Világújdonsággal érkezik a Toyota új hibrid kisautója

2021.08.13.
A 2011-ben, a nagy kelet-japán földrengés évében bemutatott ötajtós Toyota Aqua a kategóriateremtő Prius kultuszát volt hivatott megismételni a B-szegmensben. A világ számos nagy piacán (Észak-Amerikában egyenesen Prius C – mint ’Compact’ – néven) forgalmazott modell akkora volt, mint a Yaris, hibrid hajtáslánca megegyezett a vele egyidőben debütáló Yaris Hybridével, formavilága pedig leginkább egy nyújtott Toyota Aygót idézett. Ennyi egyezés mellett nem csoda, hogy Európában nem értékesítették a modellt. Japánban azonban rendkívül népszerűnek bizonyult, három éven át vezette az újautó-eladások rangsorát. Érdekesség, hogy tíz éven át forgalmazták a modellt: ez rendkívül hosszú idő egy átlagos kisautó esetében, ám az Aqua-t eleve úgy harangozták be, hogy megérkezett „a következő évtized kisautója”, és hazai piacán be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. A most bemutatott, második generációs Aqua esetében ugyanezt a szlogent hangoztatja a Toyota, ám ezúttal verhetetlen adut tart a kezében a modell: a világ legfejlettebb, új generációs akkumulátor-technológiáját. A hagyományos nikkel-hidrogén akkumulátorok esetében az elektrolitban úszó anód és a katód között egy elválasztó, szigetelő réteg húzódik. Ezt a csomagot két oldalról egy-egy áramgyűjtő réteg fogja közre, majd ezt a többrétegű szendvics-szerkezetet helyezik el az akkumulátorcellában. A bipoláris nikkel hidrogén akkumulátorban ezzel szemben az áramgyűjtő egyben az akkumulátorcella falaként is szolgál. A köztes réteget kiiktatása magától értetődően csökkenti (mintegy 40 százalékkal) az akkumulátor helyigényét, a technológiának azonban nem ez az egyetlen előnye: a rendszeren nagyobb áramerősség folyhat át, ezért a teljesítménye nagyságrendileg másfélszer akkora, mint egy azonos számú cellából álló, hagyományos nikkel-hidrogén akkumulátoré. Ez a két technológiai előny együttesen azt jelenti, hogy a bipoláris akkumulátor azonos méretben kétszer akkora teljesítményre képes, mint egy előző generációs egység. A felhasználó szempontjából ez egyrészt dinamikusabb gyorsítóképességet, és jobb gázreakciót, másrészt azonos akkumulátor-térfogatra vetítve nagyobb kapacitást, ezáltal hosszabb tisztán elektromos hatótávolságot jelent. Egy modern Toyota öntöltő hibrid már a jelenleg alkalmazott akkumulátor-technológiával is képes városban az üzemidő körülbelül 70 százalékában kizárólag villanymotorja segítségével haladni, az Aqua esetében pedig még kedvezőbb lesz ez az arány, és ezzel párhuzamosan még tovább csökken a hajtáslánc üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása. A technológiát a világon elsőként alkalmazó, második generációs Toyota Aqua mintegy 20 százalékkal takarékosabb elődjénél, a globális WLTC norma szerint mért, vegyes üzemű átlagfogyasztása mindössze 2,8 liter/100 km! A bipoláris nikkel-hidrogén akkumulátor nagyobb teljesítménye egyéb előnyökkel is jár. Az Aqua például alapfelszerelésként kínálja a 100 voltos fedélzeti váltóáramú elektromos csatlakozót, amelyről gyorsan tölthetők a mobiltelefonok, vagy működtethetők elektronikus készülékek. Sőt, áramszünet esetén az autó vészhelyzeti áramfejlesztő üzemmódba kapcsolható, és ilyenkor akár 1500W teljesítményű háztartási berendezések – vízforralók, hajszárítók vagy szerszámok – üzemeltetésére is alkalmas. Emellett az Aqua az első olyan Toyota, amely alkalmas az egypedálos vezetésre: Power + üzemmódban olyan erőteljes (az előző generációs rendszernél akár kétszer intenzívebb) lassításra képes a regeneratív fékrendszer, ami a hétköznapi forgalmi helyzetek túlnyomó részében szükségtelenné teszi a fékpedál használatát. Ráadásul az Aqua elektromos összkerékhajtással is rendelhető: az E-Four rendszerben az első kerekeket hajtó öntöltő hibrid hajtáslánc kiegészül egy további villanymotorral, amely közvetlenül a hátsó kerekeket hajtja meg. Szintén az új generációs Aqua az első olyan városi Toyota modell, amely megkapta a fejlett Teammate parkolórobotot és parkolástámogató fékrendszert: az előbbi funkció képes teljesen önállóan bemanőverezni a járművet a kiszemelt parkolóhelyre, míg az autonóm fékrendszer a jármű  360 fokos környezetében (azaz nem csak elöl és hátul, de oldalt is) észleli az akadályokat, és megakadályozza az ütközést. Az izgalmas, előremutató funkciókat felvonultató Aqua európai forgalmazására ugyan csekély az esély, ám mivel a modell ugyanarra a modern architektúrára épül, mint az új generációs Toyota Yaris, jók az esélyek arra, hogy akár már az első modellfrissítés alkalmával megjelenjen Európában a Toyota új akkumulátor-technológiája, és annak járulékos előnyei. Tömeg és méretadatok:   Toyota Aqua Toyota Yaris Tengelytáv (mm) 2600 2560 Hosszúság (mm) 4050 3940 Szélesség (mm) 1695 1745 Magasság (mm) 1485-1505 1470 Menetkész tömeg (kg) 1080-1405 940-1180   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

608 lóerős csúcsváltozattal búcsúzik az Acura NSX

2021.08.13.
Az NSX-nek is meg vannak számlálva a napjai, ugyanis 2022-ben befejezik a gyártását, de addig még van egy nagy durranása a modellnek: a most bejelentett Type S csúcsváltozat. Az ikerturbós, 3,5 literes, V6-os benzinmotorból és a három villanymotorból álló hajtáslánc teljesítményét a Honda mérnökei 580-ról 608 lóerőre, nyomatékát 655-ről 667 Nm-re emelték az új turbók és injektorok segítségével, de az akkumulátor kapacitását is 20 százalékkal megnövelték. Áthangolták a futóművet és a négyféle vezetési üzemmódot, ezen kívül elöl 1, hátul 2 centivel lett szélesebb a nyomtáv, a 9 fokozatú dupla kuplungos váltó 50 százalékkal gyorsabban vált fel. Az NSX Type S nagyobb légbeömlős első lökhárítóval, új ötküllős felnikkel, NSX-logós vörös féknyergekkel, szénszálas diffúzorral, tetővel és küszöbökkel gazdagodott a normál változathoz képest, de rendelhető egy szénszálas Brembo féket, motorburkolatot és egyéb kiegészítőket tartalmazó Lightweight csomag is, amellyel további 26 kilót le lehet faragni a tömegből. Összesen 350 darabot fognak gyártani az NSX Type S-ből, ebből 300-at az Egyesült Államokban terveznek értékesíteni, a világ többi része pedig a maradék 50-en osztozhat. Az alapár Amerikában közel 170 ezer dollár, ami 51 millió forintnak felel meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Öthengeres legendák találkoztak az Audi Hungáriánál

2021.08.13.
1976-ban debütált az Audi első öthengeres Otto-motorja 136 lóerő teljesítménnyel az Audi 100 modell második generációjában. Az azóta eltelt 45 évben a motort folyamatosan továbbfejlesztették, többek között turbófeltöltővel, kipufogógáz-tisztítással és négyszelepes technológiával. Az egymás után kilencszer az „Év nemzetközi motorja” díjjal kitüntetett öthengeres motor 2008 óta készül az Audi Hungariánál. A 2,5 literes erőforrás, melyből már több mint 90 ezer készült Győrben az Audi RS3, a Győrben készülő RS Q3 és a TT RS modellek mellett már a Cupra Formentorban is bemutatkozott. Az ikonikus motornak az Audi quattro 40 éves jubileumának megünneplésében is fontos szerep jutott. A limitált kiadású „Audi TT RS 40 év quattro” változatból mindössze 40 darab készült, valamennyi az Audi Hungariánál. Az egyedi, alpesi fehér TT RS modellek az Audi Sport quattro S1 színvilágára emlékeztetnek, amellyel Walter Röhrl 1987-ben megnyerte a legendás Pikes Peak hegyi futamot az Egyesült Államokban. A 2,5 literes TFSI motor mindössze 3,7 másodperc alatt gyorsítja álló helyzetből 100 km/órás sebességre a TT sorozat csúcsmodelljét és 294 kW (400 LE) teljesítmény leadására képes, 480 Nm-es maximális forgatónyomaték mellett. Az utánozhatatlan hangzást az öthengeres motorra jellemző gyújtási sorrend biztosítja: 1-2-4-5-3, amely még tovább fokozza az egyedi vezetési élményt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az elmúlt 10 év legnagyobb értékesítési volumenét érték el a hazai gumigyártók

2021.08.13.
Kiemelték, a nyári abroncsok forgalma 7 százalékkal, a téli abroncsoké 30 százalékkal, míg a négyévszakos abroncsok forgalma 72 százalékkal nőtt. Tokaji Vilmos, a Continental Hungaria Kft. délkelet-európai régióért felelős értékesítési igazgatója kiemelte, bár a járvány miatt csökkent a mobilitás mértéke, az azonban jól látszik, hogy a közlekedők tartósan nem spórolnak a biztonságon. A közlemény szerint a nyári abroncsok esetében a személyabroncsok forgalma 6 százalékkal növekedett, a kistehergépjármű-abroncsok forgalma stagnált, míg a SUV abroncsok értékesítése 9 százalékkal növekedett. Tokaji Vilmos arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is jellemző a négyévszakos abroncsok vásárlásásának trendszerű növekedése, a mintegy 72 százalékos bővülésből a személyabroncs kategória 84 százalékkal, a SUV abroncsok értékesítése 96 százalékkal vette ki a részét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Toyota: hidrogénhajtású motorok az autósportban

2021.08.13.
Az első verseny, azaz a Super Taikyu Series 2021 május 21-23 között került megrendezésre a Hankook Round 3 szervezésében. A Toyota a hidrogénmotor prototípusát az autósport zord környezetében kívánja tökéletesíteni, ezáltal pedig a fenntartható és virágzó mobilitási társadalom megvalósításához szeretne hozzájárulni. A villamosított üzemanyagcellás járművekben (FCEV), mint például a Toyota Mirai modellben, olyan üzemanyagcellát alkalmaznak, amelyben a hidrogén kémiai reakcióba lép a levegőben lévő oxigénnel, a villanymotort meghajtó elektromos áram termeléséhez. A hidrogénmotorral felszerelt járművek a benzinmotorokban alkalmazottakhoz képest módosított tüzelőanyag- és befecskendező rendszerekkel, a hidrogén elégetésével termelnek energiát. A benzinmotorok esetében is jellemző a vezetés közben elégetett kisebb mennyiségű motorolaj, ezzel szemben a hidrogénmotorok működésük során nulla szén-dioxid-kibocsátással üzemelnek. A hidrogénmotorokban az égés gyorsabban történik, mint a benzinmotorokban, ami jobb reakciókészséget eredményez. A Toyota szerint a hidrogénmotorok kiváló környezetvédelmi teljesítményük mellett a vezetés élményét is gazdagíthatják, többek között a zajok és a rezgések semlegesítése révén. A Toyota régóta foglalkozik a motortechnológia innovációjával. A motorsportban való részvétele során folyamatosan finomította a technológiáit a sorozatgyártású járművekben történő alkalmazáshoz, amire a tavaly szeptemberben bemutatott GR Yaris volt az egyik példa. A Toyota a továbbiakban is alkalmazni kívánja azokat a hidrogén-biztonságtechnológiai ismereteket, amelyeket az üzemanyagcellás járművek fejlesztése és a Mirai modell forgalmazása során halmozott fel. A tervek szerint a hidrogénmotoros autót a versenyek során a Namie városában található Fukushima Hydrogen Energy Research Fieldben előállított hidrogénnel tankolják majd. A Toyota céljai között szerepel a hidrogéninfrastruktúra bővítése is a hidrogén használatának előmozdításával. Ehhez a cég minden érintett féllel folytatni akarja a Tohoku régió gazdasági helyreállítására és újjáélesztésére irányuló erőfeszítéseket. A Toyota megerősítette a szén-dioxid-semlegesség elérésére irányuló erőfeszítéseit azáltal, hogy az FCEV-k és számos más üzemanyagcellás termék népszerűsítésével igyekszik előmozdítani a hidrogén használatát. A Toyota a hidrogénmotor-technológiák motorsporton keresztül történő továbbfejlesztésével egy még hatékonyabb hidrogénalapú mozgalom megvalósítását kívánja megcélozni.  

Tört-zúzott, végül felborult egy Porsche luxusterepjáró a II. kerületben

2021.08.13.
Kidöntött több zöld póznát és egy lámpaoszlopot egy kék Porsche Macan Budapest II. kerületében, a Szilágyi Erzsébet fasoron, a Retek utcai kanyarban, amikor nagy sebességgel kisodródott. A baleset következtében a jobbkormányos autó egy tűzcsapnak és trafóháznak is nekiütközött, és az oldalán állt meg. Az esethez műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki. A helyszínre riasztották az áramszolgáltató és a vízművek szakembereit is. Az esetről a Telex egyik olvasója készített felvételeket. A Baleset-info információi szerint a női sofőr nem csak ittas volt, de bódult állapotban is vezetett, és az orvosi-rendőri intézkedésnek is ellenszegült. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Helikopterrel ment fagylaltot venni, vádat emeltek ellene

2021.08.13.
A Saskatchewan tartománybeli Tisdale lakóit meglepte, amikor július 31-én egy élénkpiros helikopter ereszkedett le a város egyetlen Dairy Queenje - fagylaltot és gyorsételt kínáló amerikai étteremlánc - melletti parkolóba, hatalmas por- és szemétfelhőt kavarva maga körül - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. Sokan eleinte azt hitték, hogy a tartomány légimentőinek színét viselő helikopter valamilyen vészhelyzet miatt érkezett a helyszínre. Amikor azonban a város polgármestere meglátta, hogy a jármű utasa egy fagylalttortával a kezében hagyja el az éttermet, rájött, hogy a helikopter egészen más küldetésen van. "Úgy voltam vele, hogy valaki biztosan nagyon éhes. Ugyanakkor arra gondoltam, hogy ez valószínűleg nem helyes" - idézte fel a történteket Al Jellicoe a CBC Newsnak. A helyi rendőrség osztotta a polgármester véleményét. A hatóság szerdai közlése szerint a nyomozók megállapították, hogy a Dairy Queenbe tett kiruccanás "nem volt vészhelyzet" és vádat emeltek a 34 éves pilóta ellen, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. A Leroyból való férfi rendelkezik helikoptervezetési engedéllyel, azonban illegális helyen parkolt le a járművel. A vád ellene veszélyes művelet végrehajtása légijárművel, ami miatt szeptember 7-én kell megjelennie a bíróságon Melfortban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos baleset történt az M3-ason Atkárnál

2021.08.13.
A police.hu tájékoztatása szerint Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalán, Atkár térségében két személygépkocsi ütközött össze. A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, és a forgalmat a Gyöngyös-kelet lehajtónál terelik le a 3-as főútra, ahonnan a járművezetők Gyöngyös-nyugatnál hajthatnak vissza az autópályára.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Villanyos Safety Car-t kap a MotoE

2021.08.13.
Nem ez az első, hogy villanyos Safety Cart szolgáltat a BMW Csoport. Amikor csatlakoztak a Formula E bajnoksághoz, egy BMW i8 vezette fel a mezőnyt, az első teljesen elektromos felvezetőautójuk pedig a MINI Electric Pacesetter volt, szintén a Formula E bajnokságban. Azonban eljött az idő, hogy a MotoGP jövőbe mutató bajnokságához is ők szállítsák a Safety Cart, erre a feladatra pedig egy BMW i4 M50-et állítanak szolgálatba. Ez egyébként az első teljesen elektromos BMW modell, amit az M sportrészleg reszelt 536 lóerősre, de a 795 Nm azonnal érkező nyomaték is beszédes adat a két elektromos motorból. 3,9 másodperc alatt futja meg a 0-100-at az összkerékhajtásának köszönhetően, ami már elég lehet, hogy értelmes tempót diktáljon a sportmotorok mezőnyének. Ráadásul padlólemezében egy 83,9 kWh-s akkumulátorcsomag lakozik, amivel WLTP-ciklus szerint akár 510 km megtételére is képes lehet – ebből még forszírozott pályázáskor is ígéretes hatótáv maradhat. Az i4 M50 Safety Car tetején és hűtőrácsában a szokásos fényhidak kapnak helyet, míg a matt fényezését élénk fluereszkáló zöld matricákkal törik. Első bevetése a Red Bull Ring-i futamon lehet Spielbergben, míg az utcai változat novemberben kerülhet a kereskedésekbe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kukásautó-építő lett David Beckham

2021.08.12.
  Kukás kocsi és luxusautó is szerepel a kínálatban        Forrás: Lunaz Forma 1-es pilóták és ralimatadorok gyakran alapítanak istállót, melyekben igazi telivér ménesek születnek. Ilyen volt Jack Brabham és Bruce McLaren, de a ralilegenda Sebastien Loeb és a túraautóbajnok Michelisz Norbert is csapatot, sőt autóépítőműhelyt alapított. Az már ritkább, hogy más sportágak sztárjai, különösen futballisták szálljanak be kocsiépítő cégekbe. Hát most ez is megtörtént. Beckham elektromos Rolls-Royce Phantomot tankol                                           Forrás: Lunaz  Arcát adta egy vietnami cégnek David Beckham 10 százalékos részesedést vett a klasszikus és drága benzines autókat villamoshajtásúvá alakító és Forma 1-es szakembereket is foglalkoztató angol Lunaz cégben. A veterán focista járműipari kapcsolata már korábban megkezdődött, tavaly arcát adta egy vietnami autógyártónak és meg is jelent a párizsi nemzetközi szalonon tartott premieren, ahol a VinFest márka a vietnami szépségkirálynő társaságában mutatta be legújabb modelljeit, az 5-ös és X5-ös BMW alapjaira épülő Lux A2.0 szedánt és Lux AS2.0 SUV-t. Nem kap, hanem ad Legújabb járműipari kapcsolatában szerepet váltott, mert nem kap, hanem pénzt ad egy sikeres vállalkozásba, mely drága és klasszikus autókat villamosít. A Lunaz cég alapítója szervezte be: David Lorenz, mostanság növeli cégének kapacitását az angliai Silverstone Technology Cluster területén, mert már olyan sok a megrendelése. Eddig több Rolls-Royce, Range Rover, Jaguar, Bentley Continental Flying Spur modellt villamosítottak. Vilamosított klasszikusok                          Forrás: Lunaz Profilszélesítés A Lunaz Group három ágazatának egyike a Lunaz Design klasszikus autókat újít fel és villamosít. A Lunaz Applied Technologies flottákkal foglalkozik, míg a Lunaz Powertrain készíti a saját fejlesztésű moduláris hajtásláncokat, jelenleg már teherautókhoz, kommunális járművekhez, többek között kukáskocsikhoz és buszokhoz is. A Lunaz 2024-ig ötszáz új mérnökképesítésű munkatársat vesz fel. A brit cég elektromos művei                               Forrás: Lunaz Cápa EV A legújabb átalakító műtétet egy isteni darabbal, a legendás Citroën ID, vagyis Idea modellen végezték. Az 1955-ös autó már a megjelenésekor igazolta öröklétét, hiszen olyan forradalmi újításokat alkalmaztak építésekor, mint a légrugózás, melynek szabadalmát a Rolls-Royce is a francia márkától vette meg, ez kis táblákon is jelölték a bit drágaságokon. Cápa EV, avagy Citroen ID                           Forrás: Electrogenic Nagyobb pakk A gyönyörű cápaformájú karosszéria maradt, ahogy az egyküllős kormánykerék is, kidobták a benzinmotort, de sok műszaki megoldás, így a fronthajtás, a hidropneumatikus rugózás és félautomata váltó megmaradt. Hyper 9-es jelzésű, kefe nélküli, 120 kilowattos teljesítményű villanymotorját 48,5 kWh-s akkumulátor táplálja, ezzel egy töltéssel 225 kilométernyi a hatótávolsága. A pakk maximális töltési sebessége 29 kW, ami két órás tankolást jelent. A drágább változat kap egy második akku-modult, amivel már 320 kilométernyi útra képes. Maradt az egyküllős kormány                Forrás: Electrogenic Elektromos pumpával Az átalakító brit Electrogenic cég a hidropneumatikus rugórendszer működéséhez új elektromos szivattyút épített be. Az igényes restaurálás és átépítés összege közel húszmillió forintnyi font. Korábbi megbízatásuk jóval drágább volt: egy 1961-es Rolls-Royce Phantom kapott XXI. századi technikát, a Lunaz által átalakított klasszikus ára 400 ezer font, a Silver Cloud 350 ezer angol font volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója