Több mint fél milliárd dollárt fektet be a BMW az Egyesült Államokban

2017.06.26.
A befektetéssel az X modelljeinek gyártását kívánják támogatni. A tervek szerint 2018 és 2021 között megvalósuló fejlesztés ezer új munkahelyet is teremt majd a spartanburgi gyárban, amely a világon a legnagyobb üzeme a vállalatnak. A szabadidő-autók készülnek itt az amerikai és a globális piac számára. A több mint 9 ezer embert foglalkoztató spartanburgi üzemben a tavalyi évben több mint 411 ezer járművet gyártottak. A világszerte csaknem 125 ezer alkalmazottat foglalkoztató BMW spartanburgi üzeme 1992 óta működik. A BMW Group Production Networknek 31 gyártó és összeszerelő üzeme van a világ 14 országában, a vállalat a szomszédos Mexikóban is üzemet létesít: San Luis Potosiban a 3-as sorozatú modellek gyártását tervezik 2019-től. A BMW és a Daimler volt a világon a két legnyereségesebb ágazati cég 2016-ban az Ernst & Young (EY) vállalati tanácsadó cég adatai szerint. Harald Krüger vállalatvezető korábban elmondta: növelni akarják a különösen nagy nyereséget termelő sportmodellek gyártását, és az így befolyó összegeket részben arra fordítják, hogy fejlesszék a teljesen elektromos autók gyártását. A BMW rekordra számít idén az eladott járművek száma, a bevétel és a profit szempontjából egyaránt.  
Címkék: 

Hamilton: "Bármikor dönthetek úgy, hogy befejezem"

2017.06.26.
Hamilton szerződése 2018-ban lejár, de nem sieti el a döntést: „A sorsom az én kezemben van, dönthetek úgy, hogy a szezon végén befejezem.” A pilóta sokat tervezgeti a versenyzés utáni életet, de ha meglátja az autóját, elmegy a kedve a visszavonulástól. „Nem tudom, meddig fogok maradni, de még versenyképes vagyok, éhes a sikerre és sosem vezettem ilyen jól.” A bemutatkozás elég feszültre sikerült                                                                                 CNN.com A Mercedes pilóta szavaiból egyértelmű, hogy a visszavonulás csak kósza gondolat, valószínűleg még jó néhány évig láthatjuk versenyezni. „A mostani szerződésem után még egy, további 3-4 évről szóló szerződést tudok elképzelni, utána részemről ennyi volt.” Hamilton úgy tervezi, hogy 37 éves kora körül fogja szögre akasztani a bukósisakot, de addig is próbál minél nagyobb nyomot hagyni a száguldó cirkuszban. Hamilton beszélt arról is, hogy sokkal könnyebb neki, hogy nem (csak) házon belül folyik a világbajnoki küzdelem, hanem egy másik csapat, a Ferrari ellen kell küzdeni a világbajnoki címért. „Nincs széthúzás, mindenki egy irányba tart.” Nem tudhatjuk, mi lesz az idei szezon eredménye, behúzza a Mercedes vagy a Ferrari letaszítja a németeket a trónról, de egy biztos: Lewis Hamilton – akár az ezüst nyilaknál, akár máshol – még jó néhány évig hajtani fog a világbajnoki címekért. A cikk forrása a FIA interjúja.

Világpremier: itt a BMW X3 harmadik generációja

2017.06.26.
Az ismerős karosszéria-arányok ellenére az új, LED-es fényszórókról és hátsó lámpákról, a megnövelt hűtőrácsokról és a hatszög alakú ködlámpákról felismerhető az új X3 nemzedék. Az alapfelszereltség részeként kínált 18” méretű könnyűfém keréktárcsák alternatíváiként az ügyfelek egészen 21” méretig válogathatnak a különféle felnik és gumiabroncsok között, miközben a három felszereltségi csomag nem csupán a karosszéria egyes elemeire, de az utastér hangulatára is nagymértékben hatással van. A menetkomfortról számos innovatív opció gondoskodik, úgy mint a háromzónás automata légkondicionáló, az Ambient Air légfrissítő csomag, az aktív ülésszellőztetés, a 40 : 20 : 40 arányban osztott hátsó üléssor cargo funkciója, valamint a nyitható panoráma üvegtető. Az alapesetben 550 literes csomagtér a hátsó üléstámlák ledöntésével egészen 1 600 literig bővíthető. A BMW X3 opcionálisan elérhető extrafelszereltségei között újdonságként mutatkozik be az 5-ös és 7-es modelleknél már megismert BMW Display Key okoskulcs, amely nem csupán az ajtózárak nyitására és zárására szolgál, de számos járműfunkció, így például a kiegészítő fűtés állapotának megjelenítésére és működtetésére is képes. Az új BMW X3 olyan futómű-opciókat kínál, mint az M sportfutómű, a dinamikus lengéscsillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damper Control), az M sport fékrendszer és a változó áttételű kormányrásegítés. Az X3 piaci bevezetésekor (illetve nem sokkal utána) háromféle benzines és kétféle dízelüzemű erőforrás kerül fel a modell motorpalettájára 184-360 lóerőig, a portfólió csúcsán az M40i áll a soros hathengeres turbómotorjával. Az alap benzinesen kívül minden motorhoz széria az xDrive összkerékhajtás, a nyolcfokozatú automata váltó azonban ahhoz is alapáron jár. A BMW X3 harmadik modellgenerációja a megegyező hajtáslánccal szerelt elődmodelljéhez képest nem kevesebb, mint 55 kilogrammal nyom kevesebbet a mérlegen. Az újdonság 0,29-es légellenállási alaktényezője ráadásul kategória legjobbja. Az új BMW X3 az aktív tempomat legújabb generációjával (Active Cruise Control), valamint a kormányzó- és sávtartó asszisztenst (Steering and Lane Control Assistant), a sávváltást segítő asszisztenst (Lane Change Assistant, 2017 decemberétől esedékes) és az oldalirányú ütközésre figyelmeztető rendszert (Side Collision Warning) is magába foglaló Driving Assistant Plus biztonsági csomaggal is felszerelhető. A gesztusvezérlés testre szabott mozdulataival a navigációs rendszer és az információ-szolgáltató rendszer funkciói intuitívan működtethetők, miközben az intelligens hangvezérlés opciója azt is lehetővé teszi, hogy a sofőr vagy utasa folyékony élőbeszéddel aktiválja a BMW központi operációs rendszerének kiválasztott funkcióit. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető BMW Head-Up kijelző a vezető látómezejébe vetíti a vezetéshez szükséges legfontosabb információkat.
Címkék: 

Megújult a Nissan Qashqai

2017.06.26.
A Nissan Qashqai, Európa legnagyobb számban eladott városi crossovere jelentős fejlesztéseket kapott a modellciklus felénél esedékes modellfrissítés során. Megújult külső formaterv, magasabb szintű minőséget képvisel a belső tér, kellemesebb lett a vezetési élmény, és megjelentek a kínálatban a Nissan Intelligent Mobility technológiák. A szerteágazó módosítások az ügyfelek véleményét és ötleteit tükrözik, céljuk, hogy megerősítsék a Qashqai pozícióját a szegmens vezetőjeként. A felszereltségi szintek között megjelent a Tekna+, mely a luxus új szintjét jelenti a C szabadidő-autó szegmensben. A módosítások után az új Qashqai 17 mm-rel hosszabb elődjénél, így 4377 mm helyett 4394 mm hosszú. A szélessége (1806 mm) és magassága (1595 mm) nem változott. Számos, a felszín alatt megbúvó fejlesztés gondoskodik arról, hogy a Qashqai kimagasló kezelhetősége még magasabb szintre léphessen. Innovatív technológiák érkeztek, míg más funkciók új biztonsági fejlesztéseket kaptak. 2018-tól a Nissan ProPILOT nevű önvezető rendszert is meg lehet majd rendelni. Philippe Saillard, a Nissan Europe értékesítésért és marketingért felelős alelnöke a következőket fűzte a hírhez: „2014-es megjelenése óta a Nissan Qashqai második generációja utolérhetetlen nagykövete volt crossover modellcsaládunknak és a Nissan márkának is. Értékesítési szempontból csodálatos teljesítményt nyújtott, melynek köszönhetően hamar a szegmens élén találtuk magunkat. A formaterv, a minőség, a technológiák és a vezetési dinamika prémium fejlesztései miatt biztosak vagyunk abban, hogy a sikertörténet folytatódni fog.” A Qashqai fejlesztésének feladatát a Nissan angol, spanyol és német mérnökcsapatai kapták. Az autó továbbra is a Nissan sunderlandi gyártóüzemében készül az Egyesült Királyságban, mely Európa egyik leghatékonyabb autógyára. A felfrissített Qashqai az idei Genfi Autószalonon mutatkozott be, és az európai értékesítés 2017 júliusában indul.
Címkék: 

Linux alapú infotainment rendszer a Toyotától

2017.06.26.
Száznál is több vállalat fél évtizeden át tartó, közös fejlesztő munkájának gyümölcse az az AGL (Automotive Grade Linux) operációs rendszer, amely a modern autóipar egyik legfontosabb részterületének több súlyos hiányosságát is kiküszöbölheti, és ilyenformán forradalmi jelentőségűnek bizonyulhat. Rohamléptekben fejlődnek és demokratizálódnak az infotainment és csatlakoztatott szolgáltatások, ugyanakkor az ügyfél-elégedettségi kutatások rendre azt mutatják, hogy a jelenleg alkalmazott rendszerek és technológiák nem elég kiforrottak, ezzel számos bosszúságot okozva a felhasználóknak. Nem véletlenül teszi le egyre több autógyártó az Apple vagy a Google hasonló célú termékei mellett a voksát, ugyanakkor ezzel a döntéssel tulajdonképpen függő viszonyba kerülnek ezektől az informatikai óriásoktól. Az AGL projektnek éppen az a lényege, hogy az autógyártók egy olyan stabil, bizonyított, átjárható keretrendszert kapjanak (az elképzelések szerint 70-80 százalékos készültségben), amelyre könnyen és rugalmasan felépíthetik saját szolgáltatásaikat, majd ezt a csomagot saját márkaimidzsüknek stilizálhatják. Ez nem csak olcsóbbá, de megbízhatóbbá és rugalmasabbá is teheti az infotainment rendszerek fejlesztését, amelyek szolgáltatásai igény szerint bővíthetők vagy korlátozhatók, illetve frissíthetők. Az AGL tehát stabil alternatívája lehet az Apple CarPlay és a Google Android Auto rendszereinek, ugyanakkor együtt is képes működni azokkal. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A Linux autóipari felhasználása ugyanis már a közeljövőben túlléphet a szórakoztatáson, hiszen az AGL projekt az autók valamennyi fedélzeti szoftverét kiválthatná: a műszerparktól a head-up kijelzőig, a telematikai funkcióktól a vezetőtámogatásig, az aktív biztonságtól akár az autonóm mobilitási technológiákig mindent kiszolgálhat. Ebben az autóipari forradalomban gyémánt fokozatú támogató partnerként vesz részt évek óta a Toyota, a 2018-as Camry júniusi bevezetésével pedig megtörtént a technológia nyilvános főpróbája, amelynek eredményeit nagy érdeklődéssel várja a projektben érdekelt többi autógyártó. „Az AGL platform rugalmassága lehetővé teszi számunkra, hogy a Toyota infotainment rendszerét villámgyorsan teljes modellkínálatunkban bevezessük. Ezzel nemcsak fokozott csatlakozási lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek, de egy sor vadonatúj szolgáltatást és funkciót is, méghozzá olyan ütemben, amit a szórakoztató elektronikai piacon egyébként megszokhattunk. Azáltal, hogy a nyílt forráskódú fejlesztési stratégia mellett döntöttünk, erőforrásainkat az alapok megteremtése helyett innovatív új szolgáltatások létrehozására fordíthatjuk, és azokat jóval gyorsabban piacra bocsáthatjuk” – hangsúlyozta a világpremier kapcsán Keiji Yamamoto, a Toyota Motor Corporation csatlakoztatott technológiákért felelős alvállalatának ügyvezető alelnöke.
Címkék: 

Strandautót faragtak a Škoda diákjai a Citigóból

2017.06.26.
A Škoda Element 3 597 mm hosszú és 1 641 mm széles. Tető és ajtók nélkül készült, csupán csak két ülés kapott benne helyet. Az autó hasmagasságát 60 milliméterrel megemelték, amely így egy külső megjelenésében teljesen egyedi, klasszikus nyitott buggy lett. Az ezüstszínű alvázvédő burkolat az autó első és hátsó részén illetve a terepjáró gumiabroncsokkal szerelt 16 colos fekete/sárga SCORPIUS könnyűfém keréktárcsák kifejezetten látványos elemei a „diákautónak”. A magasan húzódó kerékjárati íveket fekete szegély keretezi, amely a kerekek között a küszöbök alján húzódik tovább, egy vékony fellépőt kínálva az utasok számára. Ajtók nincsenek, beszálláshoz egyszerűen csak a kockás mintázatú alumínium csíkkal dekorált oldalküszöbökön keresztül kell átmászni a sport kagylóülésekbe. A hátsó világítás LED technológiával működik. A Škoda diákja nagy figyelmet szenteltek a részleteknek is, így például az autó sárga (Sárkánybőr színű) féknyerge is az apróbb elemek iránti odafigyelést tükrözi. A sárga szélekkel és dekoratív öltésekkel készülő fekete bőr/Alcantara bevonatú kagylóülések eredetileg a Škoda Octavia RS modellből származnak, amelyeket ezúttal a Škoda Akadémia hímzett neve díszíti. A kéttónusú tematika az egyedi kialakítású belső térben folytatódik tovább. A műszerfal fényezett része gyöngyházfényű sárga színben pompázik, a kormánykerék és a sebességváltó bőrborítást kapott, amelyet arany és sárga részletek egészítenek ki. A műszerfal és a szélvédő közötti felületet pedig fekete Alcantara borítással vonták be. A fedélzeten navigációs rendszer is rendelkezésre áll, amely egy külön tartóba rögzítve mintha lebegne a klímaberendezés kezelőszervei felett. Az autó leglátványosabb eleme azonban éppen ott található, ahol a ŠKODA Citigo modellnél a hátsó ülések vannak. A diákok itt, az első ülések mögötti részen egy napelemet és egy okostelevíziót helyeztek el, amely Bluetooth segítségével az okostelefonokhoz is kapcsolódhat. Az okostévét az alumínium bevonatú csomagtér fedélbe építették be, amelynek külső részére, két matt fekete kapaszkodó közé illesztve került felszerelésre a napelem. A két ülés melletti hangszórókat két, a csomagtartóban elhelyezett további hangszóró egészíti ki, amely a Škoda Elementet egy 400 watt teljesítményű, kerekeken gördülő tengerparti diszkóvá varázsolja. A diákok egy beépített hűtődobozról is gondoskodtak, amely az elegáns kék szőnyeggel bevont csomagtartóban kapott helyet. A hűtődoboz egy külön akkumulátorhoz kapcsolódik, amelyet a napelem lát el energiával. A 60 kW (82 LE) teljesítményű kompakt elektromotor 210 Nm nyomatékával hajtja a tanulmányt. Az elektromos „diákautó” álló helyzetből 100 km/óra sebességre 13 másodperc alatt gyorsul fel, maximális sebessége pedig 130 km/óra. A padlóba integrált lítium-ion akkumulátor kapacitása 18,7 kWh. Ez azt jelenti, hogy az út jellegétől, a vezetési stílustól és az össztömegtől függően a Škoda Element akár 160 km megtételére is képes.
Címkék: 

Átstartolás

2017.06.26.
A Magyar Járműalkatrészbeszállítók Országos Egyesülete (MAJOSZ) megtartotta éves közgyűlését. A hivatalos tisztújító procedúra előtt elhangzott előadások szinte mottóként szolgálhattak volna, hiszen az iparág legfontosabb kérdéseit taglalták. A már köznapi szinten is emlegetett munkaerőprobléma a járműalkatrész beszállítói területet is érinti, amely megoldásának elemzése mellett, alternatívák is szóba kerültek. MAJOSZ közgyűlés és szakmai nap Hoffman Gábor Munkajogi szakokleveles tanácsadó, a munkaerő megszerzéséről és megtartásáról, valamint a piac kihívásairól beszélt. Őt Pethő Anikó követte az Aarenson Consulting Kft. részéről, aki egy másik problémára, a 45 év feletti munkavállók sokszor kilátástalan elhelyezkedési körülményeire világított rá, mely megoldásának egyik kulcsként, a most indított Restart-Up programot ismertette. Pethő Anikó: "A Restart-up program  egyedi alternatíva" Az autóiparon belül észlelhető változásokat Boros Árpád, a KPMG Tanácsadó Kft. jármű- és gyártóipari szektor tanácsadója, és Dr. Németh Balázs KVALIKON Kft. munkatársa elemezte A munkaerőgazdálkodás sarokpont az ágaztaban Mindkét előadásban sok más, a területe érintő téma mellett, kiemelet figyelmet kapott a zalaegerszegi tesztpályaberuházás. Konszenzus volt a tekintetben, hogy az új létesítmény mindenképpen jótékony hatással lesz a magyar járműgyártó iparra és nem mellesleg kiemelt bázisa lehet és lesz is az önvezető autók fejlesztésének.  Ez utóbbi –az előadók szerint - belátható időn belül teret nyerhet akár a hétköznapi közlekedésben is. Dr. Német Balázs kiemelte, hogy ma már nem kell külföldön keresni a csúcstechnikát. Az itt lévő legjelentősebb járműfejlesztő cégek révén, akár „a 007-es kerítésen” kívülre is kerülhetnek a legmodernebb technikai megoldások az együttműködéseknek köszönhetően. Dr. Németh Balázs: "A csúcstechnika már itt vagy Magyarországon" A szakmai programot Dr. Szentmiklósi László, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont – Budapest Neutron Centrum munkatársának előadása zárta, aki egy új anyagvizsgálati módszerrel ismertette meg a jelenlévőket. A módszer az eddig technológiáknál mélyebb anyagátvilágítást tesz lehetővé. A „neutronos képalkotással” precízebb fotók, videók elkészítése lehetséges, mely technika nem kizárt, hogy akár „mobil” verzióban megjelenhet a gyártósorok mentén is, ami fontos előrelépést jelenthet a fejlesztés és adott esetben a minőség ellenőrzés területén. A szakmai programok az egyesület protokolláris programjával folytatódtak, melynek prológusaként arról kérdeztük Klujber Dénest, a MAJOSZ leköszönő elnökét, hogy hivatali ideje alatt mik voltak a legfontosabb momentumok és eredmények. Klujber Dénes a MAJOSZ leköszönö elnöke Klujber Dénes: Talán a legfontosabb, hogy folytatni tudtuk a korábbi elnökség által kijelölt irányt. Tizennyolc évig volt elnök Herbert Rupp illetve mellette Bogdanovits László, aki az alapítástól volt főtitkár. Egy komoly, masszív taglétszámot alakítottak ki és létrehoztak egy jól működő MAJOSZ-t. Ezt a kitaposott utat mi tovább tudtuk vinni. Négy évvel ezelőtt mind a két tisztséget átadták. A pozícióváltás lehet rizikós, de szerencsére nekünk, az új menedzsmentnek sikerült további vinni az örökséget és biztosítani a stabilitást. Mik voltak a legnagyobb sikerek? Klujber Dénes: Amit sikernek emelnék ki, azok a beszállítói napok. A MAJOSZ minden év októberében tartja ezt a rendezvényét, az elmúlt években csúcsokat döntöttünk. 140 cég és csaknem 400 üzletember vett részt ezeken a programokon. Ez igazi öröm számunkra, hiszen a MAJOSZ legfontosabb feladata, hogy közvetítsen beszállító és vevő között. A másik fontos – bár még nem egészen ért be a dolog – eredménynek tartom, hogy újból felvettük a kapcsolatot a CLEPA-val. Ez a beszállítók tulajdonképpeni európai szövetsége. Velük korábban már volt kapcsolatunk, de 2013-ben ez megszűnt. Ma, úgy tűnik, hogy sikerül ezt az együttműködést újjáélesztenünk. Éppen a napokban folytattunk erről tárgyalásokat, ami egyértelműen azt tükrözi, hogy van olyan megoldás, amivel újból integrálódni tudunk a CLEPA-ba, ezzel együtt a nemzetközi vérkeringésbe. Klujber Dénes: A beszállítói napokat "csúcsrajárattuk" Nem szószoros értelemben siker, de egy nagyon jelentős eredmény, hogy törekszünk további nemzetközi piacok felé is nyitni, ahol próbáljuk megismertetni tagvállalataink képességeit. Kettőt emelnék ki a legfontosabb országok felé, az egyik a moszkvai vásár, a másik japán, ahol már kétszer is a megmutattuk magunkat. Hogy alakult az elmúlt négy évben a tagok száma? Klujber Dénes: Abszolút értékben nem, vagy csak minimálisan változik a létszám. A tagvállalatok száma 300. Ötszázalékos emelkedéssel lehet számolni, de a bővülés mellett vannak lemorzsolódások is. Az viszont mindenképpen érezhető, hogy van minőségi változás, ami azt igazolja, hogy a tagjaink bővülnek, és ez örvendetes tény. Dr. Nyírő József a MAJOSZ új elnöke Klujber Dénes leköszönése után, az egyesület nagy többséggel Dr. Nyírő Józsefet választotta meg új elnökévé. A háromgyermekes édesapa a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) végzett Menedzsment és Gépgyártástechnológiai szakon. Tanulmányait a gyártástudományos technológia tanszéken folytatta PhD doktori képzésen. Jelenleg egy KKV szektorból származó termelő cégnek az ügyvezetője. Az új elnök, a BME egyetemi adjunktusa is, oktatási és képzési területen tevékenykedik a campuson, ahol ipari és Európai Uniós projektekben vesz részt. Dr. Nyírő József nyitóbeszédében elmondta, hogy az eddig megszerzett tapasztalatait szeretné kamatoztatni a MAJOSZ-ban. Küldetésnek érzi a feladatot, hiszen a járműgyártás egy nagyon fontos tényező Magyarországon. Kihangsúlyozta, hogy a honi járműgyártás nagyon nagy lépés előtt áll, ami alapvetően három részre bontható. Elsőként az elektromos autók egyre nagyobb térnyerésére hívta fel a figyelmet, ami véleménye szerint meg fogja változtatni a MAJOSZ tagságának az összetételét és az általa felvállalt szerepeket is. E mellé társul az önvezető autó fejlesztése, amiben Magyarország jelentős szerepet vállal, és ehhez a tagságnak is jelentősen hozzá kell járulnia. Német István főtitkár, Klujber Dénes leköszönt és Dr. Nyírő József MAJOSZ elnök A harmadik terület a megjelenő „Ipar 4.0” kormányzati program, ami szintén nagy módosulásokat fog okozni mind képzés, mind technológiafejlesztési, hatékonyságnövelési szempontokból.          Dr. Nyírő József a MAJOSZ új elnöke

Azeri Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2017.06.26.
A világbajnoki pontversenyben vezető Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett. Előbbi azért kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd a brit mellé hajtott, és oldalról is meglökte, miközben mindketten hevesen gesztikuláltak.        Olaszország:     ------------     La Stampa: "Ütközés, büntetés és harag. Összecsaptak az aszfaltbetyárok, elfelejthetjük a mosolyokat és egymás kölcsönös méltatását. Három hónap elteltével robbant a gyűlölet Vettel és Hamilton között."          La Repubblica: "Vettel megbocsáthatatlanul viselkedett, főleg négyszeres világbajnokként. A német az ámokfutó Zidane-ra emlékeztetett a 2006-os világbajnokságon. A kamikaze-akciót elsősorban önmaga bánhatta, mivel a kíméletes büntetés nélkül megnyerhette volna a futamot."          Gazzetta dello Sport: "Hamilton és Vettel első igazi összeakaszkodása, melyet sosem fogunk elfelejteni. Pofon és riposzt: akárcsak Zidane és Materazzi. Az olasz provokál, Zidane lefejeli, és kiáll. Persze minden rivalizáláshoz kell egy kis rosszindulat..."          Anglia:     -------     The Sun: "Az azeri verseny Vettel és Hamilton veszekedése miatt marad emlékezetes. A ferraris szándékosan fegyverként használta az autóját, és belement Hamiltonba. Elfajult a vb-címért folyó versengés, az eddigi bajtársiasságot felejtsük el: ez már nyílt háború."          Daily Mirror: "Vettelnek bocsánatot kell kérnie Hamiltontól és az egész Forma-1-től, mert rossz hírbe hozta a sportágat."          Times: "Mindenfajta barátság véget ért Azerbajdzsánban Vettel és Hamilton között. A vad versenyen Ricciardo nyert, négyszer jött be a biztonsági autó, törmelék hevert a pályán, volt piros zászló, Vettel pedig kétszer belehajtott Hamiltonba."          Mail Online: "Előzőleg Ricciardo az egész vagyonát feltehette volna arra, hogy nem nyeri meg a bakui futamot."          BBC: "Ennyi dráma és izgalom, amennyit ezen a délutánon láthattunk, máskor egy egész idényben nincs."     Oroszország:     -------------     Kommerszant: "Az Azeri Nagydíj még érdekesebbé tette a címért folyó versengést. Általános meglepetésre Ricciardo győzött, de a csúcspont Hamilton és Vettel vitája volt."          Franciaország:     --------------     L'Equipe: "Hamilton és Vettel között hivatalosan is hadiállapot állt be. A folytatásban nem tompa pengével vívnak."          Le Monde: "Vettel és Hamilton nem maradt adósa egymásnak, kölcsönösen feszegették a határokat, ami a sportág nagy rivalizálásaira emlékeztetett."          Svájc:     -----     Blick: "A labdarúgásban Vettel +utánrúgásáért+ vita nélkül piros lap járt volna. Kár, hogy a két szupersztár versengését megmérgezik a szavak." Németország:     -------------     Bild: "Szeretet és béke - ennek befellegzett a Forma-1-ben. Itt a háború. Bakuban olyan jeleneteket láthattunk, mint egy dodzsempályán."          Stuttgarter Zeitung: "Vettel balról előzött, elvette a kezét a kormányról, kemény szavakkal szidta riválisát, majd nekiment. Méghozzá olyan erővel, hogy a Ferrari két kereke is a levegőbe emelkedett. Akár a búcsúban."          Frankfurter Allgemeine Zeitung: "Lehet, hogy Hamilton szándékosan megzavarta Vettel ritmusát, és provokálta őt, de csak annyit csinált, hogy levette a lábát a gázról, és 49 km/órára lassított. Eddig nem mutatott be veszélyes fékezéseket, s ezúttal sem tette."          Abendzeitung: "Csúcstalálkozó Bakuban. Miközben Hamilton gratulált a győztes Ricciardónak, a Ferrari sztárja nyílegyenesen besietett a csapat boxába, minden bűntudat nélkül."          Spanyolország:     --------------     El Mundo: "Vettel, a huligán. A német megtámadta Hamilton Mercedesét a bakui káoszban."          El País: "Vettel elvesztette az önuralmát. Az utóbbi évek legabszurdabb futama annyira őrült volt, hogy még egy ilyen tapasztalt pilóta is kijött a sodrából. A 19. körben elgurult a gyógyszere."          Marca: "Vettel megérdemelte volna a fekete zászlót. A versenyigazgatók azonban megkímélték a németet, aki így beért negyediknek Hamilton előtt." 

Megtekinthető a Közlekedési Múzeum Apponyi-hintója

2017.06.26.
Prőhle Gergely főigazgató beszédet mond a hintó előtt „Nagy öröm látni a restaurátorok keze alól nemrég kikerült, különösen értékes hintót, ami a fiumei úti Sírkertben, speciálisan a műtárgy bemutatására kialakított üvegépítményben kaphatott helyet. A gyászhintót először gróf Apponyi Albert temetésén használták és eredetileg hosszú évekig készült a híres Misura kocsigyárban.” – mondta a műtárgy helyszínre szállítását követően Dr. Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese. Az Apponyi-hintó néven ismert egyedi tervezésű, bonyolult szerkezetű dísz-halottas hintó igazi kuriózum. Méretét tekintve a legnagyobb a Magyarországon ismert hintók közül. Kifinomult ornamentikájával, faragott kerekeivel és csiszolt, mintázott tükörüvegből készült hajlított üvegtábla-ablakaival a hintót nemzetközi viszonylatban is a legnagyobbak között tartják számon. A díszhintó kifejezetten temetkezési célra készült a Misura kocsigyárban 1928 és 1932 között a Székesfővárosi Temetkezési Intézet megrendelésére és később a Fővárosi Temetkezési Vállalattól került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe. A díszhintó most a somoskői restaurátor műhelyből érkezett új állandó kiállítóhelyére, a Fiumei Úti Sírkertbe. Mérete és specifikus jellege miatt a múzeum az eddigiek során egyetlen meglévő kiállításába sem tudta beilleszteni e pompás műtárgyat, de az intézmény muzeológusai féltve óvták, őrizték és közben alaposan kutatták történetét. A restaurálást követően interaktív felületekkel kiegészített és a Múzeumok Éjszaka alkalmával megnyílt kiállítás a Nemzeti Örökség Intézete partnerségével valósult meg.  

Mesterhármast ünnepel a BMW i8

2017.06.26.
A BMW i8 plug-in hibrid sportautó forradalmi hajtáslánc-technológiája sorozatban harmadik alkalommal hódította el az autóipar legkiválóbb erőforrásának járó elismerést az Év Motorja 2017 díj (International Engine of the Year Awards 2017) 1.4 és 1.8 liter közötti hengerűrtartalom-kategóriájában. A modell plug-in hibrid hajtáslánca a vérpezsdítő sportautók menetteljesítményét a városi kisautók üzemanyag-fogyasztási tulajdonságával egyesíti. A 231 lóerő maximális teljesítményre képes, háromhengeres benzinmotor a hátsó tengelyt, míg a 131 lóerő maximális teljesítményű elektromos motor az első kerekeket hajtja. Mozgás közben az elektromos erőforrást egy nagyteljesítményű lítium-ion akkumulátor táplálja energiával, szükség esetén pedig a rendszer bármelyik hagyományos háztartási aljzatról feltölthető. A BMW Group által kifejlesztett és gyártott, egyedülálló plug-in hibrid hajtáslánc az EU-ciklus típus-specifikus tesztkörének mérései szerint egyetlen feltöltéssel, tisztán elektromos üzemmódban 37 kilométer megtételére képes, 120 km/óra végsebesség mellett. A nemzetközi Év Motorja díjat első ízben 1999-ben adták át, az elmúlt tizenkilenc évben pedig a BMW összesen nem kevesebb, mint 68 alkalommal diadalmaskodott valamely kategóriában vagy az abszolút tabellán. A díjakat minden évben egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri ítéli oda az autóipar legkiválóbb erőforrásainak, az elismerésekről idén 31 ország 58 autós szakújságírója döntött. A díjakat június 21-én, a stuttgarti Motor Expo ünnepélyes gálaestjén adták át.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója