1300 pilótát és légiutas-kísérőt vesz fel a A Wizz Air

2017.09.28.
Ezek kiszolgálására a Wizz Air 1300 pilótát és légiutas-kísérőt vesz fel, ezzel a munkavállalók száma 4500-ra emelkedik. A Wizz Air 25 országban 400 toborzó eseményt szervez. A Wizz Air flottájában 86 darab Airbus A320-as és A321-es teljesít szolgálatot, és további 135-re van megrendelése. Ezekkel a gépekkel 43 ország 142 célállomására repülnek 550 útvonalon. Augusztus végéig a Wizz Air a teljes hálózaton 2,8 millió utast szállított, ez 24,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit Az éves gördülő utasforgalom 26,3 millió volt augusztus 31-én, 22,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor.   

A mesterséges intelligencia egyre inkább meghatározza a versenyképességet

2017.09.28.
A csoportban helyet kaptak IT szakemberek, robotika szakértők, adattudósok, programozók, fizikusok és matematikusok, akik kéz a kézben dolgoznak együtt a megoldásokon. Ők együtt készítik fel a Volkswagent a jövő kihívásaira. Monitorok tucatjain cikáznak a különböző kódok, grafikonok és háromdimenziós diagramok. Amit itt a gépek nyelvén látunk, az a valóságban segíthet a vállalati folyamatok felgyorsításában, a közlekedés forgalmi folyamatainak optimalizálásában és segíti a jövőbeli önvezető autók biztonságos közlekedését. „Tanulási rendszerek fejlesztésén dolgozunk. Olyan algoritmusokat kutatunk fel illetve alkotunk, amelyek egyre megbízhatóbban ismerik fel és jelzik előre a mintákat és törvényszerűségeket.” – nyilatkozta Prof. Dr. Patrick van der Smagt, aki a Data Lab központján belül a mesterséges intelligencia területén végzett kutatásokért felel. Az egyik terület, amelyen ő és csapata dolgozik, a mély neurális hálózat. Ezeknél a hálóknál az algoritmusok különböző lépések során jutnak hozzá az információhoz és összehasonlítják azt a korábban tanultakkal. Ezzel a módszerrel a rendszer egyre megbízhatóbban képes minták és törvényszerűségek felismerésére. „Kulcsfontosságú kutatásokat végzünk ezen a területen” – tette hozzá van der Smagt. „A Volkswagen kétségtelenül az élvonalat képviseli.” Néhány ajtóval arrébb egy csillogó folyosón gyakorlatba is átültetik az elméletet. Dr. Hakan Duman és csapata éppen ilyen fejlett mesterséges intelligencia rendszerek alkalmazásán dolgozik. Duman vezeti a Data Lab adattudománnyal és alkalmazott mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegeit. „Mesterséges intelligenciarendszerek tesztelésével foglalkozunk, és folyamatosan kérdéseket teszünk fel: Milyen területen lehet hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát? Milyen vállalati folyamatok és feladatok felelnek meg a mesterséges intelligencia alkalmazására és mindez hogyan valósítható meg?” – vázolta Duman. Duman csapata számos különböző projekten dolgozik, amelyek leginkább a vállalaton belüli folyamatokra és alkalmazásokra koncentrálnak. Ilyenek például az intelligens robotok számára készült mesterséges intelligencia rendszerek. Ezek a robotok a jövőben kéz a kézben együtt dolgoznak majd az emberekkel. Egy másik feladatkör pedig a közlekedés forgalmi folyamatainak optimalizálása kapcsán keresi a következő generációs megoldásokat. A csapat feladata többek között olyan megoldások kidolgozása is, amelyek fejlett mesterséges intelligencia rendszerek segítségével gondoskodnának az érzékeny adatok hackerekkel szembeni védelméről. Egy újabb helyszín következik: a Volkswagen Csoport főhadiszállásán, a wolfsburgi gyárban járunk. Dr. Martion Hofmann informatikai vezető egyszerűen berendezett irodájában ül. „A mesterséges intelligencia egyre inkább meghatározza a versenyképességet és kulcsfontosságú elemmé válik számos vállalati folyamatban és technológiában.” – véli Hofmann. „Éppen ezért dolgozunk a Volkswagennél azon, hogy lefektessük az alapjait a fejlett mesterséges intelligencia rendszerek független fejlesztésének és használatának. A cél egyértelmű. Nem akarjuk, hogy másé legyen ez a tudás.” Ez azonban nem kizárólag megvalósíthatósági kérdés. „Komoly munkát fektetünk az etikai szempontok vizsgálatába is. Számunkra a mesterséges intelligencia használata önmagában nem jelenti az út végét. A mesterséges intelligenciának következetesen és hasznos módon kell segítenie az embereket.” – teszi hozzá Hofmann. Ez egy újabb érv, amiért a Volkswagen konzekvensen a nyílt forráskódú koncepciót alkalmazza. Így a szoftverek többsége elérhető a nagyközönség számára, a szakemberek által végzett fejlesztések pedig tisztán követhetők és ellenőrizhetők. Hofmann kihangsúlyozza: „A mesterséges intelligencia támogatást nyújt az embereknek, de a döntéshozók továbbra is az emberek maradnak.” A Volkswagen müncheni Információtechnológiai (IT) Központja a Csoport gépi tanulással és mesterséges intelligenciával (AI) foglalkozó kompetencia centruma, ahol az emberek folyamatosan a gombon tartják az ujjukat. Néha ez szó szerint így történik. Például mikor néhány sornyi kód nem úgy működik, mint ahogy kellene. Ebben az esetben még egy ilyen csúcstechnológiát képviselő központban sem tehetnek mást a dolgozók, minthogy határozottan megnyomják az „Újraindítás” gombot.            

Ford GT-vel az úton, ahol nem megy le a Nap

2017.09.28.
Norvégiában, az Éjféli Napfény országában nyújtózik végig a tengerparton a világ talán leglátványosabb útvonala, ami nyolc hídon keresztül köti össze Kårvåg és Vevang városát. Kell némi bátorság ahhoz, hogy itt autózzon az ember, mert ha rossz az idő, az út egyes szakaszait gyakorlatilag elnyeli a pára, és az ember ilyenkor úgy érzi: a semmibe tart. Az Európa legszebb autóstúra-útvonalai című videosorozat legújabb helyszínét egy Ford GT szupersportkocsi szélvédőjén keresztül láthatják a nézők, később pedig azt is végigélvezhetik, ahogy az autó köridő-rekordot állít fel a világ legészakibb, a Sarkkörtől mindössze 30 kilométerre fekvő versenypályáján. - Az Atlanti út egy csoda, amit minden vérbeli autósnak érdemes egyszer megtapasztalnia. Olyan szépségeket rejt, ami csak a legkérgesebb lelkű embereket hagyja hidegen,” vélekedett a világszerte ismert autós újságíró, Steve Sutcliffe, aki az útifilm-sorozatban végigkalauzolja a nézőket a kontinensen, miközben az egyes helyszínek történelmi és kulturális érdekességeibe is bepillantást nyújt. „Ezen az úton fel kellett rúgnom az értékelési rendszerünket, és egyszerűen muszáj volt tízből 11 pontot adnom. Mégis mi mást tehettem volna egy olyan helyen, ahol autózás közben bálnákban gyönyörködhet az ember?” A norvég utazás a hetedik epizód az Európa legszebb autóstúra-útvonalai című videosorozatban. A műsor készítői minden utat aszerint pontoznak, hogy mennyire izgalmas, mennyire könnyű megközelíteni, és hogy milyen vendéglátásra számíthat az utazó. Az Atlanti út 53 pontot kapott a maximális 60-ból. Az új epizódban a Ford Chip Ganassi versenyzője, a Le Mans-veterán Stefan Mücke tehetségét is megcsodálhatjuk, amikor új köridő-rekordot állít fel a Sarkköri Versenypályán a 665 lóerős Ford GT-vel, amelynek végsebessége 347 km/óra.
Címkék: 

Baleset egy vasúti átjáróban Hódmezővásárhelyen

2017.09.28.
A baleset 2017. szeptember 28-án 16 óra 20 perckor történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személyautó a 47-es számú főútról Új-Kishomok irányába lekanyarodott. Amikor a gépkocsi a Bordás utcai vasúti kereszteződéshez ért, az átjáró fényjelző berendezésének tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott, ahol egy Hódmezővásárhely felől érkező helyközi motorvonattal ütközött. Az elsődleges adatok szerint az autó sofőrje megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett szakaszon teljes az útlezárás, valamint a vasúti közlekedés is szünetel. A járművezetők a környező utcák felé kerülhetnek.

Árokba hajtott a lopott autóval menekülő sofőr

2017.09.28.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Akció Alosztályának munkatársai szolgálatteljesítésük során 10 óra körül figyeltek fel az eltulajdonított Audira. A járőrök intézkedés alá akarták vonni a lopott járművet, ami nem állt meg. A szolgálati gépkocsival - megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes alkalmazásával - a járművet követni kezdték, ezt követően az autó egy útkereszteződésben árokba hajtott. A személygépkocsiból a sofőr kiugrott és a helyszínről elmenekült. Utasát, a 25 éves B. Tibor helyi lakost az Akció Alosztály járőrei elfogták és előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, majd a férfit átadták a Dabasi Rendőrkapitányság munkatársainak. A járőrök 22 óra 25 perckor a 30 éves tatárszentgyörgyi sofőrt is elfogták Kecskemét belvárosában. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi több Kecskemét környékén történt vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható, így a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Címkék: 

Trolibusz és egy kerékpáros ütközött a Király utcában

2017.09.28.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint eddig ismeretlen okból egy trolibusz és egy kerékpáros ütközött 2017. szeptember 28-án 15 óra 5 perckor Budapest VII., Király utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében. A balesetben a kerékpáros súlyosan megsérült. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök lezárták a Király utcát az Izabella utca és a Csengery utca közötti szakaszon. Kérjük az arra közlekedőket, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!  

Continental a kutatók éjszakáján

2017.09.28.
Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóra épületében pénteken bárki megnézheti, hogy mitől nyúlik a gumi, illetve fény derül arra, hogyan lehet egy kis kreativitással szobrokat készíteni a Continentalnál keletkezett hulladékból. A gyárban egy év alatt készített összes szállítószalag hossza Szegedtől egészen Hannoverig elérne, ráadásul a világ olajkitermeléséhez használt tömlők minden harmadik darabját is itt készítik. A Continental elkötelezett a magyarországi mérnökképzés és kutatás-fejlesztés jövője iránt, ennek szellemében a vállalat szinte valamennyi hazai telephelye képviselteti magát a Kutatók Éjszakáján, szeptember 29-én. - A hazai mérnökképzés nemzetközi színvonalú, azonban a folyamatos sikerek érdekében fenn kell tartani minden generáció érdeklődését a téma iránt. Ezért fontosak az olyan kezdeményezések, amelyek keretében a tudományt közelebb lehet vinni a fiatalokhoz, megismerhetik a kutatók munkáját, és így személyesen is meggyőződhetnek a kutatói és tudományos életpálya szépségéről – hangsúlyozta dr. Fodor Mónika, a Continental Hungaria Kft. Senior Marketing & PR Koordinátora. Kiemelte, hogy a cégcsoport magyarországi telephelyein több száz mérnököt foglalkoztatnak. A Continental-csoporthoz tartozó makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. az SZTE Mérnöki Karának Anyagvizsgáló Laboratóriumában fogja bemutatni, hogyan lehet ipari körülmények között hőmérsékletet mérni, illetve hogyan könnyítik meg az ember munkáját a kamerák az ipari alkalmazásokban. Az érdeklődők a Continentalnak köszönhetően megtudhatják a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán, hogy egy LEGO robot hogyan érzékeli a színeket, új információkat szerezhetnek a mesterséges intelligenciáról, sőt akár még egy különleges sárga-fekete Trabanttal is utazhatnak egy kört. Mindemellett fény derül arra, hogy hogyan lehetséges, hogy egy hétköznapi autóba szerelt radar akár 3 autón is „átlát”, hogy mennyire okos a Robot kutya, illetve arra is, hogy hogyan működik az ultrahangos távolságmérés.   A Continental Hungaria Kft. munkatársai az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán avatják be a résztvevőket az abroncskészítés folyamatának a rejtelmeibe, a kaucsuktól egészen az autógyárig. Az érdeklődőknek az Envicash S.R.O segítségével azt is megmutatják, hogy mi minden épülhet a használt gumiabroncsokból.

Újabb légi járatokért lobbizik a Budapest Airport

2017.09.28.
Csak az idén nem kevesebb, mint 26 új járatot regisztrálhat a Budapest Airport, aminek következtében az éves légi utasforgalom várhatóan messze meghaladja a 12 millió főt. A budapesti repülőtér forgalma az év első nyolc hónapjában 14 %-kal növekedett, aminek köszönhetően a magyar fővárosé az Európai Unió egyik leggyorsabban fejlődő repülőtere. Egyebek mellett erről is szó esik a barcelonai World Routes légiközlekedési világtalálkozón, ahol a légitársaságok már a 2018 utáni időszak terveit öntik végső formába. A Budapest Airport tárgyaló csapata, amely Kam Jandu kereskedelmi igazgató vezetésével tartózkodik a katalán fővárosban, a konferencián több tucat megbeszélést folytat a különféle légitársaságok képviselőivel akár új útvonalak megnyitásáról, akár a meglévőkön a járatok vagy a kapacitások bővítéséről. Az már most is ismert, hogy jövő nyártól egyszerre három új hosszútávú transzatlanti járat indul Budapestről az Egyesült Államokba, ezek közül a lengyel LOT heti négy járattal New Yorkba, heti kettővel pedig Chicagóba közlekedik, míg az American Airlines a szintén keleti-parti Philadelphiával köti össze jövő májustól naponta Budapestet. - Nagyon fontos a számunkra, hogy a járatfejlesztési szakembereink ott legyenek a World Routes konferencián, a világ legnagyobb légitársasági szakmai találkozóján, hiszen tovább szeretnénk növelni járathálózatunkat és folytatni szeretnénk az eddigi ütemben a növekedést - hangsúlyozta a barcelonai konferenciával kapcsolatban Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Budapest minden szempontból gyors ütemben fejlődik, szeretnénk, ha minél több légitársasággal osztozhatnánk a sikereken, egyebek mellett olyan új piacok vagy célállomások bekötésével, mint amilyen Kína, India, az Egyesült Államok nyugati partvidéke vagy éppen Afrika. Úgy látjuk, hogy a fokozatosan teret hódító, hosszútávú diszkont járatok piacát is érdemes megcélozni, ezen a téren még további kihasználatlan potenciált látunk a magyar fővárosban.”
Címkék: 

Versenyképesség növelése az innováció révén

2017.09.28.
Egy új innovációs pályázat került társadalmi egyeztetés alá A fent említett pályázati kiírás  „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” nevet viseli. Adaptív technológia? Innováció? Nem szabad megrémülni ezektől a szavaktól! Írjuk is, hogy miért nem. A célcsoport a vidéki térségekben működő mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyektől a felhívás csak cégen belüli újdonságot vár el. Támogatást ad eszközök és immateriális javak beszerzésére, csupán két feltételt köt ki: egyrészt ezek a javak nem állhattak rendelkezésre a kérelem benyújtásakor, valamint ezek segítségével egy új/módosított terméket, vagy technológiát szükséges létrehozniuk. Indulhatok a kiíráson? Amennyiben vállalkozása a konvergencia régióban tevékenykedik, rendelkezik egy lezárt üzleti évvel, legalább 1 fő munkavállalóval, és szeretne cégen belül újítani, akkor igen. Egy pár példa, hogy a kiírás mely területeket is támogatja: bútorgyártás, élelmiszergyártás, humán egészségügy, állat- egészségügyi ellátás, építőipar, italgyártás, sport-, szórakoztató-, szabadidős tevékenység, fémfeldolgozás – a listának azonban korán sincs vége! A felhívás sajátossága, hogyha nem jelenleg nem a megfelelő területek egyikén tevékenykedik, de vállalkozása felvesz egy TEÁOR számot a fejlesztendő területek közül, akkor ugyanúgy indulhat a pályázaton. Tehát ha például Ön mostantól bútorgyártással is szeretne foglalkozni, és felveszi a megfelelő TEÁOR számot, fejlesztése pedig ahhoz fog kapcsolódni, benyújthatja a kérelmet. Egy új, egyedi, eddig még nem kifejlesztett többfunkciós, összecsukható asztal megalkotására – és természetesen egyéb más jól kidolgozott koncepcióra- akár 50%-os támogatást is kaphat, minimum 5 millió, maximum 15 millió forintot! A pályázati anyagok benyújtása várhatóan 2017. november 30-tól lehetséges. Érdemes már most elkezdeni a felkészülést, hogy a benyújtáskor már egy kész anyag álljon a rendelkezésére. Ugye meghoztuk a kedvét a fejlesztésre? Vágjunk bele együtt! Az ötletem megvan, kezdjünk bele! A koncepció megalkotásától a pályázat leadásán keresztül a projektzárásig a segítségére lehetünk! Goodwill Consulting Kft. Információ első kézből – mert a fejlesztés kulcsát mi adjuk.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója