Megtalálták az utolsó Citroen Cityramát

2022.08.04.
Oh, a bohém 50-es évek, a jet-korszak hajnala, és mindent meghatározó stílusa. Ebben az időszakban szerette volna megvetni lábát a turisztikai piacon a párizsi Cityrama utazási iroda, aki úgy gondolta, hogy minden idők egyik legvadabb buszával hívja fel magára a figyelmet. Vásároltak is néhány Citroen 55-öst, és felkértek a helyi Currus karosszériaműhelyt, hogy alkossanak egy olyan emeletes buszt, amin minél több az ablakfelület, és úgy néz ki, mint semmi korábban az utakon. Nos, ezt a feladatot sikeresen teljesítette a műhely, elég ránézni az ufó kinézetű double-deckerre, ami szürreális látvány volt az utakon. Egészen a 80-as évekig használták a különleges buszokat, amikoris kivonták az utolsót is, és az idő előre haladtával szépen kezdtek fogyatkozni is. Olyannyira, hogy azt hitték, mind eltűnt, de egy The Tim Traveller névre hallgató youtuber megtalálta az utolsó létező példányt Franciaországban. Az 1956-os Cityrama Currus Citroen 55-ös szörnyű állapotban van: minden ablaküveg hiányzik, keményen eszi a rozsda, és az utastere is erősen károsodott. Ugyanakkor a motorja még működik, úgyhogy már részt is vett egy haszonjárművekkel foglalkozó lelkes csapat találkozóján, akik kezelésbe veszik és teljesen felújítják a történelem pótolhatatlan darabját. A szerethető sztoriról készült videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=dqy2pk3R2WE&feature=emb_title További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Akkora baleset történt tegnap az M80-ason, hogy még az éjjel is tartottak a helyreállítási munkálatok

2022.08.04.
Egy embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, többen súlyos sérülést szenvedtek – közölte Seffer Lilla. A baleset 15 óra előtt történt, a rendőrök teljes szélességében lezárták az autóutat, a forgalmat a 8-as számú főútra terelték. Még az éjszaka is tartottak a helyreállítási munkálatok az M80-as autóút balesettel érintett szakaszán. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Vérlázítóan türelmetlen és szabálytalan autósról készült videó

2022.08.03.
- Tegnap délután Gödöllőn, a Szabadság út, Dózsa György út sarkán a kanyarodó sávban lefulladt egy autó. Ez a lámpa kb. 5 percig piros és utána 15 másodpercig zöld, szóval rosszul van beállítva és emellett ott van a HÉV is, úgyhogy eleve türelmetlenek voltak az előttünk állók is. A Volkswagen Passat a sort végig előzte, majdnem összeütközött a lefulladt autót kikerülőkkel is - írta a bpiautosok.hu olvasója. Hozzátette, "itt szívás a balra kanyarodás, de ez nem ok arra, hogy minden szabályt áthágva, nulla türelemmel törjétek össze magatokat..." A képre kattintva videó indul. - Rekordgyanús felvétel. Van itt minden: záróvonalazás, piroson áthajtás, zebrán előzés, büntető kormolás - írta az egyik kommentelő. Hasonló véleménnyel volt egy másik: "Ez kicsit olyan, mint amikor egy ABCD ikszelgetős teszten arra a kérdésre, hogy milyen szabálytalanság történt a felvételem a D opció -  "mindegyik" a helyes válasz. Az A opció a piros lámpa, a B a záróvonal, a C pedig az indexelés elmulasztása." - Amíg nem lesz igazán komoly büntetés egy egy ilyen esetért, amíg ilyen kegyes a rend ura az utakon, addig ez így lesz itthon továbbra is - írta az egyik elkeseredett hozzászóló. Keményebben fogalmazott egy másik: "lyen halovány büntetési tételek és gyatra lebukási ráta mellett sosem lesz rend. Az is vicc, hogy nem kell nyilatkozni, hogy ki vezette az autót. Tűzzel-vassal kellene írtani a forgalomba nem való, pszichikai állapota miatt alkalmatlan sofőröket." Volt, aki azt emlegette fel, hogy Ausztriában a 30-as zónában ment 30-cal, és akkor sem akarta letolni senki. Ehhez képest az a felvétel olyan, mint egy orosz dashcam videó. Más a füstokádó autót idézné be egy mérésre. - Ez a kereszteződés elég problémás. A hátulról berepülő autós honnan tudta, hogy lerobbant az első? Szerintem függetlenül a szitutól ő eleve előzéssel tervezte a kanyarodást.... - vélekedett az egyik autós. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mesél a szakértő – Érdemes egy leharcolt elektromos Kangooval kínlódni?

2022.08.03.
Egy kávé melletti beszélgetésnél került szóba az állandó tanulás és fejlődés szükségessége, amit az én szakmám kapcsán azzal támasztottam alá, hogy amikor én végeztem a Műszaki Egyetemen, még a csak a trolibusz és dodgem volt elektromos jármű, de áramszedő nélküli e-autók még nem is voltak és ha nem fordítok időt, energiát, költséget arra, hogy ezekből is kiműveljem magam, akkor gyors lenne a lemaradás. Renault Kangoo ZE 22 L1 - nehéz volt rájönni Szegény nagybátyám jutott eszembe, aki már nincs közöttünk és aki másfél évtizedig dolgozott a Spirál Autójavítónál Angyalföldön, de a rendszerváltással nem képezte magát tovább a nyugati modellekre. Maradt a Skoda, Wartburg (stb.) vonalon, ami nem is tartogatott annyi bevételt, ráadásul egyre kevesebb munkája is volt a csökkenő darabszám miatt. Nálunk, a vásárlás előtti használtautó vizsgálatnál is egyre gyakrabban megyünk feltölthető hibrid, vagy tisztán elektromos autókat vizsgálni, mai esettanulmányunkban is egy ilyet hozunk, mégpedig egy korai elektromos kishaszonjármű, egy 2013-as Renault Kangoo ZE „személyében” Keveset tudunk róla és nem csak mi. Az elektromos autóknak van néhány extra paraméterük, amit jelenleg dedikált mezőben még a legnépszerűbb hirdetési oldalon sem lehet megadni. Ilyen például az akkumulátor kapacitás, vagy töltési lehetőségek, csatlakozók. Ezen kívül ugyanitt a kishaszongépjárműveknél nem lehet a keresőfából a Kangoo tisztán elektromos változatát megadni, mert egyszerűen nincs benne a katalógusban. Így jobbhíján a Kangoo típus kiválasztása után a hirdető az „egyéb” kategóriát  választja és maga írja be a főbb tudnivalókat, ami a hirdetés fejlécében fog szerepelni. Többféle volt belőle A kangoot kétféle tengelytávval és kétféle akkumulátorral gyártották, de ezek nem minden permutációja létezik. Még szerencse, mert a hirdetésből kihagyták – gondolom maguk sem tudták – hogy ez a példány melyik akkumulátorral és tengelytávval készült. Szerencsére egy kis utánajárással kiderítettük, hogy a rövidebb tengelytávolságú kivitelből, csak a kisebb, 22 kWh-ás akkuval szerelt autókat gyártottak. Mivel egy láthatóan a rövidebb verzió volt, kizárásos alapon megtudtuk, hogy nem a 33 kWh-ás aksi van benne. Úgy kezdtem, hogy képezzük magunkat a kor változásaival. Az is elég szomorú, hogy a piacvezető hirdetési oldalon nem látom, hogy hol lehet megadni pl. az aksiméretet, de az is, hogy aki ilyenekkel kereskedik, ezeket a viszonylag fontos adatokat nem adja meg, vagy nem is tudja, mit is árul pontosan. Aki tudja, az remélhetőleg beleírja a szabadszavas szövegmezőbe, de itt ez is elmaradt. Pedig a műszaki adatlap alsó részén, a záradékok között ott figyel az info: 25,9 kWh-ás bruttó kapacitás. 90.000 km, 4 millió forint Egy 9 éves Kangoo-ért! Értem én, hogy elektromos, meg „fancy” és még sárga is, de nem sok ez egy kicsit? Pláne azok után, amit a vásárlás előtti átvizsgálás eredménye mutatott. A diagnosztikai lekérdezés tele volt elektromos hajtásra vonatkozó hibákkal, ezek között azonban szerencsére nem volt olyan, ami ténylegesen fent is állt volna, mindegyik törölhető volt. Az ár érték arányt a felszereltség sem javította. Ebben az autóban például nincs klíma! Egy légzsák, két elektromos ablakemelő és egy bluetooth-os rádió jelentik a főbb extrákat, de a rádió kód hiányában nem működik, ezt még néhány telefon lesz kideríteni, akkor majd kiderül, hogy szól-e egyáltalán. Menetpróba A 44 kW-os elektromos teljesítménye ellenére a Kangoo (igaz üresen) nagyon szedi a lábát. Érzetre is jó erőben volt. A próbaút 5-6 km-esre sikerült, de ez alatt a töltöttségi mutató 1/8-adnyit süllyedt! Egy átlagos 15-18 kWh-ás fogyasztás mellett ennek az autónak legalább 100 km-t kellene tudnia, ilyen arányú fogyás mellett ennek a felét jó, ha teljesíti. Az autót nem egészen 90.000 km-rel hirdetik, de import és szervizkönyve nincs, a diagnosztikából pedig nem lehetett normális, megbízható adatot kinyerni. Nem csak erre, az akkumulátor állapotára sincsen adat, úgyhogy nem tudunk másra támaszkodni, mint a fenti tapasztalásra. OK, fogadjuk el, hogy 50 km lesz a hatótávolságunk, de ezt még mindig üresen teljesítettük. Ha megrakjuk a névleg elérhető 600 kg-al, akkor mennyi lesz? És a klímán nem fogunk tudni spórolni. 100-as pemzli A baj azonban még csak nem is ezzel volt. Az PHEV és EV járművek megrendelői mindig azt kérdezik, meg fogjuk-e tudni mondani, hogy milyen állapotban van az akkumulátor. (Azért az újabb modelleknél erre jó esély van a diagnosztikán keresztül.) Mi pedig mindig mondjuk nekik, hogy az elektromos részek állapota még csak egy dolog. És itt sem a gyengécske akkumulátor volt a legnagyobb baj. Hanem ennek az autónak a baját valaki olyan szinten ellátta, hogy gyakorlatilag esztétikai szempontból tönkre tette a kocsit. Hiába pungálták le műanyag kezelő szerrel, a mély karcok csúnyák maradtak A rétegmérő sem kellett hozzá, hogy világossá váljon, a tetőlemez kivételével minden elemet javítottak már a Kangoo ZE-n.  Azért nem kellett a műszer, mert a karosszéria elemeken körben égbekiáltó szakszerűtlenségek voltak láthatók, de oly mértékben, hogy az nem mindennapos. A motorház fedélen a kavicsfelverődések még mindig látszottak, pedig alaposan átfényezték az elemet. Az elén meg gyűlt a festék, szép csíkban vastagodott ki a síkból a sárga töltelék. Az oldalsó éleken pedig az új festékréteg elvált a gyáritól, itt is repedéseket hagyva maga után. Az ajtókon, a kilincsek környékén szó szerint láthatóak az ecsetnyomok! Itt is válik le az új réteg a régiről. Az ajtók alján cseppekbe szilárdulva van a színezőanyag, de nem csak élen, a felületen is van ilyen meggyűlt festék. Néhol beragadt ecsetszőrt is lehetett látni A jelenség a hátsó raktérajtó mindkét szárnyán folytatódik. Ilyet, ennyiért? Éppen azt a korszakot éljük, amikor a tisztán elektromos autók (napelemes saját töltési lehetőség hiányában) kezdik elveszíteni a vonzerejüket. Az új energiaárak mellett olyan, mintha 8-10 litert fogyasztana gázolajból az autó. 2014-es, 100 ezer kilométert futott Kangoo 1.5 dci-t már 2,5 millióért kapunk, de most éppen van fent egy 40.000 km-t futott, szigetelt raktér hűtős kivitel is 4,6 millióért hirdetve. Hát érdemes ezzel kínlódni? Az utastér egész jól festett Ez csak egy záró gondolat lenne mai vásárlás előtti használtautó átvizsgálási esettanulmányunkhoz. Azt gondolom, hogy ezúttal is olyan információkkal szolgálhattunk ügyfelünknek, amely alapján felelős döntést tudott hozni arról, hogy a kiszemelt autót érdemes-e megvásárolni. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Súlyos kamionbaleset és teljes útzár az M3-ason, mentők a helyszínen

2022.08.03.
A nyíregyházi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. - Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - írja portálján a katasztrófavédelem. - Egy Budapest felé közlekedő kamion átszakította szalagkorlátot és az ellenkező, Vásárosnamény felé vezető oldalon állt meg. A 227-es jelű, Nyíregyháza-dél csomópontban leterelik a járműveket, visszatérni a 234-es Nyíregyháza-kelet/Nagykálló csomópontban lehet - írja az utinform.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Videón, ahogy a világrekorder kislány 20 autó alatt korizott át

2022.08.03.
A limbó korcsolyázás olyan sport, amelyben a görkorcsolyázó személy nagyon alacsony magasságban korcsolyázva halad át egy akadály, például egy vízszintes rúd alatt. A képre kattinva videó indul. A hétéves indiai származású Deshna Nahar ebben a számban lett a csúcstartó, amikor megdöntötte a 2015-ös világrekordot. Deshna 13,4 másodperc alatt 20 autó alatt görkorcsolyázott át egyszerre. A korábbi csúcseredmény ezen a szakaszon 14,15 másodperc volt, melyet egy 14 éves kínai kislány tartott ezidáig – írja a The New York Post. A kislány édesapja elárulta, Deshna mindössze két éve tanult meg korcsolyázni, és fél éve készült ennek a rekordnak a megdöntésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Újabb ikonikus autóval gazdagodott a Lego palettája

2022.08.03.
2021. év végén mutatták be a maranellóiak a Daytona SP3 modelljüket, aminek külső formatervét az 1960-as évek sportos versenyautói, például a 330 P3/4 és 330 P4 ihlették.  A múzsa 1967-ből Az újragondolt változat 2021-ből A 6496 köbcentis „vasat” egy 6,5 literes, V12-es szívó benzinmotor hajtja, maximális teljesítménye 840 lóerő, a 0-100 km/óra sprintet 2,85 másodperc alatt teszi meg, végsebessége 340 km/h. Ez a látványosan brutális gép persze nem lehet bárkié. És a birtoklásnak nemcsak jövedelmi korlátok szabnak határt, hanem az is, hogy a Ferrari korlátozott, 599 darabos szériában gondolkozik. És akkor jön a képbe a kockaépítésben határt egyáltalán nem ismerő dán játékgyártó, aki már olyan legendás autóknak a gyerekváltozatát dobta piacra, mint a Porsche 911, a Bugatti Chiron, az Aston Martin DB5 vagy a Fiat 500. A palettát most egy sportgéppel bővítették, és nem is akármilyennel. A Lego-reprodukció A Ferrari Daytona SP3 újradefiniálja a sportautók szépségét. Lezser elegancia, bámulatos dizájn, harmonikus arányok – és mindez a kellem megjelenik az 1:8 méretarányú autóban is. A tűzpiros Lego Ferrari, az eredetinek a hű mása, aprólékosan kidolgozott részletekkel. A bravúros építőjátéknak az újabb modellje igazából nem is gyerekeknek készült. A dobozán a 18+ felirattal a gyártó jelzi, hogy ez a Ferrari inkább a felnőttek szórakoztatására manifesztálódott. Vagy a nagyon kitartó kiskorúakéra, ugyanis az 59 cm hosszú modell 3778 darabból áll össze. Nem olcsó játékszer, 149.990 forintba kerül, de a kiszállításra és a Ferrari-tulajdonlás élvezetére legalább csak pár napot kell várni.

Új menedzsment a Magyar Közútnál

2022.08.03.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, több mint 32 ezer kilométernyi állami közúthálózat üzemeltetési és fenntartási feladatait látja. Teljesítménymutatói alapján az ország egyik legnagyobb állami tulajdonú vállalatáról van szó, amely a központi irányítás mellett 19 megyei igazgatóságon keresztül végzi többek között az országos közutak karbantartását, felügyeli a teljes körű felújítási beruházásokat és gondoskodik az úthálózatvédelmi feladatokról is. A tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Beruházási Minisztérium elrendelése alapján a közútkezelőnél újra létrejön a társaság legfőbb irányító szerveként az Igazgatóság, melynek elnöke augusztus 1. napjától Bartal Tamás, aki korábban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója és elnöke volt, illetve különböző állami vezetői pozíciókat töltött be. Bartal Tamás részt vett az állami költségvetés fontos pillérét jelentő útdíjfizetési rendszer bevezetésében, a kabinetkormányzás megszervezésében, a közműcsatlakozások díjmentességét biztosító Könnyű Közmű Program bevezetésében és a biztonsági gáztározók nemzeti tulajdonba vételében. A cég Felügyelőbiztosságának elnöke Németh Lászlóné lesz, aki korábban nemzeti fejlesztési miniszter, majd nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár is volt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatói feladatait továbbra is Szilvai József Attila látja el, aki már 2017 óta vezeti a társaságot és az azt megelőző időszakban műszaki vezérigazgató-helyettes és megyei igazgatói pozíciókat is betöltött a közútkezelőnél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bombameglepetés a svájci új autó eladásokban

2022.08.03.
Ki gondolta volna: hat hónap után a Tesla Model 3 és Model Y a legkelendőbb új autók Svájcban. Még ha 2021-ben már a Model 3 volt a svájci kedvenc, a dolgok sokáig nem tűntek ennyire rózsásnak. Az év második negyedévében stagnáltak az amerikai elektromos gyártó eladásai – áprilistól júniusig ugyanis a kínai Sanghajban gyárbezárások voltak a korona miatt. Ezzel szemben a Tesla hírei a svájci piacon annál jobbak. Megszerették Svájcban. Fotó: Tesla A Model 3 és a Model Y immár az 1. és 2. helyről köszönt a svájci újautós listán. Presztízssiker a tisztán elektromos márka számára, amelyet egykor csak nevetségessé tettek a bejáratott márkák, amikor az első modellt 2008-ban piacra dobták – vélekedik a svájci portál. Az amerikaiak már tavaly beállíthatták az első rekordot: 2021-ben a Model 3 volt a legkelendőbb autómodell Svájcban. A kettős vezetés továbbra is meglepő, mert a két elektromos, a 3 és Y a semmiből viharzott a csúcsra. 2022 elején a Model 3 a januárban eladott nyolc darabbal a 222. helyen állt, a Model Y pedig kilenccel a 216. helyen. Márciusban a Tesla nagyot ugrott, és a két villanyos modell a 3. és 4. helyen végzett a versenyben. A legtöbb Tesla hajóval érkezik az Egyesült Államokból. Decemberben megérkezett az egyik hajó, és 2021-ben a Model 3 nyert. Aztán jött egy száraz időszak. A következő, márciusi hajóval a Tesla bestsellerek száma 1000 körülire ugrott vissza. Áprilisban és májusban alig történt valami. Aztán jött a júniusi teherszállító: 2201 Model 3. A Model Y kevésbé nőtt, de májusban már 300 darab volt. A Dacia Sandero megtette az egyik legnagyobb ugrást a Teslák mellett: júniusban több mint 500 darab, azaz a 2022-ben eladott Sanderok egyharmada. A román jojóként lendül a statisztikában: januárban 6., februárban 17., májusban 20. És most júniusban a 9. helyen. Jelenleg megelőzi a régóta kedvenc VW Golfot, és segít a Daciának a 9. helyen állni a legkelendőbb márkák között – ez abszolút legjobb érték a márka számára. Ezzel szemben például a VW Tiguan és a Peugeot 208 veszít, májusig az első 5-ben, júniusban pedig a top 10 alján volt. Az elektromos Audi Q4 E-Tron azonban megtapasztalta a legrosszabb zuhanás a top 10-ből. Míg januárban még a harmadik helyen álltak a regisztrációk, júniusra a 39. helyre esett vissza. Ezzel szemben a belső égésű motoros Audi Q3 felemás rajt után kis híján a dobogóra ugrott: januárban és februárban még a 15./14. helyen állt a kompakt SUV. Aztán folyamatosan nőtt, és most a 4. helyen áll. A Tesla hajó megjelenése előtt még a 2. helyen állt. A BMW X3- a Q3 árnyéka lett, és szinte mindig egy fokozattal lemaradva található. De van egy állandó: a Skoda Octavia, amely évek óta uralja a slágerlistát. A március meglehetősen gyenge volt, 200 körüli regisztrációval, a VW Tiguan megelőzte. De egyébként az Octavia maradt a csúcson egészen a júniusi Tesla hajóig. Ha a termelés változatlan marad és a Model Y-nek is, akkor a kettő továbbra is fej-fej mellett haladhat Egy bizonyos ingadozás mindig is normális volt. Még a szállítási válság előtt – a vásárlók magatartása miatt. Vannak, akik nem rendelnek, hanem azt veszik, ami a kereskedőnél kapható. Kíváncsi lehet, mert az év top 10 besztszellerje még koránt sincs kőbe vésve – írja a svájci portál. TOP 10 1. Tesla 3 - 2201 darab 2. Tesla Y - januárban 9-et adtak el, ezzel csak a 216. helyen állt, hat hónap után a 2. 3. Skoda Octavia - 1985 4. Audi Q3 - 1889 5. BMW X3 - 1720 6. VW Tiguan - 1694 7. Audi A3 - 1573 8. Peugeot 208 - 1525 9. Dacia Sandero - 1497 10. VW Golf - 1475
Címkék: 

Újabb elektromos Audik kapnak Hankook gumiabroncsokat

2022.08.03.
Az elektromos járművek sokak szerint a jövő fentartható közlekedésének egyik alappillérei lesznek, az viszont biztos, hogy piacuk már napjainkban is folyamatosan nő. A villanyautók iránti egyre fokozódó kereslet pedig már a jelenben is olyan igényeket teremt, amikre a prémium abroncsgyártó Hankook nem csak fel van készülve, de már jó ideje ki is tud szolgálni. Az elektromos Porche Taycan már ev specifikációjú Hankook abroncsokon hagyja el a gyárat, egy együttműködés keretében a Volkswagen legelső, teljesen elektromos SUV-ja, az ID.4 az első naptól kezdve az abroncsgyártó kifejezetten elektromos járművekre fejlesztett abroncsán, a Ventus S1 evo 3 ev-n gurul ki a szalonokból, míg a korábbi Audi RS modellek és az Audi e-tron mellett 2021-től Hankook Ventus S1 evo 3 ev abroncsokkal szerelik fel a nagyteljesítményű Gran Turismo Audi e-tron GT quattro típust is. A legújabb Audi modellek – a Q4 e-tron és a Q4 Sportback e-tron – már szintén az elektromos járművek egyre bővülő portfóliójába tartoznak, és a korábbi sikeres együttműködések után ezekhez a modellekhez is a Hankook szállítja egyedi gumiabroncsait gyári elsőszerelésként. Az Audi két új, sportos, kompakt SUV-je a vonzó formaterv mellett számos műszaki újítással is büszkélkedhet. Ugyanakkor a tisztán elektromos hajtáshoz olyan gumiabroncsra van szükség, amely magabiztosan képes ezt a technológiát átvinni az utakra: a Hankook Ventus S1 evo 3 ev gumiabroncsot kifejezetten elektromos autókhoz fejlesztették ki, így képesek maradéktalanul ellátni ezt a feladatot. - Az Audi fejlesztői partnereként számos sikeres projektet valósítottunk meg együtt az elmúlt években – mondja Sanghoon Lee, a Hankook Tire Europe elnöke. „Az, hogy a megfelelő gumiabroncsok biztosításával elősegíthetjük a portfólió elektromos járművekre való átállását, nagyon fontos számunkra, hiszen ezzel hozzájárulunk az egyre fentarthatóbb közlekedéshez.” A fenti tulajdonságok különösen fontosak az elektromos járművek gumiabroncsai számára. Ezek a tényezők ugyanis elősegítik az akkumulátor teljesítményét, és ezáltal növelik a jármű hatótávolságát, ugyanakkor biztonságosan hordozzák a koncepcióból adódó nagyobb járműtömeget. Hogy mindez egyetlen abroncsban megvalósulhasson, a Hankook mérnökei a Ventus S1 evo 3 ev-t egy speciális, nagy teljesítményű aramid hibrid szálból készült kétrétegű vázzal látták el. Ez egyfelől nagyon erős stabilitást biztosít, másfelől a méretéhez képest alacsony menetkész tömeget ad a gumiabroncsnak. Szintén fontos a Ventus S1 evo 3 ev-ben használt futókeverék, amelyet az elektromos mobilitás igényeihez igazítottak: a kiemelkedően nagy nyomaték nedves és száraz útfelületen egyaránt kiváló tapadást biztosít, ugyanakkor optimalizálja a gördülési ellenállást is. Az Audi Q4 e-tron és az Audi Q4 Sportback e-tron 20 és 21 colos méreteiben a csökkentett oldalfalmagasság miatt további acél megerősítést alkalmaztak az abroncsperem-területen, így növelve tovább az oldalfal merevségét. Ez a vezetési élménynek is jót tesz, hiszen különösen sportos és azonnali kormányreakciót eredményez. A gumiabroncsok belsejében használt Hankook SEALGUARD® tömítőanyag (standard a Hankook 20 és 21  colos modelleken az Audi Q4 e-tron és az Audi Q4 Sportback e-tron esetében) automatikusan lezárja az akár 5 mm átmérőjű lyukakat is a gumiabroncs futófelületén. Ez azt jelenti, hogy még egy szög okozta defekt esetén is zavartalanul tud tovább haladni az autó. Ennek köszönhetően a SEALGUARD®-dal felszerelt járművek esetében nincs szükség pótkerékre, ami több helyet és alacsonyabb súlyt jelent – utóbbi szintén különösen fontos szempont egy elektromos jármű hatótávja szempontjából – ráadásul a potenciálisan balesetveszélyes útmenti kerékcserék is elkerülhetőek. A Hankook SEALGUARD® technológiájával felszerelt gumiabroncsok biztonsági előnyeik mellett továbbra is a megszokott kényelmet nyújtják, mivel alapvető felépítésük nem különbözik a SEALGUARD® nélküli gumiabroncsoktól. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója