Akio Toyoda versenypályán teszteli a hidrogénhajtású belsőégésű motorral hajtott Corollát

2021.09.24.
Az autót versenykörülmények között tesztelő pilóták egyike nem más, mint a vállalat világszintű elnöke, Akio Toyoda. Mindez kiváló lehetőséget nyújt annak megismerésére is, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk a teljes karbonsemlegességet jelentő hidrogén-alapú társadalom felé vezető úton.  A versenysorozatra felkészülve a Toyota tesztelte az Ausztráliában előállított, lignitből származó hidrogén tengerentúli szállítását a Kawasaki Heavy Industries közreműködésével épp úgy, mint a tiszta hidrogén Japán területén belül történő szállítását bioüzemanyaggal és üzemanyagcellás elektromos teherautók segítségével. A versenyeket követőn a célirányos fejlesztéseknek köszönhetően a Toyota javítani tudta a jármű képességeit, fokozva a teljesítményt és lerövidítve a hidrogéntartályok feltöltésének idejét, ráadásul egy új kapcsolódó rendszert is sikerült bemutatni. A Toyota a Hankook által támogatott Super Taikyu Széria 2021 bajnokság ötödik fordulójában, az ötórás Suzuka S-tai versenyen is rajthoz áll a fejlesztés alatt álló hidrogénmeghajtású motorral szerelt járművel. A hidrogénnel hajtott belsőégésű erőforrás a Toyota karbonsemleges mobilitást célzó törekvéseinek készült. Ahogyan a harmadik és negyedik fordulóban, úgy ezúttal is az ORC ROOKIE Racing csapatának színeiben áll majd rajthoz az autó, és maga Akio Toyoda, a Toyota vezetője is részt vesz a versenyen pilótaként. Különböző iparágakból érkező emberek nagy akaraterővel és szenvedéllyel vetették bele magukat a közös munkába, szembenézve az új kihívásokkal annak érdekében, hogy a hidrogénhajtású motorral szerelt versenyautókkal hozzák közelebb a karbonsemleges hidrogén-társadalom megvalósítását. A Fuji Speedwayen rendezett versenyen a Toyota a hidrogén használatát próbálta ki a versenyautóval, majd az azt követő Autpolisban tartott megmérettetésen már a hidrogén előállítása terén próbálta növelni a lehetőségeket. A suzukai viadalon ezúttal a szállítás kihívásával néznek szembe. Egészen pontosan ausztrál lignitből előállított hidrogént használ majd autójának meghajtására a Toyota az ötödik fordulóban. Ez a hidrogén három vállalat közös segítségével jut majd el Japánba, majd azon keresztül a verseny helyszínére. Ezek pedig a következők: a Kawasaki Heavy Industries, Ltd. (Kawasaki Heavy Industries), az Iwatani Corporation (Iwatani), és az Electric Power Development Co., Ltd. (J-Power). A Toyota vállalja a tiszta hidrogén-társadalom megvalósításának kihívását, méghozzá a hidrogén szállítása közben Japánban kibocsátott széndioxid mennyiségének csökkentésével is. Mindezt bioüzemanyaggal hajtott és üzemanyagcellás teherautók használatával éri el az autógyártó. Ami a járműveket illeti, a rugalmas fejlesztés révén elősegítik a további fejlődést, és új, összekapcsolt rendszereket vezetnek be a fejlesztési helyszíneken, amelyek hozzájárulnak a járművek továbbfejlesztéséhez. A Fuji Super TEC 24 órás viadalon való részvétel óta a mérnökök számos problémát fedeztek fel, amelyek megoldásában is egyre gyorsabbak lettek. A Toyota továbbra is együttműködik majd más iparágakkal annak érdekében, hogy a projekt keretében felfedezett problémákra megoldást találjon. A hidrogén tengerentúli szállítása A Kawasaki Heavy Industries – amely a Toyota segítségére lesz a hidrogén szállításában – több mint 30 évvel ezelőtt kezdett el hidrogéntartályokat építeni rakétaüzemanyag szállítása érdekében, és azóta is folyamatosan fejleszti a hidrogéntechnológiáját. 2016-ban az Iwatanival, a J-Powerrel és más vállalatokkal együtt létrehozták a HySTRA technológiai kutató szövetséget, és azt tervezik, hogy az Ausztráliában bányászott olcsó, és nagy mennyiségben jelen lévő lignitből gazdaságos hidrogént állítanak elő, amit aztán Japánba szállítanak. A 2022-es pénzügyi évben arra tesznek majd kísérletet, hogy a világ első cseppfolyósított hidrogénszállító-hajójának segítségével – amely a Kawasaki Heavy Industries technológiáját használja – hidrogént szállítanak majd Ausztráliából Japánba. Ez a kísérlet nem csupán „szállítási”, hanem „tárolási” oldalról is kihívást jelent, hiszen a hidrogént folyadékká kell alakítani. A 2020-as évek közepén egy nagymennyiségű cseppfolyós hidrogén szállítására alkalmas szállítóhajó is épül majd, amely 10.000 tonna hidrogén szállítására képes egyszerre. 2030-ig pedig 225.000 tonna hidrogén szállítását tervezik Ausztráliából egy teljesen kiépített kereskedelmi ellátási lánc keretein belül. Becslések szerint Japánnak körülbelül 3 millió tonna hidrogénre lesz igénye 2030-ban, 2050-ben pedig 20 millióra növekszik ez a szám. Ahogyan növekednek az igények, úgy válik szükségessé, hogy Japánon kívülről is nagy mennyiségben szerezzenek be hidrogént. A Kawasaki Heavy Industries, az Iwatani, és a J-Power a hidrogén levegőben történő szállításával is kísérletezik Ausztrália és Japán között, és ők biztosítják majd a Toyota számára szükséges hidrogén egy részét a Super Taikyu Sorozat 2021 ötödik fordulójára, a Suzuka S-tai versenyre. A hidrogén helyben történő felhasználása közben a három vállalat és a Toyota konkrét jövőbeli terveket oszt majd meg egymással a hidrogén szállításával és használatával kapcsolatban. Ezenkívül fontolóra vesszük a Suiso Frontier által szállított hidrogén felhasználását a Super Taikyu Sorozat 2022-es évadában. A 2020-as évek közepére a Toyota azt tervezi, hogy egy cseppfolyós hidrogén nagymennyiségű szállítására alkalmas szállítóhajó segítségével folytatja tovább a hidrogén-társadalom megvalósításának érdekében tett erősfeszítéseit. A hidrogén szállítása Japánon belül A Super Taikyu Sorozat 2021-es Suzuka S-tai versenyén kétféle hidrogént használnak majd a hidrogénhajtású motorral szerelt versenyautónkhoz: Ausztráliából importált, lignitből származó hidrogént és a Namie városában található Fukushima Hydrogen Energy Research Field (FH2R) által előállított tiszta hidrogént. Az ausztrál hidrogént a Commercial Japan Partnershio (CJPT) kis, üzemanyagcellás teherautói szállítják majd a Suzuka versenypályához, míg az F2HR hidrogénjét a Toyota Transport bioüzemanyaggal hajtott teherautói viszik majd a helyszínre. Ezzel a Toyota hozzájárul a tiszta hidrogén-társadalom megvalósításához azáltal, hogy a tengerentúli szállítás mellett bővíti a lehetőségeket a Japánon belüli szállítás területén is. A Super Taikyu Sorozat 2021 ötödik fordulóján, a Suzuka S-tai versenyen használt hidrogén előállítása és szállítása A hidrogénhajtású motorral szerelt járművek fejlesztése érdekében a Toyota már részt vett a Fuji Super TEC 24 órás versenyen és a Super Taikyu versenyen Autpolisban, és az utóbbi óta eltelt másfél hónapban a vállalat mérnökei azon dolgoztak, hogy továbbfejlesszék a versenyautót. Ennek köszönhetően sikerült egy benzines motor teljesítményszintjére emelni az erőforrás teljesítményét. Az utántöltési idő tekintetében is előrelépés történt, hiszen ezentúl mind a két oldalról tölthetők a tartályok, ezzel az Autopolisban tartott versenyen tapasztalt három percével szemben immár két perc alatt tele lehet tölteni az autót hidrogénnel. Ezenkívül a fejlesztési oldalon új, összekapcsolt rendszer készült, amely lehetővé teszi nagyobb mennyiségű, pontosabb adatok gyűjtését, ráadásul gyorsabban. A kapcsolódási technológiák felgyorsítják a fejlesztést, de a motorsportban szerzett tapasztalatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben még jobb autók készülhessenek. Az Autopolis óta eltelt körülbelül 6 hétben történt fejlesztések Teljesítmény: Egy benzines erőforrás teljesítményszintjére növelt hajtóerő. Utántöltés ideje: A jármű mindkét oldaláról történő tankolás csökkentette az üzemanyag-feltöltéshez szükséges időt a csatlakoztatástól a hidrogénállomás csövének leválasztásáig. (Az újratöltés a Fuji Speedway-en 5 percet, az Autopolison 3 percet vett igénybe, Suzukában pedig előreláthatóan csak 2 percet vesz majd igénybe.) A Toyota folytatja az együttműködést az érintettekkel, hogy jobbá tegye és felgyorsítsa a hidrogénhajtású motorok fejlesztését a motorsport kemény körülményei között, és iparágakon túlnyúló barátságokat hozzon létre, ezzel segítve egy jobb hidrogén-társadalom létrehozását. Európai és magyarországi Toyota modell lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Zöldséget termesztenek autóikon a taxisok

2021.09.24.
Fotókat ITT, a Heute oldalán nézheti meg. A thaiföldi lezárások a taxiipart is súlyosan érintették. Nincsenek turisták, nincsenek taxik: Bangkok színes taxijai a koronavírus kitörése óta hatalmas válságot élnek át. Eddig, mert a sofőrök új bevételi forrást fedeztek fel: a mini veteményeskertek nemrég kivirágoztak a taxik tetején és motorháztetőjén, ami új bevételt hozhat a munkanélküli sofőröknek. . A fekete ponyvákat bambuszkerettel rögzítették és földdel borították. A rajtuk termő padlizsán, paprika, uborka, cukkini és bazsalikom segíteni fog a munkanélküli sofőrök és alkalmazottak táplálkozásában. Ha a termés jól alakul, a többletet a helyi piacokon értékesítik. "Ez az utolsó alternatívánk" - magyarázza Thapakorn Assawalertkul.  Ő az egyik tulajdonosa a "Ratchapruk Taxi Garázsnak", amely jelenleg összesen 2500, a szövetkezetek használaton kívüli autójával rendelkezik. Jelenleg csak 500 autó közlekedik Bangkok utcáin. Ezenkívül a járművek nagy részét még nem fizették ki, és a volt taxisok többsége elhagyta Bangkokot, hogy szülőfalujába menjen. A mini kertek nem okozhatnak kárt az autókban- írja az osztrák honlap. Hiányzó utasok Tekintettel a gyorsan növekvő koronavírus-esetekre, Thaiföld szigorú intézkedéseket fogadott el, beleértve az éjszakai kijárási tilalmat is.  A turisták, akik általában a bangkoki taxis üzletág fő ügyfelei, a királyságra vonatkozó szigorú belépési szabályok miatt majdnem nullára estek vissza.
Címkék: 

Halálos baleset történt este az 51-es főúton

2021.09.23.
 A helyszínelés félpályás útlezárás mellett folyik. A forgalmat rendőri irányítás segíti.

Elektromos BMW-t kapott a pápa

2021.09.23.
Az elektromos, kompakt BMW i3 modellt egyedivé tették. Az autó rendszámtábláján a hagyományos vatikáni jelzés, az SCV látható, színe pedig teljesen fehér. A BMW ajándéka pozitív reagálás a pápa által kiadott  "Laudato Si '" enciklikában üzenetére, amelyet az egyházfő a környezet védelmének szentelt. Az i3 valójában nemcsak elektromos meghajtást alkalmaz, hanem követi az úgynevezett "holisztikus és körkörös megközelítést", amely alapján a az autó a használat közbeni zéró emisszión túl a teljes életciklusa során tiszta energiát használ fel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szóljon a bugi - jön a Lada Buggy

2021.09.23.
A Togliatti Állami Egyetem és az F-Design Tuning Tervező iroda a Lada Niva platformjára felépített buggy-t fejlesztett ki. Hogy az autó tömeggyártásba kerül -e, még nem tudni.A buggy sárgumikat, műanyag tetőt és egy kis csomagtartót kapott. Az autónak nincs hagyományos ajtaja és ablakai sem.   Az új jármű műszaki paraméterei ismeretlenek. Azt viszont tudni, hogy a standard Lada Niva SUV 1,7 literes, 129 Nm nyomatékú, 83 LE teljesítményű benzinmotorral van felszerelve, ami ötfokozatú kézi sebességváltóval és összkerékhajtással párosul. A Lada Niva tengerparti terepjáróvá alakításának ötlete nem új keletű. Például az F-MotorSport mérnöki cég és Victor Puntus tervező már részt vett egy ilyen kísérleti autó létrehozásában. Pénzhiány miatt azonban megszűnt a projekt finanszírozása. A mostani, szokatlan prototípus további sorsa, jövője még ismeretlen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

BMW ti történelem

2021.09.23.
Nemrég járt nálam a BMW 128ti tesztautó, és elgondolkodtam. Vajon miért várják az újságíró kollégák, hogy egy ’ti’ modellnévvel ellátott változat egy kihegyezett hot hatch vadságát hozza? Legjobb emlékezetem szerint a ti betűpárost az enyhén sportosított, de még nem M-es modellekre alkalmazták a bajorok történelmében, és ennek a 128ti is tökéletesen megfelelt. Egy hétköznapokban is kényelmesen, nyugodtan használható hatchback, ami azért finoman duruzsol alattunk, és ha úgy akarjuk, szörnyen jót lehet autózni vele, mert egyébként minden más szempontból kikezdhetetlen. Nem durrog, nem tépi a kormány a kezünket, de erre nem is mindenkinek van igénye. BMW 1800 TI Szóval felcsaptam az online történelem könyvet és elkezdtem kutatni, hogy miről is szól a ti modellnév. Nyílván érdemes a kezdetektől indulni, amiért egészen 1963-ig kell visszakanyarodni, a legendás 1800 TI-ig. Nagybetűkkel, bizony. A betűpáros a Turismo Internazionale rövidítése, és a sportosabb modell megkülönböztetésére szolgált. Mit sportosabb? Az utcai 1800TI tulajdonképpen egy homologizációs autó, és csak azért született mind a 200 példány, hogy a Monte Carlo Rallyn vagy a Nürburgringi 24 óráson versenyezhessenek a bajorok. Igazi sleeper volt, motorterében a legendás 1,8 literes, négyhengeres M10 motorral, 110 lóerőre pumpálva az Alpina által. BMW 2002 tii Azonban talán még ismertebb a BMW 2002TI, 2002tii és 2002 Turbo modellcsalád. Míg az első 118 lóerőt teljesített a 2,0 literes motor megnövelt kompressziója és dupla karburátora miatt – és még automata változatban is elérhető volt –, addig a 2002tii már 128 lóerőt teljesített a Kugelfischer mechanikus üzemanyag befekecskendezésnek köszönhetően. A nagyfiú a kínálatban itt sem a ti modell volt, hanem a Turbo. A világ első sorozatgyártott turbós kocsija, a maga szexi lökhárítójával és 168 lóerős teljesítményével. 1973-ban!!! BMW 323ti Aztán az E36 szériára még tovább puhult a ti modelljelölés. Olyannyira, hogy a „vegyél egy igazi BMW-t” szellemes poénok központjában álló 3-as kompaktokra akaszották rá. Már a 318ti is egy nagyon jól használható, takarékos modell volt, egy fokkal sportosabb külsővel, de a 323ti vitte csak igazán tovább a modellnév mögötti filozófiát. Erős motor, könnyű kaszni, kompakt méret és hátsókerékhajtás. Mostanra kedvelt driftalap a maga 2,5 literes, 170 lóerős sorhatosával, ráadásul a rövidebb tengelytáv, és még rövidebb far miatt jól rá lehet autózni a máriapócsi falakra is vele. BMW 325ti Talán maga a BMW is megbánta már az E46 Kompakt generációjának körlámpáit, de az biztos, hogy felhívta magára a figyelmet, mint az új 4-es széria. Pedig még a legalapabb 316ti alá is a korszak legjobb futóművét szerelték, „M-pakettel” pedig egész jól kiadta a forma – legalább is hátul. A 318ti 2,0 literes motorjában már némi erő is lakozott, de a 325 okozott csak valódi meglepetéseket a lámpánál. Sorhatos motorja 190 lóerőt teljesített. Mégis, talán a Kompakt szériák miatt gondolta úgy a BMW, hogy itt az ideje jegelni ezt a modelljelölést. BMW 1 tii 2007-ben is csak koncepcióautó formájában tért vissza a jelölés, egészen pontosan 1 tii-ként. Szerettek volna egy sportosabb modellt, amit még nem az ultra exkluzív 1M, de nem is egy bolttúrás alapmodell. Ismerős a recept? Ekkor alkották meg a sportosabb lökhárítókkal, és még sportosabb csíkokkal rajzolt 1 tii-t, odabent alcantara borításokkal, kagylóülésekkel és fehér műszercsoporttal. Azonban a teljesítményadatoknál megbukott a projekt. Állítólag a turbós négyhengeres motor nem múlta volna felül a hathengeres 135i-t, így nem igazán látták benne a piaci rést. BMW 128ti Most pedig itt vagyunk, 2021-ben tovább folytatódik a ti modellnév története a a BMW vadiúj 1-es hatchbackjén. Imádtam minden együtt töltött napot vele, viszont mára talán nem sokan emlékeznek az 1800TI, vagy a 2002TI által kitaposott útra, amit ide vezetett. Ezért is szerettem volna ennek egy külön cikket szánni. Ugyanúgy megkapjuk a finoman harapós, turbós, négyhengeres motort, a zseniális kormányzást, és tűpontos futóművet. Mindezt egy prémium autó nyújtotta kényelemmel, használhatósággal. No, persze nem harapja le a fejünket, ahogyan azt olyan sokan várták. De tényleg baj ez? További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A vasutat állítja a kormány a közlekedésfejlesztés középpontjába

2021.09.23.
Hozzátette, a kormány a vasúti járművek minőségi cseréjére kétezer milliárd forintot költ 2030-ig a vasút versenyképességének megerősítése és az utasok színvonalas kiszolgálása érdekében. A vasúti járműállomány átlagéletkorát 25 év alá csökkentik, és törekednek az utasigényekhez illeszkedő, hatékonyan üzemeltethető, korszerű járműállomány kialakítására - mondta az ITM államtitkára. Schanda Tamás rámutatott: a patrióta gazdaságpolitika egyik fontos eleme a hazai kapacitás kiépítése főleg azokban az ágazatokban, amelyekben világszínvonalú termékek előállítására volt képes az ország. Ezzel a nemzetközi piaci pozíciók visszaszerzésén, az exportképes vállalkozások számának növelésén túl az ország önellátási képességét is erősíteni lehet. A védelmi ipar és a buszgyártás mellett ilyen szektor a vasúti járműgyártás - tette hozzá. Az ITM államtitkára elmondta, hogy az IC+ vasúti járműveket a nemzeti vasúttársaság saját maga fejlesztette és gyártja, ezek nemzetközi szinten is versenyképes színvonalúak. A több mint 40 milliárd forintból elkészülő első 90 darab IC+ jármű gazdaságstratégiai, iparpolitikai célokat is szolgál. Az új flotta több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal épül, a gyártás során 250 munkavállalónak ad közvetlenül munkát a vasúttársaságnál, és legalább ugyanennyinek közvetve. A magyar vasúti kocsi mintegy harmadával olcsóbb a piacon elérhető, hasonló tulajdonságokkal rendelkező járműveknél - emelte ki az államtitkár. Ismertetése szerint az utasok már 55 IC+ kocsival találkozhatnak, ezek közül 20 nemzetközi forgalomban is közlekedhet, 35 pedig másodosztályú, többcélú vasúti kocsi. Schanda Tamás szólt arról, hogy Magyarországon az eddigi gazdaságvédelmi intézkedések eredményesek voltak, megvédték a munkahelyeket. A mostani időszak már a gazdaság újraindításáról szól. Hangoztatta: a magyar válságkezelés a világ élvonalához tartozik, ennek köszönhető, hogy a gazdaság teljesítménye meghaladja a válság előtti szintet, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, szemben az EU ennél alacsonyabb, 13,2 százalékos GDP-növekedésével. Magyarország az elsők között lábalt ki a válságból. Jelezte, a gazdaságot újraindító intézkedéseknek köszönhetően 2021-ben 5,5 százalék felett is bővülhet a magyar gazdaság, így visszatér az 5 százalék körüli növekedési ütemhez. Emlékeztetett, hogy 2018-ban 5,4 százalékkal, 2019-ben pedig 4,6 százalékkal nőtt a gazdaság. A kormány megszorítások helyett munkahelyteremtéssel, gazdasági fejlesztésekkel, a családok támogatásával, valamint adócsökkentéssel kezeli a válságot - szögezte le az államtitkár. Juhász Roland, a miniszterelnöki kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, a kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a nemzeti vasúttársaság az utasok számára vonzó, modern, akadálymentes járműállománnyal rendelkezzen. Éppen ezért minden eszközzel támogatják a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsi gyártását célzó programját. Az IC+ kocsik kormányzati támogatással megvalósuló sorozatgyártása számos gazdaságstratégiai célt szolgál, a beruházás egyebek között munkahelyeket teremt, gyarapítja a nemzeti vagyont, továbbá hozzájárul a gazdaság újraindításához - hangsúlyozta Juhász Roland. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a korszerű járműpark mellett megfelelő vasútipálya-hálózatra is szükség van. Az IC+ járműcsaládon belül dolgoznak egy modern vezérlőkocsi prototípus létrehozásán, jelenleg a tervezésnél tartanak, várhatóan 2024-ben készül el az első jármű. A MÁV közölte, hogy a vasúttársaság a következő három szombaton, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon mutatja be a teljes IC+ családot az utasoknak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A magyarok többsége kivetkőzik önmagából vezetés közben

2021.09.23.
Hazánkban 2020. év végén megközelítőleg 4 millió személygépjármű vett részt a közúti közlekedésben, és ahogy nő az autók mennyisége, úgy emelkedik a közúti balesetek száma is. Egyre több panasz hangzik el autósok, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok szájából egyaránt, hogy veszélyes a hazai közlekedés, amelyben legfőbb kockázatként az emberi tényezőket emeljük ki.A Magyar Suzuki és az Ipsos reprezentatív kutatásából. kiderül, hogy a magyarok 84%-a éretlennek tartja a hazai közlekedési kultúrát, 21%-a pedig nagyon rossznak, amit leginkább a szabályok nem megfelelő betartásával, a közlekedők türelmetlenségével és figyelmetlenségével indokolnak. A Magyar Suzuki kutatásában részt vevők 75%-a szerint a közlekedés során elengedhetetlen a szabályok maradéktalan betartása, mindazonáltal 73%-úgy véli, sok baleset a KRESZ figyelmen kívül hagyása miatt következik be. Mindez arra enged következtetni, hogy a felelős gondolkodás és viselkedés között rejlik bizonyos fokú ellentmondás. A szabályok csak a lehetséges büntetések miatt léteznek? A magyar és európai kutatási eredmények egyaránt alátámasztják, hogy a KRESZ szabályaira sokan csak irányadóként tekintenek. Az európai autóvezetők 52%-a azért sérti meg a közlekedés szabályait, mert azokat nem mindig érzi koherensnek vagy az adott helyzethez megfelelőnek. 29%-uk véli úgy, hogy bizonyos szabályok csak azért vannak, hogy büntetéseket, bírságokat szabhassanak ki miattuk. 22%-uk annyira ébernek tartja magát, hogy nem kell betartaniuk bizonyos szabályokat. 10%-ukúgy gondolja, mindenkinek a saját szabadsága eldönteni, betartja-e a KRESZ előírásait. 9%-ukpedig saját tapasztaltságával indokolta a szabályszegéseket. Talán mindezek ismeretében nem véletlen, hogy az Európai Bizottság kutatásai szerint a balesetek 90%-át emberi hiba okozza. Az ORFK 2020-as statisztikáiból pedig az derült ki, hogy a személysérüléses közúti balesetek kétharmadáért a személygépkocsivezetők tehetőek felelőssé. Megváltozik a viselkedünk vezetés közben? Mégis, mintha nem látnánk ebben sem objektíven, hiszen az európai megkérdezettek 66%-a gondolja úgy, hogy valószínűtlen, hogy az ő viselkedése miatt történhet baleset és csak 34% tekinti elképzelhetőnek, hogy ő lehet a hibás. Mindeközben a megkérdezettek 76%-a figyelmesnek, 58%-uk nyugodtnak, 28% pedig udvariasnak vallotta magát vezetés közben. A többség úgy vélte, és ebben a magyar sofőrök véleménye is megegyezett, hogya többi sofőr felelőtlen (46%), stresszes (32%), agresszív (27%) vagy éppen veszélyes (26%), ha beül a kormány mögé. A közlekedés azonban, legyen szó bármelyik formájáról, a felkészültség mellett igényli az alkalmazkodóképességet, az egészséges önbizalmat, a kipihentséget és a higgadt lelkiállapotot. Gyakran saját felelőtlenségünk miatt mi magunk rontunk a reakcióidőnkön és éberségünkön. Már gyermekkorban szükséges a szabályok ismertetése Az emberi tényezők mellett fontos a közlekedési szabályok intézményesített és minél korábbi oktatása. Fontos, hogy az autógyártók is szerepet vállaljanak a lakosság edukálásában, véli a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője, Bonnár-Csonka Zsuzsanna. „A biztonság a közlekedésben és a mindennapi életben egyaránt a felelős magatartáson alapul, éppen ezért ennek fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmet.Tavaly például egy hibrid Suzuki Vitara személyautót ajánlottunk fel a Magyar Vöröskereszt esztergomiszervezete számára, az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is jelentősvállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen.Így még több diák kerül közelebb ahhoz, hogy mielőbb sikeres KRESZ vizsgát tehessen és megfelelő háttértudással rendelkezzen a biztonságos közlekedéshez. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a felelős közlekedés írott és íratlan szabályainak megismerését nem lehet elég korán elkezdeni.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kínai SUV lesz a smartból

2021.09.23.
Ugyanakkor ekkora átalakulásra talán senki sem gondolt. Úgy tűnik, hogy mostantól elfelejthetjük a márka mini városi autós imidzsét, és a smart autói mostantól nem csak szegmenst váltanak, de drasztikusan növekednek is. Legalább is erre enged következteni az új korszakjuk első koncepciója, a Concept #1, amit a Müncheni Autószalonon lepleztek le. Ez már nem az a cuki apróság, amit megszokhattunk tőlük, hanem egy kompakt, városi crossover, természetesen az anyamárka Mercedes tipikus vonásaival. Mind a hosszan elhúzott lámpák, mind a C-oszlop tipikus jegyek, ahogy odabent is felismerhetően merci-vonalakkal dolgoztak. Nem különsebben egyedi teremtés, amit sajnálhatunk, ugyanis az eddigi smart modellek hatalmas karakterek voltak, minden jegyükben egyedi és szeretnivaló autók. Pedig a formatervezés részét továbbra is a Mercedes viszi tovább, a mérnöki munka viszont a Geely kezében lesz. Így már egyértelmű, hogy kizárólag villanyhajtást kapnak majd az újkori smartok, bár a teljes elektromos átállást már 2019-ben véghez vitte a márka, szinte az elsők között. Hogy mi értelme még egy EQA-hoz közelítő dimenziókkal rendelkező modellt bemutatni cégcsoporton belül, azt nem feltétlenül értem, viszont az tény, hogy a kettőnek nem sok köze lesz egymáshoz a lemezek alatt. Így eldőlhet, hogy melyik tud jobb lenni, ugyanabban a szegmensben. Ráadásul később ugyanezt a smart padlólemezt a kisebb Volvo modellek is örökölhetik. Egyelőre nem sok érdemi infót tudni a sorozatgyártásra szánt változatról, de a tanulmányautó alapján mutatós felniket, hatalmas tetőablakokat, és díszes utasteret várhatunk, ami a gyáriak szerint nagyobb autók térkínálatával rendelkezik majd. Rendelhető lesz majd hozzá egy okos app, amivel a telefonunkból kulcsot varázsolhatunk, és a frissítéseit már felhőn keresztül kapja. Először 2023-ban léphet majd piacra a kész verzió, mind Európában, mind Kínában, az Egyesült Államokba viszont nem tér vissza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Változásokat vezetnek be a Monacói Nagydíjon

2021.09.23.
Minderről Stefano Domenicali, a Formula-1 elnök-vezérigazgatója beszélt a CNN csatornának. "Monaco is háromnapos hétvége lesz, azaz pénteken, szombaton és vasárnap rendezzük majd a szabadedzéseket, az időmérőt és a futamot" - mondta az olasz sportvezető. A hercegségbeli viadalon - mely minden évben az egyik legtöbb hírességet vonzó hétvégéje a száguldó cirkusznak - tradicionálisan csütörtökön volt az első két szabadedzés, hogy aznap este a csapatok és a megjelent vendégek nyugodtan elengedhessék magukat a pénteki szünnap előtt. A Forma-1-ben jövőre a tervek szerint rekordot jelentő 23 futamot rendeznek majd, az F1 vezetősége a nemzetközi szövetség (FIA) motorsport-világtanácsának október 15-i ülése utánra ígérte a versenynaptár bejelentését. Az idei 22 futamos vb-n sincs még minden viadalnak házigazdája: a november 19-21-i hétvége sorsa bizonytalan, mivel a koronavírus-járvány miatt az ausztrálok visszaléptek a rendezéstől. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója