Német lap: 2023 körül kezdődhet a termelés a BMW debreceni gyárában

2018.08.01.
Mint azt az MTI írja, a beszámoló szerint a BMW egy szóvivője a lapnak elmondta, hogy az üzemben hagyományos, elektromos és hibrid meghajtású modelleket is gyárthatnak majd. Arról még nincs hivatalos döntés, hogy pontosan mely modellek készülnek Debrecenben. Az viszont biztosnak tűnik, hogy csak BMW kocsikat gyártanak majd, a társasághoz tartozó Mini kisautó márka modelljeinek gyártására a szóvivő tájékoztatása szerint nem jön szóba az új, magyarországi üzem. Ezzel kapcsolatban a Stuttgarter Zeitung megjegyezte, hogy a Miniket az Egyesült Királyságban gyártják, és a termelés folytatása a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) miatt gondokat okozhat a BMW-nek. A lap hozzátette: a németországi üzemek hálózata elérte az ideálisnak számító méretet, ráadásul alig találni már a bővítésükre alkalmas területet, Debrecen pedig elég közel van ahhoz, hogy bekapcsolják a hálózatba, és az új gyárat jól lehet bővíteni majd.
Címkék: 

Rekordfélév a Volkswagen-nél

2018.08.01.
A Volkswagen Pkw az idei év első felében a tavalyi eredménynél 6,3%-al több modellt szállított ügyfeleinek, így összesen 3,12 millió új Volkswagen talált gazdára. Minderről a gyártó vezetősége a pénteken tartott sajtótájékoztatón számolt be. Júniusban 534.000 darabot értékesítettek, ami 4,3%-os növekedés a tavaly júniusi adatokhoz képest. Volkswagen “A következő félév várhatóan nehezebb lesz”, figyelmezetett Jürgen Stackman. Szerinte néhány modell esetében az új, WLTP mérési rendszer miatti időszakos leállások okán elkerülhetetlen a visszaesés, ugyanakkor ez minden gyártót érint, nem csak a Volkswagent. Érdekes módon a kínai piacon visszaestek az eredmények, júniusban is közel 2 százalékkal kevesebb autót vettek, mint a tavalyi év ugyanazon időszakában. A visszaesés nem feltétlenül ad okot komoly aggodalomra, ugyanis az eddigi rendkívül intenzív fejlődés után előfordulhat, hogy visszaesik a kereslet. A Volkswagen összes kiszállításának 48%-a a kínai piacra történik, így persze minden bizonnyal komolyan veszik az időszakos visszaesést is.
Címkék: 

Tovább csiszolta a Toyota az üzemanyagcellás kamionját

2018.08.01.
A prototípust egyelőre csak „Bétának” hívják, és a Toyota közlése szerint több mint 480 kilométer megtételére képes egyetlen feltöltéssel. Úgy lett hatékonyabb, hogy közben a használhatósága is javult: a Béta teherautónak már hálófülkéje is van, és megújult üzemanyag-tárolási rendszer révén nagyobb a raktere. A Project Portal program korábbi, „Alfa” prototípusának tesztelése 2017 áprilisában kezdődött, s azóta a teherautó több mint 16.000 kilométert futott valós forgalmi és terhelési körülmények között Kaliforniában, Long Beach és Los Angeles kikötőiben, illetve azok környékén úgy, hogy mindeközben vízgőzön kívül semmi mást nem bocsátott ki a környezetbe. A mérnökcsapat két Mirai személyautó alkatrészeit használta fel, hogy megalkossa a világ egyik első üzemanyagcellás, hidrogénüzemű nehéz teherautóját. Az Alfa változat 3,6 tonnás teherbírással 670 LE-s teljesítménnyel, és 1800 Nm forgatónyomatékkal több, mint 200 mérföldes (320 km-es) hatótávra volt képes a két Mirai üzemanyagcella-csomaggal és a hozzájuk csatlakozó 12 kWh-s kiegészítő akkumulátorral. A Béta teljesítménymutatói ehhez képest változatlanok, ugyanakkor a hatótáv jelentősen megnőtt.

Szárnyal a hazai újautó-eladás

2018.08.01.
Az MGE adatai szerint a júliusi eredmények elsősorban a magánvásárlók visszatérésével magyarázhatóak, arányuk meghaladta a 40 százalékot. Ráadásul a céges vásárlások egy része - különösen az egy-három autós céges vásárlások - is magánvásárlásnak tekinthetők - jegyezték meg. Hozzátették, hogy ösztönzik a vásárlást az alacsony betéti kamatok is. Ennek megfelelően az új és a használt gépjárművek importja egyaránt fejlődik, apránként lecserélődik az idősödő autópark, a folyamatra azonban az egyesület szerint fékező hatása lehet a forint utóbbi hetekben tapasztalható jelentős gyengülésének, ami a gépjárműárakban előbb-utóbb érvényesülni fog. Rámutattak ugyanakkor, hogy a használtautó-import korösszetétele továbbra is egészségtelen. Az adatok szerint 2018. júliusában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik között 70 tisztán elektromos meghajtású jármű található, ezeknek a száma a január-júliusi időszakban elérte a 679-et. A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adták el 2018 első hét hónapjában a magyar piacon, összesen 12 853-at, a márka piaci részesedése 13,49 százalék volt. Fordból 11 049, Skodából 7494, Opelből 7430, Volkswagenből 7240 kelt el. Az előző év azonos időszakában még a Ford állt az élen 11,98 százalékos piaci aránnyal. A második hely a Suzukié volt, a harmadik, illetve a negyedik helyet pedig az Opel, illetve a Skoda szerezte meg. A kishaszonjármű-piac jelentősen bővült az idén, ebben a szegmensben júliusban 33,2 százalékkal, az év első hét hónapjában pedig 21,6 százalékkal többet értékesítettek az előző év azonos időszakához képest - ismertette az MGE. A nagyhaszonjárműveknél a májusi visszaesés ellenére júliusban folytatódott a piac növekedése, ami nagymértékben függ a nagy szállítmányozók flotta beszerzéseitől, illetve a havi átadások alakulásától. Az egyesület szerint a nagyhaszonjárművekből júliusban 10,7 százalékkal többet értékesítettek, mint egy évvel korábban, a január-júliusi időszakban pedig 23,2 százalékkal bővült a piac 2017. hasonló időszakához képest. A motorkerékpár-piac továbbra is gyenge, ugyanis bár a júliusi adat szerint 10,2 százalékos volt a növekedés, számszerűen azonban csupán 312 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba. Az év első hét hónapjában számuk 27,5 százalékkal 2086-ra nőtt. Az egyesület továbbra is úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne egyebek között a robogó-azonosítás megoldása, valamint könnyíteni kellene a robogókhoz szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzését.

Rendkívüli intézkedéssel védenék a buszvezetőket a hőségben

2018.08.01.
A szakszervezet által szerdán az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a KSZOSZ hamarosan írásban kéri az üzemeltető önkormányzatokat és a szolgáltatást megrendelő cégeket - a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) -, hogy mielőbb dolgozzanak ki kánikulai menetrendet, amely a szokásosnál jóval kevesebb járat indítását tartalmazza. A szakszervezet a közleményben kiemelte, a kánikula a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetőkre legalább olyan hatással van, mint az utasokra, de a vezetők nem szállhatnak le néhány megálló után. Forrás: bkk.hu Nemes Gábor, a KSZOSZ elnöke úgy látja, hogy a hosszan tartó hőségben nincs olyan munkavédelmi intézkedés, amellyel meg lehet óvni a járművezetőket a forróság hatásaitól. A szakszervezet által javasolt "közlekedési sziesztát" elsősorban azokon a járatokon vezetnék be, amelyeken nem légkondicionált járművek közlekednek. A tartós kánikulában a légkondicionáló sem sokat segít, hiszen az ajtókat 1-2 percenként ki kell nyitni, nincs is idő lehűteni a belső teret - tette hozzá Nemes Gábor.

Nagyszabású innovációs projektbe kezd a Bosch Budapesten

2018.08.01.
A Budapesti Fejlesztési Központ a Bosch világszintű fejlesztéseinek egyre hangsúlyosabb helyszíne, fontos szerepet játszik az automatizált és az elektromos mobilitás fejlesztésében. Emellett a Bosch-csoport egyik legjelentősebb gépjárműelektronikai kutató-, fejlesztő- és tesztközpontja. A központ dinamikus fejlődése és az újgenerációs fejlesztési projektek indokolták az új telek megvásárlását a jelenlegi Bosch-campus mellett. "Forrás: Bosch" „A Budapesti Fejlesztési Központ szakmai elismertségét és folyamatos bővülését a Magyarországon dolgozó mérnökök szaktudása és elkötelezettsége alapozta meg” – nyilatkozta az ünnepségen Daniel Korioth. A magyarországi Bosch-csoport vezetője kiemelte: „A vállalat a jövőt alakító technológiák létrehozásának élvonalában akar járni, amihez elengedhetetlen munkatársaink innovatív munkája”. Innovatív környezet a Bosch mérnökeinek A tervek szerint az első fázisban elkészülő épületegyüttes 1800 munkavállaló befogadására lesz alkalmas. „A Boschnak nem titkolt célja, hogy kimagasló műszaki kompetenciájára alapozva folyamatosan növelje nagyszabású projektjei számát” – mondta el Oliver Schatz. A Budapesti Fejlesztési Központ vezetője úgy fogalmazott: „A kreativitás és az innováció támogatása érdekében az új épület és irodai koncepció kreatív tereket, innovációs zónákat, valamint relaxációs területeket foglal magában. Emellett megújult és kiemelkedő szintre fejlesztjük a komplexum által kínált műszaki lehetőségeket.” "Forrás: Bosch" Magyarország jól képzett munkaerőt és alacsony adókat kínál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében azt hangsúlyozta, hogy a vonzó befektetési környezetet biztosító országok maradhatnak versenyképesek, mivel a világgazdasági átalakulás tempóját diktáló vállalatoknak csak ezekben éri meg kidolgozni és alkalmazni az új technológiákat. A digitális ipari forradalom jelentős hatást gyakorol Magyarországra, mivel közepes méretű és rendkívül nyitott gazdaságként a külső tényezőkre különösen érzékeny – mondta. A miniszter szerint a további sikerek érdekében el kell érni, hogy a beruházók ugyanúgy hozzanak ide fejlesztő kapacitásokat, ahogy korábban hagyományos termelőegységeket telepítettek. Magyarország – mint mondta – jól képzett munkaerőt és alacsony adókat kínál, továbbá kiemelt támogatásban részesíti azokat, akik jelentős hozzáadott értéket teremtő üzemeket hoznak. A kormány emellett arra is törekszik, hogy a térségben élen járjon a technológiai feltételek megteremtésében, például az internet kiépítésében az ország minden részén. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világszinten is meghatározó jelentőségű Bosch olyan beruházást hoz Budapestre, amely Magyarország számára különösen fontos – tavaly 8 ezer milliárd forint belföldi termelési értéket meghaladó – autóipar fejlesztési kapacitásait bővíti. A magyar mérnöki tudásra alapozó létesítmény a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési központjaként az elektromos és az önvezető autók fejlesztésének új lehetőségeit teremti meg, ráadásul 10 ezer négyzetméteren tesztpálya is épül mellé – tette hozzá. "Forrás: Bosch" A miniszter szerint a Bosch és Magyarország stratégiai szövetségét a kölcsönös előnyök is erősítik, hiszen a német cég tavaly 1300 milliárd forint bevételt ért el itt, a magyar gazdaság pedig két év alatt 130 milliárd forint Bosch-beruházással gyarapodott, és 14 felsőoktatási intézmény köthetett együttműködési megállapodást a vállalattal. Új épületkomplexum az autóipari megatrendek szolgálatában A Bosch-campus új része összesen 90 ezer négyzetméter alapterületen, két építési ütemben készül el. A beruházás első fázisában kap helyet a két toronnyal rendelkező főépület, mely a kreatív tereknek ad otthont, ezenkívül magában foglal egy konferenciateremet, egy nagy autószerelő műhelyt és egy munkahelyi éttermet. Szintén az első fázisban épülnek meg a laboratóriumok, köztük egy speciális, akár egy teljes autót befogadó, átfogó autós szintű mérésekre alkalmas csúcstechnológiás kamra is, mely egyedi mérési kapacitásokat biztosít. Ehhez az ütemhez tartozik a dolgozói parkolóház első része és egy műszaki háttérépület is. A beruházás kiemelt fontosságú eleme egy 10 ezer négyzetméteres tesztpálya vezetéstámogató rendszerek ultrahang-, radar- és kamera alapú teszteléséhez. A komplexumnak – a szakmai szempontokon és az inspiráló munkafeltételek megteremtésén túl – építészeti különlegessége is lesz: a zöldtetős megoldás mellett az új és az öt éve átadott campus épületét gyalogos-híd köti majd össze a Sibrik Miklós út felett. "Forrás: Bosch" Tartós jelenlét A Bosch idén ünnepli első magyarországi kirendeltségének 100. évfordulóját. A cég globális árbevétele tavaly meghaladta a 78 milliárd eurót. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi cég Magyarországon 9 leányvállalat működtetésével a legnagyobb külföldi ipari munkaadó. Értékesítési központként gépjárműalkatrészek, gépjármű-diagnosztikai készülékek, elektromos kéziszerszámok, termotechnikai berendezések és biztonságtechnikai rendszerek forgalmazási és vevőszolgálati feladatait végzi, ezenkívül a Bosch Európai Szállítmányozási Központja is itt működik. A vállalatnál 2000 óta folyik fejlesztési tevékenység, az automata váltóvezérlés szoftverfejlesztésével foglalkozó üzletág portfóliójának bővítését követően alakult meg 2005-ben a Budapesti Fejlesztési Központ, amely – több mint 24 osztályával és több mint 2400 munkavállalóval – Magyarországot Németország után a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési helyszínévé tette. "Forrás: Bosch" A Budapesti Fejlesztési Központban számos elektronikus járművezérlő rendszer és mechanikai alkatrész fejlesztését végzik. Ilyenek például az ABS, ESP, légzsák, motorvezérlő és automata parkolási rendszerek, valamint az elektromos meghajtás rendszerek és az elektromos motorok. Fejlesztési területei közé tartoznak még a műszerfalak és a vezetéstámogató rendszerek. Utóbbiak utat nyitnak az önjáró autók megalkotása felé. A kapcsolódó összes munkafázist itt végzik, ideértve a rendszer- és algoritmusfejlesztést, az elektromos és mechanikus tervezést, a szimulációt, továbbá a megbízhatósági ellenőrzéseket és teszteket is.  

Másfél méter címmel indul a kerékpárosok védelmét szolgáló kampány

2018.08.01.
Révész Máriusz az MTI tudósítása szerint elmondta: a nyomtatott és az online médiában megjelenő hirdetésekkel, két rövidfilmmel, honlappal, reményeik szerint később benzinkutakon és autóbuszokon elhelyezett hirdetésekkel is szeretnék figyelmeztetni az autósokat a biztonságos előzéshez szükséges távolság megtartására, hogy csökkentsék az elsodrásos kerékpáros balesetek számát. Hozzátette: a kampányt eredetileg Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatója hirdette meg, a magyar kampány, amelyben részt vesznek a magyar kerékpáros szervezetek is, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik. A kormánybiztos kitért arra, hogy míg a KRESZ számos országban, köztük Romániában is előírja a másfél méteres oldaltávolságot, addig a magyar jogszabály csak a "megfelelő oldaltávolság" megtartására kötelezi az autósokat, a konkrét távolság megadása nélkül. Az autósok így nem is tudhatják, hogy mekkora a biztonságos távolság. Ezen a helyzeten is szeretne változtatni a program. Megjegyezte: reményei szerint a kampányt 2019-ben a KRESZ módosítása is követi majd. Révész Máriusz arról is beszélt: kormánybiztosként szeretné elérni, hogy egyre többen kerékpározzanak, de még mindig sokan félnek a forgalomban biciklizéstől. Ugyanakkor a statisztikák azt mutatják, hogy minél többen bicikliznek egy városban, annál kevesebb a kerékpáros balesetek száma. Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője ismertette: az idei versenyen több kerékpáros csapat mezén is rajta lesz a Másfél méter! logója. A megszokott szponzori hirdetés helyett ez a logó került a sárga trikóra is, így az élen álló versenyzőre irányuló médiafigyelem egyben a kampányt is szolgálja majd.

Nagy átszervezések a Fordnál

2018.08.01.
A Ford Motor Company a közelmúltban bejelentette, a Ford Autonomous Vehicles LLC megalapítását. A vállalat átcsoportosítja önvezető jármű üzletágát a Ford Autonomous Vehicles LLC-be. Idetartozik az önvezető járművekkel kapcsolatos kutatás és fejlesztés, a rendszerintegráció, az AV-fuvarozás, mint szolgáltatás fejlesztése, a felhasználói tapasztalatok gyűjtése, illetve az üzleti stratégia és az üzletfejlesztési csapatok is. A harmadik féltől érkező befektetések befogadására is alkalmas új vállalat székhelye a Ford detroiti Corktown campusán lesz. A Fordnak a vállalat pittsburghi székhelyű, önvezető rendszerek fejlesztésével foglalkozó partnerében, az Argo AI-ben meglévő üzletrésze is a Ford Autonomous Vehicles LLC tulajdonába kerül. A Ford 2023-ig 4 milliárd dollár befektetését tervezi az AV-tevékenységekbe, beleértve az Argo AI-re fordítandó egymilliárd dollárt is. A Ford Autonomous Vehicles LLC vezérigazgatójává Sherif Marakbyt, a Ford önvezető járművekért és villamosításért felelős alelnökét nevezték ki, aki a Marcy Klevorn (a Ford ügyvezető alelnöke, és a Mobility elnöke) által vezetett igazgatóságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel. „A Ford hatalmas haladást ért el az önvezetési értéklánc egészében – a technológiai fejlesztésektől az üzleti modellekkel kapcsolatos innováción keresztül a felhasználói élményig,” mondta Jim Hackett, a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója. „Itt az idő arra, hogy önvezető járműplatformunkat egyetlen csapatba vonjuk össze, ezzel a legjobb helyzetbe hozva magunkat a jövőbeni üzleti lehetőségek kihasználásához.” Marakby áthelyezésével Ted Cannis – a villamosításért felelős globális igazgató – vezeti majd a Ford Team Edisont - az új generációs elektromos járművek fejlesztéséért és piacra dobásáért felelős csapatot. A Team Edison munkáját továbbra is Jim Farley ügyvezető alelnök és a Global Markets elnöke felügyeli majd. Mindemellett a Ford átszervezi a Joe Hinrichs ügyvezető alelnök által vezetett Gobal Operations divíziót, így oda tartozik majd az IT, illetve a vállalat globális megrendelési-teljesítési rendszere is, megvalósítva ezzel a csapatok, a technológiák és a folyamatok integrációját. Ennek eredményeként Jeff Lemmer alelnök és IT vezető munkáját Hinrichs felügyeli majd. A termékfejlesztésért és beszerzésért felelős területek ezentúl közvetlenül Hackett irányítása alá tartoznak majd, ami garantálja, hogy a központi feladatok még nagyobb figyelemben részesüljenek, és a vállalat nyerő termékportfóliót hozzon létre. Az átalakulás következtében a Ford a járművek egyes modelljeiben több lesz a közös alkatrész, és 20 százalékkal lerövidül majd a termékfejlesztésre fordított idő. Ennek segítségével közel 7 milliárd dollárt takaríthat meg a cég a tervezési-fejlesztési tevékenységek terén. A vállalat célja az, hogy öt éven belül a leghatékonyabb termékfejlesztési szervezettel rendelkező, teljes palettát kínáló autógyártóvá váljon. A Ford öt rugalmas jármű felépítési módjához – alvázas szerkezet, elsőkerék-hajtású önhordó szerkezet, hátsókerék-hajtású önhordó szerkezet, önhordó szerkezetű kishaszon-gépjármű és akkumulátoros elektromos hajtású jármű - az erőforrást, az elektromos rendszert és a járműkonfigurációt tartalmazó modulcsaládok kapcsolódnak. Az egyes járművekhez kapcsolódó tervezési munka 70 százalékát ezen szerkezeti fejlesztési szemlélet jegyében végzik majd el, míg a maradék 30 százalék (pl. hűtőrács, motorháztető, ajtó stb.) az egyes modellekre szabott lesz. A bejelentett összes szervezeti változás augusztus elsejétől érvényes. Mindemellett a Ford a vállalat egészében fokozottabban koncentrál a termékcsaládokra. Jim Farley törekvése szerint alapvető szempont az emberközpontú tervezés, ahol a termékekért felelős csapatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fogyasztók meglátásaira, illetve azon piaci lehetőségekre, amelyek következtében a termékek és a szolgáltatások még inkább kiszolgálják az emberek igényeit. Ez a fogyasztó-központú termékcsalád szemlélet az F-Series csapat esetében Észak-Amerikában, a Ranger csapatnál a Csendes-óceáni régióban, a Haszongépjármű csapatnál pedig Európában elért sikereken alapul. 2020-ra a Ford rendelkezik majd a teljes kínálatot forgalmazó gyártók közül a legfrissebb modellpalettával Észak-Amerikában és Európában. A háromnegyedében megújuló modellpalettának és négy új SUV, illetve kisteherautó bevezetésének köszönhetően a bemutatótermi kínálat átlagos életkora 5.7 évről 3.3 évre csökken majd.

BMW-gyár: sokat nyerhet Debrecen

2018.08.01.
Az Otthontérkép számítása szerint akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben. A 320 milliárd forintos beruházás kezdetben mintegy ezer munkahelyet teremt Debrecenben, ahova emberek özönlenek, és ott előbb-utóbb az ingatlanok is középpontba kerülnek. Példaként említik Bács-Kiskun megyét, ahol a kecskeméti Mercedes gyár lendítette fel a pangó ingatlanpiacot. Kecskeméten a 2016 második negyedévétől kezdve a négyzetméterenként 283 ezer forintos ár egy év leforgása alatt 320 ezer forintra emelkedett. Mivel a közelmúltban további bővítést jelentettek be, az árak emiatt is emelkedni fognak, várhatóan legalább ilyen mértékben a következő pár évben - írja az Otthontérkép Csoport. Győrben és környékén az Audi gyár váltott ki hasonló fellendülést, ahol 2016 elejétől 2018 elejéig 2 év alatt négyzetméterenként 65 ezer forinttal növekedtek a lakásárak. A két példából kiindulva nagyjából 20-30 százalékos áremelkedés prognosztizálható Debrecenben is, ahol jelenleg az újszerű lakások árai 340 ezer forint körül mozognak négyzetméterenként - írja közleményében az Otthontérkép csoport.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója