Némelyikből csak néhány készült, van amelyikből többmillió. Íme a két legújabb reinkarnáció. A világ leggyorsabb hibrid sportautójával támadt fel a több mint fél évszázada elaltatott francia Delage márka, mely 1905 és 1953 között működött, legendás típusa a Delage 15 S 8-as 1927-ben Grand Prix világbajnokságot nyert. Sokáig aludta Csipkerózsika álmát, majd az 1956-ban alapított Les Amis de Delage márka baráti klub évtizedeken át őrizte a hagyatékot, a tagok újjáépítettek egy eltűnt prototípust, miközben kifejlesztettek egy teljesen új Delage modellt, melynek most mutatták be a nyitott változatát. Állítják, hogy olyan érzés vezetni, mint egy Forma 1-est. A Delage csapat ígérete már akkor is igaz volt, amikor a vadászrepülőkhöz hasonló lexan tetővel bemutatta első modelljét, a D12-es a világ leggyorsabb hibrid hipersportautója lett, ráadásul rendszámozható, vagyis közúton is használható. Pilótafülkéje vadászgpes elrendezésű: a középen ülő vezető mögött kapott helyet az utas. A pilóta három monitoron kapja az információkat és mindent az ökörszarv alakú kormányról irányíthat Az idei őszön bemutatták F1 Speedster futóművének része a turbinaszerű kialakítású szénszálas fékhűtős keréktárcsa. A hivatalos fotókon kívül annyit még elárult a cég, hogy a hibridhajtású sportkocsi kétféle változatban készül: a 7,6 literes, V12-es szívómotor mindkettőben 1004 lóerős teljesítményű, a Club változatban lesz még egy 20 lóerős indítómotor, ami előzéskor plusz teljesítményt ad és ezzel tud tolatni a gép. A GT villanymotorja 112 lóerős és akkupakkja is nagyobb teljesítményű, így jobban gyorsul, nagyobb a végsebessége és kilencven kilóval nehezebb. A D12-esből összesen harminc készül, darabonként nettó 800 millió forintos áron.  Más csodagépekhez hasonlóan mindegyik márka bizonyítani akar a Nürburgringen, nem véletlen, hogy a Delage fejlesztésénél és tesztelésénél Jacques Villeneuve és Benoit Bagur is besegít. Az automobilizmus százharminchat éves történetében négyezernél több márka próbálkozott járműgyártással, erről készült az USA-ban megjelent kiadott The Complete Encyclopedia of Motorcars című könyv, melyben olyan gépjárművek is szerepelnek, melyekből kisebb családi műhelyben csak egyetlen darabot építettek. A gazdag múltat alaposan megrostálta az idő: háborúk, gazdasági válságok és cégegyesítések, valamint szétválások után a négyezerből napjainkban közel háromszáz működik. Változó a lista, hiszen olykor néhányat felébresztenek Csipkerózsika álmukból, majd ismét elaltatják őket, de egyre több tűnik el a süllyesztőben. Európában már több mint fél évszázada szűnt meg az 1889-ben alapított francia Panhard, ahogy a Simca és Talbot, valamint a német DKW, Horch és NSU, a brit Austin, Hillman, Morris, Riley, Singer és Vanden Plas és Wolseley. Pedig szinte mindegyikhez kapcsolható valamilyen műszaki újítás, a futóműmegoldástól (Panhard) vagy a komplett motorig (Wankel). Olyan patinás márkák is álomba szenderültek, mint az Oldsmobile, a Pontiac és a fiataloknak kreált, de fiatalon elhalt Saturn (General Motors). Henry Ford tragikus sorsú fiáról elnevezett Edsel sem lett sikeres és 2010-ben megszűnt a Mercury gyártás. A márkák száma változik, mert születnek újak és időnként lelkes rajongok megpróbálnak feltámasztani halott márkákat. Az ilyen újraélesztési kísérlet drága művelet, sokszor nem elég a lelkesedés, sőt, a tengernyi pénz sem. Nem véletlen, hogy olykor a feltámasztást végzők is belehalnak. A Bugatti első reanimációja sem volt éppen sikeres, Romano Artioli üzletember belebukott, a legendás márkát végül a VW konszern tette életképessé. Hasonló bukás lett a Trabant feltámasztási kísérlete is, pedig frissített formája elektromos hajtást takart. Hiába szolgált királyi flottában, parkol kastélyok előtt, a mítosz még nem elég. Több mint évtizede próbálkoznak a Hispano Suiza életre keltésével, eddig nem sok sikerrel, mert a névhasználat birtoklása is maratoni per tárgya. A spanyol márka nem akármilyen ügyfélkörrel rendelkezett: kedvelte a Albert Einstein, Pablo Picasso, Greta Garbo, II. Lajos monacói uralkodó, XIII. Alfonz spanyol, II. Károly román és V. Gusztáv svéd király, valamint André Citroën, Coco Chanel, René Lacoste, és Paul McCartney. Ez sem volt eddig elég a sikeres feltámasztáshoz, pedig már sokadik újraélesztési kísérletnél tart a márka: 2010-ben kész autókat mutattak be Genfben. Az 1904 és 1946 között több mint 12 ezer luxus-sportautót gyártó Hispano Suiza újkori sorozatának karosszériáját a londoni Royal College of Art-on végzett Erwin Himmel tervezte, ő korábban az Audi különleges modelleket gyártó részlegénél dolgozott, részt vett a Volkswagen konszern több autójának, a quattro, a Spyder, a Touareg, valamint a Seat Leon megrajzolásában. A Hispano tulajdonképpen Lamborghini alapokra épült, az alumínium karosszériás kocsi kétturbós motorja Győrből származik. A különleges modell bemutatása után kezdődött a jogvita a névbirtoklásról: Miguel Suqué Mateu, a néhai befektető dédunokája, több katalán kaszinót- és szórakozóhelyet üzemeltető Group Peralada cég tulajdonosa svájci bíróságon perelte a prototípusokat gyártó Hispano-Suiza Automobilmanufaktur AG-t anyagi kártérítést követelve a márkanév használatáért, annak ellenére, hogy Himmel már megszerezte a jogot az Európai Unió országaiban és Szingapúrban. A per döntő szereplőévé válhat a Safran SA francia repülőgéphajtómű-gyártó, mely a Hispano-Suiza repülőgépmotor-gyár jogutódja. Az autó jelvénye egy szálló gólya, de más légi kapcsolata is van. Az 1904-ben alapított Hispano Suiza 1944-ig működött Spanyolországban, de volt franciaországi gyára is: Barcelonában hatezer, Párizsban 2600 autó készült. A H6 szériából 1919-1933 között 2508 darab alváz készült Spanyolországban és Franciaországban. A Laurin&Klement felvásárlása előtt, 1926-1929 között a csehországi Škoda a Hispano-Suiza H6B licence alapján gyártott személyautókat. A külföldi üzem 1938-as bezárása után a spanyoloknál repülőgép alkatrészeket gyártottak, mert az első világháborúban a Hispano Suiza üreges főtengelyű repülőgépmotort fejlesztett, hogy ne kelljen a propellerrel szinkronizáló komplikált szerkezettel bajlódni: a hengeres nyíláson át a légcsavar veszélyeztetése nélkül lehetett tüzelni a géppuskával. Kétüléses HS21-es szuper luxus sportkocsija után idén a cég bemutatta a K8 és a HS21-GTS modellek széria-érett változatait. Miközben  az ezer lóerősnél nagyobb teljesítményű villanyautók tesztelése jelenleg is tart, több bmutatót is rendeztek, szeptemberben az USA-ban. A középmotoros Maguari HS1 GTC 2,8 másodperc alatt gyorsul százra és közel 400 km/h tempóra képes. A Carmen nevű járműre több száz előjegyzés érkezett, az árak euróban is hét számjegyűek: a három éve bemutatott 1070 lóerős benzines V10-es listáján 2,2 millió euró szerepelt. Ennél is drágább az alapító unokájáról, Carmen Mateuról elnevezett H6C kódjelzésű elektromos luxuskupé, mely egy 1938-as Hispano-Suiza modellt idéz: az ősmodellt nyolc literes, soros hathengeres és 162 lóerős teljesítményű benzinmotor hajtotta 177 km/órás tempóban. Ennél legalább kétszer gyorsabb lesz az elektromos hajtású áramvonalas Dubonnet Xenia: az utód karbon kompozit váza Barcelonában készült, QEV Technologies cégnél, ami nem mellékesen a Formula E-csapatoknak is beszállítója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!