Győri Audi: 100 munkatárs több száz motort gyártott

2020.04.14.
A győri Audi már a múlt héten bejelentette: kedden elindulnak a gyártósorok. A cél a fokozatos újraindítás. A termelés a reggeli műszakkal indult és jelenleg egy műszakban folyik. A hathengeres benzines motor összeszerelő soron indult el a munkavégzés mintegy 100 munkatársunkkal – fogalmazott Czechmeister Mónika, aki elmondta azt is, a tervek szerint a konszern működésével és a vevői igényekkel összehangoltan a hét utolsó napján egy további hathengeres motor összeszerelősor munkáját szeretnék elindítani, ezen dízel motorok készülnek. Itt első lépésben szintén egy műszakban várható a termelés a tervek szerint.   A járműgyár működése a héten még szünetel, a jövő hét második felében szeretnénk fokozatosan  újraindítani a termelést, először egy műszakban – hangsúlyozta a kommunikációs vezető. -  A legfontosabb számunkra munkatársaink egészségének megőrzése, így a vállalat valamennyi 12.800 munkahelyet úgy alakítjuk át, hogy biztonságos legyen a jövőben a munkavégzésük. Azok a munkatársak, akik jelenleg mentesülnek a munkavégzés alól, elrendelt szabadságukat töltik, a munkáltató továbbra is biztosítja a jövedelmet valamennyi munkatársunknak. A hírről a német automobilwoche.de is beszámolt. A portál megjegyezte, hogy csúcsidőben Győrben naponta 8 ezer motor készült.  

Cserbenhagyásos halálos gázolás: őrizetben az elkövető

2020.04.14.
A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség járőrei telefonos bejelentést követően érkeztek ki a baleset helyszínére, az árok szélén két, láthatóan ittas férfit találtak egy betört szélvédőjű autó mellett.      Az autó sofőrje elmondta, hogy korábban elütöttek egy fekete ruhás férfit, majd segítségnyújtás nélkül továbbmentek, hazavitték az autóban utazó két másik férfit és visszatértek a helyszínre, ahol azonban már nem találták az elgázolt embert. A rendőrök az áldozat holttestére a helyszíntől nem messze találtak rá. Utóbb előállították a baleset idejében az autóban utazó másik két férfit is. A baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálják - tették hozzá.  MTI

Tovább az Opellel!

2020.04.14.
„Megtiszteltetés, hogy az Opel Magyarország kitart mellettünk, bízunk benne, hogy hamarosan szebb idők jönnek, amikor újra elkezdhetünk a versenyzésen gondolkodni, és bemutathatjuk a kívül-belül megújuló Opel Grandland X-et – nyilatkozta a Dakar ralin 14 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs. – Egyelőre erre nincs lehetőség, hiszen versenyek sincsenek, ám a munka nem áll meg, a tervek szerint teljesen megújul a versenygépünk, amelyen az elmúlt évek tapasztalatai alapján hajtunk végre módosításokat kívül és belül egyaránt. Terveink szerint már a nyár folyamán teszteljük az újításokat, és ha októberben megrendezik a marokkói világkupa-futamot, ott élesben is kipróbáljuk az Opel Grandland X-et.” Friss hír a Katarból hazatérő versenyautóról, hogy az „őt” szállító komp kikötött Rotterdamban, ott kirakodták a konténert, amelynek most már csak haza kell jutnia Magyarországra, hogy elkezdődhessen a munka a csapat műhelyében.
Címkék: 

Ezer munkavállalóját elbocsátja a Wizz Air

2020.04.14.
A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz. A Váradi József vezette cégnek a közlés szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete stabil. Márciusban az utasforgalom 34 százalékkal csökkent, jelenleg a társaság a korábbi kapacitásai mindössze 3 százalékán üzemel. Az Abu Dzabi-i leányvállalat megalapítása nem áll le, az ütemtervnek megfelelően halad - olvasható a közleményben. A március 31-ével zárult negyedik pénzügyi negyedévben a cég várhatóan 70-80 millió eurós veszteséget könyvel el, így a teljes pénzügyi évre várható adózott eredmény 270-280 millió eurós nyereséget lehet. Arról a társaságnak egyelőre nincsen becslése, hogy milyen üzleti eredmények várhatóak a 2021. március 31-ével záródó pénzügyi évben. A Wizz Air a közleményben megerősítette korábbi terveit, amelyek a pandémia utáni időszakra évenkénti átlagos 15 százalékos kapacitás-bővítésről szóltak.   MTI
Címkék: 

Az Opel Szentgotthárd is készen áll a termelés újraindítására

2020.04.14.
A PSA csoport számára a Covid-19 közegészségügyi rendkívüli helyzet fennállása óta elsődleges fontosságú a munkavállalók egészségének védelme és a vállalat jövőjének hosszú távú biztosítása. Az ideiglenes leállás alatt az Opel Szentgotthárdnál folyamatosan dolgoztak egy szigorított egészségvédelmi protokoll bevezetésén. Az egészségügyi szakszolgálattal és a dolgozói érdekképviseletekkel közös egyeztetések alapján intézkedések széles körét vezették be és auditálták azért, hogy meggyőződjenek ezek maradéktalan végrehajtásáról. Ez az egészségvédelmi protokoll több mint 100 intézkedést tartalmaz, lefedve a vállalatcsoport minden tevékenységét, úgy a termelést, mint az irodai tevékenységeket. Az intézkedések közé tartozik többek között a testhőmérséklet önellenőrzése, a védőszemüveg és a napi szinten kiosztott higiéniai maszkok viselése, a biztonságos távolság betartása és ennek jelölése a munkaállomásokon és a pihenő helyeken, az ajtók nyitva tartása (kivéve a tűzvédelmi ajtókat) a kilincsek érintésének kiküszöbölése végett, a szerszámok és munkafelületek fokozott tisztítása, a beérkező alkatrészek „pihentetése”, műszakváltások megfelelő ütemezése a műszakok esetleges találkozásának elkerülése végett. A munkavállalók képviseletében a gyárban működő szakszervezetek, az Üzemi Tanács, a Munkavédelmi Képviselők és a gyár vezetősége megállapították, hogy a bevezetett intézkedések magas szintű védelmet nyújtanak és lehetővé teszik a termelés újraindítását. Az indulás pontos időpontja a későbbiekben kerül meghatározásra. Az ezzel kapcsolatos döntés az autópiaci helyzet alakulásától, valamint a hivatalos szervek esetleges további korlátozó intézkedéseitől függ.    

Gyorstöltőket gyárt a Volkswagen Kínában

2020.04.14.
A VW leányvállalata, a Volkswagen Group Components és a sanghaji Start-up Du-Power New Energy Technical cég vegyesvállalatot alapított a gyártásra.  Az a terv, hogy 2020 második félévében beinduljon a szériagyártás. A hírt a Volkswagen megerősítette. Kínában és Németországban is beindul a gyártás. Fotó: Volkswagen Egy helyi partnerrel elindítjuk a gyártást, hogy a gyorsan növekvő elektromos piac igényeit kielégítsük – közölte a wolfsburgi cég. Kínán kívül Németországban is beindul a flexibilis gyorstöltő oszlopok gyártása. A cég hannoveri telephelyén ugyancsak az év második felében kezdődik a sorozatgyártás. Thomas Schmall, a Volkwagen Group Components vezetője azt nyilatkozta, az elektromos autók sikeréhez vezető úton fontos lépés a megfelelő töltőhálózat megteremtése, s ebben mérföldkőnek nevezte a kínai partnerrel most létrehozott vegyesvállalatot, amely hozzá járul ahhoz, hogy a Kínában növekvő szegmens igényeit kielégítsék.  

Megváltoztak a felhasználói szokások a Simple app esetében is

2020.04.14.
A jelenlegi járványügyi helyzet alapjaiban alakítja át mindennapjainkat: kevésbé használjuk a tömegközlekedési eszközöket, és az autónkat, valamint a személyes kontaktusok elkerülése miatt nem csak a kapcsolattartás, de az ügyintézések jelentős része is már a digitális térben zajlik. A Simple alkalmazás az elmúlt években számos megoldással újította és könnyítette meg a digitális ügyintézést, a parkolástól a mobilfizetésen keresztül a csekkbefizetésig. Éppen ezért az elmúlt egy hónap változásai a Simple applikáció felhasználói szokásait is átalakították, az alkalmazásban sok az újonnan regisztrált felhasználó, számuk megháromszorozódott az elmúlt hetekben. A szintén az OTP Mobil által működtetett SimplePay online fizetési rendszeren keresztül leadott rendelések arról tanúskodnak, hogy az élelmiszerek, a kozmetikai, a számítástechnikai termékek és a különböző sportfelszerelések tekintetében többszörösére ugrott a fogyasztás. Az utazással és kulturális rendezvényekkel kapcsolatos (koncert-színház-és mozijegy) vásárlások érthető módon visszaestek. Kevesebben az utakon Az OTP Mobil adatai szerint a Simple alkalmazás felhasználói a járvány kezdete óta 60-70 százalékkal kevesebbet parkoltak fizetős közterületen, az ingyenes parkolás bevezetését megelőzően, és 50 százalékkal kevesebbet közlekedtek sztrádán: a felére csökkent a matricavásárlás. A hatályos kormányrendeletet betartva, a fővárosban csak azok választják a tömegközlekedést, akiknek feltétlenül szükséges, akinek mégis muszáj utazniuk, előszeretettel választják az érintkezésmentes online mobiljegy és -bérlet vásárlást az applikáción belül. Az előző hónapokban szépen teljesítő BKK mobiljegy szolgáltatás az iskolabezárásokat követően visszaesett. Nem csak az iskolai kedvezményes termékek iránti kereslet csökkent, az egyéb kategóriákban is tapasztalható visszaesés. Mobiljegyek Március végétől érhető el a mobiljegy- és -bérletvásárlás a Volán járataira az applikáción keresztül. A bevezetést követő két hétben mintegy 10 ezer Simple felhasználó, több mint 20 ezer mobiljegyet vásárolt ilyen formában. A mobiljegy funkció az elkövetkezendő időszakban folyamatosan bővül majd: új vidéki városok szolgáltatói kerülhetnek be az applikációba, ennek köszönhetően egyre többen vásárolhatnak helyközi és helyi járatokra menetjegyeket, bérleteket érintkezésmentesen. Jelentősen több otthoni csekkbefizetés Az augusztusban bevezetett QR-kódos csekkbefizetés az elmúlt pár hónapban alapvetően magas számokat produkált, de a kialakult helyzet miatt a növekedés egyre erősödik: az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest a napi online csekkbefizetések darabszáma 300 százalékkal emelkedett. A QR csekkbefizetéssel a postai csekkeken található QR kód beolvasásával fizethető ki a csekk összege a Simple fiókon keresztül, a benne elmentett bankkártyával, ennek köszönhetően kiváltható a személyes ügyintézés. Csökkent a mobilfizetés A járványügyi helyzet: a kijárási korlátozás, valamint a boltbezárások miatt jóval kevesebb vásárlási tranzakció, így például mobilfizetéses tranzakció történik. A személyes bevásárlás és fizetés alkalmával ez lehet az egyik legjobb érintésmentes alternatíva. A Simple és az ApplePay mobilfizetés egyik legnagyobb előnye, hogy szemben a kártyás vásárlással, 15 000 Ft felett sem kell a terminálon PIN kódot megadni, mert a képernyőzár feloldása helyettesíti azt.
Címkék: 

Baltával szétverte haragosa autóját

2020.04.14.
A Rétsági Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 25 éves diósjenői férfi ellen. Fotó: police.hu A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2020. április 11-én 19 óra körül haragosának a település belterületén parkoló személygépkocsija szélvédőjét, ablakait és lámpáit egy baltával megrongálta. A férfit a rendőrök a bejelentést követően elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Ford saját szórakoztató portállal és mesefelolvasással is csatlakozik a #maradjotthon kampányhoz

2020.04.14.
„A jelenlegi nehéz helyzetben sokszor a legtöbb, amit tehetünk, hogy otthon maradunk. Azonban megértjük, hogy ez néha kihívás lehet. Ezért hoztunk létre a FordFamilyFunHub oldalt, ami telis-tele van játékokkal - kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy kellemesen teljen az együtt töltött idő! Az első körben a home office-ban dolgozó Fordos munkatársak gyerekeinek készült játékgyűjtemény rövid időn belül olyan sikeres lett kollegáink körében, hogy annak publikálása, közkinccsé tétele mellet döntöttünk.” – mondta el Györke Orsolya a Ford Kommunikációs igazgatója. A http://www.fordfamilyfunhub.com/ címen található portálon az egyszerű színezőtől a bonyolultabb útvesztőkig és memória játékokig minden kicsi talál magának egy kis kikapcsolódást jelentő szórakozást. A nagyobbak pedig egy igazi autótervező helyébe képzelhetik magukat, ahogy pontról-pontra összekötve a Mustang Mach-E, a Ranger vagy épp az új Puma rajzait, a szemük előtt alakul ki a kész kép. Sőt a vállalkozó kedvűek papírból is elkészíthetik a Puma origami mását. A portál tartalmát folyamatosan bővítik a Ford munkatársai, a legújabb felkerült darab, egy Stop Motion video a  Stay home rally, mely a követendő higiénés szabályokról szól, persze Ford módra kivitelezve… A Ford a héten azt is bejelentette, hogy a Ford Alapítvány és a Ford Motor Company vezérigazgatója, Bill Ford együttes erőfeszítésével létrehozott COVID-19 Adományozási program, várhatóan egymillió dollárt gyűjt majd a járvány ellen világszerte küzdő csoportok számára. A Ford Alapítvány új “Olvasd és vedd fel” önkéntes virtuális projektjének keretében pedig a Ford munkatársai szerte a világon megtehetik, hogy az anyanyelvükön íródott gyermekkönyveket felolvassák, és ezt videóra véve megosztják másokkal. Ez a kezdeményezés lehetővé teszi a Ford-dolgozóknak, hogy otthonuk biztonságában maradva is hasznos dolgot tegyenek – összhangban a Ford Alapítvány azon törekvésével, hogy népszerűsítse az olvasás szeretetét. Az online könyvtárat a nyelvek alapján fogják katalogizálni, és a több nyelven is jól beszélő munkatársakat arra bátorítják, hogy az angolon kívül más nyelven is olvassanak fel. A Ford Alapítvány azt tervezi, hogy a könyvtárat megosztja majd a gyermekek és családok segítségére szakosodott jótékonysági szervezetekkel.

Felértékeli a saját autót a koronavírus

2020.04.14.
Eddig az volt a verdikt, hogy hagyd otthon az autódat, ülj tömegközlekedési eszközre, így tudsz tenni a környezetért. A koronavírus ezt most alapjaiban felülírta. Egyre többen azt szajkózzák, kerüld a tömegközlekedést, s ha feltétlenül indulni kell, akkor a saját kocsidba ülj, mert kisebb a fertőzés lehetősége. Mindezt egy Németországban végzett felmérés is alátámasztja. A Puls piackutató adatai szerint Münchenben és Berlinben, miként más nagyvárosokban is, beszakadt a tömegközlekedés, a visszaesés több mint ötven százalékos. Ennek arányában nőtt a saját kocsit használók aránya. A felmérést ismertető focus.de szerint a megkérdezettek 86 százaléka a saját autót preferálja a tömegközlekedés helyett. A fiatalok körében is magas a saját autót választók aránya, ez az érték 81 százalékot mutat. Mindössze a megkérdezettek 9 százaléka mondta azt, hogy továbbra is használná az autómegosztók kocsijait. A felmérésből kiolvasható azt is, hogy egyre több fiatal mérlegeli az autóvásárlást – írja a focus.de. Mindez jó jel lehet az autógyáraknak, amelyek a helyzet mielőbbi normalizálását szeretnék.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója