Autóipari mérnöki fejlesztőirodát nyit a Thyssenkrupp Szegeden

2022.12.06.
A Thyssenkrupp az elkövetkező három évben összesen több mint 200 fővel tervezi növelni képzett mérnökei létszámát Magyarországon, és Budapest, valamint Veszprém mellett Szeged ideális helyszínként kínálkozott. A döntés során meghatározó szempont volt a Szegedi Tudományegyetem, valamint az, hogy város az utóbbi években egyre inkább egyfajta regionális központ szerepét kezdi betölteni az IT szolgáltatások és szoftverfejlesztés területén. A Thyssenkrupp ezt a törekvést, fejlődést fogja erősíteni magasszintű tudást igénylő fejlesztési feladatok Szegedre telepítésével. – Húsz évvel ezelőtt Magyarországon alig néhányan találkoztak a Thyssenkrupp Automotive üzletágával az országban, ma már több városban is otthonra leltünk, kölcsönösen előnyös együttműködések részesei vagyunk. Biztosak vagyunk abban, hogy nem csak Szeged városa, hanem az egész régió profitál a hosszú távú együttműködésből. Jelenlétünk további szakértelmet, know-how-t és még több diákot hoz majd a városnak. Ők remélhetőleg itt a régióban telepednek le, és egy jövőbiztos gazdasági környezetet teremtenek – emelte ki az október végi szegedi ünnepélyes bejelentésen Tagai Dóra, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary HR vezetője.  A bejelentésen jelen volt Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, valamint Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere is. Előbbi arról beszélt, hogy egyre több nemzetközi cég látja meg Szeged tudásiparában a befektetési lehetőséget. A Thyssenkrupp az egyik legszélesebb tevékenységi körrel bíró német vállalat, amely új mérnökirodájának megnyitása komoly fizetést és előmeneteli lehetőséget teremt a fiatal szakemberek számára. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy Szeged a hazai informatikai ipar egyik központjává vált, köszönhetően az egyetemen folyó magas színvonalú informatikai képzésnek. A város igyekszik olyan környezetet biztosítani, ahol a diploma megszerzését követően is szívesen maradnak a magas képzettségű szakemberek. Szegeden mintegy háromezer szoftverfejlesztő dolgozik, a hazai és nemzetközi cégek között pedig szoros a szakmai együttműködés. – A kreatív emberek és a kreatív cégek jól érzik magukat Szegeden, és az önkormányzat továbbra is sokat tesz azért, hogy az ehhez szükséges feltételek biztosítsa – emelte ki Nagy Sándor. A szegedi iroda a Thyssenkrupp budapesti és veszprémi autóipari úgynevezett E/E (elektromos és elektronikai) fejlesztőközpontjaival dolgozik majd szorosan együtt. A budapesti története 23 évvel ezelőtt, a szegedi iroda indulásához hasonlóan néhány mérnökkel kezdődött, amikor ötletükre, illetve a közösen kialakított eljárásra alapozva a Thyssenkrupp elektromechanikus „okos” kormányszervó rendszerek fejlesztésébe kezdett Magyarországon. A magyar csapat a német vállalat szakmai hátterét és globális iparági kapcsolatrendszerét maga mögött tudva gyorsan betört a nemzetközi autóiparba, majd néhány év alatt annak meghatározó szereplőjévé tudott válni. A Thyssenkrupp autóipari területe ma Magyarországon elsősorban ezekről az „okos” kormányrendszerekről ismert, amelyek alkalmasak a legkülönfélébb vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A magyar csapatot szakterületén a világ legjobbjai között tartják számon. A magyarországi működés az iparági gyakorlattól eltérően nem csupán egyes részfeladatra korlátozódik: az új kormányrendszerek elektronikai hardver- és szoftver-fejlesztésének egésze a magyarországi kollégák feladata. A Thyssenkrupp K+F tevékenységet és gyártást is végez Magyarországon:  a szegedi, veszprémi és budapesti fejlesztőközponton kívül Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és motorkomponenseket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít a vállalat, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet működtet. Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a szegedi ünnepélyes bejelentésen kifejtette, a Thyssenkrupp 2015 óta mintegy 150 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, ezzel a magyar gazdaság gerincét adó autóipar egyik kiemelt hazai szereplőjévé vált. A cég egyike a 100 legnagyobb magyarországi foglalkoztatónak és az 50 legnagyobb exportőrnek, szerepel a legkedveltebb munkahelyek listáján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Különleges taxi járja Budapest utcáit

2022.12.06.
Bár Budapest számos, megszokott helyszínén idén visszafogottabb lesz az ünnepi díszkivilágítás, a Főtaxi a díszbe öltöztetett, környezetkímélő autóval igyekszik gondoskodni a karácsonyi hangulatról, sőt, egy szerencsés utas kívánságát is valóra váltja. Rengeteg apró lámpa ékesíti a Főtaxi legkülönlegesebb, ünnepi díszbe öltözött járművét: az 1000 darab led fényforrásból álló fényfüzér teljes hossza 100 méter, ami felülmúlja a fővárosi Szent István Bazilika vagy a Parlament magasságát is. Mivel a fényfüzér vezetékei gyárilag zöldek voltak, ezeket először az autó színéhez passzoló sárgává kellett alakítani. E művelethez 50 tekercs szigetelőszalagot használtak fel, amelyek teljes, egy kilométeres hossza hozzávetőlegesen megegyezik az említett két nevezetesség, vagyis a Bazilika és az Országház közötti gyalogtávolsággal. „Egy ajándék fuvar, egy találkozó kedvenc magyar színészünkkel, vagy valamilyen jótékony adomány egy alapítványnak? Most akár mi lehetünk azok, akinek a kívánságát valóra váltja a Fénytaxi. Az idei ünnepi szezon újdonsága ugyanis, hogy azok, akik olyan szerencsések, hogy a Fénytaxival utazhatnak, az autóba szerelt kamerának elmondhatnak egy kívánságot is. A taxitársaság advent után összegzi ezeket a kéréseket, amelyekből egyet teljesít majd.” – olvasható a közleményben. A Fénytaxival az adventi időszakban és a karácsonyi ünnepek alatt az idén immár negyedik éve találkozhatnak a járókelők a főváros utcáin – az elmúlt évek alatt több százan utazhattak az ünnepi járművel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

BKK: új trolibuszok álltak forgalomba Budapesten

2022.12.06.
A BKK közleménye szerint a lengyel-cseh gyártó járművei akadálymentesek, légkondicionáltak és legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni. Az új járművek műszaki kialakítása megegyezik a már régóta forgalomban lévő, negyedik generációs Trollino 18-asok kialakításával, csak a homlokfaluk változott meg a legutóbbi modellfrissítéskor – írták. Mint olvasható, a trolibuszflotta modernizálása annak köszönhető, hogy a BKK élt az opciós lehívási lehetőségével, és a Solaris-Skoda gyártójával kötött szerződése alapján megrendelte a fennmaradó 48 járművet. A főváros számára rendkívül kedvező konstrukcióban, "szinte még 2014-es áron" érkeznek Budapestre a trolibuszok. A járművek összesen mintegy 26,7 millió euróba kerülnek, a fedezetet a fővárosi önkormányzat biztosítja. Jelenleg 65 Solaris-Skoda Trollino típusú trolibusz szállítja az utasokat a fővárosban, közülük 35 a csuklós Trollino 18-as - közölte a BKK. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Gázolás a zebrán: baba és anya sérült a balesetben!

2022.12.06.
Sopronban, a Csengery utcában közlekedett személygépkocsijával egy 64 éves férfi 2022. december 2-án 9 óra 30 perc körül. A Batsányi utca kereszteződéséhez érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem biztosított áthaladási elsőbbséget a kijelölt gyalogos átkelőhelyen szabályosan haladó, a kisgyermekét babakocsiban toló 22 éves nőnek, és őket elütötte. A soproni asszony az eset során a földre esett, a babakocsi pedig – benne a 9 hónapos gyermekkel – felborult. A balesetben az édesanya és gyermeke is megsérült, ezért őket a mentőszolgálat munkatársai őket kórházba szállították. Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét: Közlekedésük során nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet. Mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárművet! Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet! A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egyszerre hatékony elektromos autó és hibrid az új Prius

2022.12.06.
A minden tekintetben evolúciós fejlődésen átment Prius Európában kizárólag plug-in hibridként lesz elérhető továbbfejlesztett akkucsomaggal, így egy szuperhatékony hibrid rendszert létrehozva. Az akár 69 kilométeres tisztán elektromos hatótávolság még hosszabb károsanyag-kibocsátás nélküli utazást kínál, a mindössze 19 g/kilométeres széndioxid-kibocsátásnak köszönhetően pedig különlegesen hatékony hibrid rendszerről beszélhetünk, kettős DNS-t kölcsönözve az új Priusnak. Mindehhez a biztonság új szintje társul: a T-Mate és a legújabb generációs Toyota Safety Sense biztosítják az utasok és a forgalom többi szereplőjének nyugalmát a fejlettebb kockázatészlelésnek és az aktív biztonságnak köszönhetően. Az új, ötödik generációs hibrid rendszer eddig nem látott szintre emelte a vezetési élményt a plug-in Prius esetében, miközben a nagyobb teljesítmény mellett nagyobb hatékonyságot is biztosít. A 2,0 literes TNGA motor 152 lóerős (112 kW) teljesítményt ad le, és az új, 163 lóerős (120 kW) első elektromotorral kombinálva 223 lóerős (164 kW) rendszerteljesítményt tesz lehetővé. A jelenlegi generáció 122 lóerős (90 kW) plug-in hibrid hajtásláncához képest a megnövelt teljesítmény erőteljes gyorsulást és kiváló reakciókat biztosít. Az új, 13,6 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátornak köszönhetően a tisztán elektromos hatótávolság 69 kilométer. A nagyobb energiasűrűségű cellák lehetővé teszik az akkumulátorcsomag optimális elhelyezését, hiszen immár elég kompakt ahhoz, hogy a hátsó utasülés alá beszerelhető legyen, lejjebb helyezve ezzel a súlypontot. A maximális hatékonyság érdekében opcionálisan tiszta energia is előállítható a tetőn elhelyezett napelemekkel. A napelemes tető minden nap 8 kilométernyi elektromos hatótávolságot tud generálni – vagy akár teljesen feltöltheti az akkumulátort, ha több napig parkol az autó. Az ikonikus ékforma – amely a második generáció óta a Prius jellegzetessége – tovább fejlődött, és elegáns, modern vonalakat kapott. Sima, karcsú sziluettet kapott az autó, amelyet a teljes magasság 50 milliméteres csökkentésével, a tető csúcspontjának hátra tolásával és a nagyobb átmérőjű, akár 19” gumiabroncsokkal értek el a tervezők. A felesleges formákat és vonalakat elvetették, így csak az egyszerű és letisztult, a levegő természetes áramlása által ihletett formaterv maradt. A jellegzetes vonásokat az előző generációhoz képest 50 milliméterrel hosszabb tengelytáv erősíti, ugyanakkor a teljes hossz 46 milliméterrel, 4599 milliméterre csökkent. Az elődjénél 22 milliméterrel szélesebb új Prius kiállása dinamikus, az elején pedig a kalapácsfej-motívumot használva elegánsan integrálták a lámpákat, amelyek még inkább kiemelik a jellegzetes formát. A hátsót egy háromdimenziós, vízszintes fénycsík teszi látványossá, amely a progresszív dizájnt hangsúlyozza, és a merész Prius logóra irányítja a figyelmet. A tágas belső a vezetési élményt és az izgalmakat ötvözi, az új „Island Architecture” segítségével pedig letisztult és szellős belső teret biztosít, három zónára osztva: az utastérre, a vezetőtérre és a lebegő műszerfalra. A vezető és az utasok számára egyaránt kiváló helykínálatot biztosít az utastér, amely stílusos, kiváló minőségű anyagokból épült, harmonikus hangsúlyokkal, amelyek kiemelik a dinamikát, és a céltudatosság érzését keltik. A vezetőtér a 7” TFT LCD kijelző köré épül, amely közvetlenül a látómezőben helyezkedik el, és növeli a biztonságot azáltal, hogy a vezető szemét az úton tartja. Az új kialakítású műszerfal az utastér kényelmét és a letisztult elrendezést helyezi előtérbe, valamint minimálisra csökkenti a zavaró tényezőket a vezető kilátását, a használhatóságot és a megjelenést tekintve. Egyesíti a diszkrét, alsó középső képernyőt és a légkondicionáló kezelőszerveit, míg a hangulatvilágítást a Toyota Safety Sense rendszerei is használják, méghozzá a színek megváltoztatásán keresztül. Amellett, hogy a teljesítmény, a hatékonyság és az esztétika tekintetében felülmúlja az elvárásokat, az új Prius a biztonságot is kiemelten kezeli. A kockázatészlelés és az aktív biztonsági funkciók minden eddiginél szélesebb skáláját kínálja a Toyota T-Mate rendszernek köszönhetően. Ez magában foglalja a Toyota Safety Sense (TSS) legújabb generációját, amely immár kényelmesen frissíthető az over-the-air, azaz vezeték nélküli online technológián keresztül is. A továbbfejlesztett elülső kamera érzékelője megduplázza az észlelési távolságot, valamint szélesebb oldalsó és függőleges nézettel rendelkezik, így lehetővé téve a közeli tárgyak korábbi észlelését, valamint a potenciális veszélyek szélesebb körének azonosítását – beleértve a motorkerékpárokat és az út menti tárgyakat. Az elülső oldalsó radarérzékelők támogatják az ütközést megelőző rendszert, a sávkövető asszisztenst és az elülső keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert is. Ennek a megnövekedett érzékelési tartománynak köszönhetően továbbfejlődött az ütközést megelőző rendszert, így a riasztások immár a motorkerékpárokra és a szembejövő járművekre is kiterjednek a hatékonyabb jármű- és gyalogosfelismerés mellett. Az új kereszteződés asszisztens párhuzamosan reagál a szembejövő forgalomra és a kereszteződésen áthaladó járművekre, valamint észleli az átkelő gyalogosokat amikor a jármű kanyarodik. A járművezetőt az új proaktív vezetési asszisztens figyelmezteti a potenciális veszélyekre, és támogatja azok elkerülését. A rendszer az akadályfelismerő asszisztens, a kormányzási asszisztens és a lassítási asszisztens segítségével a kormányzásban és a lassításban is segít, ha a távolban szembejövő tárgyat észlel. A lassítási asszisztens intelligensen, a közeledő kanyarok ívéhez vagy az autó előtt haladó forgalomhoz igazítva lassítja a járművet amikor felengedi a gázpedált. A kormányzási asszisztens érzékeli a közelgő útirányt, és a kényelmesebb kanyarodáshoz igazítja a szervokormány erősségét. Az egyedülálló Prius történet következő fejezete akkor kezdődik majd, amikor 2023 közepén az ötödik generációs, plug-in hibrid Prius bemutatkozik Európában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Knezsik István a Kossuth Rádióban a Mobilitás Platformról

2022.12.06.
Nem egy ördögtől való történet ez – válaszolta a riporter kérdésére az ANK elnöke. – Megváltozott a világ, s ez különösen érinti a közlekedést. A mobilitást, mint helyváltoztatást. Ezt az Autós Nagykoalíció igyekszik olyan közös mederbe terelni, ahol a szereplők, a hazai autóipar és a közlekedési terület kiemelt résztvevői összefognak, beleteszik a tudásukat, és minél szélesebb körben, 9,7 millió emberrel megbeszélni, mit is jelent a mai modern közlekedés. Kik vesznek részt a kezdeményezésben? – kérdezte a riporter. Knezsik István elmondta, a legkiválóbb szakemberek. A platform létrehozásának oka, hogy megváltozott a világ. A digitalizáció, a számítógépek világa a közlekedést is megváltoztatja, hogy elengedhetetlen ezzel közösen foglalkozni. Meg kell mutatni, hogy mit tudunk. Beszélünk okos városokról, okos járművekről, amelyek egymással kommunikálnak a világban. Mindez a forgalomfigyelésben is megjelenik, a forgalmat a lámpákhoz igazítják, az utazási idő pedig csökkenhet. Mindebből a közlekedésbiztonság is profitálhat – folytatta az elnök. – Ha a forgalom lassul, az autópályán érkező autósoknak érkezik a jel, hogy valami gond van, a sebességet csökkentsék. Egy mai modern autóban 70 ezer chip van, ebből 16 ezer chip felel a kommunikációért. Knezsik István úgy fogalmazott: a mobilitásban össze kell fogni, a gyalogostól egészen a repülőgépek pilótáiig, hogy békésen, higgadtan tudjunk közlekedni. A fejlesztésekben sok magyar találmány is megjelenik, ezek azonban valamilyen oknál fogva eddig nem találkoztak egymással. Oktatásra is szükség van? – kérdezte a riporter, miközben felvetette, hogy büntetőfékezésektől hangos az ország. Szeretnék tudatos közlekedőket, ennek vannak tárgyi és személyi feltételei – válaszolta az ANK elnöke. Kitért arra is, hogy sok érdekes fejlesztés várható a szállításban. Órák kérdése és a világban a drónok kézbesítik a csomagokat. Az energiaválsággal küzdő világnak fontos, hogy olyan alternatívákat találjon, amelyek segíthetik a megoldást. Ilyen például Budapesten az elektromos rollerek témaköre, amelynek szabályozásához az Autós Nagykoalíció is átadta információit a kormánynak, hogy segítse a mindennapi közlekedés feltételeinek javítását. Az elnök beszélt arról is, hogy az ANK két honlapján, az autoszektor.hu-n és a jarmuipar.hu-n kiemelt szerepet kap a közlekedésbiztonság, hogy aki reggel elindul, este érjen is haza. Nemsokára újra lesz Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás az AMTS keretein belül, ahol nagyok sok innovációt mutatunk be, amelyet magyarok hoztak létre, és amelyről nagyon keveset hallottunk – mondta az elnök. A riporter arra is rákérdezett, hogy a Mobilitás Platform nehéz gazdasági helyzetben kezdi meg működését. Úgy kell elkezdnie 9,7 millió embernek együtt gondolkodnia, hogy az utazásban és az áruszállításban a gazdaságosságnak, az időnek és a jövő zöld környezetének is meg kell jelennie – fogalmazott Knezsik István. Hogyan lehet a közlekedés környezetbarát? – hangzott az újabb riporteri kérdés, utalva az elektromos autókra. Ha az autók teljes életútját nézzük a gyártástól a használaton át az elbontásig, akkor a végeredmény szinte ugyanaz. Az a nagy kérdés, kell nekünk ennyit közlekedni? – tette fel a kérdést az ANK elnöke utalva arra, hogy gyermekkorában iskolába gyalog és biciklin jártak, ma pedig a szülők az iskolapadig szállítják csemetéjüket. Vagy hányszor fordulunk vissza egy üzletig, mert elfelejtettünk megvenni valamit? El kell mondanunk mindenkinek, hogy az ő életviteléhez milyen hajtáslánc illik. Az Autós Nagykoalíció olyan közlekedésszervezési tanácsokat is ad, amelyek könnyebbé teszi a mindennapi közlekedést – fogalmazott a Kossuth Rádiónak adott interjújában Knezsik István. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Vissza a hetvenes évekbe! Minden, amit a jubileumi BMW 3.0 CSL-ről tudni érdemes

2022.12.06.
A BMW 3.0 CSL összetéveszthetetlenül egyedi dizájnnal ruházza fel a kétüléses kialakításban rejlő, zabolátlan menetteljesítményt. A modell extrém koncentrált formában hozza el a jelenbe az 1970-es évek ikonikus sportautójának hamisítatlan kvalitásait: a versenypályára tervezett technológia közútra engedett, színtiszta vezetési élményét. A BMW 3.0 CSL szigorúan limitált példányszámban lát napvilágot. A jubileumi esztendő apropóján a modellből pontosan 50 darab, egyenként sorszámozott autó válik elérhetővé. A BMW 3.0 CSL így már piaci bevezetésekor valódi ritkaságként ünnepli világpremierjét és kizárólag a BMW M divízió azon hűséges rajongóinak garázsába gurulhat be, akik a márka legendáinak szenvedélyes gyűjtői. Az 50 modell körülbelül három hónap alatt készül el, egytől egyig gondos odafigyeléssel, aprólékos kézi munkával. A limitált széria példányai a BMW Group dingolfingi gyárának egy külső létesítményében, csúcstechnológiás gyártási eljárással látnak napvilágot. Az utastér exkluzív, szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült alkatrészeit szintén kézzel állítják elő Münchenben és a BMW Group Landshutban működő gyárában, speciálisan képzett járműépítő szakemberek közreműködésével. A BMW 3.0 CSL legendás versenyautó-változata már bemutatkozó évében, 1973-ban megnyerte az Európai Túraautó-Bajnokságot – majd ezt a sikert 1975 és 1979 között sorozatban öt alkalommal is megismételte. A Nürburgringen és más versenypályákon olyan pilóták hagyták maguk mögött vele a mezőnyt, mint Toine Hezemans, Hans-Joachim Stuck, Chris Amon és Niki Lauda. A BMW ezzel a versenyautóval aratta első egyesült államokbeli győzelmeit is, 1975-től. Ezek a motorsport-sikerek nagymértékben hozzájárultak a bajor prémiumgyártó versenyautóinak nemzetközi népszerűségéhez. A versenyautó homologizációs céllal kifejlesztett, közútra engedett változata a lényegre összpontosító, vérpezsdítő vezetési élmény négykerekű szimbólumává vált – kiváltképp a fejlesztés utolsó szakaszában. Az ikonikus „CSL” típusnév a kupé (Coupe), a sport (Sport) és a könnyűszerkezetes (Leichtbau) szavakra utal, a kétajtós sportautó sikerhez vezető receptjének összetevőit hirdetve. 3153 köbcentire növelt hengerűrtartalmával és 151 kW / 206 lóerő maximális teljesítményével erőforrása a BMW modellekben addig kínált legerősebb közvetlen befecskendezéses, soros hathengeres motor volt, rendkívül sportos kvalitásokkal. Az erőtől duzzadó hajtáslánchoz kifinomult futómű-technológia és mindössze 1270 kilogramm saját tömeg társult. Klasszikusan kupés karosszériaarányaival, frontmotorjával, manuális váltójával és hátsókerék-meghajtásával a BMW 3.0 CSL a történelmi előd nyomdokait követi. Az összetéveszthetetlen légterelő elemek, az erőteljes kerékjárati ívek, a látványos légterelő szárnyak és még a gondosan megtervezett, legapróbb részletek is a ’70-es években készült legendás kupé formanyelvét idézik. A BMW 3.0 CSL hátsó kialakítását erőtől duzzadó ívekkel, a történelmi előd stílusjegyeinek újraértelmezése mentén rajzolták meg a tervezők. A leginkább szembetűnő elem a mindkét oldalról zárt légterelő szárny, amely az ikonikus „Batmobile” modern formanyelvbe csomagolt megfelelője. A látványos szárnyat úgy tervezték meg, hogy növelje a leszorító erőt, ezzel pedig optimalizálja a hátsó tengely tapadását. Az elem a BMW 3.0 CSL teljes hátsó kialakítását átöleli, amelynek köszönhetően a modell egyik leginkább meghatározó stílusjegye. Az autó alatti légáramlatot a hátsó lökhárító szénszálból készült, erőteljes diffúzor betétje hivatott optimalizálni. A kipufogórendszer könnyűszerkezetes titánból készült dobjainak dupla ikervégződését nyíl alakban rendezték el a hátsó lökhárító közepén, amely ugyancsak a BMW M modellek hangsúlyos sajátossága. A BMW 3.0 CSL hátsó lámpái innovatív technológiát képviselnek, lélegzetelállító éjszakai fénydizájnt és kiváltképp élénk fényerőt garantálva. A technológia rendkívül vékony lézerfény-szálakkal dolgozik, amelyek olyan hatást keltenek, mintha lebegnének a lámpák belsejében és elrendezésükkel látványos háromdimenziós hatást eredményeznek. Az M TwinPower Turbo technológia, amelyet a mérnökök a BMW 3.0 CSL számára exkluzívan továbbfejlesztettek, a limitált széria példányaiban 412 kW / 560 lóerő maximális teljesítményre képes. A közútra engedett BMW M modellek eddigi legerősebb soros hathengeres erőforrása a jubileumi újdonság különleges státuszát is nyomatékosítja. Az erőforrás csúcs forgatónyomatéka 550 Nm, amelyet egészen a maximális, percenkénti 7200 főtengely-fordulatig egyenletesen képes leadni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bringával a körgyűrűn, veszélyes mutatvány a kamionok mellett – videó az esetről

2022.12.06.
Mint írták, a kamerafelvételek szerint az M0-s autóúton szürke, esős időben a leállósávon, sötét ruhában tekert a férfit. Az egyik csomópont felhajtóján ment fel, majd a következő lehajtónál el is hagyta a pályát. „Szerencsére nem történt baleset, de mindenkit arra kérünk, hogy semmiképpen se kövessék a példáját! Egyébként pedig ha olyan helyen tekertek, ahol azt engedi a KRESZ, ott is figyeljetek arra, hogy jól láthatóak legyetek a többi közlekedő számára is!” – írta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hamar elesett a reggeli káoszban az M0-ás – már 2-3 kilométeres a dugó

2022.12.06.
Az M0-s autóút keleti szektorán, az M5-ös autópálya irányába a 63-as kilométerénél egy tehergépkocsi szalagkorlátnak ütközött, a belső sávot lezárták. A torlódás 2-3 km-es. Plusz menetidővel számoljanak. A 2-es főúton Vácott, a 33-as km-nél gyalogos gázolás történt, a Dunakeszi felé haladók útszűkületre számítsanak. A 22-es főúton Ipolyszög térségében, a 18-as km-nél korábban két gépkocsi ütközött össze. Az útzárat már feloldották, a forgalom egy sávon váltakozva megindult, de a forgalom továbbra is erős. Az erős forgalomban a szokásos hétköznap reggeli torlódás tapasztalható a főváros irányába, többek között: az M3-as autópályán a Bagi és a Mogyoródi szakaszon valamint az M0-s autóúti csomóponttól befelé, az M2-es autóúton, Dunakeszi térségében az M0-s autóút felé vezető oldalon a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól befelé haladva. a 11-es főúton, a Leányfalu és Budakalász közötti szakaszon a 31-esen Mende és Maglód térségében, illetve az 51-es főúton, Dunaharasztinál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fenntartható anyagokból készült gumiabroncsok

2022.12.06.
A fenntartható gumiabroncsgyártáshoz a gyártó egyre inkább természetes gumit, újrahasznosított kormot, olajokat (pl. napraforgóolajat és bioalapú gyantákat) és rizshéjból származó szilícium-dioxidot használ. A gumiabroncsövekben újrahasznosított acélt használnak. A Michelin szerint ez a „világpremier a következő fontos lépés afelé, hogy a következő két-három évben több, nagy arányban fenntartható nyersanyagokat tartalmazó gumiabroncs kerüljön piacra". 2050-re a globális termelésnek teljes mértékben át kell állnia bioalapú, megújuló vagy újrahasznosított anyagokra. Az időközi cél 2030-ra 40 százalék. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója