Itt az áradás, de mi lesz az elsodort, víz alá került autókkal?

2023.12.28.
Személyautó a megáradt Rábában, Győr belvárosának egyik parkolójában 2023. december 25-én MTI/Krizsán Csaba Hozzátették, hogy az előrejelzések szerint tovább súlyosbodik az árvízhelyzet az országban, és nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan a lakóingatlanokat is veszélyeztetik. A vízkárokat a biztosítók megtérítik, de csak azoknál az ingatlanoknál, amelyekre már korábban, legalább két héttel a kárbejelentés előtt kötöttek biztosítást a tulajdonosok - ismertette a közleményben Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója. Kritikus helyzetben a biztosítók gyorsan utalják a megítélt kártérítési összeget, ám nem mindegy, hogy azt mi alapján kalkulálják. A károsultaknak ezért a saját érdekükben is fontos minden bekövetkezett megrongálódást fotókkal a lehető leggyorsabban és legrészletesebben dokumentálni - hívta fel a figyelmet. Hozzátette, érdemes azt is megörökíteni, hogy például a pincében, az udvaron vagy a ház helyiségeiben hol állt a víz, mert ennek segítségével a biztosító kárfelmérője pontosabban meg tudja állapítani a kártérítési összeget. A bekövetkezett állapot dokumentálása után a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a kármentést: a víz alá került tárgyak, bútorok, értékek kimenekítését - tanácsolta Németh Péter. A szakértő jelezte ugyanakkor, hogy belvíz ellen nincs biztosítás. A biztosítóknak helyrajzi szám alapján rajzolt belvizes térképük van, így az ilyen területre épült ingatlanokra eleve nem szerződnek. Arra is kitértek, hogy a CLB tapasztalata szerint sokan keveslik a kártérítési összeget, amely messze elmaradhat egy tönkrement tévé, hűtő vagy bútor új árától. Ennek a régen kötött és nem frissített - a szerződéskötés óta újonnan vásárolt ingóságokhoz nem igazított - biztosítás az oka. A kártérítési összeget ugyanis a szerződésbe foglalt vagyonérték alapján kalkulálják a biztosítók, és ha az mélyen elmarad a mostani áraktól, akkor a kártérítési összeg is csalódás lesz. A CLB ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakásbiztosításokat érdemes 4-5 évente átnézni, és ha kell frissíteni. Egy ilyen aktualizálás nem magasabb díjat, hanem korszerűbb, több mindenre kiterjedő szerződést és biztonságot eredményez - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Különleges járműmatuzsálemek a Széchenyihegyen

2023.12.28.
Fotó: MÁV Nosztalgiavonatok ingáznak Széchenyihegy és Virágvölgy között, de forgalomba áll a Gyermekvasút legújabb felújított járműve, a C50-es típusú zöld dízelmozdony is - írták a közleményben, hozzátéve, hogy a téli szünetben mindennap feldíszített kocsikkal járnak a vonatok, érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe. A tájékoztatás szerint a járműbemutatón közelebbről is meg lehet nézni a forgalomban ritkábban közlekedő járműveket, fel lehet menni a mozdonyok vezetőfülkéjébe. Az Mk45-ösön kívül Mk48-as, a C50-es dízelmozdony és egy gőzös sorakozik fel a végállomás tárolóvágányán, valamint szenes teherkocsi és szalonkocsi is fogadja az érdeklődőket - olvasható a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Végre egy jó hír a vasúti átjárókról

2023.12.28.
Azt írták, hogy idén a balesetekben kilencen életüket vesztették, heten súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek, 35 esetben pedig anyagi kár keletkezett. A múlt év azonos időszakában 90 baleset történt vasúti átjáróban, amelyekben csaknem négyszer annyian vesztették életüket, mint idén. Tavaly a 34 áldozat közül 19-en - köztük gyerekek is - utasként estek áldozatul az autóvezető figyelmetlensége, a KRESZ-szabályok be nem tartása miatt. Voltak olyan tragikus esetek, amelyek során négyen, öten vagy heten is életüket vesztették a balesetet szenvedett járműben - tették hozzá. Közölték azt is, hogy továbbra sem csökken azonban a vasúti átjárókban lévő sorompókarok letörésének száma: évente átlagosan 800 ilyen eset van, ezt a számot idén november végére érte el a statisztika. A legjellemzőbb ok, hogy a járművezetők a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtanak a vasúti átjáróba, elsodorva a csukódó csapórudat - áll a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mi ez a szörnyszülött? Ja, made in Russia!

2023.12.28.
A villamosítás olyan folyamat, amely számos országot érint, a világ minden tájáról. Ezek között van Oroszország is, bár Moszkva ipari szinten nem áll túl jól, tekintettel a Nyugat által az ukrajnai háború miatt kiszabott számos szankcióra. A nyugati gyártók és vállalatok túlnyomó többsége elhagyta Oroszországot, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy folytassák saját elektromos versenyüket. Ennek bizonyítására létezik ez a furcsa prototípus, amelyet a Moszkvai Politechnika fejlesztett ki. Ez a kezdetleges jármű inkább tűnik furgonnak, mint személyautónak. Az Amber közel sem olyan tetszetős, mint a borostyán, amiről a nevét kapta. Az egész kompozíció valahogy nagyon torz, a kicsi, kör alakú LED-es fényszóróival, a szájat imitáló rémes vigyorával, a túl magas derékvonalával, az aránytalan kerekeivel és a hátsó fertályra hízó ténsasszonyra emlékeztető sziluettjével. Hogy milyen lehet a páncélozott kisteherautóra hajazó csodabogár belső tere, erről fogalmunk sincs, de nem feltételezünk hozzá kifinomult ízlést és szolid eleganciát meg high-tech infotainment cuccokat.   Minden valószínűség szerint az elemeket, az elektromos motorokat és más alkatrészeket Pekingből importálják, míg a gyártást az orosz Avtotor cégre bízták, amely 2025-ben Kalinyingrádban rakja össze az első példányokat. Reméljük, hogy a sorozatgyártású autó radikálisan különbözik majd a prototípustól, mert nem tűnik nehéznek ennél jobbat csinálni. Forrás: insideevs.com  

Ezekről az autókról szólt a 90-es évek – 1. rész

2023.12.27.
Jómagam 1995-ben születtem, így az évtized felét meg sem éltem, mégis ezek az autók voltak rám a legnagyobb hatással kis koromban. Néha a mai napig hozzájuk viszonyítok sok szempontból. Ha másban már nem is, vezetési élményben és szépségben mindenképp. A 90-es évek ugyanis még masszívan az élvezetek hajszolásáról szólt, és bár fokozatosan jöttek be a modern vezetéstámogató rendszerek, amilyen az ABS vagy a szervókormány széleskörű elterejedése, azért még mindig gépies vezetési élményt nyújtott a legtöbb autó. Pláne, amit az átlag polgár megengedhetett magának. Opel Calibra Márpedig a kis ember álomautója a 90-es években mindenképp az Opel Calibra volt. Emlékszem, mennyien látták benne a nehezen, de még épp elérhető prémiumautót a lakótelepen, ahol felnőttem. Aki ilyennel járt, annak mindig jutott parkolóhely, méghozzá a legjobb. Mára szinte teljesen kikoptak a felső-középkategóriás autók, nemhogy azokból a kétajtós kupé változatik, amilyen a Calibra is volt. Ma már teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ilyen autó sikeres legyen, a 90-es években viszont még belefért és egyébként a kategóriája legalacsonyabb légellenállási együtthatójával rendelkezett akkoriban. Mérnöki munka történt még akkoriban. Volkswagen Corrado Aki valami kisebbre és fürgébbre vágyott, az igazából Volkswagen Corradora vágyott. A Karmann kezei alatt születő, és az Mk2-es Golffal technikailag osztozkodó sportkupé kora egyik legpotensebb apró sportautója volt. Pláne a VR6 modell, a maga 2,9 literes motorjával, ami a maga 1240 kg-os tömegével párosítva egy igazi száguldó koporsó volt, ahogy akkoriban hívták. Nyilván ezek a modellek a legértéktartóbbak is – egy sokat futott, de jó állapotú példányért is simán elkérnek 5 millió forintot a külföldi piacokon. Az arany középutat jelentő 1,8-as, 160 lóerős kompresszoros változat viszont messzire kerülendő olajfogyasztása miatt. BMW 8 És akkor most nézzük, hogy melyik autó volt kint minden műhely és gyerekszoba falán. Oké, az én kiságyam mögül Subaru Impreza WRC ugratott, de mások joggal vágytak egy cápaorrú BMW-re, abból is a csúcskupéra, a bukólámpás 8-asra. Meg volt benne a 90-es évek minden bája, a lapos építéssel, a full bőr belsővel, az elképesztően komfortos futóművel és az akár V12-es motorral a hosszú orrában. Egyetlen hátránya az volt, hogy a 2 tonna minden csak nem sportos. Ennek ellenére garantált helye van a jövő klasszikusai között. Lexus LS400 Ha már prémium, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Toyota ekkor születő luxus almárkája mellett sem. 1989-ben alapították a Lexust, hogy egy prémium nagyszedánnal törjenek borsot az egyeduralkodó német triumvirátus orra alá. Mondhatnánk, hogy minden kezdet nehéz, de a Lexusnak nem volt az. Ugyanis az LS400 instant siker lett világszerte. A konkurencia alá lőtt árazással, de szinte azonos komforttal elérték, hogy az LS400 csakhamar felkerüljön a térképre még Amerikában is. Ugyanis amellett, hogy kényelmes és szép volt, még megbízható is volt, alacsony fenntartási költségekkel. Toyota MR2 Hogy házon belül maradjunk, érdemes megemlíteni a kor legszerethetőbb középmotoros sportautóját, a Toyota MR2-t. Míg az első generáció a 80-as években harcolt a Fiat X1/9-cel szemben, addig a második generáció már próbált szintet lépni. Ezzel nehezebb és nagyobb lett, de nem kevésbé sportos vezetési élményt nyújtott, a kivehető targatető pedig maga volt a szabadság 90-es évekbeli szinonímája. Noha mára kezd kikopni ez a koncepció, a Toyota hamarosan nagy eséllyel feléleszti hamvaiból és átülteti a villanyos korszakba az MR2-t. BMW 3 Minden kornak megvan a 3-as BMW-je, a 90-es éveknek ez az E36 volt. Vezethetőség szempontjából még hozta az E30 karcos, gépies élményét, egyszerű technikai megoldásait, de rendkívül sokat fejlődött kényelem és anyagminőség szempontjából. Akkoriban ez volt a fontos, így ilyen szempontból igazították a korhoz az E36-ot, amiből a négyhengeres alapmodellek legalább annyira szerethetőek, mint a hathengeres, vágyott paripák. A mai napig ajánlható hobbiautó tud lenni egy 318is – ha képesek vagyunk a sorhat hangja nélkül létezni – míg az M3 változat mára tényleg cska a nagyravágyoknak lehet alternatíva. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

140 km/h-val is repeszthetnek a hidrogénvonatok Németországban

2023.12.27.
Forrás: Alstom  A 14 üzemanyagcellás meghajtású jármű – amely a Landesnah Verkehrsgesellschaft Niedersachsen (LNVG) tulajdonában van – csak gőzt és kondenzált vizet bocsát ki, miközben alacsony zajszint mellett üzemel. A Cuxhaven, Bremerhaven, Bremervörde és Buxtehude közötti útvonalon 14 hidrogénüzemű Alstom regionális vonatot fognak üzemeltetni, fokozatosan felváltva 15 dízelvonatot. Az 1000 kilométeres hatótávolságnak köszönhetően az Alstom Coradia iLint típusú, emissziómentes üzemű motorvonatai egész nap egyetlen töltéssel tudnak közlekedni. A vonatok akár 140 km/h-s maximális sebességgel szállíthatják az utasokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fél óra alatt szétkapkodták az első ezer Toyota Land Cruisert Németországban

2023.12.27.
A német vásárlók az idén szeptemberben, a huszadik Bush Taxi Meetingen tekinthették meg első ízben az újgenerációs Land Cruisert. December 21-én reggel nyolc óratol lehetett leadni rendeléseket a járműre, a foglalásokat azonban harminc perccel később lezárták, miután   lefoglalták az első „adagnyi”, ezer SUV-ot. Vagyis csaknem két autót – egészen pontosan 1,8-at – adtak el másodpercenként a félórás értékesítési rohamban. Aki lecsúszott róla, várólistára került. A japán autógyártó számított ugyan a fokozott érdeklődésre, de arra nem, hogy rekordgyorsasággal fog elkelni az első ezer modell. A Land Cruiser három változata kapható Németországban: Executive, Tec és a First Edition. A vállalat nem pontosította, hogy az első ezerdarabos tételben hány autó szerepel az egyes konfigurációkból. A Toyota azonban korábban annyit közölt, hogy a Land Cruiser First Editiont háromezer darabban korlátozzák egészében Európában. Azt nem tudni, hogy ebből hány jut a német piacnak. Mindenesetre Németországban csak a jövő év harmadik negyedévében kezdődik meg az értékesítésük.  Az EU-konform 2024-es Land Cruiser a Toyota GA-F globális platformjára épül, amely állítások szerint ötven százalékkal merevebb az előző generációs SUV architektúrájánál. Az európai modelleket kezdetben 201 lóerős, 2,8 literes turbódízel motorral fogják értékesíteni, párosítva nyolcfokozatú automata sebességváltóval. A 48 voltos rendszerű lágy hibrid dízel csak 2025-ben lesz elérhető. Az Egyesült Államokban az új Land Cruiser egy jóval erősebb, 2,4 literes, négyhengeres turbófeltöltős hibrid motorral kapható, amely teljesítménye 326 lóerő, nyomatéka pedig 630 Nm. Az európai piacra szánt Land Cruiser mindhárom változata jól felszerelt. A Tec Edition és First Edition ugyanakkor némileg gazdagabb felszereltségű, mint az Executive kiadás. Felszerelik őket egyebek mellett első keresztstabilizátorral, húszcolos könnyűfém keréktárcsákkal, digitális visszapillantó tükörrel és szélvédőre vetített kijelzővel, illetve 14 hangszórós JBL prémium audiorendszerrel.      

Szokatlan módon hasznosítja a brutális GT-R technológiáját a Nissan

2023.12.27.
A Nissan nemrégiben közzétett egy videót a Nissan e-4ORCE Ramen konyhapult projektről, amely betekintést enged abba, hogy a vállalat legújabb járművezérlési technológiája hogyan biztosít kényelmes utazást az e-4ORCE technológiával felszerelt járművekben –, illetve a tál tésztához. A videó demonstrálja, hogy az e-4ORCE technológiával ellátott motoros kiszolgáló tálca hogyan adagolja gyorsan a rament, és tartja meg a tésztát anélkül, hogy kilötykölődne a séftől a vendégig megtett úton. Mindez a bemutató tökéletes annak szemléltetésére, hogy a technológia milyen előnyöket hordoz a Nissan járműveiben. Az e-4ORCE vezérlési technológiát a vadonatúj Nissan Ariya Crossover elektromos autóban kínálják, de a tervek szerint elérhető lesz az új X-Trailben is a forradalmi e-Power hajtáslánccal. Az e-4ORCE a Nissan legfejlettebb összkerék technológiája, amely eredetileg a Nissan GT-R-ből származik és amellett, hogy külön-külön kezeli mind a négy kerék nyomatékát, a fékezési teljesítményt összehangolja, annak érdekében, hogy stabilabb és egyenletesebb legyen a vezetés. A rendszer növeli a vezető magabiztosságát, mivel szinte bármilyen útfelületen – beleértve a vizes és havas utakat is – követi a tervezett haladási irányt, anélkül, hogy változtatni kellene a vezetési stíluson. A mérnökök finomhangolták az e-4ORCE precíziós vezérlési technológiáját valamint az iker villanymotorokat, annak érdekében, hogy a jármű minden utasa számára páratlan menetkomfortot biztosítsanak. A jármű mozgása okozta kellemetlen érzeteket, és ’bólogató’ mozgást a jármű lassításakor az első és hátsó motorok regeneratív fékezésével minimalizálják. Az e-4ORCE ramen kiszolgáló tálca két, egymástól függetlenül működő elektromos motort használ, a mérnökök speciális hangolásával, hogy ugyanazt a gyors gyorsulást és egyenletes mozgást biztosítsa a konyhapulton, mint amire az e-4ORCE technológiával felszerelt Ariya törekszik az úton. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vonattal ütközött egy személyautó Debrecennél

2023.12.27.
A tájékoztatás szerint a Debrecenből Egerbe tartó InterRégió vonaton senki nem sérült meg. A Mávinform arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyszínelés ideje alatt Debrecen és Macs között pótlóbusz közlekedik. A Debrecen-Füzesabony vonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kiss Norbi is részt vesz az egri Borszalonon

2023.12.27.
  - Valóban elfogadtam a megtisztelő meghívást a megújuló egri Borszalonba, így december 29-én pénteken,  este hattól, kedvesemmel, Mártival mi is ott leszünk a Brodway Monkey-ban, amit étteremként, koncért helyszínként  már eddig is nagyon kedveltünk - fogalmazott a hétszeres magyar bajnok, szimulátor világbajnok, aki nemrégiben Max Verstappennel ünnepelte újabb Európa bajnoki győzelmét.            Norbi elmondta: szinte már haza jár Egerbe és Heves Vármegyébe, hiszen kápolnai állatmenhelye, a Macskaárvaház, és évről- évre egyre több barát ad gyakori okot arra, hogy ide látogasson.  -Azt remélem, a Borszalon arra is alkalmas lesz, hogy számos olyan emberrel koccintsak, ès mondjak köszönetet, akik idén is önzetlenül segítették állat és természet védő munkánkat.   Norbi elárulta: az Ostoros Családi Pincészet, a Gál Tibor Pincészet, a St Andrea, a Bolyki Pincészet, valamint Gecse István Debrői borai a kedvencei, de bízik abban, hogy a Borszalon alkalmat ad újabb különleges egri és környékbeli termelők borainak kóstolására is.  - Ilyenkor, szezonon kívül még egy autóversenyző is borozhat egy kicsit - mondja mosolyogva, bár hozzáteszi: januártól több komoly nemzetközi szimulátor versenyen is elindul, amivel szezonon kívül is formában tartja magát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója