Segítettek a balatoni vízirendőrök

2017.08.21.
A nap folyamán kajakosok, csónakosok és SUP deszkások sodródtak el az erős, viharos szél miatti hullámzásban, több vitorlás pedig műszaki hiba miatt nem tudott volna a vízirendőrök segítsége nélkül biztonságosan partra jutni. A mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A viharjelzés figyelembevételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

Csuti László a szlovákiai kitérő abszolút győztese

2017.08.21.
A szomszédos pálya nem volt ismeretlen a Hankook Racer Cup mezőnyének, tisztában voltak azzal, hogy ez az a pálya, ahol leginkább számít a szélárnyék, akár még a mezőny közepéről is oda lehet érni ennek köszönhetően a mezőny elejére. Ezt a tényt mindkét futamon be is bizonyította néhány pilóta… A nyitó viadalon a bajnokság élén álló Boldizs Bence indult a pole-ból, elsőségét azonban csak ideig-óráig tudta megőrizni, mert folyamatosan ment az adok-kapok Somogyi Márk, Csuti László és Kismarty-Lechner Gábor között. Nem volt olyan kör, amikor ugyanaz a pilóta állt volna az élen egészen a hetedik körig, akkor Kismarty vezette a versenyt, amikor az egyik egyenes szakasz végén eltalálták hátulról. Nagy tempónál kiforgott a pályáról, ekkor Boldizs Bence is eltalálta oldalról, így mindketten a sóderágyban végezték. A  baleset után, Csuti László és Somogyi Márk ott folytatta, ahol előtte, végig előzgették egymást, végül Csuti javára dőlt el a mérleg nyelve, futamgyőzelmet aratott. A másnapi folytatás is hasonló forgatókönyv szerint zajlott: a fordított rajtrácsos indulás után, gyorsan megindult a harc a pozíciókért. A bajnokság élén álló pilóták, Boldizs és Kismarty-Lechner az utolsó helyről rajtolva a harmadik körre már az élre álltak, előbb Kismarty, majd Boldizs sorrendben. A csereautóval versenyző tapasztalt versenyző a nyolcadik körig tudta tartani fiatal riválisa támadásait, amikor az az élre állt. A dobogó legalsó fokáért is ilyen viaskodás zajlott, Csuti és Somogyi között. Az utolsó körben azonban visszaállt az eredeti felállás: Kismarty, Boldizs, Csuti és Somogyi. A messzi távolból azonban, váratlanul megérkezett a szélárnyékban Csuti László, aki a második futamgyőzelmét aratta, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor előtt. Az éles befutó jól mutatja a bajnokság szorosságát, hogy csupán három tized másodperc volt a különbség a dobogósok között. A népes nézősereg tapssal köszöntötte a mezőny tagjait, akik a Lamborghiniket, Ferrarikat, Mercedeseket felvonultató „nagytúrás” kategória mellett is igazi kuriózumot jelentettek. A fair csata szeptember közepén Brno-ban két újabb futammal folytatódik.

Folyamatosan helyreáll a közlekedés a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon

2017.08.21.
Hajnali négy órakor Rákospalota-Újpest és Dunakeszi állomások között egy tehervonat gázolt el egy embert. Mostanra befejezték a hatósági intézkedéseket, a pályát visszaadták a vonatforgalomnak. A reggeli órákban még hosszabb menetidővel kell számolni, de folyamatosan helyreáll a menetrendszerű vonatközlekedés a vonalon - írta a Mávinform.

Tänak győzött a Német-ralin

2017.08.21.
Ott Tänak júniusban ünnepelhette első futamgyőzelmét Szardínián, és két hónappal később Németországban máris duplázni tudott. 16,4 másodperccel előzte meg a citroënes Andreas Mikkelsent, aki Mexikó óta a francia márka első dobogós helyezését szállította. A 29 éves Tänak péntek délután vette át a vezetést, és többet ki sem engedte a kezei közül, a vasárnapi száraz időben hiba nélkül vezetett. Három futammal a vége előtt még a világbajnoki címre is van esélye, mivel a hátránya csak 33 pont.   „Mit is mondhatnék, ez egy nagyon trükkös verseny volt, aminek sok favoritja volt, de mi voltunk azok, akik mindent helyesen csináltak. Most már van aszfaltos győzelmünk, azt már tudtuk, hogy tudunk győzni murván, ezután mindenhol harcolhatunk az első helyért. Egész hétvégén fantasztikusan működött az autó, nagy köszönet a csapatnak, akik éjt nappallá téve dolgoztak rajta a verseny előtt. Sok önbizalmat kaptam a csapattól, és amikor a körülményes állandósultak, akkor a vezetést is nagyon élveztem. Nem látom okát, hogy miért ne tudnánk küzdeni a világbajnoki címért, meg is fogjuk próbálni. Ehhez az kell, hogy további győzelmeket szerezzünk. Pénteken dőlt el a verseny, amikor a helyes gumiválasztással az élre álltunk a trükkös körülmények közepette. Ezután kontrolláltuk a versenyt, és megszereztük első aszfaltos győzelmünket!” – nyilatkozta a boldog észt. Andreas Mikkelsen szombaton több kisebb hibát vétett, így nem tudta igazán megszorongatni Tänakot, és inkább arra kellett koncentrálnia, hogy ne veszítse el a második helyet Ogier-val szemben. Végül 14 másodpercet vert a négyszeres világbajnokra, és felállhatott a dobogó második fokára. A harmadik helyen tehát a megfontoltan vezető Sébastien Ogier végzett, aki ezzel (és a szuperspeciálon szerzett 2 bónusz ponttal) 17 pontra növelte előnyét a világbajnokságon Thierry Neuville-lel szemben, aki ezúttal pont nélkül távozott. Ogier csak a biztos pontszerzésre törekedett azok után, hogy Neuville kiesett. A belga csak a 44. lett, mivel szombaton kitörte a Hyundai i20 bal hátsó futóművét, és a vasárnapi Power Stage-en sem szerezett bónusz pontot. Juho Hänninen az előző versenyen idei első dobogóját szerezte meg, ezúttal pedig a negyedik lett a Toyota Yaris WRC-vel. Bár szombat délután egy törött lengéscsillapító miatt visszaesett az ötödik helyre, de vasárnap újra felkapaszkodott a negyedik helyre, Elfyn Evanst megelőzve. A walesi pilóta a száraz időben hátrányba került a Dmack gumik miatt a michelines vetélytársakkal szemben, mivel hibásan a lágy keveréket tetette fel a Ford Fiestájára. Még az ötödik helyet sem tudta megtartani, mert Craig Breen a verseny végén 1,9 másodperccel elé került, pedig az egyik ugrató után olyan keményen fogott talajt, hogy megrepedt a Citroën C3 WRC szélvédője. Az ír már a sokadik ötödik helyezését szerezte meg idén, továbbra is a franciák legmegbízhatóbb pontszerzőjének számít. Jari-Matti Latvala közel két perccel Evans mögött végzett a hetedik helyen a Toyotával. Mögötte a több defektet is begyűjtő Hayden Paddon lett a nyolcadik, megelőzve a helyiek kedvencét, a veterán Armin Kremert, aki idén először vezetett 2017-es WRC autót, egy Ford Fiestát. A Német-rali után hat hetes pihenőre vonulnak a csapatok, a következő verseny az október elején megrendezésre kerülő Katalán-rali lesz. Német-rali, végeredmény: 1 Ott Tanak, M.Jarveoja M-Sport World Rally Team Ford 2h57m31.7s 2 Andreas Mikkelsen, A.Jager Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 16.4s 3 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport World Rally Team Ford 30.4s 4 Juho Hanninen, K.Lindstrom Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 1m49.2s 5 Craig Breen, S.Martin Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 2m01.5s 6 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport World Rally Team Ford 2m03.4s 7 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 3m58.2s 8 Hayden Paddon, S.Marshall Hyundai Motorsport Hyundai 4m32.4s 9 Armin Kremer, P.Winklhofer   Ford 10m19.4s 10 Eric Camilli, B.Veillas M-Sport World Rally Team Ford 10m44.3s A világbajnokság állása: 1 Sebastien Ogier 177 pont 2 Thierry Neuville 160 3 Ott Tanak 144 4 Jari-Matti Latvala 123 5 Dani Sordo 89 6 Elfyn Evans 87 7 Craig Breen 64 8 Juho Hanninen 58 9 Hayden Paddon 55 10 Esapekka Lappi 49 11 Andreas Mikkelsen 39 12 Kris Meeke 31 13 Teemu Suninen 25 14 Stephane Lefebvre 22 15 Mads Ostberg 19 16 Jan Kopecky 5 17 Pontus Tidemand 4 18 Eric Camilli 3 19 Stephane Sarrazin 2 19 Armin Kremer 2 21 Yohan Rossel 1 22 Bryan Bouffier 1  

Anyukám is érteni fogja – Eszement száguldozás a Soroksári úton

2017.08.20.
Napok óta lázban tartja az internetet egy mobiltelefonnal, vezetés közben készített felvétel, ahogyan egy luxusterepjáróval időnként 170 km/h-ás sebességgel szabálytalanságok tömkelegét véti egy sofőr, az esettel a TV2 Mokka című műsora is foglalkozott, ahol Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke fejtette ki véleményét a történekkel kapcsolatban. A videó sokakból vált ki megbotránkozást, de úgy látszik, hogy ez a felháborodás sokkal inkább szól a sofőr személyének, anyagi helyzetének és magamutogatásának, mintsem annak, hogy mennyire felelőtlen és veszélyes az, amit csinál. Mit is látunk valójában? Ami szemmel látható és füllel hallható a videófelvételen, az alapján valóban csak annyit tudunk mondani, hogy ázzon el a veteményese ennek a terepjárós hapsinak, hiszen annyira visszatetsző módon beszél és cselekszik, hogy az már önmagában is bicskanyitogató – nem gondolom, hogy más egyéb célja is lett volna ezzel az egésszel, mint a magamutogatás. A szabálytalanságokat, amiket elkövet a pontosan egy perces felvétel során, még felsorolni is nehéz, de azért megpróbálom. Vezetés közben kézben tartott mobiltelefon, szimpla záróvonal többszöri átlépése, autóbusz forgalmi sáv jogosulatlan használata, nem bekötött biztonsági öv, irányjelző használatának többszöri elmulasztása, dupla záróvonal átlépés és ha ez még nem lenne elég természetesen ott van a gyorshajtás. Azt senki sem tudja, hogy ez a lehengerlő stílus jött magától, vagy rásegített valamilyen tudatmódosító szerrel, mint ahogyan azt sem, van-e egyáltalán (érvényes) vezetői engedélye az úriembernek… Mennyibe kerülne? Mivel a helyszínen nem kapták el az illetőt, most már csak a pénzbírságot vehetjük figyelembe, ami mindig a duplája a helyszíni bírságnak. A fenti listát egyszerűen lusta vagyok egyenként kikeresni, de az alapvető szabálysértések büntetése 20.000 forintnál nem lehet alacsonyabb, helyszínen ez 10.000 lenne tételenként. Pillanatkép a videóból A fent felsorolt szabálysértéseket között van olyan (pl. irányjelzés elmulasztása) amelyet többször is l elkövetett. Ha mindegyikért 20.000-et szabunk ki, akkor azonnal legalább 140.000 Ft-on áll a mutató, de ebben még nincsen benne a gyorshajtás. „Sajnos” nem sikerült kimaxolni 50 és 100 km/h megengedett legnagyobb sebesség mellett több mint 105 km/h-val kell meghaladni a szabályos sebességet ahhoz, hogy elérjük a maximális 300.000 forintos büntetési tételt. Ebben nem jeleskedett emberünk, mert 70 helyett 170-el haladt, ami „csak” +100 km/h, így ezért – a táblázat szerint – csak 200.000 forint büntetés és 8 büntetőpont jár. Jár még büntetőpont a biztonsági öv miatt is – ezért 3-at kapna – így már 11-nél járunk. A záróvonal átlépéséért alkalmanként 2 pont jár, a kézben tartott mobilért 3 és nem is sorolnám tovább, tuti, hogy ez alatt az egy perc alatt is összegyűjtött 18 pontot, ami azzal jár, hogy visszavonják a vezetői engedélyét. Új tanfolyam, új vizsga… Ha szimplán pénzbüntetésben szeretnénk kifejezni ezt az egy percet akkor kb 340.000,- Ft-os csekket kellene küldenünk. Csakhogy ez már nem szabálysértés Az ügyben egyeztettem Pető „Kreszprofesszor” Attilával, akinek az volt a véleménye, hogy ez a magatartás simán kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát, amelyet Btk. 234. §-ában találunk, így: „234. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ilyen belülről egy 6 éves ML-klasse, igaz, ez AMG kivitel A törvényhely még hosszan sorolja a közúti veszélyeztetés minősített eseteit, amelynek legszélsőségesebb pontja, amikor a bűncselekmény kettőnél több ember halálát, esetleg halálos tömegszerencsétlenséget okoz, ilyenkor akár 15 évre is lecsukhatják az elkövetőt. Szerencsére nem történt baj Nem hinném, hogy sofőr kivételes képességeinek köszönhető, hogy az ámokfutás során nem történt baleset. Ilyen magas sebesség mellett egyszerűen fizikai képtelenség megállítani az autót egy olyan akadály előtt, amely előtt 70-ről még vészfékezés mellett éppen megállnánk. Csábítóan üres és egyenes a Soroksári út (Forrás: Google Maps) Két és fél évvel ezelőtt olvasói kérdést válaszoltam meg egy cikk keretében. Itt részletesen kifejtettem, hogy mit értünk fékút és féktávolság alatt, sőt még a vonatkozó képleteket is közöltem, ami alapján bárki tud hasonló számításokat végezni. Vegyük most megint elő kicsit a gimis fizikát és nézzük meg, mi történik akkor, hogy ha egy hirtelen feltűnő akadály – teszem azt egy kismama a babakocsival – tűnik fel a vezető szeme előtt! Feltételezzük azt is, hogy 70 km/h sebességről éppen meg tudnánk állni az akadály előtt. Fékút - a piros szakasz A fékút a tényleges megálláshoz szükséges útszakasz hossza. Ez onnan kezdődik, ahol a fékhatás már kialakult. A fékút négyzetesen arányos a sebességgel, tehát kétszer akkora sebességhez, négyszer akkora fékút tartozik. Példánkban most egy nagyon jó műszaki állapotban lévő, remek minőségű abroncsokon futó autót veszünk, plusz ideális körülményeket, vagyis száraz, pormentes aszfaltburkolatot és a lassulást 8 m/s2-re lőjük be, ami igen tisztességes érték, tegyük fel, hogy képes erre a videóban is látható Mercedes-Benz ML-osztály. V0 = 170 km/h... 70 km/h-ról 23,6 méter szükséges, hogy megálljuk, 170-ről majdnem 140, egészen pontosan 139,3 méter. Féktávolság - a fekete szakasz Igen ám, de az akadályt észlelni is kell valamikor. Az észlelés (megpillantás) és a fékező erő, a fékhatás kialakulása között pedig idő telik el. Egyrészt van az emberi reakcióidő, ami átlagosan 0,8 másodperc. Ezen természetesen azonnal tovább ront, ha valaki ivott, vagy kábítószerezett, de maradjunk most annál, hogy józan sofőrről beszélünk. További 0,2 másodperc szükséges ahhoz, hogy a fékrendszerünkben kialakuljon a fékezéshez szükséges nyomás. Összesen eltelik tehát 1 egész másodperc az észlelés pillanata és a lassulás megkezdése között. És ez alatt az egy másodperc alatt az autó érdemben nem lassul, cserébe az észleléskor meglévő sebességgel haladunk az akadály felé. Ez 70 km/h-nál 19,4 métert jelent, 170-nél 47,2 métert. A reakcióidő alatt megtett út és a fékút összege adja a féktávolságot, ami 70-ről 43 méter, 170-ről 186,5 méter! Az akadályt nem látjuk meg előbb Akármennyivel is megyünk, az akadályt mindig ugyanakkor fogjuk észlelni, tehát ugyanakkora útszakasz áll majd a rendelkezésünkre a megálláshoz. Ha 70-ről 43 méter, akkor érdemes megnézni, hogy 170-ről mire elég ennyi távolság! SEMMIRE! Mivel egy másodperc reakcióidőnk van, mire lassulni kezdeni a kocsi már megtettünk 47,2 métert, nekünk pedig csak 43 méterünk van összesen a megállásra. Másképpen fogalmazva, bármilyen hirtelen fékezést igénylő vészhelyzetben az eredeti haladási sebességgel, vagyis 170-el fog bekövetkezni az ütközés, a következményekbe pedig jobb bele sem gondolni. És ez az igazi baj ezzel a videóval, és ezzel a fajta közúti magatartással! Láthatóan fogalma sincsen, mit kockáztat a viselkedésével, és egy esetleges tragédia után a gyászolóknak sovány vigasz lenne, hogy több év börtönt és sok százezres büntetést szabnak ki a tettesre. Képünk illusztráció... A baleseti véghelyzeteket elnézve a híradóban, sokszor tesszük fel a kérdést, hogy „ezt meg hogy sikerült”? A tárgyalt videó a bizonyíték arra, hogy igenis létezik a brutális gyorshajtás és minden más szabály figyelmen kívül hagyása. „Hősünknek” most kiadta, de amikor nem adja ki, akkor csodálkozunk igazán a TV előtt ülve, vagy a sokkoló baleseti képeket nézegetve az interneten. A cikk olvasása után csak egyvalakinek jut eszébe, hogy nem kellene száguldozni, akkor már megérte ennyit gépelni! ÓVATOSAN!!!

Massa: 16 éve is ugyanez ment

2017.08.20.
36 évesen és 259 nagydíjjal a háta mögött a Williams brazil pilótája a Forma-1 legtapasztaltabb pilótája az aktuális mezőnyben. A veterán pilóta több csapatnál is versenyzett hosszabb-rövidebb ideig, karrierje során pedig csak úgy jöttek-mentek a szabályváltoztatások. Azonban a hosszú idő alatt egy dolog nem változott: a száguldó cirkuszt érő kritikák. A brazil veterán                                                                                     Motorsport.com "Amikor én elkezdtem még nem volt KERS, nagyon nehéz volt előzni, amivel mindenki megszenvedett", tekintett vissza 2002-es - a Sauber csapatnál töltött - újonc évére a brazil pilóta. Akkoriben a Forma-1 autói mind 3 literes szívómotorral voltak szerelve, az abroncsok barázdáltak voltak, DRS-re és hibridhajtásra pedig nem is gondoltunk. Mégis ugyanazok a panaszok érkeznek ma is, mint akkoriban. "Nem tudunk előzni.", "a nagyoknak könnyű", "túl drága" és a szokásos kritikák érkeztek akkor is, elmélezett vissza Massa. "Én nem látok különbséget. Akkoriban talán mégtöbbet költöttek a csapatok, de a különbség a nagyok és a kisebbek között nem változott." - véli a 2008-ban majdnem világbajnokká lett brazil. Persze ő is egyetért abban, hogy az autók változása olykor jó, máskor rossz irányba viszi a sportot, biztos benne, hogy a lényeg nem változott. Továbbra is a legjobbnak kell lenni, a pilóták jelentősége pedig szintén nem változik. A jó pilóta mindig is elengedhetetlen része lesz egy csapat sikerének, véli a veterán versenyző.

Vadonatúj autókat szállító tehervonat siklott ki

2017.08.20.
Pénteken este hat óra körül eddig tisztázatlan okból kisiklott egy vonat Németországban. Közvetlenül a Volkswagen-gyárból szállított új autókat. A pontos károk felmérése még zajlik, így nem tudható, hány autó tört össze. A bild.de által közzétett fotók alapján nem kétséges, a kár tetemes.  A képeket ITT tekintheti meg. Személyi sérülés nem történt, a baleset okát vizsgálják - írja a bild.de
Címkék: 

FSH: Az „Autocross” versenyszám az utolsó napon

2017.08.20.
A verseny szombaton a dinamikus versenyszámokról szólt. Ezek közé tartozik a gyorsulás, mely elsősorban a motor teljesítményéről és a hajtásláncról ad jellemzést, s hogy milyen gyorsító képességgel rendelkezik a jármű. A feladat nem más, mint álló helyzetből a lehető legrövidebb idő alatt megtenni egy 75 méter hosszú egyenes szakaszt. Az autók jellemzően 4 másodperc alatt teljesítik a távot, melyet álló helyzetből kezdenek és közel 100 km/h körüli sebességgel fejeznek be. Az egyik, elektromos járművel rajthoz álló német csapat feladni kényszerült az FSH-t, miután autójuk összetört a gyorsulási versenyszámban.   Dinamikus versenyszám a „Skid Pad” is, amely az autó állandó állapotában történő kanyarodás képességeit méri. Méghozzá oly módon, hogy a négykerekűeknek egy 8-as számot formázó pályán kell mindkét irányban két kört megtenni. Ahhoz, hogy ezt a látványos versenyszámot sikeresen lehessen teljesíteni, szükséges a jó futómű, a megfelelő geometriát biztosító kormánymű, az alacsony súlypont és persze a jó gumi. Ezt a számot idén az összes csapat gond nélkül teljesítette.   A vasárnapra halasztott „Autocross” egy rajt-cél jellegű sprintversenyszám sajátos változata az autóverseny-szériákban is ismert időmérőknek. A 950 méteres pályán egy időben egy autó tartózkodhat. Minden esetben 2 pilótának van módja arra, hogy 2-2 mért kört futva legjobban kihasználja az autó adottságait, és a többieknél gyorsabb legyen. Az Autocrossban a jármű gyorsító és lassító képessége mellett a kanyarban való viselkedése is számít.   A megszerezhető pontok 40 százalékát a statikus versenyszámok során lehet begyűjteni, míg a versenypályán mutatott teljesítmények 60 százalékos súllyal szerepelnek a végelszámolásnál. Ami azonban kétségtelen: az eredményes szerepléshez mindkét területen jól kell teljesíteniük a csapatoknak és autóiknak. És ami most még fontosabb, az a biztonság és a bátorság! Hiszen itt egy új, ismeretlen és esetleg nedves pályán kell majd versenyezniük. Fotók: Lukács Gabriella, Polcz Péter, Farkas Csaba  

Grazban készül a következő BMW Z4

2017.08.20.
A BMW a Z4-et a Toyotával közösen fejlesztette ki. Ugyanazon a plattformon gyártják, mint a Toyota Suprat. Ez ugyancsak Ausztriában készül majd - fogalmaz az automobilwoche.de, hozzá téve, hogy hivatalosan még nem erősítették meg a Kleine Zeitung informáciját. A lap székhelye Graz, miként a Magna Steyr is a stájer fővároshoz kötődik, így bizonyára közelről szerezte az információt. Az Z4 első és második generációja Regensburgban készült, a grazi autónak nincs még hivatalos premierje, ez vagy januárban Detroitban vagy pedig márciusban Genfben - írja az automobilwoche.de. Az új generációs Z4-ről most kerültek nyilvánosságra az első fotók.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója