Felavatták az AMES cégcsoport szentgotthárdi üzemét

2014.07.18.
Felip Puig, a katalán kormány munkaügyi és vállalkozási minisztere köszönetet mondott az AMES vezetőinek, hogy hozzájárultak a katalán gazdaság fejlődéséhez és Szentgotthárdon új üzemet hoztak létre. Hozzáfűzte: az iparnak állandó innovációra és globalizációra, "a világon való jelenlétre" van szüksége. Az AMES cégcsoportnak a nemzetközi terjeszkedésben nagy tapasztalata van, termékeinek 90 százalékát exportálja, a szentgotthárdi üzem pedig további exportlehetőségeket hoz majd létre - hangsúlyozta a miniszter.Hozzáfűzte: Katalóniában rendkívüli jelentőségű az idegenforgalom, de a munkanélküliség csökkentéséhez elengedhetetlen az ipar fejlesztése. A folyamathoz hozzátartozik a nemzetközi téren való előrehaladás, és ebben az AMES példát mutat oly módon, hogy a katalóniaiak mellett létesít újabb telepeket külföldön. Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere az MTI kérdésére elmondta: Szentgotthárdon olyan cég kezdte el működését, amely kis lépésekben, de kiszámíthatóan halad előre. Elsőként egy kisebb csarnok épült Szentgotthárdon, de öt éven belül egy tízezer négyzetméteres csarnokot is létesítenek. Szólt arról is, hogy a város jelentős kedvezménnyel, több mint 40 ezer négyzetméteres területet adott el az AMES cégnek azzal a  céllal, hogy további fejlesztések történjenek. Az önkormányzat feltétele volt, hogy legalább félszáz ember számára biztosítsanak munkát.Cesar Molins, az AMES elnöke köszöntőjében elmondta, a cég terve, hogy a szentgotthárdi üzemet olyan szintre fejlesszék, hogy a cég legnagyobb gyártócsarnoka legyen. Az új szentgotthárdi üzemben a Spanyolországból érkező autóipari alkatrészek mechanikus megmunkálása történik, két termékcsoportból havonta 60-80 ezer darabé. Az induláskor 18 embert foglalkoztatnak, de folyamatosan bővítik a létszámot - ismertette Hóbor András üzemvezető. Az AMES céget 63 évvel ezelőtt alapították, az egykori szegényes felszereltségű cég jelenleg az Európai Unió negyedik legnagyobb porkohászati vállalata. A pénteken Szentgotthárdon avatott AMES Hungaria a hetedik gyáregysége, ezek közül 5 telephely Spanyolországban, egy pedig az Egyesült Államokban, Pennsylvaniában működik.    Az induláskor valamennyi telephelyen a szentgotthárdi csarnokhoz hasonló méretű gyártócsarnok üzemelt, majd fokozatosan 40-250 főt foglalkoztató egységekké bővültek. 

Rosberg nyerte az első szabadedzést

2014.07.18.
 Nico Rosberg 0,065 másodperc előnnyel nyerte meg a Német Nagydíj első szabadedzését a Hockenheimringen Lewis Hamilton előtt. Kiderült tehát, hogy a betiltott FRIC felfüggesztési rendszer nélkül is a Mercedes maradt a domináns istálló a mezőnyben. A gyakorlás első harmadában, amikor a versenyzők felhasználhatták az extra szett lágy gumit, még Sebastian Vettel állt az élen. Aztán amikor a Mercedesek is megmutatták valódi erejüket, akkor fél másodpercet adtak a mezőnynek, csak Fernando Alonso tudta többé-kevésbé tartani velük a lépést, a spanyol ferraris hátránya végül 0,292 másodperc lett Rosberg mögött, a harmadik helyen. A másik Ferrarival Kimi Raikkönennek fél órát ki kellett hagynia, mert meghibásodott a vízpumpa az autójában. Végül csak a nyolcadik helyet szerezte meg a kijavított autóval. A Williams női tesztpilótája, Susie Wolff ezúttal is lehetőséget kapott a vezetésre Valtteri Bottas autójában, és nem is okozott csalódást, mert a csapat által elvárt fél másodperc helyett csak két tizedet kapott a másik Williamst hajtó Felipe Massától.A Lotus , Caterham és Marussia lemeradása jelentősnek tűnik, mivel két másodperccel voltak lassabbak a Mercedeseknél. Romain Grosjean Lotusában a hátsó szárny romlott el az edzés alatt, nem zárt vissza a DRS fékezés közben. Az utolsó helyen végzett Max Chilton Marussiájában pedig a hajtásrendszerrel akadtak gondok. Eredmények: 1. Nico Rosberg          Mercedes               1:19.131s           29 kör 2. Lewis Hamilton        Mercedes               1:19.196s  +0.065s  25 3. Fernando Alonso       Ferrari                1:19.423s  +0.292s  21 4. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault       1:19.697s  +0.566s  27 5. Jenson Button         McLaren-Mercedes       1:19.833s  +0.702s  24 6. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault       1:20.097s  +0.966s  28 7. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes       1:20.105s  +0.974s  32 8. Kimi Räikkonen        Ferrari                1:20.210s  +1.079s  21 9. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault     1:20.337s  +1.206s  2810. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari         1:20.505s  +1.374s  1811. Felipe Massa          Williams-Mercedes      1:20.542s  +1.411s  1912. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault     1:20.586s  +1.455s  2313. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes   1:20.592s  +1.461s  2214. Sergio Pérez          Force India-Mercedes   1:20.598s  +1.467s  2415. Susie Wolff           Williams-Mercedes      1:20.769s  +1.638s  2216. Giedo van der Garde   Sauber-Ferrari         1:20.782s  +1.651s  2317. Romain Grosjean       Lotus-Renault          1:21.603s  +2.472s  2018. Pastor Maldonado      Lotus-Renault          1:21.854s  +2.723s  3019. Kamui Kobajashi       Caterham-Renault       1:22.572s  +3.441s  3120. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari       1:22.982s  +3.851s  2421. Marcus Ericsson       Caterham-Renault       1:23.256s  +4.125s  3522. Max Chilton           Marussia-Ferrari       1:23.299s  +4.168s  22

Korábbi pilóta a Caterham új csapatfőnöke

2014.07.18.
 Az egyesült királyságbeli központtal rendelkező csapat csütörtökön, a hétvégi Német Nagydíj helyszínén jelentette be a 35 éves Albers kinevezését, hozzátéve, hogy új vezérigazgatójuk, ügyvezetőjük, csapatmenedzserük és technikai igazgatójuk is lesz. A posztokat sorrendben Manfredi Ravetto, Simon Shinkins, Miodrag Kotur és John Iley tölti be, ez pedig azt jelenti, hogy a Caterham vezetősége teljes mértékben kicserélődik.  A holland Albers 2005 és 2007 között 46 F1-es futamon indult a Spyker, a Midland és a Minardi színeiben, s pályafutása egyetlen pontszerző helyezését utóbbi istálló autójában ülve érte el a 2005-ös Amerikai Nagydíjon, amelyet a Michelin gumikkal versenyzők visszalépése miatt mindössze hat résztvevővel rendeztek meg. A Caterham - amely a mostani tulajdonosváltásig Tony Fernandes malajziai üzletemberé volt - 2012 óta szerepel a Forma-1-ben, de világbajnoki pontot még egyszer sem sikerült szereznie. Az idén a japán Kobajasi Kamui és a svéd Marcus Ericsson vezeti a Renault-motoros autókat.
Címkék: 

Bővíti telephelyét a BOS cégcsoport Mosonszolnokon

2014.07.18.
 A gépjárműipari vállalat kétszáz új munkahelyet teremt a 2017-ig megvalósuló beruházással, amelyet a magyar kormány 316 millió forinttal támogat. Az európai piacon a saját termékcsoportjában mintegy hetven százalékos részesedéssel rendelkező stuttgarti székhelyű cég a fejlesztésnek köszönhetően egy teljesen új termékcsalád, egy mozgatható üvegtető-rendszer gyártásába kezd. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a csarnok pénteki alapkőletételén azt mondta, hogy Magyarország mára Európa termelési központja lett, amelyben nagy szerepet játszik, hogy a hazai autógyártás "kirobbanó" formában van. Hozzátette: ennek fenntartásához újabb és újabb beszállítói kapacitások szükségesek, amelykehez jelentős mértékben járul hozzá a BOS. A csoportnak több mint ötven vásárlója van világszerte, mint például az Audi, a BMW, a Mercedes, a Jaguar, a Porsche, a Rolls Royce vagy a Bentley. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az elmúlt négy évben 3,5 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, a foglalkoztatás húsz éves csúcson van, jelenleg 4,1 millió ember dolgozik.Kifejtette, abban, hogy mára Európa termelési központja lett Magyarország, nagy szerepet játszik a járműgyártás. Ebben a szektorban 712 vállalat van Magyarországon, ezek közül a magyar kormány azokat támogatja, amelyek munkahelyeket teremtenek - tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, hogy június 30-ig 11 olyan megállapodást írtak alá, amelyek hasonló mértékű fejlesztéseket jelentenek a hazai vállalatoknál, mintegy húszmilliárd forint értékben. Továbbá a már meglévő 44 stratégiai partnerségi megállapodást újabb néggyel bővítik a közeljövőben, ezen felül kezdeményezi, hogy a BOS cégcsoport is a kormány partnerévé váljon.A magyar-német gazdasági kapcsolatokról szólva azt mondta, hogy Németország Magyarország legfontosabb partnere, hatszáz német vállalat mintegy háromszáz ezer embert foglalkoztat Magyarországon, s tavaly 14 százalékkal bővült a kereskedelem a két ország között. Gerhard Fischbach, a BOS Automotive Products Magyarország cégvezetője elmondta, hogy a két magyar üzemben, Mosonszolnokon és Győrladaméron mintegy ezernégyszáz embert foglalkoztatnak. Elsősorban a gépkocsikban található csomagtér roló, poggyásztér elválasztó biztonsági háló, valamint napfényvédő-árnyékoló készítésével és műanyag fröccsöntéssel foglalkoznak. Az elmúlt tíz évben a cégcsoport 95 millió eurót fektetett be Magyarországon az innováció fejlesztésére, amelynek köszönhetően innen indul a legtöbb fejlesztés a BOS csoporton belül. A vezető kijelentette, hogy a Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Kínában és Mexikóban is gyártóbázissal rendelkező csoport éves árbevétele meghaladja az 536 millió eurót, amelynek több mint negyedét, 142 millió eurót a magyar leányvállalat hozza. A világszerte 4500 alkalmazottat foglalkoztató társaság sikereihez a magyar munkavállalók kiemelkedő szakképzettsége és elkötelezettsége nagyban hozzájárul - tette hozzá Gerhard Fischbach. 

Csökkent az üzemanyagok ára

2014.07.18.
 A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 419-420 forintra, a benziné 420-421 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán változtatott a Mol az árakon, akkor bruttó 4 forinttal csökkentette a gázolaj és 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát.A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Szinte ezzel egy időben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban augusztusban alkalmazható üzemanyagárakat.A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 430 forinttal, a gázolaj 432 forinttal, a keverék 464 forinttal, az autógáz pedig 270 forinttal számolható el 2014. augusztus 1. és augusztus 31. között. Ha a személyijövedelemadó-törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie. 

A Daimler visszalépett Kamaz-részesedése növelésétől

2014.07.18.
 A Daimlernek 15 százalékos részesedése van a Kamazban. Ebből 11 százalék közvetlenül a tulajdonában van, 4 százalékot pedig az EBRD tart birtokában a Daimler számára. A Kamaz-gyárral kötött partneri szerződés nyitva tartja a Daimler előtt részesedése növelésének lehetőségét. A további résztulajdon vásárlásáról huzamosabb ideje folyó tárgyalások azonban a vételár eltérő értékelésén akadtak meg. Az orosz Vedomoszty üzleti napilap csütörtökön publikált értesülése szerint a Daimler és a Kamaz között új partneri szerződés van készülőben, amely viszont már nem biztosítana a német autógyár számára előjogot további részvénypakettek vásárlására. Az orosz lap idézi a Daimler egyik illetékesének kijelentését is arról, hogy az orosz féllel a részesedés megemeléséről folytatott tárgyalások fényében a Daimler optimálisnak tartja jelenlegi tulajdonhányadát.  "Nincsenek terveink a részesedés növelésére" - szögezte le a Daimler szóvivője a Reuters hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a tárgyalások a közös vállalkozás meglévő keretein belül folynak tovább a Kamazzal. A Daimler visszalépésének bejelentése egybeesik az Egyesült Államok és az EU Oroszország, valamint orosz állami és üzleti vezetők ellen életbe léptetett szankcióinak szigorításával.  A Kamaz legnagyobb részvényese, 49,9 százalékkal az orosz állami Rostec technológiai konszern. A Ruben Vardanian örmény üzletember által vezetett befektetői konzorcium 23,6 százalékos részesedéssel rendelkezik a Kamazban. 
Címkék: 

Radikális megszorítások a szolgálati autók használatában Kínában

2014.07.18.
A kommunista párt és a kormány által frissen kiadott rendelkezés szerint a központi kormányszerveknél még az idén be kell fejezni a takarékosság jegyében indított "reformot", míg a helyi kormányzatok kapnak még egy évet. Az állami vállalatoknak és intézeteknek 2-3 év jut az átállásra. A még nem használt autókat árverésen kell értékesíteni, a bevétel a költségvetést illeti. A folyamatot már korábban elindították, az új dokumentum annak felgyorsítását szolgálja. A végrehajtás irányelvei szerint az érintett alkalmazottak, vezetők beosztásuktól függően utazási költségtérítési keretet kapnak 500, 800, illetve 1300 jüan (18500-29600-48000 forint) értékben. Kitérnek arra is, hogy az eladások következtében munkájukat veszítő sofőrökről "megfelelő módon" kell gondoskodni. Kínában a hivatalos autók magáncélú használata, a fényűző fogadások és a külföldi utak, vagyis az úgynevezett "három közkiadás" az elmúlt években rendszeresen visszatérő elemei voltak a pazarló kormányzatok, illetve vezetőik bírálatának a közvélemény fórumain. Az állami számvevőszék a múlt hónapban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a központi kormány 38 intézményében és a hozzájuk tartozó csaknem 390 hivatalban csak tavaly 4,2 milliárd jüant (155,3 millió forint) költöttek autókra. A China Daily című angol nyelvű napilap azt közölte, hogy bár hivatalos adatot ezzel kapcsolatban nem adtak ki, de becslések szerint több mint 2 millió állami autó futhat az ország útjain. Egy a lapnak névtelenül nyilatkozó illetékes úgy vélte, az állami autók használata egyharmad részben szolgálati célú, míg egyharmad részben a vezetők, egyharmad részben pedig a sofőrök magáncéljait szolgálja.Az újság egy másik cikkében külön foglalkozik azzal, hogy a "reformnak" köszönhetően némileg meg fog nőni a piacon nem igazán jól teljesítő kínai márkájú autók értékesítése. Az új beszerzések esetén ugyanis a központi ajánlás kizárólag kínai márkákat sorol fel. Az elmúlt három évtizedben az állami autók külföldi márkájúak voltak, így meghatározó módon eleinte Toyota Crown, majd Audi A6 típusúak.Májusban a kínai hadsereg napilapja arról számolt be, hogy több mint ezer hazai gyártású Vörös Zászló (Hung Csi) H7 típusú autót rendelt meg és kapott a kínai Népi Felszabadító Hadsereg azt követően, hogy a külföldi márkákat kizárták a közbeszerzési pályázatokból. Ez volt a harmadik modell, amelyet a kínai gyártású autók közül rendszeresítettek. Kiválasztásába több tucat szakértőt vontak be.
Címkék: 

Autólopás! LBM-747 Skoda Fabia - kék

2014.07.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:LBM-747-Gyártmány:Skoda-Típus:Fabia-Kivitel:személygépkocsi-Gyártási év:2008-Motorszám:BXW168264-Alvázszám:TMBBC25J483141273-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 július 11-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Sárrét park 6.-Megjegyzés:A személygépkocsi bal hátsó ajtaján egy kb. 3 cm. átmérőjű kör alakú horpadás található, illetve a jobb hátsó ülésen egy gyerek ülés volt.

Autólopás! KVF-653 Skoa Fabia

2014.07.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:KVF-653-Gyártmány:Skoda-Típus:Fabia-Gyártási év:2007-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 július 17-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Ráth György utca 17-Megjegyzés:B oszloptól hátra lefóliázva, számtalan autópálya matrica a szélvédőn, gyári alufelni, sérülésmentes, nagyon szép állapotú (volt...)https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.679108348843518.1073743189.423534077734281/679108358843517/?type=3&theater

Biztonságosan az építkezések környékén

2014.07.17.
Ahogyan ezen a nyáron, Budapesten közlekedni „lehet”, az lassan a háború utáni állapotokat idézi. Most valahogyan megszaporodtak a felújítások, aminek kapcsán az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Nem rég még a 4-es metró munkálatai okoztak dugókat, minden megálló környékén hosszú évekig lezárások nehezítették a haladást. A Thököly utat például meglátásom szerint hiába nyitották meg, az autósok annyira megszokták, hogy le van zárva, hogy csúcsidőben sincsen semmilyen nehézség, úgy látszik felnőtt egy generáció a lezárások alatt.Jó munkásemberekA város ütőerének számító Róbert Károly – Hungária – Könyves Kálmán körút néhány hete az 1-es villamos vonal felújítása miatt van több helyen leszűkítve, ráadásul busz- (hivatalos nevén autóbusz forgalmi) sávokat jelöltek ki csaknek a teljes szakaszon. Érthető, hogy a buszokat nem lehet beállítani a sorba, nekik szabad utat kell biztosítani, és azt is meg kell értenünk, hogy a villamos pályához közelebb eső, belső forgalmi sávokat le kell zárni, hogy a gépek és a munkások számára legyen elegendő hely.Előfordul azonban, hogy még ebből a területből is kilépnek, mint szövetségi kapitány a nem megadott tizenegyes után a technikai mezőből. Ránk, autósokra ilyenkor sokkal nagyobb felelősség hárul, hiszen ezek az emberek nem véletlenül ténferegnek az úttesten, hanem azon fáradoznak, hogy minél előbb visszakapjuk a teljes utat. Ezért mindenki nyugalma és biztonsága érdekében arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az építkezések mellett elhaladva, fordítsunk rájuk fokozott figyelmet!Bezzeg-országokbanKülföldön – főképp az Egyesült Államokban – igen szigorú szabályozása van az építkezéseknek, pontosabban az építési területen való közlekedésnek. Az egyik ilyen szigorú módszer, hogy aki például a munkások jelenlétében lépi át a megengedett legnagyobb sebességet, azt az érvényes büntetési tétel duplájával sújtják!Balra: dupla közlekedési bírság az építkezési területen; Jobbra: amikor a munkások jelen vannakBámészkodásMérnökként engem is lenyűgöz a különböző munkagépek látványa. Egyszerűen órákig el tudnám nézni, ahogyan a rakodógép dömpereket pakol, ahogyan az árokásó dolgozik, vagy ahogyan sínelemeket emelnek helyükre. Bármennyire is vonzó a látvány, nekünk mindig, minden körülmények között a vezetésre kell koncentrálnunk. Ellenkező esetben ácsorgásunkkal tovább növeljük az amúgy se elhanyagolható méretű dugót. Még rosszabb a helyzet, ha a nagy elbambulásban nem állunk meg, amikor többiek... Ilyenkor teszünk csak igazán az autóstársak kedvére, amíg 10-20 percig vitatkozunk, betétlapot töltünk ki, illetve, rosszabb esetben várjuk a rendőrt.Nem a megszokott kerékvágásBár a Hungária körútról még nem tűntek el a nyomvályúk, szóval azt is mondhatnánk, hogy a „kerékvágás” a régi, a felújításokkal érintett kereszteződésekben gyakran nem a megszokott forgalmi rend szerint kell átaladni. Példaként említeném a Hungária krt. – Thököly út találkozását. Itt a körútról korábban megszokott balra kanyarodási lehetőségeket megtiltották.Tehát balra fordulás tilos, a jobboldali sávban meg ha nem vagy busz, jobbra kell fordulniHiába jelzik ez a besorolást segítő ideiglenes, feltűnően sárga táblák, sokan inkább ragaszkodnak az ismert útvonalhoz, mint ahhoz, hogy szabályosan közlekedjenek, vagy félnek, hogy a kerüőúton eltévednek. (A GPS itt mondta a balra fordulást...) De ezeket a szabályokat nem véletlenül hozzák. Több oka is van, hogy az építkezés idején nem lehet balra fordulni. Például az, hogy nem férnek el a kocsik a kereszteződésben, de még inkább az, hogy a szűkítés miatti áteresztő képesség csökkenés miatt egy fázist (a balra kanyarodást) kihagyták a lámpák programjából, hogy az egyenes irányoknak hosszabb zöldidőt tudjanak adni. Akik mégis megkísérlik itt a balra kanyarodást, azok további súlyos perceket adnak hozzá több száz autós eljutási idejéhez és talán még ennyi percet vesznek el az életükből a feleslegesen okozott idegeskedés és bosszankodás miatt.Nem is volt olyan lámpaváltás amíg ott voltam, hogy legalább egy autós ne fordult volna be...Igazságtalan volna csak a Hungáriásokat nézni, ezért lefényképeztem egy autóst, aki a Thököly útról csapta be be balra - volt is dudaszó "jó kedvvel", bőséggel!Alig tartott fel néhány embert a fekete autó sofőrjeFigyelnek is!A ma boncolgatott Hungária körgyűrű mentén, több helyen láttam a rendőrséget ügyelni, és aki a buszsávon indokolatlanul (jobbra kanyarodási szándék a kivétel) közlekedik, azt kíméletlenül megbüntetik. Hagyjuk hát szabadon a sávot, mert a bünti összege hiányozni fog a nyaralás költségvetéséből. Nem csak a rögtönítélők vannak kint az út mentén, de más kamerákkal is figyelik a szabálytalanul közlekedőket. Az oszlopokra telepített kamerák mellett a napokban már feltűnt a BKK kamerás kocsija is, de hogy a felvételekkel mit kezdenek, azt nem tudom. (Igazából az sincsen megerősítve, hogy ezt figyelik...)Elkaptam a pillanatot, amikor csak a busz volt a sávjábanMindenkinek kitartást a lezárások idején, vigaszként annyit tudok mondani, hogy az ígéretek szerint ősszel vége lesz a megpróbáltatásoknak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója