Versenypályákon is bizonyíthat a Toyota hidrogén hajtása

2021.05.12.
A Mirai elnevezésű személyautó mellett immár hidrogén üzemanyagcellás elektromos kisteherautót, kamiont, buszt, targoncát, hajót, vonatot és mobil áramfejlesztő állomás is jegyző Toyota a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogénhajtás abszolút vezető fejlesztője. A világ vezető autógyártóit és energetikai szolgálgatóit tömörítő Hidrogén Tanács alapító tagjaként a japán autógyártó elkötelezetten dolgozik a technológia mind szélesebb körű elterjesztésén, ezért egy éve mintegy 5700 a technológiával kapcsolatos szabadalmat osztott meg ingyenesen a versenytársaival.   Magyarországon egyébiránt néhány napja kapott zöld rendszámot az első Mirai személyautó az ország első, egyelőre nem közforgalmú hidrogén töltőállomásának átadását követően, így immáron hazánkban is megkezdődhet az abszolút zöld technológiával kapcsolatos tapasztalatszerzés.   Az Toyota most bejelentett hidrogén versenymotorjának első prototípusa már menetkész, és a Toyota Corolla Sport versenyváltozatában debütál az ORC ROOKIE Racing csapatában. A különleges, hidrogénmotoros Corolla Sport első versenye a Super Taikyu Sorozat 2021-es kupájában megrendezendő 24 órás NAPAC Fuji Super TEC futam lesz május 21-23. között.   A hidrogénüzemű motor teherbírásának és képességeinek valós versenykörülmények közötti tesztelésével a Toyota a hidrogénalapú mobilitás megteremtésének újabb fontos állomásához érkezik. A prototípus ugyan hidrogénhajtású, de nem üzemanyagcellás, azaz nem a hidrogén és az oxigén kémiai reakciójában felszabaduló elektromosság mozgatja, hanem hagyományos, belsőégésű szerkezetű: a hidrogén egy módosított felépítésű benzinmotorban elégve termel mozgási energiát.   A hidrogén tiszta égésének eredményeként a kipufogógáznak lényegében nincs széndioxid-tartalma. A hidrogénmotorokban gyorsabb az égés lefutása, mint a hagyományos benzinesekben, így ezeknek az erőforrásoknak különösen éles a gázreakciója. A tiszta égés miatt kifejezetten környezetbarát technológia lényegében mindent megőriz a vezetés hagyományos élményéből és élvezetéből.   A Toyota neve régen összeforrt az élenjáró hajtástechnológiákkal és a folyamatos fejlesztéssel, és köztudott, hogy sorozatgyártású modelljeinek technológiáit a márka immár hagyományosan a versenysportban csiszolja tökéletesre.  Kiváló példa erre a múlt év szeptemberében bemutatott GR Yaris is. A hidrogénhajtással kapcsolatos biztonsági kérdésekben a Toyota mérnökgárdája az üzemanyagcellás elektromos hajtású Mirai modellel szerzett tapasztalatokra támaszkodik.   A versenyautó hajtásához használatos hidrogén a Fukusimai Hidrogénkutató Telepről, Namie városából, Fukusima prefektúrából érkezik majd. A hidrogén infrastruktúra és hidrogénhasználat népszerűsítésével párhuzamosan a Toyota és partnerei komoly részt vállalnak a Tohoku régió gazdasági megújításában és fellendítésében. A karbonsemlegesség felé vezető úton a Toyota eltökélt a hidrogénhasználat népszerűsítésében, elsősorban üzemanyagcellás hajtású, elektromos járművei által. Ugyanakkor a márka a hagyományos műszaki alapokra épülő hidrogénmotoroknak is szerepet szán a hidrogénalapú társadalom fejlesztésében és kiépítésében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Így lebukni - ugye ez igaz, mert viccnek durva lenne?

2021.05.12.
A szekszárdi körzeti megbízottak 2021. május 10-én az esti órákban Sárpilisen ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a 33 éves szekszárdi férfi által vezetett autót hivatalból kivonták a forgalomból, továbbá annak műszaki érvényessége már több mint fél éve lejárt. A rendőrök kérték a jármű okmányait a férfitől, azonban azt a sofőr nem tartotta magánál. Az egyenruhások a kocsi rendszámát is elvették, mivel az autó közúti közlekedésre alkalmatlan volt.   Az ellenőrzés során kiderült az is, hogy a  sofőrnek nincsen jogosítványa sem. A rendőrök megszondáztatták a férfit, mely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre elő is állították. Az egyenruhások a sofőrt, az általa elkövetett szabálysértések miatt feljelentették. Az ittas járművezetés miatt pedig a Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítottak vele szemben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Félszáz tanulóból csak 3-4 maradt meg a szakmában - motorkerékpár szerelők, II. rész

2021.05.12.
Dávid édesapa, Varga Oszkár 1976-ban szerzett autószerelő szakmunkás-bizonyítványt Szegeden, egy osztályban e sorok írójával. Utána sokáig gyakorlati helyén, a Cserzy Mihály utcai gépjárműjavító kisszövetkezetben dolgozott, kis- és nagymotorokat szerelt. Akkoriban főleg Rigákat, Simsonokat és MZ-ket. (Írásunk első részét itt olvashatják.) Varga Oszkár az új műhelyben. – Amikor lehetett, azonnal segédmotorra ültem, egy használt Rigára, és amint letehettem a vizsgát nagymotorra, vettünk egy vadonatúj Sport 350-es Czetkát. Kettő volt csak belőle az országban, a Vidiához hozták kiállítási darabnak, 16 ezer forintba került – emlékszik vissza Varga Oszkár. Az meg a „krónikás” teszi hozzá az arányok kedvéért, hogy akkoriban friss szakmunkás-bizonyítványal 10-11 forintos órabére volt egy kezdő autószerelőnek. Sikeres motokrossz versenyző volt, ennek kapcsán néhány évig a Tisza Volánnál dolgozott sportállásban. Amikor megszűnt alóla a szakosztály, visszament a kisszövetkezetbe a motorokhoz. Idővel az is megszűnt, így azután otthon szerelte a motorokat és mellette vittek egy élelmiszerboltot is. – Maszek akartam lenni, hozzá megtanulni az új típusú motorokat, ezért elmentem dolgozni a barátomhoz, Kalmár Józsihoz, akkor már ő volt a Yamaha területi képviselője. Csak tanulni akartam, de ott fogott, és 15 év lett belőle, persze, nem csak a márka motorjait szereltük – mesél a régi időkről. Hétköznap kép a szegedi Csap utcában. Beszélgetésünk alatt a műhely normál élete nem állt meg, csak némileg talán lelassult, amikor nem én kérdeztem a mester, megtették ezt a tanulók. Kiderült, csak akkor tud szelephézagot állítani a középiskolás, ha be van állítva a felső holtpont, és azt is megtudtuk, ilyen feladattal biztosan találkoznak majd a gyakorlati vizsgán. Pöröl is velük egy kicsit, miszerint a megszorult csavart ne racsnissal, hanem fix hajtóval kell kilazítani. – Szakoktatóként is dolgozok, most öt tanulóm van, ők a Csonka János szakközépiskolából érkeztek. Volt már eddig a kezem alatt legalább 50-60, ám csupán 3-4 maradt meg utána a szakmában, közülük is egyik a fiam – mondja, hozzátéve, ezt nagyon sajnálja. A szakképzésben a Csongrád Megyei Kereskedelmi Iparkamarával állnak kapcsolatban. Varga Dávid, édesapja, Oszkár és Ancsányi Norbert. Megtudtuk, hogy még alkalmazott volt a Kalmárnál, amikor többször ajánlották már neki átvételre a Csap utcai szervizt, de jól érezte magát és nem vágott bele. A fia viszont igen, így 2016 körül nála kötött ki az édesapa, mint alkalmazott motorszerelő.   – Itt is márkafüggetlenül dolgozunk és szezonban nem nagyon győzzük a munkát, a tél persze más. Olyankor sokan leteszik a motort és elfelejtik, hiába mondom nekik, hogy kéthetente érdemes beindítani, mert ha nem így tesznek, tavasszal nekem kell kitakarítani az üzemanyagrendszert és az jó néhány ezer forintba kerül – meséli, hogyan hányja a borsót a falra… Az öreg motoros szerel. Elmondja, hogy a szakma szerint átlagosan 6 ezer kilométert tesznek a tulajdonosaik évente egy motorba, ebben lehet egy-két hosszabb út és néhány soltvadkerti fagyitúra Szegedről indulva. 12 ezer kilométernél már érdemes gyertyát cserélni, amiből a nagyobb motorba négy kell, és darabja könnyen 10 ezer forint fölé szaladhat. – Rezsiórabérünket, ami csupán 5 ezer forint, elég régen emeltük, itt lenne már az ideje. Ugyanakkor, ha bele találunk nyúlni egy Babettába és elszöszölünk vele, ezt a pénzt sincs képünk elkérni. Mottóm: nem azért vagyok, hogy cseréljek, én javítok, persze csak addig, hogy ne menjen a biztonság rovására – mondja, hozzátéve, a műhelybővítésnek köszönhetően szeretné felvenni a hengerfúrást is a szolgáltatási kínálatukba. Ahogy kacérkodnak a gumiszereléssel is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Felszerszámozás: meggyőzőbb lett a legendás BMW R 18

2021.05.12.
A „719” alkatrészek  bemutatásával a BMW Motorrad újabb lehetőséget kínál, amellyel a történelmi gyökerekhez hű legmagasabb szintű átalakítás válik elérhetővé. Elvégre a BMW Motorrad „719”-es belső kódja már évtizedek óta az igen magas minőségű és exkluzív speciális felszereltségeket, szokatlan egyedi kívánságokat és különleges termékeket jelenti.   Az Option 719 AERO Dizájncsomag jobb és bal oldali hengerfej-borításokat, az első burkolatot és a jobb és bal oldali légbeömlő-burkolatot tartalmazza. Valamennyi alkatrész alumíniumból készül, csiszolt és színtelen eloxált felülettel. A hengerfej-borítás finoman megmunkált hűtőbordái az 1920-as és ’30-as évek „streamlinereit” idézik. Kivételes látványelem az elülső és oldalsó burkolatokon látható jelvény: a tömör réz elem krómozott és részben fehérre fényezett. A „719”-es számsort körbevevő fehér szín a történelmi jelvényekre utal, amelyek akkoriban jellemzően zománcból készültek.   Az új R 18 és R 18 Classic modellek Option 719 ülése a széria ülés különösen exkluzív alternatívája. Ülésmagassága változatlan, fűthető, és lenyűgöző anyagválasztéka kiválóan megmunkált. Kétféle fekete felső anyagot alkalmaz, gyémánt alakú tűzdelt hímzéssel. Az exkluzív ülést a hímzett BMW logó és az oldalsó 719 jelzés teszi teljessé.   A Galaxy Dust „flip-flop” metálfényezés színe a fény beesési szögétől függően a lilától a türkizkékig változik. A számtalan nagyméretű effektpigment napfényben különleges látványt biztosít. A speciális fényezést a benzintank Titán ezüst 2 metál tükörfelület-betétje egészíti ki. A két színfelület közötti átmenetet egy kézzel festett füsteffekt alkotja, amely a legendás R 90 S-ről ismerős. A tükörfelületet klasszikus fehér dupla vonal keretezi.   Az Option 719 AERO és ICON kerekek matt ezüst és matt fekete színben kínálnak igen kifinomult és technikailag fejlett látványt. Az öntött ötvözet kerekek hatküllősek. A küllők filigrán, esztergált bordái igazi látványosságot jelentenek. Az esztergált alumínium felületek lenyűgöző kontrasztot teremtenek a kerekek fényezésével – innen ered a „Contrast Cut” név is.   A BMW Motorrad az R 18 modellel 2020 szeptemberében lépett be a cruiser szegmensbe. Az új modellsorozat második tagja a 2021 februárjában bemutatott R 18 Classic.   Az R 18 Classic a nosztalgikus túramotor megtestesítője, amely a túrázásra is alkalmas nagy cruiser modellek kezdetét idézi. Az igen letisztult R 18-hoz képest az R 18 Classicot elsősorban a nagy szélvédő, az utasülés, az oldaltáskák, a LED-es kiegészítő fényszórók és a 16 colos első kerék különbözteti meg.   Mindkét R 18 modell a történelmi BMW motorkerékpároktól eredeztethető. Műszaki tekintetben és látványukban egyaránt olyan ismert modellek előtt tisztelegnek, mint a BMW R 5, és a motorozás esszenciájára összpontosítanak: a letisztult, cicomák nélküli technológiára és a motorozás epicentrumában helyet foglaló boxer motorra, a „good vibrations” forrására.   A BMW R 18 és a R 18 Classic igen sikeres bemutatója a First Edition modellekkel történt. Ezen exkluzív, limitált kiadású modellek gyártása 2021 júliusában be is fejeződik, ekkorra 13 000 példány kerül legyártásra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Súlyos karambol és teljes zár a 37-es főúton

2021.05.12.
Két személy sérülésével járó közúti közlekedési baleset történt május 12-én 8 óra 23 perckor a 37-es számú főút 58. kilométerszelvényében. Az elsődleges információk szerint, egy nyerges vontató műszaki hiba miatt megállni kényszerült, és a mögötte haladó két személyautó egymásnak ütközött.   Az érintett útszakaszt a mentés és a helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták. A forgalmat a főútról az egyenruhások - a 3801-es számú útra - Sárospatak, Sárazsadány felé terelik.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Önvezető járművekhez gyárt fontos rendszereket Magyarországon a Continental

2021.05.12.
A tárcavezető az ünnepségen kiemelte: a Continental, a világ egyik vezető technológiai vállalata több meghatározó egységének ad otthont Magyarország.  A kormány és a cég együttműködésének sikertörténetére példaként említette, hogy a társaság budapesti MI Központja a három évvel ezelőtti létrehozása óta már közel 100 fővel működik, továbbá a cég elnyerte az Ipar 4.0 Mintagyár díjat is.   Kitért arra, hogy  kutatás-fejlesztési bértámogatási programmal nőtt a kutatásban dolgozók száma. A Continental cégcsoport is részesült ilyen támogatásban, közel kétmilliárd forint támogatást kapott.   Keszte Róbert, a budapesti Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy  a cégcsoport Magyarországon továbbra is töretlenül fejlődik. - Az 50 milliomodik ER100 fékvezérlő elektronikai egység legyártásával együtt az állandóságot, a hosszú távú tervezhetőséget, és az értékteremtést is ünnepelhetik. Ezzel elismerik a munkatársaik világszínvonalú munkáját - mondta.   Fotók: MTI/Balogh Zoltán A cég a mostani telephelyen 1994 óta van jelen, ahol 2001 óta gyártanak fékvezérlő rendszereket. Ez idő alatt 100 millió terméket gyártottak, aminek a fele a fékvezérlő. Az elmúlt 30 évben a járműipar vált a magyar gazdaság húzóágazatává, a budapesti gyárban már a jövő gyárában dolgoznak - emelte ki a cégvezető. - A telephelyen az önvezető és elektromos járművekhez gyártanak kulcsfontosságú rendszereket. A jövő gyárához a jövő termékeire is szükség van, már gyártják az újgenerációs elektronikus vezérlőket is - mondta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Montoya és Patrese gyerekei ellen versenyez majd Révész Levente, Kiss Norbert csapattársa

2021.05.12.
Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Révész Truck Racing Team. Egy magyar csapat, mely Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok személyében magyar pilótával vágott neki a kamion EB-nek. A tűzpiros versenykamion a leggyorsabbnak bizonyult 2020-ban, de több versenyhétvégét törölni kellett a koronavírus járvány miatt, így végül nem hirdettek végeredményt. 2021-ben viszont újult erővel vág neki a csapat a szezonnak, ráadásul Kiss Norbi új feladatot is kap.    – Örömmel jelenthetem be, hogy új szakágakkal bővül a csapat, így a kamionversenyzés mellett lesznek pilótáink gokartban és a Forma-4-es olasz bajnokságban is. A Révész Cégcsoportnak, a Révész családnak köszönhetően elindíthatunk egy utánpótlás programot, melynek keretében tehetséges versenyzőket szeretnénk felkarolni. Ezzel együtt a csapat neve is Révész Truck Racing Teamről Révész Racing-re változik – mondta Kozák Attila csapatvezető.   A csapat a Hungaroringen mutatta be Kiss Norbert 2021-es versenykamionját, melyet tovább fejlesztettek. A pilótára mentorként is számítanak, hiszen a fiatal versenyzők segítése is a feladata lesz.    Örömmel látom el tanácsokkal a fiatalokat, igyekszem átadni a tudásomat. Levivel napi szinten kapcsolatban állunk, és nem csak a tesztelésekre mentem el vele, hanem rendszeresen együtt szimulátorozunk. Ez sokat segíthet abban, hogy egy versenyző koncentrált legyen, gyors döntéseket hozzon, és fejben készen álljon a futamokra. Mindenben igyekszem támogatni, de neki kell megtalálnia a saját útját. A fiatalokkal nőtt a csapatunk, büszke, és hálás vagyok, ennek a részese lehetek – mondta Kiss Norbert.    A csapat F-4-es pilótája Révész Levente lesz. A 16 éves versenyző eddig gokartban ért el sikereket, az olasz Forma-4-es bajnokságban pedig több mint harminc rivális ellen szeretne bizonyítani.    Korábbi F-1-es versenyzők, mint Montoya vagy Patrese gyerekei is az ellenfeleim lesznek, utóbbi a csapattársam. Egy nagyon erős bajnokságban indulhatok. A gokarthoz képest nagyon nagy a váltás, erősebb az autó, de az első tesztelések jól sikerültek, május közepén pedig kezdődik számunkra a szezon, ahol szeretnék a top 10-ben végezni – tette hozzá Révész Levente.    – Az utánpótlás nevelésnek a Magyar Autó és Motorsport Szövetség is örül, mivel így tehetséges fiatalok kaphatnak lehetőséget. A Révész Racing-nél fiatal és tapasztalt versenyzők egyaránt vannak. A magyar autósport szempontjából nagyon fontos, hogy így a fiatalokra számíthatunk akár több szakágban is a jövőben, de olyan versenyzők pályafutását is segíti a csapat, akik már tettek le valamit az asztalra. Bízom abban, hogy ez követendő példa lesz más versenyistállók számára is – mondta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.    – A Révész Cégcsoport eddig is támogatta a sportot és abban bíznak, már az első verseny jól sikerül a csapat számára. A technikai sportok mindig is közel álltak hozzánk, ezért is döntöttünk úgy, hogy bővítjük a csapatot, és a kamion EB mellett több kategóriában is segítünk tehetséges fiatalokat. Levente a gokartban már bizonyított, erős bajnokságokban az élmezőnyben végzett, most feljebb léphetett. A kamion EB-n Kiss Norbert tavaly több futamot is nyert, idén is hasonló eredményeket várunk tőle, és a célunk az, hogy megnyerje a sorozatot – osztotta meg az idénnyel kapcsolatos célokat Révész Bálint, a cégcsoport tulajdonosa.    A kamion EB június 12-én a Hungaroringen rajtol. Az Forma-4-es olasz bajnokság első futamát a franciaországi Paul Ricard pályáján rendezik május 15-én.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mire jó a rendőrhelikopter? – Egyenruhások nagy fogása

2021.05.12.
A perugiai rendőrök és pénzügyőrök közös akcióval lepleztek le egy 9 ezer négyzetméteres illegális autóbontót a hétvégén – írja az olasz Il Messaggero napilap internetes kiadása. A telepet olyan magas falak vették körül, hogy az utcáról nem lehetett felfedezni, mi zajlik odabenn. A rendőrhelikopter legénységének azonban egy rutinrepülés során feltűntek az egymásra dobált autók, a szétszórt alkatrészek. Az autótemető üzemeltetése önmagában persze legális vállalkozás , csakhogy a telep természetvédelmi övezeten belül található, így engedélye sem lehetett a tulajdonosnak használt, bontott gépjárművek tárolására. A helikopteres kollégák értesítése nyomán a hatóságok razziát tartottak a 9 ezer négyzetméteres, engedély nélkül fenntartott létesítményben. Odabenn rengeteg, egymásra dobált, kibelezett autót, szanaszét szórt használt alkatrészeket, autóüvegeket, szigetelőanyagokat és egyéb illegális hulladékot találtak. A telepet lezárták, az üzemeltető ellen eljárást indítottak. Két héttel ezelőtt ugyancsak helikopteres őrjárat során fedeztek fel egy hasonló, illegális autóbontót Frosinone külterületén. A Pratica di Mare repülőegység légi járműve által megszerzett információkat továbbították Frosinone tartomány carabinieri parancsnokságának. A razzia során az egyenruhások 180 kibelezett autótetemet találtak a 7000 négyzetméteres, illegális telepen.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Európában a legtisztább - egyetlen gyártó tudja csak a kétszámjegyű kibocsátást

2021.05.12.
Az előző év egészét mérlegelve a Peugeot nevével fémjelzett PSA csoport átlagos flottaszintű (azaz egy autóra jutó) CO2-kibocsátása a JATO adatai szerint 97,8 g/km volt, jelentősen kedvezőbb, mint a Peugeot 2019-es 108,2 g/km átlaga. A pozitív változás a márka átgondolt, jól célzott termékfejlesztéseinek köszönhető. 2020-ban 12 százalékkal csökkent az Európában eladott új személygépkocsik egy autóra jutó, átlagos CO2-kibocsátása. Ezzel megszakadt az a három éven át tartó, kedvezőtlen trend, amely a szabadidőjárművek általános térnyerésének betudhatóan 2016 és 2019 között ismét emelkedő pályára kényszerítette az új autók széndioxid-emisszióját. A szabadidőjárművek ugyanezen idő alatt csaknem kétszeresére növelték piaci súlyukat Európában; jelenleg 44 százalék körül részesednek az újautó-eladásokból. Ha ezt összevetjük azzal, hogy egy szabadidőjármű átlagosan 18 százalékkal fogyaszt több üzemanyagot (és ugyanennyivel bocsát ki több CO2-t), mint egy azonos kategóriájú személygépkocsi, érthetőek az előző évek fejleményei. Annál örvendetesebb, hogy 2020-ban minden korábbinál nagyobb lendületet vett a helyi emisszió nélkül üzemelő – azaz hálózatról tölthető, részben vagy teljesen elektromos – járművek térnyerése. Egyetlen év leforgása alatt 2,5-szeresére (+147%) nőttek a plug-in gépkocsik eladásai, miközben összességében komoly visszaesést mutatott az autópiac, így 12 százalékra ugrott az új technológiák piaci részesedése. Különösen feltűnő volt a helyi emissziótól mentes hajtási rendszerek elterjedése a szabadidőjárművek piacán: ez a fejlődés sikeresen ellensúlyozta az SUV-k magasabb átlagos emisszióját. Ebben a kedvező folyamatban vezető szerepet játszott a Peugeot, amely 2020-ban két villamosított szabadidőjárművet kínált ügyfeleinek: a Peugeot 3008 kétféle plug-in hibrid hajtáslánccal, 225 és 300 lóerős rendszerteljesítménnyel érhető el, míg a tisztán elektromos Peugeot e-2008 városi szabadidőjármű 136 lóerős motorteljesítmény mellett 300 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosít. Ezek a villamosított hajtásláncok a típusokhoz kínált egyéb, különösen takarékos belső égésű motorokkal egyetemben kétségtelenül hozzájárultak a márka átlagos CO2-kibocsátásának jelentős csökkentéséhez. Ugyanakkor a Peugeot nem csak szabadidőjárműveit villamosította: 2020 végére szinte a teljes modellpalettája elérhető volt részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. A Peugeot 508 és 508 SW a 3008-ból ismert 225 lóerős, elsőkerék-hajtású plug-in hibrid egységgel, míg az e-208 az e-2008-cal azonos, 136 lóerős, tisztán elektromos hajtáslánccal hódított a piacon. Az emissziómentes személyszállító modellek sorát idéntől az akár 330 kilométeres hatótávolságot kínáló, öt-kilenc személyes Peugeot e-Traveller is bővíti. Ezzel azonban még korántsem teljes az elektromos átállás: 2021-ben tovább nő a hálózatról tölthető Peugeot modellek aránya, egyre közelebb mozdítva az autógyártót azon céljához, hogy 2023-ra minden típusa elérhető legyen elektromos hajtáslánc-opcióval. Idén ősszel az egy feltöltéssel akár 280 kilométer megtételére képes, 5 és 7 üléses kivitelben kapható Peugeot e-Rifter bővíteti a kínálatot, az év második felében pedig érkezik a vadonatúj Peugeot 308, motorkínálatában 180 és 225 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibridekkel. A személyautók mellett a környezetbarát  kistehergépjárművekről sem feledkezik meg a márka : a Expert és a Boxer furgonok elektromos változatait a legtöbb országban már forgalmazzák, az elektromos Partner érkezése pedig év végére várható.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Karambollal indult a kijárási tilalom éjfélkor

2021.05.12.
Éjfél után néhány perccel tudatta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja, hogy összeütközött két személygépkocsi a 8-as főúton, Csór közelében. Az egyik jármű az árokba sodródott, a másik az úton maradt. Ezt áramtalanították a péti hivatásos tűzoltók. A helyszínen vannak a mentők, és megérkeztek oda a székesfehérvári hivatásos tűzoltók is. Az érintett útszakasz Veszprém felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója