Indiai városok infrastrukturális fejlesztésében vesz részt a Toyota

2018.06.22.
A projekt annak a módszertannak a továbbfejlesztése, amelyet a TMF és a WRI az indiai Bengaluru városára dolgozott ki, és ott 2016. decemberi kezdéssel 2017. során megvalósított. A STAMP (Station Access and Mobility Program, azaz állomás megközelíthetőségi és mobilitási program) néven jegyzett módszertan négy alapvető elemből áll. Elsődleges projekt tevékenységek:   A metró állomások megközelítésében felmerülő problémák azonosítása a rendelkezésre álló adatok alapján Kapacitás kiépítése, workshopok szervezése, a bevált gyakorlatok megosztása az érintettek képzése révén A megvalósítást célzó kihívások megosztása informatikai (IT) mérnökökkel, egyéb vállalkozókkal, valamint lakossági csoportokkal Eredmények tesztelése, megosztása és a hatások érvényesítése A TMF és a WRI megállapodott, hogy a következő három évben, 2018 és 2021 között évente két-két indiai nagyvárosban valósítanak meg közösen projekteket. A megapoliszokban és a II. szintű városokban alkalmazott megoldásokat tesztelve azonosítják azokat, amelyek a leginkább megfelelnek az egyedi, helyi mobilitási problémákra. A partnerek célja egy olyan forrásmunka megteremtése, amely a Bengaluruban és a hat új városban végrehajtott projekt tapasztalatai alapján összegzi a siker meghatározó tényezőit és a megvalósítás során felmerülő kihívásokat. Ez a forrásmunka a későbbiekben az indiai kormányzatnak nyújt segítséget város- és közlekedéstervezési irányelveinek, illetve tevékenységeinek megtervezése során. A metróállomások elérésére szolgáló, rövid távú („Last Mile”) közlekedési lehetőségek azonosításában a helyi informatikai vállalkozók szakértelmére is támaszkodva a TMF Haidarábád városát jelölte ki a STAMP következő állomásául. Haidarábád a közelmúltban gyors nagyvárosiasodáson és növekedésen ment át, ami részben annak köszönhető, hogy a város fontos szerepet tölt be, mint informatikai központ; nem véletlenül nevezik gyakran „Kiberábád”-nak, vagy „Kibervárosnak”. Ez a fejlődés megerősítette a gazdaságot, ugyanakkor a közúti közlekedésben fennakadásokat okozott, pedig sokak számára eleve nem adottak a közlekedés feltételei. Ezen problémák leküzdése érdekében a város vezetése közösségi metróhálózatot épített ki, igyekszik kiterjeszteni a hálózat által lefedett területeket, és növelni az utaslétszámot. A jelen projekt keretében a TMF és a WRI a STAMP módszertant alkalmazva igyekeznek a technológiai és szolgáltatói szektor szereplőinek, a mobilitási vállalkozásoknak, a civil szervezeteknek, a nagyvállalatoknak és a lakosság véleményét és ötleteit ötvözve, közös erővel kidolgozni a metróállomások megközelítésére szolgáló közlekedési megoldásokat. „Hálás vagyok azért, hogy számos indiai város bennünket kér fel arra, segítsünk megvalósítani mobilitási projektjeiket” – fogalmaz Shigeru Hayakawa, a TMF titkárságának elnöke, a Toyota Motor Corporation igazgató tanácsának alelnöke. „Munkánk első helyszíne Haidarábád, ahol az összes érintett féllel igyekszünk együttműködést kiépíteni, a városvezetéstől a civil szervezeteken át az informatikai vállalkozásokig, és maximálisan kiaknázni a korábbi projekt során szerzett tapasztalatainkat. Azzal, hogy a következő három évben összesen hat nagyvárosban valósítjuk meg projektünket, és ennek során azonosítjuk az indiai közösségi és privát közlekedési megoldások integrációjára kínálkozó lehetőségeket, igyekszünk hozzájárulni egy mind jobb mobilitású társadalom létrejöttéhez.” „India a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága. Az ehhez kapcsolódó városiasodás és a folyamatosan fejlődő infrastruktúra-hálózat a népesség gyors vándorlását idézte elő." – köszöni meg a projekt támogatását Mr. Shekar Viswanathan, a Toyota Kirloskar Motor alelnöke és ügyvezető igazgatója. „Habár ez a fejlődés jele, egyben meg is nehezíti a közösségi közlekedési csomópontok elérését. Üdvözöljük a TMF és a WRI azon törekvését, hogy a nemzeti és állami kormányzat szándékával összhangban fejleszteni igyekeznek a metróhálózat megközelíthetőségét. Az, hogy ezt a sikeres mobilitási programot Haidarábád városára is kiterjesztették, elősegíti a metróhálózat könnyebb elérését célzó, integrált megoldások bevezetését. Ez egybevág a Toyota azon törekvésével, hogy a közlekedés-biztonságot fejlesztve és a helyi közösség hasznos tagjává válva minden képviseletünk a legkiválóbb helyi vállalkozásként üzemeljen.” „Számos indiai nagyvárosban alapvető probléma, hogy sokan nem tudnak élni a közösségi közlekedési rendszerek szolgáltatásaival.” – teszi mondta Dr. O.P. Agarwal, a WRI India vezérigazgatója.  „A metróhálózat jóval hatékonyabb megoldást jelenthet ebből a szempontból, amennyiben biztosítani tudjuk az állomások megközelíthetőségét, és ezzel a társadalom szélesebb rétege számára tesszük elérhetővé a szolgáltatást. Ha megoldjuk, hogy az utasok biztonságosan, hatékonyan és zökkenőmentesen eljussanak otthonuktól a metróállomásokig, illetve azoktól úti céljukig, azzal a nagykapacitású közösségi közlekedési rendszer kihasználtsága is javítható.”
Címkék: 

5 tengelyen – biztos kézzel! - Nevezz, tesztelj, nyerj!

2018.06.22.
A NiT Hungary és az ORFK-OBB hatodik alkalommal közösen szervezik meg a vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági versenyt, amelyre a magyar kamionsofőrök június 11-től nevezhetnek. A nevezni kívánó sofőrök szakmai felkészülését 10 héten keresztül segíti az „5 tengelyen – biztos kézzel!” csapata. Az ugusztus 26-i Online Selejtezőig minden hetet egy újabb tesztkérdéssel indítjuk. A kitöltők között egy 5 tengelyenes ajándékcsomag kerül kisorsolásra a heti próbatesztet követően. Az aktuális próbatesztet az „5 tengelyen – biztos kézzel!” Facebook oldalán érhetik el a versenyre készülő kamionsofőrök. Munkáltatóként biztathatja a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező kamionsofőrjeit a versenynevezésre! A legjobb, rátermett és bátor sofőrjei ezen a linken keresztül regisztrálhatnak a versenyre augusztus 12-ig. A nyertes kamionsofőr egyrészt a szakma, másrészt munkahelyének hírnevét emeli és válik ezeknek kiemelt képviselőjévé. Az Online Selejtező augusztus 26-án kerül megrendezésre, amikor kiderül, hogy a nevezett sofőrök közül ki lesz az a szerencsés 40 fő, aki összemérheti rátermettségét a Schmitz Cargobull telephelyén az elődöntőn, amely most is két hétvégén keresztül tart szeptemberben.   A szervezők további hagyományt teremtettek azzal, hogy a döntővel párhuzamosan családi napot is rendeznek, amelynek célja a biztonságos közlekedés alapszabályainak hirdetése a kisgyermekektől kezdve a felnöttekig. Az idei családi nappal egybekötött döntő 2018. október 6-án kerül megrendezésre a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai pályáján, Zsámbékon.

Játékszerek

2018.06.21.
Alig három év telt el azóta, hogy a Ford behajózott a Mustanggal Európába. A korábban az öreg kontinensen soha nem forgalmazott modell egycsapásra sikersztori lett, annak ellenére, hogy a sportkocsi kínálat igen bőséges földrészünkön. Feltehetően a varázsa abban van, hogy minden olyan tulajdonságot és sugárzó emóciót magénak tudhat, ami nélkül nem sportkocsi a sportkocsi. A Ford ráadásul további alternatívákat kínált a motorpalettán és nem utolsó sorban egy vonzó árat is. Ez a kombó pedig elég volt a vásárlói piac megnyeréséhez, nem csak Európa szerte, hanem idehaza is, ahol összesen 353 darabot vásároltak színrelépése óta. Az ember azt gondolná, hogy nem lehet tovább überelni a sikert, azonban a kínálati piac és a vásárlói elvárás rohamtempót diktál, így elkerülhetetlen egy sikermodellnél is az időszakos megújulás. A külső megjelenése csaknem változatlan maradt csak a lámpatest és a gépháztetőn megjelenő két új légbeömlő a leheletnyi különbség. Az izgalmasabb változások inkább a motortérben és a hajtásláncban vannak. A korábbi 430 lóerős teljesítményét 450-re húzták, és ebben a modellben lépett színre a márka tízfokozatú automata váltója is. Az ötliteres V8 önmagában is kellemes duruzsolása változtatható, így akár lopakodó módban is használhatjuk, az Aktív szelepes kipufogó technológiát a gyártó csak „Jó szomszéd” üzemnek nevezi. További előrelépés, hogy a korábbi Mustangokkal ellentétben a megújult modellbe számos olyan vezetéstámogató asszisztenciát is beépítettek illetve elérhetővé tettek, ami eddig nem szerepelt a kínálatban. Szintén újdonság a teljesen grafikus műszerfal, ami természetesen személyre szabható és itt mutatkozik be először a Fordok között. Két dolog azonban konstans maradt. Az egyik, hogy továbbra is Kiss Gergely a Mustang márkanagykövete a másik a FORD és LEGO STORE együttműködése. Tehát ezért nem volt véletlen a helyszínválasztás, ami nem csak pusztán a két cég közötti együttműködéséről szólt, hanem egy rekordkísérletről is. Ugyanis a két vállalat azt tűzte ki célul, hogy a KidFest ideje alatt nem rövidebb, mint 320 méter hosszú LEGO kígyót épít a kilátogatók segedelmével, megdöntve ezzel az öt éve tartó csúcsot. Az új Mustangtól elinduló kockafolyam megépítéséhez egymillió kockát biztosított a LEGO. A pénteki start után vasárnap délutánra egy hatalmas, 321 méteres LEGO kígyó foglalta el a Millenáris park nagy részét. A hétvégén több mint 5000 résztvevő gyerek segítségével 232 darab 4 x 2 es klasszikus LEGO kocka összeépítésével 881 600 db 4x2-es Lego kockából rakták össze az új világrekorder 321 méteres LEGO kígyó testét. Nem ez az első ilyen jellegű együttműködés a két cég között. Korábban a több más támogatóval együtt a Szent István Bazilika előtt építették fel a csaknem 36 magas LEGO toronyot. Kiss Gergely egy egészen más játékszernek örülhetett. A háromszoros olimpiai válogatott vízilabdázónk meghosszabbította mandátumát, így továbbra is ő lesz majd a Mustang márkanagykövete, melynek megerősítéseként Magyarországon elsőként vehette át a megújult autó kulcsait. Györke Orsolya a Ford PR és Közkapcsolatok igazgatója adta át Kiss Gergely Olimpiai bajnok vízilabdázónak az új modell kulcsát Nem véletlen, hogy a Ford őt kérte fel erre a posztra, hiszen sok minden más mellett nagy Mustang rajongó. A most átvett legújabb változat garázsszomszédja egy féltve őrzött 1965-ös oldtimer Mustang, amit 2012 óta dédelget Kiss Gergely. Rajongás mellett persze egyfajta társadalmi szerepvállalás is megbújik – mondta Kiss Gergely - miszerint a fiataloknak látniuk kell, hogy gyorsautóval is lehet lassan és megfontoltan menni. Nem véletlen tehát, hogy az olimpikon teljes mellszélességgel támogatja a márka Driving Skill For Life vezetéstechnikai programját is. A sportoló is némileg hozzájárult a mostani ráncfelvarráshoz. A kabala hetes szám maradt viszont az előző autójához képest részben változott az autó átfutó sportcsíkok színe, az eddig arany sávok, arany, ezüst, és bronz sraffozás váltotta mintegy mementóként, ami azt hivatott jelezni, hogy a sikerhez a hibáinkon keresztül lehet eljutni. Az új modell átvételekor a Kiss Gergely hozzátette: Nagy megtiszteltetés volt, mikor 2016-ban a Ford felkért, hogy legyek a legendás Mustang magyarországi márkanagykövete. 2 éve járok nap, mint nap a Mustanggal, minden percét élvezem, de ez az új modell még nekem is tartogatott pozitív meglepetéseket” – mondta el Kiss Gergely. „Imádom az új digitális műszerfalat, ahol szinte mindent a saját ízlésem és igényeim szerint állíthatok be, nem is beszélve a 450 lőerős teljesítményről, melyből a különböző üzemmódok a lehető legtöbbet hozzák ki. A Ford Mustang hazai menetpróbája után további részeletekről is beszámolunk.        

Amerikai szilárdtest-akkumulátor fejlesztő cégbe invesztál a Volkswagen

2018.06.21.
A szilárdtest-akkumulátor technológia az elektromos mobilitásban várt áttörés egyik nagy reménysége. Az elektromos járműtechnológiában alkalmazott lítium-ion-akkumulátorok legnagyobb hátránya ugyanis a viszonylag kicsi hatótáv, valamint a gyulladásveszély. A szilárdest-akkumulátorok bevezetése mindkét problémát megoldaná. A járművek hatótávja a kisebb méretű és nagyobb energiasűrűségű és jobb gyorstöltési karakterisztikájú akkumulátorokkal egy csapásra megduplázódna. (a kép csak illusztráció) A Volkswagen már 2012 óta tart fenn kapcsolatokat az amerikai startup vállalattal. A legújabb fejlesztési eredmények nyomán a QuantumScape és a Volkswagen egy új közös vállalkozás alapítását határozta el, amely megteremti a szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártásához szükséges feltételeket. A tervek szerint 2025-re tűnik elképzelhetőnek egy szilárdtest-akkumulátor gyártó üzem létesítése, a tömeggyártás megkezdéséhez azonban még számos technológiai akadályt le kell küzdeni. A Volkswagen a szilárdtest-akkumulátor technológiai kutatásait teljes egészében a QuantumScape céghez telepíti Amerikába. Az első kísérleti gyártásokra viszont a VW salzgitteri üzemében kerül sor, ahol már működik egy viszonylag kicsi lítium-ion-akkumulátor gyártóüzem.(mti)

Továbbra sem kizárt a Red Bull kiszállása

2018.06.21.
"Nem, a kiszállás még mindig es lehetőség, csak a helyzetünk jelentősen változott. Tavaéy motor nélkül álltunk, most éppen két gyártó között is választhatunk." - mondta el az osztrák Bild magazinnak. A választást az nehezíti, hogy még mindig nem teljesen egyértelműek a 2021 után alkalmazott szabályok, márpedig azokat érdemes lenne figyelembe venni a motorválasztás előtt. "A maradásunkhoz az kell, hogy a szabályok egyértelműek legyenek és ismerjük őket. Viszont egyelőre csak nyilatkozatok vannak és ígéretek, konkrét dátumok sehol." - kritizálta a FIA-t Marko. A Red Bull főnök szerint technikai szempontból jóval egyszerűbb motorokra lenne szükség, amik beindításához nem kell 10 mérnök együttműködése. Marko az erőforrások közötti különbségeket is csökkentené. "Nem szabadna 50 lóerős különbségeknek lennie a csapatok között." - mondta. A Red Bull a hamarosan következő osztrák nagydíjig kapott haladékot a motorszállítóktól, így nem véletlen, hogy az osztrákok elkezdték sürgetni a FIA-t, őket is sürgetik, így hamarosan dönteni kell.  

Budapesten forgatták a Toyota CH-R reklámfilmjét

2018.06.21.
Az alig másfél évvel ezelőtt bemutatott, azóta minden előzetes várakozást és értékesítési rekordot megdöntő, 75%-ban hibrid változatban értékesített C-HR volt ugyanakkor az a modell – nem utolsósorban futurisztikus dizájnjának köszönhetően - amely a környezetbarát hibrid elektromos technológiát minden korábbinál népszerűbbé tette a fiatalabb vásárló közönség körében is, rengeteg új Toyota és úgy általában véve környezetbarát vásárlót szerezve. (Idehaza a modell márkanagykövetének egyébként a fiatalok által rendkívül kedvelt, nemzetközi szinten is elismert énekes-zenei előadó Király Viktort választották.) Ez a futurisztikus életérzés köszön vissza a Toyota Budapesten forgatott vadonatúj reklámfilmjében is, amelynek bemutatására néhány hónapot még várnunk kell, néhány snitt azonban már elérhető belőle – és Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációs vezetője szerint egészen olyan, mintha épp a Szárnyas fejvadász harmadik részének előzetese készült volna el. „Több mint 52.000 hibrid Toyota C-HR talált gazdára világszerte az idei év első negyedévében, ezzel ez a modell a világ legnépszerűbb környezetbarát hibrid elektromos autója (a TOP10-ben egyébiránt még további 6 Toyota modell kapott helyet). Éppen ezért egyszerre inspiráló és hihetetlen megtiszteltetés, hogy Budapestet választották a sikermodell legújabb, egészen egyedi hangulatú reklámfilmjének forgatási helyszínéül.” – fogalmaz Varga Zsombor.  

Vadászgép technológia az új Focusban

2018.06.21.
Az autó vezetőjének ezentúl nem kell elfordítania tekintetét az útról, ha látni akarja a sebesség értékét, a navigáció útmutatását és a jármű által felismert közlekedési táblákat, mivel a berendezés mindezt közvetlenül a látómezejébe vetíti ki. A piacon már léteznek ilyen rendszerek, ám sokuknak van egy hátránya: ha az autós a csillogást kiszűrő polarizált napszemüvegen keresztül pillant rájuk, a kivetített kép láthatatlan lesz számára. A Ford berendezése is olyan fényt bocsát ki, amit a polarizált lencsék kiszűrnek. Ám egy gondosan hangolt szűrő “visszapattintja” a polarizált fényt a vezető felé, hatékony megoldást kínálva ezzel a problémára. A nyári estéken komoly gondot jelent, hogy sokan akkor autóznak, amikor a Nap már alacsonyan jár; az Egyesült Királyságban például a Nap vakítása majdnem kétszer annyi balesetet okoz, mint a hó, az eső és a köd együttesen. A Ford Head-up Display rendszerének révén szükségtelenné válik, hogy a vezető bizonyos információkért lejjebb pillantson, majd megint az útra emelje a tekintetét, miközben a szeme újra fókuszál. Míg a hagyományos head-up rendszerek az útfelülettel párhuzamosan rezgő fényhullámokkal működnek, addig a Focus Head-up Display felerősíti az útra merőleges fényhullámokat, ezért a képe még akkor is tisztán látható, ha valaki polarizált napszemüvegen keresztül pillant rá. A polikarbonát kijelző többrétegű fényvisszaverő bevonata segítségével a szakemberek képesek voltak szabályozni a fény polarizációját, színét, átvitelét és visszaverődését, s ezeket a rendszer igényeinek megfelelően alakítani. A vadonatúj Ford Focust teljesen tiszta lappal tervezték a vállalat mérnökei, hogy megalkossák az európai piac legmagabiztosabban, legösztönösebben és legélvezetesebben vezethető, az utasoknak is kivételes élményt kínáló, közepes méretű családi autóját. Az autó az összes Ford-modellnél több fejlett rendszert és technológiát hordoz, amelyek még magasabb szintre emelik az autó védelmét, vezethetőségét és parkolását, hogy a Focussal autózni kényelmesebb, pihentetőbb és biztonságosabb élmény legyen. (Az általános viselethez kínált napszemüvegek némelyike túlságosan sötét, vagy éppen használhatatlan az autóvezetéshez. Néhány országban büntetés jár azért, ha az autóvezető “négyes kategóriájú” napszemüveget visel, ami a fénynek kevesebb mint 8 százalékát engedi át.)

Extrém időjárási viszonyok között tesztel az Audi Hungaria

2018.06.21.
„A klímakamrával az extrém hőmérsékleti helyzetekben történő tesztelés lehetőségét teremtettük meg, és ezzel tovább bővítettük  vizsgálati kompetenciáinkat”, mondta Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. A Győrben készülő modelleket a minőségbiztosítás munkatársai többek között egy csúcsmodern vizsgálólaborban, a belső tesztpályán és a szélcsatornában is tesztelik.   Az Audi Hungaria klímakamrája extrém hőmérsékleti helyzeteket – a trópusi forróságtól egészen a sarkvidéki hidegig – képes szimulálni. Így az autókat olyan időjárási viszonyok között vizsgálják, mint amilyen például Kínában, Indiában és Oroszországban uralkodik. Korábban ezeket a teszteket a konszern más telephelyeivel együttműködve Ingolstadtban és Pozsonyban végezték. Az Audi Hungaria saját klímakamrája egy magyar gyártó bevonásával hat hónap alatt készült el. Az új technológia egy évben 300 vizsgálati napot és számos tesztprogram lefuttatását teszi lehetővé, többek között egy olyan vizsgálati ciklus végrehajtását, melynek során az autót vagy az alkatrészt 12 óra alatt +80 Celsius-fokos hőmérsékletről és 80 százalékos páratartalomról -40 Celsius-fokra hűtik le. Az Audi Hungaria szakértői az új klímakamrában a jelenlegi modellpaletta – Audi A3 Limousine és Cabriolet,  valamint az Audi TT Coupé és Roadster – mellett a jövőben az új, Győrben készülő prémium kompakt városi terepjárót, a Q3 modellt is tesztelhetik. 

Fokózódni fog a káosz az M1-esen

2018.06.21.
Az útalapot is érintő munkálatok várhatóan novemberig tartanak. A kivitelező a szokottnál hosszabb nappali műszakban dolgozik majd, az ideiglenes terelések kialakításakor pedig éjszaka is. A Győr felé vezető oldalon korábban csak kisebb, lokális javításokat végeztek, a mostani beruházással a pálya 28-as és 40-es kilométere közötti szakasz kap egybefüggő, új burkolatot. A három ütemben megvalósuló munkálatok során először a külső, majd a kapaszkodó sávot, végül pedig a belső sávot újítják fel. (a kép csak illusztráció) A kivitelezés ideje alatt - ahol a leállósáv és a külső sáv teherbírása engedi - a Budapest felé vezető oldalon a forgalom a leállósávon és a külső sávon haladhat, a Győr felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a főváros felé vezető oldalra. A Győr felé vezető oldalon pedig egy sávot használhatnak majd a közlekedők. Ezzel a 2+1+1 sávos terelési módszerrel - ott, ahol lehetséges az alkalmazása - a pálya áteresztőkapacitása a felújítás idején is megmaradhat - közölték. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója