Hatalmasat bukott két versenyző is az új Extreme E bajnokság első időmérőjén

2021.04.03.
A hétvége az Extreme E-ről, minden idők egyik legextrémebb autóverseny-sorozatáról fog szólni. Az első futamnak Szaúd-Arábia ad otthont, ahol 12, többek közt a sportág legendái – Hamilton, Button és Rosberg – által vezetett csapat áll rajthoz. Az időmérőkre szombaton, a futamra pedig vasárnap kerül sor. Az öt extrém helyszín közül az elsőn a versenyzőknek a forró sivatagi homok, a por és a tűző nap által felállított kihívásokkal kell majd szembenézniük. Azonban a pontokért és trófeákért folytatott küzdelem mellett a pilóták a bolygó megóvásáért is versenyeznek, amely az Extreme E egyik kitűzött célja. Minden csapat egyforma versenyautóval, az 550 lóerős és 1,8 tonnás ODYSSEY 21-el indul, csak a karosszériák különböznek.  Sarazzin bukása A szezon Szaúd-Arábiában, az Al-Ula oázisnál indul (április 3-4), majd a Szenegál kellős közepén található rózsaszínű tónál, a Lac Rose-nál folytatódik (május 29-30). Ezután következik Grönland és Kangerlussuaq, azaz a „nagy fjord” (augusztus 28-29), ezt pedig a brazíliai esőerdőben található Santarem városa (október 23-24) követi. A fináléra Ushuaia-ban, Argentína Tűzföld tartományának fővárosában fog sor kerülni (december 11-12). Az útvonalak 6-10 km hosszúak és mindegyik 5, vagy 6 virtuális kapuból áll. A bajnokság lebonyolítása úgy néz ki, hogy először hat-hat csapat két csoportra osztva küzd meg egymással a körversenyek során, majd a négy legjobb helyezést elérő csapat továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, ahol a versenyzők egy az egy ellen mérik össze erejüket a helyezésekért.  Hürtgen bukása Az egymással híresen rivalizáló Lewis Hamilton és Nico Rosberg saját maguk által alapított csapataikkal, az X44-el és a Rosberg Xtreme Racing-gel vesznek részt a versenyen. A futamokon az alábbi pilóták fognak rajthoz állni: Mikaela Ahlin Kottulinsky és Jenson Button (JBXB), Mattias Ekström és Claudia Hürtgen (ABT), Laia Sanz és Carlos Sainz (XE), Jamie Chadwick és Stephane Sarrazin (Veloce Racing), Katie Munnings és Timmy Hansen (Andretti United), Kristine Giampaoli Zonca és Oliver Bennett (Hispano Suiza Xite Energy), Sarah Price és Kyle Leduc (Chip Ganassi Racing). Ahogyan az feltűnhetett, valamennyi csapat színeiben egy női és egy férfi versenyző is indul, mivel a verseny a nemek közötti esélyegyenlőségre is fel kívánja hívni a figyelmet. A szombati első időmérőn a Kristoffersson/Taylor páros győzött, megelőzve a Loeb/Gutiérrez párost. Két látványos borulást is láthattunk, egyet Claudia Hürtgentől (Cupra), egyet pedig Stéphane Sarazzintől (Veloce Racing). A pénteki shakedown-on pedig Kyle LeDuc törte ripityára a Hummer csapat autóját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elárulta a rendőrség, hogy idén mit fognak figyelni az utakon húsvétkor

2021.04.03.
Évtizedek óta megszokott az a gyakorlat, hogy húsvét idején a rendőrség az ittas járművezetők kiszűrésére koncentrál. Az elmúlt években az ittas járművezetők által okozott balesetek száma csökkent, ami azt mutatja, hogy a közlekedők többsége tisztában van az ittas vezetés kiemelt veszélyességével. A rendőrségi bizalom nem jelenti azt, hogy ha a közúti ellenőrzések során ittas járművezetőt állítanak meg, akkor az elkerülheti a felelősségre vonást. Most a közúti koncentrált ellenőrzések irányultsága változik meg, azaz az ittas vezetés helyett a biztonsági öv használatának az ellenőrzése kerül előtérbe. De azt mindenképpen észben kell tartani, ha valakit ittas járművezetésen tetten érnek, akkor továbbra is számíthat a határozott és következetes rendőri fellépésre.  Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a biztonsági öv használata. Jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek csökkentésében mutatkozik meg. Hatásmechanizmusa alapján egyrészt megvédi a vezetőt és az utasokat a „kirepüléstől”, másrészt csökkenti a jármű és tartozékai okozta sérüléseket. A biztonsági öv használata kötelező. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Lamborghini nem tervezi a V12-es szívómotor nyugdíjazását

2021.04.03.
A Lamborghini már csak fél évre van attól, hogy bemutassa zászlóshajója, az Avantador utódát, amely valószínűleg az utolsó modell lesz, amely megkapja a legendás, 6,5 literes szívó V12-est. Annak az utódja már vélhetően elektromos hajtás kap majd valamikor 2028 körül. Az olasz márka nagyon óvatosan lépked az elektrifikáció útján, eddig csak egyetlen hibrid autót mutatott be, az akkumulátor helyett szuperkondenzátorral ellátott Siánt, de abban is csak 34 lóerős a villanymotor. Viszont a kompakt hibrid hajtás a kondenzátorral együtt csak 34 kilót nyom. A második hibrid Lamborghini az Urus SUV plug-in verziója lesz, amelybe valószínűleg az Audi Q8 kissé feltuningolt hajtáslánca kerül. Az Aventador utódjának bemutatóját már többször elhalasztották, részben a koronavírus-járvány, részben az elhúzódó hibrid fejlesztések miatt. A kocsi nagy valószínűséggel a Sianban látott hibrid hajtás továbbfejlesztett verzióját kapja majd meg, több mint 800 lóerővel, és a szuperkondenzátor mellett abban már lítium-ion akkumulátor is lesz. A zászlóshajó bemutatása után következik majd 2022-ben vagy 2023-ban az Urus modellfrissítése, aztán a Huracán modellváltása, valamikor 2024 és 2025 tájékán. A pletykák szerint egy 2+2 üléses nagy gran turismóval lassan négytagúvá növelné választékát a Volkswagenhez tartozó olasz gyártó, az új modell akár elektromos hajtást is kaphat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hogyan vélekedik majd a történelem a hidrogén hajtásokról?

2021.04.02.
Állandó vita zajlik az autós közösségekben, hogy vajon mi lehetne a legjobb alternatív hajtáslánc megoldás a jelen és a jövő kihívásaira, amikkel szembesül az autóipar. Noha csak kevesen értenek mélyrehatóan ezekhez a hajtáslánc típusokhoz, általában két részre oszlik a tömeg: vannak, akik az akkumulátor táplálta elektromotorokban hisznek, mások pedig a hidrogén üzemanyagcellában látják a jövőt. Kinek van igaza? Ezt sajnos egy jó ideig még biztos nem tudjuk meg, és ennek a cikknek sem célja igazságot tenni. Érdemes viszont ütköztetni olyanok véleményét, akik nálunk sokkal jobban beleásták magukat a témába. Egyik oldalon ott van Mr. Technokirály – nem vicc, tényleg ez mostantól a hivatalos beosztása –, azaz Elon Musk akit senkinek sem kell bemutatni, már csak abból a nem elhanyagolható tényből kifolyólag sem, hogy már hivatalosan is ő a világ leggazdagabb embere. Ő volt az első ember, akinek sikerült rajongótábort építenie a villanyautók köré, és fáj kimondani vagy sem, jelenleg az ő Teslája az egyetlen, aki érdemben fejleszti az akkumulátorokat, önvezető rendszerük kiforrottsága pedig messze megelőzi a legtöbb hagyományos autógyártóét. A másik sarokban Sae Hoon Kim, a Hyundai vezető üzemanyagcella mérnöke és kutatási vezetője, aki 2003 óta tölti be ezt a posztot, és úgy gondolja: „az emberek egyszer rájönnek, hogy a hidrogén jelenti a valódi választ a károsanyag-kibocsátási szabályozásokra.” Ugyanakkor Elon Musk „oltári hülyeségnek” tartja a hidrogént, mivel előállításához túl sok energia szükségeltetik. Musk szerint „a hidrogén csak egy energia tárolási mechanizmus. Nem energiaforrás. Szóval ki kell termelned azt a hidrogént valahonnan. Az elektrolízis rendkívül hatástalan energia feldolgozási folyamat.” Összehasonlításként a következő példát hozta fel a Tesla-vezér: „Legalább fele annyira hatékony folyamat a víz szétválasztás, hidrogén befecskendezés, oxigén elvonás, majd hidrogén kompresszió extrém magas nyomáson, mint a napelemből közvetlenül felhasznált villamos energia, amivel az akkumulátorokat töltöd. Szörnyűek az üzemanyag-cellás megoldások. Nincs értelme.” És jelenleg ez az a gondolatmentet, amit a legtöbb kormány is támogat. Mivel egyelőre meglehetősen gyér a hidrogén töltőhelyek száma, és sokkal nagyobb befektetéssel járna kiépíteni a hidrogénes infrastruktúrát, logikusnak hangzik, hogy az olcsóbb, kiforrottabb technológiát pártolják. Ugyanakkor Kim szerint „jelenleg a műtrágya és az olajfinomítás melléktermékeként keletkezik hidrogén. Ami megnehezíti ennek az energiaformának a széleskörű elterjedését, az a magas kezdő befektetés szükségessége. Az akkumulátoros technológiáknál mindössze egy inverterre van szükséged. Az üzemanyagcellánál sokkal több komponensre van szükség, de mind a Hyundai, mind a Toyota erősen hisznek a hidrogénben, más autógyárókkal ellentétben. A teljes emissziómentességet nehéz elérni kizárólag akkumulátorokkal” Korábban ez nem igazán volt téma. A 20. század elején elmozdult az autóipar az olcsóbban, könnyebben, gyorsabban kivitelezhető belsőégésű motorok felé, ám ahogy feléltük a Föld adta nyersanyagok jó részét, új megoldás felé kellett fordulnunk, amit csak meggyorsítottak a különböző kormányzati rendeletek és szigorítások. Kapkodás helyett azonban lehet, hogy megérte volna hosszútávon gondolkozni, és egy olyan alternatív hajtáslánc megoldást támogatni, ami nincs kiszolgáltatva a keleti lítiumnak. Noha egyre többen hátrálnak ki a hidrogénes fejlesztésekből, a Hyundai, a Honda és a Toyota továbbra is foglalkozik a témával, és mind egyetértenek, hogy az üzemanyagcella széleskörű elterjedését mindössze a mennyiség gátolja. Mi van, ha mindössze azért lettek elvetve a hidrogénhajtások, mert senki sem volt hajlandó beletenni a kezdőtőkét és időt. Vajon hogy fog vélekedni erről a jövő? Tényleg a jó döntést hoztuk, amikor a belsőégésű motorokat villanymotorokra és akkumulátorokra cseréltük? Meglátjuk! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Árokba hajtott egy autó, teljes útzár a 81-es főúton

2021.04.02.
Árokba hajtott egy személyautó a 81-es főúton, a Komárom-Esztergom megyei Bakonysárkánynál, a Felsődobos felé vezető szakaszon. A műszaki mentést a kisbéri hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett szakaszt a mentés idejére lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

A Toyota informatikai részlege kriptovaluta üzletbe kezd a saját alkalmazottaival

2021.04.02.
A Toyota Systems tavaly októberben kezdte meg az új digitális fizetőeszköz próbaüzemét házon belül, amely a tervek szerint április végéig tart. A tesztet a DeCurrettel együttműködve folytatják le, utóbbi a blokklánc-alapú kripto-infrastruktúrát biztosítja a cég számára. A bejelentés szerint a Toyota Systems valamennyi alkalmazottja részt vesz a tesztben, ami azt jelenti, hogy 2500 embernek van lehetősége kipróbálni és napi rendszerességgel használni a vállalat új digitális fizetőeszközét. Az együttműködés értelmében az alkalmazottak a kialakított infrastruktúrán keresztül olyan blokklánc-alapú funkciókat hajthatnak végre, mint például a digitális fizetőeszköz-alapú fizetési tranzakciók kezdeményezése, valamint fizetési feladatok automatizálása. A szolgáltatás talán legfontosabb újdonsága, hogy a Toyota Systems alkalmazottai a béren kívüli juttatásaikat is digitális token formájában kapják meg, amit aztán egyéb kedvezményekre válthatnak. A digitális token nem cserélhető japán jenre, vagy más valutára, tehát a visszaélés kizárt. A blokklánc alapú fizetési megoldások óriási jövő elé néznek, a Forbes legutóbbi kutatása szerint 2040-re a világ fizetési szolgáltatásainak mintegy harminc százaléka már ilyen rendszerű lesz. A blokklánc alapú fizetés terjedését csak tovább gyorsította a pandémia, melynek hatásaként egyre többen használnak valamilyen elektronikus fizetési megoldást és egyre kisebb mértékű a készpénzhasználat a mindennapok során. Ennek a fejlesztésnek a tapasztalatait felhasználva a Toyota megvizsgálja annak lehetőségét, hogy miként lehetne egy digitális token-rendszert integrálni a saját ökoszisztémájába nagyvállalati felhasználás során. Egyébként nem ez az első eset, hogy a Toyota befektet a blokklánc-technológiába: még 2020 márciusában – a technológiában rejlő kiaknázatlan potenciál kutatásának részeként – elindítottak egy blokklánc-laboratóriumot, melynek tapasztalatait a jelenlegi projektben is hasznosítják. Emellett a Toyota már 2016 óta tagja az R3 konzorciumnak, amelyet 75 vezető ipari és pénzügyi cég az új blokklánc-technológia integrálása és kihasználása érdekében alapított. Az úgynevezett konzorcium rendszerű blokkláncokról azt kell tudni, hogy sokkal gyorsabban működnek, mint a nyilvános társaik, mert a cégek egymást elég jól ismerik, és a „bizalmi” modell miatt egyszerűsített algoritmusokat futtatnak egymás közt, így akár öt-hatszor annyi tranzakció is végrehajtható bennük egységnyi idő alatt, mint a nyílt rendszerekben. Más autógyártók is ismerkednek már a blokklánc-technológia alapú kriptovalutákkal, azonban közel sem olyan előrehaladott állapotban vannak ezek a fejlesztések, mint a Toyotánál. A kezdeményezések között említésre érdemes a BMW Korea által tervezett kísérleti token-rendszer bevezetése, vagy a Renault blokklánc projektje, amellyel a járműalkatrészek megfelelőségi tanúsítványainak kiadását szeretnék felgyorsítani. Idén februárban pedig a Tesla jelentette be az amerikai tőzsdefelügyeletnél (SEC), hogy 1,5 milliárd dollárt fektetett a bitcoinba. Jelentésükben azt írják, hogy ha rendeződnek a legismertebb kriptovaluta körüli szabályozási bizonytalanságok, akkor tervezik, hogy autóikat és szolgáltatásaikat is megvásárolhatóvá teszik ezen a fizetőeszközön is. Fotó: Toyota
Címkék: 

VW: Jelentősen nő az üzemek áramellátásán belül a megújuló energia aránya

2021.04.02.
2020-ban összesen nyolc európai üzemet és két további, Európán kívüli termelési helyszínt állították át megújuló energiaforrásból származó külső áramellátásra. A három legnagyobb gyár ezek közül az Audi Győrben és Neckarsulmban található létesítménye és a Volkswagen márkának a portugál Palmelaban található egysége. A Bugatti, Skoda, SITECH, MAN Truck&Bus és MAN Energy Solutions által működtetett gyárak 2020-ban szintén 100 százalékban megújuló energiára váltottak. Fotó: VW Az említett üzemek hét országban, Németországban, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Portugáliában, Ausztriában, Mexikóban és az Amerikai Egyesült Államokban működnek. Az idei évben további létesítmények is tisztán megújuló energiára váltanak, többek között a SITECH németországi üzemei és a MAN gyártási egysége Oberhausenben. Oliver Blume, a konszern igazgatótanácsának a gyártás területéért felelős tagja elmondta: „A Volkswagen Csoport szén-dioxid semleges vállalattá való átalakulása újabb lendületet vett. Ennek megfelelően a teljes szén-dioxid-mentességet célzó stratégia lényeges részét képezi üzemeink megújuló elektromos árammal történő működtetése. Következetesen haladunk terveink végrehajtásával az összes márka és régió együttműködésével és 2020-ban már igen közel kerültünk ahhoz a célhoz, amelyet valójában csak 2023-ra és 2030-ra tűztünk ki magunknak. Ez igen bíztató mérföldkő, azonban nem ülünk a babérjainkon. A gyártás területén megvalósult energiarendszer átalakítás részét képezi egy igen nagyratörő terv, amely a kínai gyártási helyszínek energiaellátásának átállítását célozza. Ezen túlmenően tovább kívánjuk csökkenteni a saját elektromosáram termelésünk során kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét.” 2020-ban a konszern teljes, gyártással összefüggő energiafogyasztásának 46 százalékát megújuló elektromos árammal fedezte, amely az előző évhez képest öt százalékpontos növekedésnek felel meg. A Volkswagen Csoport jelenleg is azon dolgozik kínai partnereivel, hogy a kínai üzemek számára saját célszámokat határozzanak meg. A kínai villamosenergia mixen belül a széntüzelésű energia nagy aránya és a nagymértékben szabályozott elektromosáram piac kifejezetten nagy kihívássá teszi ezt a projektet. A Volkswagen különös figyelmet szentel saját elektromosáram termelésének átállítására is. Például a wolfsburgi üzem területén működő két, széntüzelésű erőművet 2022-re teljesen átállítja földgázra. 2023-tól ez a szén-dioxid kibocsátás 60 százalékos csökkenését eredményezi majd. A gyártáshoz használt megújuló energiák növekvő részaránya segített abban, hogy a Csoport által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége jelentősen csökkenjen 2020-ban. 2019-hez viszonyítva ez az arány 14 százalékkal 1,1 millió tonna szén-dioxidra esett vissza. „A klímavédelem a felelősségünk és a szemléletünk alapja. Jól haladunk ezen a területen és egyértelmű tervvel rendelkezünk környezeti hatásunk további csökkentésére.” – foglalta össze Oliver Blume. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

A Daimler új FB-elnökét jól ismerik a VW-nél és a BMW-nél is

2021.04.02.
Bernd Pischetsrieder, a Volkswagen és a BMW korábbi főnöke a Daimler autógyártó felügyelőbizottságának új elnöke. Ahogy az várható volt, a 73 éves férfit szerdán nevezték ki a felügyeleti szerv élére a részben újonnan megválasztott testület alakuló ülésén, amint azt Daimler szerdán Stuttgartban bejelentette.  A távozó és az érkező elnök. Manfred Bischoff és Bernd Pischetsrieder. Fotó: Daimler Ebben a pozícióban Pischetsrieder követi Manfred Bischoffot (78), aki életkora miatt távozik a felügyelő bizottságból. Pischetsrieder 2014 óta tagja a Daimler felügyelő bizottságának.  Az 1990-es években a BMW vezérigazgatója volt, az ezredforduló után pedig a Volkswagen csoport élén állt. Később a viszontbiztosító Munich Re felügyelőbizottságát vezette. Sokáig Dieter Zetsche-t, a Daimler volt vezérigazgatóját tartották az esélyesnek Bischoff utódjaként. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Megkezdődött a C-osztály Limuzin és T-Modell értékesítése

2021.04.02.
A technikai csemegék közé egyebek mellett olyan újdonságok tartoznak, mint például a DIGITAL LIGHT és a hátsókerék-kormányzás. Az új C-osztály Limuzin bruttó 15.381.000,- forintos, míg a T-modell bruttó 16.617.000,- forintos alapáron máris megrendelhető kivételesen gazdag alapfelszereltséggel. Az újdonságok 2021 nyarán érkeznek meg a hivatalos magyarországi Mercedes-Benz márkakereskedésekbe. A piaci startot követően rövid időn belül megjelennek a palettán a negyedik generációs konnektoros hibrid modellváltozatok is. A Mercedes-Benz mindemellett kedvező finanszírozási, illetve lízing ajánlatokkal várja úgy a vállalati, mint a privát ügyfeleket. A rövid első túlnyúlás, a nagy tengelytáv és a hosszú hátsó túlnyúlás kombinációja az új C-osztályt már álló helyzetben is dinamikus arányokkal ruházza fel. A belső tér kidolgozását és prémium miliőjét illetően a legújabb C-osztályban még inkább megtestesül a modern luxus: egyenesen a vadonatúj S-osztálytól érkezik a modell a sportos összhatású utastér koncepciója. A legfontosabb képességek áttekintése: Az új C-osztály különösen dinamikusan viselkedik a modell történetének első hátsókerék-kormányzása révén, amihez kiegészítőleg közvetlenebb áttételezésű kormánymű kapcsolódik. A hátsó kerekek elfordulási szöge 2,5 fok. A fordulókör ezáltal 43 cm-rel, 10,64 méterre csökken. A szériában járó LED High Performance fényszórók alternatívájaként rendelkezésre áll a DIGITAL LIGHT. A korszakalkotó technológia lelkét a fényszórókba épített fénymodul jelenti. Az egység lámpánként három rendkívül erőteljes LED-et tartalmaz, amelyeknek fényét 1,3 millió mikro-tükör töri meg, illetve irányítja. Opcionálisan a rendszer kibővíthető az új vetítés funkcióval is, amely a vezetést segédvonalak, különféle szimbólumok/jelzések és animációk segítségével képes biztonságosabbá tenni. A DIGITAL LIGHT vetítőrendszer a továbbiakban kiegészítőként a Mercedes-Benz márkakereskedésekben is megvásárolható lesz. Az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) multimédiás rendszer szériában jár az összes új C-osztályhoz. A központi kijelző 11,9, a digitális műszercsoport pedig 12,3 colos. A Vezetői segédrendszerek Plus csomag a kritikus helyzetekben komoly biztonsági előnyökkel szolgál. A PRE-SAFE® utasvédelmi rendszer, a DISTRONIC aktív követésitávolság-tartó asszisztens és a PRE-SAFE® oldalirányú impulzus egyaránt segít a balesetveszélyes helyzetek elkerülésében, a balesetek súlyosságának minimalizálásában, illetve a pihentető vezetésben. Az új C-osztály hazánkban kiemelkedő alapfelszereltséggel elérhető. A nagyobb megjelenítők mellett széria többek között a holttérfigyelő, az ülésfűtés, a Parkoló csomag radarokkal és tolatókamerával, a Konnektivitás csomag okostelefon-integrációval és vezeték nélküli töltéssel, a Tükör csomag, a dönthető hátsó üléstámlák, az ujjlenyomat-olvasó, a növelt méretű üzemanyagtartály, valamint a gerinctámasz is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                       
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója