Bemutatkozik a Rallye Basilicus állomása

2015.08.04.
Több, mint borászat A Központhoz tartozó Basilicus Szőlőbirtok saját borainak előállítása és a tokaji borkultúra népszerűsítése mellett fő céljának tekinti, hogy összefogja, szervezze, koordinálja a térség borászatait, szálláshelyeit és kézműves termékek (pl. sajt, lekvár, borecet) előállítóit. Ide csöppen a látogató, ahogy a XX. Magyar Borok Útja mezőnye is augusztus utolsó hétvégéjén   A Basilicus Borkultúra Központ emellett többféle szolgáltatáscsomagot kínál az ide érkezőknek: a néhány órástól a több napos időtartamig terjedő, sok állomásos kóstolótúrákon át, a borismereti előadásokig, dűlőbejárásokig. A Központ emellett rendezvényhelyszínként is funkcionál; céges csapatépítőknek, esküvőknek, baráti összejöveteleknek szolgál helyszínéül 20 főtől egészen 200 főig. Projektorral, led tv-vel felszerelt, prezentációs célokra is alkalmas kóstolóhelyisége, kerti grillterasza, borterasza, zöld pázsittal borított udvara, gyermekek részére kialakított játszótere, de teljes körűen akadálymentesített kialakítása is mind-mind a különböző rendezvényekhez biztosítanak technikai alapokat. És ezzel még közel sem teljes a repertoár   Mestervölgyre tűzött zászló A Basilicus Borkultúra Központhoz mintegy 8,5 hektárnyi termőterület tartozik; Bodrogkeresztúron a Lapis-, illetve Tarcalon a Mestervölgy-, Fekete-hegy- és Hosszú-dűlők alkotják a szőlőbirtokot jelenleg. Kiemelendő ezek közül a Mestervölgy, amely mintegy 250 méter magasan található, talaja pedig  főként nyirok és lösz. Páratlanul elegáns, egyensúlyos és egyedi mineralitású borok születnek itt, körútja is igazolja – méltán követelhetnek maguknak egy biztos helyet a Nagy Tokaji Furmintok sorában. A házigazda fogja személyesen bemutatni a birtokot a verseny résztvevőinek   Érdemes figyelemmel kísérni kiemelt rovatunkat, illetve a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalát a legfrissebb hírekért és érdekességekért.  

Vadvédelmi hálókat építenek az M7-es mellé

2015.08.04.
A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül valósul meg.      A sűrített vadhálót, a jelenlegi védőkerítés elbontása után, új oszlopokra szerelik fel. A háló alsó, 30 centiméteres része földbe süllyesztett, felette pedig 2 szál sárga, vadriasztó huzalt feszítenek ki. A hüllőterelő háló részben a meglévő kerítésre, részben pedig a sűrített vadhálóra kerül. Ennek alsó részét 20-25 centiméter mélyen süllyesztik a földbe, hogy megakadályozzák a hüllők, kisemlősök háló alatti átjutását. A védőkerítés megemeli a madarak röppályáját is, így csökkenti  elütésük veszélyét.

Selfie vezetés közben? Ne tegye!

2015.08.04.
Vezetés közben életveszélyes! A www.autobild.de internetes portál megszavaztatta olvasóit, hogyan viszonyulnak a vezetés közben készített önfotóhoz. A szavazók 11 százaléka vallotta be névtelenül, hogy bizony vezetés közben készített már magáról selfie-t. A döntő többség szerencsére úgy nyilatkozott, soha nem tett ilyet, mert ez túl veszélyes. Arányuk a szavazók között 86 százalék. A maradék három százalék a nem mondok semmit választ jelölte meg, csak bízni lehet benne, hogy ők nem a szelfizők táborához tartoznak.
Címkék: 

Finoman frissültek a kompakt Mercedesek

2015.08.04.
A Mercedes bejelentette, hogy kibővítette a B-osztály, CLA és GLA extra- és motorlistáját. Mindhárom modellhez elérhető lett az adaptív felfüggesztés, amely állítható feszességű lengéscsillapítókkal lehetőséget nyújt a felhasználóknak arra, hogy a pillanatnyi útviszonyokhoz vagy a vezetési stílushoz állítsák be az autó viselkedését. Az adaptív futómű a Dynamic Select kapcsolóval van összekötve, amely nemcsak a futómű hangolását, hanem számos más paramétert (kormányzás, gázpedál-érzékenység, váltási pontok automatikus váltó esetén) is változtat. Négyféle beállítás (komfort, sport, eco, és egyéni) közül lehet választani, de a GLA esetében a terep-állás is rendelkezésre áll. Jövő évtől az Apple Car Play és a MirrorLink applikációk is elérhetővé válnak a Comand fedélzeti menürendszerben. A Kecskeméten készülő B-osztály új alapmotort is kapott: az 1,6 literes négyhengeres turbómotor 102 lóerős teljesítménnyel és 180 Nm-es nyomatékkal rendelkezik. Ezzel az erőforrással a kompakt egyterű 10,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, a végsebessége pedig 190 km/h. Szintén újdonság a B 180 d BlueEFFICIENCY kivitele, amelyben a 109 lóerős 1,5 literes dízelmotor átlagosan csak 3,6 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométeren. A szintén kecskeméti CLA Shooting Brake választékában megjelentek a CLA 180 d, a CLA 200 d 4MATIC és a CLA 220 d 4MATIC, utóbbi kettőben az összkerékhajtás jelenti az újdonságot. A CLA 250 Sport kétliteres turbómotorja a korábbi 211 helyett már 218 lóerőt teljesít. A GLA esetében csak az jelenti a változást, hogy a 220 d jelzésű 2,2 literes dízelmotor teljesítményét 170-ről 177 lóerőre emelték.

Fejleszti és bővíti termelőberendezéseit a Škoda a nyári szabadságolások alatt

2015.08.04.
„Hatékonyan használjuk ki a gyártási szünet időszakát termelőberendezéseink célzott fejlesztésével, illetve összehangolásával. Az elkövetkező hetek során – így a nyári szabadságolások időszaka alatt is – a kvasiny-i gyár kapacitásának tervezett bővítése áll a középpontban” – jelentette be Michael Oeljeklaus, a ŠKODA igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja.   Kvasiny gyárában az idei évtől az új ŠKODA Superb és az új ŠKODA Superb Combi készül, de a ŠKODA Yeti kompakt SUV-modell is itt gördül le a szerelőszalagról. Kapacitása az elkövetkező évek során évi 280 ezer járműre bővül, s a nyári termelési szünet alatt is az ennek megfelelő projektek zajlanak. Új berendezéseket telepít a ŠKODA például a fényezőüzembe, valamint átszervezi, illetve bővíti a karosszériagyártás folyamatát. Az összeszerelő üzem kapacitása szintén nő, s itt is fejlesztések várhatók, emellett a logisztikai csarnok építése is folytatódik. A ŠKODA székhelyén, Mladá Boleslavban működő gyárban a két (MB I és MB II) gyártósor karbantartása a legfőbb művelet a nyári szünet ideje alatt, amelynek kezdetére mindkét sort teljesen kiürítik. A sajtoló- és a karosszériaüzemben szintén végeznek majd karbantartásokat. Új hűtőzónával gazdagodik a fényezőüzem, a motorgyártásban pedig a motorblokk-szalag nyomat- és szerelőberendezését modernizálják.  Vrchlabí gyárában a DQ 200 sebességváltó gyártóberendezéseinek bővítését folytatja a ŠKODA. A korszerű, kettős tengelykapcsolós DQ 200 váltóművek 2012 óta készülnek itt, s a ŠKODA mellett a Volkswagen csoport más márkáinak modelljeiben is megtalálhatók. 2016 tavaszáig 1500-ról napi 2000 darabra tervezik növelni az itteni gyártókapacitást, amelynek előkészületei fokozott intenzitással zajlanak a gyár nyári leállásának idején. Termelési helyszínein zajló projektjein túl a vállalat további beruházásokra is sort kerít a nyári szabadságolási időszak alatt, így a ŠKODA Mladá Boleslav-i gépészeti szakiskolájának tantermei is megújulnak, s új étkezde is létesül.    

Anyukám is érteni fogja – Tudnivalók a dízel részecskeszűrőről

2015.08.04.
Cikksorozatunkban megszokottá vált, hogy időről-időre kiemelünk egy jármű részegységet és megpróbáljuk közérthetően elmagyarázni, hogy mi az, és hogy milyen előnyöket nyújt, valamint milyen kellemetlen meglepetésekkel szolgálhat. Az autóiparban jól bevált hárombetűs rövidítéssel is rendelkező dízel részecskeszűrő kerül ma terítékre. A részecskeszűrő műszerfali piktogramja - lesz még szó róla Diesel Particulate Filter (DPF) A környezetvédelemmel foglalkozók a járműipart, a közlekedést kiáltották ki a légszennyezettségért leginkább felelős tényezők egyikeként, ezért a döntéshozók már jó régen hoznak különböző rendeleteket, hogy a járművekből származó légszennyező anyagok kibocsátását egyre lejjebb szorítsák. A belső égésű motorral hajtott járművek közül egyértelműen a dízel járművek jelentik a nagyobb kockázatot, mert a gázolaj égése közben nagyon finom szemcséjű korom keletkezik, amely a kipufogón keresztül távozik a légtérbe a járművekből. A benzines autók kibocsátását már korábban sikerült egy elfogadható szint közelébe csökkenteni, de erről már volt szó a múltkor. Fogalomtár: PM Nem, nem Pénzügyminisztérium, hanem particular matter, vagyis magyarul finom szemcse. A szakma az egy századmilliméter (10 mikrométer) méretű port nevezi így, de foglalkozik még ennél kisebb, mindössze 2,5 mikrométer méretű szemcsékkel is. Az ilyen szennyeződéseknek a széntüzelésű berendezések és a dízelüzemű járművek a fő okozói. Egy 2013-ban publikált felmérés szerint hazánkban a szálló por okozta várható életkor csökkenés eléri a 3 évet! A járművekre vonatkozó kibocsátási normák ( EURO(n) ) tehát nem csak felesleges marketing eszközök, hanem a legkomolyabb értelemben vett életmentő intézkedések. Az EURO5-ös és 6-os normájú dízel autókban a normák megtartásához már elengedhetetlen, hogy rendelkezzenek részecskeszűrővel vagyis DPF-el. EURO5 A norma szerint egy autó egy kilométer úton nem bocsáthat ki 0,005 grammnál több szilárd szennyezőanyagot. A részecskeszűrő igen hatékonyan segíti a célok elérését, egy átlagos dízelmotorból származó szilárd szennyezőanyag mennyiség 95%-át képes megkötni. Hogyan működik? Egyszerűen fizikai gátat képezünk a kis szemcsék útjába, így azok fennakadnak a szűrőn. Pont olyan ez, mint a tésztaszűrés: a főzővíz megy a mosogatóba, a tészta pedig marad a szűrőben. Igen ám, de mi van akkor, ha tele van már a tésztaszűrő? A konyhában kiöntjük a tálba, de a DPF ezt nem teheti meg, mert akkor értelmét vesztené. A jármű fedélzeti elektronikája folyamatosan figyeli, hogy mennyi korom gyűlt össze a szűrőben és időnként a kipufogógáz extra magas hőmérsékletét felhasználva egyszerűen elégeti a felgyülemlett kormot. A DPF felépítése: két fő térrész, néhány szenzorral, mégis csodákra képes Regeneráció Az előzőekben leírt folyamat a regeneráció, de ezt csak bizonyos üzemi körülmények között képes elvégezni az autó. Aki a korszerű dízel autóját csak a városban, jellemzően rövidebb utakon használja, annál a regeneráció feltételei szinte sosem állnak fenn. Sokszor beszéltünk már arról, hogy mennyire fontos, hogy a járművek üzemi hőmérsékletüket elérve közlekedjenek. Ennek egyik oka, hogy hidegen sokkal nagyobb a fogyasztás, ráadásul sokkal jobban kopik is a motor. Tehát a korszerű kocsink csak gyűjti és gyűjti a kormot, és alig várja, hogy végre meglátogassuk a vidéki rokonokat, mert akkor van rá esély, hogy nem 1600-as percenkénti fordulaton rotyogtatjuk a motort, hanem tartósan autózunk, mondjuk az autópályán megengedett legnagyobb sebesség közelében. Ezért aki nem autózik új dízeljével legalább 30 egybefüggő kilométert naponta, annak soha nem fog bekövetkezni az automatikus tisztítás, és idővel megtelik a szűrő. Kettőt mondok, három lesz belőle A részecskeszűrőket elvileg a jármű élettartamára tervezik. Ez csak akkor valósulhat meg, ha az előbb említett regeneráció létre tud jönni. A tisztítás, tisztulás első és legkézenfekvőbb megoldása, ha a jármű képes magát kitisztítani. A megfelelő üzemi körülmények esetén a kocsi ebbe magától belekezd, amit a legtöbb jószág jelez is a műszerfalon. Nagyon fontos, hogy amíg a regeneráció folyamatban van, vagyis a kis piktogram világít a műszerfalon, addig ne álljunk meg az autóval, sőt, visszaváltással, magasabb fordulatszámon való járatással segíthetjük is a folyamatot. A félbeszakadt regeneráció nem tesz jót a rendszernek, úgyhogy ha a jelzés ideje alatt megérkeznénk, inkább menjünk el a következő lehajtóig az autópályán, és várjuk meg, amíg befejeződik a folyamat. Találtam is egy videót, amelyen egy Golf 6-os regenerálja magát éppen. Nem tudni, mikor kezdte el felfenni a sofőr a dolgot, de a videó tanúsága szerint az egész 6 percig tart. Emberünk is visszavált 1-2 fokozatot, hogy meglegyen a kellőképpen magas fordulatszám. Segítek: 5:24-nél kialszik a jel, a regenerálás befejeződik. Ha menet közben nem sikerül a tisztítás, akkor egy idő után a megtelt szűrő miatt az autónk le fog tiltani. Egyszerűen nem engedi nyomni a gázt, a maradék teljesítmény pedig éppen arra lesz elegendő, hogy eljussunk egy szervizbe, ahol a regeneráció megtörténhet. Ezt úgy csinálják, hogy a járműre rákötik a számítógépet, amely regeneráció módba kapcsol, bőgeti a motort 4000-es fordulaton, és kikényszerítik a tisztítást. A szervizben természetesen van rá mód, hogy a kipufogóból távozó gázt megfelelően kezeljék, tekintettel arra, hogy a környezet ne károsodjon. A harmadik megoldás Előfordulhat, hogy annyira rossz a helyzet, hogy a DPF-et nem lehet regenerálni. Ekkor sajnos nincs más megoldás, a szűrőt cserélni kell, de ez sajnos nem olcsó mulattság. Nagyságrendileg a 150.000 forinttól indulnak az árak és típustól függően a határ a csillagos ég… Ha önmagában jelenik meg a DPF ikonja még nincs gond, csak megkezdődött a regeneráció, CHECK ENGINE jellel együtt már kezdhetünk aggódni Magyarország Mostanra jó néhány olvasóm felhorkant valószínűleg a monitorok előtt, mert nem említettem a részecskeszűrők fizikai kitakarítását, de ez nem véletlen. Tekintettel arra, hogy a csere igen drága, érthető módon megjelentek a piacon a részecskeszűrők tisztításával foglalkozó vállalkozások. Ezt kb. 50-60 ezer forintért vállalják el, de egy kis baj azért van ezzel. Bár látszólagosan és rövid távon megoldást jelenthet (értsd nem jelez a kocsi és nem tilt le) a kitisztított szűrő élettartama drasztikusan lecsökken. előfordul, hogy a tisztítás után már néhány nappal (!) ismét jelentkezik a hiba, és akkor mehetünk vissza reklamálni, meg hagyhatjuk ott az újabb borsos összegeket. Sajnos ismerek olyan esetet, akik már simán elköltötték tisztításra egy új DPF árát. Ami eddig elhangzott az a passzív rendszerekre igaz is, de vannak az Aktív rendszerek Gyorsan beszéljünk még a DPF másik fajtáról is. Az aktív regenerációs rendszerek lényege, hogy a DPF első szobájának számító oxidációs katalizátorban a megfelelő motorvezérlés miatt jelentősen megemelkedik a hőmérséklet, a gázolajhoz kevert adalékanyag (Eolys) pedig csökkenti a regenerációhoz szükséges hőmérséklet küszöböt. Nagy hátránya ezeknek a rendszereknek, hogy az adalékanyag véglegesen lerakódik a szűrőben, és így jobb esetben 180, rosszabb esetben akár már 100 ezer kilométer megtétele után ki kell cserélni a szűrőt. Az adalékanyagot az ilyen járművek külön tartályban viszik, és keverik a gázolajhoz minden tankolás után, de erről is már írunk bővebben, akit érdekel kattintson ide! Ezeket az aktív rendszereket a PSA-konszern dízelmotoros autóinál találjuk, vagyis jellemzően a Peugeot és Citroen modellekben, de hála a globalizációnak ilyen rendszerek kerültek néhány Ford és Volvo dízel modellbe is. (A Peugeot újabb modelljeiben a gyári előírás szerint 180.000 km után a DPF-et ki kell cserélni!) De tudomásom szerint létezik a gyártó által is támogatott megodás ilyenkor: a csereprogram, vagyis a régi, megtelt szűrőt leadva, kb. egy fentebb említett tisztítás áráért megküldik az újat, vagy a gyárilag felújítottat. Summa Akinek tehát dízel-részecskeszűrővel felszerelt autója van, annak jó tisztában lennie azzal, hogy ez az alkatrész néha odafigyelést igényel. Most már anyukám is tudja: nem kell feltétlenül megijedni, ha eddig nem látott jelet mutat a műszerfal...

Júliusban 290 ezer új járművet helyeztek forgalomba Németországban

2015.08.04.
Júliusban 290 ezer új járművet helyeztek forgalomba Németországban, 7,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az év eleje óta elért növekedés 5,6 százalékos volt a tavalyi azonos periódushoz képest.      A júliusban forgalomba helyezett személygépkocsik 35,5 százaléka került magánhasználatba. Az autók 1,6 százaléka rendelkezett alternatív hajtáslánccal, összesen 2859 hibrid és 962 elektromos autót helyeztek forgalomba. A benzin üzemű járművek aránya 49,5 százalék volt. A német márkák közül kétszámjegyű százalékos növekedést ért el júliusban a Smart (81,4 százalék), a Porsche (24,7 százalék) és a Mini (12,8 százalék). A német márkák közül csak a Ford autók forgalomba helyezése csökkent 0,7 százalékkal. Az import márkák listáját nagyságrendi sorrendben a Skoda vezette 5,4 százalékkal, nyomában a Hyundai és Renault márkákkal egyaránt 3,2 százalékkal. Az import márkák közül a legnagyobb növekedést a Jaguár (55,1 százalék), a Jeep (44,7 százalék) és a Mitsubishi (44,4 százalék) érték el.

Égen és földön - videóval!

2015.08.04.
Az eset természetesen nem egy autóversenyen történt (ahhoz túl veszélyes lett volna), hanem egy forgatáson (a film elkészült, mostantól bárki megtekintheti), amely abból az apropóból zajlott, hogy az Opel Dakar Team együttmûködési megállapodást kötött a Sörös Lajos irányította Hidroplan Nord céggel. Ennek értelmében a két cég kölcsönösen segíti egymást, és együttműködik különbözõ projektekben.     A képre kattintva megnézheti a filmet.

Fonyódi vízirendőrök segítettek

2015.08.04.
A vízirendőrök 2015. augusztus 2-án 12 óra 5 perckor észlelték, hogy a fonyódi Árpád part előtti vízterületen, a parttól mintegy 400 méterre egy vitorlás homokpadra futott, és arról önerejéből nem tudott leszabadulni. A egyenruhások két szolgálati kisgéphajó segítségével a vitorlást - a rajta lévő hat budapesti és három gödi lakossal a fedélzetén – vontára vették, és épségben a mély vízre vontatták. Az intézkedés ideje alatt I. fokú viharjelzés volt érvényben. Fotó: police.hu      

Itt a nyár, kopogtatnak a pályázatok! - Nincs megállás

2015.08.04.
A következő kiírást július 9-től lehetett beadni, ebben is szintén a konvergencia régióban székhellyel, telephellyel rendelkező kkv-k pályázhattak, itt viszont már kettéválasztották a fejlesztéseket. Egyrészt megjelent egy kisebb volumenű, 5-50 millió forint (GINOP-1.2.2) és egy nagyobb 50-500 millió forint (GINOP-1.2.1) támogatást biztosító kiírás is. Szabad vállalkozási zónában bármilyen tevékenységhez, nem szabad vállalkozási zónában csak gyártó, feldolgozóipari tevékenységhez kapcsolódóan eszközbeszerzésre, informatikai fejlesztésre és infrastrukturális fejlesztésre lehetett pályázni. A hónap elején meghirdetett 85 milliárdos keretösszegű eszközfejlesztési pályázatokra, több mint 1600 pályázat érkezett, melyek értékelése már folyamatban van. Nincs megállás! – „Újabb támogatói döntések születtek a 2014–2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly októberben meghirdetett mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítését célzó pályázatán. A 2015. július 23-i döntési csomagban 221 vállalkozás 8,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el, és a fejlesztések összértéke megközelíti a 17 milliárd forintot.” – ismertette az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Az új 2014-2020-as pályázati időszak a fejlesztésekre szánt  források jóval magasabb, 60%-át közvetlenül a gazdaságfejlesztésre fogja csoportosítani.     Még nincs késő a pályázatok leadásához, éljen a lehetőségekkel, és fejlessze Ön is vállalkozását! Kérjen ingyenes tájékoztatást a 061/ 321 11 73-as telefon számon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen!     Forrás: http://profit7.hu/hirek/omlik-a-penz-a-palyazatokbol

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója