Telitalálat a modell - frissített Mercedes GLA

2017.09.21.
Az autó jól fogyott, érthetően óvatosan is nyúlt hozzá a márka: tetszetős új hűtőrács-minták tűnnek fel és változtattak az első lökhárító kialakításán is. Megújult a kerékkínálat és a színpaletta – tesztautónk új bézs árnyalata és felnigarnitúrája mutatja, ez jó irány. Hátul szinte csak a lámpaburát módosították – az autó formatényezője viszont 0,29-ről 0,28-ra csökkent. Egyáltalán nem dobozszerű a modell frissített SUV, ha van ilyen minősítés, akkor a GLA „pozitívan zömök" és összhatásában is tetszetős. A világításnál a bixenon opciót LED-esre cserélték, utóbbi a tompított és a távolsági funkciót is tudja, a hátsó lámpák pedig helyzethez igazodó, változó fényerővel működnek. Az autó most is nagyobbnak látszik, mint amekkora, lányaim a hátsó ülésre szállva gyorsan beszóltak, hogy tágasabb helyre számítottak. Az előző modellnél ez még nem volt probléma, nem az autó ment össze, ők nőttek. Meg kellett védenem a modellt, hogy ez mégiscsak a legkisebb Mercedes SUV, 185 centiméter fölött már az első GLA sem volt javallott. A beltér is frissült az elődhöz képest, strapabíróbbnak tűnik és jól illik az autó karakteréhez, bár itt-ott keményebb műanyagokat is látni. A kormányoszlopon találjuk az automata váltó előválasztó karját, a középkonzolban így egy hasznos tárolót nyerünk. Nagyobb, 8 colos a kijelző és a multimédiás rendszer már képes a mai modern okostelefonos tükrözési formák kihasználására. Okosnak okos, de magyarul még nem beszél – e tekintetben nőni kell még a legkisebb Mercedes SUV-nak. A GLA kezes, jól vezethető az első futóműve McPherson rendszerű, a hátsó kerekeket oldalanként három kereszt- és egy hosszlengőkar vezeti. Forszírozott kanyartempónál is jól viselkedik, a menetstabilizáló elektronika magabiztosan tartja az íven az autót, miközben a visszajelzés egyértelmű. A GLA jól mozog enyhe terepen, és még inkább otthon van a tesztautónk 3 centis futóműemeléssel járó Off-road csomagjával. Terepre nem vittük az autót, a szaksajtó igen, ám a kollégák rögtön meg is jegyezték, hogy ez az extra normál, aszfaltos használatban egy kicsit a komfort rovására megy, különösen a 9 colos defektmentes abroncsokkal. Nekem talán azért nem tűnt fel, mert nem a nagy Mercedesek szuper futóműkomfortját vártam a kis SUV-tól. Számos asszisztens-rendszer támogatja és tehermentesíti a GLA vezetőjét. Már az első modellben is széria volt például az éberség figyelő és a radaros baleset-megelőző rendszer, adaptív fékasszisztenssel, amely már 7 km/órától megóv a karamboltól. Vannak a GLA-ban egyebek is, például a sávtartó csomag, holttérfigyelő, vagy az adaptív távfény-asszisztens, extra felszerelésként. Az automatikus beállást hossz- és keresztirányú parkolóhelyre az aktív parkló asszisztens biztosítja opcionálisan. A szegmensben ma még versenytárs nélküli a 360 fokos kamera, amelynek köszönhetően az autó teljes környezete nyomon követhető a műszerfalba épített 8 hüvelykes kijelzőn. Új a Handsfree Access rendszer is, amivel egy lábmozdulattal nyitható a csomagtér-ajtó, bár ezt a funkció már sok márka modelljében elérhető. A 109 és 381 lóerő közötti, különösen széles teljesítménysávban kínált motorok választéka bővült, a 184 lóerős benzines GLA 220 csak összkerékhajtással kérhető és beékelődik 156 és a 211 lóerős közé. Az általunk próbált autóban a 220-as gázolajos hajtáslánc szolgált 7 sebességes automata váltóval és négykerék-hajtással. A már nem mai kétturbós motor 2143 köbcentis, teljesítménye 170-ről 177 lóerőre erősödött – csúcsnyomatéka 350 Nm és már 1400-as fordulattól a vezető rendelkezésére áll. A gyári fogyasztás adatai keveset ígérőek és a gyakorlatban sem vall szégyent a GLA. Amikor vittem vissza Budapestre az autót, Szeged után 110-re állítottam a tempomatot. Ami persze néha felment 120-ra, sőt 130-ra is, hogy ne akadályozzam a dinamikus forgalmat, de nyugalmi állapotban 110 volt a sebesség. Egy kávészünet és 136 kilométer megtétele után kerek öt litert mutatott a fogyasztásmérő – 95 km/óra átlagsebesség mellett. Sőt rövid ideig láttam a 4,9-es számot is, de ezt hamar, még az amatőr megörökítés előtt elsodorta a felgyorsult tempó. Ekkora autótól ez a valós fogyasztás barátságosnak minősíthető. Országúton szerintem akár 4,5 liter alá is leszorítható az étvágy és vegyes üzemmódban, különös odafigyelés nélkül is elegendő lehet 6 liter gázolaj 100 kilométerre. A tesztautónak 16,5 milliós listaára és bár lehetne tovább extrázni akár a 18 millióig is, ebben már valóban nagyon sok minden benne van. Nekem egyedül a távolságkövető tempomat hiányzott. A tesztmodell alapára egyébként 11,85 millió forint, ami még mindig nem kevés az erős dízelmotorért, a dupla kuplungos automataváltóért és összkerékhajtásért – plusz persze a számos kényelmi és biztonsági extráért. A belépőmodell a korrekt alap benzinmotorral, fronthajtással, dicsérhető széria futóművel és kézi váltóval szerelt autó 8,46 millió forintért viszont vitathatatlanul versenyképes ár-értékarányú.
Címkék: 

Izgalmas véghajrá előtt az Audi a DTM sorozatban

2017.09.21.
112 pont vár még kiosztásra. Így a 18 DTM pilóta közül mindössze ketten szálltak ki a bajnoki címért folyó versengésből. Reális esélye tíz versenyzőnek van még a cím elhódítására és arra, hogy vasárnap éllovasként távozzon a spielbergi pályáról. Ebből a tíz pilótából négyen – Matthias Ekström (Svédország/136 pont), René Rast (Németország/124 pont), Jamie Green (Nagy-Britannia/113 pont) és Mike Rockenfeller (Németország/110 pont) - egy Audi RS 5 DTM volánja mögött versenyeznek. A bajnoki cím sorsa elméletileg már eldőlhet a Red Bull Ring pályáján vasárnap. Azonban a szezon eddigi, igen változatos eredményeit látva valószínűbb, hogy a döntés október közepére, a hockenheimi záróhétvégére marad majd és Ausztriában inkább csak szűkül a bajnokesélyes pilóták köre. A Stájerország festői hegyei között található pálya a versenyzők többségének kedvencei közé tartozik. A 2011-es első DTM verseny óta az Audi és a BMW egyaránt négy-négy futamgyőzelmet zsebelt be a Red Bull Ringen. A Mercedes-Benz pilótáinak ezidáig még nem sikerült győzelemmel zárni ezt a versenyt. Az Audi versenyzői közül Mattias Ekström rendelkezik a legjobb mutatókkal a spielbergi pályát illetően. 2015-ben a svéd pilóta egy esős versenyen aratott magabiztos győzelmet, legutolsó DTM-es pole pozícióját is itt, Spielbergben szerezte illetve a versenyen elért DTM körrekordot is ő tartja. „Imádom Spielberget!” – mondja Ekström, aki az osztrák Ellmauban él, majd lelkesen folytatja: „A fekvése tökéletesen egyedi és az egészet áthatja az igényes minőség érzete. A Red Bull Ringen versenyezni mindig fantasztikus élmény. A pálya ritmusa és a szintkülönbség igazán élvezetessé teszi a vezetést, az extrém féktávolságok pedig izgalmas előzéseket tesznek lehetővé.” René Rast, aki jelenleg harmadik helyen áll a bajnokságban és ugyanígy Ausztriában, Bregenz városában él, szintén kellemes élményeket őriz a spielbergi pályáról: „2014-ben - mindenki meglepetésére- egy Audi R8 LMS versenyautóval nyertem itt futamot az ADAC GT Masters sorozatban. Akkoriban egyértelműen nehezebb autóval versenyeztünk, mint a riválisaink. A szintkülönbségek miatt itt Spielbergen sokkal nagyobb jelentősége van a súlynak.” A teljesítményalapú súlyok eltörlésével azonban ez a gond már a múlté. „Most ismét a sportteljesítmény és a verseny kerül a középpontba.” – nyilatkozta elégedetten Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője. „A DTM sorozatában a Red Bull Ring pályáján haladhatnak legnagyobb százalékban teljes gázzal a pilóták. Minimális egyenetlenségek vannak csupán a pálya felületén és a MotoGP verseny kapcsán készült módosításoknak köszönhetően a rázókövek is laposabbak lettek. Kétségkívül igen izgalmas verseny elé nézünk.” Az ARD csatorna 14.30 perctől élőben közvetíti az első versenyt szombaton, vasárnap pedig 15 órától látható a második spielbergi futam. Jegyek a www.audi.com/dtm oldalon érhetők el.  #DTMSpielberg: Tudtad, hogy…  … az Audi a 2017-es szezonban eddig öt DTM futamot nyert, háromszor indulhatott a pole pozícióból és a 14 futamból 11 alkalommal ő érte el a leggyorsabb versenykört? … a Red Bull Ringen elérhető 250 km/órás maximális sebességet nem a rajt-cél egyenesben, hanem a hátsó hosszú egyenes végén érik el a pilóták? … a pálya tengerszint fölött 677 méterrel fekszik és a pályán belüli szintkülönbség eléri a 65 métert? … a DTM újonc Loïc Duval csupán szimulátorról ismeri a pályát és még sohasem versenyzett Ausztriában?          
Címkék: 

Új Guinness rekord a SEAT 600-assal

2017.09.21.
Végül 787 - becenevén "labdácskának hívott - kis SEAT sorakozott fel a Montmeló-i F1-es pályán, így új Guinness rekord született. A felhívásra két hónap alatt 774 SEAT tulajdonos jelentkezett, és több mint 4.000 néző vett részt. A spanyol autózás megteremtésében kulcs-szerepet betöltő 600-as születésnapján felvonultatott 600-asok között számos több évtizedes korú jármű is volt, és valamennyi SEAT működőképes, tulajdonosaik által nagy becsben tartott jármű még napjainkban is. A SEAT elnöke - aki a Guinness rekord elismerő oklevelét is átvette - köszöntőjében kiemelte, hogy " a SEAT 600-as a spanyol történelem részévé vált, és lényegében ez adta a lendületet az ország motorizáltságához és fejlődéséhez. Tulajdonképpen a SEAT ezzel az autóval lett a spanyol ipar meghatározó vállalata, és ezt a szerepét a mai napig megőrizte."  
Címkék: 

Félmilliárdos útfejlesztés Tatabányán

2017.09.21.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a beruházás nyomán összesen öt kilométernyi kerékpárút épül meg. Az új szakaszok összekötik a Tatabánya és Tata térségében az elmúlt három évben megépült kerékpárutakat, amelyek teljes hossza 25 kilométer. A fejlesztés során még az idén két főútvonal között egy új, háromszáz méter hosszú utcát nyitnak. Ez további utcanyitásokat, valamint családi házak építését teszi lehetővé. Jövőre a megnyitott új utca közelében körforgalommá építenek át egy bonyolult vonalvezetésű, balesetveszélyes kereszteződést. A körforgalom középpontjába kerül a bánhidai városrész második világháborús emlékműve - ismertette a polgármester.
Címkék: 

Képzési központot épít a Mercedes-Benz gyár Kecskeméten

2017.09.21.
A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők fogják a gyakorlatukat végezni, illetve az esetleges projektmunkáikon tudnak dolgozni. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. „A jövő generációjának kompetenciafejlesztése, gyakorlati képzése kulcskérdés a magyar munkaerőpiacon. Gyárunk bővítése, illetve a második kecskeméti gyár megépítése szükségszerűvé teszi Mercedes-Benz Academy Kecskemét megnyitását, amely elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret, s a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja a következő tanévtől” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A magyar kormány nagyra értékeli, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyez a magyarországi képzésének fejlesztésére” - hangsúlyozta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: „A jó szakképzés azokat a készségeket erősíti meg a diákokban, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a folyamatosan változó technológiai környezetben is megállják a helyüket.” A Mercedes-Benz kecskeméti gyára úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer meghonosításában. A 2011 óta sikeresen működő program hosszú távon kínál kiváló, versenyképes ismereteket a szakiskolától egészen a főiskoláig, és ezáltal biztos karrierlehetőséget. A modell sikerét többek között az is mutatja, hogy a duális szakképzésre és duális főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van. A duális szakok közép és felsőoktatási szinten is folyamatosan bővülnek. 2011-ben még csak három szakkal, az idei tanévtől már hat szakkal indult el a szakképzés. Az országban elsőként induló főiskolai duális képzés pedig három szakra bővült. Az idei tanévben összesen 175 tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben, míg a főiskolai szinten 40 hallgató. „Magyarországon a Mercedes-Benz számára a siker kulcsa az, hogy minőségi szakképzésben résztvevő és magasan kvalifikált munkatársakkal dolgozhatunk. Ezért nagy örömömre szolgál a mai alapkőletétel, ami egy, a jövőbe való befektetés részünkről” – tette hozzá Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Compact Cars HR vezetője.

Ismét az Audi A8 állít mércét a szegmensben

2017.09.21.
Vegyük kezdetben csak a gyártóközpontot. Neckarsulmban az A8-as karosszériáját egy 41 méter magas, háromszintes, ultra-modern létesítményben készítik. Magához az egységhez kétszer annyi acélt használtak fel, mint a párizsi Eiffel-toronyhoz. Több száz gép, szakképzett gárda és 14 illesztési folyamat felel a luxuscirkálók között etalonnak számító kocsitestért. Alapelvek - a megfelelő anyag a megfelelő helyen a megfelelő mennyiségben Az Audi 1994 óta különös figyelmet fordít legnagyobb modelljének vázszerkezetére. Az évtizedes tapasztalat és a folyamatos kutatómunka eredményeként a legújabb A8 alacsonyabb tömeggel (-28%) és jobb merevséggel büszkélkedhet (+24%). Az üzemanyag-fogyasztás, az agilitás, a zajszint, a biztonság és a hatékony gyártás állította követelményeket sikeresen teljesíti a luxusautó, elődje kiváló eredményeit is túlszárnyalja. A német prémiummárkánál a 90-es évek óta alapelv, hogy elfelejtendő az egy anyagból épített karosszéria. Nagyjából 40%-kal magasabb tömeggel gördülne ki a gyárból egy A8-as, ha csak az acélhoz a ragaszkodnának a tervezők. Igazi különlegesség azonban, ha az acél, alumínium és magnézium mellett karbon szálerősítésű polimer elem is feltűnik, amely a teljes torziós merevség 33%-áért felel… Újdonság az Audi háza táján Az említett hátsó panel képezi a legnagyobb egységét az A8 utascellájának. A hossz-,oldal-,illetve nyíró irányú igénybevételek hatékony kezelésére 6-19 réteg épül egymásra. Az egyedülálló szálrétegek 50 mm széles szalagokból állnak. Érdekességük, hogy megkövetelt rostszög nélkül és minimális szálvágással illeszthetők egymásra. Az innovatív, direkt építő folyamat lehetővé teszi a hagyományos, teljes szálas lemezek gyártásához tartozó előkészítő lépés elhagyását. Szintén új fejlesztésű folyamat a rétegelt panel nedvesítése epoxigyantával, majd a pár perces utókezelés. Az Audi A8 karosszériáját 58%-ban alkotja alumínium. A széleskörű hőkezelésnek köszönhetően jelentősen javult az öntött, extrudált vagy lemez alkotóelemek szakítószilárdsága, nevezetesen még 320 Mpa-os értékkel is találkozhatunk ezen a téren. A biztonsági szempontból kritikus részeken, különösen a küszöböknél, az A- és B oszlopok csatlakozó részeinél nagy szilárdságú acél teljesít szolgálatot. Az első energiaelnyelő zóna három nagyobb bugyra fontos eleme a passzív biztonságnak. Hab a tortán, hogy oldalról történő ütközés esetén 8 centivel emelkedik meg a karosszéria, hogy a küszöb - mint az ajtóknál erősebb elem - találkozzon az „idegen behatolóval”. 14 különböző illesztési folyamat A gondos anyagválasztás mellett a gyárthatóság szintén fontos szempont volt az A8 több összetevős karosszériájának esetében. A görgős peremezés és a szegecselés mellett a világon egyedülálló technológiával, a távoli lézeres alumíniumhegesztéssel is találkozhatunk. A görgős peremezés révén könnyedebbé vált a be- és kiszállás. Az ajtókivágások 36 milliméterrel csökkentek, amely kulcsfontosságú szempont különösen az A-oszlopnál, hiszen a vezető megfelelő kilátása a biztonságos vezetés záloga. A szegecselés az oldalfal-keret pozicionálását segíti elő. A peremezéssel egybekötött folyamat szerkezeti kötéssel zárul. Nem kis feladatot oldottak meg ezzel a mérnökök, hiszen csak így valósulhatott meg az új Audi A8 különleges anyagkoncepciója, az alumínium oldalfal-keret és a melegen alakított, nagy szilárdságú lemezek karimáinak összekapcsolása a B-oszlop, a tetővonal és a küszöbök esetében. Alumíniumhegesztés világelső módra A prémiumgyártók világában egyedüliként az Audi büszkélkedhet távoli lézeres alumíniumhegesztéssel. A sugár pontos pozicionálása a hegesztési élhez képest jelentősen csökkenti a hő okozta károsodást, mivel a hőbevitel pontosan szabályozható. Egyértelműen meghatározható a csatlakozó elemek közötti távolság, így az ellenőrző stratégiák leegyszerűsödhettek. Vagyis a lézersugár pontos szabályozhatósága, alacsony energiaszintje révén körülbelül 25%-kal csökkenthető a szén-dioxid kibocsátás. A sorozatgyártásban igen költséges ismétlődő minőségellenőrző folyamatok kiváltása révén 95%-kal javultak a költségmutatók a hagyományos lézerhegesztéséhez képest. Az új Audi A8 hátsó fertályán továbbfejlesztett MIG (fém inert gáz) alumíniumhegesztéssel találkozhatunk. A hideg fémátvitelen alapuló (CMT) eljárás módosított gázfúvóka-geometriájának köszönhetően akár 50 mm/s-os sebesség és finom varratkép érhető el. A szabályozott, csökkentett hőbevitel miatt kisebb az esély az elemek torzulására. Annak érdekében, hogy a hegesztőhuzal a kívánt pontossággal a komponens élén helyezkedjen el, az eljárást automatikus varrásérzékelő és varráskövető rendszerrel kombinálják. Az ellenállás ponthegesztés (RSW) egy sokoldalú csatlakoztatási technológia, amely esetében magának az üzemnek és az ellenőrző berendezéseknek is magas szinten kell állnia, hogy mindig reprodukálható eredmények születhessenek. A hegesztőfogók nagyobb elektródaerőkkel támogatva csökkentik a nemkívánatos adhéziót a rézelektróda és az alumínium elemek között. A tető és az oldalfalak láthatatlan illesztéséért az Audi büszkesége, a lézerhegesztés felel. Az Audi ismét megmutatta, hogy képes élenjáró megoldásokat felvonultatni egy biztonságosabb és hatékonyabb luxuslimuzinért. Így nemcsak erőforrásai vagy vezetéstámogató rendszerei mutatnak túl a kategória szereplőin, hanem különleges, több anyagból elkészített karosszériája is.

Tizenöt éve Magyarországon a Toyota gyári finanszírozója

2017.09.21.
A világszerte több mint 30 éve működő Toyota Financial Services (TFS) a világ legnagyobb gépjármű finanszírozó csoportja, 37 országban van jelen, több mint 25 millió ügyféllel rendelkezik és a legutóbbi lezárt pénzügyi évben a kezelt vagyona meghaladta a 180 milliárd dollárt. A 100%-ban Toyota tulajdonú magyar leányvállalat 2002-es alapításával a tulajdonosok elsődleges célja a Toyota és Lexus gépjárművek értékesítésének a márkától megszokott magas színvonalú és minőségű pénzügyi szolgáltatásokkal való támogatása és a vásárlók igényeinek teljes körű kiszolgálása volt. Az eltelt 15 év alatt a Toyota Pénzügyi Zrt. több mint 35 ezer szerződést kötött és pénzügyi termékeinek köszönhetően még elérhetőbbé váltak a megbízhatóságáról, forradalmi technológiáiról és műszaki megoldásairól ismert Toyota és prémium márkája, a Lexus modelljei. A Toyota Pénzügyi Zrt. azon kevés márkafinanszírozó közé tartozik a magyar piacon, aki csak az erre a célra létrehozott cégben, saját neve alatt köt szerződést ügyfeleivel.  Kühne Zsolt, a Toyota Pénzügyi Zrt. ügyvezető igazgatója Elmondható, hogy miként a Toyota és Lexus márkák szárnyalnak a magyarországi új autós eladások tekintetében, úgy a gyári finanszírozó intézetük – a Toyota Pénzügyi Zrt. – is hasonló kimagasló eredményeket tud felmutatni a lízingpiacon a 2017-es évben. Az év első hét hónapját tekintve a 13,2%-kal bővülő piacon a Toyota 5.405 új autó eladásával, értékesítéseit 57%-kal növelve 7,3%-os piaci részesedést ért el (ami meggyőző, 2 százalékpontos részesedés növekedést jelent). Eközben a Lexus 362 új autó eladásával, 126,3%-kos növekedéssel 0,5%-kos részesedést könyvelhet el a teljes, és 5%-os részesedést a 18,3%-kal bővülő prémium piacon (2,4 százalékpontos részesedésnövekedés). Mindez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy január és július között a Toyota négyszer olyan gyorsan növekedett hazánkban, mint a teljes, míg a Lexus hétszer jobban teljesített Magyarországon, mint a prémium piac. Amennyiben a finanszírozási trendeket nézzük, akkor az idei évben a magyar lízingpiac új kihelyezések tekintetében ötéves rekordot ért el, aminek az egyik fő hajtómotorja a gépjárműfinanszírozás volt, ahol a személy- és kishaszongépjárművek esetében a bővülés 20%-os volt. Ugyanakkor, ahogy értékesítésben, úgy finanszírozás tekintetében is a piaci bővülést messze meghaladó mértékben, 74%-kal tudta növelni kihelyezéseit a Toyota Pénzügyi Zrt. az előző év azonos időszakához képest. „A kimagasló növekedés többek között az importőrrel és a márkakereskedőkkel való szoros kapcsolat és az ügyfeleink legmagasabb szintű kiszolgálásába fektetett közös energia és erőforrások gyümölcse. Jó példa erre a Toyota Értékőr Program, ami hazánkban egyedülálló módon egyszerre kínál egyedi kedvezményeket, rugalmasságot és biztosítja a legnépszerűbb Toyoták értékállóságát. Szerződéseink közel 65%-át a Toyota Értékőr Programos ügyletek teszik ki, ami annak is köszönhető, hogy a Toyota egyedi ajánlatában az ügyfelek az autót érintő minden területen az elérhető legjobb ajánlatot kapják, legyen szó a vételárról, a finanszírozási kamatokról vagy fenntartási költségeket tovább csökkentő, díjmentes 3+2 év Extracare garanciáról.” – fogalmaz Kühne Zsolt, a Toyota Pénzügyi Zrt. ügyvezető igazgatója. A Toyota Pénzügyi Zrt. a továbbiakban is az ügyfélközpontú, rugalmas kiszolgálást tekinti elsődleges céljának, valamint, hogy ügyfelei egy legendásan megbízható autó mellett a pénzügyek terén is a megszokott Toyota minőséggel találkozzanak.  
Címkék: 

BMW motorkerékpárokat kaptak a veszprémi rendőrök

2017.09.21.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság motoros flottája két új motorkerékpárral bővült a közelmúltban, a BMW 1200 RT típusú járműveket a megyei közlekedésrendészeti osztály járőrei használják. Utoljára 2013-ban volt motorkerékpár-csere, az átvett járművekkel azonos márkájú motorok már eddig is voltak a megyei járőrök használatában jó tapasztalatokkal. A két új jármű érkezésével lehetővé vált, hogy a Veszprémi Rendőrkapitányság 16 év után újra saját járművel láthasson el motorkerékpáros szolgálatot. A megye illetékességi területén így összesen 12 különböző BMW, Yamaha és Harley-Davidson motorkerékpárral járőröznek a rendőrök. Megjelenésük kora tavasztól késő őszig várható forgalomirányításnál, baleseti helyszínek, rendezvények, felvonulások biztosításánál, valamint jelenlétük nélkülözhetetlen a motorkerékpáros szabályszegések visszaszorításánál is. Fotó: police.hu A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának és a Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei első közös motorkerékpáros szolgálatuk során egy közlekedési baleset helyszínénél intézkedtek 2017. szeptemberében. A 8-as számú főúton, Veszprém határában közlekedett egy férfi Mercedes típusú személygépkocsival, mikor haladása során nekiütközött az előtte forgalmi okból álló Suzuki típusú gépjármű bal hátsó részének. A baleset során személyi sérülés nem történt. A Mercedes típusú gépkocsi vezetőjével szemben kábítószer fogyasztás gyanúja merült fel, ezért őt a rendőrök további mintavétel céljából előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra. Ellene bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt eljárás indult.

Plug-in hibrid modellekkel erősíthet a Lexus

2017.09.21.
A legelső hibrid üzemű Lexus, az RX 400h 2005-ös premierje óta eltelt több mint egy évtizedben a márka a prémium autóipar első számú hibrid szakértőjévé nőtte ki magát. Hibrid modelljeinek globális eladása 2016 végével meghaladta a 1,1 millió darabot, a Lexus eladásaiból egyes piacokon 98 százalékot elérő arányban részesednek a benzin-elektromos üzemű modellek. Ezzel azonban még korántsem ért a lehetőségek végére a vállalat, derül ki egy interjúból, amelyet a brit FleetWorld című cégautós szakfolyóiratnak adott Ewan Shepherd, a Lexus nagy-britanniai forgalmazójának ügyvezető igazgatója. A márkát érintő, szokásos változások – új típusok, modellfrissítések, modernizált biztonsági rendszerek – mellett Shepherd a Lexus közép- és hosszú távú terveiről is beszélt az újságnak. „Idővel megjelennek a kínálatunkban a konnektorról tölthető (plug-in) hibrid modellek; véleményem szerint az egész iparág ebbe az irányba fog tartani. Hibrid modelljeinknek köszönhetően most is lefedjük a piac jelentős részét, ám a jövőben lesznek plug-in hibrid változatok is, bár egyelőre korai volna arról beszélni, hogy mely típusokban jelenhet meg a technológia.” „Hosszú távon ugyanakkor egyértelműen a tisztán elektromos, illetve üzemanyagcellás járműveké a jövő. Nem véletlenül szentelt anyavállalatunk, a Toyota egy-egy külön részleget ezeknek a technológiáknak: ez a két irány is részesül abból az évi mintegy nyolcmilliárd dollárból, amit kutatási és fejlesztési célra fordítunk” – hangsúlyozta Shepherd. „Hogy mikorra várható a hidrogén üzemű Lexus bevezetése? Erről még nem született konkrét döntés, de az bizonyosra vehető, hogy az LS utódmodellje kapja meg elsőként az üzemanyagcellás technológiát. Már két éve bemutattuk azt az LF‐FC tanulmányautót, amellyel ezt a lehetőséget demonstráltuk. Nem sürget bennünket az idő, de úgy gondolom, maximum két-három éven belül reálisan számolhatunk a szériamodell megjelenésével” – tette hozzá a szakember.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója