Az OSIRIS-Rex sikeresen katapultált a veszedelmes aszteroida felé

2017.09.23.
A 2016 szeptemberében útjára indított űrszonda az Antarktisz térségében, a chilei Horn-foktól délre, 17 247 kilométer magasságban került legközelebb a Földhöz. - Teljesen kihasználtuk a földközeli elrepülés emelőhatását arra, hogy jelentősen megváltoztassuk az OSIRIS-REx pályáját, különösen a pálya dőlésszögét - közölte Rich Burns, a program irányítója a NASA Goddard Űrközpontjában. Az OSIRIS-REx egy hét éven át tartó programot teljesít, és a tervek szerint 2018 augusztusában érkezik a Bennu közelébe, ahol két éven át felvételeket készít a kisbolygó felszínéről, és feltérképezi az aszteroidát, hogy a szakemberek jobban megértsék annak kémiai és ásványi összetételét, valamint kiválasztja azt a helyszínt, ahol mintát fog venni. A napenergiával működő űreszköz 2020 júliusában fogja három másodpercre megközelíteni az aszteroida felszínét, és egy robotkar segítségével megpróbál legalább 60 gramm kőzettörmeléket begyűjteni. Az űrszonda 2021 márciusában hagyja el a Bennu térségét, hogy 2023 szeptemberében a kőzetmintákat szállító kapszulája hatmilliárd kilométeres űrutazás után visszatérjen a Földre. Az amerikai űrkutatási hivatal szerint a Bennu kőzeteinek elemzése hozzásegítheti a tudósokat ahhoz, hogy jobban megértésék a Naprendszer több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását. A kutatók a kisbolygó pontos útvonalát is szeretnék meghatározni, hogy választ kapjanak arra a fontos kérdésre, mekkora az esélye annak, hogy a kisbolygó 2182-ben a Föld közelében haladva összeütközik bolygónkkal. Jelenleg ez a legveszélyesebb aszteroida. Az 550 méter átmérőjű aszteroida minden hatodik évben elhalad a Föld mellett, mivel a bolygónkhoz hasonló távolságban kering a Nap körül. A 101955 Bennu földközeli kisbolygót a LINEAR-program részeként 1999. szeptember 11-én fedezték fel. Jelenlegi ismereteink szerint valamennyi földközeli, vagy úgynevezett földsúroló aszteroida közül a Bennu potenciálisan a legveszélyesebb.  

Motoros felvonulással a prosztatarák megelőzésére

2017.09.23.
A Distinguished Gentlemanís Ride (DGR) a világ legnagyobb motoros jótékonysági eseménye. A program teljes bevételét prosztatarák-kutatásra, prevenciós kommunikációra és férfi mentálhigiénés programokra ajánlják fel a szervezők. A tavalyi 3,6 millió dollár után az idén 5 millió dollárt összegyűjtése a cél. A budapesti, 27 kilométeres magyar DGR-futamra már több mint 220-an regisztráltak, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig már meghaladja az 5000 dollárt - ismertette az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője. A közleményben felhívják a figyelmet: Magyarországon évente 4000 új megbetegedést és 1500 halálesetet tartanak nyilván, az Európai Unióban mintegy 90 ezer, a világon pedig több mint egymillió új beteget diagnosztizálnak minden évben, és minden harmadik percben meghal valaki a betegségben. Szakértők szerint a betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes, ezért a rendszeres prosztatarákszűrés életet menthet, 40 éves kor felett ajánlott az éves szűrés. A vasárnapi DGR-futamokra a www.gentlemansride.com oldalon lehet jelentkezni - a regisztráció a részvétel feltétele -, illetve ennek során lehet egyéni adományokkal hozzájárulni a program pénzügyi sikeréhez.

12 százalékkal nőtt az új járművek eladása Romániában

2017.09.23.
Összesen 97 605 új járművet adtak el, amiből 83 százalék, vagyis 80 829 személygépkocsi volt. A vásárlók 64 százaléka jogi személy, az eladott új autók 36 százaléka került magánszemélyek tulajdonába, ami az előző évekhez képest jelentős növekedést jelent. Az egyesület szerint a magánszemélyek vásárlási kedvének növekedése azt mutatja, hogy már nem meghatározó a kormány által finanszírozott roncsautó-program. Az elmúlt években magánszemélyek szinte kizárólag a nyolc évnél öregebb autók lecserélése után kapott utalvánnyal vásároltak új személygépkocsit. A legtöbb új járművet, több mint 26 200-at a Dacia adott el, második a Volkswagen 9 900 eladott autóval. A Dacia megőrizte piaci elsőségét mintegy 30 százalékos részesedéssel. A járművek származási helye szerint 27 százalékát Romániában gyártották, mintegy 23 százalékát Németországban, 11 százalékát Csehországban, 8 százalékát Spanyolországban és 7 százalékát Törökországban. Az új járművek eladása mellett jelentősen megugrott a használt gépkocsik forgalomba helyezése is. Az első nyolc hónapban 338 ezer használt járművet helyeztek forgalomba, ami ötszörös növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Ezt a látványos bővülést az idézte elő, hogy februárban a kormány eltörölte a környezetszennyezési adót, így a használt gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen olcsóbbá vált.

Sportos modellek a Toyotától

2017.09.23.
Ez a versenyautó ihlette az utcai spotautók szerelmeseit megszólító, limitált darabszámban elérhető  Yaris GRMN-t, amely már hazánkban is kapható, összesen 4 darab érkezik belőle. A néhány legendás sportautója (Celica, Supra, és legújabban  a nagyközönséget és a szaksajtót egyaránt elkápráztató GT86) mellett környezetbaráti hibrid modelljeiről ismert világelső autógyártó, amely a Frankfurti Autószalonon nagyteljesítményű hibrideket is ígért, Japánban új, sportos “GR” modellváltozatokat mutat be, kellemes izgalommal fűszerezve modellkínálatát. A környezetbarát hibrid modelljei révén hazánkban is hónapról hónapra értékesítési rekordokat döntögető, ám a GT86 és a Yaris GRMN révén a sportautók szerelmeseit  is elérő Toyota japánban új, sportos “GR” modellváltozatokat mutat be. A sportos hangulatúra formált “G Sport” kivitelek már eddig is arra szolgáltak, hogy izgalmas alternatívát kínáljanak a sportkocsi-kultúrájáról híres japán piac vásárlóinak. A TMC most alaposan átalakította ezt a modellsorozatot – így született meg a márka kínálatában a GR kategória. A Toyota azt tervezi, hogy a jövőben tovább bővíti majd e kínálatot, és számos teljesítményfokozó alkatrészt is kínál modelljeihez. A vállalat 2017 márciusában mutatta be Európában a Yaris GRMN változatot, és az így megkezdett sort azzal folytatja, hogy a Japánon kívüli piacokon fokozatosan bevezeti majd a GR-sorozat többi modelljét is.   GR-sorozat (balról jobbra: Noah GR SPORT, Voxy GR SPORT, Harrier GR SPORT, Mark X GR SPORT, Prius PHV GR SPORT, Vitz GR SPORT, Vitz GR) Az autók tuningját a TMC-n belül működő vállalat, a GAZOO Racing végzi az “alkossunk még jobb autókat” elv alapján, olyan szakemberekkel, akik az autóversenyek világában, például a Nürburgringi 24 órás futamon és a japán rallybajnokságon gyarapították tudásukat. Ez a szakértelem ugyanúgy megjelenik a kínálat csúcsát jelentő GRMN-modellekben, mint a kínálat közepére sorolt GR-változatokban vagy a belépő szintű GR SPORT kivitelekben. A GRMN vásárlói egy tuningolt motor erejét is élvezhetik, de a sorozatgyártású GR-változatok is élvezetesen testesítik meg a GRMN lényegét. A vezetés élményét sportos hangulattal fűszerező GR SPORT kivitelek még a családi egyterűekhez is megrendelhetők. A kínálatban emellett GR ALKATRÉSZEK is szerepelnek, amelyek segítségével az átlagos kivitelű járművek tulajdonosai is látványosan feldobhatják már meglévő autójuk megjelenését. Szeptember 19-én, a GR-sorozat bevezetésének kezdetén a GR és GR SPORT kivitelek a Vitz modellhez lesznek megrendelhetők, a GR SPORT kivitel pedig a Prius PHV, a Harrier, a Mark X, a Voxy, és a Noah kínálatában jelenik meg a japán piacon. A Toyota vásárlói később már a Vitz GRMN, a 86 GR, az Aqua GR SPORT és a Prius α GR SPORT változatokat is megrendelhetik. A Vitz GRMN a tervek szerint 2018 tavaszától lesz elérhető, míg a 86 GR, az Aqua GR SPORT és a Prius α GR SPORT modellek már idén télen megjelennek a japán márkakereskedésekben. A TMC emellett a TOYOTA GAZOO Racing égisze alatt egy “GR Garázs” nevű üzlethálózatot is megnyit, hogy a sportkocsik és a motorsport iránt érdeklődő autósok egyre szélesebb köre számára biztosítsa az autózás vegytiszta örömét. A jelenleg Japán-szerte működő “AREA 86” üzleteket is átnevezik GR Garázzsá, ahol szakértő munkatársak (GR Tanácsadók) várják a vásárlókat. A “város legizgalmasabb autósboltja” koncepció alapján működő GR Garázsok olyan helyek lesznek, amelyek működését három alapelv vezérli: egy üzlet, ahová az autórajongók újra meg újra visszatérnek; ahol az autórajongókat lenyűgözi a személyzet szakértelme és lelkesedése; és ahol elérhető közelségbe kerül a lenyűgöző vezetési élmény.

Egyesítené európai érdekeltségeit a ThyssenKrupp és aTata Steel

2017.09.23.
Az új vállalat a második számú európai acélgyártó lenne, a piacvezető ArcelorMittal után. Az új cég székhelyét nem Németországban, hanem Hollandiában, Amszterdam térségében építenék ki. Ezért a ThyssenKruppnál kétezer munkahelyet fel kellene számolni a menedzsmentben, és további kétezer embert kellene elbocsátani a gyártási területről. A ThyssenKrupp közölte, hogy megvizsgálták a 27 ezer embert foglalkoztató acélgyártó üzletág jövőjének valamennyi alternatíváját, a többi között az értékesítést és a tőzsdei bevezetést is, és megállapították, hogy csak az egyesüléssel lehet biztosítani a "fenntartható jövőt". Hozzátették, hogy a folyamatot a munkavállalók bevonásával akarják véghezvinni. Az IG Metall acélipari szakszervezet közölte, hogy csak a munkahelyek megőrzésével lehet szó az egyesülésről. Egyben tiltakozó akciót hirdettek péntekre a ThyssenKrupp bochumi acélgyárához. Fenntartásokkal fogadták a hírt a szövetségi kormányban is, Andrea Nahles munkaügyi és Brigitte Zypries gazdasági miniszter egyaránt hangsúlyozta, hogy a munkavállalók egyetértésével, leépítések nélkül kell megvalósítani a terveket. A ThyssenKrupp világszerte több mint 150 ezer embert foglalkoztat, éves forgalma 40 milliárd euró körül van. Acélgyártás mellett foglalkozik például felvonók és tengeralattjárók gyártásával. A Tata több mint 100 önálló vállalatból áll, világszerte csaknem 700 ezer embernek ad munkát. Acélipari üzletágának európai tagja, a Tata Steel Europe 21 ezer embert foglalkoztat, acélgyárai Nagy-Britanniában és Hollandiában vannak.  

Megtalálták a pilisszentkereszti gázolás feltételezett elkövetőjét

2017.09.23.
A rendőrség a police.hu honlapon közölte, hogy a baleset után a szentendrei rendőrök egy sötét színű Opelt kerestek. A gépkocsit szombat délelőtt megtalálták egy dobogókői ingatlanon. Az autót lefoglalták, a jármű feltételezett vezetőjét, egy 46 éves pilisszentkereszti nőt, valamint utasát, egy 29 éves férfit a rendőrök előállították. Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást. A rendőrség korábban azt közölte, hogy a balesetet követően a rendőrök egy járművezetővel szemben intézkedtek Esztergom területén, az elsődleges helyszíni szakértői vizsgálatok alapján azonban kiderült, hogy ő a balesettel nem hozható összefüggésbe. Ezután tettek közzé felhívást az Opel keresésére.

KIA 300x250 főoldal

2017.09.23.

Önvezető kamionok az M1-esen

2017.09.23.
Mi is az a platooning, teheti fel jogosan a kérdést az, aki kevésbé járatos a nagyjárművek és az önvezető járművek világában? Ez egy olyan fejlesztési irány, amely elsősorban a hosszútávú árufuvarozás területén keres megoldást arra, hogy több áru legyen szállítható kevesebb üzemanyag felhasználásával, valamint adott időben képes legyen egy gépkocsivezető egyszerre akár három járművet irányítani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egy konvojban haladó három, 16,5 méter hosszú nyerges járműszerelvény közül csak az elsőt irányítja a vezető. A járművek vezeték nélküli állandó kapcsolatban állnak egymással, így az első kamion minden „mozdulatát” azonnal képesek követni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogyha az első kocsiban ülő vezető fékez, a másik két jármű, szinte nulla reakcióidővel követi a manővert és lassítani kezd. A platooning technika emellett képes az első jármű irányváltási manővereit is követni, így kanyarodni, sávot váltani is. A követő járművekben természetesen még szükséges a gépkocsivezető jelenléte, de a zárt konvojban való haladás – az elképzelések szerint – lehetővé teszi azt, hogy a követő járművekben ülő csak felügyelje járműve mozgását és közben pihenőidejét töltheti. A fuvarozásban kevésbé jártas olvasóknak érdemes tudnia azt, hogy a hivatásos gépjárművezetők egyszerre legfeljebb 4,5 órát vezethetnek megszakítás nélkül, utána 45 perc pihenőt kell tartaniuk, és ez után, az adott napon már csak ismét 4,5 óra vezetési idejük marad. Ezzel a technikával elviekben elkerülhetőek a hosszú állásidők, hiszen, ha az első járműben ülő vezető ideje lejár, a konvojban lévő járművek helyet cserélhetnek, és a vezető szerepet egy addig pihenőidőt töltő pilóta veheti át. A mai jogszabályi környezet ugyan erre még nem ad lehetőséget, hiszen a követő járművekben ülő vezető a mai szabályozás szerint a legjobb esetben is egyéb munkavégzést végez, ami nem pihenőidő. A konvojozás, tehát a platooning előnye még az, hogy a járművek akár fél másodperces követési idővel is képesek folyamatosan haladni, ami akár 10-20 százalékos üzemanyag megtakarítást is eredményezhet a légellenállási tényezők változása miatt. Idén tavasszal több gyártó hasonló konvoja utazott végig Európa több országán és látogatott el Brüsszelbe, bemutatva az uniós döntéshozóknak ezt a lehetőséget. Ezen kívül másutt, éles körülmények között nem vett részt a forgalomban ilyen járműkonvoj. A valós forgalmi körülmények között létrejött bemutató a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Waberer’s International NyRt. és a Volvo Trucks együttműködésével valósulhatott meg. A jogi előkészítés és a szükséges engedélyek megszerzése mindössze két hónapot vett igénybe. Ennek különös jelentősége van, hiszen a közúti jogszabályok országonként eltérő módon ugyan, de szigorúan előírják például azt, hogy a járművek, különösen a nehéz-tehergépjárművek milyen követési távolságot kell, hogy tartsanak egymás mögött. A fél másodperces követési idő – ez 80 km/órás tempónál mindössze 11 méter – természetesen sehol sem megengedett, de ez csak egy példa arra, hogy az új technikai megoldások ugyan rendelkezésre állnak, sok esetben a jogi környezet nem áll készen ezek fogadására. A három speciálisan erre a célra felkészített Volvo FH vontatóból és félpótkocsikból álló konvoj a lébényi csomóponttól az M1-es autópályán haladt az M86-os útig, ott arra rátérve a rábapatonyai leágazásnál fordult vissza, és hajtott vissza Lébényig, tervszerűen, váratlan helyzetek nélkül. Természetesen mindhárom járműben ült vezető, de a követő járműveket csak felügyelték, azok, az első jármű parancsait követve hajtották végre a megfelelő manővereket. A próbát megelőző sajtótájékoztatón, többek között részt vett Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár is, aki hangsúlyozta, Magyarország letette voksát amellet, hogy a térség járműipari fejlesztő központjává váljon. Ezért is kezdődött meg a zalaegerszegi tesztpálya építése, amely 2018-tól képes fogadni a járműgyártókat, a teljes beruházás 2020-ra készül el. Ezzel párhuzamosan az M7-es autópálya és a város között építendő M76-os gyorsforgalmi utat is úgy tervezik, hogy azon önvezető járművek is tesztelhetőek legyenek. Homolya Róbert A platooning technika jó példája annak az útkeresésnek, amely a járműgyártók mai fejlesztéseit jellemzi. A hús-vér járművezető még ott ül a fülkében, a valós irányítás az övé, de mögötte már két teljesen automatizált jármű követi a mozdulatait. A gyáriak szerint a közeljövőben zárt területeken, például logisztikai központokban történő járműmozgatáshoz alkalmazható ez a technika, így a fel és lerakóhelyek között egy sofőr is elég ahhoz, hogy három szerelvényt mozgasson. Annak, hogy van-e létjogosultsága pont ennek a megoldásnak, néhány év és kiderül, de az bizonyos, az egyre komolyabban teret nyerő elektromos járművek mellett, azok vezetését sem feltétlenül emberekre kívánja bízni a valamikori, talán nem is túl távoli jövőben az autóipar.

Két saját építésű járművel bővül a szegedi trolibuszflotta

2017.09.23.
Az elhasználódás és az utazási igények folyamatos változása szükségessé teszi a járművek cseréjét és felújítását. A tömegközlekedésben használt trolikkal, buszokkal, villamosokkal szemben ma alapszintű elvárás, hogy alacsonypadlósak és klimatizáltak legyenek. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni fokozatosan - évente néhány járművel - a rekonstrukciós program - közölte az alpolgármester. A szegediek közül a városon belül viszonylag kevesen (23 százalék) használnak autót. Ezt a kerékpározás népszerűsége mellett a magas színvonalú közösségi közlekedés teszi lehetővé - hangsúlyozta Nagy Sándor. Németh Zoltán Ádám, az SZKT munkatársa elmondta, Szegeden a régi magaspadlós trolibuszokat fokozatosan kivonják a forgalomból, helyükre újszerű, klimatizált alacsonypadlós járművek kerülnek. A 11,6 méter hosszú, 71+1 személyes trolit egy korábban Pilzenben autóbuszként szolgáló járműből építették át az SZKT szerelőcsarnokában. Fotók: Delmagyar.hu - Karnok Csaba A teljes felújítás 77 millió forintba került, ez mintegy fele a hasonló trolibuszok piaci árának. A troli várhatóan több mint egy évtizedig szolgálja majd az utazókat, annyi ideig, mint egy új jármű két nagyfelújítás között - tudatta a szakember. Négy hasonló, Skoda 21TR típusú trolibusz már közlekedik Szegeden. Az első új építésű troli szombaton áll forgalomba a 8-as vonalon, a következőt pedig néhány napon belül vizsgáztatják - közölte Németh Zoltán Ádám. Hozzátette: a tervek szerint az év végén egy, jövőre pedig további két ilyen trolibusz készül Szegeden.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója