Egyetemi szinten töltik a villanyautókat Szegeden

2017.09.25.
- A múlt héten ünnepélyesen átadták a Szegedi Tudományegyetem első elektromos autó töltőállomását az Ady téren, a TIK épületének oldalánál - írta a delmagyar.hu. Ez az Arany János utcai parkolóház után a második nyilvános, bárki által igénybe vehető pont a városban. Szabó Gábor rektor és Gyarmati László, az SZTE TIK igazgatója hangsúlyozta, így is szeretnék kiszolgálni a konferenciavendégek igényeit. Fotók: Delmagyar.hu - Török János A töltőpontot az egyetem a Szegedi Közlekedési Társasággal közösen alakította ki, és ha szép az idő, a napelemeknek köszönhetően akár tiszta forrásból is „megtankolható" a Budapestről elektromos autóval érkező vendégelőadó kocsijának akkumulátora. A 0-24 órában működő töltőhöz nyitvatartási időben kábelt is tud kölcsönözni a biztonsági szolgálat, ha az autósé véletlenül nem lenne megfelelő.  A rektor nem ünneprontásként, de jelezte, hogy enyhén villanyautó szkeptikus, szerinte a politikusok már akkor hangosan dolgoztak az ügyön, amikor még a mérnököknek kellett volna. - Ésszel kell ezt csinálni, ha az egyik napról a másikra átállnák a villanyautókra, az környezeti katasztrófához vezetnek a hirtelen megnövekedett áramigény miatt. A korral azonban haladni kell és a jövő pedig a megújuló energiáé. A környezettudatosságnak nem csupán az egyetemi épületekben megvalósuló szelektív hulladékgyűjtés, a szolármezők, hőkutak, hőszivattyúk és a geotermikus fűtésrendszer a része, hanem a kerékpáros közlekedés ösztönzése, támogatása is. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy az SZTE Magyarország legzöldebb egyeteme.  

A Meseautótól – a Merkurig: A hazai gépjármű-kereskedelem története 1. rész

2017.09.24.
Az első lépések Magyarországon már akkor is hirdettek autókat, amikor még a Monarchia területén sem közlekedett egyetlen gépkocsi! A „tettes” Hatsek Béla, aki 1892-ben a Pesti Hírlapban jelentette meg első hirdetését. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár Mai szemmel kicsit furcsa a szöveg: „Villamos hintó és kocsi benzin-motor hajtással”. A villamos jelző ebben az esetben arra utal, hogy az autóknak villamos gyújtóberendezése volt. Hatsek Béla optikus, később az Első Magyar Műszemgyár igazgatója volt. 1893-ban amikor Budapest Székesfőváros tanácsa úgy döntött, hogy az omnibuszokat lecseréli, Hatschek is benyújtott egy pályázatot „egy oly omnibus vállalat létesítésére, melynek kocsijai nem lóerővel, hanem egy már eddig kipróbált villamos inductorú benzin motor erővel huzatnék illetve hajtatnék... A motor a kocsi elején vagy hátulsó részében van elhelyezve akként, hogy a közönség teljesen védett”. Hatsek itt is rendkívül optimisa volt, hiszen a Benz akkoriban még nem gyártott „társaskocsit”, azaz olyan járművet amely akár 6-7 személy szállítására alkalmas lett volna. Hatsek Béláról és 1895-ben (???) érkezett Benz Velojáról az elmúlt évtizedekben számos írás született. Ezek kiindulópontja azonos: a Királyi Magyar Automobil Club 1930-ban megjelent Jubiláris Aranykönyve, amely rendkívül plasztikusan írja le Hatsek autós kalandjait. Ezt az írást 1967-ben Tóth Mihály a Budapest magazin hasábjain átvette, s kibővítette. Bár állítása szerint a Pesti Hírlap 1895-1896-os lapszámaiban talált cikkeket, de mivel az Arcanum Digitális Tudománytárban hozzáférhető a napilap digitalizált állománya, tudható, hogy az idézeteket valójában ő találta ki!!! Azt, hogy Hatsek valójában mikor hozta be első gépkocsiját ma sem lehet tudni. A Benz gyár fennmaradt rendelési könyvében vásárlók nem, csak városok szerepelnek, ahova kiszállították a járműveket. Budapestre az első autót 1896. július 20-án küldték el. A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egyik munkatársa 1896. augusztus 18-án egy az osztrák Finanzamt egy kérdésére azt a választ adta, hogy automobil vámkezelésében még nincs gyakorlatuk. Mindezekkel szemben a Fővárosi Lapok 1896. novemberében említést tett arról, hogy „Budapest utczáin  már tavaly   egy  időben  igen   gyakran tűnt  fel  ilyen  automobil  kocsi. Akadt is sok bámulója, mikor  az  Andrássy-uton  végigrobogott”...   Hatsek úttörő kísérletei után 1898-ben jött létre az első olyan vállalat, amelynek profiljába az autókereskedelem is tartozott. A Wollák és Társai az Andrássy út 45 alatt rendezkedett be kerékpárok és „Benzin motor-kocsik, villanyos motor-kocsik, motor-tricyclik” árusítására. Utóbbi közlekedési eszközökkel csupán egy évig foglalkoztak. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár Még mindig az 1890-es évek végénél maradva: Fényi Béla, a hatalmas Schember-féle mérleggyár igazgatója 1896-ban nyitotta meg a Városligetben Velodrom Téli és Nyári Kerékpáriskola néven zárt csarnokát, ahol az úri közönség biciklizni tanult. A Peugeot kerékpárok mellett hamarosan feltűntek a Peugeot motoros három- és négykerekű járművei is. A Magyar Posta 1900. novemberében 19 darab Peugeot triciklit és egy quadriciklit vásárolt – ez volt az első nagyobb gépjármű közbeszerzés Magyarországon! A Velodrom épülete az 1900-as évek elején a hazai motorizáció egyik fellegvára volt: itt intézték az automobilok műszaki vizsgálatát is. Az épület helyén ma az NN Biztosító ultramodern székháza található. A Király Magyar Posta 1900-1902. évben beszerzett gépjárműveinek csoportja Peugeot quadriciklivel, különböző Cudell és Peugeot kísérleti kézbesítő gépkocsikkal és középen Peugeot levélgyűjtő motoros triciklivel. Forrás: Postamúzeum 1900. november 30-án megalakult a Magyar Automobil Club (amely 1912-ben kapta meg a Királyi cím használati jogát). Ekkor még alig tucatnyi autó közlekedett Budapest útjain, az egész országban is kevesebb mint 30. „A békebeli nagy-magyarországi autókereskedelem gyönyörűség volt! Rendkívüli szakértelem kellett, mert aki autót akart vásárolni, teljes bizalom után ment. Az autóipar a 90-es (1890-es) években gyermekcipőben járt, és az autókereskedőnek gyorsan kellett tudnia, melyik a legújabb és egyúttal a legjobb típus… Amikor gróf Károlyi Imre és gróf Zichy Béla Rezső autót vettek, hónapokon belül már elegáns és sikk volt autón száguldani – trappoló lovak sebességével” – mesélte évtizedekkel később Bárdi József, az egyik első kereskedő. Gróf Zichy Béla Rezső Mercedes típusú személygépkocsija. Fortepan/41740 A Magyar Automobil Club első nagyobb szabású megmozdulására 1901. június 16–23. között került sor a kerepesi úti lóversenypálya Tattersall nevű lóvásártérnek használt csarnokában. Itt jelentek meg a lassan éledező gépjármű-kereskedelmi szakma első hazai képviselői. Fényi Béla természesen a Peugeot összes gyártmányát megmutatta. Csáky Róbert nyugalmazott MÁV-tiszt a német Cudellt népszerűsítette. Bárdi József, a Magyar Ruggyantaárugyár egykori dolgozója autólámpákat kínált. Rajtuk kívül osztrák gyárak és kereskedők tették teljessé a képet. Így találkozhatott a hazai közönség is az első nagy sorozatban gyártott autóval, az Oldsmobile Curved Dash-sal és Ferdinand Porsche első gépjárművével, az elektromos üzemű Lohnerrel is. Forrás: epa.oszk.hu Szintén itt mutatkozott be az Automobile Union de Paris nevű vállalat is, amelynek működéséről egykori dolgozójuk, Csermely Károly önéletírásából kaphatunk képet: „1900-ban megnyílt Budapesten egy (…) autó cég, Auto Union de Paris néven. Ez a különböző francia gépkocsikat képviselte, és 1901 tavaszán gyakornokot keresett. Erre a felhívásra jelentkeztem (…), mert a gépek varázsa elkapott. Jelentkezésemet elfogadták. A tulajdonost, egyben a cég vezetőjét Fournier-nek hívták. Mellette dolgozott az akkor 21 éves Herskovits Ignác, aki előzőleg egy pár éven keresztül Párizsban tanulta a szakmát. Pár hónapra rá már vezettem a gépkocsikat. Ekkor történt, hogy az egyik munkatársammal egy kétüléses, szarvkormányos La Mouche (autó)val elindultunk Gödöllőre. Szerencsésen hiba nélkül meg is érkeztünk. Gödöllőről táviratot küldtünk a cégnek Budapestre, s a cég a táviratot a kirakatában elhelyezte. A lapok ekkor igen sokat írtak erről az útról, de a cikkek hangja többé-kevésbé gúnyos volt. (1902-ben) Fournier (…) a céget otthagyta, és közölte velünk (…), az az érzése, hogy Magyarországnak még 10 év kell, hogy az automobilizmust megszeresse”. Hamar kiderült, hogy a kevés hazai érdeklődő inkább Bécsben vásárol, mint Budapesten, és ez elkedvetlenítette, sőt anyagilag nehéz helyzetbe hozta a kísérletezőket. Négyesi Pál

Kiss Norbi nehéz vasárnapja Le Mansban

2017.09.24.
A rajtnál mindenki tisztán eljött, és ahogy az várható volt, a második helyről induló Adam Lacko simán és tisztán el tudott menni a német versenyző mellett már a Dunlop híd alatt. Norbi megint nem tudott megfelelően gyorsulni, így Jochen Hahn pedig mellette ment el. Elöl Lenz tartotta a cseh tempóját, amit egyébként maga is elismert, hogy ma meglepően jól működött az MAN-je. Ki is alakult ez a két páros az élmezőnyben, és ez a  verseny végéig nem is változott, ahogy Lenz, úgy Kiss sem tudott mit kezdeni az előtte haladóval. Érthető, hogy a szombathelyi kissé csalódott volt a verseny után: "Az időmérős köröm jó volt, de nagyon szoros a mezőny eleje. Szerintem sikerült kiautóznom délelőtt mindent a Mercedesből, de ezúttal ez csak a harmadik helyre volt elég. Kár, mert részben ezen ment el a versenyem is. A rajtnál újra visszaestünk, nem is voltam most jó pozícióban, így még jó is volt, hogy a negyedik helyen tudtam fordulni. Előzni meg nem tudtam." A francia hétvége utolsó versenyét Norbi csapattársa, André Kursim kezdhette az élről, a mai első versenyen elért 8. helyének, és a fordított rajtrácsnak köszönhetően. Ami azonban Zolderban még működött, itt már nem: ő, és sajnos Kiss Norbi is, visszaestek a rajtnál. Ennek leginkább Gerd Körber örülhetett, akinek tegnap nem jött ki a lépés, mert Antonio Albacete elkaszálta a győzelmi esélyeitől. A spanyol egyébként ma is inkább kirakósozott versenyzés helyett, ezúttal Sascha Lenz lett az áldozata, de szerencsére ez az eset is kellően távol történt Norbitól, így ebből is kimaradt. Az elején, hogy ne unatkozzon, Körber mindeközben Steffi Halm szorongatását érezhette a verseny elejétől a végéig. Mögöttük Hahn és Vrsecky küzdött a harmadik helyért, Norbi a hatodik helyen ment, és gyakorlatilag Lenz 30 másodperces büntetése miatt jöhetett fel a verseny végére az ötödik helyre. Kiss Norbinak így matematikailag is elszálltak az esélyei arra, hogy 2017-ben esetleg újra kamion-Európa bajnok legyen immáron a tankpool24 csapatával. Így látja a helyzetét most a magyar versenyző: "A rajtnál a váltás nem sikerült, üresbe váltottam. Aztán az első kanyarban középen voltam, nekem is jöttek, a jobb hátsó rugóm eltört, de ehhez képest a versenykamionom jól tartotta magát. Talán érthető, hogy így már nem tudtam érdemben felvenni a harcot az előttem haladókkal. Bevallom, többet vártam ettől a hétvégétől, de sikerült a pontokra ülnöm, ami még jól jöhet Jaramában a bajnokság szempontjából. Ott mindenképp majd Jochen Hahnra, és Steffi Halmra kell majd hogy figyeljek, hiszen a másodiktól a negyedik helyig bezárólag mi tanyázunk az egyéni összetettben. Bármi lehetséges még..." A Kamion Európa-bajokság október 7.-én és 8.-án a spanyolországi Jaramában futja a szezonzáró versenyhétvégéjét.
Címkék: 

A futógép volt a mai kerékpár őse

2017.09.24.
A tárlat egy ruszti magángyűjtő, Johann Schneeberger gyűjteményén keresztül mutatja be a bicikli fejlődésének történetét. De nemcsak a bicikli jubilál idén hanem a Kismarton-Sopron közötti testvérvárosi kapcsolat is tizenöt éves. A jeles évfordulók valamint az Európai Mobilitási Hét alkalmából, egy bicikliszerető soproni küldöttség tagjai látogatták meg a kiállítást. A program fő szervezője Papp Attila volt, a hagyományos Liszt Ferenc Kerékpártúra életre hívója  - fogalmaz az orf.at. Fotó: orf.at

Ausztriában is kevés a mozdonyvezető

2017.09.24.
A GySEV első ízben indít szakmai tanuló képzést, gyakornoki programot. A tanoncok képzése pályamunkás és biztosítóberendezés-technikus munkakörökben Vulkapordányban/Wulkaprodersdorf folyna. „A vasúttársaságunknál jelenleg generáció- és technológia-váltás van folyamatban, kezdeményezésünkkel is próbálunk megfelelni a magas követelményeknek“, mondta el Dellemann.
Címkék: 

5 tengelyen – biztos kézzel! - Családi nap

2017.09.24.
A kamionverseny döntőjével egybekötött és immár hagyománnyá váló családi napon duplán  ünneplünk: 5 évvel ezelőtt került megrendezésre az első „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny, amelynek döntős kamionsofőrjei a szintén most 5 éves zsámbéki drivingcamp Hungary tanpályán, ötödik alkalommal mérhetik össze tudásukat és rátermettségüket. Látogasson ki családjával együtt a szülinapi családi nappal egybekötött döntőre, szurkoljon a versenyzőknek, ünnepeljen velünk és kapcsolódjon ki szórakoztató programjainkkal!   A családi nap programjairól és bővebb információkról itt tájékozódhat >>>   Találkozzunk szeptember 30-án, szombaton 10:00 óra és 16:00 óra között Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai pályáján, a drivingcamp Hungaryn!
Címkék: 

Október végén érkezhet a Lexus LS sportváltozata

2017.09.24.
Régóta rebesgetett titok, hogy hamarosan érkezik az LC F, a Lexus új generációs padlólemezre épülő túrakupéjának lehengerlő teljesítményű, dinamikus hangolású sportverziója. A legújabb hírek szerint azonban a kétajtós csúcsverzió hajtáslánca a márka luxuslimuzinjába, az LS-be is bekerülhet. A japán sajtó kész tényként hajlamos kezelni, hogy az LC F (és ezek szerint az LS F is) egy új fejlesztésű 4,0 literes, V8-as turbómotort kap majd, amely akár 590 lóerős és 680 Nm nyomatékú is lehet. Ezzel az LS F méltó ellenfele volna a Mercedes-AMG S 63 (585 LE) sportmodellnek (a BMW egyáltalán nem, az Audi pedig az A8 generációváltása miatt pillanatnyilag nem tud részt venni csúcsmotorizált luxusmodellek küzdelmében.) A Lexus korábban bejelentette, hogy az október 27-én nyitó Tokiói Autószalonra valami nagy meglepetéssel készül. Azt már márciusban írásba adták, hogy ez nem az LC F lesz – de hogy a lehulló lepel alól az LS F bukkan elő, vagy valami egészen más modellel (ha egyáltalán modellel) készül a márka, egyelőre még nem tudni. Az LS F bemutatása azért is lenne mérföldkő a Lexus történetében, mert az LS luxusszedán eddigi pályafutása és négy korábbi generációja során egyszer sem készült radikálisan sportos hangolású változat a modellből. Bár több típus is megrendelhető volt feljavított fékrendszerrel, áthangolt felfüggesztéssel, gyorsabban kapcsoló sebességváltóval, érdemi teljesítménynövelést egyik korábbi modellhez sem kínált a gyár. Fotó: jzinternational (Instagram) és Lexus  
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai az őszi utakon

2017.09.24.
  Vigyázzunk egymásra! (kép: pocketautorent.hu) Tóbiás és Balambér éppen az iskolába készülődött, amikor észrevették, hogy nagyon esik az eső. - Jaj, Tóbiás, már megint esik az eső, és hideg van. – Sajnálkozott Balambér. - Mindjárt itt az ősz drága testvérem, ilyenkor sajnos ilyen az időjárás. – mondta Tóbiás - Anya! Hol van a meleg cipőm? – kérdezte Balambér. - Itt van kis drágám. Tóbiás, te is vedd fel a melegebbik cipőd! – utasította Tóbiást az édesanya. Tóbiás és Balambér mielőtt még elindult volna az iskolába édesanyjuktól egy-két tanácsot kapott, hogy mire figyeljenek ilyen időben. Ez az időszak is eljött (kép: hirado.hu) Az a legjobb, ha olyan cipőt veszünk fel, amely minél nagyobb felületen érintkezik a földdel és lehetőleg gumitalpú. Hölgyeknek ebben az időszakban egyáltalán nem javasolt a magas sarkú viselése, de ha a helyzet mégis úgy kívánja, vigyenek magukkal váltó cipőt. A szülők ne engedjék el gyermekük kezét, vagy a babakocsit egy pillanatra sem, a közlekedési eszközökön pedig mindenki legyen figyelmes a le- és felszálláskor. Sokan szeretnek télen is kerékpárral közlekedni, ebben az időszakban azonban kerüljék ezt a közkedvelt járművet. A gyalogosok pedig legyenek tekintettel az autósokra is, hiszen a csúszós úton a gépjárműnek is nagyobb távolság és hosszabb idő kell a megálláshoz. Ilyen időben inkább ne biciklizzünk! (kép: siteadvisor.com) Mire kell figyelni apának autóvezetés közben? – Mérsékeljük a sebességet! Haladjunk lassabban, egyenletes tempóban és ne fékezzünk hirtelen. Ha nem rendelkezünk kellő vezetési rutinnal, különösen legyünk óvatosak. – Kerüljük a hirtelen fékezést! Csak kis gázt adjunk, ha lehetséges óvakodjunk a fékezéstől – jeges úton könnyen megcsúszhat, irányíthatatlanná válhat az autó. – Tartsunk nagyobb követési távolságot! Ha szeretnénk elkerülni a fékezést, csak úgy tudunk lassítani, hogy levesszük a lábunkat a gázpedálról, emiatt viszont a féktávolság sokkal hosszabb lesz. Minél nagyobb a követési távolság, annál biztonságosabb. – Hagyjunk "extra" időt! Mivel sokkal lassabban kell vezetnünk, induljunk el korábban, ha adott időpontra megyünk, és nem szeretnénk késni. Óvakodjunk a hirtelen gyorsulásoktól – csak még veszélyesebbé teheti az amúgy is veszélyes helyzetet. – Kerüljük a hirtelen irányváltást! Kanyarokban könnyedén megcsúszhat az autó, ezért csak lassan közelítsük meg őket. Főként az éles kanyarokban kell nagyon vigyázni.   Inkább lassan, de biztosan közlekedjünk! (kép: dailymail.co.uk) Reméljük, találtatok hasznos információkat a cikkünkben, és ti is nagyon vigyáztok a csúszós utakon, és figyeltek egymás biztonságára. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Katamaránt mentettek a balatonfüredi vízirendőrök

2017.09.24.
A mentés idején I. fokú viharjelzés volt érvényben. Fotó: police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója