Ott polgármester, ahol a kocsi megszületett (2.rész)

2017.09.25.
Hányan laknak most a településen? 2600-an vagyunk, s a legutóbbi időszakban már nem fogy, inkább kis mértékben növekszik a lélekszám. Az emberek egy része a helyi Aranykocs részvénytársaság mezőgazdasági üzemeiben dolgozik, vagy átjárnak a közeli tatai ipari parkba, mások Tatabányára ingáznak. Az iskolát a református egyház vette át, minden évben adunk pár milliót a működésükhöz, így jobban a magunkénak is érezzük. Letelepedtek itt szekszárdiak, budapestiek, de inkább a közeli, megyebeli települések érdeklődnek az ingatlanok iránt. Nemcsak a beköltözők miatt gyarapodik azonban a falu, hanem azért is, mert szerencsére egyre több gyerek születik. Ön hogyan tudott beilleszkedni a faluközösségbe? Sokat segített, hogy egyik katonatársam a helyi tűzoltó egyesület tagja – a mostani elnöke - hívott, hogy legyek én a titkáruk. Sok emberrel megismerkedtem, dolgoztam együtt. Önkormányzati képviselőnek is megválasztottak. 2007-től aztán a polgármesteri hivatalban kaptam munkát. A legutóbbi önkormányzati választáson én lettem a polgármester. Kocsi látkép, a református templom tornyával Miért akart polgármester lenni? Egyfajta próbatételnek szántam. Azt akartam kipróbálni, meg tudom-e valósítani az ötleteimet a gyakorlatban Kiállta a próbát? Azt nem nekem kell megítélnem. Önkritikusan megjegyzem, talán néha az asztalra kellene csapnom, keményebben számon kellene kérnem másokat, de inkább megcsinálom más helyett is a munkát. Mi az, amit a falu vezetőjeként el szeretne érni Kocson? Hintópróba a kocsimúzeumban Először is megőrizni, közismertté tenni, hogy ebből a faluból származik az elterjedt utazó kocsi. Van egy kúriának nevezett épületünk, annak a keleti szárnya most üres. Azt hittük, régen istálló volt ebben az épületszárnyban, a falkutató azonban a szerkezeti elemek ismeretében azt feltételezi: inkább a postakocsi állomás fogadója lehetett. Ebbe a szép boltíves épületbe szeretnénk beköltöztetni a kocsimúzeumot, melyet több csatornán is népszerűsítünk az internet közösségi oldalain éppúgy, mint kiadványokban és személyes kapcsolatok felvételével. Már készül a Nemzeti Vágtára az a prospektus, melyben a térség lovas- és kocsikultúráját mutatjuk be: Kisbért, Bábolnát és Kocsot. A múzeum vezetője fölvette a kapcsolatot az iskolákkal és a nyugdíjas egyesületekkel is, mindenhol kedvező, kíváncsi fogadtatásra talált az ajánlatunk. Mit terveznek abba az épületbe, ahol most van a kocsimúzeum? Az egészséges életmód, a mozgás öröme a falusi embereknek is fontos. Sokan járnak el a faluból különböző fitness termekbe edzeni. Szabad téren már kialakítottunk egy fitness parkot, de ez a téli mozgást nem oldja meg. A mostani kocsimúzeum helyén létre lehetne hozni egy korszerű fitnesstermet. Amit pedig már föl tudunk mutatni: több utcát is korszerűsítettünk, s minden évben megrendezzük az idegenforgalom számára is érdekes nemzetközi kocsitoló fesztivált, ennek keretében a kocsitoló versenyt. A felnőtt futamon öt fős csapatok egy több száz kilós kocsit próbálnak mielőbb célba juttatni a másfél kilométer hosszú pályán. A kocsitoláshoz a gyerekek is kedvet kaptak, ők a gézengúz kategóriában indulhatnak. Jeremias Schemel 16.századi metszete alapján rekonstruált kocsi kocsi a tavalyi versenyen A helyiek és a környékbeliek kreativitását, eredetiségét a Nagymenők versenyén láttam, ahol saját készítésű járgányaikat mutatják be alkotóik. Két éve hirdettük meg először a kocsiépítő versenyt, az első alkalommal voltak a legtöbben, Az idén a szervezők minden erőfeszítése ellenére csökkent az érdeklődés iránta, de jövőre, a 20. kocsitoló fesztiválon új lendületet szeretnénk adni ennek a kreatív, látványos versengésnek. Önhöz mennyire áll közel a motorizáció? Milyen volt az első autója? Negyvenötezerért vettem 1993-ban egy nyolc éves Trabantot Egyszer karamboloztam vele, utána nem tudták rendesen megjavítani, a kormány megmozdításához komoly erő kellett. Olyan edzettek soha nem voltak a karizmaim, mint akkoriban. Aztán egy Peugeot 2005-ös autót vettem, jól húzott az 1700 köbcentis dízelmotorja és jól is fogyasztott. Most egy Škoda Fabiával járok, ezzel is teljesen elégedett vagyok. Milyen lesz a következő autója? Elektromos. Hiszek abban, hogy lehet és kell csökkenteni az energiafogyasztást a mindennapi életünkben. A legkisebb eredményt is becsülni kell. Otthon és a hivatalban is ledlámpákra cseréltem az izzókat. Meggyőződésem, hogy aki a jövőben gondolkodik, annak az elektromos autókkal kell számolnia. Ma még nagyon sokba kerül, nem túl sokat bír az akkumulátora, de a motorizáció őrült sebességgel fejlődik. Nem kell sokat várni arra, hogy jó elektromos autók elérhető áron kerüljenek a piacra. Itt tölti a napjait, gondolom folyamatosan megtalálják gondjaikkal az emberek. A szabad idejében mivel foglalkozik szívesen, mi okoz önnek örömet? Kislevelű hárs és a kedvenc növények Kertészkedem, én tervezem, építem meg, alakítom át a saját kertünket. Ez megadja az alkotás örömét. Nagyon szeretem a bonsai növényeket, van is egy 19 éves kis levelű hársfám. Már csak a bonsaik miatt is szeretnék kiutazni Japánba, megismerkedni az ottani kultúrával, azon belül természetesen az ottani motorizációval is.    

Csökkenti a benzin és emeli a gázolaj árát a Mol

2017.09.25.
A csökkentéssel a benzin átlagára 349 forintra mérséklődik, a gázolaj átlagára pedig az emeléssel 356 forintra nő. Az üzemanyag ára legutóbb pénteken változott, a 95-ös benzin átlagára bruttó 2 forinttal 351 forintra csökkent, a gázolaj ára 353 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Autóra zuhant a KLM repülőgépének egy darabja Oszakában

2017.09.25.
Az Aviation Herald légiközlekedési szaklap hétfői beszámolója szerint a gép Oszaka-Kansai repülőteréről szállt fel, majd a város felé fordult és folytatta az emelkedést. A Boeingről idő közben leszakadt egy nagyjából egy négyzetméteres darab, ami az 1-es autópályán közlekedő egyik személyautóba csapódott. A jármű utasai nem sérültek meg. Sem a gépen lévő hajózó személyzet, sem pedig az utasok nem vettek észre semmit, a Boeing viselkedése nem változott meg, a gép 321 utassal a fedélzetén 11 órával a felszállás után biztonságosan landolt Amszterdamban. A japán közlekedési minisztérium később közölte, hogy vizsgálatot indítottak, ennek során kiderült, hogy a gép jobb oldali szárnytövének egy nagyjából 1 négyzetméteres, 4 kilós borítása vált le.
Címkék: 

Sebestyén Balázs már vezette a Lexus szupersport-kupéját

2017.09.25.
A nemrégiben a Forbes által a ’legértékesebb hazai hírességként’ jegyzett, immáron közel egy éve egy környezetbarát hibrid Lexus RX-el közlekedő Sebestyén Balázsnak nem mindennapi meglepetéssel kedveskedett márka: hazánkban elsőként próbálhatta a LC sportkupé hibrid változatát. A Lexus új csúcsragadozója az Aston Martin DB11-el szemben is megállta a helyét, elég ha tudjuk: a japán takumi mesterek által a Lexus legmodernebb gyárában összeszerelt különleges autócsodából az első évben mindössze 50 darabot terveztek eladni Japánban, ám mindössze egy hónap alatt 1800 darabot rendeltek belőle - és hasonló a helyzet Európában is. - Balázs a mindennapokban egy környezetbarát Lexus RX crossovert vezet, ám miután kipróbálta az RC-F sportkupé V8-as benzines változatát, valamennyi beszélgetésünkkor újra és újra áradozott róla. Gondoltunk hát egyet, és felajánlottuk neki, próbálja ki új csúcsmodellünk, az LC szupersportkupé hibrid változatát, amelyben elsőként mutatkozik be a világ legmodernebb hibrid hajtása, a Lexus Multi Stage Hybrid rendszere: a V6-os benzinmotorral kombinált villanymotor 4,7 másodperc alatt repíti az autót 100 km/órás sebességre, 250 km/órás végsebesség, és mindössze 6,4 literes átlagfogyasztás mellett, miközben károsanyag-kibácsátása egy kis városi autóénak felel meg. Kíváncsiak voltunk, vajon ezek után is kitart-e amellett, hogy egy sportautó azért csak egy V8-as motorral az igazi – meséli mosolyogva Kárpáti László, a Lexus magyarországi felelős vezetője. Az új LC egyébiránt elérhető V8-as benzines motorral is, amelynek teljesítménye, ha lehet, még brutálisabb: 4,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 270 km/óra, amiért persze magasabb átlagfogyasztással és károsanyagkibácsátással kell fizetnünk. Bármelyik motorváltozatról is legyen szó, az autó nem csupán az egyik legszebb vonalvezetésű, legelegánsabb, és legprémiumabb belső kidolgozású, de egyben a legmeggyőzőbb menetteljesítményt kínáló modell is a kategóriában, amely méltán vált a japán luxus márka zászlóshajójává, és gyakorlatilag születése pillanatában legendává. Mindezt Balázs reakciója is megerősíti: - Azért nem mondom, hogy nem próbálnám ki a V8-as változatot is, de bevallom elakadt a szavam. Sosem gondoltam, hogy egy hibrid autó ilyen elképesztő teljesítményre, ilyen igazi élményautózásra képes. És hát, Te jó ég, gyönyörű! Privilégiumnak érzem, hogy én próbálhattam ki elsőként Magyarországon, de azért kicsit most irigylem azt, aki elsőként tudhatja majd ezt az autót a sajátjának – fogalmaz lelkesen Balázs. „Hiába, most már egyértelmű számomra, hogy kell az embernek egy robosztus, de környezetbarát SUV a mindennapokra, és egy különleges, szívet megdobogtató sportautó a különleges alkalmakra. Na jó, nem bánom, utóbbi is lehet hibrid.” – teszi hozzá mosolyogva a népszerű rádiós.

A magyarok féltik autóikat egy hackertámadástól

2017.09.25.
A reprezentatív kutatás szerint az autóval rendelkezők 90 százaléka - nagyjából 2,2 millió magyar -, az autóval nem rendelkezőknek pedig 80 százaléka - 2,7 millió lakos - mondta azt, hogy egy ilyen támadás veszélye már ma is valós. A felmérés szerint az autóval rendelkezők 63 százaléka, azaz több mint 1,5 millió ember úgy gondolja, hogy az ő autóját nem érheti hackertámadás. Az autótulajdonosok által birtokolt járművek 77 százaléka rendelkezik olyan felszereltségi elemekkel, amelyek kockázatot jelenthetnek: ilyen például az elektronikus lopásgátló rendszer; 44 százalék rendelkezik okos funkciókkal, 31 százalékukban van fedélzeti számítógép, 21 százalékuk pedig vezetést segítő funkcióval is rendelkezik. - A lopásgátló feltörésére akkor van lehetőség, ha a hacker az autótól 10-30 méterre tartózkodik, és kívülről-belülről ismeri az ilyen jellegű rendszereket - hívta fel a figyelmet Ziv Levi, az NNG csoporthoz tartozó Arilou Cyber Security (Arilou Ltd.) ügyvezető igazgatója. Kifejtette: a navigációs rendszerek akár távolról is feltörhetők, és bár kritikus rendszerekhez ezeken keresztül nem lehet hozzáférni, az elérhető, hogy az eredeti cél helyett valami egészen más helyszínre navigálják a sofőröket. Az okos funkciók többnyire a telefon Bluetooth kapcsolatán keresztül irányíthatóak az autóban, mivel azonban a telefon internetkapcsolattal is rendelkezik, ezen keresztül gyakorlatilag bármekkora távolságról be lehet hatolni az autók rendszereibe. A közlemény szerint egyre többet lehet majd hallani az autóipari kibervédelemről. Az Amerikai Egyesült Államokban már jogszabálytervezet is készült arra vonatkozóan, hogy a közlekedési hatóságok szigorúbban szabályozhassák az autók rendszereire vonatkozó előírásokat, és ezzel is csökkentsék egy esetleges kibertámadás kockázatát. A digitális megoldások terjedésével, ezzel párhuzamosan pedig a kibertámadások kockázatának növekedésével az autógyártóknak is egyre nagyobb hangsúlyt és erőforrást kell tehát fordítaniuk a területre - mutat rá az NNG.

Masszív és megbízható tehergépkocsik a Scaniák

2017.09.25.
- Egy tapasztalt és megértő partnerre van szükségünk ahhoz, hogy eleget tehessünk ügyfeleink elvárásainak, és ez a Scania” – mondta Niklas Marklund, az észak-svédországi Skellefteå városában működő Tommy Transport fuvarozócég gépkocsivezetője és kavicsszállító teherautóinak irányítója. A Tommy Transport másfél évig vett részt a Scania új generációs építőipari teherautóinak üzemeltetői tesztelésében. Az új generációs G-fülke és az új, az építőipari alkalmazásban megszokottnál jelentősen kisebb üzemanyag-fogyasztású, 13 literes, 376 lóerős motor a két fő részegység, amelyek fejlesztésébe bevonták a fuvarozócéget. - Mi alapvetően V8-asokat használunk, és majdnem az egész flottánk nagy, erős Scania motorral hajtott tehergépkocsikból áll – mondta Marklund. „Azonban most egy sokkal kisebb és könnyebb motort tesztelünk, és azt tapasztaljuk, hogy még ez is nagyon jól teljesít nehéz kavicsrakományok szállításakor. Ez a teherautó könnyebb, nagyobb a hasznos teherbírása, valamint számottevően kisebb az üzemanyag-fogyasztása és a környezeti hatása, mint amihez hozzászoktunk ebben az üzletágban. Bebizonyosodott, hogy nincs mindig szükség nagy motorokra. Persze bizonyos fuvarfeladatokhoz a V8-as tehergépkocsik a kitűnőek” – tette hozzá. Marklund a Scania üzemeltetői tesztjárművének vezetése mellett a Tommy Transport összes kavicsszállító tehergépkocsijának irányítójaként is dolgozik. Elsődleges feladata biztosítani, hogy a járművek mindig dolgozzanak – és bevételt termeljenek – egy szűk árrésekkel jellemzett iparágban. - Nekünk a masszív és megbízható tehergépkocsik jelentik a mindent – mondta. „Ugyanakkor a járművek tökéletes és folyamatos működéséhez elengedhetetlen, hogy jó és szoros kapcsolatunk legyen a gépkocsik gyártójával, illetve annak szervizhálózatával.” Amikor megkezdem a munkámat, nagyon korán reggel, a tehergépkocsimnak be kell indulnia, és rögtön munkaképes állapotban kell lennie” – mondta Marklund. „Mindig, még akkor is, ha mínusz 30 Celsius-fok van, és méteres hó borít mindent. Majd pedig meg kell tudnom bízni a járművemben, hogy végig is tudja dolgozni a napot. Ez az egész a jármű üzemidejéről szól.” - Ha az ember az építőiparban dolgozik, akkor kulcsfontosságú a biztonság – mondta. „Mindig sok ember szaladgál a járműveink körül, akik végzik a munkájukat, miközben mi is a magunkét. Ilyen esetekben nagyon fontos a jó kilátás a fülkéből. Ebben az új generációs Scania építőipari tehergépkocsiban kiváló a kilátás az alacsonyabb műszerfalnak és a keskenyebb A-oszlopoknak köszönhetően.” A Scania üzemeltetői tesztmérnöke, Max Nensén felelős a Skellefteå környékén tesztelt új építőipari járművekért. „Azért végezzük ezeket az üzemeltetői teszteket, hogy az ügyfelek valós üzemeltetési körülményei között is kipróbáljuk az új, fejlett járműveinket, mielőtt bevezetjük ezeket a piacra” – mondta Nensén. „Akárhány házon belüli tesztet végezhetünk, soha sem érhetünk el olyan szintű teszteredményeket, mint amikor az ügyfeleink valós időben használják a gépkocsikat.”

Forma-1 - Az Aston Martin lesz a Red Bull névadó szponzora

2017.09.25.
Az együttműködés jegyében a Milton Keynes-ben található F1-es Red Bull-főhadiszállás területén egy új komplexum nyílik, melynek révén további 110 új munkahely létesül. Az Aston Martin több vezető szakembere is ebben az épületrészben fog dolgozni.  

Nagyban gondolkoznak a pécsi Von-Truck Kft-nél

2017.09.25.
2013-ban duplájára növelték a szerviz területét és létrehoztak egy új vizsgasort, egy karosszériás részleget, ahol 16 méteres alvázhúzató paddal és teljes szerszámkészlettel rendelkeznek. Alváz és fülkeegyengetést is el tudnak végezni, vontatón és pótkocsin egyaránt. Ekkor épült fel a kamionmosó is, ami a Dél–Dunántúl legkorszerűbb mosója. Esővízzel történik az öblítés, így nem lesz foltos az autó.     Teljes Volvo diagnosztikával és Volvo-adatbázishoz történő hozzáféréssel rendelkeznek, de az utóbbi időben elkezdtek nyitni más márkák felé is, így ma már teljeskörű szolgáltatást végeznek tehergépjárművekkel kapcsolatban a fuvarozáson kívül. Tervben van egy fényezőkabin beszerzése is. Jelenleg 25 munkatárs dolgozik a cégnél, amiből 17 szerelő. 2014-ben nyitottak egy újabb szervizt Győrben, ami kifejezetten DAF-márkaszervizként üzemel.   Ő.P.: Mikor csatlakoztak a QS-Truck hálózathoz? S.Cs.: Nagyon friss az élmény, hiszen ebben a hónapban lettünk tagok, még meg sem száradt a tinta a szerződésen. Régóta vásárolunk az Inter Cars-tól alkatrészeket, de most kicsit szorosabbra fonjuk a kapcsolatot.   Ő.P.: Miért döntöttetek a QS-Truck csatlakozás mellett? S.Cs.: A koncepció nagyon kerek, nem csak alkatrészes kapcsolatról szól, az Inter Cars segítséget nyújt másban is. Megfontoltak a hálózatépítés kapcsán, csak leellenőrzött szervizeket engednek be. Gyári alkatrészekben is számíthatunk az Inter Cars-ra. Volt rá alkalom, hogy csak náluk volt raktáron egy-egy gyári alkatrész, így nem kellett megváratni az ügyfelet. Fontosnak tartom, hogy valahova tartozzunk, és hiszek abban, hogy egységben van az erő.     Ő.P.: Mit vártok a jövőtől? S.Cs.: Adatbázisokban és független diagnosztikába segítséget. Akciókban szeretnénk részt venni, várjuk, hogy kamionos flottaszerződéseket kössenek, így azokban részt tudjunk venni. Volvo-s és DAF-os tapasztalatainkat megosztjuk a többi hálózattaggal és mi is segítséget várunk azoktól, akik más márkákkal rendelkeznek nagy tapasztalattal.   Ő.P.: Hogy látod ma a haszongépjárműves javítás piacát? S.Cs.: Úgy gondolom, hogy a szakmát leginkább sújtó feketegazdaság terén nem olyan rossz a helyzet, mint a személyautós szervizek esetében. Nagyobb hely és több ember szükséges a haszongépjárművek javítására, ráadásul a célszerszámok is drágábbak és nehezebben beszerezhetők, a felelősség is nagyobb, az ügyfeleknek pedig fontos megbízhatóság, ezért kevésbé tudják illegálisan végezni a javításokat. Mi sokat költünk eszközre és oktatásra, mert megtérül, ha gyorsan és szakértelemmel tudjuk megjavítani az ügyfelek járműveit. A munkatársak szaktudása is a műhelyben kamatozik, ráadásul nekik is jó visszajelzés, hogy számítunk a munkájukra, ezért befektetünk a szakmai továbbképzéseikbe.     Ő.P.: Milyen változásokra számítotok a piacon? S.Cs.: Szerintem az fog talpon maradni, aki szerszámba és emberbe fektet. Haladni kell a korral, a technológia is gyorsan fejlődik. Lehet, hogy nincs messze az önvezető haszongépjárművek korszaka. Egy független felmérés szerint a haszongépjármű szegmensben az ügyfelek jobban értékelik a gyorsaság és a rugalmasságot, mint az árat. A nemzetközi mentést is felvettük a szolgáltatásaink közé, ugyanis 6-800 km-es körzetben gyorsabb és olcsóbb javítást tudunk vállalni, mint a külföldi mentés után a helyi márkaszerviz.   Ő.P.: Milyen beruházásokat terveztek a közeljövőben? S.Cs.:  A karosszéria műhelyt már sikerült átadni, a fényezőkabin nemsokára érkezik. Tervezzük egy kamionmentő üzembe helyezését is.   Ő.P.: Milyen ügyfeleknek dolgoztok? S.Cs: A legnagyobb flotta most 38 kamiont tartalmaz, de gyakoribbak az egypár járművel rendelkező flották. A közepes járműparkok 14-15 kamionból állnak, ilyenből is akadnak ügyfeleink között. Előnynek gondolom, hogy sok kicsi ügyfélből áll a portfolió, hiszen a válság éveit is ennek köszönhetően éltük túl, mert nem vagyunk kiszolgáltatva nagy cégek megbízásainak.     Ő.P.: És végül egy nagyon egyszerű kérdés. Miért jó egy ügyfélnek, ha Von-Truck-nál javíttat? S.R.: Szakértelmet és megfelelő ár-érték arányú szolgáltatást nyújtunk. Minden műszaki problémára van megoldásunk, ha elkészül a fényezőkabin, akkor teljeskörű lesz a szolgáltatásunk.   Ő.P.: Köszönöm a beszélgetést!

Az orosz autópiac a vártnál nagyobb ütemben bővül az idén

2017.09.25.
A Kia piaci részesedése az idei első nyolc hónapban 11,9 százalékra emelkedett az orosz piacon az egy évvel korábbi 10,4 százalékról. Alekszandr Mojnov, a Kia oroszországi vezetője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy eddig nagyjából 1,52 millió eladott autóra számítottak az idén Oroszországban, most azonban már 1,57-1,6 millióra a tavalyi 1,42 millió után. Oroszországban az autóeladások tekintetében a legjobb év 2012 volt, akkor csaknem 3 millió új autó talált vevőre. Az ország elleni nemzetközi szankciók és a gazdasági visszaesés miatt az autópiaci forgalom 2012 és 2016 között csaknem ötven százalékkal esett vissza. A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által szeptember elején azt közölte, hogy az idei első nyolc hónapban értékesített új autók száma 9,6 százalékkal 980 921-re emelkedett. Oroszországban ezzel már hatodik hónapja tart az új autók eladásának a növekedése. Idén augusztusban is a Lada volt a legkeresettebb márka, 26,2 ezret adtak el belőle, 25 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az idei első nyolc hónapban összesen 192,9 ezer új Lada kelt el, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A dobogó második helyén a Kia állt, a bronzérmes pedig a Hyundai lett az idei első nyolc hónap eladásai alapján. Az eladott autómodellek alapján az első helyen a Lada Granta állt, amelyet a Kia Rio, majd a Hyundai Solaris követett. Az AEB, amelynek a Kia is a tagja, várhatóan októberben mintegy 1,57 millióra változtatja az autóeladásokra vonatkozó tervét a januárban várt 1,48 millió darabról. A Kia oroszországi vezetője szerint az orosz gazdaság élénkülésének a hatására jövőre is folytatódik az autóeladások növekedésre, 2018-ban már 1,8 millió új autó értékesítését várja a szakértő. Az autóeladások növekedéséhez az alapkamat csökkenése is hozzájárul. A jegybanki alapkamat 8,5 százalékra csökkent nemrég az év eleji 10 százalékról.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója