Bátorságpróbák: megrángatták a rendőrök bajszát, pórul jártak

2022.06.15.
Idézés miatt kellett megjelennie a Debreceni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán egy helyi férfinak 2022. június 14-én. Közlekedési előéleti pontjai gyűltek össze, azonban az után képzést nem végezte el, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyét. A rendőrség épületét így már jogosítvány nélkül hagyta el, mégis a beült az autójába és elindult azzal. Messzire nem jutott, a körzeti megbízottak hamar megállították, majd előállították a rendőrkapitányságra. A szabálysértési előadók engedély nélküli vezetés miatt meghallgatták és őrizetbe vették a 44 éves férfit. Június 14-én este Kisbéren, a Széchényi utcában megállítottak egy személygépkocsival közlekedő férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, így a helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra. A mérési eredmény alapján a járművezető ellen büntetőeljárás indult, vezetői engedélyét a rendőrök elvették. Az ittas személy szabadon bocsátását követően pár óra elteltével ismét a kapitányságon találta magát. A férfi újra volán mögé ült, az egyenruhások pedig ismét megállították és előállították mintavétel céljából. Tettével bűncselekményt követett el, és mivel korábban a jogosítványát a rendőrök elvették, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene. Ezúttal a slusszkulcs a rendőrkapitányságon maradt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Wizz Air július 1-ig nem hárítja át az extraprofit-adót

2022.06.15.
Leszögezték: a magyar kormány által 2022. július 1-től hatályba lépő, a légitársaságokat is sújtó extraprofit-adóval kapcsolatban a Wizz Air úgy döntött, bár a meghirdetett rendelet minden valószínűség szerint érinti majd a jegyárakat, a korábban megvásárolt jegyek esetében a légitársaság nem hárítja át utasaira a jogszabályban meghatározott összeget. Hozzátették: az extraprofit-adó, továbbá az üzemanyagárak növekedése miatt a jövőben a viteldíjak várhatóan emelkedni fognak. A repülőjegyárak azonban dinamikusan változnak, és mint mindig, ezután is elsősorban a kereslet és a kínálat határozza meg azok alakulását. A Wizz Airnél továbbra is úgy vélik, az utasonként számított adó bevezetése nem csak magasabb viteldíjat jelenthet, de a légitársaságokra rótt extra gazdasági teher tovább lassítja a régóta várt gazdasági fellendülést is. Hozzátették, hogy a légiközlekedési ágazat, jelentős veszteségeket szenvedett el a Covid-19 világjárvány során, és bevétele, illetve nyeresége várhatóan még hosszú ideig nem éri el a vírus kitörése előtti szintet. Mint ismert, a Ryanair diszkont légitársaság korábban arról döntött, hogy a légitársaságokra kivetett extraprofit-adóját áthárítja az utazókra. Emiatt Budapest Főváros Kormányhivatala Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben. A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már felszólította utasait a pótdíj befizetésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elindult a nevezés az Év Magyar Autója 2023 díjakra

2022.06.15.
Az Év Magyar Autója 2023 díjat a hazánkban, magyar emberek által összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri alapos tesztek és szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2023 díjat, amelyek kategóriájukban - kisautók, családi autók, üzleti autók, kis/közepes/nagy szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók - a leginkább megfelelnek a magyar vásárlók igényeinek. Szintén a zsűri – tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Katona Mátyás, Miklós-Illés Kálmán – dönt több kategóriában - elektromos/hibrid városi autók, elektromos/hibrid szabadidő-autók, elektromos/hibrid prémium autók, elektromos kishaszonjárművek - az év legzöldebb autóiról is, legyenek azok villanyautók, vagy hálózatból tölthető hibridek. A Közönségdíj 2023 díj birtokosa pedig az az autó lesz, amelyre az összes jelölt autó közül a jövő év eleji közönségszavazáson a legtöbben voksolnak. Mivel az autószektor nem csupán gyártókból és importőrökből áll, a szervezők kiosztják az Év Beszállítója 2023 kitüntetést is. Ezt azok a hazánkban termelő autóipari vállalatok kaphatják meg, amelyeket a hazai és nemzetközi autógyárak, valamint szakújságírók arra érdemesnek találnak, illetve a legmegbízhatóbb 2022-es magyarországi partnerükként a szervezők kérésére megjelölnek. Az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, a gyártók és importőrök összesen 39 autót neveztek. 2021-ben 46 autó, 2022-ben 58 autó közül választotta ki a zsűri a győzteseket. Az Év Magyar Autója 2022 díjat a gyártói kategóriában az Audi Q3 Sportback phev modell kapta, a Magyar Év Autója 2022 díjat különböző kategóriákban a Toyota Yaris Cross, a Honda HRV, a Hyundai Tucson, a Lexus NX, a BMW M4 Competition, a Volkswagen Golf Variant, a Skoda Octavia e-tec és a Toyota Hilux nyerte el. Az Év Zöldautója 2022-ben a Mini Cooper SE, a Hyundai Ioniq 5, a BMW iX, az Opel Astra phev, a DS4 E-Tense, a Kia Sorento phev és az Opel Combo-e modell lett. A Közönségdíj 2022 birtokosa a legtöbb közönségszavazattal a Suzuki S-Cross, míg az Év Beszállítója 2022 oklevelet a – a Bosch, a Hankook, a Hanon, az SK On és a Schaeffler egy-egy magyarországi gyára érdemelte ki. A zsűri 2023-ban is megválasztja az Év Autós Marketing/PR-szakemberét, az elismerést idén Salgó András, a BMW kommunikációs kapta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mától Bozóky Alex a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. új vezérigazgatója

2022.06.15.
- Az új vezérigazgató kiemelt célja, hogy tovább növelje a társaság nemzetstratégiai súlyát - írtak közleményében a társaság. Dr. Bozóky Alex a Szerencsejáték Zrt. éléről érkezett a társasághoz. Pályafutását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban kezdte. Ezt követően, 2014 és 2019 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, majd a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter munkaszervezetében foglalkozott vagyongazdálkodással, továbbá szakmai vezetőként számos kiemelt állami tulajdonú gazdasági társasággal kapcsolatos tulajdonosi döntés előkészítésében vett részt. Fentieken felül ellátta továbbá az Antenna Hungária Zrt. és a HungaroControl Zrt. felügyelőbizottsági elnöki feladatait, valamint tagja volt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Igazgatóságának is. Dr. Bozóky Alex az elmúlt években a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja volt, egyúttal a vállalat egyes kiemelt stratégiai feladatainak végrehajtását koordinálta, majd 2021. október 1-jétől vezérigazgatóként irányította a szervezetet és folytatta a társaság modern nemzeti vállalattá alakítását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Stellantis elhagyja az Európai Autógyártók Szövetségét

2022.06.15.
Minden bizonnyal sokan hallottak már az ACEA-ról, de mit is csinál az Európai Autógyártók Szövetsége? Kik a tagjai, ki vezeti, mi a célja? Az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége 1991-ben alakult francia l’Association des Constructeurs Européens d’Automobiles néven, ami megmagyarázza a ma is széles körben használt és elismert mozaikszót: ACEA. Bár a szervezet foglalkozik olajok osztályozásával is, a legfontosabb tevékenysége az autóipar képviselete az Európai Unión belül. Az utóbbi években egyre többet hallani róluk a sajtóban, elsősorban a környezetvédelmi szabályok autóipart illető részei kapcsán szoktak megszólalni. Az ACEA tagjai között jelenleg 16 európai járműgyártót találunk, a gyakorlatilag a legfontosabb autómárkák mind képviseltetik magukat a szervezetben. Ugyanakkor vannak hiányzók, a Suzuki és a Subaru mellett a Tesla sem tagja az Európai Autógyártók Szövetségének. A tagok egyben a szervezet finanszírozói is. Az autógyártók által befizetett tagdíjból végzi lobbitevékenységét az ACEA és tartja fenn jelentős apparátusát. Az autógyártók mellett a szövetségnek vannak tagszervezetei is: ezek az európai országok autóipari érdekképviseleti szervezetei, akik az ACEA-n keresztül hangolják össze tevékenységüket. Az ACEA által végzett tevékenység fontos része, hogy állandóan felméri az európai parlamentben történő szavazások várható eredményeit és a tagszervezetekkel egyeztetve próbálja az autóipar érveit eljuttatni a döntéshozókhoz. Az szövetség igazgatótanácsa egy autóipari all-star válogatott: minden ACEA tag autógyártó első embere az igazgatóság tagja, és közölük kerül ki az aktuális elnök is, általában kétéves ciklusra. A jelenlegi elnök Oliver Zipse, a BMW első embere. Ugyanakkor az operatív ügyeket, vagyis a konkrét lobbitevékenységet, a tagszervezetekkel való kapcsolattartást, az elemzések és különböző adatbázisok készítését a vezérigazgató irányítja. Ő jelenleg a holland Eric-Mark Huitema, aki 2019 óta vezeti az ACEA-t, de szeptemberben elhagyja a szervezetet és átadja helyét a szintén holland Sigrid de Vries-nek. Sigrid de Vries még meg sem érkezett, de máris készülhet egy nehéz helyzet megoldására, ugyanis a Stellantis bejelentette, év végével elhagyja a brüsszeli szervezetet. A francia csoport jelentőségét nem lehet túlbecsülni az európai autóiparban, de lépésük valahol várható volt: Carlos Tavares vezetésével jó ideje külön úton járnak és már más jelentős szervezetekből is távoztak az utóbbi években. A világ negyedik legnagyobb autógyártója közleményben tudatta, hogy elindította az úgynevezett „Freedom of Mobility Forum” projektjét, amely keretein belül lehetőséget biztosítanak majd a nyilvánosság autóiparban érdekelt szereplőinek, „hogy megosszák és ütköztessék gondolataikat”. Hogy ez mit jelent, egyelőre kérdéses, annyit tudni, hogy az első rendezvényt 2023 elejére tervezik, a célja pedig annak meghatározása, hogy „hogyan lehet tiszta, biztonságos és megfizethető mobilitási szabadságot biztosítani a társadalom számára”. Bár a Stellantis távozása nyilván felvet kérdéseket, kétségtelen, hogy továbbra is az ACEA lesz az európai autóipar elsőszámú képviselője az európai autóiparban.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Milák Kristóf az Audi támogatásával készül a vébére

2022.06.15.
A kiváló együttműködés most az olimpiai bajnok Milák Kristóf részvételével bővült, aki a napokban vette át turbókék Audi Q3 S line 35 TFSI S tronic tipusú 150 lóerős autóját az Audi márkaigazgatójától, Zakariás Fruzsinától. Ezzel újabb fejezet nyílt a Magyar Úszó Szövetség és az Audi együttműködésében, hiszen az autó már a hamarosan kezdődő FINA 2022 VB előtt tudja segíteni a bajnok felkészülését. - Az autó és az autóvezetés mindig nagy szenvedélyem volt, így az Audi speciális helyet foglal el életemben, nagy várakozással tekintek az együttműködés elé. – mondta Kristóf az Audi Q3 átvétele után. - Nekem ugyan alapvetően az aszfalt közelsége tetszik, és így igen érdekes volt először kipróbálni egy SUV típust. Az Audi Q3 meglepően kényelmesnek bizonyult, és magassága miatt az út is jól belátható, ami nem utolsó szempont a vezetés során. Mivel sokat, és általában sok csomaggal utazom, az autó felszereltsége mellett annak mérete is fontos számomra -tette hozzá. Az Audi Q3 kipróbálására először a Budapest – Hódmezővásárhely útvonalon nyílt lehetőség, mert Kristóf szerdáig még ott készül a világbajnokságra. Csütörtökön költözik be a VB alatt otthonául szolgáló szállodába, és onnantól már csak a versenyekre történő ráhangolódás a fontos. - Nagy örömmel indítjuk útjára a Kristóffal való együttműködést, és büszkék vagyunk arra, hogy újabb fantasztikus sportolóval bővült az Audival együttműködő kiváló sportolók és hírességek köre – mondta Zakariás Fruzsina, Audi márkaigazgató. "Ennek kereteit értelemszerűen a VB után határozzuk meg, mert most a legfontosabb a jó szereplés, de remélhetőleg már most hozzá tudunk járulni egy újabb sikeres versenyhez, a magyar úszók kiváló eredményeinek gyarapításához. Sok sikert és eredményes szereplést kívánunk valamennyi VB résztvevő magyar sportolónak!” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Videón, ahogy közutas kaszáló Unimogba csapódik egy terepjáró

2022.06.15.
- Június 8-án, szerdán az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Velence térségében a belső sávban mozgó terelés mellett végzett a martonvásári mérnökségünk kaszálási munkákat. A helyszín melletti forgalomfigyelő kameránk rögzítette, ahogy egy terepjáró nekimegy a munkaterületet és az ott dolgozókat védő energiaelnyelőnek, majd onnan nekicsapódik az előtte lévő kaszáló gépnek - írta közösségi oldalán a Magyar Közút. A képre kattintva megnézheti a videót. Az előjelző autók most is az előírások szerinti távolságra haladtak a guruló kaszálógéptől, a több tíz tonnás narancssárga teherautón is minden szükséges fényjelzés ment. A baleset idején a burkolat száraz, csapadékmentes volt az idő és a látási viszonyok is jók voltak. A balesetig torlódás nem alakult ki, a forgalom addig a középső és a külső sávon zavartalanul haladt.  A balesetet okozó személygépkocsi vezetője , valamint a kaszálógépet vezető munkatárs könnyebben megsérült, őket a mentőszolgálat a székesfehérvári kórházba szállította. Az energiaelnyelő totálkáros lett, az Unimog két jobb oldali kereke között történt becsapódástól több elem is megsérült, a rézsűkasza támasztó és kirögzítő eleme is. A hidraulika rendszerbe nem esett kár, így a gémet be lehetett csukni, és a helyszínről a gép így ki tudott állni. A károkozó a felelősségét elismerte.  - Nemrég itt is kommunikáltunk róla, hogy a kaszálási munkák jelentős részét éjszaka és a hajnali órákban, valamint a csúcsidőszakokon kívül igyekszünk végezni, de a munka nagysága miatt (460 millió négyzetméternyi a felületet) nappal is találkozhatnak a közlekedők a belső sávot kaszáló géplánccal a gyorsforgalmi utakon. Figyeljük az előjelzéseket, a forgalmat, hogy ne fordulhassanak elő ilyen balesetek, vigyázzunk egymásra! - írja a közút. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már ismertek az ID. Buzz német árai

2022.06.15.
Május 20-án beizzították az ID. Buzz konfigurátorokat Németországban, a Volkswagen érthetően legfontosabb piacán, és persze az európai piacok nagy részén, így máris lehetséges a gyáróriás elektromos furgonjának előrendelése. Noha Németországban számtalan külső tényező befolyásolja az árazást (például a környezetvédelmi árengedmény), amik eltérhetnek a hazai árazásunktól, azért a német árak jól belövik, hogy arányaiban milyen árrést várhatunk az ID. Buzznak. Egyelőre a Pro verzióval indít az ID. Buzz ötüléses, tehát személyszállító változata, amit bruttó 56 606 euróra áraztak, azaz átszámítva kb. 21 millió lesz a kezdőára. Míg a dobozos változat, ami ID Buzz Cargo néven érkezik, 38 240 euróról indít – utóbbi ár nettó ár, és már tartalmazza a kormányzati kedvezményeket – átszámítva kb. 14 millió forint. Érdemes viszont még egyszer kiemelni, hogy itthon eltérhetnek ettől az árak, inkább csak a nagyságrendekről árulkodnak a német árak. Az első legyártott példányokat ősszel vehetik át az ügyfelek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Súlyos balesettel és teljes útzárral indult a nap

2022.06.15.
- Összeütközött két személyautó az 57-es főút 35-ös kilométerénél, Pécs térségében, az útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte honlapján a katasztrófavédelem szerda kora reggel. A pécsi hivatásos tűzoltók az egyik járműből egy embert feszítővágó segítségével szabadították ki - tudatták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Üzemanyagárstopot követelnek a román fuvarozók is

2022.06.15.
- Magyarországon és Szlovéniában a politikusok nem az elégséges kőolaj-tartalékokra hivatkozva próbáltak mindenkit megnyugtatni, ahogyan történt ez három hónapja Romániában, hanem üzemanyagár-stopot vezettek be a hazai fogyasztók számára. Három hónap elteltével most már meg szeretnénk tudni a román állam valamelyik hivatalos képviselőjétől, hogy mi köze a olajtartalékoknak az üzemanyag árához, mert ez idő alatt nem akadt még senki, aki tudott volna erre válaszolni - idézte az Agerpres a FORT közleményét. A munkáltatói szövetség szerint nincs más megoldás a "töltőállomásoknál kialakult helyzet" rendezésére, mint az árstop bevezetése. A FORT ugyanakkor üdvözölte azt a törvényhozói kezdeményezést, amely - 19 százalékról - 5 százalékra csökkentené a közúti fuvarozási szolgáltatásokra kivetett áfát, ugyanakkor azt követeli a kormánytól, hogy a tervezetet sürgősségi rendelettel azonnal léptesse hatályba és csak utólag küldje törvényi jóvágyásra a parlamentbe. Ezen intézkedések nélkül nemcsak a fuvarozás, hanem minden más gazdasági tevékenység le fog állni, olyan körülmények között, amikor "azt híresztelik", hogy júliusig további 3 lejjel drágul az üzemanyag - figyelmeztet a fuvarozók szövetsége. A FORT ugyanakkor arra bíztat minden, fuvarozással foglalkozó vállalkozást, hogy csatlakozzék azokhoz a tiltakozó megmozdulásokhoz, amelyeket a töltőállomások bejáratánál fognak szervezni országszerte. Romániában múlt héten a piacvezető Petromnál is meghaladta a literenkénti 9 lejes (720 forint) szintet a gázolaj ára. Június folyamán ez már a hatodik drágítás volt - hívta fel a figyelmet az Economica.net gazdasági portál. A benzint literenként 8,5 lej körüli áron adják a Petrom-kutaknál. A Ziarul Financiar pénzügyi lap szerint a gázolaj mintegy másfélszeresére drágult Romániában az év eleje óta és semmi jele annak, hogy az áremelkedés leállna a közeljövőben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója