Az első képek az új Audi Q7-esről

2014.12.12.
A hamarosan Pozsonyban készülő új Q7-es lesz az első a Volkswagen-konszern 5 új luxus szabadidő-autója (VW Touareg 3, Porsche Cayenne 2, Bentley SUV, Lamborghini Urus) közül, amely már az új, második generációs MLB padlólemezre és építőkészletre épül. Az Q7-es karosszériája nagyszilárdságú acélt, alumíniumot és szénszálas műanyagot is bőséggel tartalmaz, így 325 kilogrammot tudtak lefaragni a tömegből az elődhöz képest. Mindez azt eredményezi majd, hogy a legkönnyebb, háromliteres V6-os TDI Q7 csak 1995 kilogrammot nyom.A súlycsökkentés az új összkerék-kormányzással, az aktív hátsó differenciálművel és az áthangolt légrugózással együtt az Audi reményei szerint azt eredményezi majd, hogy a Q7-es lesz a kategória egyik legsportosabb vezethetőségű tagja. Természetesen a tömegcsökkentés a fogyasztásra is jó hatással lesz, akárcsak az elektromos szervokormány bevezetése. Az új Q7-es már 3,5 tonnás utánfutót is vontathat majd.A képek alapján már egyértelmű, hogy az Audi nem nyúlt hozzá drasztikusan a legnagyobb szabadidő-autója formájához a modellváltásnál, inkább a korábbi karosszéria továbbfejlesztésének tűnik a dizájn, mintsem radikálisan új alkotásnak. Kisebb méretű karosszériát kap a modell, a hossz 37 mm-rel, a szélesség 14 mm-rel, a magasság 6 mm-rel csökken, de az ügyesebb tervezésnek köszönhetően a mérnökök elérték, hogy ennek ellenére is tágasabb legyen az utastér a jelenleginél. Az opciósan kérhető harmadik üléssor üléseit már villanymotorokkal lehet majd kihajtani a csomagtartó padlójából, és állítólag ezúttal már felnőttek is kényelmesen fognak ülni bennük, ráadásul bejutni is könnyebb lesz ide, mert 39 mm-rel tágasabb nyílás keletkezik majd a második üléssor előrehajtása után.A motorkínálat kezdetben a 333 lóerős V6-os benzinesen kívül tartalmazza majd  a háromliteres V6-os dízelt 218 és 272 lóerős teljesítménnyel, mindössze 5,7 literes átlagfogyasztással. A Q7 piaci bevezetésekor még nem lesznek készen, de már fejlesztik az új V8-as és V10-es dízelmotorokat a Volkswagen-konszern braunschweigi fejlesztőközpontjában. A motorkínálat igazi újdonsága a konnektorról tölthető 373 lóerős dízel-hibrid, amely a kínálat legtakarékosabb tagja 1,7 literes fogyasztásával. Minden motorhoz széria lesz a quattro összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automataváltó.Megjelenik a műszerfalon az MMI fedélzeti menürendszer új nemzedéke, amelyet a középső, nagyméretű érintőképernyőn vagy a tapipaddal, esetleg az MMI forgótárcsájával lehet majd vezérelni, a hagyományos műszerfalat felár ellenében az új TT-ből ismert digitális kijelző helyettesíti. Az automatikus váltó a8-asból ismert előválasztó karja ezentúl csak egy elektromos jeladó lesz (shift by wire), mechanikus kapcsolata nem lesz az erőátvitellel. Fejlődnek a vezetéstámogató rendszerek is, az új dugóasszisztens 40 km/h-s tempóig képes követni az elöl haladó autót, és megjelenik az extralistán az infrás éjjellátó rendszer és az intelligens LED-es fényszóró is. 

367 lóerős az új Audi RS3 Sportback

2014.12.12.
Hivatalosan is bemutatkozott az Audi A3-as legerősebb változata, az RS3 Sportback. A 367 lóerős hot hatch-nek mindössze 4,3 másodpercre van szüksége álló helyzetből a 100 km/h eléréséhez, ezzel nemcsak 7 lóerővel erősebb, de 0,3 másodperccel fürgébb is a legfontosabb konkurensénél, a 360 lóerős, szintén összkerék-meghajtású Mercedes A45 AMG-nél. Az Audi végsebessége 250 km/h, de a leszabályozás nélkül is kérhető, ekkor csak 280 km/h-nál ér véget a gyorsulás.Az MQB padlólemeznek és az aprólékos tömegcsökkentésnek köszönhetően az új RS3-as 55 kilogrammal nyom kevesebbet a mérlegen, mint elődje, így most 1520 kilogramm. Kezdetben csak ötajtós karosszériával lehet majd megvásárolni az A3-as modellszéria zászlóshajóját, de hamarosan a győri gyártású négyajtós karosszériával is bemutatkozik majd a sportmodell, hogy a Mercedes CLA45 AMG-nek is konkurense lehessen.Az RS3 Sportback már a külsejében is különbözik a 300 lóerős S3 Sportbacktől. Az erősebb, öthengeres változat kiszélesített sárvédőket, küszöböket, egyedi, matt alumínium színű, méhsejt mintás hűtőmaszkot, agresszívebb lökhárítókat, a légbeömlőikben pedig matt alumínium pengéket kapott, de a 19 colos felniket is áttervezték. Hátul diffúzor került a lökhárítóba, amelyből két ovális kipufogón át távoznak az öt hengerben képződő égéstermékek. A sportkipufogó rendszer gombnyomásra kinyitja a csappantyúit, amitől még sportosabbá válik a hangja.Az RS3-as motorja az elődből átvett EA855 jelzésű 2,5 literes, öthengeres, benzines turbómotor, amely talán a legszebb hangú turbós Audi-motor az RS6 V8-asa után. A keresztben beépített öthengeres 27 lóerővel lett erősebb az előző RS3 erőforrásánál, amit egy új, 1,3 bar töltőnyomást biztosító turbófeltöltő beépítésével értek el. A motor nyomatéka 465 Nm, amit 1625 és 5550-es fordulatszám között folyamatosan lehet használni. Kizárólag duplakuplungos S tronic váltóval és Haldex-kuplungos quattro hajtással lehet majd megvásárolni az RS3-ast. A hátsó tengelyre akár a nyomaték 100 százaléka is kerülhet, de alaphelyzetben is 50 százalék jut ide. Kanyarban az ívbelső kerekek fékezgetésével segíti az elektronika a kocsit abban, hogy semlegesen vegye a fordulókat.Elöl 370, hátul 310 mm átmérőjű fékek felelősek a kocsi hatásos lassításáért, de elsőként az alsó-középkategóriában akár karbon-kerámia rendszer is kérhető, amely jóval később mutatja a fáradás jeleit, ezért versenypályára is jobban alkalmas. Alaposan megváltoztatták az S3-asból ismert futóművet: az RS3 elöl 24, hátul 4 mm-rel szélesebb nyomtávot, feszesebb hangolást és felár ellenében adaptív lengéscsillapítást kap.Belül az alcantara borítású, lapos aljú sportkormány a legfontosabb különbség az S3-ashoz képest, de extraként szénszálvázas RS kagylóülések is rendelhetőek, amelyek egyenként 7 kilogrammal könnyebbek a normál sportüléseknél. Az RS3 Sportback-et jövő tavasztól lehet megrendelni, az első példányok majd nyáron érkeznek meg a tulajdonosokhoz, feltehetően az Audi győri gyárából.

Két és félmilliárd értékben kapott járműveket a katasztrófavédelem

2014.12.12.
Mukics Dániel, az OKF helyetteses szóvivője közölte: az öt darab 42 méter mentési magasságú létrás tűzoltógépjárművet és hat terepjáróra szerelt mobillabort, illetve közúti veszélyesáru-szállítást ellenőrző járművet Bakondi György altábornagy, az OKF vezetője adta át Budapesten több megyei igazgatóság számára.A katasztrófavédelmi mobillaborokban hitelesen azonosíthatóak a veszélyes anyagok, informatikai felszereltségük lehetővé teszi terjedési modellek számítását, az esetleges lakosságvédelmi intézkedések megalapozását. A létrás járművek mentőkosárban egyszerre három ember fér el, daruüzemmódban négytonnányi terhet tudnak felemelni. 

Alaposan átszabták a Fiat Doblót

2014.12.12.
A Fiat bemutatta a ráncfelvarrás utáni Doblót, amit könnyű lesz megkülönböztetni a régi változattól, mivel alaposan megváltoztatták az orr-részét. Az új fényszórók és hűtőmaszk mellett módosítottak a motorháztetőn és a hátsó lámpákon is. Belül átalakult a műszerfal, már jobb minőségű anyagokat tapinthatnak az utasok, és megjelent az Uconnect fedélzeti infotainment rendszer is egy ötcolos érintőképernyővel.A motorválaszték két benzinesből, egy gázos-benzinesből és három dízelmotorból áll. Minden benzines 1,4 literes, a szívó 95, a turbós 120 lóerős, a benzines-metángázos bi-fuel változat szintén 120 lóerőt teljesít. A kétféle 1,6-os dízelből a gyengébb 90, az erősebb 105 lóerős, a motorkínálat csúcsán pedig a 135 lóerős, kétliteres Multijet trónol. Karosszériából is széles a választék, hiszen a Dobló kétféle tetőmagassággal, kétféle tengelytávval, és kétféle üléselrendezéssel (5, illetve 7 üléses kivitel) kapható. Színből 11, felszereltségből 3-féle választható.Az új Dobló értékesítése heteken belül megkezdődik, az első példányokat jövő februárban érkeznek meg a kereskedésekbe a törökországi gyárból.
Címkék: 

Jelentősen nőtt idén a hazai járműgyártás

2014.12.12.
Szabó hangsúlyozta: a jármű ágazat termelési értéke az év első kilenc hónapjában 5 ezer milliárd forintot tett ki. A miniszterhelyettes foglalkoztatás szempontjából fontosnak nevezte, hogy az ágazat több mint 130 ezer embernek biztosít megélhetést. Elmondta, hogy a magyar gazdaság egyik húzóágazata a járműipar, melynek hosszú távú fejlődésének elősegítése fontos kormányzati prioritás.
Címkék: 

Hivatalos: 2016-ban érkezik a Ford Focus RS

2014.12.12.
A Ford bejelentette, hogy a következő 5 évben 12 nagyteljesítményű modell mutat majd be világszerte, ennek a sorozatnak lesz az egyik eleme a 2016-tól megvásárolható Focus RS. Minden nagyteljesítményű modellt a Ford Performance fog kifejleszteni Amerikában, az új részleget a Ford világszerte létező sportrészlegeinek (Team RS, Ford SVT, Ford Racing) összevonásával hozzák létre, vezetője Dave Pericak lesz. Az összevont részlegek révén az erős Fordok fejlesztési ideje lerövidül, és a fejlesztések is költséghatékonyabbá válnak.Az új Focus RS-ben a Mustangból ismert 2,3 literes EcoBoost turbómotor dolgozik majd, csak itt nem hosszában, hanem keresztben lesz beépítve. A négyhengeres erőforrás több mint 330 lóerős lesz, erejét egy hatfokozatú kézi váltó és egy önzáró differenciálmű továbbítja majd az első kerekek felé. Megmarad a második RS-ből ismert függőcsapszeges első futómű, amely jelentősen csökkenti a kormányzást érő hajtási befolyásokat erős gázadáskor.Bár az új motor 10 százalékkal erősebb a régi 2,5 literesnél, benzinből az ígéretek szerint 20 százalékkal kevesebbet fog fogyasztani, és könnyebb is lesz, ami javítja majd a vezethetőséget az alulkormányzottság csökkentésével. A 250 lóerős ST-hez képest feszesebb, mélyebbre ültetett futóművet, erősebb fékeket és agresszívebb kinézetet is kap majd a Focusok csúcsmodellje, a hatalmas hátsó szárny és a diffúzot megjelenése biztosra vehető. A 19 colos könnyűfém keréktárcsákon Michelin Pilot Sport abroncsok feszülnek majd.Az új RS csak egy 1-1,5 évig lesz piacon, ugyanis a negyedik generációs Focus megjelenése 2017-re várható.
Címkék: 

Kétütemű dízelmotorban hisz a Renault

2014.12.12.
Egyelőre még csak prototípusként mutatta be a Renault a legújabb motorját, amely egy kéthengeres, kétütemű, 0.73 literes erőforrás, amely fele akkora helyet foglal a motortérben, mint a jól ismert 1,5 literes dCi motor. A franciák állítják, hogy nem lesz hangosabb az új motor a réginél, bár az valószínűbb, hogy nagyobbak a vibrációi és nem is jár olyan finoman. Azért választották az óceánjáróknál már elterjedt kétütemű dízelmotor típust, mert ennek a hatékonyága 50 százalék, míg a négyütemű dízeleké csak 35 százalék.Ráadásul csak 100 kilogrammot nyom a motor, ami 40 kg-mal kevesebb az 1,5-ös dCi tömegénél. Pontos teljesítményadatokat még nem árultak el, csak annyit, hogy kettős feltöltéssel, kompresszor és turbófeltöltő segítségével 48 és 68 lóerő közötti teljesítményt, valamint 112 és 145 Nm közötti nyomatékot (1500-as fordulatszámtól) lehet kihozni belőle. A motor maximális fordulatszáma percenként 4000.Ha sorozatgyártásba kerül, akkor elsősorban a fejlődő országokban arathat majd sikert az új motor, mivel az egyszerű felépítése és a kevés alkatrésze miatt olcsóbban lehet majd adni, mint a hagyományos négyhengeres dízeleket, azonban így is drágább lesz, mint egy hasonló erősségű benzinmotor.
Címkék: 

Új hazai buszgyártó a piacon

2014.12.11.
Kaposvár főterén pózol az Iveco alapokra épített magyar midibuszA jövőbe tett beruházásnak fogja fel a Kapos Járműgyártó és Javító Zrt., hogy kifejlesztették a Compacto midibusz prototípusát – mondta el lapunk kérdésére Tamás László kereskedelmi igazgató. A cég jelenleg a Kapos Volánnak végez karbantartási, felújítási munkákat. A cég honlapjának tanúsága szerint Ikarus, Iveco, Mercedes és más típusú buszok rekonstrukcióját, átalakítását végzik. Ezeknek a munkáknak azonban vége szakad, ha a Volán-társaságok járműparkját új buszokkal töltik fel – mondta el a vezető. Hogy munkát és bevételt biztosítsanak maguknak és hetven dolgozójuknak, új jármű kifejlesztésébe kezdtek: a távolsági midibusz 8,3 méter hosszú, 30 személy szállítására alkalmas.A fejlesztés 2012 tavaszán kezdődött, a prototípus jármű elkészítése a tervezéstől a gyártásig mintegy 50 millió forintba került. A fejlesztéshez közel 20 millió forintnyi európai uniós támogatást nyertek el. A projekt egy részét az Új Széchenyi-terv is támogatta. A Compacto az Iveco Daily alvázára épül, emiatt a karosszéria arányai jellegzetesen kisteherautósak. Az autóbusz mozgatásáról Iveco F1C típusú, négyhengeres, 2998 cm3-es, 170 lóerős dízelmotor gondoskodik, amelyet a jármű orrában helyeztek el. Az erőforrás jelenleg az Euro V-ös emissziós norma követelményeit teljesíti, de Tamás László szerint hamarosan elérhető lesz az Euro VI-os motorral szerelt verzió is.A kaposvári cég évente tíz Compacto gyártását tervezi, ezzel mintegy húsz embernek biztosítanának tartósan munkát a térségben. Míg a hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező és hasonló méretű járművek nagy részét 26–30 millió forint körüli áron kínálják a hazai piacon, addig a Compactót ennél kedvezőbb, felszereltségtől függően 22–24 millió forint közötti áron értékesítenék.A kaposvári midi olyan piacra érkezik, amelyen számos hazai versenytárs található. Elsőként a Rába-Molitus S91, amely már több alkalommal nyert a fővárosi Vár-busz tenderen, de érvénytelenítették a pályázatát. De hasonló járművet épített a Csaba-Metál, és az Evopro is.Jámbor GyulaMegjelent a Magyar Nemzet 2014. december 4-i számában 

120 Mercedes-Benz vontatót vásárol a Waberer’s

2014.12.11.
A vontatók indítókulcsait Ulrich Bastert, a Daimler AG kereskedelmi és marketing igazgatója ünnepélyes keretek között adta át Wáberer György elnök-vezérigazgatónak. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában rendezett eseménnyel a két cég megnyitotta kapcsolatainak új fejezetét: a Waberer’s kibővítette beszállítói portfólióját, és csaknem egy évtizedes kihagyást követően tért vissza a csillagos márkához.– A járművek kifinomult technológiáján, megbízhatóságán és prémium minőségén túl elsősorban azért döntöttünk a legfrissebb Mercedes-Benz Actros vontatók mellett, mert gépjárművezetőink komfortját és biztonságos munkavégzését is magas színvonalon biztosítják – mondta Wáberer György a járművek ünnepélyes átadása alkalmából.Ulrich Bastert hangsúlyozta: „Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy ilyen jelentős beruházás kapcsán tudtunk együttműködni a Waberer’s International Zrt.-vel. Ez egy újabb kiváló példa a Daimler AG, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. egyedi megoldásai sorában, hiszen nem mindennapos feladat egy ilyen jelentős járműkontingens beszerzése. A Mercedes-Benz minden értelemben a hosszú táv szinonimája.”Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntő beszédében kiemelte: „A két cég közötti együttműködés nagy jelentőséggel bír, hiszen a Waberer’s International Zrt. ezekkel a prémium kategóriájú járművekkel hosszútávon teremt biztonságos és kényelmes munkakörülményeket jelentős, 2014-ben több száz fővel bővített sofőrállományának.”Az Euro 6-os norma bevezetéséhez igazított teljesen új Mercedes-Benz Actros 450 lóerős motorjai nagy nyomású üzemanyag-befecskendezővel, szabályozott vízpumpával, az elődhöz képest 40%-kal kevesebb AdBlue adalékot felhasználó befecskendező rendszerrel és más innovatív műszaki megoldásokkal felszereltek a hatékonyság maximalizálása érdekében, beleértve a fejlett motorvezérlő rendszereket. Kifinomult kipufogógáz-utánkezelő megoldások szolgálják a maximális hatékonyságot és a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztást. A biztonságos közlekedést a legmodernebb rendszerek – ABS, EBS, tárcsafékek, menetstabilizációs program, aktív fékasszisztens és távolságtartó asszisztens – segítik.A Waberer’s megrendelői számára a legnagyobb hatékonyságot a környezet lehető legkisebb terhelése mellett biztosítja. A jelenlegi beszerzés a Mercedes-Benz által fejlesztett motorokkal hozzájárul ahhoz, hogy a Waberer’s folyamatosan csökkentse a kamionok üzemanyag-fogyasztását. A flotta 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása 2014 első félévében csaknem 3 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához képest. Mivel a Waberer’s kamionok évente mintegy 500 millió kilométert tesznek meg Európa útjain, több millió literrel kevesebb gázolajat égettek el, és sok tízezer tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátottak ki, mint az előző évnek ebben a szakában.

Sztrádák fókuszban - a horvátoknál is

2014.12.11.
A miniszter leszögezte, hogy van alternatívája a autópálya-koncessziónak, de az nagyon sokba kerül. Az üzemanyagárak emelésén kívül az állam kevesebbet fektetne a Horvát Vasutak (HZ) és a Horvát Autóutak (HAC) infrastruktúrájának fejlesztésébe és az üzemeltetés 40 milliárd kunával többe kerülne.– Nincs több varázspálcája Horvátországnak – tette hozzá. A miniszter emlékeztetett, hogy péntek, december 12-e az ajánlati határidő a pályázatok leadására. Lapértesülések szerint három nemzetközi cég jelentkezését várják a tenderre: a brit Goldman Sachs Internationalt, az ausztrál-központú Macquari Grouptot és az osztrák Strabagot.A miniszter kijelentette, azt a pályázót választják, amelyik a legmagasabb árat ígéri. Az autópályák koncesszióba adása csökkentené az ország nettó külföldi tartozását, de az államadóságot is, amely az ország történelmében először 7 százalékkal zsugorodna – írta a lap.A horvát kormány 2013 júliusában fogadta el a horvát autópályák vállalat (HAC) és a Rijeka autópálya vállalat (ARZ) koncesszióba bocsátásról szóló tervet. Az üzemeltetési pályázatot pedig, még tavaly októberben írták ki.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója