Berlin városa a Lufthansát támogatja az Air Berlinért folyó versenyben

2017.08.29.
- A Ryanair munkavállaló ellenes vállalat. Üzleti modellje korai kapitalista - mondta Michael Müller a Tagesspiegel című lapnak. A szociáldemokrata városvezető egyértelműen amellett szállt síkra, hogy a Lufthansa vegye át az Air Berlint. Brigitte Zypries gazdasági miniszter korábban közölte, hogy az Air Berlin jelenleg a Lufthansával, a Ryanairrel és az Easyjet brit diszkont légitársasággal tárgyal a lehetséges megoldásról. Hangsúlyozta, hogy a német kormány nem vesz részt a megbeszéléseken. Az Air Berlin augusztus 15-én jelentett csődöt, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem támogatja tovább anyagilag a légitársaságot. A szövetségi kormány 150 millió eurós áthidaló kölcsönt bocsátott az Air Berlin rendelkezésére, hogy ne kelljen leállítani a működését. Brigitte Zypries szövetségi gazdasági miniszter azonban kizárta, hogy az állam átvállalná a cég adósságait. A Ryanair korábban közölte: a mesterségesen létrehozott csődeljárás nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy a Lufthansa adósságmentesen átvehesse az Air Berlint. Egyértelmű, hogy ez összeesküvés a német kormány és a két légitársaság között - írta közleményében a legnagyobb európai diszkont légitársaság.  

Autó csapódott a villamosmegállóba a VII. kerületben

2017.08.29.
 A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. augusztus 29-én 12 óra 50 perc körül, eddig tisztázatlan körülmények között Budapesten a VII. kerületben, az Erzsébet körút és a Wesselényi utca kereszteződésében lévő 4-6-os villamos megállójába hajtott egy autó. A balesetben két ember megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A rendőrség a helyszíni szemlét megkezdte és vizsgálja a baleset körülményeit. Kérjük az arra közlekedőket, hogy óvatosan vezessenek azon az útszakaszon.

Az ICDP tanácsai a XXI. században való helytálláshoz

2017.08.29.
A világ jelentős része gyorsabban fejlődik, mint az autóipari ellátási láncok és kereskedelem. Ezzel a legtöbben nap, mint nap találkozunk és pontosan emiatt nő a nyomás a szektor szereplőin. Az új és innovatív megoldások az autóiparban bár rohamosan terjednek, az ügyfelek igényei nyomást jelentenek mind a gyárak, mind pedig a kereskedők számára. Mit lát az ICDP kristálygömbje?                                                                           CSO Online Az ingatlanárak már-már ésszerűtlen emelkedése záros időn belül kárt okozhat a kereskedéseknek és hálózatoknak. Túl magas ingatlanárak mellett mennyi idő lesz egy új kereskedésbe való invesztálás megtérülési ideje? Számos OEM (Original Equipment Manufacturer) rendelkezik egyfajta „hasadt” személyiséggel. Bevezetik, dícsérik az új megoldásokat (elsősorban szolgáltatásokat), befektetéseik nagyrésze azonban továbbra is a „régi” iskolát követi, nem mernek áldozni azokba a megoldásokra, amik a jövőt jelenthetik. Fel kell venni a ritmust                                                                                         Designhill A kereskedők előtt ezáltal lehetetlen döntéshelyzetbe kerülnek: megvárhatják, hogy az idő eldöntse, melyik a helyes irány, de addigra már elkéstek és legfeljebb lekövetni tudják az új szolgáltatások megjelenését és elterjedését. Esetleg várhatnak a „nagyok” iránymutatásaira, de úgy tűnik az autóipar óriási is csak próbálnak nem túl későn reagálni az új trendekre. A kereskedőknek ezért saját stratégia kell, a megvalósítást pedig most kell elkezdeni – új lehetőségeket kell találni és azokat kiaknázni és megvédeni az „üzletet” a mindent felforgató erőktől. Felforgató erők alatt elsősorban a digitalizálást érti az ICDP vezetője, azonban legalább annyira gondol a technológiára és annak használatára, mint az azt követni tudó humán erőforrásokra. Rugalmas befektetések – hangsúlyozta a veterán szakember. A vagyoni – például ingatlan – és technológiai szükségletek és alapelvárások folyamatosan változnak, erre fel kell készülni az üzleti tervek előkészítésénél. Egy jó terv mindenre fel van készülve                                                                  Biz2credit Végül, de közel sem utolsó sorban arra hívta fel a figyelmet a jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban, hogy a teljesítményt továbbra is az emberek és az általuk levezényelt folyamatok hozzák. Épp ezért a megfelelő humán erőforrás alkalmazása minden eddiginél fontosabb lehet, mert bár hosszú ideig nem kellett sok újat megtanulni az autókereskedelem alkalmazottjainak, ez már nem sokáig lesz így. Tehát az az egyszeri kereskedő megfontolásra érdemesnek találja Steve Young szavait (már pedig miért ne találná átgondolandónak), akkor érdemes lehet megvizsgálni az aktuális stratégiát – már ha van – és átgondolni, vajon minden felsorolt kihívásra felkészült-e. A kutatószervezet első embere fontosnak tartja észben tartani, hogy a gyártók és kereskedők közötti interdependencia miatt nem tervezhetik a jövőt anélkül, hogy azokra gondolnának, akik végül a végső felhasználóhoz juttatják el a termékeiket. A nagyok stratégiájának számolnia kell a kicsit szükségleteivel és kockázataival. A cikk forrása Steve Young összefoglalója

Kampánytémává vált a dízelmotorok sorsa Németországban

2017.08.29.
- Nem lépünk olyan koalícióra, amelyik nem a belsőégésű motorok korszakának a lezárására és a károsanyag-kibocsátástól mentes korszak megnyitására törekszik - jelentette ki Cem Özdemir (Zöldek) a Funke médiabirodalom lapjaiban megjelent interjúban. Horst Seehofer, a CSU elnöke viszont szintén a Funke médiabirodalom lapjainak adott interjúban leszögezte, hogy "a belsőégésű motorok betiltása jólétünk alapjait ásná alá". Hozzátette: "a CSU számára a koalíciós tárgyalásokon éppen úgy nem jöhet szóba a belsőégésű motorok kivezetése, mint az adóemelés, a bevándorlás megkönnyítése, vagy bármilyen lazítás a biztonságpolitikán". A belsőégésű motorok jövője mellett kampánytémává vált a dízelmotorok utólagos átalakításának és számos német városban kilátásba helyezett kitiltásuknak a kérdése is. Barbara Hendricks környezetvédelmi miniszter és a Zöldek is a régi dízelmotorok utólagos átalakítását követelik az autóipartól, mivel szerintük a dízelcsúcson a motorok vezérlő szoftverének a frissítéséről született megállapodás nem elegendő még arra sem, hogy el lehessen kerülni vele a dízelautók kitiltását a városi forgalomból. Az autóipar hevesen ellenzi a dízelmotor kivezetését, illetve a régi dízelmotorok utólagos hardveres átalakítását az emissziós értékek javítása érdekében. Matthias Wissmann, az autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA (Verband der Automobilindustrie) elnöke a Passauer Neue Presse lap hét végi számában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy alig három héttel a dízelcsúcs után az ott született megállapodás eredményeivel kellene foglalkozni, nem pedig még további lépéseket követelni. Véleményét osztja Alexander Dobrindt közlekedési miniszter is, aki a Frankfurter Allgemeine Sonntagzeitung lapban élesen bírálta Barbara Hendricks követelését a motorok utólagos átépítésére. "Először is meg kellene várni a már létrejött megállapodás eredményét és ezt is fogjuk tenni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "hangzatos követelésekkel nem jutunk sokkal előbbre". Az autóipar mellett a dízelmotort védelmére kelt többek között Brigitte Zypries gazdasági miniszter is, mondván "alapjában véve jó motorról van szó, csak az utóbbi időben meglehetősen nagy csorba esett a jó hírén, ami így egyáltalán nincs jól". A Zöldekkel esetleg folytatandó koalíciós tárgyalásokról szólva viszont úgy fogalmazott, hogy "azok arról szólnak, ki mit ad fel a kampány során képviselt álláspontjából. Bízom benne, hogy meg fogunk tudni állapodni". A gazdasági miniszter fontosnak tartaná, ha a politika tartózkodna a dízel "kiátkozásától" és ehelyett az autóiparral vállvetve állna ki továbbfejlesztése mellett. Hangsúlyozta: a modern dízelmotorok szén-dioxid-kibocsátása rendkívül alacsony és karbamidos befecskendezéssel a nitrogén-oxid-kibocsátás is semlegesíthető.

MÁV: délig minden kocsi elindult a nemzetközi vonatokon

2017.08.29.
A VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, azt követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység. A MÁV korábbi közlése szerint a sztrájk miatt közlekedni nem tudó háló- és fekvőhelyes kocsikba szóló helybiztosítások árát a MÁV-Start visszatéríti. Amennyiben az utas úgy dönt, hogy az éjszakai vonat ülőkocsijában nem vállalja az utazást, az érvényes nemzetközi menetjegyét és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a MÁV. A megváltozott körülményekről a MÁV-csoport honlapján tájékoztat, illetve a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál, továbbá kérik az utasokat, hogy figyeljék az állomásokon a hangos utastájékoztatást.
Címkék: 

Egy kínai cég részesedést szerezhet a Rosznyeftyben

2017.08.29.
A kínai cég a TASZSZ hírügynökséggel kedden azt közölte, hogy "jelenleg nincs publikálásra érett hír". Egyben arra kérte az orosz hírügynökséget, hogy kövesse a CEFC honlapját. Augusztus 17-én a Reuters forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a CEFC előzetes tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról a Rosznyeftyben, amely a világ vezető tőzsdén jegyzett olajvállalata. A hírügynökség akkor megjegyezte, hogy az ügylet értékéről nem tudni semmit, és hogy a források szerint a megállapodást már akár szeptember elején bejelenthetik. A TASZSZ kedden emlékeztetett: a két cég július elején stratégiai megállapodást kötött, aminek a keretében a Rosznyefty opciós lehetőséget biztosított a CEFC-nek arra, hogy részesedést vásároljon az orosz vállalat kiskereskedelmi üzletágában. Az erről szóló dokumentumot Hszi Csin-ping a kínai államfő moszkvai útja idején írták alá.
Címkék: 

Forgalomkorlátozás az M1-es autópályán

2017.08.29.
Építési munkálatok miatt 2017. augusztus 29-én 7 óra és 19 óra közötti időben az M1-es autópálya Ausztria felé vezető oldalán, a 49-es és az 50-es kilométerszelvény közötti szakaszon a forgalom csak a belső sávon haladhat. Tatabánya térségében a pályamunkálatok miatt torlódás várható. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a gépjárművezetőket, hogy türelemmel és fokozott odafigyeléssel közlekedjenek az autópálya érintett szakaszán!  

James Hunt, a Forma-1 brit világbajnoka 70 éve született

2017.08.29.
Az angliai Belmontban született egy sikeres tőzsdeügynök fiaként, és a legelőkelőbb iskolákban tanult. Az autóversenyzés iránti megszállottsága miatt otthagyta az orvosi egyetemet, dolgozni kezdett, s egy versenyzői tanfolyam elvégzése után egy saját maga által feltuningolt Minivel állt rajthoz. Autóit soha nem kímélte, gyakran darabokra tört kocsikkal ért (vagy nem ért) célba, s emiatt kiérdemelte a nem túl megtisztelő "Hunt the Shunt" ("Hunt, az ütköző") becenevet. Tehetségére és vakmerőségére többen is felfigyeltek, s végül a hasonlóan lázadó szellemű milliomos, Lord Hesketh biztosított számára anyagi támogatást. Hunt végigjárta a Forma-1 felé vezető szamárlétrát, előbb a Formula Ford, majd a Forma-3 sorozatban kápráztatta el "piruettjeivel" és erőszakos versenyzési stílusával az autóversenyzés szerelmeseit. Hesketh a hetvenes évek elején saját Forma-1-es csapatot hozott létre, Hunt először 1973-ban Monacóban állt rajthoz. A csapatot nem vették komolyan, parádézni érkezett playboyok gyülekezetének tartották, ők viszont alaposan rácáfoltak e vélekedésre. Autójukat remekül megtervezték, így a britek újdonsült kedvence 1975-ben a Holland Nagydíjon már győzött. Sajnálatos módon azonban Lord Hesketh éppen ekkorra futott ki a pénzéből. Hunt hosszas keresgélés után, 1976-ban a McLaren-Ford csapathoz igazolt a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi helyére. Az öntörvényű és a formalitásokra mit sem adó brit nem volt hajlandó aláírni szerződésének azon záradékát, mely szerint protokollrendezvényeken öltönyben kell megjelennie, mezítláb, farmerben és pólóban "pompázott", legtöbbször cigivel a kezében. Mindezt elnézték neki, mert egyre közelebb került a világbajnoki pontvadászatot vezető, ámde súlyos balesete miatt futamokat kihagyó Niki Laudához. A döntés a Japán Nagydíjra maradt, ahol az osztrák a pocsék időjárás miatt nem volt hajlandó az életét kockáztatni, és néhány kör után kiállt. Hunt azonban mindent egy lapra tett fel, és az őrült iramú, esős versenyen harmadik helyen futott be, így a lehető legkisebb előnnyel, egy ponttal ő lett 1976 világbajnoka. Vannak, akik nem tartják sokra vb-címét, mondván: ha Lauda nem sérül meg a Nürburgringen, Huntnak esélye sem lett volna a végső győzelemre, hiszen az osztrák a balesete előtt 35 ponttal vezetett. A Hajsza a győzelemért (2013) című amerikai film a Forma-1 brit fenegyereke és a zseniális, de fegyelmezett osztrák között 1976-ban lezajlott küzdelmet dolgozta fel. A következő szezonokban már kevesebb babér termett Hunt számára, mert a McLaren technikailag nem tudta tartani a lépést a Ferrarival és a Lotusszal. James Hunt így is a közönség kedvencei közé tartozott, és pilótatársai többségével is jó viszonyt ápolt, Laudával barátok voltak, pályafutásuk kezdetén közös szobát béreltek Londonban. Hunt "adómenekültként" a spanyolországi Marbellán élt, ahol az 1979. évi világbajnok Jody Scheckter volt a szomszédja. Legközelebb a csendes és visszahúzódó Ronnie Peterson állt hozzá, aki 1978-ban az Olasz Nagydíjon végzetes balesetet szenvedett. Hunt hiába rohant oda a kocsijához, és rángatta ki belőle, a svéd pilóta másnap meghalt a kórházban. A brit versenyző soha nem tudta feldolgozni barátja halálát. Technikai problémákkal is küzdött a Wolf csapatnál: 1979-ben a hét futamból csak egyszer ért célba, ötször műszaki hiba miatt kellett kiállnia, és a monacói futamot követően bejelentette, hogy visszavonul. Hét évvel korábban éppen Monacóban kezdődött Formula-1-es pályafutása, melynek során összesen tíz alkalommal nyert futamot, és huszonháromszor állhatott fel a dobogóra, illetve 666 körön át autózott az élen. 1980-tól a BBC szakkommentátoraként dolgozott, és a rá jellemző keresetlen stílusban folyamatosan ostorozta Riccardo Patresét, akit felelősnek tartott Peterson balesetéért. Hunt sokáig küzdött démonaival, az itallal, a dohányzással és a depresszióval, de végül sikerült felülkerekednie függőségein. Ugyanakkor érzékeny lélek volt, órákat töltött törpepapagájaival, beszélt hozzájuk. Állítólag több ezer nő bújt vele ágyba, versenyoverallján a "Szex - a bajnokok reggelije" felirat volt olvasható, nem csoda, hogy mindkét házassága válással végződött. Első felesége később Richard Burton színész felesége lett, második házasságából két fia született. A Forma-1 lázadó playboya 1993. június 15-én, mindössze negyvenöt esztendősen szívrohamban halt meg wimbledoni otthonában. Állítólag egy nappal korábban kérte meg telefonon nála tizennyolc évvel fiatalabb barátnője kezét..

Visszatéríti a MÁV a keddi sztrájk miatt meghiúsuló utazások árát

2017.08.29.
A nemzetközi vonatok közlekednek, de ha az adott járat utasellátós személyzete sztrájkol, a vasúttársaság az étkező, háló vagy fekvőkocsiban nem tudja biztosítani az étkezési lehetőséget és az éjszakai szolgáltatást, ezért ezeket a kocsikat nem indítja el. A fekvőhelyes és hálókocsiba helybiztosítással rendelkező utasokat ülőhelyes kocsival juttatja el a MÁV-Start a célállomásra. A korábban megváltott nemzetközi menetjegyek érvényesek. A sztrájk miatt közlekedni nem tudó háló- és fekvőhelyes kocsikba szóló helybiztosítások árát a MÁV-Start visszatéríti. Amennyiben az utas úgy dönt, hogy az éjszakai vonat ülőkocsijában nem vállalja az utazást, az érvényes nemzetközi menetjegyét és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a MÁV. A megváltozott körülményekről a MÁV-csoport honlapján tájékoztat, illetve a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál, továbbá kérik az utasokat, hogy figyeljék az állomásokon a hangos utastájékoztatást. A vasúttársaság hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a MÁV-Start naponta 2950-3000 vonatot közlekedtet, ebből az utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet. Korábbi döntésük szerint az utasellátó gazdaságos működtetése érdekében több nemzetközi vonaton csökkentik, illetve megszüntetik az étkező- és hálókocsi-szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől. Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke hétfőn az MTI-nek elmondta, ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező- és hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is. Követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.
Címkék: 

10 fokozatú váltót kap a Lexus új luxuskupéja

2017.08.29.
A forradalmi műszaki megoldásairól és az autóiban bemutatkozó innovatív technológiákról ismert japán luxusautó márka, a Lexus, hatalmas várakozások övezte vadonatúj szupersport kupéjának megtervezésekor legendás mérnöke, Yoshio Hasegawa segítségével újra átírta az autóipar szabályait, megalkotva egy új és még jobb 10 fokozatú sebességváltót az LC-hez. - 26 éve tervezek váltókat, és amikor bemutattuk a nyolcfokozatú Direct Shift automatát, úgy éreztem: tökéletesen megvalósítottuk, amit akartunk. Most viszont be kell vallanom, már akkoriban is volt egy olyan érzésem, hogy van még hová továbblépni – avat be Hasegawa. A továbblépés pillanata akkor jött el, amikor az LC főmérnöke, Koji Sato arra kérte Hasegawát és a váltóelektronikák szakértőjeként ismert Terufumi Miyazakit, hogy tervezzenek egy még jobb sebességváltót, ami még a legjobb kettős tengelykapcsolós automatáknak is méltó vetélytársa lehet. Sato olyan autót akart alkotni, ami nemcsak jól néz ki és gyors, hanem a vezetése is páratlanul lelkesítő élmény. Hasegawa úgy fogta fel a feladatot, mintha egy szép zenét kellene komponálnia: - Az emberek számára akkor kellemes egy zene, ha jó a ritmusa. Ha a vezető tudja, hogy mindjárt a következő sebességfokozat következik, az kellemes érzést kelt benne. Ilyesformán vezetés közben is egyfajta zenét ír az ember – ezért aztán mindennél fontosabb volt számunkra, hogy megtaláljuk a fokozatváltások jó ritmusát - meséli. A komoly kihívások közé tartozott még a váltó alkatrészeinek tömegcsökkentése, valamint a hő és a súrlódás miatti energiaveszteség mérséklése is. Ugyanakkor a szerkezetnek elég erősnek kellett lennie, hogy magabiztosan kezelje az LC 500 kupé V8-as motorjának 477 lóerejét. Hasegawa és Miyazaki sokféle váltóáttételt és kapcsolási mintát kipróbált, különféle beállítások százait tesztelve több tucatnyi, különböző vezetési tudású autóssal. Hamar világossá vált, hogy a nyolc sebességfokozat kevés lesz az LC tervezett menetdinamikájához. Ekkor határozták el, hogy két további fokozatot iktatnak be. - Sosem terveztünk éppen 10 sebességfokozatot; csak akkor derült ki, hogy ez lesz a helyes a szám, amikor megpróbáltuk kidolgozni a váltások ideális ritmusát – árulja el Hasegawa. Sato azt szerette volna, hogy az új sebességváltó gyorsabban kapcsolja a fokozatokat, mint az előző Direct Shift – különösen visszaváltáskor, amikor azonnali nyomatékleadásra van szükség. Ez újabb komoly kihívást jelentett Hasegawa és csapata számára: “A nyolcfokozatú Direct Shift bemutatásakor úgy éreztük, hogy ez a világ egyik leggyorsabb váltója, így hát néhányunk úgy vélte: ezt már lehetetlen túlszárnyalni.” Mégis nekiláttak a hardver és a szoftver intenzív tesztjének és fejlesztésének; a világ számos közútján és versenypályáin tették próbára ötleteiket, hogy növelhessék a fokozatváltás gyorsaságát. Több évi munka után a csapat végül eredményre jutott, megalkotva azt a 10 fokozatú sebességváltót, ami zökkenőmentesen és ritmusosan kapcsol, és amivel minden ember élvezetesen autózhat, függetlenül attól, mekkora gyakorlata van az autóvezetésben. Hasegawa hitt az álomban, amit Sato szőtt az LC-ről… Az autóról, ami nemcsak a Lexus arculatát, hanem talán az egész luxuskupé-piacot átformálhatja.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója