Torlódásveszély! Lemossák a budapesti Rákóczi hidat

2017.09.07.
Szombaton végzi a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) a Rákóczi híd mosását, a munkák miatt forgalomkorlátozásra is számítani kell. Az FKF csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint reggel fél héttől délután 1 óráig a híd déli, délutántól este 8 óráig pedig északi oldalát mossák egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett. A társaság arra kérte a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a munkaterület mellett.

Hyundai-sikerek az Automotive Brand Contesten

2017.09.07.
„A Hyundai kiemelkedő minőségű termékei, ügyfélközpontúsága és a megerősített márkaarculat meggyőzte az Automotive Brand Contest zsűrijét, amely három kategóriában is kitüntette a vállalatot. Az Év legjobb márkája cím, valamint a két további formatervezési díj a bizonyíték a márka töretlen európai fejlődésére.” - írta közleményében a vállalat. „Az a cél, hogy 2021-re mi legyünk Európában az elsőszámú ázsiai autómárka. Az Automotive Brand Contest díjai azt bizonyítják, hogy jó irányba haladunk. Az új Hyundai i30 nem csupán innovatív technológiát kínál a vásárlók egy jelentős részének megfizethető áron, hanem magas szintű, kifinomult formatervezést is.” – nyilatkozta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. A 2017. februári IF Design Award 2017 és a 2017. áprilisi Red Dot Design Award formatervezési díjakat követően az Automotive Brand Contest díjai olyan újabb, nagy tekintélynek örvendő európai formatervezési elismerések, melyeket a Hyundai i30 új generációjának ítéltek. A díjak egytől-egyig megerősítik a Hyundai filozófiáját, melynek a lényege az, hogy kulcsfontosságú európai modelleket fejlesszenek, tervezzenek és gyártsanak Európában. Az Automotive Brand Contest-re a Német Formatervezési Tanács (German Design Council) szervezésében került sor. A verseny előtérbe hozza a termékek és a kommunikáció területén tapasztalt kiemelkedő formatervezést. Autómárkák vonatkozásában ez az egyetlen objektív, nemzetközi, díjazással járó formatervezési verseny. A hattagú zsűri egyetemek, a média, valamint a formatervezési és termékmenedzsment terület képviselőiből áll, akik 14 kategóriában értékelik a nevezéseket, a médiában és a termékek kapcsán érzékelhető holisztikus és következetes márkahasználat szempontjából. Az idei győztesek a Frankfurti Autószalon 2017. szeptember 12-i sajtónapján veszik át a díjakat. Az új Hyundai i30 nem csupán formatervezésének köszönheti győzelmét. Példás aktív és passzív biztonsági rendszerének köszönhetően az első olyan kompakt autó, amely 2017-ben a legmagasabb, öt csillagos biztonsági minősítéssel vizsgázott az Euro NCAP független gépjármű-értékelő szervezet tesztjén. Az i30 és i30 Wagon SmartSense biztonsági- és vezetéstámogató technológiája kilenc korszerű biztonsági rendszert foglal magában. Példaként említhető a Vezetői Éberségfigyelő Rendszer (Driver Attention Warning), az Elülső Ütközésre Figyelmeztető Rendszer (Forward Collision-Avoidance Assist) és a Mögöttes Keresztirányú Forgalom Felügyelet (Rear Cross-Traffic Collision Warning), melyeknek köszönhetően az i30 a kompakt szegmens egyik legjobb aktív biztonsági berendezésekkel rendelkező versenyzője.

Boeing: ezermilliárd dollárt költhet Kína repülőgépekre 2036-ig

2017.09.07.
A Boeing MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebből a pénzből 7200 repülőgépet vehetnek listaáron számolva. Az összeg akkora, mint Ausztrália tavalyi teljes bruttó nemzeti összterméke. Az előrejelzések szerint Kínának 580 milliárd dollár értékben 5400 keskenytörzsű gépre, és 450 milliárdért 1670 szélestörzsű, hosszútávú járatok teljesítésére alkalmas repülőgépre lesz szüksége. Ezek a számok 6,3 százalékkal magasabbak, mint a Boeing korábbi, Kínára vonatkozó becslései. A gyártó azért módosította felfelé előrejelzését, mert várakozása szerint a kínai gazdaság, valamint a kínai középosztály és ezzel a fizetőképes kereslet erősödése alapján egyre több gépre van szükség, hogy kiszolgálják az igényeket. A Boeing globális előrejelzése szerint a következő húsz évben 41 ezer új repülőgép értékesítésére lehet számítani hatezer milliárd dollár listaáron számolt értékben.

Közelít a CNG-hajtású Opel Astra

2017.09.07.
„Az új változat bizonyíték arra, hogy a német autógyártók a bio- és földgáz alapú CNG üzemanyagot komolyan veszik, és a benne rejlő óriási lehetőségeket a kormányzatukkal együttműködve, kiszámítható adókönnyítéssel kívánják kiaknázni” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület ( MGKKE) elnöke. Az ötajtós, 1.4 literes ECOTEC-erőforrással szerelt szedán ára 24 ezer euróról, míg a tágas Sports Toureré valamivel több, mint 24 ezer euróról indul. A 81 kW-os (110 lóerős) turbómotor alapját az Astra és a Mokka X teljesen alumínium benzines blokkja adja, melyet sűrített földgázra, biometánra, vagy ezek keverékére optimalizáltak. Az erőforrás CNG-ből 5,6-5,7 kilogrammot használ fel városban, városon kívül pedig ennél kevesebbet, 3,3-3,4 kilogrammot fogyaszt 100 kilométeren, a már az új valós körülmények között vizsgált fogyasztás mérés során. Ezzel az autó kilométerre eső szén-dioxid kibocsátási mutatója fosszilis gáz esetén 113-116 gramm, míg a biometán tankolása esetén akár a nullára is csökkenhet. A motor 2000-3600 közötti fordulatszámon maximálisan 200 newtonméteres teljesítmény leadására képes. Az alapkivitelben az erőforráshoz manuális sebességváltó csatlakozik. Működéséhez szükséges üzemanyag tárolására két, szénszálas erősítésű kompozit palack áll rendelkezésre, melyek együttes kapacitása 19 kilogramm. A járműbe emellett egy 14 literes benzintartályt is beépítettek arra az esetre, ha kifogyna a gáz. Németországban különösen vonzó lehet az új környezetbarát Astra, hiszen 2026-ig garantált adókedvezményben részesül a CNG, ennek köszönhetően lényegesen olcsóbb alternatívát jelent a benzinnél. A földgáz üzemű autók kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a hasonló teljesítményű, benzin, vagy dízel üzemű személyautók, mindemellett a levegőt szennyező mérgező szennyező anyagoktól, így a szilárdrészecske, vagy a nitrogénoxid kibocsátásától is csaknem mentesek. „A földgáz és a biogáz használatával a személyautók hozzájárulhatnak a klímavédelemhez, hiszen jóval kevesebb szén-dioxidot juttatnak a levegőbe. Ugyanakkor a CNG olcsóbb a benzinnél, vagy a gázolajnál, nem utolsó sorban pedig már egyre több helyen lehet tankolni sűrített földgázt” – hangsúlyozta az MGKKE elnöke. Hozzátette: azzal, hogy egy rendkívül dinamikus CNG-motorral kínálják az Astrát, meglehetősen attraktív személyautót ajánlanak a környezettudatos fogyasztók figyelmébe. „Azáltal, hogy a Fiat és a Volkswagen-csoport után egy újabb, széles vevőkörrel rendelkező európai autógyártó kezdi legkedveltebb modelljének CNG-s változatát gyártani, egyre könnyebben találnak kedvükre való típust azon vásárlók, akik környezettudatos közlekedésre vágynak és nem kívánnak kompromisszumokkal élni, jelentős anyagi áldozatot hozni” – jelentette ki Domanovszky Henrik, az MGKKE elnöke. Hozzátette: az Opel régóta sikeres szereplője a CNG-s típusok világának. Olyan sikeres modelleket találhatunk a kínálatában, mint például a taxiként és a családi autóként is használt Zafira. Az MGKKE elnöke szerint az ötajtós, valamint a kombi Astrák mostantól fogva nem csak a családok számára jelenthetnek okos választást, hanem az egyik legfontosabb szegmensben, a cégautó piacra is bekerülhetnek.

Utánpótlás - Fiatal vagyok, autót akarok! Avagy mire készüljünk autóvásárlás előtt?

2017.09.07.
Az elején illik racionalizálni a lehetőségeinket. Talán azok, akiknek a szülők bármilyen autót megvehetnek, soha nem kérnének tanácsot tőlem, hiszen ők követve a legújabb divathullámot, őszintén erőszakolják meg a gyönyörű olasz, vagy német sportkocsikat a cuki rózsaszín, króm, netalán arany fényezéssel, malomkerekekkel, és ízléstelen matricákkal. Pénzen mindent meg lehet venni, mondja a nagy bölcs, viszont az ízlésre még nem találtak árat. Sokkal becsülendőbb viszont, amikor akár lemondások árán összespóroltuk a pénzt, és sok álmatlan éjszaka után választottunk, majd a kiszemelt jármű végül beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Ez egy meseszerű pillanat, amit jó mélyre raktározva elővehetünk majd évtizedek múlva, és kellemes nosztalgiával gondolunk rá vissza. Pont azért, mert minden energia, amit az aprólékos keresésre, gondos kiválasztásra összpontosítottunk, a végén fejti ki áldásos hatását. Ez az, amikor elégedetten autózunk, és tényleg elhisszük, hogy ha rövid ideig is, de az élet császárává váltunk. Ahhoz viszont, hogy tényleg happy end lehessen a végén, több dolgot is jó előre tisztázni kell. publicdomainpictures.net Talán az első és legfontosabb az anyagi rész. Itt ugyanis nem elég csak az autó értékét összespórolni, mivel nagyon sok utólagos kiadásunk is keletkezik. Először is a nevünkre kell vennünk, majd biztosítanunk, és végül nem árt egy szervizelést is elvégeznünk, hogy kevesebb aggodalommal tudjuk együtt róni a kilométereket. Ezekre a kiadásokra bármilyen járgány megvásárlásánál készülni kell. Érdemes tehát az autóra szánt összegen felül szépen elraktározni egy kisebb pénzmagot a kötelező sarcokra, és az első szervire is. És ha megvan az új szerelem, utána is lehet dobálni a malacperselybe a pénzt, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor makacsolja meg magát, az ekkor még ismeretlen szerzeményünk. Kezdésnek inkább válasszunk egy kommerszebb járművet, amiből nagyobb a kínálat, a szerelők sem csak katalógusból ismerik, és a későbbi eladással sem kell majd hónapokig szenvedni. cdn.pixabay.com Ezzel ugye el is hessegettük magunktól azokat az álmokat, amikor elképzeltük, ahogy feszítünk a nem mindennapi sportkocsiban, de be kell látni, hogy bármennyire is vonzzák az embert az egzotikus autók, ezeket jobb, ha meghagyjuk egy olyan életszakaszunkra, amikor már lesz elegendő anyagi hátterünk egy ritka, és erős autó fenntartására.  Mert a harmónia hosszabb távon sokkal kifizetődőbb, és bármikor el tudunk indulni a megérkezés nyugalmával, amit főleg onnantól értékelünk, amikor állt már meg alattunk autó a legváratlanabb helyzetben, ráadásul egy esetleges szervizelés után nem sokkal. Na, pont ilyenkor jön rá az impulzusvásárló, hogy talán mégsem volt jó ötlet az első szembe jövő ritka „gépcsodával” elköteleződni. Ezzel szemben, ha már esetleg azelőtt keresünk szerelőt, mielőtt típust választunk, akkor nagyon jó alapot kapunk ahhoz, hogy megtaláljuk azt a kompromisszumot, ami mondjuk, egy motorváltozat kiválasztásához kell. Legyen benne egy kis bugi, de ne legyen bonyolultan szerelhető, ne fogyasszon túl sokat, és maradjon megbízható. Manapság legalább olyan nehéz megtalálni az ideális autószerelőt, mint az előbbi kritériumoknak megfelelő motorvariánst. Nyugodtan használhatjuk a különböző közösségi oldalakon lévő modell specifikus csoportokat is, ahol valószínűleg mi leszünk a sokadikak, akik felteszik ugyanazt a kérdést, de itt általában megértően fogadják az érdeklődőket, és szívesen terelgetik őket a jó irányba. Ha ezt a két lépést nem hagyjuk ki, akkor az átlagnál sokkal alaposabban felkészültünk, és úgy mehetünk oda kipróbálni egy autót, hogy minden ismert típusbetegségéről tudunk, és várhatóan fel is ismerjük. Főleg akkor, ha viszünk magunkkal egy kísérőt, aki segít megakadályozni, hogy a hirtelen ránk szabaduló rózsaszín ködben azonnal fizessünk, és menjünk minél messzebbre, minél gyorsabban a megvalósult álmunkkal. Bármennyire is beleszeretünk már az elsőbe, érdemes több darabot is megnézni ugyanabból a modellből, hogy legyen összehasonlítási alapunk. De a szerelem vak, és tudjuk, hogy mindenki volt abban a helyzetben, amikor arra gondolt, ha ilyen gyönyörű, ugyan mi baja lehet? Na, és pont erről a buktatóról mesélt a szerelő, és a tapasztaltabb ismerős. Adjunk tehát a véleményekre, és ne hagyjuk magunkat a vonzalomtól túlfűtve elhamarkodott döntésekbe kényszeríteni. static.pexels.com Mikor utoljára kérdezték, hogy milyen autót ajánlok egy friss jogsisnak, akkor hirtelen annyit mondtam, hogy olyat, amivel nem töröd magad össze azonnal. Ebből pedig máris kivehető, hogy a jogosítvány megszerzését követő néhány hónapot, vagy első évet túl kell élni. Minél többet tanulni, alázattal fejlődni, illetve felnőni a vezetés felelősségéhez. Ehhez a folyamathoz pedig a legrosszabb választás egy ügyes hot hatch. Miért? Mert túl gyorsan, idegesen reagál a hirtelen mozdulatokra, és a futóműve is hamar elhiteti velünk, hogy már készen állunk egy dinamikus utazásra. Véleményem szerint válasszunk egy kompakt, vagy kiskategóriás közepesen motorizált modellt, amivel nyugodtabban, és biztonságosabban tudunk megismerkedni az alapvető járműkezelési fogalmakkal. A különbözetből pedig fizessünk be minél több vezetés technikai tréningre. Ezután ugyanis biztosabb kézzel manőverezve villanthatunk a jobb egyen ülő csajnál, aki így már nem csak beképzeli, hanem tudja is, hogy egy Jason Statham magabiztosságú sofőrrel hozta össze a sors. 

Ütős MINI: John Cooper Works GP

2017.09.07.
A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó a John Cooper Works GP versenycsomaggal felszerelt 2006-os MINI Cooper S modell és a 2012-ben bemutatott MINI John Cooper Works GP utódjaként debütál. Az aktuális MINI jelentősen kiszélesített karosszériájával a koncepció a letaglózó menetdinamika és az abszolút erő szimbóluma, amelynek magabiztos kiállását nagyméretű első és hátsó lökhárítók, kiemelkedő tetőszárny és lendületesen ívelt küszöbök nyomatékosítják – olvasható a közleményben, amelyben világossá teszik, hogy a klasszikus Mini 1959-es születése előtt tiszteleg a 0059-es szám. Az utastérben ötpontos biztonsági övekkel felszerelt kagylóülések, alumínium bukókeret, minimál műszerfal és sportkormány mögé helyezett váltófülek fogadják a pilótát. A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó utasterében még a legapróbb részlet is a kompromisszumot nem ismerő versenytempóra utal. A műszerfal digitális kijelzőjét Head-Up rendszer egészíti ki, amely a vezetéshez kapcsolódó legfontosabb információkat közvetlenül a sofőr látómezejébe vetíti. A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó saját tömegének minimalizálása érdekében a mérnökök a hátsó üléssort, a tetőkárpitozást és a hagyományos ajtókárpitokat is feláldozták. Az ajtókat hamisítatlan versenystílusban, süllyesztett markolatok segítségével és szövetből készült pántokkal tudják kitolni, illetve behúzni az utasok. Bár arról nem szólt a közlemény, hogy milyen erős motorral szerelnék a kocsit, a külső alapján sejthető, spéci erőforrás kerülhet a különleges MINI-be.

Mentőtiszt: bővültek az emberek elsősegélynyújtási ismeretei

2017.09.07.
Jelezte, a mentőszolgálaton kívül több szervezet, így például a Magyar Vöröskereszt is szervez elsősegélynyújtó tanfolyamokat, de már vannak telefonos applikációk is, amelyekkel a legfontosabb lépések elsajátíthatók. Toldi Ferenc hozzátette, a tanfolyamokon szerzett elsősegélynyújtó ismereteket ideális esetben évente kellene felfrissíteni. Az Európai Vöröskereszt Szervezetek 2000-ben történt kezdeményezésére minden év szeptemberének második szombatján rendezik meg az elsősegélynyújtás világnapját.

Frankfurti VW újdonságok: Amarok Aventura Exclusive és a Dark Label

2017.09.07.
Az Amarok Aventura Exclusive koncepcióautó megmutatja, milyen út áll a Volkswagen Haszonjárművek pick-upjai előtt. Mindenekelőtt: még több lóerő, még több forgatónyomaték. A koncepcióautó nyolcfokozatú automata sebességváltójával és állandó összkerékhajtásával 190 kW/258 LE teljesítményt ad le, megnövelt forgatónyomatékkal. Ez bőséges erőt biztosít a vontatáshoz és a gyorsításhoz. A Kurkumasárga metál koncepcióautó tágas duplakabinjával és letisztult formáival több látványos elemet is felvonultat, kezdve a polírozott magasfényű 19 colos ‘Milford’ keréktárcsákkal. A küszöbökön, a Stylingbar bukókereten, az első védőrácson, a külső visszapillantó tükrökön és a hátsó lökhárítón megannyi krómfelület csillog. A Bi-Xenon fényszórók és a LED technikájú nappali menetfény tovább erősíti a sportos megjelenést. Megszemlélhető emellett a 'roll cover system' – a rögzíthető, vízálló rakodótérfedél, amely először lesz rendelhető alumínium kivitelben. Az alváz védőburkolata szintén alumínium hatású. Az olyan technikai elemek, mint a ParkPilot, a hátsó teret figyelő kamera, és a mechanikus 100 százalékos differenciálzár ugyanúgy támogatja a sofőrt a nagyvárosi dzsungelben, mint kint a terepen. Belül az Amarok Aventura Exclusive koncepciójármű sportos jellegét hangsúlyozza a fekete bőr, amit a kurkumasárga varrások kontrasztja tör meg. A koncepciójármű emellett 14 módon állítható ergoComfort üléseivel, a váltófülekkel szerelt háromágú, bőrbevonatú multifunkciós kormánykerekével, valamint Discover Media navigációs rendszerével büszkélkedik. Az Amarok új fekete tetőkárpitja a frankfurti autókiállításon látható először, ez kiválóan harmonizál a titánfekete belsővel. A külső króm elemek sora belül folytatódik a króm dekorelemek segítségével. Az Amarok Dark Label limitált változat alapját az Amarok Comfortline felszereltségi szint képezi, és határozottan stílusos Indiumszürke külsővel jelenik meg. Ehhez sötét színű kiegészítők tartoznak, például fekete csövek a küszöbökön, matt fekete Stylingbar bukókeret, lakkozott króm csíkok az első rácson, és magasfényű, antracitszínű 18 colos ‘Rawson’ keréktárcsák. A Dark Label a dizájnért rajongó vásárlókat célozza meg, akik ugyanakkor nem akarják feláldozni egy valódi off-road jármű előnyeit. A matt fekete ajtókilincsek és külső visszapillantó tükrök, valamint az alsó küszöbön feltűnő Dark Label logó teszi teljessé a stílusos megjelenést. Belül az új fekete tetőkárpit és Dark Label logóval hímzett szőnyegek stilizálnak a különleges modell külső dizájnjával. Az Amarok Dark Label a Volkswagen haszonjárművek két V6-os motorváltozatával érhető el: a 120 kW-os TDI hatfokozatú manuális sebességváltóval és hátsókerék-hajtással, illetve kapcsolható összkerékhajtással; a 150 kW-os TDI pedig hatfokozatú kézi sebességváltóval és 4MOTION kapcsolható összkerékhajtással, vagy nyolcfokozatú automataváltóval és állandó összkerékhajtással rendelhető. A változat Németországban debütál 2018 tavaszán, ára nettó 33 714 eurótól indul. A BMT, azaz a BlueMotion Technology minden esetben alapfelszereltség. Ennek összetevői többek közt a start-stop rendszer, a fékenergia-visszanyerés, valamint az kis gördülési ellenállású gumiabroncsok. Minden teljesítményszint megfelel az Euro 6 kibocsátási szabványnak. 5,25 méteres hosszúságával, és a tükrökkel együtt mért 2,23 méteres szélességével, az Amarok minden igénynek megfelel, amit egy hagyományos pick-uppal szemben csak támaszthatunk. A négyajtós, duplafülkés Amarok változat rakodófelülete képes a szabvány EURO raklapot keresztben befogadni, felszereltségtől függően akár egy tonnánál is nagyobb hasznos teherrel. Mindezen felül az új Amarok egyes változatai akár 3,5 tonnás utánfutót is vontathatnak.

Változások a Skoda igazgatótanácsában

2017.09.07.
A Skoda csapatát fogja erősíteni Alain Favey (50), mint értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tag. Elődje, Werner Eichhorn (54) pedig hasonló körben fog dolgozni, értékesítési és marketing vezetőként a Volkswagen észak-amerikai régióban - derült ki a cégcsoport közleményéből. Alain Favey közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi autóiparban. A Citroënnél kezdte a pályafutását 1989-ben, ahol már ügyvezető igazgatóként kísérte figyelemmel az európai piacot. 2009-ben csatlakozott a Volkswagen csapatához az európai értékesítés vezetőjeként, majd pedig a Porsche Holding Salzburg vezérigazgatója lett 2012-ben. Alain Favey értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tag lesz a Skodánál  „Alain Favey kiválóan ismeri a nemzetközi autóipart és rengeteg évnyi tapasztalattal gazdagítja a Skodát az értékesítési és marketing területeken. Vele a fedélzeten biztos vagyok benne, hogy az eddigieknél is sokkal hatékonyabban növelhetjük a márkánk ismertségét” – mondta a Skoda vezérigazgatója, Bernhard Maier. Werner Eichhorn 2012 szeptember 1-jén lett a Skoda értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja, és az 5 év alatt, amit hivatalában eltöltött, jelentősen növelte a Skoda termékeinek eladásait és a márka hírnevét is tovább népszerűsítette. „Szeretnénk köszönetet mondani Werner Eichhornnak a rengeteg sikeres erőfeszítéséért, amit a Skoda márkáért tett. Hivatala alatt láthatóan erősítette a márka jelenlétét a nemzetközi piacokon is” – tette hozzá Maier.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója