Elektromos autót készül gyártani Kínában a Ford

2017.08.27.
A Anhui Zotye vállalat piacvezető Kínában a kompakt elektromos autók gyártásában. Az idén januártól júliusig a cég 16 ezer elektromos autót értékesített, 56 százalékkal többet, mint tavaly. Kínában rohamos ütemben bővül az elektromos autók piaci forgalma az értékesítésre adott állami támogatásnak köszönhetően. A Ford már áprilisban bejelentette egy hibrid autókat gyártó közös vállalat létesítésének a tervét a kínai Chongqing Changan Automobile vállalattal. A nyugati autógyáraknak együttműködésre kell lépniük helyi partnerekkel ahhoz, hogy szeletet hasíthassanak ki maguknak a kínai elektromos autó piacból. A Tesla, a Daimler és a General Motors már meg is tették az első lépéseket az elektromos autók gyártásának a beindítása felé Kínában, és a Volkswagen is megkezdte saját elektromos autójának kifejlesztését egy kínai helyi partner bevonásával.

Jelentősen megreformálnák a Forma-1 versenynaptárát

2017.08.27.
A cégcsoport minapi bejelentése szerint amellett, hogy városokban többször szeretnék látni körözni az autókat, az is tervben van, hogy három részre bontják a vb-t: külön blokkokban rendeznék az ázsiai, az európai és az amerikai futamokat. - Az emblematikus városokból nagyszerű felvételeket lehetne sugározni, ez pedig segítene még nézettebbé tenni a Forma-1-et - nyilatkozta a Forma-1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches, aki szeretné, ha nagyobb lenne az egyensúly a tradicionális versenypályán, valamint a nagyvárosok utcáin rendezett futamok között. Hozzáfűzte, kinevezése óta már sok várossal felvette a kapcsolatot, s a legtöbb helyen pozitívan reagáltak az általa felvázolt tervekre. - Jelenleg össze-vissza repkednek a csapatok a kontinensek között, a jövőben azt szeretnénk, ha földrajzi alapon lenne összeállítva a versenynaptár. Ez jobb lenne a szurkolóknak, a szponzoroknak és az istállóknak is - tette hozzá. Bratches arról is beszélt a jelenlegi 20 helyett 25 futamos világbajnokságot terveznek, és szeretnék átalakítani a versenyhétvégék jelenleg rendszerét is (három szabadedzés, időmérő edzés, futam), ám ennek részleteiről egyelőre nem nyilatkozott.
Címkék: 

Ittas vezetőkkel szemben intézkedtek Szegeden

2017.08.27.
A Csongrád megyei rendőrök az újszegedi partfürdőn tartott fesztivál, a Szegedi Iffjúsági Napok környékén, a rendezvény ideje alatt úgynevezett "finn módszerrel" ellenőriznek. A járőrök 2017. augusztus 26-áról 27-ére virradóra 346 járművezetővel szemben intézkedtek, akik közül három sofőr ellen büntetőeljárás indult.

Lerakták a Magnus Aircraft pécsi repülőgépgyárának alapkövét

2017.08.27.
A vállalat a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek. Boros László ügyvezető igazgató kiemelte: első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki. A következő ütemben egy 6000 négyzetméteres kompozitüzem is épül. A magyar kormány a beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad. A létesítmény - hangsúlyozta Boros László - legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente pedig minimum 200 repülőgépet fog gyártani. Boros László az MTI-nek elmondta: az első ütem kivitelezése szeptemberben indul, és a tervek szerint 2018. április végére elkészül. A repülőgéptörzsek gyártására és felületkezelésére szolgáló kompozitüzem a jövő év végére épülhet fel. Mint megismételte, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép elektromos változata is. Boros László kitért arra is, hogy termékeik elsődleges piaca az Egyesült Államok és Kína. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy beruházás ideális lehetőséget teremt a baranyai megyeszékhely és térsége számára. A városvezető szerint a Magnus Aircraft a hamisítatlan magyar tudásra, innovációra és korszerűsítési hagyományokra épít.

Takarékosabb az új generációs Scania

2017.08.27.
A hazai közúti teszt során az egyébként is kiváló üzemanyag-hatékonyságú Scania R 450 Streamline, egy új generációs R 450 és egy szintén új generációs S 500 nyerges vontató vett részt, amik részterheléssel ellátott félpótkocsikat húztak. Az európai haszonjármű-magazinok korábbi tesztjeinek mintájára a magyarországi márkaképviselet saját maga is elvégezte összehasonlító tesztjét, hazai körülmények között, a magyarországi üzemeltetők körében leginkább elterjedt specifikációjú járművek részvételével, hogy a lehető leghitelesebben, saját meggyőződésük alapján számolhassanak be az új generáció üzemanyag-fogyasztás terén tapasztalt fejlődéséről. A tesztszerelvények összgördülőtömege a mérési bizonylatok alapján 34 tonna volt. Az üzemanyag-fogyasztást a műszerpanel központi kijelzőjén leolvasható értékek és valós üzemanyagszint-mérés szerint vizsgálták. A teszt során a forgalom minden esetben enyhe volt, ám a két új generációs járművel erősebb szélben, olykor enyhe esőben és átlagosan 10–15 Celsius-fokkal hűvösebb időben végezték a tesztet, mint a Streamline modellel. A tesztsorozatban három olyan, összesen közel 1500 kilométer hosszú útvonalat jelöltek ki, amelyek az útfajták összetételi arányában, a domborzati viszonyokban és a forgalmi körülményekben is lényegesen eltérnek egymástól. Az első tesztkör a Biatorbágy–Szeged–Békéscsaba–Szolnok–Biatorbágy útvonalból állt. A körülbelül ötszáz kilométer hosszú, teljesen síkvidéki út fele-fele arányban autópályát és főútvonalat tartalmazott. A második kört a Biatorbágy–Eger–Kékestető–Gyöngyös–Biatorbágy útvonal alkotta. A mintegy négyszáz kilométer hosszú kör javarészt autópályás szakaszokból állt, ám száz kilométer kifejezetten hegyvidéki utakon futott, Kékestetőn keresztül. A harmadik tesztkör a Biatorbágy–Szekszárd–Nagykanizsa–Biatorbágy útvonalon vezetett végig. A nagyjából ötszáz kilométeres táv kétharmadát autópálya, egyharmadát pedig főútvonal alkotta, méghozzá dombos vidéken. A különböző útvonalakon elért átlagfogyasztási értékeket összegezve megállapítható, hogy az S 500 modell 4.1, míg az R 450 modell 3.8 százalékkal jobb eredményt ért el, mint a referenciajárműként futó R 450 Streamline; beigazolva ezzel, hogy az új generációs Scania tehergépkocsik körülbelül 4%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak.  

Belga Nagydíj - Vettel 2020-ig a Ferrarinál marad

2017.08.27.
Az olasz istálló részleteket nem közölt az új megállapodásról. Vettel 2015-ben Red Bulltól három évre igazolt a maranellói csapathoz, és többen azt pletykálták, hogy az idény végén akár a nagy rivális Mercedeshez szerződhet. Az idei sorozatban Vettel és a háromszoros vb-első Lewis Hamilton külön versenyt vív egymással, mindketten négy-négy versenyt nyertek, jelenleg Vettel 14 ponttal előzi meg a Mercedes brit pilótáját.

Kamion Eb - Kiss kiesett a szombati második futamon

2017.08.27.
A 32 éves szombathelyi pilóta a délelőtti időmérő edzést nagy fölénnyel nyerte meg, s a kora délutáni első futamon rajt-cél győzelmet aratott a több tízezer fős hazai szurkolótábor előtt. A fordított rajtrács szabályának értelmében Kiss így a nyolcadik helyről vágott neki a második, késő délután rendezett versenynek, s az első körben két helyet javított a pozícióján. A harmadik körben a magyar Oxxo Truck Racing Team brit pilótája, Ryan Smith egy előzési manőver közben nagy erővel nekiütközött Kiss kamionja hátuljának, amely olyan mértékben sérült, hogy a hazai szurkolók kedvencének fel kellett adnia a versenyt. Az esetet a versenybíróság a futam után vizsgálja majd meg. A szombati második futamot az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko nyerte a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahn, valamint Smith előtt. Kiss Norbert a két futam alapján így csak két pontot faragott hátrányából az összetettben vezető Lackóval szemben, az eddig harmadik Hahn pedig pontszámban beérte a magyar pilótát. Lackónak 200, Kissnek és Hahnnak egyformán 159 pontja van a szombati nap után. Vasárnap 9.55-kor újabb időmérő edzésre, 13.05-kor és 16 órakor pedig további két futamra kerül sor a Hungaroringen. Szöveg, fotó: MTI

Miért jutott zsákutcába a Skoda a Tatával?

2017.08.26.
Az udvariasan nyakatekert mondatok mögött minden bizonnyal keserű csalódás húzódik – mondják az elemzők. A Volkswagen csoport ugyanis már hosszú évek óta próbálkozik, hogy megvesse lábát a Kína után legnépesebb ország, az 1,2 milliárd lakosú India autópiacán. Ellentétben Kínával – ahol a német óriás a legnagyobb gyártó – fájdalom, de az ázsiai szubkontinens járműpiacán csak egy törpe. Miközben 2010 és 2016 között a teljes indiai autóforgalom 24 százalékkal, közel 3 millió egységre növekedett, a VW tavalyi eladásai közel a felére estek, s alig több mint 66 ezer kocsijuk talált gazdára. A legfőbb magyarázat az alacsony fizetőképességben rejlik: döntően az egyszerű kivitelű, alacsony árfekvésű, 1,3 millió forint (5 ezer dollár) körül mozgó modellek iránt mutatkozik a kereslet. Ez még a VW-hez tartozó Skoda és Seat legolcsóbb típusainál is alacsonyabb. De nincs mit tenni. Ilyen árszintű igényekhez kell igazodni, ezért a VW a cégcsoport „mezítlábasát”, a Skodát állította csatasorba, hogy utat taposson az indiai piac meghódítására. Az indiai piac listavezetői. Közel sem valamilyen bejáratot modell-bevezetési kampányra van szükség. Az indiai autópiac már évek óta rohamléptekben bővül, olyannyira, hogy az elemzők szerint 2025-re, Kína és az USA után, India lehet a világ legnagyobb járműpiaca. Ennél fogva a VW – csakúgy, mint a többi rivális autógigász – tetemes beruházásokkal, helyi cégeket körül udvarolva lázasan próbálják megvetni lábukat a földrésznyi országban. Ráadásul az olcsó bérű helyi gyártás azzal kecsegtet, hogy az egyfajta ugródeszkaként szolgál majd a fejlődő világ autósainak globális megnyeréséhez. Így hát nem babra megy a játék, különösen a VW számára nem, amikor a cég nimbuszát a dízelgate keményen megtépázta. Mindezért a wolfsbrugi stratégák azzal bízták meg a Skodát, üsse nyélbe az üzletet az egyik legnagyobb indiai konglomerátummal, a Tata Motors óriásvállalattal (amely úgy mellékesen már a Jaguart is magáénak mondhatja). A még márciusban aláírt egyetértési memorandumban a Skoda és a Tata még lelkesen fogadkozott, hogy hosszú távú partneri kapcsolatukban közösen fejlesztenek járműveket Indiában a helyi és az exportpiacokra. A VW is arra sarkalta a Skoda tárgyalóit, hogy készítsenek olyan terveket, amelyek a Tata bázisán gyártanák majd a leendő közös jármű főegységeit, mindenekelőtt az alvázakat és a motorokat. Most azonban kiderült, hogy ez egyelőre nem életképes – tűnik ki a Reuter hírügynökség füleséből. A Tata AMP alváza a vártnál jóval nagyobb beruházást követel, ezért a Skoda a VW gyártmányt nyomta racionális megoldásként. A Suzuki szerint számíthatnak rájuk.  A piacra jutást bonyolítja, hogy a VW egyáltalán nincs egyedül, a gyorsan bővülő eladásokért gyilkos verseny folyik. A legnagyobb szállító a Suzuki nálunk is jól ismert helyi közös vállalata, a Maruti, amely egymaga az olcsó kisautók indiai piacának közel felét birtokolja. Ennél azonban még lényegesebb, hogy a Maruti teszi ki a Suzuki globális értékesítésének felét, amely mutatja, miért lehet a távoli India életbevágó. Néhány éve a VW ezért is kötött kooperációs szerződést a „mi autónk” gyártójával, de a kapcsolat éles jogi vitákkal válással végződött. Az indiai piac második éllovasa a világszerte agresszíven nyomuló Hyundai, míg a harmadik helyen a helyi Mahindrával összeölelkezett Toyota áll. E három cégcsoport ellenőrzi kontinensnyi ország autópiacának több mint háromnegyedet, ami egyúttal azt is jelzi, hogy a nagy nyugati márkák eddig alulmaradtak az ázsiaiakkal e piaci versenyben. Nemrég az internetes amerikai Autonews szakportál elemezte hosszasan, hogy a General Motors sem jeleskedik: míg Kínában az amerikai gigász nagymenő, a GM vajas-kenyér márkája, a Chevrolet csak döcög Indiában. Ám az is bizonyosra vehető, hogy a VW nem hagyja majd ennyiben a dolgot. Addig is, amíg a megtalálják a piaci rést, a kicsi (egy százalékos részesedésű), de nagyobb haszonnal kecsegető prémium piacon próbál vigasztalódni az Audival. Az sem lehet azonban sétagalopp. A Mercedes és a BMW mellett a többi nagy luxusgyártó is ott tapos, sőt legújabban a Chrysler érdekeltségébe tartozó Jeep két ikonikus modelljét, a Compass és a Renegade típust gyártását tervezi – exportra, jobbkormányos kivitelben, a Tata Motors üzemében. Heimer György
Címkék: 

Elkezdődött az M1-es autópálya és a 83-as főút csomópontjának átépítése

2017.08.26.
A jövő év nyarára elkészülő új csomóponton gyorsabb és biztonságosabb lesz az áthaladás, a sztrádára való fel- és lehajtás, valamint a városba bevezető szakasz közlekedése. Jelenleg a terület előkészítésén dolgoznak: folyik a lőszermentesítés, a régészeti feltáráshoz szükséges munka, valamint folyamatban van az építéshez szükséges forgalomkorlátozás tervezése és kiépítése. Ezekről több fórumon is tájékoztatni fogják a lakosságot. A fejlesztés során egy kilométer hosszan a meglévő kétszer egy sávos útból kétszer két sávos készül. Az autópálya és a 83-as út keresztezésénél a meglévő, valamint a Mérföldkő utcánál található csomópontokat úgynevezett turbó körforgalmú csomóponttá építik át. Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli irányából Pápa felé közvetlen ág épül ki, a sztráda hídja alatt pedig a 83-as utat a kapacitás növelése érdekében kétszer két sávra szélesítik ki. A szakaszon modern közvilágítást építenek ki, a turbó körforgalmak közepére pedig fénytornyok lesznek telepítve. A közlemény idézi Kara Ákost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkárát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, aki elmondta, hogy az utóbbi években Győr Magyarország egyik meghatározó gazdasági központja lett, s ezzel összefüggésben megnőtt az M1-es autópálya, és a megyeszékhelybe irányuló agglomeráció forgalma. A 83-as út csomópontjainak kapacitása kimerült. Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli lehajtójánál a csomópont kialakítása nem megfelelő, a város irányába történő kikanyarodás pedig rosszul belátható, amit a nagy forgalom tovább nehezít. A csomópontok ezért nagyon balesetveszélyesek - hangoztatta az államtitkár.  
Címkék: 

LRP S10 Blast TX 2 Brushless RTR Truggy

2017.08.26.
A kerekek és a hajtáslánc tengelyei porvédős golyóscsapágyazásban futnak. Az első és hátsó differenciálműben acél fogaskerekek küzdenek a terheléssel, és egy masszív csúszó kuplung támogatja őket abban, hogy egy-egy ugratás után a hirtelen terhelés ne okozzon bennük kárt. A kettős keresztlengőkaros futómű, a kerekenként független kerékfelfüggesztés és a lengőkaronként 1-1, csavarrugókkal szerelt olajos BigBore teleszkópok gondoskodnak a megfelelő lengéscsillapításról és úttartásról. A lengéscsillapítók házán lévő menetes gyűrűvel állítható a rugók előfeszítése és így a csillapítás keménysége. A modellautó futómű geometriája több ponton is állítható. Változtathatunk a kerekek dőlésszögén illetve az első kerekek összetartásán. Az autóba beépített elektronikát úgy alakították ki, hogy mérsékelten vízálló legyen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy víz alá merülhet a modellautó, de egy pocsolyán áthajtva vagy hóban autózva nem fog tönkre menni a beépített elektronika. Az autóba beépített LRP K7 típusú 4300KV fordulatszámú brushless motor hihetetlen teljesítménnyel mozgatja ezt a modellautót. A brushless motorok kialakításuknak köszönhetően, sokkal erősebbek és tartósabbak, mint a hagyományos szénkefés motorok. Ráadásul a szabályzó-motor együttese szenzoros technológiát használ, a teljesítmény hatalmas, az erőleadása jól adagolható, és így a modell finoman irányítható. A távirányító vevőegysége egy vízálló dobozba lett beépítve. A kormányzásról az R-7103WP V2 3kg-os kormány szervó gondoskodik. Ennek teljesítménye elegendő, de nagy tempónál már nehezebben fordítja el a modellt, ezért aki állandóan a határon autózik majd, jól teszi, ha cseréli a szervót egy erősebb verzióra, erre pedig a leírás végén adok is tippet! A 2.4Ghz-es két csatornás, pisztoly formájú távirányítón beállíthatjuk a kormány kitéréseit, valamint a gáz maximumát. Az LRP Spin Pro elektronikus fordulatszám szabályzó a gázkar állása alapján fokozatmentesen változtatja a beépített elektromos motor fordulatszámát és ezzel a távirányítású modellautó sebességét. Modellautónk RTR, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a modell készre van szerelve gyárilag, a karosszériája le van festve és fel van matricázva, a fedélzeti elektronika mindent tartalmaz és természetesen szintén be van építve. Amit viszont nem találunk meg a dobozban, az a fedélzeti elektronika áramellátásáról gondoskodó akkupakk, illetve, a 8 darab AA elem, melyre a távirányítónak van majd szüksége, és természetesen, mivel nincsen akkupakk, nincs töltő berendezés sem, amiről majd a választott akkupakk ismeretében gondoskodnunk kell. SpinPro szabályzónk 2S – 4S LiPo akkupakkokat is tud fogadni, a maximális teljesítményhez értelemszerűen a 4S, 14.8V teljesítmény mellett lesz képes modellünk. A modellautóról készült egy LRP-s, gyári videó: https://youtu.be/vEdXtgWRKXM illetve, a Modell & Hobby bemutató videója: https://youtu.be/3nMMKTDM8h0 Említettem, hogy kelleni fog akkupakk, és lehet, hogy érdemes egy kicsit tuningolni néhány alkatrészt, mert a motor hihetetlenül erős. Ezért az LRP S10 Blast TX 2 BL modellautóhoz egy csokorba gyűjtöttem a shop.modell.hu oldalán a szóba jöhető alkatrészeket, linkekkel együtt! Az LRP S10 Blast TX 2 BL modellautóhoz ajánlott kiegészítők: LiPo akku Akkutöltő Alumínium első C elem Alumínium első kerékcsapágyház Alumínium hátsó kerékcsapágyház Karbon első torony

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója