500 vadonatúj autót kapott a rendőrség

2019.05.21.
Az autók kulcsait jelképesen, ünnepélyes keretek között adta át dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár és dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány 2019. május 21-én, a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti objektumában a rendőri területi szervek munkatársainak. A 150 db bűnügyi/ügyintézői és a 350 db járőr személygépkocsi beszerzési értéke összesen bruttó 4,08 milliárd forint. Az autók közül 450 db Skoda Octavia, 50 db Audi A3 típusú. A gyors reagálást, a szolgálati feladatok biztonságos ellátását és a logisztikai tevékenység hatékony végrehajtását szolgáló járőr- és bűnügyi/ügyintézői járművek beszerzésével a civil személygépkocsik átlagéletkora öt, míg a járőr személygépkocsik átlagéletkora három évre csökkent a rendőrségnél. Az autók öt évre vagy 200.000 kilométer futásteljesítményig szóló szervizcsomaggal rendelkeznek, amelyeknek része a teljes körű karbantartás, a szezonális gumicsere, illetve a helyszíni hibaelhárítás is – ennek értéke bruttó 1,39 millárd forint.  A járművekhez mind a nyári, mind a téli gumiabroncskészlet biztosított.  A hatékony feladatellátást, illetve az üzembiztos működtetést garantálja a járművekben elhelyezett ún. rendőrségi alapfelszerelés. A járőr gépkocsik többek között a feliratok megjelenítésére alkalmas fényhíddal, EDR-rádió előkészítéssel és lövedékállómellény-tárolóval felszereltek. Valamennyi autó rendelkezik járműkövető rendszerrel.

Az Audi hálózatba kapcsolja autóit a közlekedési lámpákkal

2019.05.21.
Az Audi elindítja a jármű és környezete (vehicle-to-infrastructure – V2I) között létrejövő „Traffic Light Information” (Közlekedési lámpa információ) szolgáltatását Európában. Júliustól az Audi új modelljei összekapcsolódnak az ingolstadti közlekedési lámpákkal, majd 2020-tól ez a kör további európai városokkal bővül majd. Ettől kezdve az autók jobb eséllyel érhetik el a „zöld hullámot” a városon belül: az Audi vezetői a műszerfalon láthatják a megfelelő sebességet, amely a következő közlekedési lámpa zöld jelzésének eléréséhez szükséges. Ha ez a megengedett sebességhatárokon belül nem lehetséges, akkor a rendszer visszaszámol a következő zöld jelzésig. Így a városi közlekedés még kényelmesebbé és hatékonyabbá válhat. Az Amerikai Egyesült Államokban az Audi ügyfelei már 2016. vége óta használhatják ezt a szolgáltatást. Az Audi az első autógyártó a világon, amely sorozatgyártású modelljeit a városok közlekedési lámpáival hálózatba kapcsolja. „A városban araszoló forgalom borzasztóan idegesítő. Ezzel ellentétben igen jó érzés elcsípni egy „zöld hullámot”. Sajnos azonban ez túl ritkán történik meg. A „Közlekedési lámpa információ” funkcióval egyre inkább a vezetőké lesz az irányítás. Sokkal hatékonyabban és kényelmesebben közlekedhetnek, hiszen tudják, hogy a 250 méterre előttük lévő közlekedési lámpánál elérik még a zöld jelzést.” – nyilatkozta Andre Hainzlmaier, az Audi alkalmazások, hálózatba kapcsolt szolgáltatások és intelligens városok fejlesztéséért felelős vezetője. „A jövőben az autóinkból kinyert anonim adatok segítségével könnyebb lesz a városi közlekedési lámpák váltásainak beállítása és a forgalom áramlásának optimalizálása.” Az Amerikai Egyesült Államokban az Audi ügyfelei két éve használják a „Time-to-Green” funkciót. Amennyiben a vezető piros jelzésnél érkezik a közlekedési lámpához, az Audi virtual cockpit digitális műszeregységen vagy a head-up display kijelzőjén elkezdődik egy visszaszámlálás a következő zöld jelzésig. Ez már több, mint 5 000 kereszteződésben elérhető az Amerikai Egyesült Államok különböző városaiban, így például Denver, Houston, Las Vegas, Los Angeles, Portland és Washington utcáin. A fővárosban egyedül közel 1 000 kereszteződés áll összeköttetésben a „Traffic Light Information” (Közlekedési lámpa információ) rendszerével. Február óta az Audi újabb funkcióval bővítette kínálatát Észak-Amerikában. Ennek kifejezett célja, hogy lehetővé tegye a „zöld hullám” elérését. A „Green Light Optimized Speed Advisory” (Zöld jelzésre optimalizált sebesség ajánlás – GLOSA) jelzi a vezető számára azt az ideális sebességet, amellyel a következő közlekedési lámpa zöld jelzését elérheti. Mind a „Time-to-Green”, mind pedig a GLOSA meghatározott Audi modellekben kezdi meg ingolstadti működését. Ebbe a körbe tartozik minden Audi e-tron modell, és a július közepétől gyártásba kerülő (2020-as modellévbe tartozó) A4, A6, A7, A8, Q3, Q7 és Q8 modellek. Működésének feltétele az Audi connect navigációs és infotainment csomag és az opcionálisan elérhető, a közlekedési táblákat kamera segítségével felismerő rendszer. Miért két évvel később érkezik ez a funkció Európába, mint az Amerikai Egyesült Államokba? „A szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódó kihívások itt sokkal komolyabbak, mint például az Egyesült Államokban, ahol a városi közlekedési lámpák rendszere nagy területen és egységesen került kialakításra. Európában ezzel ellentétben a forgalomszabályozó infrastruktúra inkább lokálisan és decentralizáltan, különböző technológiai megoldásokat alkalmazva fejlődött.” – fejtette ki Hainzlmaier. „Az, hogy milyen gyorsan kapcsolódhatnak további városok ehhez a technológiához, függ az adatok és a kapcsolódási felületek egységesítésétől illetve a városok közlekedési lámpáinak digitalizációjától.” Az Audi ezen a projekten a Traffic Technology Services (TTS) csapatával közösen dolgozik. A TTS a városi forgalomirányító központok nyers adatait készíti elő és továbbítja az Audi szervereire. Az információ innen egy gyors internet kapcsolat révén továbbítódik az autókba. Az Audi azon dolgozik, hogy a „Traffic Light Information” (Közlekedési lámpa információ) rendszere további németországi, európai, kanadai és egyesült államokbeli városokban is elérhető legyen az elkövetkező években. A legnagyobb kelet kínai városban, Wuxiban az Audi és partnerei egy fejlesztési projekt keretén belül vizsgálják az autók és a közlekedési lámpák közötti hálózati kapcsolatot. A jövőben az Audi ügyfelei számos további funkcióval gazdagodhatnak, ilyen például a „zöld hullám” bekalkulálása az ideális útvonal megtervezésénél. Szintén elképzelhető, hogy az Audi e-tron modellek a piros lámpához való gurulás során fokozottan hasznosíthatják a fékenergiát akkumulátoraik töltésére. Az előrejelzéssel összekapcsolt adaptív sebességszabályozással (Audi predictive adaptive cruise control; pACC) együtt az autók akár automatikus fékezésre is képesek a piros jelzésnél. Hosszú távon a városi forgalom csak nyerhet. Amikor az autók anonim adataikat továbbítják a városnak, akkor például a közlekedési jelzések működése is sokkal rugalmasabbá válik. Minden vezetőnek ismerős lehet a következő helyzet: éjszaka várunk a piros lámpánál, amikor közel s távol egyetlen autó sem látható. A hálózatba kapcsolt közlekedési lámpák ekkor igény szerint működnének. Más autómárkák vezetői is élvezhetnék az Audi által kifejlesztett „Traffic Light Information” szolgáltatás előnyeit. Ez jó hír a városoknak, akiknek az igazán hatékony forgalomirányításhoz nagyszámú autótól érkező, anonim adatokra van szüksége. A jövőben a jármű és környezete (vehicle-to-infrastructure – V2I) közötti kommunikációt lehetővé tevő technológiák, mint a „Traffic Light Information” támogatják az önvezető üzemmódot. „A város az egyik legösszetettebb környezet az önvezető autók számára. A járműnek ugyanis kezelnie kell a helyzetet, akár esőben és hóban is. Itt a forgalomirányítási rendszerrel való adatcsere kifejezetten fontos lehet.” – véli Hainzlmaier.
Címkék: 

Záróvonalon előzte a rendőrautót, hamar megkapta a büntetést

2019.05.21.
Az Miskolci Rendőrkapitányság járőrei 2019. május 17-én 10 óra 35 perckor észlelték, hogy a 37-es számú főút Gesztely és Újharangod közötti szakaszán egy férfi figyelmen kívül hagyta a felfestett záróvonalat, és a tiltás ellenére megelőzte az előtte haladó rendőrautót. A tetten ért sofőrt a közlekedési járőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

Az autókereskedelem nagyágyúi

2019.05.21.
Kezdjük Európában, egy Magyarországon sem ismeretlen csoporttal: Aki nagyjából tisztában van az európai autókereskedelemmel, minden bizonnyal nem lepődik meg, hogy az Emil Frey-ről beszélünk. A Svájcban, 1924-ben alapított vállalat kezdetben motorkerékpárokra specializálódott, majd később fordultak az autóipar felé. 2017-ben 11 milliárd eurós forgalmat bonyolítottak, ami több, mint duplája az összes magyar kereskedő által generált forgalomnak ugyanabban az évben. Az autósport szerelmesi számára talán nem ismeretlen a Penske Automotive csoport sem, hiszen több versenyosorzatban is érdekeltek, például az IndyCar bajnokságon is indulnak saját csapatukkal. Elsősorban az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában aktívak, de a kontinentális Európában is vannak érdekeltségeik. 2017-ben 620.000 autót értékesítettek, melyek közül 386 ezer új jármű volt. Ez háromszor annyi, mint a Magyarországon évente eladott új autók száma. A forgalmat tekintve legnagyobb játékosnak számító Jardine Matheson csoport története is igen érdekes. A kínai alapítású vállalat még az 1800-as évek elején indult, kezdetben kereskedőházként, míg mára egy több iparágban érdekelt konglomerátummá fejlődött a közel kétszáz éves történelme során. Az autókereskedelem jelenti elsőszámú bevételforrásukat, de érdekeltek üzemeltetésben, informatikában, ingatlanokban, élelmiszergyártásban, hotelekben, logisztikában és infrastrukturális fejlesztésekben is. 2017-ben 766.000 autót értékesítettek, forgalmuk pedig meghaladta a 24 milliárd eurót. Ezek a vállalatok különöseb szerencsés helyzetben vannak az utóbbi néhány évben, ugyanis számos, náluk jelentősen kisebb kereskedőcsoport küszködik nehézségekkel, így tökéletes célpontot jelentenek, ha felvásárlás általi növekedésről van szó. Magyarországon egyelőre csak az Emil Frey csoport aktív, több márkát is kizárólagosan a svájciak hazai leányvállalatáról vásárolhatunk meg. Ugyanakkor a jelenlegi környezetben és felvásárlási lázban nem lenne nagy meglepetés, ha újabb, hasonlóan nagy játékos lépne be a magyar piacra.

Orbán: Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére

2019.05.21.
A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt. "Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel" - fogalmazott. A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre. "Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek", ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek, ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg - emelte ki a kormányfő. "Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja (...), hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője", de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az építkezés és a kutatási tevékenység egyszerre zajlik, és az első ütem gyakorlatilag önálló beruházásnak tekinthető. Hozzáfűzte, hogy a még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagyberuházásnak. A miniszterelnök Zalaegerszeg közössége és a városvezetés pozitív, szorgalmas hozzáállását dicsérte, amivel megragadták a lehetőségét a gazdasági fejlesztéseknek. A zalai megyeszékhelyen néhány év alatt négyezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékos, és a város nagyon komoly fejlesztéseket tudott elindítani a Modern Városok Program keretében is - sorolta. Úgy vélekedett, hogy a város szerves fejlődésen megy keresztül, komoly regionális központ lesz Horvátország, Szlovénia és Ausztria közelségében.  

Négyéves csúcson lesz szerdától a benzin ára

2019.05.21.
A változást követően a benzin átlagára literenként 408 forintra, a gázolajé 416 forintra emelkedik, ami előbbinél négy, utóbbinál fél éves csúcsot jelent. Az üzemanyag ára legutóbb május 10-én, pénteken változott, akkor a Mol 2 forinttal 403 forintra csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott.  Az autósok akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a kutak árai között, a legdrágábbak az autópályákon lévő töltőállomások. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Címkék: 

Több mint húszan megsérültek egy szlovákiai buszbalesetben

2019.05.21.
A városi buszjárat negyven utasa között főleg iskolás gyerekek voltak - közölték rendőrségi források és a mentők. A busz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, és egy árokba hajtott. A rendőrség által közzétett felvételeken a súlyosan megrongálódott járművet lehetett látni. A TASR szlovák hírügynökség a mentőkre hivatkozva úgy tudja, legalább huszonhárom sérültet szállítottak különböző kórházakba.
Címkék: 

Lovak miatt zárták le az M7-es autópályát Martonvásárnál

2019.05.21.
A rendőrség az autópályára tévedt két ló befogásának és elszállításának idejére a Budapest és a Balaton felé tartó oldalt egyaránt lezárta. 8 óra után a lovak befogása és elszállítása megtörtént, az autópálya újra teljes szélességében járható.
Címkék: 

Elhunyt Niki Lauda

2019.05.21.
Lauda hétfőn a családja körében békésen távozott. Halálhírét orvosa is megerősítette, aki tavaly tüdőátültetést hajtott végre rajta. A Forma-1 egyik legnagyobb alakja Andreas Nikolaus Lauda néven született 1949. február 22-én Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Dúsgazdag nagyiparos apja nem adott neki a versenyzésre pénzt, és mivel szponzorokat nem talált, nagy összegű hitelt volt kénytelen felvenni. Első hegyi futamán, 1968. április 15-én egy Mini Cooperrel kategóriájában mindjárt második helyezést ért el, két héttel később pedig már győzelmet aratott.  A hegyi versenyek után a Forma-3-ban, a Forma-2-ben versenyzett, az autósport csúcsát jelentő Forma-1-ben 1971-ben mutatkozott be a March Ford csapatában. 1972-ben még megnyerte a Forma-2-es világbajnokságot, majd végleg a száguldó cirkuszhoz igazolva 1973-ban a BRM, 1974-től a Ferrari autóiban rótta a köröket. A maranellói istálló vörös színeiben rögtön a negyedik helyen végzett az összesítésben, a következő évben, 1975-ben világbajnok lett.  Az 1976-os szezon közepén hatalmas fölénnyel vezetett a pontversenyben, amikor a Nürburgringen szörnyű balesetet szenvedett. A verseny előtt a biztonsági intézkedések hiánya miatt bojkottra szólította fel versenytársait, de mivel nem talált követőkre, beült autójába. A második körben kicsúszott, ketten nekiütköztek és ő a kigyulladt kocsiban rekedt. Az akkor még csak ajánlott tűzoltó automata nem volt beépítve a kocsijába, de be sem kapcsolt volna, mert az ütközéstől kiszakadt a Ferrari akkumulátora. Egy csőből égő benzin folyt a kocsiba, a bukósisakba vezető cső nem szállított friss levegőt, így megsérült Lauda légcsöve és tüdeje is. Három versenyzőtársának sikerült őt kihúznia, és szerencséjére a speciális mentőautó fél perc alatt odaért.  Lauda elképesztő elszántságról tanúbizonyságot téve hat héttel és három futammal később visszatért, saját szavai szerint rettegve és fájdalmak közepette negyedik lett az Olasz Nagydíjon. Abban az évben egy ponttal maradt le az összetettben a világbajnoki címről, mert az utolsó futamon, a szakadó esőben megrendezett Japán Nagydíj második körében "az életem többet ér, mint egy cím" szavakkal leállította autóját. A pontversenyben akkor még második, McLarennel versenyző brit James Hunt hatalmas kockázatot vállalva, körhátránnyal a harmadik helyen futott be és megnyerte a világbajnokságot.  Lauda 1977-ben ismét világbajnok volt a Ferrari színeiben és abban az évben a világ legjobb sportolójának választották. Az olasz csapat vezetőivel azonban megromlott a viszonya, a szezon utolsó két versenyén, címének bebiztosítása után el sem indult. 1978-ban átigazolt a Brabham Alfához, de csak negyedik lett, a következő év őszén pedig váratlanul bejelentette visszavonulását. 1982-ben visszatért, és immár McLaren-színekben az ötödik helyen végzett az összetett pontversenyben. 1983-ban versenyt sem nyert, de 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét, abban az évben máig egyetlen osztrákként megnyerte hazája nagydíját is. Csapattársa a francia Alain Prost volt, akit alig fél ponttal előzött meg - a monacói versenyt az időjárás miatt félbe kellett szakítani, és a pilóták csak a pontok felét kapták meg. A versenyzéssel végleg 1985-ben hagyott fel, Forma 1-es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött.  Visszavonulása után, 1992-től 1997-ig a Ferrari istállónál volt tanácsadó, közben megalapította a Lauda Air légitársaságot, amelyet 2000-ben bekebelezett az Austrian Airlines. 2001-2002-ben a Jaguar Forma-1-es csapatát irányította, 2003-ban Niki ("flyniki") néven diszkont légitársaságot alapított, amelyet 2011-ben adott el. 2016-ban megvásárolta az üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott Amira Air céget, amely azóta a Lauda Motion nevet viseli. Lauda pilótajogosítvánnyal is rendelkezett, és nem egyszer vezette légitársasága repülőgépeit.  Lauda, aki 1997 után 2005-ben is új vesét kapott, nem szakadt el az autósporttól. 2008-ban megnyert egy bemutatóversenyt, és egy német televíziócsatorna szakkommentátora volt az F1-es futamokon. 2012-ben a Forma-1-es Mercedes csapat felügyelő bizottságának elnöke lett, a következő évben tízszázalékos részesedést szerzett a csapatban, és nagy része volt abban, hogy Lewis Hamilton ide igazolt. 2018 augusztusában sikeres tüdőátültetésen esett át, a kórházat október végén hagyta el. Januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel kórházban ápolták. Lauda balesete óta mindig az égési sérüléseit leplező sapkát viselt, az ezen lévő hirdetésekért is komoly összeget kapott, és öt könyve jelent meg. Az 1976-os Forma-es szezonban James Hunttal folytatott rivalizálásáról, szörnyű balesetéről 2013-ban készült film Hajsza a győzelemért (Rush) címmel, ennek utolsó jelenetében maga Lauda is felbukkant. Nagy vetélytársáról azt mondta: azon kevesek egyike volt, akiket szeretett, azon még kevesebbeké, akiket tisztelt és az egyetlen, akit irigyelt. Hazájában bélyeg jelent meg arcképével, 2016-ban a sportolói Oscarnak nevezett Laureus-életműdíjat kapott. Fia, Mathias is autóversenyző lett, korábban a Forma-3000-ben versenyzett, jelenleg a Mercedes-csapat tagja a német túraautó-bajnokságban (DTM).
Címkék: 

Motorversennyel a biztonságos közlekedésért

2019.05.21.
Jótékonysági motoros teljesítménytúrával és közlekedésbiztonsági családi nappal hívta fel a figyelmet a Szentendrei Városi Baleset-megelőzési Bizottság és az Esztergomi Rendőrkapitányság a biztonságos közlekedés fontosságára a Dunakanyarban. A rendőrök, polgárőrök, mentők és civilek összefogásával megvalósuló Egy nap, egy út! edukációs program védnöke a Magyar Suzuki Zrt. volt. Egy nap, egy út, egy cél 80 fő indult útnak Budakalászról, de közel hússzor ennyien érdeklődtek a Suzuki fő támogatásával megvalósuló jótékonysági program iránt. Az Egy nap, egy út! elnevezésű motoros teljesítménytúra megálmodója a Szentendrei Városi Baleset-megelőzési Bizottság volt azzal a céllal, hogy bizonyítsa, a civil és kék motorosok közlekedhetnek együtt kulturáltan és szabályosan is. A közös motorozást egyben izgalmas feladatmegoldó megmérettetésként is hirdették a szervezők, de a hangsúly a nevezési díj helyett leadott adományokon volt, amelyekkel nehézsorsú esztergomi és szentendrei családokat segítenek. A menet Esztergomban ért véget, ahol a motorosok oktató segítségével gyakorolhatták a legtipikusabb veszélyforrás szituációkat – parkolás, kanyarodás, pontmegállás. A résztvevők a megfelelő védőfelszerelés fontosságáról és arról is tájékozódhattak, melyek a legfontosabb teendők akkor, ha már megtörtént a baleset. A szerencsétlenség következményei jelentősen csökkenthetők ugyanis a megfelelő magatartással. A Rugby Club Hotel Esztergomban bringás KRESZ vetélkedővel, egész napos programokkal, illetve edukációs játékokkal is várták a motorosok családtagjait és az érdeklődőket. „A fiatalok edukációja legalább annyira fontos szempont volt a program kialakításakor, mint a motoros társadalomé, hiszen a szabályosan közlekedő gyermekekből lehetnek később a körültekintően közlekedő motorosok. Biztosak voltunk benne, hogy kezdeményezésünkkel bátran fordulhatunk a Suzukihoz” – mondta Néveri Péter Edvárdné, az Esztergomi Rendőrkapitányság rendőrszázadosa, Baleset-megelőzési titkár. Biztonságban két keréken Évente nagyságrendileg tízezerrel nő a forgalomba kerülő nagymotorok száma, ezzel együtt egyre több baleset következik be a magyar közutakon. 54-gyel több, személyi sérüléssel járó balesetet regisztráltak a tavalyi év első 11 hónapjában 2017-hez képest. Egy motorkerékpáros, illetve segédmotoros kerékpáros halálozási kockázata hozzávetőlegesen 18-szor nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőé európai uniós adatok szerint. Rendkívül fontos tehát a felelős közúti magatartásra való figyelemfelhívás és edukáció a motoros társadalom számára. A Magyar Suzuki 14,12 százalékos részesedésével nem csak a magyar személyautó-piacot uralta magabiztosan 2018-ban. A vállalat kiemelkedő sikereket ért el a hazai motorkerékpár eladásokban is tavaly. A V-Strom 650/XT 186 értékesített darabbal már második éve vezeti az új motorkerékpár eladásokat. Az új GSX-S1000/F pedig második lett a 2018-ban forgalomba helyezett motorkerékpárok TOP 5-ös listáján. A piacelsőség azonban felelősséggel is jár.„Kiemelt figyelmet fordítunk a biztonságra autóink tervezése és gyártása során, de azon túlmenően is. Vezető járműgyártóként felelősségünknek és feladatunknak érezzük, hogy felhívjuk a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára, ennek kapcsán számos területen működünk együtt a rendőrséggel, legyen szó akár ismeretterjesztő plakátkampányról, rendezvényekről, biztonságos közlekedés tematikájú filmekről, iskolai programokról. Ezért is csatlakoztunk a kezdeményezéshez” – mondta Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője az esemény kapcsán. „Esztergomi gyártóként és a helyi közösség elkötelezett támogatójaként külön öröm számunkra, hogy egy regionális rendezvényt támogathattunk, amelynek reményeink szerint még lesz folytatása” - tette hozzá.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója