Nagykörúti villamosbaleset - hatan megsérültek

2022.12.19.
A balesetről korábban ITT írtunk. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján azt írta, hogy a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között nem közlekedik, a kimaradó szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. A 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között nem jár.      MTI/Mihádák Zoltán A katasztrófavédelem az MTI-t arról tájékoztatta, hogy két villamos ráfutásos balesetet szenvedett a IX. kerületben, a Petőfi hídon, a Boráros tér közelében. Az ütközés következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat és a mentőket is. Az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a mentők egy súlyos és öt könnyebb sérültet szállítottak kórházba a helyszínről. Az elhúzódó műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. MTI

Összeütközött két villamos Budapesten - fotók

2022.12.19.
Két villamos összeütközött a Petőfi hídon, ezért nem jár a 4-es és a 6-os villamos egy szakaszon Budapesten.      Fotók: MTI/Mihádák Zoltán A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este a honlapján azt írta, hogy a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között nem közlekedik, a kimaradó szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. A 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között nem jár.      A katasztrófavédelem az MTI-t arról tájékoztatta, hogy két villamos ráfutásos balesetet szenvedett a IX. kerületben, a Petőfi hídon, a Boráros tér közelében, a Pestről Budára vezető oldalon. Az ütközés következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat és a mentőket is. Az elhúzódó műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. A balesetben hatan sérültek meg, erről ITT írtunk. MTI

Pofátlan tolvajtempó: ittasan, jogsi nélkül, rozzant autóval járt benzint lopni

2022.12.19.
A járőrök 2022. december 18-án hajnalban Gyöngyös belterületén igazoltattak egy személyutóval közlekedő férfit. Az intézkedés közben kiderült, hogy a jármű műszaki engedélye tavaly nyáron lejárt, továbbá a sofőr jogerősen el van tiltva a vezetéstől, aki még ezt is tetézni tudta egy pozitívra fújt szondával. Az igazi meglepetés akkor érte a rend őreit, amikor a kocsit átvizsgálva abban több benzines kannát, gumicsöveket, illetve egy szivattyút találtak, melyeket le is foglaltak. A rendőrök a 34 éves férfit őrizetbe vétele mellett hallgatták ki, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban összesen hét gyöngyösi autóból tulajdonította el az üzemanyagot, ezért ellene többrendbeli lopás és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon. Továbbá a nyomozók előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Igazi nagyágyút szerződtetett le a Ford a 2023-es WRC szezonra

2022.12.19.
Ott Tänak és Malcolm Wilson Ott Tänak a 2022-es WRC szezon kulcsfontosságú szereplőjévé vált, miután egy kihívásokkal teli évet követően érvényesítette azt a záradékot, amellyel véget vethetett hyundai-os kalandjának, pedig az alzenaui gyári csapattal kötött szerződéséből még egy év hátra volt. Az észt sztárpilóta bizonytalan jövő előtt állt, miután távozott a Hyundaitól, pedig idén is három raligyőzelmet aratott, így keresettnek számított a pilótapiacon. A 35 éves versenyző a távozás bejelentésekor, a Spanyol-ralin azt mondta a médiának, hogy nem tudja még, hova fog menni, még az egy év szabadságot sem zárta ki a lehetőségek közül. De decemberben végre megtörtént a bejelentés, amely véget vetett a Tänak jövőjét övező találgatásoknak: a pilóta visszatér az M-Sport Ford csapatához, amely 2011-ben elindította WRC-karrierjét. Első számú pilótaként Tänak vezetheti a brit alakulatot, amely megváltozott pilóta-felállással vág neki a 2023-as évnek: a 2022-es első számú pilóta, Craig Breen távozik a cumbriai csapattól, és visszatér a Hyundai-hoz, ahol Dani Sordóval egy autón fognak osztozni a szezonban. A 17-szeres WRC-futamgyőztes Tänak már alig várja, hogy újra vezethessen az M-Sportnak, ahol 2017-ben megszerezte első győzelmét, mielőtt a Toyotához, majd a Hyundaihoz csatlakozott volna két-két szezonra. „Az M-Sport az a hely, ahol pilótaként felneveltek, és ahol megtanultam minden kemény leckét és tapasztalatot, ami kellett ahhoz, hogy a rali-világbajnokság legfelsőbb szintű játékosává válhassak” – mondta Tänak, aki szokásos navigátorával, Martin Jarveojával indul 2023-ban is. „Amióta világbajnok lettem, nem tudtam megvédeni a címet, de addig nem fogok tudni kibékülni magammal, amíg ez be nem következik. Sok megbeszélést folytattam Malcolmmal (Wilson, az M-Sport alapító tulajdonosa – a szerk.), és határozottan ugyanaz a törekvésünk a következő szezonra vonatkozóan. Nagy kihívás lesz ez számunkra, de ismerem a Dovenby Hall-ban dolgozó embereit, tudom, mire képesek, és a szenvedélyükkel esélyünk lehet a bajnokságért harcolni. Örülök, hogy visszatérhetek az M-Sport Ford World Rally Team csapatához, jövőre mindent beleadunk" – fejezte be.   „Az, hogy Ottot újra M-Sport overálban látjuk, jelentős pillanat lesz mindenki számára a Dovenby Hallban” – mondta Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke. „A 2023-as cél számunkra és Ott számára is egyértelmű: megnyerni az egyéni bajnokságot. Ahhoz, hogy ezt a célt együtt elérjük, sok kemény munkára és befektetett energiára lesz szükség, de készen állunk erre a kihívásra. Egy Otthoz hasonló képességű toppilóta igazolása kulcsfontosságú ahhoz, hogy fokozzuk a csapat hangulatát és vágyait, hogy kiaknázzuk a teljes potenciálunkat, és hogy előre lépjünk 2023-ban. Sok tapasztalatot szereztünk a Ford Pumával 2022-ben, ismerjük az erősségeit, és biztosak vagyunk abban, hogy Ott a megfelelő ember a vezetésére, hogy elérjük azokat az eredményeket, amelyekről tudjuk, hogy megérdemeljük” – tette hozzá Millener. Malcolm Wilson, az M-Sport főnöke megerősítette, hogy Tänak már tesztelte a Pumát az M-Sport Greystoke Forest-i próbapályáján. „Elment Dovenby-be, hogy megnézze létesítményeinket, és tesztelje a Pumát Greystoke Forestben” – mondta Wilson. „Az első visszajelzései alapján kijelenthetjük, hogy biztosak vagyunk abban, hogy kihívók lehetünk a 2023-as világbajnokságért folytatott küzdelemben. Bár Ott csak pár napig volt itt, már ez is elég volt ahhoz, hogy megérezzük az a szintet, ami a raligyőztes teljesítmény eléréséhez szükséges” – tette hozzá Wilson. Ott Tänak csapattársa a teljes szezonban a 2019-es WRC2 világbajnok, Pierre-Louis Loubet lesz, aki 2022-ben már hét versenyen indult a Rally1-es Ford Pumával az M-sport színeiben. Loubet három gyorsasági szakaszgyőzelmet is aratott 2022-ben, és első alkalommal vezetett is egy ralit, Szardínián és Görögországban a negyedik helyével pedig beállította karrierje legjobb eredményét. „Ez egy valóra vált álom, amiről gyerekkorom óta álmodom” – mondta Loubet. „Az első teljes szezonomat végigcsinálni, és minden hétvégén az életem fő szenvedélyét űzni, ez valami igazán fantasztikus. A teljes szezon nagy nyomást vesz le rólam, mert tudom, hogy 13 versenyen van lehetőségem, hogy megmutathassam minden képességemet, és ennyi lehetőség teret ad a fejlődéshez és a tanuláshoz is. 2023-ban az lesz a legfontosabb célom, hogy minden versenyt befejezzek, tapasztalatot gyűjtsek, és megtanuljam, hol tudok maximális sebességgel menni. Mindig is szerettem volna hivatalos versenyzőként gyártói pontokat szerezni az M-Sportnak, nagyon örülök, hogy ez most összejött, mert az M-Sport így hisz bennem. Hatalmas köszönet Malcolmnak és Rich-nek, akik fantasztikus munkát végeztek értem. Nagyon örülök, hogy újra az M-Sporttal dolgozhatok, Ott mellett csapattársként dolgozni nagyon különleges lesz.” Loubet tavalyhoz képest egy új navigátorral, azzal a Nicolas Gilsoullal versenyez, aki 2021-ig Thierry Neuville-nek diktálta az itinert. Korábbi navigátora, Vincent Landais már Sébastien Ogier oldalán folytatja 2023-ban, de nem futnak teljes szezont. Az M-Sport a harmadik Puma versenyzőüléséről jelenleg tárgyalásokat folytat Gus Greensmith-szel és Sébastien Loebbel is egy részleges szezonos szerződésről.   WRC versenyzői felállás 2023-ra: Toyota Kalle Rovanperä Elfyn Evans Takamoto Katsuta/Sebastien Ogier   Hyundai Thierry Neuville Esapekka Lappi Dani Sordo/Craig Breen   M-Sport Ford Ott Tänak Pierre-Louis Loubet NA NA   képek: M-Sport További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ikarus buszokat is adományozott a BKV Ukrajnának

2022.12.19.
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az Ukrajnának adományozott autóbuszok átadásán MTI/Máthé Zoltán A közlekedési társaság az MTI-vel közölte: a 15 - öt szóló Volvo és tíz csuklós Ikarus - járművet hétfőn adta át Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója Balog Istvánnak, Ukrajna magyarországi ügyvivőjének. Nyár óta több megkeresés is érkezett a társasághoz Ukrajnából autóbuszok felajánlását kérve, de eddig a BKV nem rendelkezett működőképes, forgalomból kivonható járműtartalékkal - írták, hozzátéve, mostanra azonban - az autóbuszcseréknek köszönhetően - több tovább üzemeltethető busz is felszabadult. Emlékeztettek: a BKV eddig is több alkalommal - melegedőbusszal vagy éppen humanitárius szállítmánnyal - segítette a szomszéd országot és a Magyarországra menekülő embereket. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A villanyos korszakban is velünk maradnak a Type-R modellek

2022.12.19.
Noha a legtöbb gyártó teljesítményorientált modellje szép lassan villanyossá változik, a Honda egyelőre büszkén tartja a bástyát, és a kínálatukban egyedülálló módon a Civic Type-R megmaradt kizárólag benzines hot hatch-nek. Hideki Kakinuma, a Type-R projekt jelenlegi vezetője most megerősítette, hogy szeretnék, ha a Type-R modellek a villanyos korszakban is velünk maradnának. „A sportautók fontos részét képezik a Honda történelmének. Type-R nélkül nincs Honda.” – tisztázta, noha hozzátette, hogy az egyre szigorodó kibocsátási normák közepette egyre nehezebb dolguk van, ha sportautó fejlesztésbe kezdenek. Noha elköszöntünk a Ford RS-ektől, a Peugeot GTi-ktől, a Type-R-ek még velünk maradnak, hiszen Kakinuma szerint a szénsemlegesség eléréséhez nem feltétlenül kell csak a hajtásláncra fókuszálni. „Belsőégésű motoros autóval is el lehet érni a karbonsemlegességet, szóval nem feltétlenül zárnám ki, hogy a következő Type-R modell is benzines lesz. Ugyanakkor a jelenlegi elvárások mellett ez elég bizonytalan. Szerencsére a Type-R-séget nem a hajtáslánc maga határozza meg. Ez egy filozófia a vezetés élvezetéről, aminek sok aspektusa van. Ha másféle hajtáslánccal is el lehet ezt érni, legyen az villanyos vagy bármi más, akkor az büszkén fogjuk Type-R-nek nevezni.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Átadták a 67-es gyorsforgalmi út déli szakaszát

2022.12.19.
Fotó: MTI/Varga György Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatója az eseményen beszámolt arról, hogy a 8 milliárd forintból épült 2x2 sávos, úgynevezett kaposfüredi elkerülő a tervezettnél 4 hónappal korában készült el. A 67-es gyorsforgalmi út építését a kormánynak és Kaposvárnak a Modern városok programban között megállapodása tette lehetővé - idézte fel. Hozzátette, az út középső, 33,2 kilométeres része 2019-ben készült el, északi szakaszát, a több mint 10 kilométeres látrányi elkerülőt 2024 januárja helyett jövő ősszel, tél elején szeretnék megnyitni a forgalom előtt. Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy már a gyorsforgalmiút-beruházás híre a Kaposvár iránti befektetői érdeklődés élénkülését eredményezte, a városnak azóta megtelt az egyik ipari parkja, és egy újabbat nyit a 67-es út mentén, 160 hektáron. A településvezető jelezte, a somogyi megyeszékhely 2030-ig szóló programjának hangsúlyos része a város újraiparosítása. "Az a cél, hogy mindenki kapjon munkát, aki dolgozni akar, és magasabbak legyenek a munkabérek" - mutatott rá. Hangsúlyozta, előbbi eléréséhez már közel járnak, Kaposváron ma "rekordalacsony" a munkanélküliek száma. Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője azt hangoztatta, hogy minden útberuházás a versenyképesség, a jövedelemtermelő képesség növelését, az életminőség javulását eredményezi, az új utak egyfajta köldökzsinórként szolgálnak a nagyvilág és a települések között. "A településfejlesztési tervezésnek első lépése a megfelelő infrastruktúra kialakítása kell, hogy legyen, ezért volt fájdalmas, hogy 2010 előtt csak ígérték nekünk ezt az utat, holott a térségnek három kormánytagja is volt" - mondta. Gelencsér Attila a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat fejlődését érzékeltetve kitért arra is, hogy amíg 2010-ben a lakosság 60 százaléka, ma 87 százaléka érhet fél órán belül valamilyen gyorsforgalmi utat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mi a Ford terve a Bronco Európába hozatalával?

2022.12.19.
A Ford az elmúlt időszakban egyre érdekesebb lépéseket tesz, legyen szó új modellek bemutatásáról, vagy éppen régiek kivonásáról. Európai piacán eddig az utóbbi volt a mérvadó, mivel először a Mondeo és Focus modellek kivezetését jelentette be, majd a népszerű hatchback, a Fiesta, végül a két, Európában szintén hódító családi egyterűek, a Galaxy és az S-Max végleges kivonását hirdette meg a gyártó még október végén. Mivel mindezen modellek a következő években fognak végleg legördülni a gyártósorról, utánpótlásról is gondoskodni kell, de nem a Ford nem a hagyományosan európai kategóriákra gondol, hanem majdhogynem az ellenkezőjére. Sem az egyterűek, sem a szedánok, de még a hatchbackek sem kerülnek szóba a gyártó jövőbeli terveiben, hanem a mostanság legnépszerűbb kivitel: az SUV. Az Egyesült Államokban évtizedek óta tart az SUV-k és crossoverek felvirágzása, ami a többi kategóriát egyre inkább maga mögé utasította, olyannyira, hogy a legtöbb amerikai autógyártó, köztük a Ford is, főképp SUV-k és mellette még pickupok gyártására fókuszál leginkább. És mivel a recept működik, Európában is alkalmazni akarják. Az SUV-k egyre népszerűségét akarja meglovagolni a Ford a Broncóval. (Forrás: Ford) Az "Adventurous Spirit", vagyis a Kalandos Lélek elnevezésű kampány az amerikai értékeket igyekszik kidomborítani, vagyis a szabadságot, a kalandvágyat és a hatalmas, széles tájakat, amelyek meghódításához erős kocsira van szükség. Ez pedig egyet jelent a pickupokkal, crossoverekkel és SUV-kkal, amelyek egyszerre alkalmasak városi közlekedésre is, de a terepen is helyt tudnak állni, legalábbis a gyártó szerint. Christian Weingaertner, a Ford Németország marketingvezetője egy nyilatkozatában megfogalmazta, hogy a márka igyekszik megragadni az alkalmat, hogy megreformálja pozícióját az európai piacon, amelyhez új irány és új modellek kellenek. Weingaertner szerint ezek a jövőbeli modellek sokkal amerikaiasabbak lesznek, 2030-tól pedig teljesen elektromos palettát akarnak. A kampány minden modellnek valamiféle szlogent ad, így a nemrég bemutatott Mustang új generációját a "Wild Performance" szavakkal, a Pumát "Urban Escape" néven, a 2019 óta Európában is elérhető Explorer az "Active Adventure" kifejezéssel, a Rangert pedig "Ultimate Outdoor" megnevezéssel reklámozzák majd. A Ford eladásai az idei év első 10 hónapjában igencsak elmaradtak vetélytársai mögött, ugyanis az amerikai márka az Európában újonnan eladott személyautók 4,7 százalékát tudhatta magáénak, míg idén a Volkswagen Csoport 24,6 százalékért, a Stellantis pedig 18,8 százalékért volt felelős. Emiatt a Ford új stratégiája az eladást is megváltoztatja, az úgynevezett direkt eladási módszert fogják alkalmazni, ahol a gyártó külön levéllel igyekszik megnyerni a már márkahű vásárló kegyeit, az újonnan érkezőket pedig a viszonteladók előre megszabott áraival próbálják becsalogatni. De mi a helyzet a Broncóval? A Bronco név az egyik leghíresebb Ford az USA-ban. (Forrás: Ford) A Ford egyik legsikeresebbnek mondható kampánya a híres Bronco név újraélesztése volt, mivel az előd által állított hatalmas mércét jól ugrotta meg az új modell, meglovagolva az SUV- és az elektromos autó-hullámot is, miközben megőrizte az eredeti autó kalandvágyó, fiatalos sportosságát is. Így nem csoda, hogy az európai revízió egyik zászlóshajójának is a Broncót választották, mivel megtestesíti azokat az amerikaias értékeket, amelyet a Ford kampányszlogenjének választott. A Bronco európai értékesítését már 2023 tavaszától tervezik és olyan modellek vetélytársának szánják, mint a Land Rover Defender, vagy a Jeep Wrangler, sőt, az Ineos Grenadier is ellenfele lehet, amely egy startup cég modellje, amely régebbi Defenderek mintájára épít járműveket. A levehető ajtók és a változtatható lökhárító is elérhető lesz. (Forrás: Ford) Az európai Broncót, mint minden más amerikai gyártó modelljeit, kötni fogják az Uniós szén-dioxid-kibocsátás szabályozásai, így a két választható hajtás a 2,3 literes, négyhengeres, turbó-, vagy a valamivel erősebb, 2,7 literes, V6-os benzinmotor lesz. A kinézeten azonban nem változtatnak, mindegyik modellváltozat elérhető lesz. A levehető ajtók és a szintén eltávolítható és kedv szerint cserélhető első lökhárító is kérhető felszereltség. A Ford a műanyag dísztárcsa-elemekre is gondolt, amelyeket úgy terveztek, hogy nagyobb erőhatás esetén bizonyos módon törjenek, így csak ezeket a részeket kell cserélni, nem a teljes tárcsát. A beltér is megmarad ugyanolyannak, mint az amerikai modellben. 12 hüvelykes LCD kijelző helyezkedik el műszerfalon, amelyet a Ford SYNC 4-es szoftverével láttak el, amely a gyártó állítása szerint egyre több funkciót kaphat. Emellett 360 fokban forduló kamerákat és érzékelőket is kap a Bronco, amelyek olyan terepeken adhatnak képet az autó oldaláról vagy kerekeiről, ahol nagyon kicsi hely van lavírozni. Ez nem csak terepen lehet hasznos funkció, de akár szűkebb utcákban is. A belső is marad: 12 hüvelykes kijelző és SYNC 4-es szoftver. (Forrás: Ford) Nagy kérdés azonban, hogy valóban jó lépés ez-e a Ford részéről és a Bronco behozatala, valamint az új szlogenek elegendőek-e ahhoz, hogy valóban megreformálják az európai piacot és visszatornásszák az eladásaikat. Mindenesetre a Bronco amerikai eladásai azt bizonyítják, hogy jó lehet az irány, mivel idén több mint 106 ezer modellt adtak el az USA-ban.  

Katasztrofális jegesedés – több száz baleset Németországban a csúszós utakon

2022.12.19.
Képünk illusztráció A legsúlyosabb helyzet az ország északi és északnyugati részén alakult ki, ahol szinte mindenütt jégpáncél borítja az utakat. Egyedül Észak-Rajna-Vesztfáliából száznál is több balesetet jelentettek. Alsó-Szászországban halálos áldozatot is követelt a rendkívüli időjárás, egy 25 éves férfi veszítette életét, akinek autója kora reggel Bréma közelében az A27-es autópályán a jeges burkolaton megcsúszva átszakította a szalagkorlátot és fának csapódott. A sofőr a helyszínen meghalt. A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) az összes tartományra figyelmeztetést adott ki csúszásveszély miatt. Az utóbbi hetek hideg időjárása miatt mindenütt fagyos a föld, a sarkvidéki eredetű légtömegeket kiszorító melegfronttal érkező csapadék így azonnal jégpáncéllá dermedhet. Érdemes minél kevesebb időt a szabadban tölteni, aki pedig mégis elindul otthonról, legyen a szokásosnál is óvatosabb és számítson fennakadásokra, és ha autózik, tele tankkal, meleg itallal és pokróccal vágjon neki az útnak - írták. Frankfurtban, az ország legnagyobb repülőterén is akadozik a közlekedés. A hétfőre tervezett 1100 járat közül már reggel töröltek 176-ot. Számos térségben, tartományban vagy járásban már vasárnap este bejelentették, hogy hétfőn szünetel az oktatás vagy visszatérnek a koronavírus-járvány idején begyakorolt távoktatásra. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Schneider Electric innovációjával zöldít a Renault

2022.12.19.
A Renault Csoport célja, hogy 2030-ra a Refactory gyárban negatív szén-dioxid mérleget érjen el, 2040-re pedig egész Európában szén-dioxid semlegessé váljon a működése. Ennek érdekében a vállalat a Schneider Electric újszerű, az üvegházhatású SF6 gáz helyett tiszta levegőt használó SM AirSeTÔ középfeszültségű kapcsolóberendezéseit alkalmazza a Flins-i üzemben. A kapcsolóberendezésekben általános szigetelésre, valamint a kapcsolásoknál keletkező villamos ív oltására szolgál elsősorban az SF6. Jelenleg globálisan mintegy 30 ezer tonna ilyen gáz van ezekben a készülékekben. Ez azért probléma, mert az SF6 egyike az üvegházhatás szempontjából legkárosabb vegyületeknek: az ezt kifejező GWP (global warming potential) értéke 23.500-szor haladja meg a szén-dioxidét, vagyis egy kilogramm SF6 gáz ugyanannyi kárt tud tenni a környezetben, mint 23,5 tonna szén-dioxid. Ez nagyjából akkora mennyiség, amekkorát egy átlagos személyautó 200 ezer kilométer megtétele során juttat a környezetbe. A problémát tovább nehezíti, hogy a világnak egyre több villamos energiára lesz szüksége, ami az elkövetkezendő években maga után vonja a középfeszültségű berendezések számának drasztikus emelkedését is. A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a probléma kezelésére fejlesztette ki a nagynyomású, tisztított levegővel töltött kapcsolóberendezést. Az SM AirSeT a fenntarthatóság mellett a digitális képességei révén a kiberbiztonság, a megbízható energiaellátás és a karbantartás területén is komoly előnyöket kínál. A középfeszültségű kapcsolóberendezés integrált, intelligens érzékelőkkel rendelkezik, amelyek 24/7-es csatlakoztathatóságot biztosítanak. Ez lehetővé teszi a Renault Csoport számára, hogy távolról felügyelje a Refactory középfeszültségű kapcsolóberendezésének működését az állapotalapú karbantartás és a fokozott biztonság érdekében. Az érzékelők adatait a Refactory helyi eszközeibe/alkalmazásaiba és olyan kifinomult elemzőeszközökbe továbbítják, mint amilyeneket a Schneider Electric robusztus EcoStruxure architektúrája és platformja kínál. A tiszta levegő használata egyszerűsíti a berendezések telepítését, szétszerelését és újrahasznosítását is, miközben csökkenti a költségeket. A körforgásos gazdaság szempontjai alapján tervezett SM AirSeT megerősített kialakítása a digitális funkciókkal kombinálva több mint 30 százalékkal meghosszabbítja a kapcsolóberendezések élettartamát. A Schneider Electric elkötelezett amellett, hogy fokozatosan kivonja termékeiből az SF6-ot, ennek érdekében szisztematikusan fejleszti az ilyen gázt használó középfeszültségű berendezéseinek zöld alternatíváit. A vállalat ezzel a lépéssel évente mintegy 4 millió tonna CO2-nek megfelelő üvegházhatású-gáz kibocsátását tudja megelőzni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója