Ismét sztrájkot hirdettek a német mozdonyvezetők

2015.05.18.
A GDL hétfőn jelentette be, hogy ismét sztrájkot szervez. A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság teherszállítási ágazatában dolgozó tagjait arra szólította fel, hogy kedd délután 15 órakor függesszék fel a munkát. A személyszállítási területen dolgozó szakszervezeti tag mozdonyvezetőknek szerda hajnali 2 órától kell sztrájkolniuk az érdekképviseletet felhívása szerint.   A GDL közleménye szerint a sztrájk befejezése előtt 48 órával tájékoztatnak majd arról, hogy mikor veszik fel a munkát. A szakszervezet tavaly szeptember óta már kilencedik alkalommal szervez sztrájkot.
Címkék: 

Tudatosabban lízingelnek a vállalatvezetők

2015.05.18.
- Az aktívan lízingelő vállalatok negyede egy éven belül tervez eszközbeszerzést, és döntő többségük továbbra is lízingben gondolkodik, a legnagyobb arányban a szállítási ágazat társaságai veszik igénybe ezt a szolgáltatást - derül ki a CIB Bank és a GfK közös kutatásából. A felmérést 200 telefonos megkérdezéssel végezték 2014. november és 2015. január között a legalább 5 főt foglalkoztató, 10 millió és 10 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező, lízing-szolgáltatást igénybe vevő hazai vállalatok döntéshozóinak körében. Az MTI-hez hétfőn megküldött közlemény szerint a megkérdezett cégek 26 százaléka tervez a következő egy évben jelentősebb eszköz- vagy ingatlan-beruházást, az 500 millió forint feletti árbevételű társaságok nagyobb léptékű fejlesztésekben gondolkodnak. A vállalatok nagy többsége, 63 százaléka gondolja úgy, hogy beruházási terveit lízing segítségével valósítja meg. A gépjármű-beszerzések, a gépberuházások, de még az IT-beszerzések jelentős részét is pénzügyi lízinggel finanszíroznák a vállalatok, egyedül az ingatlanberuházások esetén kerülnek előtérbe más formák. A felmérésben résztvevő vállalatoknak kevesebb mint a negyede használna fel saját tőkét a tervei megvalósításához, 21 százalék uniós- vagy egyéb állami finanszírozásból biztosítaná a szükséges önerőt, illetve 12 százalékul gondolkodik hagyományos hitel felvételében. A beruházási szándék leginkább a logisztikai vállalatokat jellemzi, emellett a szállítási iparágban a megkérdezett társaságok közel negyede biztosnak, további 14 százalékuk pedig nagyon valószínűnek mondta, hogy az idén nagyobb beruházást hajt végre. Jelentős a beruházási szándék a mezőgazdasági vállalatoknál és az ipari- építőipari társaságoknál is. A megkérdezett lízingelő vállalatok általában továbbra is a gépjárművek, illetve szállító eszközök beszerzésében gondolkodnak. A beruházni szándékozó társaságok 60 százaléka haszonjárművet és további 15 százalékuk autót kíván vásárolni, ötödük gondolkodik gépsorok, 12 százalékuk ingatlan és alig 4 százalékuk IT beruházásban. A CIB Bank a Magyar Lízingszövetség legfrissebb adatai alapján közölte, hogy a január-márciusi időszakban 107 milliárd forint volt a finanszírozott összeg a lízingpiacon, ami 20 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakának adatát. Tavaly 24 százalékkal nőtt a lízingpiac, megközelítve öt évvel korábbi méretét.

AMTS 2015

2015.05.18.

TDI újratöltve – az autósport az autófejlesztés iniciátora

2015.05.18.
Az Audi TDI fejlődéséről, a 2014. évi Le Mans-i R18 versenyautóról Pof. Dr.-Ing. Ulich Hackenberg, az Audi műszaki fejlesztéséért felelős vezetője tartott előadást a 36. Nemzetközi Bécsi Motorszímpóziumon, május 7-én. Előadásából emelünk ki részleteket. A VW csoport TDI motorjának első generációját 1989-ben mutatták be az Audi 100-as modellben. A 2.5 TDI 5 hengerű motor, közvetlen befecskendezéssel, turbófeltöltéssel, elektronikus irányítással (EDC) világújdonságnak számított. Megálmodója, a tervező-team részese Prof. Dr. Ferdinad K. Piëch volt. Napjainkig több, mint 7,5 millió TDI motor készült. Sorra jöttek a további generációk: V6 4V (1997), 3,3 V8 TDI VTG töltővel (1999), a 3,0 Clean Diesel (2009), hogy csak a kiemelkedőbb állomásokat említsük. Napjaink „clean diesel” motorjaának szennyezőanyag kibocsátása a 25 évvel ezelőttihez képest 98% (!)-kal csökkent, a teljesítmény és a forgatónyomaték megduplázódott, a TDI motorral szerelt gépjárművek fogyasztása 2000 óta harmadával csökkent. Az új Clean Diesel TDI tavaly jelent meg az Audi A7 Sportback autóban, fogyasztása 13%-kal kisebb, mint az elődmodellé. A TDI család legtajarékosabb motorja, illetve autója az Audi A3-ba kerül, a 3 hengerű TDI motorral a fogyasztás (NEDC-ciklusban) 3,2 liter/100 km, széndioxid kibocsátása 85 g/km. A versenysportból indult a TFSI technika is: 2001-ben győzött az Audi ilyen befecskendezésű Otto-motorral, 2004-ben került az Audinál szériagyártású autóba, 2006-tól pedig a VW csoport többi márkájának autóiba. A befecskendezési nyomás, melyet a versenyautóban alkalmaztak, napjainkban már a szériamotorokban is megjelenik. A lítium-ion akku a Le Mans-i Audi e-tronban 2009-ben debütált, ma a széria hibridek energiatárolója. A Matix LED fényvető 2013-ban az Audi R18 e-tron quattroban világította meg a versenypályát, ma már széria. 2014-ben próbálták ki Le Mansban a lézerfényt, már szerelik az Audi R8 LMX szériába. A TDI technika 9 éve részese a Le Mans-i Audiknak: kezdődött 2006-ban az R10 modellel, 2014-ben pedig az R18 szerepelt. Ebben az évben már három éves a hibrid versenyautó technikájuk. Egy év alatt is nagy fejlesztést végeztek, eredményét az alábbi ábrán mutatják be. A V-motor hengersor szögét 2011-ben, a korábbi 12 és 10 hengerűekétől eltérően 120 fokban határozták meg. Ezzel a gépkocsi tömegközéppontja (súlypontja) lejjebb kerülhetett. Igaz, a csapágyerők ennél a hengerszögnél megnőttek, de ezt a konstrukció „kivédte”. Az R18-as modell motorjának lökettérfogata 2014-ben 4,0 literre nőtt. Ennek ellenére a teljes motorterhelésnél mért fogyasztás 30%-kal kisebb lett! Le Mans-ban a teljes terhelésű motorüzem egy körben 75%. A körátlag fogyasztás a 2006-os versenyautó (R10 TDI) fogyasztásához képest 38%-kal csökkent. A mai Le Mans-i autó TDI motorja 500 LE és a hátsó tengelyt hajtja. Az elsőt pedig egy 230 LE teljesítményű motor-generátor egység (MGE). Feladata a fékezési energia felvétele és a booster-funkció. A versenyautónak kinetikus energia tárolója is van. A 8 kg tömegű lendítőkerék fordulatszáma elérheti a 40 000 min-1 fordulatot. Gyakran felteszik a kérdést, mennyi egy ilyen csúcsra járatott komplex hajtóműegység élettartama. Kihegyezik a győzelemre, ennek rendelnek alá mindent, így Le Mansban nem több, mint 36 óra! A fejlesztésre fordítható idő sem sok, egy és két év között van, míg egy szériahajtóműveket 3-4 évig fejlesztenek. Egy versenymotor összeszerelése abszolút kézi munka, két hétig is eltart. Győrben, a világ legnagyobb motorgyárában naponta1000 motor készül. A TDI szériamotorok jövőjét újabb fejlesztések határozzák meg. A V6 TDI e-tron elektromos hajtású turbókompresszort kap és többnyire hibridházasságban lesz a hajtáslánc része. Az Audi 2015-ös Le-Mans-i technikáját részleteiben még nem ismerjük. Az LMP1-ben az Audi R18 e-tron quattro vetélytársai lesznek: Toyota TS040 Hybrid, CLM P1/1-AER, Rebellion R-ONE AER, Porsche 919 Hybrid, Nissan GT-R LM Nismo. Bizonyára sokan vagyunk, akik a Le Mans-i közvetítés mind a 24 óráját követni fogjuk. Már számoljuk a napokat.   Dr. Nagyszokolyai Iván címzetes egyetemi docens az Autótechnika főszerkesztője   A TDI és az Audi Le Mans versenyautó-technika részleteit az Autótechnika folyóiratban olvashatják az érdeklődők.

Wáberer György a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke

2015.05.18.
– Wáberer Györgyöt választotta elnöknek a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) éves küldöttgyűlésén szombaton, a Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója 2006 és 2010 között már betöltötte ezt a pozíciót – tájékoztatta az egyesület az MTI-t hétfőn. Az MKFE 3 ezer árufuvarozó és személyszállító vállalkozást képvisel, amelyek több mint 40 ezer haszongépjárművet, az ide tartozó járműállomány felét üzemeltetik, 60 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. A közlemény szerint Wáberer György fel kíván lépni a fuvarozók versenyképességének javításáért, hatékony intézkedéseket szorgalmaz a hazai piac védelméért, fokozni kívánja az érdekvédelem hatékonyságát és lépéseket tesz azért, hogy központi forrásból támogassák a hivatásos gépjárművezető-képzést. Az MKFE elnöke szerint a vállalkozásokat terhelő költségek és adminisztratív kötelezettségek már nem növelhetők, az ágazat nemzetközi versenyképességét pedig javítani kell. A gyűlésen bejelentette, hogy a fuvarozó vállalkozások vállalják több mint 6000 gépjárművezető azonnali foglalkoztatását, amennyiben megtörténik megfelelő kiképzésük. Wáberer György hangsúlyozta, hogy a gépjárművezetői hivatást választó fiatalok oktatására kifizetett állami kiadás kevesebb mint fél év alatt megtérül, és a szektor sem kényszerül arra, hogy külföldi munkavállalókkal töltse fel létszámát - áll a közleményben.

Kamion Eb - Kiss Norbert legyőzhetetlen volt Spielbergben

2015.05.18.
A magyar csapat tájékoztatása szerint a szombathelyi versenyző szombaton az időmérős elsőség után rajt-cél győzelmet aratott az első futamon, majd a másodikon - a fordított rajtsorrend miatt nyolcadikként startolva - ismét diadalmaskodott. A 30 éves pilóta aztán vasárnap pályarekordot futva (1:04.938 perc) szerezte meg az első rajtkockát, majd lemásolta a szombati teljesítményét, s mindkét versenyen elsőként ért célba. Kiss két hétvége, azaz nyolc futam után 145 ponttal áll az élen az Eb-pontversenyben, második a német Jochen Hahn 96 ponttal, harmadik a cseh Adam Lacko 93 ponttal. Az Eb a hétvégén az olaszországi Misanóban folytatódik.
Címkék: 

Budapesti befutóval: távolsági rekord a Mitsubishitől

2015.05.18.
– Azokat, akik a lehető legalacsonyabb fogyasztással tesznek meg egy adott útszakaszt, hypermiler (szabad fordításban mérföldfaló) néven szokás emlegetni. Svájc egyik első ilyen embere Felix Egolf, egy Swiss Airbus 330/340 utasszállító gép egykori kapitánya, aki több hihetetlen ’egy tankolásos’ távolsági rekordot is felállított már különböző Mitsubishi modellekkel, egyebek közt a Härkingen – Santiago de Compostela – Cabo Finisterra közti 1.871 kilométeres útszakaszon, egy ASX DID volánja mögött ülve. Egolf ezúttal a Mitsubishi legújabb típusát, a 2014 januárjában bemutatkozott Attrage szedánt vitte el egy tankolásnyi körre. A Space Star alapjaira épülő négyajtós modell 1,2 literes, háromhengeres szívómotorja 80 lóerős teljesítményre képes. A kisautótól örökölte annak előnyös, üzemanyag-takarékos technikáját az Attrage is: a mérsékelt fogyasztást a mindössze 0,29-es légellenállási együttható mellett a csupán 885 kilogrammos önsúly is elősegíti. A Mitsubishi Switzerland a következő feladat elé állította Felix Egolfot: egyetlen tank üzemanyaggal a lehető legnagyobb távolságot megtéve jelentős mértékben csökkentse az autó szabványos, 4,9 l/100 kilométeres vegyes fogyasztását. Nehezítésként a budapesti kirándulásra később, repülővel érkező felesége csomagjait is magával kellett vinnie a ’mérföldfalónak’, összesen 120 kilogrammos tömeggel terhelve a 4,25 méter hosszú négyajtóst. Miután csordultig töltötték az Attrage üzemanyagtartályát, Felix Egolf 2015. május közepén útnak indult a budapesti Emil Frey cégcsoport Mitsubishi Motors Vezérképviseletéhez. A cél meglehetősen nagyra törő volt: az Attrage 42 literes üzemanyagtankjának tartalmával több, mint 1030 kilométert kellett megtennie Egolfnak, vagyis 4,1 l/100 km-es fogyasztással kellett teljesítene a távot. Végül ennél is alacsonyabb fogyasztást ért el az egykori pilóta. Az eredmény egészen fantasztikus: a ’mérföldfaló’ Felix Egolf 1.030 kilométert autózott szenzációsan alacsony, mindössze 3,88 l/100 km-es átlagfogyasztással (a CO₂kibocsátás csupán 89 g/km volt). Ez 21%-os csökkenést jelent a szabványos (4,9 l/100 km) fogyasztáshoz képest. Az Attrage takarékossága tehát még a várakozásokat is felülmúlta. Miután Egolf megérkezett a Mitsubishi Mogyoródi úti Vezérképviseletéhez, még közel 2 liter benzin maradt a költséghatékony szedán tankjában. Ez különösen annak tekintetében jó eredmény, hogy a rekorder az út nagy részét országúton, a megengedett leggyorsabb tempóval tette meg. A 100 kilométerre vetített utazási költség kevesebb, mint 1500 forintra adódott. Jármű: Mitsubishi Attrage 1.2 Invite, 80 LE Útvonal: Härkingen (Mitsubishi Switzerland) - Feldkirch - Arlbergpass (1800 méteres magasság) - Innsbruck - St.Johann i.T. – Bad Reichenhall – Salzburg – Linz – Bécs – Győr – Budapest. Távolság: 1033,7 km Üzemanyag-fogyasztás: 3,88 l/100 km – 21 százalékkal a szabványos fogyasztás (4,9 l/100 km) értéke alatt Az utazás időtartama: 20 óra Átlagsebesség: 55 km/óra (a teljes távolság 11%-a volt autópálya-menet)

Sikerült módosítani Nemzetközi Űrállomás pályáját

2015.05.18.
A manőver végrehajtásához a nyolc hajtóműből négyet működtettek 32 percen át, s ez alatt 2,8 kilométerrel emelték meg az ISS pályájának magasságát, átlag 405 kilométerre – tette hozzá a Roszkoszmosz egy név nélkül nyilatkozó forrása. Az első próbálkozáskor, moszkvai idő szerint szombat reggel nem sikerült beindítani az ISS-hez kapcsolt teherűrhajó hajtóműveit. A hiba részévé vált annak a kudarcsorozatnak, amely miatt a hét végén különbizottságot hoztak létre Moszkvában. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök alig hat napot adott a felelősök és az okok megállapítására. Ugyancsak szombaton egy Proton típusú orosz űrrakéta egy mexikói távközlési műholdat állított volna föld körüli pályára, de a rakéta utolsó fokozata nem sokkal a fellövés után a műholddal együtt visszazuhant, és megsemmisült a Föld légkörében. Előzőleg, április végén egy Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt egy Progressz M-27M típusú orosz teherűrhajó nem jutott el a kijelölt pályára, ahonnan tovább kellett volna haladnia a Nemzetközi Űrállomásra, és végül a rakományával együtt megsemmisült. Az áprilisi eset miatt a Roszkoszmosz vezetése úgy döntött, hogy július végéig elhalasztják az ISS újabb háromfős legénységét szállító, következő Szojuz űrhajó indítását. Az eredeti tervek szerint május 26-án indultak volna útnak, hogy az ISS-en jelenleg tartózkodó hat űrhajósból hármat leváltsanak. Az ISS orosz szegmensének repülésirányítója, Vlagyimir Szolovjov közlése szerint a hétfői pályamódosításra azért volt szükség, hogy optimális feltételeket teremtsenek a legénység egy részének június 11-i visszatéréséhez, valamint a következő teherűrhajó július eleji felbocsátásához.
Címkék: 

Autólopás! KJG-411 Skoda Fabia kombi

2015.05.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KJG-411 -Gyártmány: Skoda -Típus: FABIA -Kivitel: KOMBI -Gyártási év: 2006 -Motorszám: BUD255643 -Alvázszám: TMBJX16Y674041562 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 május 16 -Lopás helyszíne - város: Cece -Utca, házszám: BARTÓK BÉLA 24 -Megjegyzés: ZÁRT UDVAR

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója