Világbajnok a Litkey-csapat!

2015.05.28.
Világbajnok a fedélzeten! A Litkey Farkas, Vezér Károly, Weinhardt Csaba összeállítású együttes 14 ország 45 egysége közül bizonyult a legjobbnak az olaszországi Castiglione della Pescaiaban  rendezett világversenyen. Litkey-tanítványok a vizen A csapat hírlevele emlékeztet arra, hogy a Litkey Sailing Team ugyanebben az összeállításban első vb-győzelmét 2013-ban Balatonfüreden szerezte az olimpia műsorán már nem szereplő, idén ötvenéves hajóosztályban.

Autókiállítás 90 éve

2015.05.28.
Ma már hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a márkaképviseletek kora nem 25 évvel ezelőtt, a vasfüggöny leomlásával, a Merkur megszűnésével jött el. Nagy-, és dédapáink idején mér léteztek jármű- és alkatrészkereskedők, létezett érdekvédelem, zajlottak kiállítások és sportesemények. Aki akart tudott biztosítás kötni az autójára, működtek sofőriskolák és persze a szakképzés intézményei is kialakultak. A piac persze nagyon kicsi volt, évente alig párezer új autó és motor talált gazdára, amelynek következtében csupán néhány olyan cég akadt, amely képes volt 10-15 éven át fennmaradni. 2015. június 3-án délután 5-kor nyílik a Meseautótól a Merkurig kiállítás, amely a hazai gépjárműkereskedelem 1900-1989 közti történetét dolgozza fel. A megnyitó beszédet Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke tartja. A kiállítás megtekinthető szeptember 27-ig a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036 Budapest, Korona tér 1). A kiállítás beharangozásaként álljon itt ez a rövid összefoglaló az első világháború utáni első autókiállításról. Az 1900. november 30-án alakult Magyar Automobil Club, amely 1912-től jogosult volt a Királyi cím használatára időről időre megkísérelt önálló autókiállítást összehozni. A kereskedők különben járműveiket vasipari- és tenyészállatvásárokon tudták megmutatni. Az 1925-ös autókiállítás különösen fontos volt a klub számára, hiszen 25. éves jubileumukat ünnepelték. A szervezést az 1918-ban alakult Magyar Automobil Kereskedők Országos Egyesülete (MAKOE) koordinálta. A megnyitón ott volt Horthy Miklós kormányzó, József Királyi herceg és Andrássy Sándor gróf, aki évtizedeken át látta el a KMAC elnöki tisztét. Ott volta Reiman Gyula is. Ő hozta össze 1900-ban a Magyar Automobil Clubot, majd 1918-ban a MAKOE alapításában is oroszlánrészt vállalt. Ezen kívül a Vörösmarty téren a mai Luxus áruház helyén működtette bemutatótermét, ahol a Renault, a Rolls-Royce és a Delage autókat lehetett megvásárolni. Reiman a kiállítás kapcsán a korabeli viszonyokat reálisan számbavevő írást tett közzé: „Nálunk az automobilizmus fejlődését még mindig meggátolja egyes körök sokszor tapasztalható felfogása, hogy az autó luxuscikk, s ezért aki autót vásárol, az fizessen oly vámokat és adókat, amelyek valóban a középosztály számára, majdnem hozzáférhetetlenné teszik az autót. Elég, ha például felhozzuk, hogy egy autó, amely Párizsban 50-60 millió [koronáért] kapható, nálunk a vámok és adók folytán több, mint 120 millióba kostál...”   A kiállításon közel 60 cég képviseltette magát: „A bejárattól jobbra a Reiman-célg Renault, Delage, Rába és egy kis typusu Rolls-Royce kocsival fogadja az érdeklődőket. Szemben az amerikai Buick-kocsik láthatók. Egyik közülük 55,5 fokos lejtőre van szabadon állítva. A fékpróba nagy érdeklődést keltett. Igen kddves kiállítási tárgy egy Michelin ballonokkal fezslerelt motorhajtású gyermekkocsi. Közvetlen mellette a nagy kompressziós Mercédesek láthatók”. A korabeli tudósításokban próbálták a folyamatos anyagi gondokkal küszködő, s a túlélésért harcoló Magyar Általános Gépgyár autóit feldícsérni: „A kiállítás főhelyét a Magomobil foglalja el. Ez a magyar és autói úgy konstrukció, mint megbízhatóság szempontjából felveszik a versenyt bármely külföldi kiskocsival” [a MÁG néhány évvel később bedobta a törülközőt]. Folytassuk virtuális sétánkat: „A Citroën képviselet többek között egy félbevágott Citroent állított ki, amelyen a laikus is jól eligazodhat és megismerheti a kocsi szerkezetét.. Szép kocsikkal szrepel a Metropole-garage: egy-egy Itala, Berliet, Studebaker és Packard látható a standján” A korabeli leírásokban szépen egyesítették a riport és a reklámcikk műfajait. Jó példa erre az a leírás, amely Horthy Miklós kormányzó látogatásáról szólt: „A Laurin Klement stand a második állomás, ahol Herskovits Ignác igazgató szolgál felvilágosítással: „Tizennyolc esztendővel ezelőtt Főméltóságod családjának szállítottam az első Laurin-Klement kocsit, mondja a szemle közben Herskovits igazgató. Orthy Miklós kormányzó elfogódott hangol válaszol: Igen, emlékszem, szegény, elhalt testvérem vásárolta az a kocsit... A Steinitz Ernő cég kiállítási helyén Steinitz Ernő cégfőnök bemutatja a legmodernebb Alfa Romeo kocsikat és a formás vonalú Diatto gépeket. A kormányzó behatóan érdeklődik a gyár teljesítőképessége iránt, s megjegyzi, hogy ez a gyár az utóbbi időben igen nagy versenyeredményeket ért el. Steinitz igazgatótól örömmel hallja az Alfa Romeo és Diatto kocsik magyarországi népszerűsödését”. A közel két hetes rendezvény alatt 35 autót, 29 motorkerékpár és 15 traktort sikerült értékesíteni. 

A Hyundai Heavy Industries és a Scania bejelentette az együttműködést

2015.05.28.
Az együttműködés keretében a Scania a 9, 13 és 16 literes motorjainak teljes választékából szállít majd erőforrásokat új partnerének. Kiemelt figyelmet kap a jelenlegi legszigorúbb károsanyag-kibocsátási norma, a Tier 4f teljesítése. Ezenkívül Tier 2 és Tier 3 szabvány szerinti minősítésű gépeket is bemutatnak majd. Az első Scania motorral ellátott Hyundai építőipari gép a piacon a HX520 kotrógép. Ebbe egy 13 literes Scania Tier 4f erőforrás kerül, 331 kilowatt (450 lóerő) legnagyobb teljesítménnyel. Per Nielsen, a Scania Motorok kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere elmondta, hogy a HX520 kotrógépet Párizsban, az Intermat építőipari szakkiállításon mutatták be április végén. „Nagy örömmel jelentjük be partneri megállapodásunkat a Hyundai Heavy Industries vállalattal.” – mondta. „A fejlesztés során nagyon szorosan együttműködve dolgoztunk a Hyundai vállalattal. Úgy módosítottuk motorjainkat, hogy megfeleljenek a Hyundai gépekben való alkalmazáshoz, különös figyelmet fordítva az üzemanyag-fogyasztásra, a hatékonyságra és a teljes körű üzemeltetési költségekre.” További három Scania motorral hajtott kotrógépet is bemutatnak majd: a HX480-at, 13 literes erőforrással, valamint a HX700-at és a HX900-at, 16 literes, V8-as motorral. Két gumikerekes rakodógépet bevezetését is tervezik: a HL970-at és a HL980-at, 9, illetve 13 literes motorral. A Hyundai Heavy Industries megbízhatóságuk, tartósságuk, megnövelt teljesítményük és kiváló minőségük miatt választotta a Scania motorokat, amelyek a várakozások szerint növelik majd a kotrógépek, illetve a gumikerekes rakodógépek értékesítési mutatóit. A vállalat ezenkívül az üzemanyag-hatékonyság javulását várja, az üzemeltetés jellegétől függő mértékben (2%-10%).
Címkék: 

Közlekedik a család: Vasban megyében Polgárék nyertek

2015.05.28.
A versenyen tíz család vetélkedhetett. A családoknak a megyei fordulón nyolc állomást kellett teljesíteni (autós és kerékpáros ügyességi vezetés, KRESZ tesztlap kitöltés, ittas szemüveggel ügyességi pálya teljesítése, kocka kirakó, rejtvény, bolond kerékpáros ügyességi pálya, közlekedési kirakó). A vetélkedő vidám hangulatban telt, a jelenlevő családok élvezték az ügyességi feladatokat és sokat törték a fejüket a KRESZ teszten és a rejtvényen. A jelenlévő családokat megvendégelték pogácsával, délben pizzával valamint süteménnyel, üdítővel és kávéval. Fődíj egy 30.000 forint értékű ajándék utalvány volt, valamint kb. 10.000 Ft értékű ajándékcsomag, melyet a Polgár család vihetett haza. A rendezvényről egy család sem tért haza üres kézzel. A második helyezett család 20.000 Ft és a harmadik helyezett család 10.000 Ft értékű utalványt valamint közlekedésbiztonsági szóró ajándékokkal térhetett haza. A Végh Skoda Autóház Kft. a versenynek jó házigazdája volt, szakemberei segítették a verseny magas színvonalú megrendezését.. Az első három helyezett családnak szintén értékes ajándékokat adtak át.  

Rekordra tör a Honda – 13.000 kilométert autóznak Európán át

2015.05.28.
2015. június elsején a Honda európai kutatási és fejlesztési központjának két munkatársa beveti magát a Civic Tourerbe, és transzkontinentális túrára indul a belgiumi Aalstból. Hollandián és Németországon is átvezető útjuk során az óramutató járásával megegyező irányba járják körbe földrészünket, s a tervek szerint 25 nappal később, június 25-én érnek majd vissza, egészen pontosan 13 614 kilométert téve meg. A GUINNESS WORLD RECORDS nevezés ötlete a Honda független tesztjei során merült fel, a valós körülményeket szimuláló próbák során ugyanis egyértelműen kiderült, hogy az 1.6 i-DTEC hajtómű nem csak egyszerűen keveset fogyaszt, hanem kevesebbel beéri, mint bármely más azonos kategóriájú személyautó. Hogy minderről a vásárlók is kézzel fogható bizonyítékot kapjanak, a hondások – első európai forgalmazóként - úgy határoztak, hogy a GUINNESS WORLD RECORDS vizsgálóbizottságának ellenőrzésével hajtják végre a fogyasztástesztet. A GUINNESS WORLD RECORDS előírásai szerint a teszt során nincs lehetőség személycserére, azaz ugyanannak a két pilótának kell végigcsinálnia a túrát, és mindkettőjüknek az autóban kell tartózkodnia a teljes út során. A feladatot Honda európai kutatási és fejlesztési osztályának két munkatársa, Fergal McGrath és Julian Warren vállalta magára, a páros immáron 18 éve dolgozik együtt a Honda swindoni bázisán. Az önkéntesekre átlagosan 592 kilométer, tehát nagyjából 7,5 óra vezetés jut naponta. Fergal McGrath elmondta: „Már nagyon várjuk a rekordkísérletet, igaz, mindketten idegesek vagyunk kissé, hiszen nehéz küldetést kell teljesítenünk. Hosszú tervezés eredménye az útvonal, s persze maga a túra is. Nagy lesz az öröm, ha június 25-én végre befutunk Brüsszelbe, s elmondhatjuk, hogy a Civic a világ legtakarékosabb modellje. Eddig több mint 170 órát vezettük az autót, így egyre rutinosabbak vagyunk.” A GUINNESS WORLD RECORDS címért zajló próbatétel hivatalos neve „Lowest Fuel Consumption – all 24 contiguous EU countries”, azaz „legalacsonyabb fogyasztás 24 európai országon át”. A mérés l/100 km-ben zajlik, ezt számolják majd át mérföld/gallonra. Ha a sikerült elérni a kitűzött célt, a rekord minden modellre vonatkozik majd, a hibrid és elektromos változatokra is. A szabályok szigorúak és nem lehet kibújni alóluk: az autónak mind a 24 megjelölt országba be kell lépnie, a vezetőknek pedig bizonyítania kell, hogy ez meg is történt. Ennek megfelelően videókat, illetve fényképeket készítenek, fogyasztási és úti naplót vezetnek, rögzítik a GPS-koordinátákat, és független tanúktól kell aláírt nyilatkozatot szerezniük, hogy valóban a helyszínen jártak. A pontos rögzítés érdekében a menetadatokat (idő, távolság stb.) egy speciális - lopás esetén is igen hasznos nyomkövető tárolja, melyet a Tantalum vállalat biztosított a Hondának. A TRACKER névre keresztelt berendezés jóvoltából valódi, kétséget kizáró bizonyítékkal szolgálhat a márka a GUINNESS WORLD RECORDS elbírálóinak. A támogatók és szurkolók a http://www.tracker.co.uk/RealFuelChallenge honlapon kísérhetik nyomon a páros utazását. A rekordkísérletben résztvevő autó minden szempontból azonos a forgalmazott Civic Tourerrel, a gyártó semmilyen módosítást nem végez rajta. Erről független tanúk az utazás előtt és után egyaránt meggyőződnek. Az autó kizárólag közúton haladhat, ezért a túrában nincs benne az Egyesült Királyság, Írország, Málta és Ciprus. Emellett kikötés, hogy az autó nem élvezhet súlyelőnyt, azaz minden tankolás alkalmával teli kell tölteni az üzemanyagtartályt. Kate Saxton, a Honda Motor Europe PR-kommunikációért felelős igazgatója elmondta: „Mióta az 1.6 i-DTEC erőforrás 2013-ban bemutatkozott, folyamatosan felülmúlja elvárásainkat a valós körülmények között mérhető fogyasztásra vonatkozólag, függetlenül attól, hogy a Civic-ben, a Civic Tourerben vagy a CR-V-ben jut szerephez. Biztosak vagyunk benne, hogy a túra során is remekül teljesít majd, minden jót kívánok a csapatnak a kalandhoz.” Az út során érintett 24 ország ábécésorrendben: Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország. 

Defenzív taktika: Első tétel

2015.05.28.
Legyen távköz, térköz, biztonságos műveleti tér!   Rövid az életünk, nem mindegy, hogy mennyi időt emészt fel a begyakorlás. Közben a tapasztalat megszerzése olyan kerülő utakat jár be, amelyekért súlyos balesetekkel, az életünkkel is fizethetünk! A „kerülő utak” pedig éppen a defenzív taktika ajánlásaival küszöbölhetők ki, az önmagunkat is féltő, másokat is figyelembe vevő manőverekkel, a megelőzés jól bevált módszereivel.      Első tételünk: A biztonságos haladáshoz szükséges a távköz és a térköz, hogy legyen számunkra műveleti tér, ami a szabad jármű-mozgás feltétele. A közhittel ellentétben ennek kivitelezése, megvalósítása a sűrű, városi forgalomban is lehetséges. A logikusan gondolkodó vezető számára a tisztes távolság hiánya mindig zavaró, de ezt ne csak másoktól várjuk el, rajtunk, magunkon is múlik!      A szabad mozgástér megteremtése, a műveleti tér, a hely, lehet persze kisebb vagy nagyobb az úttesten, de mindig legyen akkora, hogy azon belül egyedül is, másokat nem akadályozva, másoktól nem akadályoztatva manőverezhessünk. Mondhatja a kételkedő: az ember az társas lény, mások közelében érzi magát biztonságban, - de itt egészen más dologról van szó! A lóerők, a féken tartott járművek birtoklása közben ez nem igaz! Az erő az eleven, vektora van, az erőnek tér idő és hely kell! Mások közelsége most ezer veszélyt hordoz magában! Nem tudjuk mennyi idő kellett hozzá, de a tüskés sündisznók is megtanulták: van olyan optimális távolság, amivel még jól elviselik egymás közelségét.   Első tétel: legyen mindig távköz és térköz, biztonságos műveleti tér!   Balogh Zoltán    

A lassuló autóipari kapacitásbővítések miatt csökkentek a beruházások

2015.05.28.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a magas bázis miatt 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest az első negyedévben, amikor összesen 816,5 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon.      Balatoni András, az ING vezető elemzője elmondta: folyamatosan mérséklődik a korábbi nagy működőtőke-beáramlás, azaz az autóipari beruházások pozitív hatása. Ha nincs tartalék, az komoly problémát fog jelenteni - tette hozzá. Szavai szerint ez a kormányzati gazdaságpolitika komoly tesztje lehet, hogy az ország képes-e újra attraktív célpontjává válni a külföldi működőtőkének. Ha igen, és nagy ipari vállalatok települnek ide, akkor fenntartható a magasabb növekedési ráta - vélekedett, hozzátéve: ha nem, akkor le fog lassulni a gazdaság. Az ING vezető elemzője kiemelte: a beruházások első negyedévi csökkenése ellentmond az építőipari statisztikának, miszerint az év első három hónapjában az építőipari termelés 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Hozzátette: az látszik, hogy az út- és vasútfelújítási munkálatok megálltak, az állami-költségvetési beruházások markánsan, 10 százalékkal estek vissza éves összehasonlításban. A versenyszféra beruházásai pedig egész évben stagnáltak, 0,7 százalékpontos csökkenést mértek - mondta. Barczel Vivien, az Erste Bank Hungary elemzője szerint a beruházások mintegy harmadát adó feldolgozóiparban stagnálás volt az első negyedévben, ami mögött elsősorban az autóipari cégek állhatnak, mivel nem történtek a korábbi évekre jellemző kapacitásbővítések. A szakértő szerint a tavalyi év kiemelkedő számai után várható volt a lassulás, de a visszaesés 4,5 százalékos mértéke meglepetést okozott. Eddig a beruházások növekedése adta a GDP bővülésének fő húzóerejét, idén viszont a fogyasztás növekedése léphet a helyébe, már az első negyedévben is ebbe az irányba mozdulhatott el a gazdaság - vélekedett az elemző. Az év hátralévő részére a beruházások stagnálását vagy legfeljebb enyhe emelkedést várja az Erste elemzője. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában a bázishatásokkal indokolta, hogy a beruházások dinamikája idén alacsonyabb lehet, de a növekedés - a tavalyinál jóval szerényebb ütemben - folytatódhat. Kitért arra, hogy a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési ciklus forrásait 2015 végéig lehet felhasználni, ami továbbra is támogatja a beruházásokat, miközben elindultak a 2014-2020-as ciklus első pályázatai is. Az élénkülő belső kereslet segíti a versenyszféra beruházásainak bővülését, a külső kereslet szintén élénkülhet a főbb európai piacokon az olajárak zuhanása, a gyengülő euró, és az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása következtében - fejtette ki a Takarékbank elemzője. A közeljövőben élénkülhetnek a lakásberuházások is az alacsony kamatok, a javuló fogyasztói bizalom, a háztartások mérlegkiigazítási folyamatának előrehaladása, a további lakástámogatási formák bevezetése és a kedvező ár-érték arányok miatt az elemző szerint. A magyar gazdaság javuló megítélése, a kereskedelmi ingatlanpiaci kihasználatlansági ráták csökkenése miatt emelkedhetnek a kereskedelmi ingatlanpiaci beruházások is. Így idén a beruházások 2-3 százalékkal növekedhetnek, azonban a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus kifutása miatt 2016-ban nem kizárt egy kisebb visszaesés - tette hozzá.

Hatalmas a vagyona a Volkswagen tulajdonosainak

2015.05.28.
Ahogy a világ sok országában, Ausztriában is évente összeállítják a száz leggazdagabb ember listáját. Ezt toronymagasan két család vezeti, akik történetesen osztrákok, ott is élnek, de Európa legnagyobb autógyárának fő tulajdonosai. Ferdinand Piëch és Wolfgang Porsche: van mit aprítani a tejbe. A lista második helyén, „szerény” 7,6 milliárd euróval Dietrich Mateschitz áll, akinek neve ugyancsak ismerős az autóipar világából, egyebek mellett Forma 1-es istállót működtet. A tízes listába még két autóipari érdekeltségű személy került, Maria-Elisabeth Schaeffler, aki a család nevét viselő autóipari beszállító cég mellett a Continental egyik fő részvénye. Az ő vagyonát a lista összeállítói 4,16 milliárd euróra taksálják. A másik Frank Stronach, aki a Magna International tulajdonosa. Ausztria tíz leggazdagabb embere összesen 170 milliárdos vagyon fölött rendelkezik. Az ORF tudósításából az is kiderül, egy év alatt a tíz család kereken 10 milliárd euróval tudta növelni a vagyonát. 

Csődeljárás után felszámolás a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft.-nél

2015.05.28.
Péter Márta, a kft. felszámolója az MTI-nek csütörtökön elmondta: a bejelentkezett hitelezők összehívásával februárban csődegyezségi tárgyalást tartott, ahol a jelenlévő hitelezők nem járultak hozzá a fizetési moratórium további meghosszabbításához, emiatt a Vas Megyei Törvényszék május 15-i kezdő időponttal elrendelte az adós társaság felszámolását.      Hozzáfűzte: a társaság több mint 270 hitelezőnek tartozik, a kifizetetlen tartozás összege meghaladja az egymilliárd forintot, a cégnek ingatlan vagyona nincs, az ingóságok felértékelése folyamatban van. Szólt arról is, hogy a kft.-nek folyamatosan vannak megrendelései, amelyek az év végéig, sőt azon túl is lehetővé teszik a működést, fedezik a termelési költségeket és a béreket. Tájékoztatása szerint a megrendelők közé tartozik több vasúti szállítással foglalkozó hazai és külföldi cég. Péter Márta elmondta azt is: idén a kft. árbevételi tervében egymilliárd forintot meghaladó összeg szerepel, amelynek elérését a már megkötött szerződések alapján reálisnak tartja. A felszámoló közölte: már a csődeljárás során is volt befektetői érdeklődés, ezért arra számít, hogy sikerül olyan vevőt találni, aki egyben tartva a céget, képes lesz megőrizni a munkahelyeket és hosszú távon is lehetőséget lát a munka folytatására. Péter Márta elmondta: a kft. a csődeljárás előtt éveken át több százmillió forintnyi veszteséget halmozott fel, 400 millió forint banki tartozása keletkezett, aminek törlesztését a cég már nem tudta fizetni. A csődeljárás alatt viszont - mivel nem kellett fizetni az adósságot - a bevételekből a cég működése finanszírozhatóvá vált. A felszámolás során a felszámoló a vagyonelemeket - gépeket, berendezéseket, eszközöket -  értékesíti, a befolyt összegből tudják a hitelezők igényeit kielégíteni. Amennyiben a vagyonelemek új tulajdonosa úgy gondolja, hogy folytatja a MÁV Vasjármű Kft. által végzett tevékenységeket - hiszen jelenleg is vannak megrendelései - az új tulajdonost már nem terhelik a cég korábbi tartozásai és esetleg további fejlesztésekre is megnyílik a lehetőség - mondta.

Ilyen abroncsok kerülnek a Porsche 911 GT3 RS gyári modelljeire

2015.05.28.
A MICHELIN Pilot Sport Cup 2 országúton és versenypályán egyaránt használható, a legújabb generációja annak az országúti standardoknak megfelelő abroncscsaládnak, amelyet kifejezetten szupersportautókra fejlesztettek ki a Michelin szakemberei. A Porsche bizalmára sem első alkalommal szolgál rá: az utóbbi időben több friss modelljére is ezt az abroncsot választotta a német autógyár – a Porsche 918 Spyder, Cayman GT4 és 911 GT3 sportautók is ezt az abroncsot kapják gyári szerelésben. A közös fejlesztési munka a 918 Spyder modellel kezdődött, és a gumiabroncs teljesítménye az új, exkluzív GT3 RS esetében is meggyőzte a Porsche fejlesztőmérnökeit, maradéktalanul megfelelt az általuk támasztott követelményeknek. A GT3 modellhez képest szélesebb abroncsok 20 %-kal nagyobb felületen érintkeznek a talajjal az első, és 18%-kal a hátsó tengely esetében, ezzel megnövekedett a tapadási, illetve a versenypályán kiemelten fontos dinamikus kormányozhatósági teljesítmény. A MICHELIN Pilot Sport Cup 2 abroncs innovatív technológiai újításait kifejezetten a technikai sportok elősegítésére fejlesztették ki. A Bi-compound, kétkeverékes technológia lényege, hogy két különböző keverék adja a váll, illetve a futófelület gumiját. A „Track Variable Contact Patch 3.0” elnevezésű újítás pedig a talajjal érintkező felületen támadó erőket optimalizálja, és biztosítja, hogy a tapadási felület állandó maradjon akár egyenes vonalban, akár ívpályán mozog az autó. A MICHELIN Pilot Sport Cup 2 a biztonságos és élvezetes vezetés optimális kombinációját nyújtja a felhasználóknak: egyaránt tökéletes választás országúti, mindennapos, és megterhelő, versenypályás használatra. A MICHELIN Total Performance filozófia szellemében a Michelin fejlesztőmérnökei párhuzamosan több abroncsteljesítmény javítására törekednek. Ez a fejlesztési stratégia tette lehetővé, hogy az előző generációs abroncshoz (MICHELIN Pilot Sport Cup +) képest a MICHELIN Pilot Sport Cup 2 abronccsal a versenypályán jobb köridőket lehessen elérni, és akár 50%-kal hosszabb élettartammal bírjon*. Nedves útfelületen optimális tapadást, megnövekedett biztonságot és kiemelkedő vezetési élményt nyújt. Téli útviszonyokra a GT3 RS modellre szintén Michelin abroncsok kaptak egyedüli gyári homologációt: a MICHELIN Pilot Alpin 4 N0 család tagjai: 245/35R20 91V XLTL Pilot Alpin 4 N0 315/35R20 110V XLTL Pilot Alpin 4 N0  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója