A legszebb pesti nők és autók összejövetele

2015.05.15.
Magyarországon a Tattersall lóversenypályán, ahol korábban lófogatú járműveknek rendeztek virágkorzókat, 1904-ben sor került a ló nélküli járművek hasonló parádéjára. Az 1920-as évek közepén, amikor Magyarországon is felpezsdült az autókereskedelem, egyre több vásárló rendelt magának egyedi karosszériát hazai és külföldi műhelyekben. Graff Ferenc, a Zupka Lajos és Fiai karosszéria-építő cég könyvelője 1928-ban útjára indította A Karosszéria című szép kiállítású, de rövid életű magazinját. Ezt követően került sor az első hazai Concours d'Elegancerendezvényre. Bartók Tibor, az Úrvezető című társasági és életmód magazin szerkesztője külföldi tanulmányutakat követően vágott bele az esemény szervezésébe. Szerkesztőtársa, Siró György is segítette a munkában. 1928. október 7-én a Margitszigeten, a Magyar Athlétikai Club lovaspoló pályáján a „legszebb pesti nők és autók” gyűltek össze. Sokan kivonultak erre a nem mindennapi látványosságra: híres szépasszonyok, színésznők, operaénekesek és operettprimadonnák mellett a társasági élet színe-java, élükön sok magyar nemesi család képviselőjével. A hölgyek púderjétől és parfümjétől illatos levegőben, a zsúfolt tribünökön várta mindenki az autók felvonulását, a ritka parádét, ahol gyönyörködni lehetett egy-egy pazar megjelenésű autóban, utasainak eleganciájában. A zsűri a Királyi Magyar Autó Club vezetőségéből, művészekből, írókból, ismert automobilistákból tevődött össze. Budapesten 1928 és 1938 között kilenc, nemzetközileg is jegyzett Concours d’Élégance-ot rendeztek, 1928-ban, 1929-ben, 1930-ban és 1934-ben a Margitszigeten, 1931-ben a Városligetben, 1935-ben, 1936-ban, 1937-ben és 1938-ban pdig az Ügetőpélyán. Ezen kívül vidéki városokban, így Miskolcon, Siófokon és Székesfehérvárott is rendeztek egy-egy Concours d'Elegance-t. Néhány évig Magyarországon is sikk volt egyedi karosszériát rendelni. A legismertebb autószobrász Nagy Géza volt, aki még Bethlen István miniszterelnöknek is dolgozott. Rajta kívül Balogh József említhető, akinek egy jól sikerült Maybach-alapú munkájára a németországi gyárban is felfigyeltek. A nagymultú Zupka Lajos és Fiai cég vevőkörében pedig feltűnt Habsburg József főherceg. Az évek során nagyon sokféle autómárka megfordult a hazai Concours d'Elegance rendezvényeken: Alfa Romeo, Lancia, Isotta-Fraschini, Talbot, Rolls-Royce, Hispano-Suiza – sőt 1931-ben Miklós román trónörökös egy Duesenberg-gel nevezett be. A harmincas évek közepétől már inkább a reklámteherautó-karosszériák dominálták a rendezvényt. A második világháború forgatagában ezek a járművek szinte kivétel nélkül megsemmisültek. A hazai karosszériagyárak a háború után autójavításból próbáltak megélni, de az államosítást nem kerülhették el. Nagy Géza munkatársai és műhelyének felszerelése Vácra került, ahol az egykori karosszérialakatosok az 1950-es évektől hajótesteket, majd motorkerékpár-oldalkocsikat készítettek.  2015. május 15-17 között a Vitorlabontó Ünnepség részeként kerül sor a II. Balatonfüred Concours d'Elegance összejövetelre. A régi idők hagyományait felélesztő rendezvényen több, mint 40 különleges járművet lehet majd megtekinteni. Bővebb információk: balatonfuredconcours.eu

A negyedik helyről indulhat Michelisz Norbert

2015.05.15.
Németországban López 1,25 másodperces előnyel szerezte meg az első rajtkockát a WTCC első versenyére. A Citroën 2014-es világbajnoka az egész hétvégén legyőzhetetlennek bizonyult eddig, már a szabadedzéseken sem talált legyőzőre, a legjobb, 8:37.327-es körét az időmérőn futotta a 25 kilométeres pályán. Nagy meglepetésre a második helyről nem valamelyik csapattársa, hanem a privát Campos csapat versenyzője, Hugo Valente szerezte meg egy Chevrolet Cruze-zal. Harmadik lett a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb, mellőle indulhat majd a negyedik helyről holnap Michelisz Norbert. A Zengő Motorsport versenyzője rengeteget, közel öt másodpercet faragott a köridején a szabadedzésekhez képest. Egyik gyári Honda sem tudta megközelíteni Michelisz teljesítményét, ami nagyon hízelgő a hímesházai születésű pilóta számára. Tiago Monteiro és Gabriele Tarquini csak a 8. és a 10. helyet szerezte meg, igaz, ez lehetővé teszi számukra, hogy a második futamon az 1. és a 3. helyről induljanak a fordított rajtrács szabály miatt. Mindkét versenyt a Nürburgringi 24 órás verseny előtt, kivételesen szombaton rendezik meg, az első futam 11.15-kor, a második 12.15-kor rajtol.

Biztosítási piac: enyhe növekedés az első negyedévben

2015.05.15.
A biztosítási piac idei első negyedéves növekedését a nem életbiztosítási üzletág 6,5 százalékos bővülése adja, így a szektor összesített díjbevétele az élet üzletág 2,6 százalékos csökkenése ellenére is nőni tudott. A szektor eredményeit összesítő adatok között első alkalommal szerepelnek a Cardif Életbiztosító Magyarország Zrt. és a Cardif Biztosító Magyarország Zrt. adatai is, amely cégek 2015. január 1-jétől a szövetség teljes jogú tagjai.   2015 első negyedévében a betegség-, a tűz- és elemi károkra vonatkozó, az egyéb vagyoni kockázatokat lefedő, illetve a temetkezési biztosítások kivételével a nem életbiztosítási üzletág minden egyes területe növekedést mutatott. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piac díjbevétele az előző év azonos időszakához képest 14,6 százalékkal emelkedett, miközben a szerződések száma 3,9 százalékkal bővült. A gépjármű-biztosítások piacának másik meghatározó területe, a casco-biztosítások díjbevétele 6,9 százalékos, a szerződések darabszáma pedig közel 1 százalékos növekedést mutat. A szerződések éves átlagdíja a teljes, biztosított gépjárműállományra vetítve a kgfb esetében az egy évvel korábbi 19 742 forintról 21 750 forintra, míg a casco éves átlagdíja 75 666 forintról 78 471 forintra emelkedett. 2015 első három hónapjában az életbiztosítási üzletág szinte minden területen csökkenést mutatott a 2014. év hasonló időszakához képest. Ez alól kivétel a kockázati életbiztosítások piaca, amelynek díjbevétele kiemelkedő, 10,6 százalékos bővülést tudott elérni az idei év első negyedévében. A befektetéshez kötött életbiztosítási termékek esetében a díjbevételek 2,1 százalékos csökkenése, ugyanakkor a szerződések darabszámának 5,9 százalékos növekedése látszik. A unit-linked piac gyengébb teljesítménye elsősorban az egyszeri és eseti díjas termékekből származó díjbevételek visszaesésével magyarázható.  „Pozitív jelenség, hogy az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítási szerződések száma 2015 első negyedévének végére meghaladta a 81 ezret, díjbevétele az idei első negyedévben pedig megközelítette az 5,4 milliárd forintot. Ezzel a teljes állomány értéke 17,6 milliárd forintra, a kiegészítő biztosításokkal együtt pedig közel 17,7 milliárd forintra emelkedett. Az szja-támogatást élvező nyugdíjbiztosítások éves átlagdíja megközelíti a 220 ezer forintot, ami mutatja, hogy az adókedvezmény elérte célját” – jelentette ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.      
Címkék: 

Az eddigi legélvezetesebb szakaszon Szalayék kilencedikek

2015.05.15.
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Laklóth Aladár a 24 perc 28 másodperccel a legtöbbet javulók közé tartozott. „Ez volt az eddigi legélvezetesebb szakasz. Úgy éreztem nagyon gyorsan megyünk, egyszer sem hibáztunk, nem tévedtünk el, mégsem tudtunk senkit sem megelőzni, ami kissé fájó pont számomra. Hogy így is egy helyet javítottunk? Nagyon sajnálom, hogy Adam Malysz felborult, igazán jó versenye volt eddig” – mondta Szalay, aki kilencedikként végzett a szakaszon, és az összetettben is ebből a pozícióból várja a folytatást. Érdekességképpen elmondta, hogy egy 343 kilométeres pályát – akárhányszor megy végig rajta az ember – képtelenség megjegyezni, viszont a nyomok, amelyeket két napja hagyott a mezőny, sokat segítettek. „Volt egy köves szakasz, ahol első alkalommal is odaütöttük az autó jobb elejét, és most is, de a dűnéken abszolút semmi gondunk sem volt. Az utóbbi napok pályáinak teljesítése után újra le kellett vonnom a tanulságot, hogy a Mokka nagyon sok mindent, szinte mindent kibír” – tette hozzá Szalay. S hogy milyen tanulságot hozott a mért szakasz a navigátor számára? „Maga a pálya elvileg nem tartogatott különösebb meglepetést, hiszen szerdán ugyanezen mentünk, mégis muszáj volt nagyon figyelni, mert a tempó sokkal gyorsabb volt. És ha gyorsabbak vagyunk, rövidülnek a távolságok, hamarabb jönnek a jelek az itinerben. Ez az, amire utaltam a verseny elején is, hogy meg kell szoknom, itt sokkal nagyobb a tempó, mint otthon az országos bajnokságon” – nyilatkozta Laklóth. Amihez Szalay csak annyit tett hozzá, egyre jobban összeszoknak régi-új navigátorával, akivel 2002-ben megnyerték a Fáraó-ralit. FÁRAÓ-RALI, A VK 4. FUTAMA 4. szakasz, Tibnija–Szitra–Tibnija (össztáv: 457 km, ebből szelektív szakasz: 343.2 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 3:02:39, 2. Varela, Gugelmin (brazil, Toyota Hilux) 1:40 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 4:14 p h., ...9. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (magyar, Opel Mokka) 31:59 p h. Az összetettben: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 11:12:30, 2. Vasziljev, Zsilcov 10:01 p h., 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 10:55 p h., ...9. Szalay, Laklóth 2:22:44 ó h. 

Két helyszínen is jelen van Kiss Norbi Európa-bajnok versenykamionja

2015.05.15.
Eközben Németországban, a Nürburgringen az ADAC 24 órás versenyhétvégéjét rendezik, mely egyben WTCC futam és egy négy napos kiállítás is. Az OXXO Racing - Axxyss Motorsport-ot az MAN gyár ( Volkswagen Gruppe) hívta meg, hogy vegyen részt a kiállításon, majd vezesse fel a mezőnyt. Mivel a csapat egyik fele Spielbergben versenyez, a másik fele a négyszeres Truck Race futamgyőztes Major Benedekkel utazott el a Nürburgringre.  Beni - az éles versenykamionnal teljesen megegyező dekorálású második kamionnal - szombaton, a 24 órás verseny előtt megy egy kört a  Nordschleifén, ezzel ő vezeti fel és nyitja meg az ADAC versenyhétvégéjét. Ez a meghívás - mely természetesen az Európa-bajnoki címnek is köszönhető - hatalmas megtiszteltetés az OXXO Racing - Axxyss Motorsport csapatnak, egyben pedig történelmi pillanat az MAN-nek is, hiszen eddig még soha nem ment versenykamion a Nordschleifén, főleg nem felvezető autóként egy 24 órás futamon.  
Címkék: 

Akkumulátorokat foglaltak le a NAV pénzügyőrei Szigethalmon

2015.05.15.
 A pénzügyőrök fémkereskedők nyilvántartásai alapján megállapították, hogy egy szigethalmi férfi és élettársa az elmúlt években több mint 45 tonna fémhulladékot értékesített - olvasható a közleményben.      A fotó illusztráció, nem a lefoglalás helyszínén készült.  Az udvaron álló teherautón talált 79 akkumulátorról a férfi azt mondta, azokat autószerelőktől kapta ingyen, de nem nevezett meg senkit. Az ellenőrzést végzők azt is megállapították, hogy a járművel tavaly január óta körülbelül 155 tonna, 28,5 millió forint értékű akkumulátort vittek el fémkereskedőknek és adtak le "hajléktalan, lakcímmel nem rendelkező emberek". Közölték: a NAV pénzügyőrei illegális fémkereskedelmi tevékenység gyanúja miatt lefoglalták az akkumulátorokat, és fémkereskedelmi törvény megsértése miatt eljárást indítottak. Az engedély nélküli tevékenység miatt 14 millió forintos bírság kiszabása várható.
Címkék: 

A hazai autózás rendszerváltója: Győző Gábor (2.)

2015.05.15.
Győző Gábor mai aktív munkatársa az MGE-nek: szorosan figyeli a jogszabályi környezetet - Mi volt a feladatod, miután visszatértél Katowicéból? - A minisztérium ellenőrzési osztályát vezettem, ez azonban akkor már érdemi szakmai ellenőrzést jelentett, nem csak a nyilvántartások és mérlegek felülvizsgálatát. 1981-ben megbíztak az úgynevezett „viszonylati felelősség” csoportban való részvétellel. Ez azt jelentette, hogy hat fejlődő országgal folytatott kereskedelmet kellett felügyelni. Jómagam Algériával foglalkoztam. Ebben az együttműködésben az egyik magyar építőipari cég házgyári lakótelepet épített ott. Ez bizony nem vált sem a cég, sem az ország dicsőségére, mert amilyen kontár munkát el lehet képzelni, minden hibát elkövettek a magyarok. Személyesen jártam ott, és láttam a végeredményt. Álmomban ne jöjjön elő. Aztán voltak úgynevezett kisüzemi exportok. Például péküzemet építettek a mieink Algírban. Ma sem felejtem azt a vitát, amikor a megrendelő nem volt hajlandó fizetni a tetőszerkezetnek azért a képességéért, amely 80 centiméteres hó elviselését biztosította. Afrikában! - Kalandos külkereskedelmi kapcsolataink voltak abban az időben... - Ha már Afrika, jártam Sidi Bel Abbesben is! Nem véletlen, ha ismerős a név, Rejtő Jenő halhatatlan műveiben, például a Menni vagy meghalni című regényben örökítette meg. Nem tudom, valóban járt-e ott az író, vagy csak megálmodta, de tényleg ott áll a nevezetes filagória, ahol vasárnaponként katonazenekar játszott, és a közelben egy katonai helyőrség, amely korábban az Idegen Légió laktanyája volt. Kísérőim alig tudtak lebeszélni a fotó készítéséről, de akkor magam is megismerhettem volna belülről a kaszárnya fogdáját. Az Igedenlégió kaszárnyájának bejárata Sidi Bel Abbesben - Könyökvédős minisztériumi irodistaként igencsak színes életed volt! - Hát még ami utána jött! Az algériai dicstelen lakásépítési üzlet folyományaként raportra kellett mennem a rettegett Marjai József miniszterelnök-helyettes színe elé. Legendásan kemény vezető volt, talán túlságosan is kemény fejű. Azonkívül mint régi kommunista, végtelenül puritán. Abba a protokoll-szabályba, hogy a belföldi partnernek üdítőt és kávét kell kínálni, az „és” helyett „vagy”-ot íratott bele. Azt is megtette, hogy egy-egy reggel kiment Ferihegyre, és személyesen ellenőrizte, a külkeres tisztviselők milyen ügyben utaznak külföldre. Ha nem találta indokoltnak, hazazavarta az illetőt. Biztos vagyok benne, hogy mindezt valamilyen elhivatottság, az általa vallott közjó nevében tette, de azért szerintem túlzásba vitte. - Tipikus idealista és zsarnok volt, mint amilyenek a szocializmust jellemezték? - Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy történetet. 1973-ban, tehát már tizenöt évvel az úgynevezett kolhozosítás után jártam egy Veszprém megyei kis falu téesz-elnökénél látogatóban. Nem volt gazdag környék, nehéz körülmények között gazdálkodtak. Távozáskor az elnök odahívott egy idősebb parasztembert, aki az udvart söpörte. - Józsi bácsi! Mondja el, hogy lépett be a téeszbe! - Én kérem szépen kaptam két akkora pofont, hogy ész nélkül beléptem. - És most mit csinálna, ha valaki azt mondaná, feloszlatják a téeszt? - Én kérem szépen belévágnám a kaszát! - Miért? - Tudja az úr, én azelőtt nem ismertem a nyolc órás munkaidőt. Azt meg pláne nem tudtam, hogy létezik Hajdúszoboszló, ahová minden évben az Anyjukkal két hétre elutazom! Ezt mondta az idős parasztember, és én nem hiszem, hogy betanított mondóka volt. Nagy hatást tett rám, és a mezőgazdaságunk rendszerváltás utáni átalakítása kapcsán gyakran eszembe jut ez a történet. (Folytatása következik.) Jámbor Gyula  

Közlekedik a család: Kaposváron Böröczék nyertek

2015.05.15.
A versenyzők KRESZ tesztet, Drog totót töltöttek ki, elsősegélynyújtási, kerékpáros és autós ügyességi feladatokat hajtottak végre, valamint játékos közlekedési vetélkedőn vettek részt. A megmérettetésen a legeredményesebbnek a Böröczi család bizonyult, ők képviselik Somogy megyét 2015. június 21-én Mogyoródon megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A második helyet a Molnár család, míg a harmadik helyezést a Kiglics család tudhatja magáénak.  A versenyen résztvevő családok értékes ajándékokat vehettek át.

Vád alá helyezték a 41-es főúton ámokfutó férfit

2015.05.15.
Zsíros Zsolt főügyész közleményében felidézte, a vádirat szerint a 25 éves férfi 2014. május 23-án a reggeli órákban személygépkocsijával a 41-es számú főúton Nyíregyházáról Oros felé haladt a belső forgalmi sávban. Ennek során utolérte az előtte szabályosan haladó motorkerékpárost, majd erőteljes gyorsítással hátulról feldöntötte a motorkerékpárt. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, míg a motorkerékpárban 300 ezer forint forintot meghaladó kár keletkezett. A vádlott továbbhaladt a főúton Apagy irányába, majd néhány perc múlva visszafordult Nyíregyháza felé. A rendőrök ekkor már keresték, próbálták megállítani, azonban a vádlott a rendőri felszólításra sem állt meg. Sőt, áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol árokba szorította a vele szemben szabályosan közlekedő egyik kisteherautót. Ebben a balesetben senki sem sérült meg - ismertette a főügyész. A férfi a helyszínről nagy sebességgel továbbhajtott Nyíregyháza felé, melynek során a szemközti oldalon álló és megkülönböztető fényjelzést használó rendőrségi gépkocsinak ütközött, melyben szintén közel 300 ezer forintos kár keletkezett. Az ütközés miatt a vádlott elvesztette uralmát a gépkocsi felett, sodródni kezdett, majd nekiütközött egy szemből szabályosan közlekedő személygépkocsinak, melynek vezetője csonttöréses sérüléseket szenvedett. Zsíros Zsolt hozzátette, a rendőrök ezután tudták elfogni a vádlottat, akiről megállapították, hogy különböző nyugtató gyógyszerek hatása alatt vezette gépkocsiját. Az ámokfutó nyolc belül gyógyuló sérülésekkel úszta meg a baleseteket. A Nyíregyházi Járási Ügyészség a férfit segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, kétrendbeli közúti veszélyeztetés bűntettével, egyrendbeli súlyos testi sértést okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és kétrendbeli rongálás vétségével vádolja. Az ügyész börtönbüntetés, járművezetéstől eltiltás és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a bíróságnak - közölte a főügyész.

Az alkuszok szerint is első a Generali

2015.05.15.
2014 kiemelkedően sikeres év volt a Generali számára az alkuszokon keresztüli értékesítésben is: „az egy évvel korábbi eredményeinket 40 százalékkal szárnyaltuk túl, a piaci átlagot pedig közel tízszeresen az új szerződésekre vonatkozóan. Mindez hosszú távú, tudatos és hatékony építkezésnek, valamint a folyamataink fejlesztésének, az értékesítési tevékenységünk tudatosabbá tételének is köszönhető” – mondta Ilics László, a Generali Biztosító biztosítási üzletmenetért felelős vezérigazgató-helyettese. Ezen sikeres stratégia mentén a Generali kiváló kapcsolatot ápol alkuszpartnereivel, az ügyfelek igényeire szabható, minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínál, a háttérben zajló adminisztratív folyamatai hatékonyak és gördülékenyek, kárrendezése pedig kimagasló. Mindezt a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége is díjazta: immár negyedik alkalommal ismerte el a Generali tevékenységét a legjobb minősítéssel az alkuszok összesített értékelése alapján. „Ez a díj azt jelenti számunkra, hogy partnereink elégedettek a Generalival, amire büszkék vagyunk, és amiért a jövőben is mindent megteszünk” – tette hozzá az elismerés kapcsán Ilics László.   
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója