A világ legnagyobb motorgyára immár Európa-rekorder is

2020.10.21.
22 futballpályányi napkollektor. Fotók: Audi Hungaria, E-ON Az újságírókon kívül Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja és dr. Karsten Wildberger, az E.ON SE operatív igazgatója ugyancsak az interneten követte a rendezvényt. Előbbi Ingolstadtból, utóbbi Essenből jelentkezett be a rendezvényre. Bár nem hangzott el, köztudott, hogy a német kormány Győr-Moson-Sopron megyét járványügyileg pirosba sorolta, vagyis az innen visszatérőkre kötelező karantén vár Németországban. Nyilván ezt akarta elkerülni Peter Kössler és Karsten Wildberger. Az Audi Hungaria jóvoltából az online közvetítés mindenre kiterjedt. Szép és hangulatos film mutatta be, hogyan is képzeljük el az Európa-rekordot? 36 ezer napelem az épületek tejején Az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 000 négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját. Ez utóbbiból 36 ezret építettek be, s a terület 22 futballpályányi helyet foglal el. Az erőmű évente több mint 9,5 GWh energiát termel. Ez az energiamennyiség 3 800 háztartás éves energiaszükségletének felel meg. A megújuló forrásból megtermelt zöld áramnak köszönhetően mintegy 4 900 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe – hangzott el a rendezvényen. Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója személyesen vett részt az avatáson. Peter Kössler Ingolstadtból jelentkezett. Képernyőfotó Alfons Dintner bevezetőjében felidézte, hogy a magyar nyelvben a napnak kettős jelentése van. Jelzi a naptári napot és azt az égitestet is, amelyet az Audi segítségül hív, hogy nagy lépést tegyen a karbonsemlegesség felé.  Büszkén jelenthetem be, hogy az Audi Hungaria az idei évtől elérte „Mission:Zero” célkitűzését, és az AUDI AG gyártótelephelyei közül másodikként karbonsemlegesen működik, amelyhez a most átadott napelempark is nagymértékben hozzájárult. A jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy környezetbarát megoldásainkkal megóvjuk a környezetet a jövő generáció számára“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. „Az E.ON Hungária és az Audi Hungaria 25 éves együttműködésének újabb fontos fejezete ez a beruházás. Büszkék lehetünk, hogy közösen létrehoztuk Európa legnagyobb, tetőn felépített napelemparkját. Hiszünk benne, hogy ennek nem csupán gazdasági értéke van, hanem jelentős üzenetet is hordoz, miszerint az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport, azaz a magyar gazdaság két meghatározó szereplője, kész tenni a fenntartható Magyarországért. Ez hosszú távú célunk is, ezért kötelezte el magát mindkét vállalat egy tisztább, zöldebb, karbonsemleges működés megteremtése mellett. Bízunk benne, hogy a mostani együttműködésünk mások számára is inspirációt jelent, hogy közösen, partnerségben többre vagyunk képesek. Olyan beruházást valósítottunk meg, amelyre nem csak mi, hanem az egész ország büszke lehet”, mondta Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója. Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója. A beruházás 4 milliárd forintba került. Az E.ON Hungária Csoport mintegy 55 ezer munkaórát fektetett a naperőmű megépítésébe, és a következő 25 évben is felelős lesz az üzemeltetéséért. Az energiacég Magyarország klíma- és energiastratégiájával összhangban elkötelezett a fenntartható és gazdaságos napenergia felhasználásának széles körű elterjesztése mellett.  A teljes nemzetközi E.ON vállalatcsoport célja, hogy 2030-ra a jelenlegi felére csökkentse a karbonkibocsátását, 2050-re pedig teljesen karbonsemlegesen működjön. Az Audi Hungaria számára alapvető a fenntartható működés megvalósítása. Ennek szellemében jelentős eredményeket ért el az energiafelhasználás, a szén-dioxid-kibocsátás, a vízfelhasználás és a lerakásra kerülő hulladék mennyiségének mérséklése terén. A vállalat energiaellátásának 75 százalékát már most megújuló, geotermikus energiából fedezi, valamint a vállalatnál keletkezett hulladék több mint 99 százalékát hasznosítják. Ingolstadtból üdvözölte a beruházást Peter Kössler, aki felidézte, hogy Magyarország és Győr a 2. hazája, ahol mindig melegséggel fogadják. Beszélt arról is, hogy az Audi Hungaria mindig motorja a haladásnak, amely a geotermikus energia mellett immár a Nap hőjét is hasznosítja. Az átadás újabb mérföldkő a győri Audi történetében – hangsúlyozta Peter Kössler. Ugyancsak az internet segítségével üdvözölte a beruházást Karsten Wildberger. Az E.ON SE operatív igazgatója azt emelte ki, hogy a Nap energiája nem csak a karbonsemleges gyártást és energiaelőállítást segítheti, hanem hozzájárulhat a karbonsemleges mobilitás megvalósulásához. Szijjártó Péter A magyar kormány nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter méltatta a beruházást, s úgy fogalmazott, a két német óriás, az Audi és az E.ON elkötelezett Magyarország fejlődése mellett. Ez a beruházás is bizonyítja hazánk melletti lojalitásukat.                    

A gyerekek is látják, hogyan vezetnek a szüleik - véget ért a NÚSZ Zrt. videópályázata

2020.10.21.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) kiemelt figyelmet fordít a biztonságos és kulturált közlekedés népszerűsítésére, különösen fontosnak tartja a fiatal generációk elérését, tapasztalatainak, szemléletének megismerését, és azon keresztül formálását, alakítását. Ehhez kapcsolódóan indította el most először videópályázatát, amellyel egyrészt a gyerekek megszólítása, alkotásra ösztönzése volt a célja, másrészt a szülők figyelmét igyekezett ráirányítani a téma fontosságára.   A kulturált, biztonságos közlekedés alapjainak elsajátítása már kisgyermekkorban elkezdődik, az egyik első ilyen dolog, amit megtanulnak a gyerekek, hogy hogyan kell átkelni az úttesten. Ebben elsősorban nem a szavak, hanem a szülői példa segít a gyerekeknek. Az a lényeg, amit látnak, és nem az, amit hallanak. Ez az autós közlekedésre is igaz. A pályázatunkra beérkezett videók segítségével bepillantást nyerhettünk abba, hogyan látnak bennünket, szülőket a gyerekek vezetés közben. A megmérettetésre igen elgondolkodtató alkotások érkeztek. – mondta a videópályázat eredményéről Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.   A NÚSZ Zrt. két korcsoportban – általános iskolák felső tagozatos tanulói és középiskolás diákok – igyekezett alkotásra ösztönözni a gyerekeket. Azt kérte az jelentkezőktől, hogy 15-60 másodperces videókban mutassák be, hogyan látják a szüleiket vezetés közben. A két kategóriában összesen közel 40 pályamű érkezett be.   A felső tagozatos általános iskolások korcsoportjában az első helyen Bierbaum Szofi, a Budajenői Általános Iskola 7. osztályos tanulója, a másodikon Peresztegi Mirkó, a Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskola 5. osztályos diákja, míg a harmadikon Dobák Benjámin, a Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola 8. osztályos tanulója végzett. A középiskolások munkái között Cserkuti Péter, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium 9. osztályos diákja videóját találta a zsűri, míg a második helyre Szabó-Mravik Szabolcs, a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 12. osztályos tanulója, a harmadikra pedig Nagy Levente, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 9. osztályos diákja került.   A két korcsoport legjobbjai egy-egy Apple iPhone SE 2020 készüléket, a második és harmadik helyezettek pedig ajándékcsomagot kapnak ajándékba. A NÚSZ Zrt. videópályázatára beérkezett díjazott alkotások megtekinthetők a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján.    

Ittasan vezetett, pedig korábban elvették a jogosítványát

2020.10.21.
   A járőrök 2020. október 20-án 15 óra 14 perckor egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Hugyag külterületén. Az intézkedés során a rendőrök a férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra. Képünk illusztráció! Az egyenruhások megállapították továbbá, hogy a sofőrt a járművezetéstől a Balassagyarmati Járásbíróság jogerős végzésével eltiltotta. A hatóság tagjai a gépjárművezetővel szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást.  

Így változik a vasúti menetrend október 23-án és a hétvégén

2020.10.21.
A vasúttársaság a forgalmasabb vonalakon, a lehetőségekhez képest, több kocsival indítja az InterCity vonatokat - közölték. Ugyanakkor bizonyos népszerűbb utazási időpontokban gyorsan megtelnek az InterCityk, ezért érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket, illetve gyors-, sebes- vagy személyvonatot választani - hívták fel a figyelmet.
Címkék: 

Megújult a Lexus LS luxuslimuzin - zászlóshajó-státuszban

2020.10.21.
A Lexus bemutatta Európában új, továbbfejlesztett LS szedánját, amelynek technológiái, felszereltsége és dizájn-megoldásai még inkább kihangsúlyozzák az autó zászlóshajó-státuszát. Az új modell a 2020-as év későbbi szakaszában lesz kapható az európai piacokon. – Az új LS fejlesztése során arra törekedtünk, hogy még finomabbra csiszoljuk az autó már eddig is kivételes csendességét és kényelmét, ami a legelső generáció – és egyben a Lexus márka – színre lépése óta fémjelzi az LS modellt – avat be a Lexus elnöke, Koji Sato.   Az LS 500h elképesztően sima, kifinomult és könnyed teljesítmény-leadását olyan műszaki megoldásokkal sikerült tovább tökéletesíteni, amelyek nagyobb mértékben vonják be az autó hajtásába a nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátort. A fejlesztés során a Lexus mérnökei arra törekedtek, hogy az elektromotor gyakrabban és hosszabb időn át működjön. A fókuszban az a minőségérzet állt, amit az utasok a “normál” autózás során (vagyis az úton töltött idő mintegy 90 százalékában) tapasztalnak, és amit kismértékű gázadások és enyhe gyorsítási G-erők jellemeznek.   A változtatások eredményeképpen a gyorsítás simábbá és egyenletesebbé vált, miközben javult a jármű stabilitása, és tovább csökkentek a hirtelen G-erők. Ezzel nemcsak a városi autózás vált kényelmesebbé, hanem a kanyargós utakon is komfortosabb lett az utazás, sőt az LS még a meredek emelkedőkön is szinte észrevétlenül gyorsul. A sima és erőteljes gyorsításhoz elég egy apró nyomás a gázpedálon. Mivel a hibrid akkumulátor nagyobb szerepet kap a hajtásban, a benzinmotor alacsonyabb fordulatszámon működhet, ami tovább csökkenti a zajszintet – például akkor, amikor az elektromos hajtással megtett útszakasz végén újra beindul a benzinmotor.   A kelet-európai piacokon az LS 500 kínálatában egy kettős turbótöltésű V6-os benzinmotor is szerepel, és e blokk teljesítményét most sikerült tovább növelni a tízfokozatú automata sebességváltó kapcsolási rendjének áttervezésével. Az üzemanyag-befecskendezés vezérlésének módosítása és a dugattyúk felső felületének új kialakítása révén a gyújtógyertyák körül gazdag üzemanyag-levegő keverék képződik, ami mérsékli az erőforrás zaját, különösen akkor, amikor a motor még nem érte el az üzemi hőmérsékletét.   Az LS mindig is híres volt a lehető legkényelmesebb rugózásáról, amit a mérnökök most még tovább finomítottak a gumiabroncsok, az adaptív felfüggesztés (AVS), a kanyarstabilizátorok, sőt az ülések konstrukciójának tökéletesítésével. A gumiabroncsok oldalfalának függőleges irányú merevségét sikerült anélkül mérsékelni, hogy az rontotta volna a defekttűrő képességet, így a gumik nagyobb mértékben kiveszik a részüket az útegyenetlenségek kisimításából. Az AVS-ben új lineáris mágnesszelep működik, és a vezérlőszelepben nagyobb lett az átfolyó csatorna, ami növeli a lengéscsillapítók változtatható működési tartományát, jobb teljesítményt nyújtva az egyenetlen útfelületeken.   Mindez nemcsak a rugózási komfortot javítja, hanem jobb kormányreakciót és menetstabilitást is biztosít. A kanyarstabilizátorok merevségének módosításával javult a terhelésátadás a karosszéria bedőlésekor, vagyis az autó kényelmesebb pozícióban marad a kanyarokban, és tökéletesebben követi a vezető által kijelölt ívet. Az ülések minősége erősen meghatározza a vezető és az utasok komfortérzetét, ezért a Lexus új uretán üléspárnázást alkalmazott, amit lágyabb felső réteg borít, emellett pedig mélyebb réseket alakítottak ki az üléspárna/háttámla és az oldalsó párnázat találkozásánál. Az eredmény: nagyobb kényelem, kevesebb vibráció és jobb tartás.    A Lexus mindent megtesz azért, hogy az LS tulajdonosa gond nélkül állhasson be a parkolóhelyekre a teljesen automatizált Fejlett Parkolási Rendszer segítségével, ami most jelenik meg először a Lexus LS 500h limuzin kínálatában. Ez első olyan Lexus-rendszer – és ebben a tekintetben a teljes luxusautó-szegmensben is egyedülállónak számít –, ami memória funkcióval is rendelkezik, megjegyezve a vezető által gyakran használt helyek apró részleteit, hogy a parkolási manőver még egyszerűbb legyen. A rendszer minden eddigi Lexus parkolóasszisztensnél fejlettebb: önállóan kezeli a kormányt, a gáz- és fékpedált és a sebességváltót, biztonságosan és precízen végezve el a parkolást. Ráadásul minden azonnal történik, ami azt jelenti, hogy az LS minden piaci vetélytársánál gyorsabban képes beállni egy parkolóba.   Miután felmérte a parkolóhelyet, a rendszer a távolságmérő radarokkal és a Panoráma Monitor kamerájával 360 fokos képet alkot a környezetről, hogy felderítse az esetleges akadályokat. A berendezés automatikusan kiszámítja a leghatékonyabb és legbiztonságosabb parkolási manőver nyomvonalát, és a távolság csökkenésével mérsékli a sebességet. A központi kijelzőn megjelenő, élő videokép és a jól áttekinthető grafikák folyamatosan tájékoztatják a vezetőt. A rendszer működését nem befolyásolja, hogy a parkolóhelyet kijelölték-e felfestett vonalakkal, vagy hogy a szomszédos helyeken esetleg nem állnak más autók.   Az új LS technológiái még magasabb szintre emelik a biztonságot, és hatékonyabban segítik a vezető munkáját. Az autóban mostantól megjelenik a Lexus RX-ből már ismert BladeScan™ technológiájú AHS (automatikus távfényvezérlő rendszer), amelyben egy gyorsan pörgő tükör vetíti ki a LED-ek által kibocsátott fénysugarat, tökéletesebben és szélesebben megvilágítva az utat, mint a jelenlegi LED-rendszerek.   Az autóban egy új digitális visszapillantó is bemutatkozik, amely a tolatókamera valós idejű képét közvetíti. Így a kilátást nem korlátozzák a fejtámlák vagy a hátsó utasok, ráadásul a kép éjszaka vagy esőben is tisztább, mint egy hagyományos tükörből nézve. A vezető átkapcsolhat az optikai üvegről a digitális kijelzőre, aminek az alsó peremén lévő érintőikonokkal szabályozhatja a kép fényerejét, illetve a le/fel és jobb/bal pozícióit. A további fejlesztések közé tartozik a 360 fokos Panoráma Monitor gyalogosészlelő funkciója is, akárcsak az, hogy amikor az Ütközést Megelőző Biztonsági Rendszer vészfékez, a biztonsági öveket (az övelőfeszítő kiegészítéseként) elektromotorok húzzák feszesre.

Kétezer elektromos jármű vásárlási támogatásáról született már döntés

2020.10.21.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint a támogatott járművek mintegy fele esetében a vásárlások is megkezdődtek. A közleményben felidézték, hogy az ITM idén májusban meghirdetett, elektromos járművek vásárlását támogató kiírásának eredeti, 5 milliárd forintos keretösszege villámgyorsan kimerült. A pályázatok benyújtását egy nap után le kellett zárni. Az élénk érdeklődés miatt a kormány mintegy 882 millió forinttal megemelte a támogatást, a többletforrásnak köszönhetően a kiírási feltételeket teljesítő összes pályázó kedvezményesen vásárolhat elektromos járművet. A legalább a megrendelésig eljutott beszerzések összértéke meghaladja a 3,6 milliárd forintot. Néhány tucat pályázatnál a hiánypótlás zajlik, az elbírálás tehát hamarosan lezárul - összegezte Kaderják Péter.  Az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését, az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének eléréséhez. Az igények körültekintő előzetes felmérésének köszönhetően a kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette - jelezte a tárca. A kormányzati program a közlemény szerint felgyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi terjedését, amelynek tempója már korábban is az európai élmezőnybe tartozott. Az első felében az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv a Zöld Busz Programmal a helyi közösségi közlekedésben is növeli a tiszta járművek arányát. A kormány tíz év alatt 36 milliárd forintot biztosít az elektromos buszok beszerzéséhez és forgalomba helyezéséhez a nagyvárosokban. Bemutatkozásként először a debreceniek próbálhattak ki ingyen egy korszerű és környezetkímélő járművet szeptemberben, októberben a békéscsabaiakon a sor, a program további hét helyszínen folytatódik majd - emelte ki az államtitkár.

Fékezz azért

2020.10.21.
A franciaországi Auvergne-Rhône-Alpes régió prefektúrája a regionális közlekedésbiztonsági szervezetének kezdeményezésére kommunikációs kampányt indított a kijárási korlátozások feloldásának közeledtével, hogy az úthasználókat óvatosságra figyelmeztessék. A „Fékezz azért” üzenet egy humoros anagramma a régió sofőrjei számára, ahol március 16. óta, mint ahogyan Franciaország más részein is, számos gyorshajtót füleltek le. A kampány üzenetei a Sécurité Routiére francia közlekedésbiztonsági szervezet kreatívján (kép: Sécurité Routiére) A kampány a következő, találó üzeneteken alapult: Enyhítések jönnek, fékezz azért! A kórházok túlterheltek, nem ilyenkor kéne balesetezni! Ne sodord veszélybe magad, lassíts! nyitókép forrása: habr.com 

Teszteltük az etalont: Volkswagen Golf 8

2020.10.20.
Hogy néz ki? A Volkswagen Golf a legsikeresebb európai autó, amelynek hét ikonikus generációjából eddig több mint 35 millió példányt értékesítettek. A nyolcadik generációs, digitalizált, összekapcsolt és intuitív új Golf még soha nem volt ilyen előremutató. Összes kijelzője és vezérlőegysége digitális, hálózatba kapcsoltsága pedig a világon az egyik legfejlettebb. A vezető előtti digitális kijelző 10 hüvelykes (képátlója 25,4 centiméter), a digitális klíma tesztautónkban kétzónás volt, de háromzónás is lehet, a vezető hangulatát akár 32 féle színárnyalatban elérhető belső világítás teszi kedvezőbbé – a külső lime zöldre utaló belső sárgás-zöld fények jó hangulatot teremtettek. Kijelzőből manapság sosem elég, a középkonzolon 8,25 hüvelykes (20,95 centiméter képátlójú) képernyő teszi futurisztikussá a digitalizált Golf műszerfalát. A gesztus- és hangvezérlés természetesen továbbra is elérhető. Saját szavainkkal adhatunk utasítást (magyar nyelven nem érhető el) a rádiónak, a médialejátszónak (a jelenleg Dynaudio hifi később Harman Kardon is lehet), a telefonnak, a légkondicionáló berendezésnek és a beépített navigációs egységnek. Az autó minden lényeges elemében személyre szabható, az elmentett profilok pedig mindannyiszor aktiválódnak, ahányszor beülünk az autóba – ez a funkció különösen akkor hasznos, ha többen vezetik az autót. A sok képernyőn nem egyszerű eligazodni, fizikai gombokból csak pár van, mindent érintéssel, legyezéssel vagy hanggal tudunk vezérelni, de a digitális bennszülötteknek ez nem jelenthet problémát. Ám, a magamfajta kétlakinak (aki még az analóg világban született, de a digitálisban is elboldogul) korai volt a lelkesedés az új Golf felhasználóbarát mivoltát illetően. Tetszett a sok szép információ, a látványos megoldások tárháza egészen addig, amíg Felcsút környékén ránk nem szakadt az év egyik legnagyobb zuhéja. Hol a klíma - kérdeztem magamban? Hol kapcsolom a klímát? - kérdeztem idegesen a feleségem. Hol a fenében van ez az eszeveszett klíma? - üvöltöttem félig elázva a világba, küzdve az egyre inkább bepárásodó szélvédővel és az ebből fakadó veszély elhárításával. Hiába a kérdezés, az üvöltözés, az idegeskedés, meg kellett állnom, hogy kiderítsem, hogy a túróban lesz ebben az autóban klíma, vagy legalább szellőzés. Miután lenyugodtam, felfedeztem a digitális klímakonzol bekapcsoló gombját (egy icike-picike karika). Lett klíma, lett vidámság és a Bakonyban még a nap is kisütött. Tanulság: a nyolcadikos Golf nem oldható meg hetedikes tananyagból, időt kell szánni a kezelési utasítás átolvasására és megértésére. Az új Volkswagen Golf a mobilitás ikonjából digitális ikonná változott, mérföldkövet teremt a digitalizált autózásban. Az utazás élménye tipikusan Golf, miközben az intelligens vezetősegédek révén autózás még sosem volt kényelmesebb és nyugalmasabb. Digitális szolgáltatásai közül előremutató az online segélyhívó, a lopásgátló és a szervizfoglaló funkció, mindezek alapja az okostelefonos irányíthatóság. Az új Golf az első Volkswagen, amely alapból rendelkezik a Car2X kapcsolódás képességével, az autó 800 méteres sugarú körben folyamatosan kommunikál az erre képes autókkal és infrastruktúrával, és ha indokolt, képi figyelmeztetést küld a vezetőnek. Az információkat valós időben közli - nem 5G-t, hanem wifi-p adatátviteli rendszert használva. Az autó már akkor figyelmeztetheti a sofőrt a várható veszélyforrásra, amikor a látási viszonyok miatt az még nem észlelheti. A rendszert élőben kipróbálni nem tudtam, bőven elegendő volt számomra valós időben megérteni a Golf által a kijelzőkön közvetített információkat... Bár az igényesen berendezett, kortársait messze meghaladó technológiai fejlettségű utastér rejtelmeivel kezdtem, nem mehetek el szó nélkül a Golf szoborszerű külseje mellett. Olyan, mintha baltával faragta volna ki a művész, kemény, határozott vonalai magabiztosságot sugallnak. Nekem nagyon bejön ez a szigorú, letisztult formavilág. Csak a csomagtartó lenne egy kicsit nagyobb, ha már családi autók kategóriában versenyez a kocsi a Magyar Év Autója 2021 díjért...    nyolcas Golf amúgy nőtt az elődhöz képest, 29 milliméterrel hosszabb, 10 milliméterrel szélesebb és 4 milliméterrel magasabb, tengelytávja 15 milliméterrel 2636 milliméterre nőtt. Utastere elég tágas négy felnőttnek, de a 380 literes csomagtartó több mint megmosolyogtató. Lehajtott ülésekkel 1237 literrel gazdálkodhatunk. A mélyre tervezett vezetőülés oldaltartása kiváló, a kormány- és az ülés beállítása a pont jó kategóriába esik, az ergonómia kiváló. Hogy megy? A nyolcas VW Golf légellenállási együtthatója a korábbi 0,30-ról 0,275-re csökkent, ez takarékosabbá és csendesebbé is tette az autót. Számos, többségében villamosított, motorja közül a legegyszerűbbel, az 1,5 literes, 130 lóerős, 200 newtonméteres nyomatékú négyhengeressel és hatfokozatú kézi sebességváltóval tettük próbára a wolfsburgi sikerkovácsot. Mindenre elég ez a motor, csak azt nem értettem a tesztelés egy hete alatt, hogyan lehet ennyire aszkéta? Képes volt 100 kilométerenként 4,5 liter benzinnel beérni. Nem, ez nem a hibrid volt..., az a DSG-s változat 150 lóerővel. Ilyen alacsony fogyasztás mellett meggondolja ezerszer a józan ember, hogy megéri-e a villanymotor és az akkumulátor felára? Ebben a konstrukcióban a Golf legnagyobb sebessége 214 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre pedig 9,2 másodperc alatt jut el. Milyen vezetni? Elődjénél egyértelműen jobb, közvetlenebb és kiszámíthatóbb vezetni a nyolcas Golfot, nem túlzottan sportos, ellenben nagyon kényelmes a rugózása, parádésan semlegesíti az úthibákat, csak a keresztbordák emlékeztetnek arra, hogy ebben az autóban nincs benne a feláras adaptív csillapítás. Első futóműve MacPherson, a hátsó többlengőkaros. A hatos váltó új, csökkentették a belső súrlódását, az áttételeit megnyújtották, ami segíti a kisebb károsanyag-kibocsátást. Mennyibe kerül? Alapáron is LED-es fényszórókat ad a Golf 8, a kipróbált változat intelligens mátrix LED-es lámpái megérik a felárat, ha gyakran vezetünk az éjszakában. Aki ezt választja, futófényes index-lámpákkal menőzhet. Jó hír, hogy 7,92 milliós belépőáron kapjuk a digitális műszerfalat, az automatikus klímát, az elöl-hátul LED-es lámpákat, az adaptív tempomatot, a Car2X modult, a sávtartó rendszert és a parkolóradarokat , az okostelefon-tükrözést, az indukciós telefontöltőt, és a 16-os könnyűfém felniket. Most először a Golf utólag is felextrázható: a később elérhető We Upgrade funkcióval visszamenőleg lehet aktiválni olyan képességeit az autónak, mint az automatikus távolságtartó, a táblafelismerő, az automatikus távfénykapcsolás, az utastéri hangulatvilágítás, a navigáció, az okostelefon-kapcsolódás, a vezeték nélküli APP-Connect (vezeték nélkül vezérelhetők iPhone applikációk), wifi hotspot és online hangvezérlés. Az opcionálisan elérhető szélvédőre vetített (head-up) kijelző egyedülálló a kategóriában, szemünk elé tárja az aktuális sebességet, a vezetősegédek jelzéseit és a navigációs utasításokat egyaránt. Az információk a szembeforgalom ellenfényében is jól láthatók. A vetített kijelző megjelenítése szabályozható, kívánságra kikapcsolható. A Volkswagen Golf 8 részlegesen önvezető: intelligens sávtartója monoton és fárasztó vezetési szituációkban, például autópályán, vagy idegtépő dugóban rövid időre átveszi a vezetést és automatikusan a sáv közepén tartja az autót, biztonságos távolságra az előttünk haladótól. Képek és szöveg: Biró Csongor

30 percig tartott az új Ferrari

2020.10.20.
Abszurd történetről számolt be az olasz sajtó néhány napja. Egy Ferrari-mániás olasz férfi 1 millió euróért, azaz kb. 350 millió forintért vásárolt meg egy Ferrari F40-est, majd a vásárlástól számított kevesebb mint 30 percen belül rapityára törte. A kár meghaladja a 300 ezer eurót, vagyis a 105 millió forintot. A Ferrari F40 kétség kívül Maranello ikonja. 1987 és 1992 között 1337 darabot gyártottak belőle. A sportkocsit 2,9 literes, ikerturbós V8-cas motorral szerelték fel, amely 478 lóerőre és 577 Nm nyomaték leadására képes, elérve így a 330 km h sebességet. Az adottságai még ma is lenyűgözőek, de az ágaskodó ló kezelhetetlenné válik, ha a hajtójának nincs érzéke hozzá. Ebben az esetben is ez történt. Ezt a bámulatos, 1 millió eurót érő modellt a vásárlója szép nyugodtan hazavezette, majd otthon tett egy erőpróbát. Adott a kocsinak egy erősebb gázfröccsöt, és az autó szabályosan kilőtt alóla. A sofőr elvesztette az irányítást a gép fölött és a csodálatos jármű – alig fél órával azután, hogy kihozták a szalonból - rapityára tört.  A biztosító ugyan fizeti a kár jelentős részét, de karosszérialakatos legyen a talpán, aki ebből a lesántult gebéből még egyszer paripát farag. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója