Csaknem 2500 új parkolóhely Budapest környéki településeknek

2015.11.27.
A tájékoztatás szerint a "parkolj és utazz" (P+R) rendszerű parkolóhelyek mellett 1060 kerékpár tárolóhelyet (B+R), valamint 17 ideiglenes várakozóhelyet (K+R) is átadtak. A 85 százalékban európai uniós forrásból megvalósult beruházás során 25 autóbuszmegállót és 10 autóbusz fordulót is kialakítottak, és 378 térfigyelő kamerát is telepítettek. A fejlesztés hat, Budapest elővárosi hálózatát érintő vasúti vonalszakasz mellett valósult meg, ezek a váci, kunszentmiklósi, szolnoki, bicskei, hatvani, lajosmizsei szakaszok. A vasútvonalak mentén, így egyebek mellett Biatorbágyon, Dunakeszin, Dunakeszi-Gyártelepen, Vác-Alsóvároson, Inárcs-Kakucson, Dunaharasztin, Kiskunlacházán, Herceghalom-Ócsán településenként több mint 100 P+R parkolót alakítottak ki - áll a NIF Zrt. közleményében. A korábban az önkormányzatok, a Budapesti Közlekedési Szövetség, Volán és MÁV által megvalósított, valamint a NIF Zrt. más projektjeiben megépült parkolókkal együtt Budapest agglomerációban jelenleg csaknem 9000 P+R férőhely, és mintegy 2800 B+R kerékpár tárolóhely áll az utasok rendelkezésére. A 2014 tavaszán megkezdett beruházást kivitelezését a Strabag Általános Építő Kft., valamint a Kész Építő és Szerelő Zrt. végezte. Forrás: MTI

Tovább bővül a Porsche paletta!

2015.11.27.
Kaliforniában a Los Angeles-i Autószalonon leplezték le a Clubsport utónevet viselő Cayman GT4-et.Michelin slick versenyabroncsai egyből elárulják, hogy nem mindennapi masinát látunk, és ugyanez egyértelmű a vaskos bukócsövek látványa kapcsán is. Köztudott, hogy a 911 GT3 Cup rendkívül népszerű. A nemzeti szériák mellett a legrangosabb nemzetközi versenyeken és a Hosszútávú Világbajnokságon is a legsikeresebb és ebből kifolyólag a legkeresettebb típusok közé tartozik. Pont ezért nem lepődnénk meg, ha már sokakban felmerült volna a kérdés: miért ne lehetne a 911 mellett más Porsche típusból is „kupás” versenyautó? Nos, a Caymanről szinte „ordít”, hogy kitűnő versenyautó alap. Középmotoros felépítés, könnyű szerkezet, hátsókerék-meghajtás. Kell ennél jobb recept? A nemrég érkezett GT4 pedig már eleve a nevével is árulkodott, hogy valami nagy dobásra készülnek Weissachban. A GT4 Clubsportban 3,8 literes hathengeres boxermotor dolgozik, 385 lóerőt termelve. Kizárólag ehhez a versenyváltozathoz passzítottak a hatfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltót, amely a kormány mögötti fülekkel kezelhető. Emellett egy mechanikus hátsó differenciálzár is jár hozzá, amit szintén kifejezetten a versenycélokhoz igazítottak.  Az első tengely rugóstagjai pedig egyenesen a 911 GT3 Cup versenyautóból érkeztek, amely világszerte húsz különböző bajnokságban bizonyított, ahogy azt már fentebb említettük. Persze a futómű hátsó elemei is a GT3 Cup-ból származnak, a lassulásról pedig hatalmas, 380 milliméteres acél féktárcsák gondoskodnak mind a négy keréken. Elöl hatdugattyús, hátul négydugattyús féknyergekkel. Gondolva a versenyzéssel még csak ismerkedő ügyfelekre, a blokkolásgátlót és a menetstabilizálót sem hagyták ki az autóból. Előbbi 12 különböző fokozatban állítható, utóbbi programja pedig a 18 colos könnyűfém keréktárcsákra szerelt slick gumiabroncsokhoz alkalmazkodik. Ráadásként a vezető dolgát még az elektro-mechanikus szervokormány segíti. A mérlegen csupán 1300 kilogrammot nyom, ehhez persze szépen lecsupaszították az utasteret. „Kidobták” az utasülést, a burkolatokat, szóval ebből a szempontból is valóban nyers versenyautó a GT4 Clubsport.  Az alapváltozat 90 literes, szabványos üzemanyagtartályból pumpálja a versenybenzint, de rendelhető 70 vagy 100 literes FT3 biztonsági tartály, amely az FIA előírásaihoz idomuló versenyeken való induláshoz nélkülözhetetlen. Igazi versenyautó létére kedvező áron dobják piacra. Konkrétan 110 ezer eurót (körülbelül 35 millió forintot, plusz a forgalmi adót) kell fizetni, hogy a Porsche Motorsport központjából útnak induljon gazdájához az autó, amelynek homologizációját is megkezdték már. 2016-ban a Nürburgringen rendezett VLN Hosszútávú Bajnokságon, az SRO GT4 kategóriájában, az USA-ban honos GT3 Cup Trophy sorozatban és a kanadai Ultra 94 GT3 Cup Challenge szériában lehet majd versenyezni vele, illetve a Porsche Club of America klubversenyein és természetesen szerte a világon a hasonló eseményeken.

Nem lehet e-matricát vásárolni vasárnap hajnalban

2015.11.27.
A tájékoztatás szerint a NÚSZ saját értékesítési pontjain, valamint az ematrica.nemzetiutdij.hu weboldalon az ügyfélkiszolgálás szünetel. Az útdíjfizetési szolgáltató arra figyelmeztet, hogy az úthasználati jogosultságot elővételben kell megvásárolni, mert a díjköteles útszakaszokra való felhajtáskor már rendelkezni kell érvényes e-matricával. Forrás: MTI

Az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre figyelmeztet a rendőrség

2015.11.27.
Németh Ágnes ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője a rendőrség és polgárőrség csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az ünnepek előtt egyre többen rendelnek majd ajándékot az interneten, de az internetes vásárlásoknál is szem előtt kell tartani a biztonságot. Mint mondta, tanácsos csak olyan weboldalon rendelni, amelynek van adatvédelmi szabályzata, és vannak elérhetőségek az üzemeltetőkhöz, de tisztázni kell a szállítási és fizetési feltételeket is. Az osztályvezető hangsúlyozta: internetes fizetéskor nem kérnek PIN-kódot, ezért a szabálytalanság legkisebb jelére is célszerű a bankhoz vagy rendőrséghez fordulni. Szólt arról is, a zsúfolt karácsonyi vásárokban és a közösségi közlekedési eszközökön is előfordulhatnak zseblopások, ezért nagyon fontos, hogy hol tároljuk értékeinket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a bankkártya PIN-kódját soha ne tároljuk együtt a bankkártyával. Az autóval közlekedők figyelmét pedig arra hívta fel, hogy semmit ne hagyjanak a kocsi utasterében, ha parkolnak. Fotó: 3100.hu Kiss Csaba, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára türelemre intette a közlekedőket. Mint mondta, közlekedésbiztonság szempontjából veszélyesebb időszak közeledik, megnő a bevásárlóközpontok környékén és az ország főútjain is a forgalom, zsúfoltabbak az utak, és lelassul a közlekedés. Hozzátette, még hétköznap délután is zsúfoltság alakulhat ki a bevásárlóközpontok, piacok, karácsonyi vásárok közelében, az emberek türelmetlenebbek, főleg, ha az időjárás is nehezíti a közlekedési viszonyokat, a rendőrség tapasztalatai szerint ilyenkor megnő a gyalogosokat érintő balesetek száma is. Mint mondta, fontos, hogy ebben az időszakban is fokozottan figyeljünk egymásra, főleg a gyalogosokra és kerékpárosokra, nekik azt tanácsolta, ők lakott területen kívül napközben is viseljenek fényvisszaverő mellényt. A rendőrség munkatársai fokozottan ellenőrzik az utakat, különösen az autópályákat és főútvonalakat, és kiszűrik a gyorshajtókat, bódult állapotban vezetőket illetve a biztonsági öv nélkül utazókat. Felhívta a figyelmet arra, is: a téli időszakban ajánlott, hogy legyenek az autóban olyan eszközök, amelyek - ha például elakadunk vagy balesetet szenvedünk - "segítik a túlélést", mint például a telefontöltő, a hólapát, meleg takaró.  Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke jelezte: a polgárőrök a karácsonyi időszakban fokozott járőrszolgálatot látnak el, részben önállóan, részben a rendőrséggel közösen. Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelgő karácsony, a bevásárlás és a vendégmunkások hazautazása miatt élénkebb személyforgalomra, esetleg torlódásokra lehet számítani a közúti határátkelőhelyeken, de a rendőrség felkészült a határforgalom ellenőrzésére, az utasforgalom kezelésére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a román hatóságok által bevezetett fokozott ellenőrzés keretében alkalmazott utasregisztrációs intézkedések miatt a magyar-román határszakasz átkelőhelyein a  várakozásidő növekedésére lehet számítani. A rendőrség azt javasolja, hogy a határforgalmi helyzetről, a várakozási időkről tájékozódjanak a rendőrség hivatalos honlapján, a www.police.hu-n, és válasszanak kisebb forgalmú átkelőket a várakozások elkerülése érdekében.   Forrás: MTI

Rekordnegyedévet zárt az El Al július-szeptemberben

2015.11.27.
Váradi János, a légitársaság magyarországi képviseletének vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a jó eredmény eléréséhez nagyban hozzájárultak az alacsony kerozinárak, de járataik kihasználtsága is magas. A Budapest és Tel-Aviv közti gépeik töltöttségi mutatója 90 százalék, viszont az utazók mindössze 20 százaléka magyar. Váradi János elmondása szerint 2016-ban az a legfőbb céljuk, hogy ezt az arányt 25 százalékra növeljék. Adataik szerint az idén októberig 125 ezer utasuk volt az izraeli és a magyar főváros viszonylatában, 17 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest, amikor 106 ezren váltottak jegyet az Up by El Al valamelyik Budapest-Tel-Aviv járatára. Elmondta még, hogy Budapesten százmilliós beruházást hajtottak végre, a repülőtéren egy saját csomagellenőrző rendszert üzemeltek be, amely a repülőtér saját ellenőrző rendszere mellett működik. Kitért arra is, hogy 2017-ben megnyílik az új eilati repülőtér, és azon fognak dolgozni, hogy visszaállítsák a Budapest és a vörös-tengeri város közötti légi forgalmat. Ilan Mor, Izrael nagykövete az eseményen azt hangsúlyozta, hogy az ország továbbra is biztonságos. Hozzáfűzte, természetes, hogy az emberek megijedtek, de az izraeli biztonsági erők fenntartják a biztonságot. Forrás: MTI

VOSZ: Eppel János lett a szövetség társelnöke

2015.11.27.
A VOSZ elnöksége egyúttal a szövetség nemzetközi bizottságának elnökévé is Eppel Jánost választotta - tették hozzá. A németül és angolul beszélő, bel- és külkereskedelmi tapasztalatokkal egyaránt rendelkező közgazdász 2001 óta a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója - olvasható a közleményben. Eppel János, a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója

Emelkedett az üzemanyagok ára

2015.11.27.
Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 334-335 forintra, a gázolajé 341-342 forintra nőtt. Legutóbb szerdán változtak az árak, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára bruttó 2-2 forinttal csökkent. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Forrás: MTI

A Tomracingnél „2015 valaminek a kezdete, és nem a csúcsa volt!”

2015.11.27.
Persze a hazai versenyeken is bizonyítottak versenyzőik, hiszen Kulman Miklós harmadik lett a stuntriderek országos bajnokságán, valamint számos kellemes pillanatot szerzett a szurkolóknak Kohári Zoltán (drag), Radák „Radír” János és Tápai Attila (drift). A Tomracing Motorsport csapatfőnöke, Miklósy Tamás azonban nemcsak a sportolók teljesítményére büszke, hanem arra is, hogy a gárda komoly gazdasági elismerésben is részesült, valamint megnyitotta a saját webáruházát. - Immár nemcsak a hazai, hanem komoly nemzetközi versenyeken is jelen volt a Tomracing Motorsport. Mennyire elégedett az idén elért eredményekkel? Miklósy Tamás: „2015-ben megpróbáltunk ismét előbbre lépni több területen is, ezért örültünk, hogy több versenyzőnk is nagyon komoly nemzetközi versenyen indulhatott. Pontosan tudtuk, hogy ez azzal jár, hogy a jövőbeli eredményesség reményében az első, úgynevezett tanulóévben a versenyző felvegye a ritmust, megszokja a légkört. Eddig nem az eredményesség volt a legfontosabb, ám jövőre az idei tapasztalatokra építve az a célunk, hogy sportolóink mielőbb versenyképes résztvevőivé váljanak az eddigieknél jóval keményebb sorozatoknak.” - Kerényi Ádám révén a drift Európa-bajnokságon, míg Gyutai Adrián révén a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott a csapat. Nevezhetjük a 2015-ös évet ezek tükrében történelminek a Tomracing Motorsport eddigi életében? MT: „Minden évben megpróbálunk előbbre lépni és ennek egyik része az, hogy a versenyzők is haladjanak az egyre magasabb szintű versenysorozatok felé. Kerényi Ádám korábban is a drift Eb résztvevője volt, sőt, háromszoros Európa-bajnokként csatlakozott idén a csapatunkhoz, így az ő esetében maximum mi számítottunk újoncnak a kontinensviadalon. Adriánnál viszont ez az idei év nagy előrelépéseket hozott. Ő egy teljes szezont teljesített az olasz bajnokságban, ahol derekasan helyt állt, ráadásul a gyorsasági világbajnokságon is bemutatkozhatott, ami hatalmas dolognak számít. A csapatunk történetében ez mérföldkő, ami reményeink szerint sokkal inkább valaminek a kezdete, mintsem a csúcsa, megkoronázása volt.” Gyutai Adrián - Korábban főleg a motorsportban voltak jelen, idén viszont jóval erősebb volt az autósportban betöltött szerepük. Tudatos volt ez a váltás? MT: „Az autósportba való megjelenésünk először szinte magától jött, majd egyre inkább a tudatos terjeszkedés része lett. Mindig is közel álltak hozzánk a versenyautók is, és ahogy lehetőség adódott, itt is szerettünk volna bizonyítani.” Kohári Zoltán (b), Miklósy Tamás és a háttérben a Dragacs - Milyen tervekkel várják a 2016-os esztendőt? Bővül-e a sportágak száma jövőre? MT: „Jelenleg is folynak még az egyeztetések, de mindenképp szeretnénk előre haladni és minden szempontból fejlődni. Jelen pillanatban nincs szó új sportágba való belépésünkről, de a későbbiekben még ez is változhat. A 2016-os évünkben szeretnénk, ha eredményesebben szerepelnénk, mint idén, komolyan hiszek abban, hogy több kupát és érmet szereznek majd versenyzőink. Idén többször is technikai probléma akadályozta meg a még jobb szereplést, úgyhogy egy kicsivel könnyebb versenyszezonban reménykedünk a jövő évre.” Tápai Attila, Miklósy Tamás és Biel Richárd - Mit lehet már tudni a jövő évi felállásról? Kik lesznek a versenyzőik, és ők hol mérettetik meg magukat? Miklósy Tamás: „Örülünk, ha a csapatunk esetleg tovább bővül, de mivel a növekvő létszám további terhet jelent munkában és anyagiakban egyaránt, ezért ezzel óvatosak vagyunk. A versenyzőkkel folytatott egyeztetések még nem zárultak le, ezért még a pontos létszám sem alakult ki, de célunk az, hogy a versenyzőinket egyrészt megtartsuk, másrészt egyre komolyabb szintet képviseljenek a sportágukban hazai és nemzetközi szinten egyaránt.” - Mennyire segítette a csapat biztos hátterének építését, hogy év közben egy komoly gazdasági elismerést kapott? Miklósy Tamás: „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a csapat hátterét biztosító támogatók elégedettek legyenek, és hogy ez a kör bővüljön is. A Bisnode gazdasági minősítése számunkra komoly elismerés volt, aminek kapcsán sok gratulációt kaptunk. Ha nem is számolható át forintra ennek a tanúsítványnak az értéke, biztos vagyok benne, hogy részét képezi annak, hogy a csapatunkat támogató cégek, cégvezetők bizalmát megőrizzük és a későbbiekben új támogatókat is megnyerjünk.”   - A csapat webáruházának megnyitásával mi a céljuk? Milyen meglepetésekkel szolgálnak a szurkolóiknak itt? Miklósy Tamás: „A napokban indult el a csapat hivatalos webshopja, aminek az eddig felmerült igények kiszolgálása mellett célja a csapat népszerűsítése is. A már most is széles kínálatunkat folyamatosan bővíteni fogjuk, és remélhetőleg mindenki talál majd magának valami olyat az oldalon, ami kedvére való.”

A Fiat beszáll a WRC-be

2015.11.27.
Nemrég mutatkozott csak be a Fiat új roadstere, a Mazda MX-5-ösön alapuló, japán gyártású 124 Spider, de máris új hírek láttak napvilágot a modellről. Egyelőre csak annyit árult el a Fiat, hogy a májustól megvásárolható normál változatot egy 140 lóerős, 1,4-es Multiair turbómotor fogja hajtani. Azonban úgy hírlik, készül majd egy erősebb Abarth változat is a kocsiból, amelyben az 1,4-es turbómotor 170-180 lóerős teljesítménnyel rendelkezik majd. Ebből a kocsiból készítenek egy raliváltozatot, amely az új Sportautó kategóriában fog indulni a rali-világbajnokságon a Toyota GT86 ellen. A Fiatnak komoly tervei vannak az Abarth sportrészleggel. Paolo Gagliardo, az Abarth marketingigazgatója elárulta az AutoNews-nak, hogy a kereskedések számát 300-ról 750 re akarják emelni világszerte, az idei cél, hogy a tavalyinál 50 százalékkal több, 10 ezer autót értékesítsenek. A márka legnagyobb piaca az Egyesült Királyság, Olaszország, és Japán. Jelenleg csak a Fiat 500 felpaprikázott változatait árulják többféle verzióban, de hamarosan jön majd az Abarth 124, de még azelőtt a Fiat 500X sportváltozata, amely 160-170 lóerős lesz. 
Címkék: 

Legördült a 43 milliomodik autó a wolfsburgi üzem gyártósoráról

2015.11.27.
„Munkatársnőink és munkatársaink óriási elhivatottsággal dolgoznak minden területen, hogy ilyen kiemelkedő minőségű termékeket hozzanak létre. Hosszú évek tapasztalata és csapatunk szakmai tudása teszi mindezt lehetővé” – nyilatkozta Jens Herrmann, az üzem vezetője. „A wolfsburgi gyár számára ez a jubileum egy igazán különleges esemény. Az itt legyártott járművek figyelemre méltóan magas, 43 milliót elérő száma nagyszerűen érzékelteti a kolleganők és kollégák elkötelezettségét és szakértelmét az autógyártás területén. A wolfsburgi üzem dolgozói teljes joggal lehetnek büszkék minderre.” – tette hozzá Matthias Koch az üzemi tanács képviseletében. Pillanatnyilag a Golf modellcsalád tagjai illetve a Touran és a Tiguan gyártása folyik Wolfsburgban, az üzem termelési kapacitása a napi 3.800 autót is meghaladja. Jelenleg is folyik az új Tiguan gyártásának előkészítése, az új modell sorozatgyártása jövő év elején indul. Történelem: Tízesztendőnyi sorozatgyártást követően 1955-ben már az egymilliomodik Bogár elkészültét ünnepelhették Wolfsburgban, ahol 1974-ig pontosan 11.916.519 darab készült ebből a típusból. Röviddel ezután vette kezdetét a Golf gyártása, amely új korszakot nyitott, és a későbbiekben az egész kategóriája névadójául is szolgált. Az egymilliomodik Golf modell gyártására mindössze 1976-ig kellett várni, 1988-ban pedig elkészült a 10 milliomodik Golf is. A kilencvenes évek során többek között a Polo és a Lupo bővítette a gyártási palettát. A 25 milliomodik Golf 2007-ben hagyta el a gyárat, a 30 milliomodik pedig 2013-ban követte. Wolfsburgban az idők során összesen több, mint 20 különböző Volkswagen modell készült, többek között a Passat, az Audi 50, az Audi 80, az Audi 100, a Jetta, a Bora, a Golf Variant és a SEAT Arosa.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója