A Toyota kiszáll az Isuzuból

2018.08.07.
A döntés egyik oka, hogy személyautók tekintetében a Toyota már most szakított a dízel meghajtással, középtávon - legkésőbb 2025-től - pedig minden modellje, így a haszongépjárművek tekintetében is csak részben vagy teljesen elektromos meghajtásokban - hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos - gondolkodik. A Toyota és az Isuzu megegyezett arról, hogy befejezik tulajdonosi kapcsolatukat. A két cég ennek ellenére nyitott marad az esetleges jövőbeni együttműködésekre, és ezután is szoros kapcsolatot ápol. Továbbra is együttműködnek például az alapvető technológiák fejlesztése terén. 2006 novemberében a Toyota olyan megállapodást írt alá, amely szerint használni fogják egymás operatív forrásait a dízelmotor fejlesztés és gyártás területén. A megállapodás része volt, hogy a két vállalat műszaki támogatást nyújt egymásnak, keretet teremt a keletkező szinergiák hasznosítására, és megvizsgálja az együttműködés során létrejövő projektek megvalósíthatóságát. Ezzel egy időben a Toyota részesedést vásárolt az Isuzuban. A későbbiekben megváltozott piaci környezet azonban arra késztette a vállalatokat, hogy elvessék az eredetileg tervezett projekteket, más együttműködési területeken pedig csak kis előrelépések történtek. Ezért a Toyota és az Isuzu felülvizsgálta tulajdonosi kapcsolatát. Az autóipar jelenleg hatalmas átalakuláson megy keresztül, az Isuzu és a Toyota pedig fel szeretné gyorsítani törekvéseit mind a személyautó-, mind pedig a haszongépjármű piacon.

Opten: több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg két év alatt

2018.08.07.
A céginformációs szolgáltató közleménye szerint 2016-ban 11 ezer 054 vállalkozás 1467 milliárd forint, tavaly pedig 10 ezer 608 vállalkozás 1369 milliárd forint árbevételt ért el. Az ágazat cégfluktuációs indexe, vagyis a törölt és alapított cégek aránya magasabb a 11-12 százalékos országos átlagnál, de egyre csökken - írták. Hozzátették, hogy egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi. Az Opten szerint az olcsóbb munkabérekre alapozott versenystratégia a nyugati országok piacvédő szabályozásai miatt már nem folytatható. A közép-európai fuvarozók versenykörülményeit tovább ronthatja, ha nem módosul az érdekeiknek megfelelően az ágazat jövőjét meghatározó Európai Mobilitási Csomag, amely többek között növeli a vállalkozások adminisztrációs terheit - tették hozzá.

Duplájára nőtt a Tesla vesztesége, de részvényárfolyama erősödött

2018.08.07.
A második negyedévben a Tesla 718 millió dollár részvényesekre jutó nettó veszteséget könyvelt el, a dupláját az egy évvel korábbi 336 millió dollárnak. A Tesla forgalma azonban váratlanul nagy mértékben, 40 százalékkal, 4 milliárd dollárra növekedett. A negyedéves eredmény bemutatása alkalmából Elon Musk, a Tesla elnök-vezérigazgatója a részvényesekhez intézett írásbeli tájékoztatójában rámutatott, hogy augusztus végére már heti 6 ezerre emelkedik a Model 3 gyártási kapacitása. A Model 3 a Tesla "közepes árkategóriás" tömegterméknek szánt modellje. - Célunk az, hogy a termelést, amilyen gyorsan csak lehet, heti 10 ezerre növeljük - fogalmazott, kiemelve, hogy heti 7 ezernél a Tesla már tartósan nyereségesen tud működni. A harmadik negyedévben a Tesla 50-55 ezer Model 3-at tervez gyártani - jelentette be. A második negyedévben a Tesla 53,4 ezer autót gyártott, ebből 40,7 ezret szállított le a megrendelőknek. A Model 3-ból 18,4 ezret gyártott le a Tesla a második negyedévben, amelynek végén 2,2 milliárd dollár likvid forgóeszközzel rendelkezett annak köszönhetően, hogy több százezer megrendelése van a Model 3-ra. Annak ellenére, hogy veszteséggel zárta a negyedévet, a Tesla forgóeszközei az elemzők által becsültnél jóval kisebb mértékben csökkentek. Elon Musk jelezte, hogy nem osztja azoknak a tőkepiaci szakértőknek a nézetét, akik tőkeemelést tartanak szükségesnek a Teslánál.

Alex Zanardi dupla dobogót ünnepelt

2018.08.07.
A kézihajtású kerékpárosok legfontosabb szezonnyitó eseményeként számontartott UCI Parakerékpáros Pálya Világkupa idei felvonását Alex Zanardi otthonában, Olaszországban rendezték meg augusztus első hétvégéjén. A BMW márkanagykövete – akit a kézihajtású kerékpárosok között jelenleg tízszeres világbajnokként tartanak számon – három versenyszámban mérette meg magát: a pénteken megrendezett egyéni időfutamon, a szombati pályaversenyen és a vasárnapi csapatváltóban. Az olasz sportfenomén a hétvégén egy bronz- és egy ezüstéremmel gyarapította medálgyűjteményét. Az esti hőségben versenyző sportolók biztatására és ünneplésére hatalmas tömeg gyűlt össze augusztus első hétvégéjén az olaszországi Maniago városában. A pénteken megrendezett egyéni időfutamon Alex Zanardi a harmadik helyen végzett az egyesült államokbeli Oscar Sanchez és a holland Tim De Vries mögött, majd a szombati pályaversenyen a BMW márkanagykövete ismét bebizonyította, hogy soha nem adja fel: az olasz sportfenomén végig versenyben volt a dobogós helyezések egyikéért, a megmérettetés utolsó körében azonban néhány versenytársával egy ütközésbe keveredett. A pálya egyik technikás visszafordítójában Zanardi egyik ellenfele korlátnak ütközött, amely megdobta őt és egy másik sportolónak csapódott. A BMW márkanagykövete nem tudta elkerülni az ütközést, így hátulról nekimentek, a kézihajtású kerékpár pedig számos helyen megsérült. Alex Zanardi szervizautójában volt egy első pótkerék, az olasz sportoló így megállt és kicserélte az első kereket, a sérült hátsó helyett azonban nem talált tartalékot. A BMW márkanagykövete ezért sérült hátsó kerékkel gurult vissza a pályára, ahol végül a nyolcadik helyen intették le. Az idei világkupa programsorozata a vasárnap este megrendezett csapatváltóval zárult, amelyben Alex Zanardi két honfitársa, Paolo Cecchetto és Luca Mazzone oldalán szállt versenybe. A trió a rajttól kezdve izgalmas versenyben volt az Egyesült Államok csapatával, a célban pedig csupán néhány centiméterrel csúsztak le a dobogó legfelső fokáról. - Fantasztikus hétvége volt. Az éljenző tömeg szeretetével a szívemben térek haza, hatalmas öröm ez nekem – nyilatkozta a világkupa végén a BMW márkanagykövete. - Egész életemben más-más versenyosztályokban mérettem meg magam, de a mostanihoz foghatót még soha nem éreztem: a közönség minden sportolót tapssal biztatott, de engem minden alkalommal kitörő éljenzés fogadott, amely még tovább hajtott a cél felé. Ezúttal egy ezüsttel és egy bronzzal térek haza. Bizonyos mértékig balszerencsésnek mondhatom magam, főleg a szombati pályaverseny tekintetében, de be kell vallanom, hogy rendkívül erős, kiválóan felkészült ellenfelekkel néztem szembe – tette hozzá Zanardi. A sportfenomén most az olaszországi Vallelunga versenypályájára utazik, ahol megkezdi kétnapos felkészülését a Német Túraautó Bajnokság (DTM) augusztus 24-26. között megrendezendő versenyhétvégéjére. A szezon hetedik felvonásának az olaszországi Misano városa ad majd otthont, ahol Alex Zanardi is rajthoz áll egy speciálisan átalakított BMW M4 DTM versenyautóval.  

Cserbenhagyás: fordított közlekedés miatt okozhattak balesetet a britek

2018.08.07.
Egy 25 éves brit állampolgár és két utasa 2018. augusztus 5-én kora reggel egy bérelt autóval közlekedett Budapest V. kerületében, a Pesti alsó rakparton, amikor áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött három, szabályosan közlekedő járművel. A baleset után a három brit férfi kiszállt az összetört autóból és az adataik hátrahagyása, illetve segítségnyújtás nélkül elsétáltak a helyszínről. A balesetben két személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A kiérkező rendőrök a brit állampolgárok autójában három pakett kábítószergyanús zöld növényi törmeléket is találtak. A nyomozók a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként azonosították a három férfit és még aznap délután Budapest XIII. kerületében elfogták őket abban az autókölcsönzőben, ahonnan az autót bérelték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói a brit állampolgárokat őrizetbe vételük mellett segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

Jön a limitált szériás Lexus Yellow Edition

2018.08.07.
A Lexus bemutatja az előzetes várakozásokat is túlszárnyalóan népszerű LC kupé legújabb változatát, az LC Yellow Editiont. A névhez igazodva élénksárga fényezést kapott a Lexus többszörösen díjnyertes luxuskupéjának új változata. Az egyedi külső fényezés hangulata természetesen az utastérben is folytatódik, ahol a fekete ajtóelemeket sárga Alcantara betétek díszítik, míg a takumi mesterekre jellemző alapossággal készített sárga árnyalatú varratok a fehér bőrüléseken a műszerfal szélein, a kormánykeréken és a középső könyöklőn is megtalálhatók. Az utastérben ezenfelül olyan egyedi extrákat találunk, mint a head-up display (HUD), az Alcantara borítású tetőkárpit, és a 10 irányban állítható elektromos első ülések félanilin bőrkárpitozással. A szemkápráztató LC Yellow Edition változat megkapta a Sport+ csomagot is mely számos fejlett menetdinamikai megoldással egészíti ki a modell amúgy sem szegényes szolgáltatásait. Agilis, és minden korábbinál biztonságosabb kezelhetőség és fantasztikus irányíthatóság érhető el a Lexus Dynamic Handling (LDH) rendszerrel, melynek része a változtatható áttételű kormányzás (VGRS), valamint a négykerék-kormányzás is, amely egymástól függetlenül szabályozza az első és a hátsó kerekek egymáshoz viszonyított elfordulását. Az LDH a Torsen-rendszerű differenciálművet is megkapta. További egyedi külső jellemzők közé tartoznak a 21 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsák, valamint a strapabíró, mégis könnyű szénszálból készült tető és az aktív hátsó szpojler. A hátsó szpojler különösen fontos szerepet játszik a jármű stabilitásának fenntartásában, ezért 80 km/h feletti sebességnél automatikusan kinyílik. A vadonatúj Yellow Edition kivitel mindkét - a Lexus forradalmi öntöltő Multi Stage Hybrid rendszerével szerelt LC 500h, valamint a benzines V8-as, 477 lóerős, 10 fokozatú automata sebességváltóval szerelt LC 500-as – változatánál elérhető lesz. A Lexus LC Yellow Edition kupé októberben a Párizs Autószalonon is feltűnik. Az első megrendelt példányokat már ez év őszétől szállítják ki az ügyfelek részére.

Konzervatív taktikán lesz a Mercedes a nyári szünet után - Forma-1

2018.08.06.
Az már korábban kiderült, hogy mindkét klasszikus versenyhelyszínen a közepes, a lágy és a szuperlágy keveréket használhatják majd a csapatok (ezt a kombinációt eddig Bahreinben és Spanyolországban láthattuk), most pedig azt is tudjuk már, milyen taktikát választottak ezekre a megmérettetésekre, a Pirelli ugyanis mindkét futam gumikiosztását ismertette. A belga és az olasz futam esetében is eltérő az élcsapatok taktikája. Ami a spái hétvégét illeti, a Mercedes meglehetősen konzervatív utat választott a nagy ellenfélhez, a Ferrarihoz képest: ők inkább a közepes abroncsokra összpontosítanak, míg a vörösök a lágyabbakból kértek többet. A Mercedes esetében házon belül megegyezik a taktika, a Ferrari viszont megosztotta azt versenyzői között: Sebastian Vettel több közepes, Kimi Räikkönen pedig több lágy keveréket kap, míg szuperlágyból mindketten ugyanannyiból gazdálkodhatnak majd. A legérdekesebb taktika kétségtelenül a McLarené: ők négy szettet kértek a közepesből és a szuperlágyból, és ötöt a lágyból, vagyis a mezőnyből egyedüliként nekik az utóbbi keverékből áll majd legtöbb a rendelkezésükre. Ami az olasz hétvégét illeti, a Ferrari választása a hazai futam esetében is agresszívebb: a leglágyabb keverékből ők versenyzőnként tíz garnitúrát rendeltek, míg a közepesből és a lágyból csak egy, illetve két szettet (a taktika ezen a hétvégén is meg lesz osztva a két pilóta között). A Mercedes eközben „csak” nyolc garnitúrát kért a szuperlágyakból. A McLaren az Olasz Nagydíj esetében is egyedi választással állt elő: a közepesből kettőt, a lágyból négyet a szuperlágyból pedig csak hetet kértek, vagyis a piros jelölésű abroncsokból Monzában is viszonylag „kevés” áll majd a rendelkezésükre. Igaz, ezúttal nem maradtak egyedül ebben a tekintetben, hiszen Max Verstappen garázsában is csak hét szett lesz majd a leglágyabb keverékből. Lágyból eközben a holland kérte a legtöbbet, összesen öt garnitúrát! Forrás: m4sport.hu

A hetedik Volkswagen-találkozó legfontosabb részletei – 1. rész

2018.08.06.
Szerző: Horváth Miklós, fotó: szerző, POHU média A 2012 óta, az őszi hónap beköszöntével megrendezésre kerülő esemény immár nemcsak a wolfsburgi márka rajongóinak találkozója, hanem az ország legnépesebb autós sokadalma és szezonzáró családi rendezvénye is egyben. Kezdetben hétezer résztvevővel még csak Golf-találkozóként indult az esemény, ezt követően azonban évről-évre egyre nagyobb látogatói létszámot regisztráltak a mogyoródi aszfaltcsík területén. Annak köszönhetően, hogy minden Volkswagen-tulajdonos és típusonként szervezett márkaklub számára megnyílt az esemény, 2015-ben már 12 ezer résztvevője volt a sokadalomnak. Kazi Róbert, a márka marketingmenedzsere kérdésünkre elmondta, hogy az esemény facebook oldalán már most közel 11 ezer fő a részvevőként, vagy érdeklődőként visszajelzett személyek száma, így, ha az időjárás nem szól közbe, jó esélyt látnak a szervezők arra, hogy az eddigi legnagyobb látogatói létszámrekord megdőlhet az említett napon. A marketingvezető továbbá elmondta, hogy a megszokott, jól bevált program elemek között számtalan újdonság, aktualitás is szerepel a felhozatalban. Érkeznek különleges autók a gyárból, ajándékötletekkel és egyedi árakkal lesz jelen ismét a Der Shop fantázianevet viselő márkabolt, visszatérő műsorral érkezik a Driving Experience Team, és nem marad el az újautó premier, a koncert, valamint a gyermek- és női programok sem, a Hippifaluban pedig ottalvós bulira várják az érdeklődőket. A teljesség igénye nélkül felsorolt programokról a találkozó web- és facebook oldalán, valamint cikkünk folytatásában olvasható bővebb információ. Jelen pillanatban két kiemelten fontos aspektusa van az eseménynek – tudtuk meg Kazi Róberttől: az egyik a pályacsíkon belül kiállítható járművek regisztrációja, a másik pedig az alkatrészbörzével kapcsolatos eladói és vásárlói visszajelzések. „A Paddock területén idén is 300 különleges Golf kap helyet, melyeket zsűri választ ki az augusztus 20-ig előzetesen regisztráló gépkocsik közül. A kiállítónak jelentkező Jetta/Bora/Vento-, Passat-, Polo- és Scirocco/Corrado-tulajdonosok szintén a volkswagen-találkozo.hu oldalon keresztül regisztrálhatnak együttműködő partnereinknél (jellemzően az egy-egy modell köré szerveződő és a szervezésben közreműködő kluboknál) a rendelkezésre álló helyekre. A Hippifaluban ugyan nincs ennyire szűk korlátja a létszámnak, azonban itt is regisztrációhoz kötjük a megjelenést, hogy megfelelő kapacitású infrastruktúrával várhassuk a rajongókat.” Az előbb említett két aktuális téma mellett már az is tudható, hogy a találkozó fődíjára 2018-ban is „egyszámjátékkal” pályázhat bárki, a klasszikus tombolavásárlás helyett. Ennek lényege röviden annyi, hogy a nyereményjátékban résztvevőknek egy online felületen leadott ún. legkisebb egyedüli tét kell csak ahhoz, hogy részt vegyenek a sorsolásban. Egy személy csak egyetlen tippet adhat le, mely egy vételár is egyben, és az autót csak akkor veheti át, ha a nagykoncert utáni sorsolás idején a helyszínen tartózkodik és telefonon elérhető. „Így a sorsolás metodikája sokkal igazságosabb, mint a tombola” – zárta gondolatait a szervező. A Das WeltAuto által felajánlott nyereményautó idén egy 2006-os évjáratú Volkswagen Beetle. Az 1,6-os, szívóbenzines motorral és automataváltóval szerelt, a kezdetektől Magyarországon futó, almazöld kultautó különlegessége, hogy első és egyetlen tulajdonosa mindössze 43 ezer kilométert hajtott bele, így ellenőrzött és újszerű állapotával egy igazi ritkaságnak számít a hazai használtautó-piacon.  

Mobilszolgáltató a közlekedésbiztonságért

2018.08.06.
Az Orange egy vadonatúj közlekedésbiztonsági kampányban szeretné felhívni a franciák figyelmét a vezetés közbeni telefonhasználat veszélyeire és baleseti kockázataira. Ennek apropóját az a szomorú statisztika adja, miszerint volánnál való telefonálásból adódó balesetek száma az utóbbi időben megháromszorozódott, az SMS olvasásából adódó pedig 23-szorosára emelkedett. Az mára természetessé vált, hogy a telefon jelen van a mindennapi életünkben, erősíti a társadalmi kapcsolatokat, ill. mindig a segítségünkre van, hogy a világ más részeivel kapcsolatba lépjünk. A mobilcég egy kampányfilmet készített Stéphane Barnato rendezővel, aki a Banditák című film kapcsán lehet ismerős. A filmecske egy élethez szóló ódával kezdődik, majd egy szörnyű balesettel végződik, melyért a vezetés közbeni mobilhasználat felelős. A képre kattintva látható a kampányfilm (forrás: Youtube, Orange, Sécurité Routiére) A cég a francia Közlekedésbiztonsági Szervezettel (Sécurité Routière) karöltve szeretne harcolni a francia utak közlekedésbiztonságáért. Az Orange ezzel arra szeretné ösztönzi az embereket, hogy ne nyúljanak a telefonjukhoz vezetés közben. „Azért vagyunk, hogy közelebb hozzuk egymást, nem azért, hogy szétválasszuk”- hangzik a mottó. A kisfilm a tévében, moziban és különböző digitális platformokon kerül sugárzásra Franciaországban 2018. februártól, ill. később majd más országokban is, ahol az Orange cégcsoport jelen van.      

Tragikus hétfő Olaszországban: két balesetben tíznél több halott

2018.08.06.
Bologna: robbanás a repülőtér mellett Eddig ismeretlen okból felrobbant egy gyúlékony anyagot szállító tartálykocsi hétfőn az észak-olaszországi Bologna város külterületén. A különféle jelentések szerint egy vagy több ember meghalt, több tucatnyian megsérültek - írja a hirado.hu. Egyes hírügynökségek hatvan-hetven sérültről beszéltek. A tűzoltók szerint óriási tűzcsóva tört a magasba, és egy so további robbanás is történt, amikor a tűz elérte a közelben parkoló gépkocsikat. A személyi sérüléseket a lángok, a szétrepülő roncsdarabok és üvegszilánkok okozták. A baleset Borgo Panigale kerületben, a bolognai repülőtér közelében történt egy autópályán. Az okot még nem tudják. A pálya egyik hídja részben leomlott. Foggia: bolgár rendszámú kisbusz karambolozott Legkevesebb tíz külföldi vendégmunkás életét vesztette hétfőn a dél-olaszországi Foggiában egy közlekedési balesetben. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint egy bolgár rendszámú szállítójármű és egy teherautó ütközött - írja az MTI. Helyi sajtójelentések szerint a vendégmunkások zöldségeket takarítottak be a környező földeken. Szombaton ugyancsak Foggia környékén hasonló közlekedési baleset történt. Akkor négy külföldi vendégmunkás veszette életét, többen megsérültek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója