Stabilan fejlődött a Volkswagen-csoport 2014 első félévében

2014.08.09.
Az üzemi eredmény, valamint a konszern bevételei a kínai vegyesvállalatok adatait nem tartalmazzák, azok a saját tőke konszolidációja után a pénzügyi eredményekben jelennek meg, vagyis a Volkswagen Csoport működési eredményét nem befolyásolják. A 2014-es év első félévében a kínai vegyesvállalatoknak a Volkswagen Csoportra jutó működési eredménye 2,6 milliárd (2,4 milliárd) euró volt.A Volkswagen Csoport 7,8 milliárd (6,6 milliárd) euró adózás előtti eredményt könyvelhetett el. Az adózás előtti forgalomarányos eredmény az első félévben – többek között a pénzügyi eredményekben megjelenő értékelési hatások miatt – 7,9 százalékra (6,7 százalék) nőtt. Az adózás utáni nyereség 5,7 milliárd (4,8 milliárd) euróra adódott. „A szembeszél ellenére az első félévben jó pénzügyi eredményeket értünk el. A továbbra is fokozott nyomást jelentő versenykörülmények, a néhány fejlődő országban tapasztalható feszült helyzet, valamint az iparágban elért alapvető műszaki és gazdasági változások miatt intenzíven dolgozunk már ma azon, hogy a jövő sikerének feltételeit megalapozzuk. Biztos vagyok benne, hogy nem térünk le erről az útról” – mondta Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke csütörtökön Wolfsburgban.Bár világszerte tovább nőtt a kereslet a személyautók iránt 2014 első félévében, a tempó azonban lassult és nagy regionális eltérések tapasztalhatók. Míg az ázsiai–csendes-óceáni, a nyugat-európai és az észak-amerikai, valamint a közép-európai piacokon az előző évvel összehasonlítva nőtt az új forgalomba helyezések száma, addig egyes dél-amerikai és kelet-európai piacok jóval a tavalyi mennyiség alatt teljesítettek. „A gazdasági helyzet világviszonylatban annyira változékony és széttagolt, mint talán még soha – a folyamatosan változó devizaárfolyamoktól egészen a fejlődő országok visszaeséséig számtalan tényező játszik ebben szerepet. Éppen ezért fontosabb, mint valaha, hogy szigorú kiadási- és befektetési fegyelmünket, valamint a pénzügyi stabilitásunkat továbbra is megtartsuk – annak érdekében, hogy a 2018-as évre kitűzött stratégiai és nyereségességi céljainkat elérhessük” – magyarázta Hans Dieter Pötsch, a konszern pénzügyi igazgatója.Továbbra is magas szinten a konszern gépjármű üzletágának nettó likviditásaA Volkswagen Csoport gépjármű üzletágának nettó likviditása június végén 14,0 milliárd (2013. december végén: 16,9 milliárd) euróra adódott. A Scania részvényeinek megvétele és a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó üzletág tőkeemelése csökkentette a likviditást, míg az új elsőbbségi részvények kibocsátásával elért tőkeemelés és a hibrid kötvény sikeres pozicionálása erősítette a gépjármű üzletág tőkeellátottságát. A gépjármű üzletág beruházásai némileg csökkentek, ezek ebben a félévben 3,6 milliárd (3,9 milliárd) eurót tettek ki. Ezzel a Volkswagen Csoport megőrizte befektetési fegyelmét, hiszen így a gépjármű üzletág forgalomarányos befektetései 4,1 százalékot (4,5 százalék) tettek ki. A beruházások főként gyárakat és olyan új modelleket érintettek, amelyek még idén, illetve jövőre piacra kerülnek, emellett a típuskínálatot érintő ökológiai fejlesztésekbe invesztált a konszern.Márkák és üzletágakA Volkswagen Személyautók márka 2014 első félévében 1,0 milliárd (1,5 milliárd) euró működési eredményt ért el. A márka helyzetét nehezítették a visszaeső darabszámok, a kedvezőtlen árfolyamváltozások, valamint az új technológiákba való előzetes befektetések költségei. Figyelembe kell venni, hogy ebben az értékben nem szerepelnek a kínai vegyesvállalatok üzletmenetének eredményei. Az árbevétel-arányos működési eredmény az első hat hónap során 2,1 százalékra (3,0 százalék) adódott. Annak érdekében, hogy az árbevétel-arányos működési eredmény legkésőbb a 2018-as évig legalább hat százalékos szinte emelkedjen, a Volkswagen márka egy hatékonysági programot indított.Az Audi működési nyeresége 2,7 milliárd (2,6 milliárd) euróval körülbelül a tavalyi év azonos időszakának megfelelő szinten maradt. A működési eredmény fejlődésére negatív hatást gyakoroltak a negatív árfolyamváltozások, az új technológiákba és típusokba, valamint a nemzetközi termelőhálózat kiépítésére történt előzetes befektetések. Az árbevétel-arányos működési nyereség 10,0 százalékot (10,5 százalék) tett ki.Az idei év első félévében a ŠKODA üzemi eredménye 425 millió (243 millió) euró volt, ez a jelentős növekedés elsősorban a nagyobb darabszámoknak és a kedvező termékkínálatnak köszönhető. Az első hat hónap árbevétel-arányos üzemi eredménye 7,1 százalék (4,9 százalék).A nagyobb értékesítési darabszámok, a vonzó típuspaletta és az optimalizált gyártási költségek segítették hozzá a SEAT márkát, hogy üzemi eredményét -37 millió (-40 millió) euróra javítsa.A Bentley márka működési eredménye az előző év azonos időszakához képest 95 millió (58 millió) euróra kúszott fel. Az árbevétel-arányos működési eredmény 10,7 százalékra (8,3 százalék) adódott az első félévben.A Porsche márka az év első hat hónapjában 1,4 milliárd (1,3 milliárd) eurós üzemi eredményt könyvelhetett el 17,1 százalékos (18,4 százalék) árbevétel-arányos üzemi eredmény mellett.A Volkswagen Haszonjárművek működési eredménye az előző év első hat hónapjához képest 13,5 százalékkal, 280 millió (246 millió) euróra emelkedett, miközben az árbevétel-arányos működési eredmény 5,9 százalékot (5,2 százalék) ért el.A Scania haszongépjármű-gyártó 476 millió (464 millió) eurós üzemi eredményt és 9,4 százalékos (9,1 százalék) árbevétel-arányos üzemi eredményt könyvelhetett el. Az MAN 222 millió (-124 millió) eurós működési eredményt és 3,3 százalékos árbevétel-arányos működési eredményt ért el.A Volkswagen Pénzügyi Szolgáltatások ágazat 776 millió (696 millió) euró működési eredményt gazdálkodott ki 2014 első félévében, amellyel 11,5 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának teljesítményét. Világszinten 2,3 millió új finanszírozási, lízing- és karbantartási-/biztosítási szerződést kötöttek, ez 16,1 százalékos növekedést jelent.
Címkék: 

Tovább csökkent az oroszországi autópiac júliusban

2014.08.09.
A több mint 600 Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezet adatai szerint júliusban 180 ezer személygépkocsit és kis-haszongépjárművet értékesítettek az országban, 23 százalékkal, 53 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Júniusban 17,3 százalékos volt a csökkenés.Júliusban az AvtoVAZ eladásai 25 százalékkal 28 ezerre estek, míg a Hyundai Motor 2 százalékkal, a Renault 16 százalékkal, a Nissan pedig 21 százalékkal kevesebb autót adott el."A trend aggasztó, és belátható időn belül nem is fog javulni" - mondta Joerg Schreiber, az AEB autógyártókat tömörítő bizottságának elnöke."Az emberek óvakodnak új autót venni, mivel bizonytalanok a jövővel kapcsolatban, a bankok és a biztosítók pedig emelik díjaikat, hogy megvédjék magukat a kockázatoktól" - mondta a Rolf autókereskedő vállalat igazgatója, Szvetlana Vinogradova."Az AEB arra kéri az európai és az orosz döntéshozókat, hogy a beruházások védelmében tartózkodjanak a további kölcsönös megtorló intézkedésektől" - fogalmaz a szervezet közleménye.Az AEB az elmúlt hónapban a korábbi 1,6 százalékról 12 százalékra növelte az idei orosz autópiaci visszaesés mértékére vonatkozó előrejelzését. Az idei oroszországi autóeladások eszerint 2,45 millió körül lesznek. Az első hét hónapban 1,4 millió autót értékesítettek Oroszországban, 9,9 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi azonos időszakban.
Címkék: 

Egy nem elég? Legyen kettő, sőt több! (3. rész)

2014.08.08.
A motortól az erőátviteli rendszerbe lépve, máris találunk megkettőzött szerkezeteket. Ilyen a kéttömegű lendítőkerék. Nem a legjobb megnevezés erre a szerkezetre, melyet főleg az alkatrészkereskedők terjesztettek el, a kettős tömegű kifejezés. (Morgok gyakran az alkatrészkereskedőkkel, ők a szakmai nyelv nagy alakítói, néha rontói. Angolból vagy németből tükörfordítással képzett „magyarított” szavakkal neveznek meg új, eddig még nem volt szerkezeti elemeket. Néha szellemesen eltalálva, mi is legyen egy-egy új dolgok neve, néha rossz megnevezést adva nekik. És a rossz nagyon gyorsan meggyökeresedik. Akkor ki legyen a névadó? Korábban Lévai Zoltán, a BME professzora kezdeményezett egy autós szakújságírói klubot egyetemi emberekkel, tanárokkal kiegészülve, melynek önként vállalt feladata lett volna, a szakmai klubélet mellett, a keresztapaság. Sajnos ez az „összetartás” is csak néhány összejövetelt élt meg.)Térjünk vissza a kéttömegű lendítőkerék szerkezetéhez!Ma sokak számára ez szitokszó lett, és a családi költségvetés felborítója. A két, egymáshoz tekercsrugóval csatolt lendítőkerék-tömeg célja a váltó felé a motorjárás egyenetlenségének – szöglengésének – a csillapítása. A mai motorok, főleg a dízelek és a 3 hengerűek, indítási fázisukban, alapjáraton és néhány száz fordulattal felette nagy lengésgerjesztésűek, ez a váltót rángatja, tönkreteheti, és tönkre is teszi, valamint nagy zajt kelt. Mivel a gépkocsitulajdonosok komfort iránti követelményei is nőnek, a gyártók számos okból a „sima” járást adó kéttömegű lendítőkerék alkalmazása mellett döntöttek. Az első ilyen típusú lendítőkereket a Schaeffler csoport LuK cége fejlesztette ki és hozta piacra.A kéttömegű lendítőkerék szerkezetét a sok alapjárat, a gyakori intenzív, mondjuk agresszív gyorsítások (tipikusan taxiüzem), a hengerüzem jellemzőinek eltérésből adódó járásegyenetlenség (befecskendezési hiba, kompresszió hiba, vezérlési hiba stb.) megviseli és hamar tönkre is teszi a kéttömegű lendítőkereket. Sokszor a „szétvert” lendítőkerék okoz olyan hibatüneteket, melynek okát a javítók máshol keresik.Néhány képet mutatunk be a kéttömegű lendítőkerékről. Többféle konstrukció is létezik, mert a nagyobb gyártók a másik cég szabadalmaztatott megoldását kell, hogy kikerüljék. Jelentősebb elsőbeszállítók: LuK, Valeo, ZF-Sachs.Az alábbi videók bemutatják, hogyan is működik a kéttömegű lendítőkerék:https://www.youtube.com/watch?v=r-Ng6CNzqg8https://www.youtube.com/watch?v=DbvP5EvpUbAA kéttömegű lendítőkerék kiváltására készül olyan tengelykapcsoló szerkezet, melynek súrlódótárcsája nagy szögkitérést enged meg (Valeo). Csillapító hatása nem egyenértékű, de sokkal nem marad el tőle, és költségkímélőbb. Erről szól a Valeo magyar nyelvű filmje.https://www.youtube.com/watch?v=jqMFN_WcePYAz autógyártók elsőbeépítésként ragaszkodnak a kéttömegű lendítőkerékhez. Ma úgy véljük, ez a szerkezet együtt fog élni a belső égésű motorral, míg ennek világa tart.A tengelykapcsoló tárcsáinak a száma is lehet kettő (sőt több…). A kéttárcsások régen köztünk élnek, vagy a nagy motornyomaték, vagy a kis hely, illetve mindkettő indokolja alkalmazásukat. A Formula 1 többtárcsás tengelykapcsolója „falatnyi” szerkezet, óriási nyomatékátviteli képességgel.Az alábbi kép egy mai kéttárcsás tengelykapcsoló metszeti képét mutatja.Két tengelykapcsolót találunk a hidrodinamikus nyomatékváltókban is. A hidraulikus tengelykapcsoló (nyomatékváltó) a mai konstrukciónál már csak az indulásnál, a gyorsítás legelején jut szerephez, utána a rövidrezáró („blokkírozó”) tengelykapcsoló átköti, a továbbiakban csak lendítőkerékként van jelen a hajtásláncban.Kettő egyben – a DSGAz elmúlt évtized nagy váltóújdonsága a kéttengelykapcsolós automatizált sebességváltó. (Az elv persze régi, nincs olyan, amit fel nem találtak volna a gépész világban. Ez a II. VH előtti találmány, de akkor az csak modell maradt.) Több néven is nevezik, illetve rövidítik, de mindegyik a két tengelykapcsolóra utal. Legtöbben a DSG rövidítést ismerik a VW világából, ez a Direktschaltgetriebe, angol megfelelője Direct Shift Gearbox rövidítése. A DCT az angol dual-clutch transmission rövidítése, van TCG is, ez pedig a twin-clutch gearbox kifejezést rövidíti. A Porsche 1983-tól Le Mansban ilyen váltóval szerelte 956 és 962 versenyautóit, hivatalos megnevezése Porsche Doppelkupplungsgetriebe (PDK).Az első sorozatgyártású, DSG váltóval szerelt autó 2003-ban jelent meg: a VW Golf Mk4 R32 volt.A dolog lényege, hogy két mechanikus, többfokozatú váltót párhuzamosan kötnek össze, hol az egyiken halad át az erőfolyam, hol a másikon. (Ezért a „kétváltós” megnevezést is használja a magyar sajtó.) Értelem szerűen azért kell a két tengelykapcsoló, mert két váltó van. Ha az egyik dolgozik, annak tengelykapcsolója zárt, a másiké nyitott. Az üresben lévő váltó előkészül a következőkben rá váró feladatra, bekapcsolja a kívánt fokozatot. A tulajdonképpeni váltás azt jelenti, hogy váltót „cserélünk”. Kikuplungol az addig dolgozó és összezár a most munkába álló. Ez „villámgyorsan” megtörténik, és, ami további előny, terhelés alatt vált, nem esik vissza a motor fordulatszáma. Sokfokozatúvá tehető az erőátvitel, jelenleg 6, 7, 9 és 10 fokozatú váltók vannak.A váltó alapból automatikus kapcsolású, választható programokkal (sportos, ECO). Ha a kézi kapcsolás a vezető kívánsága, akkor a váltókarral a kívánt fokozatot ki lehet választani, de természetesen kuplungolni nem kell, kuplungpedál sincs. A fokozatokat elektrohidraulikus állítómű kapcsolja be és ki. A váltó szekvenciális, nincs fokozatátugrási lehetőség (eddig legalább is így volt). Van már villanymotoros állítómű is. A tengelykapcsolók lehetnek nedves és száraz kivitelűek, egytárcsásak vagy többlemezesek.Számos, nem túl informatív film található a neten, csak be kell írni a DSG vagy DCT rövidítést a youtube keresőjébe. A ZF filmje nem könnyű lecke, de megéri: https://www.youtube.com/watch?v=cd10wif87QkEzzel a megkettőzések témakörét befejeztük. Reméljük, hogy a szokatlan témaválasztással és „csomagolásban” sok hasznos információval tudtunk szolgálni. Dr. Nagyszokolyai Ivánaz Autótechnika főszerkesztője(Az Autótechnika folyóiratban a témához kapcsolódó számtalan szakmai cikk jelent meg, ezek a lap előfizetőinek visszamenőleg is olvashatóak a http://autotechnika.hu oldalon. További információt is itt találhatnak.)

1,2 millió kilométeren át tesztelték az új Land Rovert

2014.08.08.
A Freelander utódját Discovery Sportnak fogják hívni, jelenleg az utolsó fejlesztési fázisban tart a modell, a világ minden táján nyúzzák a prototípusokat a tesztelők. "A Discovery sport prototípusok már több mint 750 ezer mérföldet (1,2 millió kilométert) tettek meg a tesztelési fázisban, ennek nagy részét ráadásul a világ legkeményebb, legnagyobb kihívást jelentő terepein és éghajlati viszonyai között" – nyilatkozta Murray Dietsch, a Land Rover programigazgatója."Összesen 181 prototípust építettünk, ezek összesen több mint 11 ezer tesztet hajtanak végre életciklusuk alatt a világ különböző pontjain, hogy megbizonyosodjunk az összeszerelés és a konstrukció robusztusságáról" - tette hozzá.Pontosan 11720 tesztet hajtottak végre mínusz 36-tól plusz 42 fokos hőmérsékleti tartományban, volt, hogy 600 mm mély vízben, 40 fokos emelkedőn, vagy 45 fokos lejtőn hajtották a kocsikat a tesztelők. Már ezekből az adatokból is látszik, hogy a Freelander utódjának kifejlesztésekor a terepjáró képesség fontos szerepet kapott, így megnyugodhatnak azok, akik azt hitték, az új modell egy látványos, de terepen ügyetlen crossoverré korcsosul, amely csak aszfalton érzi otthon magát. 

Csak virtuálisan létezik a legdurvább Toyota

2014.08.08.
A Toyota bemutatott egy fél perces videót, amelyben az FT-1 (Future Toyota 1) sportautó versenyváltozata, a Vision Gran Turismo látható. A korábbi Toyota sportautókra halványan emlékeztető, látványos formájú FT-1-est idén, a Detroiti Autószalonon leplezte le a japán gyártó, a közönség nagy meglepetésére. Egyelőre nincs szó a hibrid hajtás nélküli autó sorozatgyártásáról, a koncepció bevallottan a Gran Turismo 6 nevű Playstation 3 játék számára készült, ahol bárki ki is próbálhatja.Az FT-1-nek az új videón látható Gran Turismo versenyváltozata agresszívebb aero-csomgot kapott, mint a januárban bemutatott utcai változat: a sárvédőkön légbeömlő nyílások találhatóak, a megfelelő mennyiségű leszorítóerőért pedig a hatalmas hátsó szárny és a szénszálas diffúzor felel. A kocsi formatervét a Toyota kaliforniai tervezőközpontjában, a Newport Beachben működő Calty Design Research stúdióban alkották meg. Ezt a kocsit a Vision Gran Turismo játékba lehet majd letölteni, amely a játéksorozat 15. születésnapjára készült. 

Januárban jön az új Chevrolet Volt

2014.08.08.
A General Motort már egy ízelítőnek szánt képet bemutatott az autóról, amely sokkal formásabb lesz elődjénél. A kép a csomagtartó egy részét és az integrált szpojlert ábrázolja. A korábbi kémfotókból kiderült, hogy az új Volt karcsúbb, gömbölydedebb formát, emelkedő övvonalat és meredekebb szögű szélvédőt kap majd, mint elődje.Bár a hivatalos sajtóközlemény a műszaki specifikációkról nem szól, a General Motors korábbi vezérigazgatója, Dan Akerson egy régebbi interjúban elárulta, hogy jelentősen megnövelik a Volt elektromos hatótávját, ami így megközelíti majd a 100 kilométert. A pletykák szerint elképzelhető, hogy ezúttal egy kedvezőbb árú belépőmodellt is piacra dobnak, amely kisebb akkumulátorral és ennélfogva kisebb elektromos hatótávval rendelkezik majd.A Volt első generációjából négy év alatt 65 ezer példányt adtak el az Egyesült Államokban, így ez lett Amerika legkedveltebb konnektoros hibrid járműve.

A flotta hatékony üzemeltetésének kulcsa a sofőrök vezetési képességeinek fejlesztésében rejlik

2014.08.08.
A cég rámutat: a járművek átlagfogyasztása a telematikai szolgáltatások használatával és ebből fakadóan a vezetési stílus optimalizálásával - járműtől és fuvartípustól függően - körülbelül 10-30 százalékkal csökkenthető.Az elemzés szerint a nem megfelelő fordulatszám választása, illetve a motorfék hanyagolása fokozza leginkább a járművek amortizációját, illetve növeli a fogyasztást. A sofőrök egy részére jellemző ezek mellett az indokoltnál gyakoribb fékezés, de sokan a retardert sem használják megfelelően, illetve többen nem élnek a kigurulás kínálta lehetőségekkel - derül ki a felmérésből.Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország ügyvezetője a közleményben leírta, hogy a jövőben versenyképességet befolyásoló tényező lesz a szállítmányozó cégek számára, hogy a flotta hatékony üzemeltetése mellett a járművezetők képességeit is folyamatosan fejlesszék.A felmérés alapjául szolgáló adatokat a cég 2013. júliusa és 2014. júliusa között, mintegy 500 járműbe szerelt egység segítségével rögzítette. Az adatgyűjtés kiterjedt egyebek között a fordulatszám megválasztására, a tempomat használatára, a gázpedál helyzetére, a megtett útvonalra és az átlagfogyasztás alakulására is - olvasható a közleményben.A WebEye Magyarország Kft. az Európa 14 országában jelen lévő, 100 százalékban magyar tulajdonú Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagja. A cégcsoport vezető szolgáltatása a telematikai, szállítmányozási biztonságot támogató WebEye megoldás, amely GPS/GPRS technológia alkalmazásával a nap 24 órájában, valós időben teszi lehetővé a járművek mozgásának, útvonalának elemzését.Forrás: MTI

Ma és holnap TISPOL akció az utakon

2014.08.08.
A rendőrség 2014. augusztus 8. és augusztus 9. közötti időben országosan ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások megtartását a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) SPEED elnevezésű európai szintű fokozott ellenőrzés keretében.A korábbi évekhez hasonlóan a közúti balesetek fő oka a sebességtúllépés, illetve a sebesség helytelen megválasztása. A személyi sérüléssel járó balesetek mintegy harmada ilyen jogsértés miatt következik be. Az ellenőrzés célja a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése által a közlekedésbiztonsági helyzet érzékelhető javítása, a közlekedők biztonságának szavatolása. Ennek érdekében a rendőrök hitelesített sebességmérő berendezés alkalmazásával ellenőrzik a közlekedőket.Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nagy kategóriákban is elérhetőek az e-learning KRESZ képzések

2014.08.08.
 Az online generációt megszólító, két évvel ezelőtt indult modern elméleti oktatási rendszer eddig csak személygépkocsira és a különböző motorkerékpár kategóriákra szóló jogosítvány megszerzésére készítette fel a tanulókat, illetve a GKI képzésben (autóbusz- és tehergépkocsi vezetők alap- és továbbképző szaktanfolyamai) volt elérhető. Az eddigi tapasztalok és kedvező visszajelzések alapján az idén további járműkategóriák (tehergépkocsi, autóbusz és nehéz pótkocsis szerelvények) kerülnek az e-learning alapú KRESZ képzés fókuszába.Dr. Szőcs Károly az E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója„Az eltelt két év alatt a tanulók tízezres nagyságrendben jelentkeztek a szerződött autósiskolákon keresztül az e-learning képzésre. Elmondhatjuk, hogy mára sikerült a teljes adminisztrációt is magába foglaló komplex, korszerű és rugalmas képzési rendszert kialakítanunk” – mondta el Dr. Szőcs Károly, a programot kidolgozó E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója. „Most pedig elérkezett az idő: elindítottuk a nagy kategóriás képzéseinket is, melyeknek célközönsége kizárólag olyan felnőttekből áll, akik már rendelkeznek jogosítvánnyal és főként hivatásszerűen vezetnek. Ehhez alkalmazkodva kell pontosan, hatékonyan és gyorsan átadnunk számukra valamennyi, az adott kategóriára vonatkozó ismeretet – ideértve a közlekedési szabályokat, a vezetéstechnikai sajátosságokat, a munka- és tűzvédelmi, valamint szállítási ismereteket is.” – jelentette ki Dr. Szőcs Károly.Dr. Gottlieb Adrián az NKH Képzési és Vizsgáztatási Főosztályának vezetőjeEgy közelmúltban tartott konferencián Dr. Gottlieb Adrián, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Képzési és Vizsgáztatási Főosztályának vezetője elmondta, hogy már nem csak az oktatásban, hanem az egész vizsgáztatási és ügyintézési rendszerben is eljött a papíralapú rendszerek leváltásának ideje. A főosztályvezető kitért az e-learning képzések egyre növekvő népszerűségére is: „A számok azt mutatják, hogy nagyon jó úton haladunk. Újra növekszik a járművezető képzésben részt vevők száma. Az év első felében a tavalyi esetszámokat lényegesen felülmúlták az autósiskolák és a vizsgázók. Azt gondoljuk, hogy ehhez nagyban hozzájárul az új oktatási módszer is, a rugalmas időbeosztás „varázsa”, amely mostantól a nagy kategóriák képzésében is elérhető lesz". A B+E, C, C+E és D kategóriák, valamint a C1, D1 és C1+E alkategóriák internetes KRESZ- képzéseit az E-Educatio Zrt. szerződött, a kategóriák képzésére engedéllyel rendelkező partnereinél lehet elérni.Forrás: Just Creative

Bevált a "Back in the Race" stratégia a PSA-nál

2014.08.08.
A Csoport árbevétele 27,6 milliárd euró, ebből a gépjármű divízió árbevétele 18,6 milliárd euró volt, ami változatlan 2013 első félévéhez képest. Jelentősen emelkedett az üzemi eredmény: csoport szinten 477 millió euróra, míg a gépjármű divízió üzemi eredménye 7 millió euróra nőtt. 1514 millió euró pozitív szabad cash-flow. A rendkívüli tételeket (ingatlan-értékesítésből származó 130 millió euró) és az átszervezési költségeket (-283 millió euró) nem számítva a működési szabad cash-flow elérte az 1667 millió eurót.Ezek az eredmények azt tükrözik, hogy a „Back in the Race” stratégiai terv meghozta első eredményeit a termékminőségre épülő árképzés és a versenyképesség javítása tekintetében, elsősorban a Csoport fedezeti pontjának csökkentésével. A Franciaországon kívüli piacokon a Csoport tovább folytatja növekedését Kínában, és sikerült mérsékelnie veszteségeit Latin-Amerikában és Oroszországban. Ugyanakkor több kihívással és kockázattal kell továbbra is számolnunk a második félévben: bizonytalanságok a feltörekvő országokban, továbbra is fennálló kedvezőtlen árfolyamhelyzet, lassú fellendülés a francia piacon, az Euro 6.2 szabványra történő átállás hatásai a jövedelmezőségre és gyáraink megnövekedett beszerzési kockázatai. „A Csoport valamennyi munkatársa elkötelezte magát a «Back in the Race» stratégia mellett, ennek köszönhetően a PSA Peugeot Citroën már most felmutathatja az átalakulás első eredményeit. Ám továbbra is szigorúan összpontosítunk tervünk megvalósítására, egészen a teljes talpra állásig” – jelentette ki Carlos Tavares, a PSA Peugeot Citroën igazgatótanácsának elnöke. 2014 első felében a Csoport 27.616 millió euró bevételt ért el, ami változatlan az előző év első hat hónapjának bevételéhez képest. A gépjármű üzletág árbevétele 18.610 millió euró volt, ez szintén megegyezik a 2013 első felében elért eredménnyel, mivel a termékmix és az árképzés pozitív hatásai nem tudták ellensúlyozni az időszak rendkívül kedvezőtlen árfolyamváltozását. A Csoport üzemi eredménye 477 millió euró, szemben a 2013 első felében elért 100 millió euró veszteséggel. A gépjármű divízió üzemi eredménye 7 millió euró az egy évvel korábbi -538 millió euróhoz képest. Ez elsősorban a kedvező termék- és ármixet tükrözi, amely a három márka, a Peugeot, a Citroën és a DS legutóbb bevezetett modelljei sikerének, valamint a termékminőségre épülő árképzés eredménye. A javulásban a fix költségek leszorítására való folyamatos törekvés is szerepet játszott. Mindez együtt ellensúlyozta a 251 millió eurót kitevő negatív árfolyamhatást. A két vegyesvállalatnak, a DPCA-nak és a CAPSA-nak az első félévi pro-forma eredményeiben való részesedéssel együtt a gépjármű-üzletágnak az időszakra vetített várható üzemi eredménye elérné a 128 millió eurót.A pénzügyi műveletek vesztesége -344 millió euró volt, 99 millió euróval több, mint 2013. június végén. Az eltérés legfőbb oka a BNP Paribas részvények eladásából származó egyszeri költségeknek az említett időszakban történő elszámolása. Ugyanakkor a pénzügyi műveletek költségei nem változtak az egy évvel korábbihoz képest. A nettó eredmény -42 millió euró veszteség az időszakra vetítve, ami jelentős javulást jelent a 2013 első felében regisztrált -433 millió euróhoz képest. A Banque PSA Finance üzemi eredménye ebben az időszakban 172 millió euró, 26 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban, ami a piacok alakulásával és a bank refinanszírozási helyzetével magyarázható. A kockázat költsége az átlagos nettó hitelállomány 0,50 százalékára nőtt. Júliusban aláírták a Santanderrel tervezett európai stratégiai együttműködési megállapodást, aminek következtében a vállalatnak kisebb mértékben kell igénybe vennie a francia állami garanciát. A Faurecia a nemzetközi szinten, különösen Kínában tapasztalható növekedés hatására 311 millió euró üzleti eredményt ért el, 55 millió euróval többet az egy évvel korábbinál.Az időszakban elért szabad cash flow  1.514 millió euró, az önfinanszírozási képesség és a forgótőkeigény javulásának hatására (+ 1139 millió euró ebben az időszakban), ez egyrészt a készletcsökkentésre irányuló akcióterveket, másrészt az ellátási lánc (supply chain) optimalizálását tükrözi. Erősen áthatja a szezonalitás, ennek oka kettős: az első félévbeli osztalékfizetés, valamint a tevékenység szintjén jelentkező forgótőkeigény hatása. Átszervezési költségek (-283 millió euró) és a 130 millió eurót kitevő egyszeri (elsősorban ingatlaneszközök eladásából származó) bevételek nélkül a Csoport rendelkezésre álló működési cash-flowja 1.667 millió euró. 2014. június végén összesen 406.200 jármű volt készleten (a független hálózat készletét is beleértve), ez 30.400 járművel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ipari és kereskedelmi tevékenység nettó pénzügyi helyzete 2014. június 30-án elérte a +224 millió eurót, szemben a 2013. december 31-én kimutatott -4.181 millió euró adóssággal. A javulás részben a 2014 áprilisában és májusában végrehajtott 2.916 millió eurós tőkeemelésekből származik. A Csoport likviditása 15.024 millió eurót tett ki, ebből 4.150 millió euró a megújított, lehívható, fel nem használt hitelkeret összege, míg 2013. december végén az előbbi 10.140, az utóbbi 3.550 millió euró volt.KilátásokA Csoport Európában a gépjárműpiac 3, Kínában 10 százalékos növekedésével, míg Latin-Amerikában 7, Oroszországban pedig 10 százalék körüli visszaesésével számol 2014-ben. A Csoport legkésőbb 2016-ig szeretné elérni, hogy szabad működési cash-flowja ismétlődően pozitív legyen, és a 2016-2018-as időszak összesített működési szabad cash-flow-ja elérje a 2 milliárd eurót. Céljai között szerepel a gépjármű divízió 2 százalékos működési árrésének5 elérése is 2018-ig, majd ennek 5 százalékra emelkedése a következő, 2019 és 2023 közötti középtávú tervezési időszakban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója