a sebességkorlátozást –, és ezeket meg is jeleníti a műszerfali kijelző vagy a Head-up display segítségével. Ha a vezető behajt egy olyan útra, amelynek mindkét oldalán “behajtani tilos” tábla áll (az autópályák és az osztott pályás úttestek felhajtói jellemzően ilyenek), akkor a Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer hang- és fényjelzéssel figyelmezteti, emellett pedig a piros “behajtani tilos” táblát is megjelenít, valamint egy feliratot: “Ellenőrizze az irányt!” Először Ausztriában, Németországban és Svájcban lesz elérhető a technológia, amit a Ford a lommeli próbapályán tesztelt.

Első helyen érkezik Magyarországra a MINI John Cooper Works Rally

2018.08.08.
2018 augusztusában ismét hazánkba látogat az FIA Cross Country Világkupa mezőnye: a Hungarian Baja jubileumi, immáron tizenötödik felvonását augusztus 9-12. között rendezik meg a Dunántúlon. Az ünnepélyes megnyitóra augusztus 10-én, pénteken este kerül sor a veszprémi Óváros téren. Az idei verseny három etapból áll, a versenyzők az erdős, sziklás és murvás terepeken összesen 652,32 kilométert tesznek meg. A szombat reggeli rajtsorrendet a péntek esti, mindössze 11,5 kilométer hosszú időmérő etap eredménye határozza meg. A magyarországi fordulóra tabellaelsőként érkezik a MINI John Cooper Works Rally versenyautó lengyel pilótája, Jakub „Kuba” Przygonski, aki jelenlegi 237 pontjával az FIA Cross Country Világkupa ez évi mezőnyében 52 pontos előnyt őriz. Navigátora, a belga Tom Colsoul oldalán Przygonski ezúttal is győzelemre tör majd, hogy négy versennyel a szezon vége előtt értékes pontokkal növelje előnyét. A második MINI John Cooper Works Rally versenyautóban a spanyol Joan „Nani” Roma és az ugyancsak spanyol Alex Haro párosa foglal helyet, amely duó a 2018-as Silk Way Rally hét etapjából hatszor a legjobb öt között végzett, és ezzel jelentős lépést tett a Rali Világkupa abszolút élmezőnye felé vezető úton. „A Hungarian Baja soha nem egy egyszerű mutatvány. A 2018-as világkupa-győzelemért folyó küzdelem ráadásul egyre intenzívebb, hiszen egyre kisebb a rés az élmezőny tagjai között. Szerintem ugyanakkor kifejezetten jó, hogy nem minden futamot egy pilóta nyer meg, mert így minden pontért keményen meg kell dolgoznunk. A Hungarian Baja idén is egy óriási katonai területen zajlik majd, amely a tankokkal megedzett talaj okán plusz kihívásokat jelent nekünk” – nyilatkozta Jakub „Kuba” Przygonski. „Kifejezetten élvezem, hogy az Oroszországban leintett Silk Way Rally után néhány nappal ismét autóba ülhetünk. A Hungarian Baja egy nagyszerű felvonás, 2013-ban sikerült megnyernem. Rendkívül izgalmassá teszi a futamot, hogy csupa olyan ellenféllel állunk majd szemben, akik a Rali Világkupa arany serlegéért folyó küzdelemben is az élen állnak. Kemény verseny lesz, de természetesen mi is a győzelemért érkezünk Magyarországra” – fogalmazott Joan „Nani” Roma. Az FIA Cross Country Világkupa 2018-as versenynaptára: 2018. február 16-18.: Baja Russia 2018. március 9-10.: Dubai International Baja 2018. március 24-29.: Abu Dhabi Desert Challenge 2018. április 17-22.: Qatar Cross-Country Rally 2018. május 27 – június 2.: Rally Kazakhstan 2018. június 21-24.: Italian Baja 2018. július 20-22.: Baja Spain 2018. augusztus 9-12.: Hungarian Baja 2018. augusztus 30 – szeptember 2.: Baja Poland 2018. október 3-9.: Rallye Oilibya du Maroc 2018. október 25-27.: Baja Portalegre 500

25 év, 35 szolgálati kocsi – Horváth András portré (2. rész)

2018.08.08.
Horváth Andrást, aki 1993 óta dolgozik a Porsche Hungarianál, logisztikai vezetőként sem kerülték el a kihívások: 2007-től irányítja ezt a területet, vagyis nem sokkal kinevezése után ütött be a gazdasági válság. Ami, persze, logisztikai szempontból is maga a rémálom. A kereslet gyorsabban esett vissza, mint a gyártás, így a készletek hamar felduzzadtak. Olyannyira, hogy a Magyarországra érkező Volkswagenek, Skodák, Seatok, Audik, Porschék budaörsi lerakatára ki kellett tenni a megtelt táblát – miközben a kamionok és tehervonatok még újabb és újabb szállítmányokkal érkeztek. Végül új területek megnyitásával sikerült átvészelni a súlyos krízist. A rend aztán a válság múltával állt végképp helyre, de mint Horváth András szavaiból kiderül, szinte nincs olyan hét, hogy ne akadna valami extra nehezítő tényező munkájukban. Logisztikai vezetőként sem kerülték el a kihívások A megannyi érdekes eset közül azt emeli ki, amikor Magyarországon tartották az első generációs Skoda Octavia facelift világpremierjét. Erre az eseményre 140 autó érkezett a cseh gyárból „lábon” konvojban – közvetlenül a gyártósorról. A szervezés és a határon való beléptetés nem volt egyszerű és ugyancsak jól jött a vámos múlt, meg a kiterjedt kapcsolatrendszer. Ezzel együtt Horváth András azt mondja: ahogy akkor, úgy máskor sem „kértek szívességet”, büszke arra, hogy a Porsche Hungaria és dolgozói mindig „tiszta lapokkal” játszanak. Hogy ez mennyire fontos, azt épp az Octavia-tesztflotta esete mutatta meg. Két kocsit ugyanis összetörtek az újságírók a ringen, így azok nem „lábon” hanem teherautón mentek vissza Csehországba – ha nem lett volna minden hivatalos, akkor ez ugyancsak nagy bonyodalmat okozott volna. A legapróbb részletek is számítanak ebben a szakmában A szakmai becsületet és tisztességet nem véletlenül említi Horváth András. Szerinte ugyanis ez az alapja annak, hogy valaki hosszú távon a posztján maradjon. És a logisztikai szakmával járó nem kevés stresszt, felelősséget miként lehet ilyen sokáig bírni? – kérdezzük. Horváth András úgy látja, ennek több feltétele is van. Mindenekelőtt az: kell egy jó csapat. Bármilyen hihetetlen, náluk mindössze egy hat fős szakembergárda felel azért, hogy a rájuk bízott évi 55 ezer autó időben eljusson a címzetthez. Csapatukban – amelyben, mint büszkén említi, a lánya is helyet kapott – a legújabb tag is több mint tíz éve dolgozik már, vagyis összeszokott gárdáról van szó. „Pontos, fegyelmezett, összecsiszolódott közösség a miénk, megbízhatunk egymásban, és itt még nem volt olyan, hogy bárki is megemelte volna a hangját” – enged betekintést a mindennapjaikba Horváth András. Mindemellett, hívja fel a figyelmet, a hosszú távú teljesítéshez elengedhetetlen, hogy a munkáltató minden szempontból professzionális hátteret biztosít számukra. És van még egy titok: „Amikor reggel bemegyek az autótelepre, vagy az irodába, akkor az otthoni ügyek, gondok már nincsenek velem. És fordítva is igaz ez. Délután, este, amikor hazamegyek, akkor a munkahelyi ügyek maradnak az irodában. Így lehet napközben a feladatra koncentrálni, és este meg hétvégén feltöltődni, pihenni.” Úton az oldalkocsis Jawával S ha már a pihenés szóba kerül: Horváth Andrásnak nem kell sokat gondolkodnia, mivel üsse el kevés szabadidejét. Ha épp nem lányával vagy fiával van éppen, akkor szívesen vezet repülőgépet. Pontosabban szimulátort – olyat, amivel a valódi pilóták is gyakorlatoznak. Ez már csak azért is érdekes, mert nem titkolja: miközben a földi repülésért rajong, addig, az igazi gépeken ma is összeszorul a gyomra. Noha a repülés alighanem kevésbé kockázatos, mint a motorozás, akkor cseppet sem aggódik Horváth András, amikor valamelyik veterán kétkerekűjére ül. Az nem kérdés, hogy párjával minden hétvégén túrázni indulnak, a dilemmát legföljebb az okozza: a veterán flottájából a Pannóniát, az ETZ-t vagy az oldalkocsis Jawát vegye-e elő?

Növelte forgalmát és nyereségét a Continental az év első felében

2018.08.08.
A Continental AG az év első felében 22,4 milliárd euró, az előző évinél 5,4 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 2,13 milliárd euró adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredményt ért el, kisebbet az előző évi 2,26 milliárd eurónál. A bevételarányos jövedelmezőség 9,6 százalékra csökkent 10,3 százalékról. A Continental AG részvényesekre jutó nettó nyeresége 1,56 milliárd euró lett az első fél évi eredmény után, 4,3 százalékkal magasabb az előző évi 1,49 milliárd eurónál. Az autóipari üzletág forgalma 2,8 százalékkal 13,8 milliárd euróra emelkedett 8,1 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett. A Continental autóipari üzletágának forgalma a személygépkocsi és kis haszongépjármű gyártó ágazat mintegy 2 százalékos globális növekedési ütemét meghaladó 6,6 százalékos organikus növekedést érte el az év első felében. A személygépkocsi és kis haszongépjármű gyártó ágazat globális növekedési ütemét egy százalékot meghaladó mértékűre várja az idén a Continental. A gumiipari üzletág 8,9 milliárd euró forgalmat ért el, kissé alacsonyabbat az előző évinél, a szerves növekedés azonban 3,6 százalék volt. Az év első felében a Continental 1,2 milliárd eurót fektetett be termelő beruházásokba, ami 5,2 százalékos CAPEX-aránynak felel meg az előző évi 5,3 százalék után. A konszern 1,7 milliárd eurót fordított kutatási-fejlesztési finanszírozásra, forgalmának 7,7 százalékát. Egy évvel korábban 7,2 százalék volt az arány. Az idei első hat hónap végén a konszern 243 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, 8 ezerrel többet mint az év kezdetén. A 2017-es első fél év végén 230 ezren állt az alkalmazotti létszám.

Öt kilométeres dugó az M7-esen

2018.08.08.
Sipos Mónika elmondta: az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán a 33-as kilométer közelében teherautó és személygépkocsi ütközött össze. A baleset miatt mintegy öt kilométeres torlódás alakult ki, a szóvivő kerülőútként az autópályáról Tárnoknál lehajtva a 7-es utat javasolta.

Nagyobb bevételt és kisebb eredményt ért el a Waberer's a második negyedévben

2018.08.08.
Miként az MTI írja, a cég tájékoztatása szerint a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 14,5 százalékkal, 19 millió euróra csökkent 2018. második negyedévben 2017. ugyanezen időszakához képest. A cég a nemzetközi fuvarozási szegmensben növelte részesedését az európai komplettrakomány-piacon, ahol a bevétele 19 százalékkal nőtt, ugyanakkor az EBITDA 14 százalékkal alacsonyabban alakult, részben a járműkihasználtság csökkenése miatt. A társaság bevétele a regionális szerződéses logisztika szegmensben, a bővülő raktárkapacitásnak és az árak növekedésének köszönhetően, 9 százalékkal emelkedett a második negyedévben, miközben ezen a területen az EBITDA mutatója 18 százalékkal csökkent. Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója kiemelte, a második negyedévben a bevételek kétszámjegyű növekedése annak köszönhető, hogy a cég folyamatosan növelte piaci részesedését. A menedzsment megerősíti a 2018-ra vonatkozó várakozását, a kétszámjegyű bevételnövekedést, és a kismértékben csökkenő rendszeres EBITDA-t - közölte a vezérigazgató. Waberers's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a részvény keddi záróára 3190 forint volt, az elmúlt év legalacsonyabb árfolyama ezt megelőzően 3200 forint, a legmagasabb 5100 forint volt.

Beveti az Audi és az Ericsson az 5G-t az autógyártásban

2018.08.08.
Frank Loydl, az Audi AG informatikáért felelős vezetője így nyilatkozott: „A teljesen hálózatba kapcsolt okos gyárak jelentős hatással lesznek a jövő gyártására. Partnerünkkel, az Ericssonnal teszteljük az 5G technológia által kínált lehetőségeket az okos gyárban használt ipari alkalmazások területén.” Erik Ekudden, az Ericsson Csoport technológiai vezetője hozzátette: „Az Ericsson már most is alkalmaz olyan 5G technológiájú ipari programokat, amelyek világszerte segítik a gyártókat a termelékenység fokozásában. Ez a projekt nagyszerű lehetőség arra, hogy lássuk, milyen lehetőségek nyílnak meg egy autógyártási környezetben az 5G technológiával, amely elérhetővé teszi a valódi okos gyártás lehetőségét.” A projekt első fázisában az Audi és az Ericsson a késés szempontjából érzékeny alkalmazásokat teszteli, amikor – a járművek karosszériájának gyártásakor sok helyen igénybe vett megoldás – egy ragasztási alkalmazás és egy gyártórobot között létesítenek vezeték nélküli kapcsolatot. Az 5G technológia a mobil kommunikáció következő szintjét képviseli, ahol a jelenlegi mobilhálózatok teljesítményét javítva lehet a felhasználók és az ipar jövőbeni igényeit kiszolgálni. Az 5G hálózatok jobb és gyorsabb ,szélessávú szolgáltatásokat biztosítanak a felhasználók számára, míg az üzleti partnerek számára az 5G új távlatokat nyit új alkalmazások létrehozására, mint amilyen a hálózatba kapcsolt járművek vagy a jövő okos gyárai. A technológia számos olyan hálózati jellemzővel rendelkezik, ami alapvető fontosságú a növekvő rugalmassággal és összetett gyártási folyamatokkal bíró Ipar 4.0 számára. Lehetővé teszi a gyorsabb adatátviteli sebességet és nagyobb hálózati kapacitást, mindezt magas biztonság mellett. Ezen kívül a minimális késés révén biztosítottak az igen gyors válaszidők is a gyártási rendszer egyes elemei között.

Megmenekül a Force India, bajban a Williams

2018.08.08.
Stroll befektetése jó hír a Force Indiának, hiszen így biztosan ott marad a mezőnyben, ráadásul egyes hírek szerint még jobb körülmények között, mint eddig. Az üzlet azt is jelentheti, hogy a Lance Stroll elhagyja a Williamset és átül a Force India egyik autójába. Mindez alighanem óriási csapás a Willams-nek: a nagy múltú csapat ugyanis egyre rosszabbul teljesít, a kocsijai versenyképtelenek, és most még az anyagi biztonság is odaveszhet, hiszen pilótájuk, Stroll apja jelentős összeget fizetett az istállónak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója