Meghalt Csizmadia Éva

2023.12.04.
Dr. Csizmadia Éva 1973-tól 1986-ig oktatott főállású munkatársként jogelőd intézményünkben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Pályáját az Újhegyi úton, a Gépjármű-közlekedési Tagozaton kezdte, s az áttelepülés után, 1975-től Győrben, az új révfalui kampuszon teljesedett ki szakmai munkája. Tekintélyes mesterek, dr. Benkő László és dr. Papp Endre professzorok voltak győri mentorai. A tanszék szakmai munkájában dr. Hegedüs Gyula alapító főigazgató, dr. Szalay Gyula, a győri jogászképzés egyik alapító atyja is a munkatársai között szerepelt. Szakmai specialitása a fuvarjog, a kereskedelmi jog oktatása, elméletének és gyakorlatának elemző bemutatása volt. Győri főállású munkaviszonya megszűntével több, mint két évtizedig óraadóként vett részt a széchenyis mérnökképzésben, a jogászképzésben. Akkori kortársai, kollégái, hallgatói derűs, határozott kiállású, kiválóan felkészült oktatóként minősítették. Ez volt tekintélyének megalapozója az oktatói karban, a hallgatók körében. Megjelenésében, öltözködésében is az igényesség jellemezte - méltatta munkásságát az egyetem.

Újabb mérföldkő az Audi Hungariánál: legördült a gyártósorról az 500 000. elektromotor

2023.12.04.
A győri Audi Hungariánál 30 évvel ezelőtt indult el a motorgyártás, a vállalat termékportfóliója 2018-ban bővült elektromos hajtásokkal. A vállalat idén novemberben kezdte meg legújabb elektromotor típusa, a Premium Platform Electric (PPE) gyártását. Balról jobbra: Hockinger István, az Audi Hungaria munkatársa, Kammerer Péter, Audi Hungaria vezető a Hajtásszerelde/Stator Elektromos Járműhajtások C-BEV területen, Németh Ildikó, az Audi Hungaria munkatársa, Benke Csaba Imre, Audi Hungaria vezető a Termékszegmens Elektromos Járműhajtások területen és Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. Fotó: Audi Hungaria „Vállalatunk az elmúlt évtizedek során a világ legnagyobb motorgyárává fejlődött – központi szereplői vagyunk az Audi és Volkswagen Konszern globális termelési hálózatának. Eddig összesen félmillió elektromotor készült Győrben, így a vállalat sokéves történetének egy újabb fontos mérföldkövéhez érkeztünk. Köszönöm az egész munkatársi csapatnak! Az új PPE elektromotorok gyártásával elérkeztünk termékportfóliónk továbbfejlesztésének következő lépéséhez, egyben növeltük gyártási mélységünket. Így munkatársaink új kompetenciákat sajátítottak el például a váltókomponensek terén. Magasan képzett szakembereinkkel és munkatársainkkal folyamatosanan tovább fejlesztjük belső égésű motorjaink hatékonyságát, és tovább haladunk az e-mobilitás útján”, mondta Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungaria nem csak gyártja, hanem fejleszti is az elektromos hajtásokat: a Műszaki Fejlesztés 2001 óta segíti a vállalatnál a gyártói tevékenységet nem csupán Győrben, hanem az Audi és a Volkswagen Konszern további gyártótelephelyei számára is.

Ellopta apja BMW-jét, rendőrségi lövések állították meg

2023.12.04.
Furcsa rendőrségi akció volt szombaton késő este Bécs 22. kerületében. Ennek oka apa (54 éves) és fia (24) vitája volt. A fiatal férfi közös lakásukban garázdálkodott, és kérés nélkül elvitte apja kocsijának autókulcsát. Nem sokkal ezután a 24 éves férfi beindította a luxus-BMW motorját, pedig nem volt jogosítványa. A Heute cikke. Képernyőfotó. Este 10 óra körül kihívták a rendőröket, és azonnali kutatást indítottak. A gyanúsítottat a lakás közvetlen közelében sikerült megállítani, de nem volt hajlandó elhagyni a járművet. Nem sokkal ezután bezárta a járművet, és tovább akart menni. A bécsi rendőrség szerint az egyenruhások több lövést is kénytelenek voltak leadni az első abroncsokra, hogy ne történjen semmi rosszabb. A 24 éves férfi végül nem tudta folytatja útját. Az első gumik teljesen megsérültek. Gyorsan úgy döntött, hogy kiszáll a járműből, így ideiglenesen letartóztatták. Az eset során senki nem sérült meg.  

Lángolt egy autó az M3-ason

2023.12.03.
Képünk illusztráció Fotó: katasztrofavedelem.hu Kigyulladt egy személyautó motortere az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bag közelében, a 31-es kilométerszelvénynél. Az aszódi hivatásos tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. Az egység áramtalanította, és visszahűtötte a járművet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Használtautó vizsgálat 10 perc alatt

2023.12.03.
Vannak olyan vásárlás előtti szemlék, amelyek hamar véget érnek. Ilyen volt nemrégiben egy Toyota Corolla Verso 1.8 vásárlás előtti átvizsgálása, amelyről csak igen röviden tudok írni, de annál velősebb tartalommal. Bent állt a szalonban OK, kicsit csaltam, a borítóképen egy még 2021-ben vizsgált 2.2 D4-D motoros Corolla Verso látható. A kereskedés, ahová most ügyfelünk hívott minket nem a klasszikus murvás udvar konténer kombó, hanem az igényességre hajazó aszfaltozott tárolóval rendelkező, a legjobb vételeket üvegfalú szalonban tartó használtautó-kereskedés volt. És hol állt a Toyota? Hát persze, hogy bent a szalonban, úgy mintha a kereskedő legféltettebb portékája lenne, persze, lehet, az is volt, a többi kocsit nem néztük. Nos, a 2008. év eleji Corolla Verso Spanyolországból érkezett, ahol, mint tudjuk, mindig süt a nap és a korrózió képtelen felütni a fejét. Jó import autóhoz méltóan 199 ezer kilométer volt az órájában, ennyivel is hirdették. Az ára kereken kétmillió volt, ami – ha rákeresünk egy évjárat szűkítéssel a típusra – nagyon is jó árnak mondható. A 120-170 ezer kilométerrel árusított Verso-k inkább a 2,5 millióhoz vannak közelebb, de jelenleg 214k km-rel is találunk Corolla Verso-t 3 millióért. Van magasabb futással jóval drágább példány is A hétszemélyes kocsiról nem adtak bő lére eresztett leírást. összesen hat extrát soroltak fel, megemlítették az autóbeszámítás lehetőségét majd a cég mottójával zárult a hirdetés. Van szervizkönyve De még milyen! A dokumentum első és egyetlen bejegyzése a kocsi egy éves korában született még 2009. nyarán, ekkora 17.000 km volt a kocsiban. Azt gondolhatnánk, hogy ezt legalább márkaszerviz csinálta, de nem. Mondjuk tök mindegy. Spanyol műszaki vizsgák sora Körbe írtuk kívülről A kocsi tulajdonképpen nem nézett ki olyan rosszul 15 éves dacára. Az ajtók élei leverve, kisebb fénysérülés jobb hátul. A tetővázkoszorú szigetelése a baloldalon hiányzott. Alufelniken állt, de sajnos minden kerék peremsérült volt. Az első gumik 2022-es gyártású Kormoran abroncsok voltak, gondolom mielőtt kiállították belátták, hogy a korábban rajtalévő semi-slick gumikon már állni sem tud az autó, nem hogy menni. Hátul a 8 éves Pirellik még 4-5 mm-es profilmélységet hoztak. (Muszáj itt is megjegyeznem, hogy ha nem tudunk 4 db új gumit venni, akkor mindig hátra kell tenni a jobb állapotú gumikat, ez itt nem sikerült.) Aztán jött a rétegmérő Az elemek külső felén a legkisebb mérhető érték 250 mikron volt, ez a gyári értékeknek kétszerese. De nem örülhettünk sokáig a motorház fedélen mérhető, viszonylag elfogadható rétegeknek, mert jött a kocsi baloldala, ahol az első sárvédő maximuma 1.100, a hátsó ajtóé és sárvédőé 1.300 volt. A rock and roll a jobboldalon folytatódott, itt az első sárvédőn 943, a hátsón (Kapaszkodj!) 2.700 mikrométeres rétegvastagság adódott. Nem akarom cizellálni, a kocsi minden elemét javították és a szokásosnál több gitt ment el rá. Persze van az az élethelyzet, amikor becsúszol két autóbusz közé úgy, hogy nekimentél valakinek és hátulról pedig beléd jöttek, de ez a valószínűtlenebb. Inkább azt tudom elképzelni, hogy szívós, kitartó munkával minden elemre sikerült egy-egy kisebb-nagyobb sérülést összehozni, majd az a rétegmérő tanúsága szerinti minőségben javítani. A szemle véget ért Ilyen durva esetekben, ha kint van velünk a megbízó a vásárlás előtti használtautó-vizsgálaton, akkor félre-, ha nincs, akkor felhívjuk és a száraz tények közlésével finoman próbálunk célozni rá, hogy valószínűleg nem ezt a kocsit keresi. Így történt ez a Corolla Verso-nál is. Ezért nincsen részletes fotódokumentáció az autóról, nem raboltuk egymás idejét feleslegesen. A kocsi azóta eltűnt a hirdetésekből, ma már szolgál valakinél, akinek esetleg fogalma sincs róla, hogy 1-2 éven belül a javítások alól ki fog kandikálni a rozsda és fogalmunk sincsen, hogy egy nem várt balesetben, hogyan fog viselkedni, mennyire véd majd az autó karosszériája. A másik megfontolandó dolog, hogy éppen a bűvös 200.000 km előtt néhányszáz kilométerrel járó autóról beszélünk, aminek semmilyen kézzel fogható karbantartási története nincs. Sem egy számla, sem szervizkönyv. Magyarul semmit sem tudunk arról, hogy valójában mennyi lehet benne, de ha igaz a 200k km, akkor is ott a kétség, hogy mennyit mentek korábban a kocsival egy olajjal. Természetesen nem kértük meg a kereskedőt arra sem, hogy bányássza ki a kocsit az üvegkalitkából, így a próbaút is elmaradt, elég volt ennyi. Egy 2.2 D-4D kiadás vizsgálata még a Covid idején 2021-ben. Ügyfeleink maszkban. Egyébként a Corolla Verso hétszemélyes kivitelű és mint ilyen a családi egyterűek kategóriájába tartozik, ami No1. a használt autó vásárlás lehetetlen küldetései között. A jelenség nem újdonság, csak azért írtam róla néhány sort, hogy néhány autóvásárló fejében felmerüljön: ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen (ld. nagyon jó áron kínált, csillogó verda olcsón), akkor az valószínűleg nem is igaz. Amennyiben ez mégsem így lenne, akkor pedig kell szólni nekünk. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Karácsonykor az Egyesült Államok visszatér a Holdra

2023.12.03.
1969. július 20. a történelmi dátum, amikor az Apollo-11 küldetése során az első ember, Neil Armstrong a Hold felszínére lépett. Azóta eltelt bő fél évszázad, itt az ideje a következő „hatalmas ugrásnak”. Bár a híres kijelentés, mely a Holdra lépéskor hangzott el, a következő expedíciónál csak részben lesz helytálló, ugyanis a „kis lépés egy embernek” ezúttal nem fog megvalósulni. A Peregrine nevű jármű nem szállít majd embereket a fedélzetén, A lunar lander öt NASA tudományos eszközt visz majd, amellyel a holdi környezetet kívánják tanulmányozni. A felszállást december 24-én tervezik Floridából. A szondának, miután eléri a Hold pályáját, január 25-ig várnia kell, mielőtt megkísérelné a leszállást, hogy a célhelyen megfelelő fényviszonyok legyenek. A landolást önállóan, tehát emberi beavatkozás nélkül hajtják végre, de a vállalat irányító központja természetesen figyelemmel kíséri a műveletet. Az Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett az Artemis program mellett, amely arról szól, hogy újra embereket vigyenek a Holdra. Ha minden jól megy, 2024 novemberében személyzetet hoz a Hold körüli pályára és 2025-ben a Holdra száll az első nő és az első fekete férfi. Ehhez többet kell tudni a holdi környezetről, erre szolgál a Peregrine-küldetés is. Forrás: agi.it, fanpage,it  

Mindössze 300 példány készül ebből a Toyotából

2023.12.03.
A Toyota Gazoo Racing bravúros teljesítménnyel, a szezon vége előtt két futammal bebiztosította elsőségét, és ezzel sorban harmadszor nyerte el a konstruktőri bajnoki címet a rali-világbajnokságban. A következő futamon aztán a csapat finn pilótája, Kalle Rovanperä is megvédte egyéni világbajnoki címét, majd, hogy mégse legyen unalmas a legutolsó verseny, hármas futamgyőzelemmel búcsúztatták a 2023-as szezont. Ez a teljesítmény mindenképpen ünneplésért kiált, a Toyota egyik európai importőre pedig úgy döntött, ebbe ügyfeleit is bevonja. A Toyota Deutschland ezért egy 300 darabos limitált szériát kínált fel eladásra weboldalán: ezek a részlegesen önzáró differenciálművet, 18 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat, valamint piros első és hátsó féknyergeket tartalmazó High Performance csomag mellett speciális fényezést, valamint „az ügyfél által meghatározott beállítást” kínálnak. A korlátozott darabszámban készülő kivitel vételára 42 490 euró, azaz átszámítva mintegy 15,7 millió Ft. Az autókat december 4-ig lehet előjegyezni, gyártásukra valamikor 2024 első negyedévében kerül sor, az ügyfelek jövő nyáron vehetik át ünnepi autójukat. Tekintve, hogy a GR Yarishoz eddig is bő másfél éves várólistával lehetett csak hozzájutni, és a német importőr oldalán jelenleg sem elérhető a modell, a WRC emlékszéria várhatóan különösen kapós lesz az érdeklődők körében. A Toyota német stábja ezért úgy döntött, hogy japán kollégáiktól átveszik a szigetországban jól bevált autólottó intézményét: mindenki, aki a határidőig regisztrálja magát, bekerül egy kalapba, és innen sorsolják ki azt a 300 szerencsést, aki megvásárolhatja az eleve különleges utcai sportautó még exkluzívabb kiadását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Amikor a rajongók aggódtak, Michelisz nyugodt maradt az utolsó futamon

2023.12.03.
Második nagy nemzetközi címét szerezte meg Michelisz a TCR World Tour szezonzáró, makaói versenyhétvégéjén. A futam előtt a hímesházai pilóta még harmadik helyen állt Yann Ehrlacher és Rob Huff mögött 1 ponttal lemaradva, de a kaszinóvárosban a pole pozíciót és az első futam első helyét is megszerezte, így viszonylag nyugodtan várhatta az utolsó futamot, amelyen elég volt a kilencedik hely is a bajnoki címhez. A Hyundai Elantrával versenyző 39 éves magyar versenyző a szezon során összesen 20 futamon indult, ebből négyet megnyert és további három alkalommal volt dobogós, összesen 440 pontot szerzett. 2019 után most a második alkalommal nyerte meg a legrangosabb címet a TCR szabályrendszerben, ami gyakorlatilag két világbajnoki címmel ér fel. Michelisz idei teljesítménye nem csak a bajnoki cím miatt marad emlékezetes. Az első három fordulóban már két győzelme és egy második helyezése volt, ami karrierje legerősebb kezdését jelentette. Kiegyensúlyozott teljesítményét mutatja, hogy az idény 20 futamából csak egyen nem szerzett pontot (sajnos éppen a Hungaroringen, ahol a második futamon összeütközött egy előtte megpördülő autóval). Idén győzelmet aratott a legendás ausztráliai pályán, Bathurstben is, ami gyermekkori álmai közé tartozott. A bajnoki cím megnyerését és a hazautazást követően a még jetlagtől szenvedő Michelisz első útja itthon a főszponzora, az OMV által megrendezett budapesti sajtótájékoztatóra vezetett, ahol értékelte a szezont, elárulta a jövőre vonatkozó terveit, és kifejtette a véleményét a rajongókat leginkább érdeklő kérdésekről. Az idei szezonzáró hétvégéről: „Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy megszereztem a TCR World Tour bajnoki címét. Ez a szezon nagyon kemény volt, hihetetlenül kiélezett volt a verseny, és pályafutásom talán legjobb, leginkább összeszedett teljesítményére volt szükségem a győzelemhez. Az az igazság, hogy 2019-ben az volt bennem a malajziai harmadik futam leintése után, hogy én ezt a feszültséget még egyszer biztos, hogy nem fogom kibírni. Az is nagyon izgalmas utolsó futam volt, sőt, az talán még izgalmasabb, mint a mostani. Akkor biztos voltam benne, hogy egészségkárosító hatású számomra az ilyen mértékű izgalom. Úgyhogy az idei évben reménykedtem benne, hogy ha harcban leszek a bajnoki címért, akkor egy kicsit simább lesz az ehhez vezető út, de ez végül csak részben volt így.” A tavalyi szezonról: „Nagyon nehéz volt a tavalyi évem. Szerintem, ha nem követem el azt a buta hibát, az elején, akkor harcban lehettem volna a bajnoki címért, de egyszerűen nem voltam elég összeszedett, és emiatt az, hogy nem nyertem bajnokságot, borzasztóan zavart. Úgy voltam vele, hogy ezt a hibát, vagy ezt a hiányosságot az idei évben valahogy orvosolni kell. Az, hogy milyen eszközökkel, az egyébként soha nem egyértelmű, de én azt éreztem az első pillanattól kezdve, hogy nem akarok másokra figyelni, mert tudtam azt, hogy ha saját magammal foglalkozom és nem hibázom, akkor ott lehetek a végén az esélyesek között. Sokkal nyugodtabb voltam, mint 2019-ben, ez a hozzáállás nagyon sokat segített a szezon hajrájában.” A test-test elleni közdelemről: „A túraautózásban mindig benne van a pakliban a test-test elleni, koccanásokkal járó küzdelem, elég régóta csinálom már ezt ahhoz, hogy tudjam. Nyilván voltak idén is olyan helyzetek, amin felhúztam magam. Ilyen volt például az uruguayi eset, amikor az egyik versenytársam az egyenesben próbált meg lelökni a pályáról, vagy Sydney-ben, amikor második helyen haladtam, de az előttem haladó versenyző büntetést kapott, így igazából én vezettem a futamot. Ekkor úgy jöttek nekem hátulról két autóval, hogy visszaestem négy-öt-hat pozíciót. Ez mind-mind nagyon sok pontomba került, és borzasztóan bosszantott is. Emiatt a vetélytársakkal sörözni, meg szörfözni nem járunk együtt, csak a csapattársammal. Mi, pilóták kitomboljuk magunkat az adott versenyhétvégén, aztán két héttel később találkozunk és kis túlzással, mintha semmi nem történt volna. Tehát mindenki elfogadja, hogy más autókat vezetünk és ki-ki harcol a saját érdekeiért.” A szezon fénypontjáról: „Idén a bathursti hétvége nagyon különleges volt, van rá bizonyítékom, hogy egy tizenpár éves interjúban egyszer már elmondtam, hogy ha választani lehet, akkor Ausztráliába szeretnék valamikor eljutni, és a bathursti pályán szeretnék valamikor futamot nyerni. Nekem a top 3 kihívást mindig is Nürburgring, Makaó és Bathurst jelentette, épp ezért borzasztó nagy elégtétel volt idén, amikor az utolsó előtti versenyhétvégén Ausztráliában ezen a legendás pályán is futamot tudtam nyerni.” A motiváció megtartásáról: „Nyilván ilyen rövid idővel a bajnoki cím megszerzése után az emberben van egy ’jóllakottság’ érzés, de azt már megtapasztaltam, hogy ez nem tart nagyon sokáig. 2019-ben azt hittem, hogy innentől kezdve igazából megvagyok, és nincs cél, amit el szeretnék érni, de aztán az érzés kezdett elmúlni, és tudom, hogy most, a második után ez még gyorsabban fog jelentkezni. Várom a következő pillanatot, amikor a bajnoki címért küzdhetek és esetleg, ha úgy akarja a Jóisten, akkor valamit újra nyerhetek is.” Arról, hogy más-e ez a bajnoki cím, mint az első: „2019-ben kicsit nagyobb volt az eufória a bajnokság megnyerésekor, ami annak köszönhető, hogy az életben az első szerelem és az első bajnoki cím a legintenzívebb. Második alkalommal is nagyon-nagyon jó érzés nyerni, de valahogy az ember már felkészültebben várja ezeket az érzéseket. Azért most is elérzékenyültem, amikor átmentem a célvonalon, szépen le is hajtottam a plexit, hogy hadd legyek egy kicsit magammal. Nehezen önthetők szavakba ezek a pillanatok.” Az utolsó verseny kulcspillanatáról, amikor úgy tűnt, Huff-nak mégis van esélye megnyerni a futamot (és a bajnokságot): „Makaóban nekem a második futamon, függetlenül attól, hogy mit csinálnak a többiek, a nyolcadik helyen kellett célba érnem, hogy biztosan megnyerjem a bajnokságot. A kilencedik helyen haladtam, de az autóm elég gyors volt hozzá, hogy tudjak még előzni egyet, vagy akár szerintem kettőt is, ha kellett volna. A csapatnak volt felkészült forgatókönyve erre a helyzetre. Emiatt nekem a második futamon már egy pillanatig nem volt kérdés, hogy meglesz a bajnokság onnantól kezdve, hogy balesetmentesen átvészeltem a rajt utáni néhány kanyart, és nem lett műszaki hibám. Láttam én is, hogy hol tartanak a legfőbb riválisok, de úgy érzem, fel voltunk készülve minden eshetőségre. Én is izgultam, de a szezon során voltak – bármennyire furcsa is kimondani – izgalmasabb, számomra még nagyobb pulzust eredményező szituációk, mint ez az utolsó futam.” A magyar versenymérnökéről: „Nagy segítséget jelentett, hogy idén is Boriszov Dániel volt a versenymérnököm, akivel nyolc éve ismerjük egymást, még a versenycsapatomból, a M1RA-ból. Ő már szinte kitalálja a gondolataimat, és az, hogy egy nyelvet beszélünk, nagy könnyebbség, mert amikor a beállításokról, vezetés közbeni érzésekről kell beszélni akkor az apró nüánszokat, finomságokat sokszor még az anyanyelvén is nehéz kifejeznie az embernek.” Más szakágak kipróbálásáról: „Igaz, hogy a szerződésben az van, hogy nem ralizhatok, de olyan régóta nyaggattam a Hyundai-t, hogy azzal a feltétellel elengedtek az idei Rally Hungary-re, ha nem csinálok semmi butaságot. Nyilván ezzel a teherrel a vállamon úgy voltam vele, hogy nem szeretném őket cserbenhagyni, de közben erősen dolgozott bennem a vágy is, hogy végre kipróbáljam magam a raliban. Jó lehetőség jött, hogy ezen a nyíregyházi Európa-bajnoki futamon részt vegyek, és azt mondtam magamban, hogy most, 39 évesen már nem elengedem el ezt azért, mert félek attól, hogy esetleg megsérülök. A jövőben is szeretnék még ralizni a túraautózás mellett, jobban vonz ez, mint a hosszú távú versenyzés, mert nekem a pályaversenyzésben a sprintfutamok tetszenek inkább. Persze egyszer azt is kipróbálnám. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jön az új Opel Corsa először 48V-os hibrid hajtáslánccal

2023.12.03.
A magas hatásfokú és élvezetesen vezethető 48V-os hibrid ideális az új Corsa mozgatására. A tisztán benzines hajtásláncú, 1.2 literes motorral hajtott, nyolcfokozatú automata sebességváltóval felszerelt Corsa modellekhez hasonlítva (WLTP szerinti fogyasztás: 5.5-5.4 l/100 km; CO2: 125-122 g/km, mindkettő vegyes érték), a 74 kW-os (100 LE-s) új, 48V-os Corsa hibrid (WLTP1 szerinti fogyasztás: 4.7-4.6 l/100 km; CO2: 106-102 g/km, mindkettő vegyes érték) közel egy literrel (nagyjából 15%-kal) kevesebbet fogyaszt 100 km-enként, és így CO2-kibocsátása is alacsonyabb. Simán: a benzinmotor és a villanymotor külön-külön és együtt is dolgozhat A mindennapi használatban, vegyes városi és országúti üzemben az Opel Corsa hibrid hajtásláncának benzines és elektromos motorja időnként együtt, időnként pedig külön-külön dolgozik, attól függően, hogy a forgalmi helyzet éppen mit kíván meg. A cél az energiafelhasználás és a teljesítmény egyensúlyának megteremtése. Az új hajtáslánc használati előnyei különösen városi forgalomban kézzelfoghatók. A 48V-os hibrid hajtású Corsa kis teljesítményigény mellett (manőverezéskor, vagy lassú haladáskor – akár 30 km/h sebességig), kizárólag villanymotorja erejével is képes akár egy kilométer megtételére, ugyanakkor az elektromos hajtás mindig besegít a benzinesnek a gyorsításoknál. Lassításkor a benzinmotor leáll, a villamos gép pedig generátorként működik, így tölti fel a hajtáslánc 48V-os akkumulátorát. Ezzel a módszerrel az akkumulátorban összegyűjthető és az autó mozgatására fordítható a hagyományos hajtásokban egyébként veszendőbe menő energiák nagy része, ami végső soron a fogyasztást és az emissziót is csökkenti. Az Opel Corsa 48V-os rendszerrel: a legjobb választás, különösen városi és elővárosi forgalomban A 48V-os hibrid hajtáslánccal felszerelt új Opel Corsa különösen azoknak kiváló választás, akik városi, elővárosi forgalomban autóznak sokat. A kifinomult hajtástechnológiával könnyű együttélni: így azok számára is vonzó lehet, akik meg szeretnék tapasztalni az elektromos autózás élményét, de a töltés okozta esetleges kellemetlenségek nélkül. A kompakt 48V-os hibrid elemei: Kifejezetten a hibrid hajtásokhoz kifejlesztett újgenerációs, háromhengeres 1.2 literes benzinmotorok, amelyek megfelelnek Euro 6.4-es emissziós norma előírásainak is. Mind a 74 kW (100 LE), mind pedig a 100 kW (136 LE) teljesítményű változat 5,500/percnél éri el maximális teljesítményét, forgatónyomatéki csúcsuk pedig sorrendben 205 illetve 230 Nm, 1,750/percnél. A lehető legjobb hatásfok érdekében mindkét erőforrás Miller ciklus szerint üzemel, e működés eléréséhez és előnyeinek kihasználásához különösen fontos a változó vezérlés és a változó geometriájú turbó, ami az alacsony fordulati teljesítmény-leadásra is jótékonyan hat. Az új, villamosított szerkezetű hatfokozatú duplakuplungos automata sebességváltót szintén kifejezetten a hibridekhez tervezték. A villanymotor folyamatos nyomatékleadásával a nyomatékfolyam a sebességváltások pillanatában sem szakad meg, a kapcsolások így gyorsabbak és finomabbak. A villanymotor mellett az invertert és a hajtáslánc működését irányító számítógépet szintén a sebességváltóba építették be, így a rendszer könnyű, kompakt felépítésű és teljesítmény-leadása is optimális. A sebességváltóba szerelt állandó mágneses szinkron villanymotor teljesítménye 21 kW (28 LE), forgatónyomatéki csúcsa 55 Nm. A benzinmotort a terhelési állapottól függően vagy a szíjhajtású generátor, vagy a hajtáslánc villanymotorja indítja be, mindkettő teljesen hangtalan működésű. Előbbi főleg a hidegindításoknál kap szerepet. Az első ülés alá beépített 48V-os lítiumionos szerkezetű akkumulátor kihasználható kapacitása 432 Wh. Ez a beépítési mód a tömegelosztás javítása révén jótékonyan hat a menetdinamikai jellemzőkre, ugyanakkor az akku nem foglal el helyet a csomagtartó hasznos teréből. A 48V-os hibrid hajtáslánccal felszerelt Opel Corsákban két elektromos hálózat működik: a kisfeszültségű 12V-os látja el a hagyományos fedélzeti fogyasztókat (elektromos ablakemelés, infotainment stb.), a 48V-os pedig a hibrid hajtásláncot szolgálja ki. A 48V-os hibrid megjelenésével az új Opel Corsa hajtásláncainak választéka jelentősen kibővült, így immár a tisztán elektromostól a hibriden át egészen a magas hatásfokú belső égésű erőforrásokig terjed. Ez a bőség páratlan a kisautók szegmensében. Az új technológia ugyanakkor lendületet ad az Opel villamosítási stratégiájának is, amelynek értelmében a márka 2024 végére minden modelljéből kínál majd legalább egy tisztán elektromos hajtásút. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója