A Tesla gyengélkedik Kínában

2025.07.17.
A Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA) összesítése szerint Tesla júniusban 61 484 autót adott el Kínában, ami 59,3 százalékost növekedést jelent az előző hónaphoz, májushoz képest, és  3,8 százalékos növekedést éves viszonylatban. Ami a második negyedéves adatokat illeti: az eladások 4,3 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest, és 11,7 százalékos volt csökkenést az előző év azonos időszakához képest. Ez utóbbi adat azért is fontos, mert arról tanúskodik, hogy megtört az amerikai gyártó sorozatban három  egymás utáni negyedéves  növekedése. A második negyedévben a belföldi értékesítés a Tesla China eladásainak 67,2, az export pedig 32,8 százalékát tette ki, a kínai Tesla-gyár külföldi eladásai kismértékben nőttek. A második negyedévben a Tesla lánc 62 917 autót exportált, ami 64,9 százalékos növekedést jelent az első negyedévhez képest, és 5,1 százalékos növekedést éves szinten. Ez azt jelenti, hogy éves összevetésben megtört a Tesla China hat egymást követő  negyedévi visszaesése. A Tesla Kínában csak két modellt gyárt – a Model 3 szedánt és a Model Y SUV-ot. Július 1-jén a Tesla 10 000 jüannal (4,6mFt) megemelte a Model 3 Long-range AWD árát, 40 kilóméterrel növelve a hatótávolságát, és 3,8 másodpercre nőtt a gyorsulása a 0-100 km/óra sebességtartományban. A Model Y AWD hatótávolság további 31 kilométerrel lett jobb, 750 kilómétert képes megtenni egy töltéssel, és az ára változatlan maradt. A Tesla kínai sikereit erősen befolyásolja az, hogy gombamód szaporodnak olyan elektromos járművek, amelyek meg akarják törni a Model Y  ottani domiaánciáját. Piaci elemzők szerint közöttük a legnagyobb esélye van erre a Xiaomi YU7-nek, amely június végén valósággal berobbant a kínai piacra, 18 óra leforgása alatt 240 ezer megrendelés érkezett rá.  
Címkék: 

Szegeden gyűlnek össze a legerősebb kamionok a hétvégén

2025.07.17.
Az immár harmincötödik alkalommal megrendezett fesztivál egykor baráti találkozóként indult. Az első összejövetelen néhány tucat zenész és - akkor még főként Rábákkal járó - kamionos találkozott egy Szegedhez közeli tanyán, ahol egy bogrács mellett beszélgettek szakmájukról. A több ezer vendéget vonzó rendezvénnyé nőtt fesztivál rendkívül népszerű, a kamionsofőrök közül sokan úgy időzítik szabadságukat, hogy ezt a hétvégét családjukkal együtt Szegeden tölthessék. A programok pénteken kora délután vidám vetélkedőkkel kezdődnek Sziksósfürdőn. Este rendezik meg a találkozó egyik, a nagyközönség számára is leglátványosabb részét, a felvonulást, amelyen az előzetesen regisztrált járművek Kiskundorozsmáról konvojban Szegedre, majd vissza hajtanak. A felvonulókat és a többi vendéget pénteken este Sziksósfürdőn koncert és diszkó szórakoztatja. Szombaton elkezdődnek a hagyományosan sokakat vonzó vetélkedők. Kuriózumnak számít a kamionos terepügyességi-verseny, melyen a sofőrök szinkronpályán egymással és az órával versenyezve bizonyíthatják, az országútra tervezett járművek - ügyes vezetővel a kormány mögött - a buckák között is megállják helyüket. Majd egy különleges énekes megmérettetést követően a többi közt motorblokkdobó-, kamionhúzó-, gumigörgető- és szkanderversenyt is tartanak. A sofőrök mellett a járművek is megmérkőznek egymással: a hagyományos kamion-szépségverseny zsűrije egész nap fáradhatatlanul dolgozik, hogy délutánra megtalálja a legtetszetősebb járművet. A győzelem komoly presztízst jelent a kamionosok között.  
Címkék: 

Több mint kétezerhatszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.07.17.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2651-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 117 km/h-val közlekedett, 312 ezer forintot kell fizetnie. A vármegyénben egy hét alatt 57 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben tizenheten sérültek meg. Az egyenruhások 21 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják. Ne feledjék, mindenkit hazavárnak!  

Eladó az autós koronaékszerkollekció

2025.07.16.
Egyetlen autótörténelmi darab is mindig több, mint befektetés, igazi kincs. Különösen kéttucatnyi. Bernie Ecclestone legendás Ferrari kollekciója után McLaren gyűjteményt kínál Tom Hartley Jr. A McLaren igazi álomcsapat, mely a Forma 1-ben és a közúton is eredményes és minden darabja garantáltan élményautózást nyújt, meg persze befektetésnek is jó. Ezek kollekcióját lehet most megvenni. A Tom Hartley Jr. Ltd-t, a világ egyik legelismertebb és legexkluzívabb klasszikus és történelmi sportkocsik és versenyautók luxusmárkájának húsz különleges darabját kínálja. A McLaren kollekció értékesítésére a jelenlegi tulajdonos, Mansour Ojjeh választotta ki a Hartley csapatot. Miután idén korábban eladta Bernie Ecclestone 69 történelmi Grand Prix és Formula–1-es autóját, Tom Hartley Jr.-t most egy másik egyedi gyűjtemény eladására választották ki, amelyet egy másik F1-es ikon állított össze. 2021-ben bekövetkezett halála előtt Mansour a motorsport világának kulcsfigurája volt, akit leginkább a McLaren F1 egyik legsikeresebb csapatává alakításában betöltött szerepéért ünnepeltek. Irányítása alatt a csapat hét konstruktőri és tíz egyéni bajnokságot szerzett, miközben a versenypályán túl is terjeszkedett. Mansour kulcsszerepet játszott a McLaren Automotive és a McLaren Applied Technologies részleg elindításában, hozzájárulva a márka innovációs és mérnöki kiválóságban betöltött vezető szerepének megerősítéséhez. Amikor a McLaren Automotive komolyan elkezdte gyártani a közúti autókat, Mansour a McLaren közúti autógyűjteményének felépítésére koncentrált. A legendás McLaren F1 a koronaékszer és nem kevésbé patinás nevei: az utolsóként gyártott modell a nagyra becsült és ritka desszertborról elnevezett egyedi, Yquem színben készült. A jármű jelentőségének kifejezésére a McLaren később átnevezte a színt Mansour Orange-ra, az egyedi árnyalatot csak ezeken az autóko használta. Mansour minden modellhez kérte a végleges alvázszámot, hogy autói tartalmazzák a gyártási ciklus során elvégzett összes technikai frissítést. Az eredmény páratlan, többségében szinte vadonaúj. Az F1 (amely mindössze 1810 km-t futott) és a P1 GTR (amelyet alkalmanként használnak a McLaren pályanapjain) kivételével minden autó használatlan, gyárilag leszállított állapotú és a McLaren közvetlen utasításai szerint karbantartott, vagyis olyan szolgáltatásban részesült, amelyet egyetlen más gyűjtő sem kapott meg soha. A gyűjtemény számos ikonikus McLaren modellt tartalmaz, köztük a Speedtail, P1, Senna, Elva és Sabre modelleket – utóbbi az utolsó a mindössze 16 darabból készült példány közül –, valamint különleges és limitált Longtail és Le Mans kiadásokat. Árakat nem publikáltak, a szakértői becslések 70 millió dollárról (közel 24 milliárd Ft) szólnak, ennyiről indul a licit a kollekcióra, bár külön darabokra is lehet jelentkezni, de a tulajdonosok abban reménykednek, hogy együtt maradnak a McLarenek.   Kathy Ojjeh (Mansour Ojjeh özvegye: A McLaren nagyon sokat jelentett Mansournak, mert több volt, mint üzlet, tiszta szenvedély, és ebben a szellemben válogatta össze ezt az egyedülálló McLaren közúti autókból álló gyűjteményt. Az Utolsó legendák autógyűjtemény családunk kincse és azokra az időkre emlékeztet, amikor Mansour saját specifikációi szerint tervezett autókat. Szokatlan tehetsége volt a részletekhez, ami lenyűgöző, mert ugyanaz a szenvedély vezérelte mindig a McLarennél. Nem könnyű megválni ettől a nagyon személyes gyűjteménytől, de itt az ideje, hogy új gazdájához kerüljön, aki valóban érti, érzi és úgy fogja nagyra értékelni birtoklását és gondozását, ahogyan Mansour tette. Tom Hartley Jr.: Megtisztelő, hogy az Ojjeh család rám bízta hihetetlen gyűjteményük eladását. Többször is volt szerencsém találkozni Mansourral, akire jellemző volt a részletekre való odafigyelése, valamint az élet finomabb dolgai iránti megbecsülése, mindez egyértelműen tükröződik a ma is fennmaradt gyűjteményben. Ennnek a kollekciónak az eladásra kínálása önmagában is rendkívüli lenne, de az a tény, hogy a McLaren Automotive egyik alapítójának otthonából származik, aki oly fontos szerepet játszott a McLaren Formula–1-es sikereiben, valóban megismételhetetlenné teszi. Mansour Ojjeh McLaren-gyűjteményének eladásával megbízni olyan, mintha Enzo Ferrari Ferrarijait vagy Ferdinand Porsche Porschéit kezelnénk. A McLaren Automotive egyik alapító személyiségéről beszélünk, aki Ron Dennisszel együtt segített a McLarent a Formula–1 történetének egyik legelismertebb és legsikeresebb csapatává építeni. A gyűjtemény fénypontja természetesen az F1. Széles körben a valaha épített legnagyszerűbb közúti autóként tartják számon, és ez a konkrét példány a legutolsó legyártott példány. Alig több mint 1800 km-t futott új korától, és közvetlenül Mansour Ojjeh-től származik, aki Bruce McLarennel és Ron Dennisszel együtt meghatározó szerepet játszott a márka történetében. Nem kétséges, hogy ez a modell világrekordárat fog elérni. Sok más figyelemre méltó autó is található a gyűjteményben, mindegyik teljesen egyedi, és a modelljének valaha épített utolsó példánya. Az egyik különösen megrendítő példa az Elva, amelyet Mansour halála után szállítottak le. A tisztelet rendkívüli gesztusaként a McLaren a gyártó jelvényeit elöl és hátul a Mansour saját emblémájára cserélte. Ez a valaha összeállított legjelentősebb McLaren közúti autógyűjtemény, és őszintén remélem, hogy egyetlen vevő szerzi meg, ahogyan az Ecclestone Grand Prix kollekciót is, amelyet idén korábban eladtunk. Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója: Mansour a McLaren egyik alapító atyja volt. Rendkívül szenvedélyes versenyző és autórajongó, és a McLarennek sincs nagyobb rajongója. A gyűjteménye nagyon különleges, nem tudok semmi másról, ami ehhez fogható lenne.” Mansour Ojjeh A neves szaúdi üzletember, Akram Ojjeh gyermekeként Párizsban született Mansour Kaliforniában szerzett üzleti mesterdiplomát. Később apja utódjaként a Techniques d’Avant Garde (TAG) vezérigazgatója lett, a luxemburgi székhelyű holdingtársasá befektetései kiterjednek repülésre, motorsportra és luxuscikkekre. Ojjeh Formula–1-es útja 1979-ben kezdődött, amikor a TAG szponzorálta a Williams csapatot. 1984-ban részesedést szerzett a McLarenben, ezzel gyarapította örökségét. A TAG finanszírozta a TAG-Porsche turbómotorok fejlesztését, amelyekkel a McLaren két konstruktőri és három egyéni bajnokságot nyert – ez a partnerség a sportág egyik legtartósabb szövetségének kezdetét jelentette. A következő négy évtizedben Mansour Ojjeh főszerepet játszott a McLaren sikerében. Irányítása alatt a csapat hét konstruktőri és tíz egyéni bajnokságot szerzett, miközben a versenyeken túl is terjeszkedett. Kulcsszerepet játszott a McLaren Automotive és a McLaren Applied Technologies részleg elindításában, hozzájárulva a márka innovációs és mérnöki kiválóságban betöltött vezető szerepének megerősítéséhez. Hatalmas sikerei ellenére Mansourt nemcsak üzleti érzékéért, hanem alázatosságáért, melegségéért és nagylelkűségéért is tisztelték. Amikor 2021 júniusában elhunyt, a világ minden tájáról özönlöttek a tisztelgések – nemcsak a motorsport közösségéből, hanem az iparágak és az életek minden szegletéből, amelyekhez hozzáért. Mansour autók iránti szenvedélye a húszas éveiben kezdősött, Észak-Amerikában élve olyan ünnepelt ikonok tulajdonosa volt, mint a Lamborghini Countach és a Rolls-Royce Corniche. Ez a korai lelkesedés világszínvonalú Ferrari-gyűjteménnyé nőtte ki magát, amely olyan figyelemre méltó példányokat is tartalmazott, mint a 250 California Spyder és a 288 GTO. De a legendás gépek birtoklásánál jobban Mansour arra vágyott, hogy létrehozzon egyet. Ez az álom a Williams szponzoraként töltött ideje alatt kezdett formálódni, bár Frank Williams csapatfőnök nem osztotta közúti autóprojekttel kapcsolatos elképzeléseit. Aztán egy repülőjárat késésekor felgyorsította a megvalósítást: az 1988-as Olasz Nagydíjon, Ron Dennis és Gordon Murray társaságában, a trió megállapodott abban, hogy megépítik a világ valaha látott legnagyszerűbb közúti autóját. Mint minden törekvésében, Mansour sem volt hajlandó spórolni. Az eredmény a legendás McLaren F1 lett, egy olyan autó, amelyet sokan a mai napig a valaha épített legjobbnak tartanak – mind technológiai, mind filozófiai szempontból. Ez több mint egy gyűjtemény. Ez egy megvalósult vízió. Tisztelgés egy olyan ember előtt, akinek öröksége formálta a McLaren múltját, jelenét és jövőjét. Az innováció, a perfekcionizmus és a kiválóság iránti rendíthetetlen szenvedély révén Mansour Ojjeh valami időtlen dolgot épített – akárcsak a nevét viselő autókat. Tom Hartley Jr. Cége a piac legfelső szegmensében működik, repüléstechnikai, luxuscikk- és motorsport-befektetéseivel komoly befolyást szerzett a versenyzés világára, csak a legjobb autókat szállítja, és páratlan ügyfélszolgálatot nyújt. Tom Hartley Jr. több mint 25 éves személyes tapasztalattal a piac legfelső szegmensében, irigylésre méltó ügyfélhűséget és világhírnevet épített ki kivételes tudásának, pártatlan tanácsadásának és a minőség iránti elkötelezettségének köszönhetően üzleti tevékenysége minden területén. A Leicestershire-ben, az Egyesült Királyságban található magánbemutatóteremből működő Hartley valóban globális lefedettséggel rendelkezik, és a jelentős magánszerződéses értékesítések legaktívabb szereplője. A szállított autók minőségének és kiemelkedő globális elérhetőségének megerősítése érdekében Tom Hartley Jr. 2018-ban elnyerte a Queen’s Award for International Trade díjat. Az egyik legáhítottabb és legrangosabb díj, amely egy brit székhelyű vállalkozás számára elérhető, a díj elismeri a vállalat kemény munkáját a globális jelenlét kiépítésében, amelynek tengerentúli piacai az USA-tól Új-Zélandig terjednek. 2024-ben a vállalkozás több mint 400 millió dollár értékben értékesített gyűjthető autókat, és idén korábban a cég eladta Bernie Ecclestone 69 történelmi Grand Prix és Forma-1-es autóból álló gyűjteményét – a világ legértékesebb és legfontosabb ilyen jellegű gyűjteményét – a hírek szerint 500 millió fontért. Fotók: Tom Hartley Ltd, McLaren, LSB További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Eladási rekordokkal zárta a félévet a Toyota Európában

2025.07.16.
Minden idők legjobb első féléves eredményét érte el 2025 első hat hónapjában a Toyota márka Európában, derül ki a Toyota Motor Europe közleményéből. A cégcsoport 635 328 könnyű gépjárművet (személyautót és könnyű haszonjárművet) értékesített januártól júniusig Európában, 1%-kal többet, mint tavaly ilyenkor. Mivel eközben az európai piac 1,54%-kal zsugorodott, a vállalat piaci részesedése elérte a 7,3 százalékot. Kulcsszerepet játszott a villamosított járművek további térnyerése (+6%) ebben a sikerben, a részben vagy teljesen elektromos modellek immár 77 százalékkal részesednek a konszern összeladásaiból. Különösen látványos a tisztán elektromos Toyota és Lexus modellek népszerűségének a növekedése: ezekből 42%-kal adott el többet a Toyota és a Lexus együttvéve, mint 2024 azonos időszakában. A full hibridek ugyanebben a periódusban +2%-kal, míg a plug-in hibridek lenyűgöző +168%-kal teljesítettek. A Toyota márka 591 115 eladott járművel stabilan őrzi második helyét az európai személyautó-piacon. Villanyautóból 46 százalékkal több (27 773 db) fogyott, mint 2024 első félévében, a plug-in hibridek eladásai elérték a 42 200 darabot (+272%) – ez utóbbi növekedésben kulcsszerepet játszott a frissen bevezetett Toyota C-HR Plug-in Hybrid modell. A villamosított modellek jelenleg a Toyota eladásainak 76%-át teszik ki, ez 6 százalékos emelkedés éves szinten. A márka legkeresettebb modellje a Yaris Cross volt 103 580 eladott autóval; ez a teljes forgalom 17,5 százalékát jelentette. A Yaris (90 549 db), a Corolla  modellcsalád (78 920 db), a C-HR (76 432 db), az Aygo X (50 083) és a RAV4 (43 558 db) zárták a legnépszerűbb típusok sorát.  A Toyota Professional éves szinten 12 százalékkal nőtt, a 80 448 darabos forgalom a legjobb, amit a cég haszonjármű-ágazata bármely év első hat hónapjában elért Európában. A húzómodellek a Proace City (29 850 db) és a Hilux (25 712 db) voltak. Proace-ből 18 611 darab, Proace Maxból 6276 darab talált gazdára. Ezeken belül 11,2% a tisztán elektromos modellek (összesen 9049 db) aránya, de ha a Hiluxot kivesszük a képből, és csak a Proace-családot vizsgáljuk, 16,5 százalékos részesedéssel számolhatunk. Az egy évvel ezelőttihez képest 7 százalékkal több, 44 213 darab Lexus talált gazdára Európában január és június között. A villamosított modellek eladásai (41 823 db) 13 százalékkal nőttek, azaz tovább erősödött ezek részesedése az eladásokból. Ez egész Európára vetítve immár 95 százalékot tesz ki, azaz kétszáz eladott Lexusból mindössze tízben nincs valamilyen elektromos hajtás. A legnépszerűbb Lexus az LBX volt, a 14 757 eladott autó a teljes forgalom pontosan egyharmadát (33,4%) tette ki. A korábbi bestseller NX 13 607 példányban talált gazdára, ebből csupán 138 darab volt tisztán benzinmotoros. Az UX (4703 db) és az RX (3679 db) is számottevő forgalmat könyvelhetett el. Az RZ elektromos crossoverből (2521 db) és az ES szedánból (2144 db) hasonló mennyiség fogyott; az európai piac legigényesebb buszlimuzinja, az LM Hybrid 543 példányban kelt el. Az LC grand tourerből kettő hibrid változatot és kettő 5.0 V8-ast adott el a márka az év első felében. Toyota Motor Europe eladási 2025. január-június    Összes Villamosított  (BEV, HEV, PHEV, FCEV) TOYOTA 591 115 449 374 Aygo X 50 083 – Yaris 90 549 90 074 Yaris Cross 103 580 103 574 Corolla ötajtós és Touring Sports 48 755 48 743 Toyota C-HR 76 432 76 432 Corolla szedán 30 165 16 069 Corolla Cross Hybrid 28 005 28 005 Prius Plug-in Hybrid 1919 1919 Mirai FCEV 233 233 Camry 6457 5337 GR Supra 89 – GR86 10 – GR Yaris 1133 – RAV4 43 558 43024 bZ4X 18 724 18 724 Highlander 980 813 Land Cruiser 9935 – Hilux 25 712 – ProAce 18 611 3390 ProAce City 29 850 4931 ProAce Max 6276 728 Egyéb 59 –   Összes Villamosított  (BEV, HEV, PHEV, FCEV) LEXUS 44 213 41 823 IS 22 n.a. ES 2144 2108 LS 43 43 NX 13 607 13 469 UX 4703 3750 UX BEV 953 953 RX 4229 3679 LBX Hybrid 14 757 14 757 RZ 2 521 2 521 LM Hybrid 543 543 RC 1 1 LC 4 2 GX 406 – LX 1 233 –   Fotó: Toyota Europe    
Címkék: 

Kínai járműveket gyártanak Ausztriában

2025.07.16.
Fotó: SuperPanther A Steyr Automotive több millió eurós megrendelést kapott Kínától. A haszongépjármű-gyártó várhatóan több ezer elektromos teherautót fog gyártani az európai piacra az elkövetkező években. A partner a kínai SuperPanther vállalat. Közös szerződést írtak alá, amely új lendületet ad a Steyr-i üzemnek a nehéz évek után. A gyártandó járművek pontos számát hivatalosan még nem erősítették meg. Az Oberösterreichische Nachrichten szerint azonban a SuperPanther azt tervezi, hogy 2030-ra akár 16 000 elektromos teherautót is forgalomba helyez Európa útjain. Megrendelés a létszámleépítések után A megrendelésből származó bevétel összegét nem hozták nyilvánosságra. Egy dolog világos: A Steyr Automotive számára a projekt egy reménysugár. A közelmúltbeli orosz és svéd megállapodások kudarcot vallottak, ami munkahelyek leépítéséhez vezetett.  

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

2025.07.16.
A Budapest Airport azt közölte: a NyxAir légitársaság Bulgáriából Lengyelországba tartó cargo repülőgépének személyzete technikai problémát jelentett, ezért szakították meg az utat. Hozzátették: a repülőgép biztonságosan leszállt Budapesten, és jelenleg a számára kijelölt állóhelyen a technikai hiba elhárítására várakozik. Korábban az Airportal tette közzé a Facebook-oldalán, hogy a bulgáriai Várnából a lengyelországi Rzeszowba tartó, Saab 340A(F) típusú repülőgép személyzete Mátészalka térségében döntött az út megszakítása mellett. Azt írták: az áruszállító repülőgép az egyik hajtómű meghibásodása miatt jelentett kényszerhelyzetet szerda hajnalban.  

A Mercedes alig tud lépést tartani az új szedán iránti kereslettel

2025.07.16.
Kiderült, hogy a szedán haláláról szóló hírek kissé túlzóak lehettek. A legtöbb nagy gyártó ugyan kivette őket a kínálatából, és a jelenleg divatos SUV-kkal helyettesítette őket, de néhány márka még mindig új modelleket hoz forgalomba. Alig három hónappal a harmadik generációs CLA bemutatása után a Mercedes máris felpörgeti a gyártást. A kereslet elég nagy ahhoz, hogy az autógyártó egy harmadik műszakkal bővítse a gyártósorát, hogy lépést tudjon tartani az igényekkel. A CLA - több belső égésű motorral hajtott változat mellett - most először teljesen elektromos járműként is elérhető, ami valószínűleg magyarázatot ad az érdeklődés megugrására. Jörg Burzer, a Mercedes termelési igazgatója nemrégiben a vállalat központjában tartott rendezvényen elmondta, hogy az új CLA megrendelései „nagyon biztatóak”, és megerősítette, hogy a gyártás felgyorsítása zökkenőmentesen halad. A beszállítási problémák, különösen a Kínából származó, az EV hajtáslánchoz szükséges ritkaföldfémeket illeti, az egész iparágban aggodalomra adtak okot, de a Mercedes szerint sikerült biztosítani a szükséges alkatrészeket. A Mercedes Stuttgart-Untertürkheim-i telephelyén jelenleg naponta mintegy 200 darab gördül le a gyártósorról. Évi 250 munkanappal számolva ez a tempó évente körülbelül 50 000 jármű előállítására lenne elegendő. Burzer azonban megjegyezte, hogy az üzemet „százezrekre” tervezték, különösen azért, mert más modellek is készülnek majd az MMA platformra. Bár egy új modell iránti erős kereslet jó dolog, ennek van egy hátulütője: a várakozási idő. Az Automobilwoche szerint sok CLA-t csak jövőre szállítanak ki, annak ellenére, hogy a rendelési listák idén áprilisban megnyíltak. Ez arra késztetheti a vállalatot, hogy befagyassza az új CLA rendeléseit, így a hűséges ügyfelek előbb juthatnak hozzá. A benzinmotoros CLA modellek gyártása a következő hónapokban kezdődik. A Mercedes azt is tervezi, hogy még az év vége előtt megkezdi az új CLA Shooting Brake változat gyártását.

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

2025.07.16.
A szezonalitás nyáron elsősorban a Balaton környékén jellemző, illetve a szabadságok miatt az ipari szektorban, ugyanakkor számos területen - kiemeleten a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban - év közben is több tízezer diák dolgozik rendszeresen. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a diákok minimál órabére bruttó 1.672 forint. Országos átlagban a bruttó órabérek jellemzően 1.672 - 2.000 forint körül alakulnak, míg Budapesten 2.000-2.300 forint között mozognak, de egyes kiemeltebb területeken– különösen mérnöki vagy informatikai területen – az órabérek elérhetik akár a bruttó 3.000–3.500 forint közötti szintet is. „Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás kereslet nagyjából 35-40%-át teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemeleten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon és a különböző szálláshelyeken. A legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés, valamint a takarítás. Adataink szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a diákok adják a szezonális munkaerő akár 60-70%-át is. Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak” – mondta el Tóth Rozália a Prodiák vezetője. A szakember kifejtette, hogy bár a nyár a legintenzívebb időszak az évek óta tapasztalható munkaerőhiány miatt, év közben is nagyon sok diák dolgozik. Csak a Prodiák iskolaszövetkezeten keresztül 10-12 ezer diák vállal munkát, ez a teljes diákmunkások 10-12%-át teszi ki. A turizmus mellett az ipari szektorban dolgozik a legtöbb diák a nyáron A turizmus mellett a nyári hónapokban a gyárakban és termelőüzemekben is megugrik a diákmunkások száma, ahol a szabadságok alatt diákokkal pótolják a kieső munkaerőt a termelésben. A Prodiák adatai szerint az ipari- termelő szektor a nyáron elérhető diákmunkák nagyságrendileg 25-30%-át fedi le, a legjellemzőbbek az összeszerelési-, a csomagolási- és raktári- valamint az adminisztrációs feladatok. A multinacionális gyáraknál – főként Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – jól fizető, akár 3 műszakos diákpozíciók is megjelennek ebben az időszakban. A bér a legfontosabb, de nem az egyetlen szempont „A diákok munkahelyválasztás előtt több szempontot mérlegelnek. Az egyik legmeghatározóbb természetesen a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Ez utóbbi kapcsán sokan a diákszövetkezeteknek is utánanéznek, és igyekeznek jól bevált, megbízható diákszövetkezethez menni. Ezt követi a munkaidő és a beosztás rugalmassága, év közben különösen az iskolai órarendhez való igazodás miatt. A munkavégzés helyszíne szintén releváns szempont, a hosszabb távú gyakornoki pozíciók esetében továbbra is sokan keresik azokat a munkákat, ahol lehetőség van otthonról, „home office”-ban dolgozni” – összegezte Tóth Rozália. Ezek a legkeresettebb diákmunkák Az időszakos nyári munkák esetében a strandokon, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon elérhető pozíciók, valamint a hostess munkák a legkeresettebbek. A hosszabb távú, szellemi munkakörökben, gyakornoki pozíciók esetében változó trendek figyelhetők meg. Az informatikai és mérnöki tudással rendelkezők iránti kereslet továbbra is erős és jelentősen nőtt a verseny a tehetséges jelöltekért. Emellett egyre több olyan gyakornoki lehetőség jelenik meg, amely az angol mellett más nyelvtudást is igényel, különösen a francia és német nyelv ismerete iránt mutatkozik fokozottabb igény. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan, akik diákmunkásként kezdik, a gyakornoki időszakot követően főállásban is ott maradnak a munkáltatónál. Az iparban, kereskedelemben, kiskereskedelemben folyamatosan keresettek a diákmunkások az év minden hónapjában, ezen belül is a ruházati boltokban kínált pozíciók a legnépszerűbbek a diákok körében.  
Címkék: 

Olcsóbban lehet kivonni a forgalomból az autókat Szlovákiában, de csak pár hónapig

2025.07.16.
Illusztráció. Fotó: Boros Jenő/autoszektor.hu Kedden lépett hatályba a hulladékról szóló törvény módosítása, amelyet az ellenzéki SaS-es képviselők kezdeményeztek. Ennek értelmében fél évre az autó kijelentéséért fizetendő díj 500 euró helyett 50 euró lesz. Az úgynevezett „generális amnesztia” 2025. július 15-től 2026. január 14-ig tart. A SaS alelnöke, Marián Viskupič szerint a módosítás elsősorban az idősebb embereknek segít megoldani a múltbeli problémáikat, miszerint a már fizikailag nem létező autóik még mindig a rendőrségi nyilvántartásban vannak. „Különböző okokból nem került sor a jármű végleges kijelentésére a rendőrségi nyilvántartásból, évekkel ezelőtt leadták az autót feldolgozásra, de nem vették észre, hogy hivatalosan is le kell jelenteniük az autót” – magyarázta Viskupič a keddi sajtótájékoztatón. Eddig 500 eurót kellett fizetni a jármű kijelentéséért, ami szerinte jelentős összeg. Felhívta a figyelmet, hogy ez a probléma jellemzően a szociálisan hátrányosabb helyzetű állampolgárokat érinti. A SaS természetesnek tartja, hogy a fizikailag már nem létező járművek tulajdonosai nem akarnak ennyi pénzt kifizetni. Az autó kedvezményes árú kijelentése a következő hat hónapban lesz lehetséges. A módosítás Viskupič szerint sok felesleges ügyintézést takarít meg, az állam pedig ezáltal visszanyerheti az elveszett áttekintést a nyilvántartott járművekről.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója