Veronai baleset - Szijjártó: az olasz ügyészség lezárta a nyomozást

2017.05.29.
 A tárcavezető közleményében kifejtette: a milánói főkonzulátus levélben és telefonon folyamatosan feltett kérdéseire az olasz nyomozóügyészség azt válaszolta, hogy a veronai buszbalesettel kapcsolatos nyomozás azért tartott hosszabb ideig a vártnál, mert a tragédia napján hivatalban lévő ügyészt időközben áthelyezték, és a nyomozással másik ügyész kezdett foglalkozni. Az olasz ügyészség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a nyomozást lezárta, a jegyzőkönyvet a milánói főkonzulátusnak átadta, a külképviselet pedig a lehető legrövidebb időn belül továbbítja a jogsegélykérelemben érintett kecskeméti ügyészségnek - tudatta a miniszter. Ezzel az utolsó külügyi vonatkozású folyamat is lezárult - tette hozzá. Szijjártó Péter egyúttal együttérzéséről biztosította a gyászoló családokat. A baleset január 20-án éjjel történt, a buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségben tizenheten életüket vesztették.

Akkumulátorgyárat avatott a miniszterelnök Gödön

2017.05.29.
A kormányfő kiemelte: a járműgyártásban dolgozók száma 2017 első negyedévében meghaladta a 160 ezret, ezzel Magyarország Közép-Európa egyik járműgyártó centruma lett, miközben elindult abba az irányba, hogy a régió egyik járműfejlesztési központja és az e-autózás éllovasa legyen. Úgy vélte, az ezzel kapcsolatos új beruházások - így a gödi üzem - révén már nemcsak autót gyártanak, hanem a jövő autóit is megálmodják, készítik és tesztelik itt. Orbán Viktor felidézte: a kilencvenes évek elején, a szocializmus lebontása után kinyílt a világ, és hirtelen, ömlesztve kapták az emberek a piacgazdaság termékeit, új márkákkal ismerkedtek meg. Hamar kiderült azonban, hogy a piacgazdaság sem mindig garancia a minőségre, de ha valami Dél-Koreában készült, "biztosak lehettünk abban, hogy kiváló termékkel van dolgunk" - mondta. Hozzátette: Dél-Korea és cégei a minőség és innováció szimbólumát jelentik azóta is. Szavai szerint Dél-Korea példakép Magyarország előtt, hogy sok munkával és szorgalommal, precizitással, kreativitással be lehet törni a világpiacra.A beruházással biztosított az itt élők jövője - jelentette ki. Úgy vélte, sok ország "vitte volna ezt a beruházást", de a Samsung ragaszkodik Gödhöz, és a város is elkötelezte magát a cég mellett, így a kormány is beállt a beruházás mögé. A beruházással "a jövő költözik be Gödre" - mondta. A kormányfő kitért rá: 2019-re az elektromos töltőállomások száma 3500-4000 között lesz az országban, 2020-ra 63 ezer elektromos meghajtású jármű kerül a magyar közutakra, és ebből 54 ezer személyautó lesz. Az elektromos autók tulajdonosai adókedvezményeket kapnak - közölte. Dzsun Jong Hjun, a Samsung SDI vezérigazgatója kiemelte: az elektromos autók piaca világszerte robbanásszerű fejlődés előtt áll, ezért nagyban nő majd a kereslet az itt gyártott akkumulátorok iránt. A legmodernebb technológiával dolgoznak majd, így hozzájárulhatnak az európai elektromos autóipar fellendüléséhez - vélekedett. A vezérigazgató köszönetet mondott az államnak és a városnak a folyamatos támogatásért, amelyet a beruházás tavaly nyári bejelentésétől az üzem mostani megnyitásáig nyújtottak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly augusztusban jelentette be, hogy az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, és a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre. A tárcavezető kiemelte: komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, amelyért nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, valamint Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit. A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételű Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárta be a mintegy 322 ezer négyzetméteres gödi képcsőgyárát, miután a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.  

Fejleszti a motorgyártást ausztriai üzemében a BMW

2017.05.29.
A dízelmotorok továbbfejlesztésével foglalkozó központ létesítésére 100 millió eurót fordít a BMW, a motorokat összeszerelő gyártósorokat 180 millió eurós, a főtengelyeket készítő gyártósorokat pedig 63 millió eurós beruházással fejleszti az autógyár. - Még nagyon hosszú ideig fogunk magasan fejlett belsőégésű motorokat gyártani és használni - jelentette ki Gerhard Wölfel, a BMW Motoren GmbH Steyr vezérigazgatója. A BMW konszern legnagyobb motorgyára 2016-ban termelési rekordot ért el 1,3 millió dízel- és benzinmotor előállításával. Az üzemben tavaly 860 ezer dízelmotort és 390 ezer benzinmotort állítottak elő több százféle kivitelben. A 35 éves múltra visszatekintő üzembe már több mint hat milliárd eurót invesztált a BMW.

Öten sérültek meg a Határ útnál

2017.05.29.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. május 29-én 15 óra körül a Budapest XX., Határ út 100. szám előtt egy személyautó és egy kamion összeütközött. A baleset következtében öt személy megsérült. Az összetört járművek a villamosforgalmat is akadályozzák. A szemle idejére a rendőrök a forgalmat váltakozva egy sávon engedik. Kérjük az arra közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel vezessenek!

Travolta egy ausztrál légiközlekedési múzeumnak adta Boeingjét

2017.05.29.
Az 1964-ben épült gép harminc évig szolgált a légitársaság kötelékében, utána került magántulajdonba. Az ausztrál Albion Park-i székhelyű, régi repülőgépek restaurálásával foglalkozó Hars társaság kapja, amely részt vesz a gépnek az Egyesült Államokból Ausztráliába repülésében is. A repülőnek ahhoz is sok felújításon kell átesnie, hogy teljesíteni tudja a hosszú távot - mondta Travolta, aki reméli, hogy "utolsó útjára" ő is elkísérheti szeretett repülőjét.

Bemutatkoztak a Knorr-Bremse okos kamionjai

2017.05.29.
A piacvezető haszongépjármű fékrendszereket gyártó vállalat a rendezvényre mérnök hallgatókat és innovatív szakembereket hívott meg. A találkozót Frank Péter, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kutatás- Fejlesztési Igazgatója nyitotta meg, aki nyitóbeszédében elmondta, hogy hasonló forradalmat lát a haszonjármű ágazatban vezetéstámogató rendszerek és az autonóm járművek területén, mint a korábbi években az elektronikusan vezérelt fékrendszerek estében és arra biztatta a résztvevő mérnök hallgatókat, hogy legyenek ők is részesei ennek az izgalmas korszaknak. A megnyitót követően a látogatók megtekinthették a vállalat által fejlesztett automatikus vészfékező rendszer tesztjét. A program következő részeként a cég fejlesztőmérnökei előadásokon avatták be a hozzáértő hallgatóságot a bemutatott hazai fejlesztésű rendszerek műszaki érdekességeibe. A program legizgalmasabb részeként színre léptek az okos kamionok; bemutatták, hogyan akadályozza meg egy balesetveszélyes szituációban a Knorr-Bremse menetstabilizáló rendszere a kamion felborulását, elkerülve ezáltal egy esetleges többórás útzárlatot az autópályán; majd az önvezető kamion demonstrálta, hogy 3 cm pontossággal, gyorsabban és pontosabban tolat a rámpára, mint egy átlagos kamionsofőr. A mérnöktalálkozó mintegy 200 vendégének lehetősége nyílt a kamion demonstrációkat követően kérdéseket feltenni a vállalat fejlesztőinek. A rendezvény a Knorr-Bremse által szponzorált Oxxo Racing Team versenyautó bemutatójával zárult, mely során 10 szerencsés résztvevőnek lehetősége nyílt élményautózásra a csapat versenyautójában. A Knorr-Bremse AG vállalati profilja A Knorr-Bremse kötött pályás járművek és haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető gyártóvállalata, valamint ezek további alrendszereinek beszállítója, melynek forgalma a 2016-os évben megközelítette az 5,5 milliárd eurót. Több mint 30 országban, csaknem 25,000 alkalmazottja fejleszt, gyárt és kiszolgál fék-, ajtó- és-hajtóművezérlő, valamint üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, HVAC és vezető asszisztens rendszereket illetve torziós lengéscsillapítókat és a hajtáslánc rendszerek területére vonatkozó megoldásokat. Mint technológiai vezető a vállalat már 1905 óta járul hozzá termékeivel jelentős mértékben a közúti és vasúti biztonsághoz az utakon. Világszerte több mint egy milliárd ember bízza magát a Knorr-Bremse rendszereire nap, mint nap.

Biztosítás az önvezető autók korában

2017.05.29.
Amikor ezekről a sofőrt nem igénylő járművekről beszélünk, gyakran elfelejtjük, hogy mennyi iparág kapcsolódik közvetlenül az autóiparhoz. Így ha az autózás lényege megváltozik, ezek az iparágak is legalább olyan mértékben megváltoznak, sőt, nem csak változás várható, hanem jelen pillanatban fontosnak számító üzletágak eltűnése és újak megjelenése. A google önvezető autója                                                                                               Forrás: Extremtech.com Jelenleg minden forgalomban közlekedő autónak rendelkeznie kell kötelező gépjármű felelősség biztosítással, de vajon szükség van-e erre, ha eljön az önvezető autók ideje? Mire az első automatizált gépjármű forgalomba kerül, annak működésében nem lehet hibalehetőség, tehát balesetet okozni gyakorlatilag nem lesz képes. Ebben az esetben milyen biztosításra lesz szükség? Felelősség biztosítás? Mégis miért lenne szükség felelősségbiztosításra, ha a vezetés folyamatára az utasnak nem lesz hatása, és mint már említettük, a hibalehetőségnek esélye a 0-hoz fog közeledni. Van esély rá, hogy idővel az önvezető gépjárművekre kötött biztosítás sokkal inkább fog hasonlítani egy lakásbiztosításhoz: elsősorban tűzeset, lopás és más hasonló helyzetekkel szemben védhetjük magunkat általa. De mi történik mindeközben a hagyományos autót vezetők szempontjából? A KGFB a biztosítótársaságok szempontjából döntő fontosságú, egyik - ha nem a - legjelentősebb bevételi forrásuk. Mint minden vállalatnak, céljuk a profit biztosítása és gyarapítása, így könnyen lehet, hogy a tradicionális járművel közlekedők fizetnék meg ezt a kieső bevételt, magasabb díjakon keresztül. Mint oly sok esetben, itt is az a furcsa helyzet állna fenn, hogy akik meg tudják fizetni az önvezető autókat megtakaríthatják a KGFB díját és a nyilvánvalóan olcsóbb, tűz és lopás ellen védelmet nyújtó biztosítási konstrukcióval válthatnák ki azt. Ezzel szemben, akik nem tudják megfizetni az új (és várhatóan rendkívül drága) önvezető autókat, jóval magasabb összegeket látnának a biztosítóktól érkező csekken.                                                                                                                          forrás: risealarm.com A közúti balesetek 94%-át emberi hiba okozza, és amíg nem lesznek kizárólagosak az önvezető autók (ami még nagyon messze van), lesznek is balesetek. A biztosítótársaságoknak pedig árképzésük során azt is figyelembe kell venniük, hogy nem csak kevesebben fizetnek a felelősség biztosításért, az önvezető autók magas költségei miatt az okozott kár is nagyobb összeget jelent majd. Mindez pedig mit jelent? A tradicionális autót vezetők biztosításának díja még magasabb lesz, hiszen a kár, amit okozhatnak jelentősen magasabb javítási költséggel jár, mint a jelenlegi járművek javítása. Nincs kristálygömbünk, nem tudhatjuk az utakért zajló harc hogyan fog véget érni, de ebből a példából is láthatjuk, hogy a végső csata legalább annyira fog szólni a költségekről, mint a szabályozásról. Bármi is történjen, a gépjármű biztosítási piac át fog alakulni, és bár vannak ennél jóval nagyobb problémák is a világban, biztosak lehetünk benne, hogy nem fog mindenki jól járni.   A cikk forrása Lucy Langdon (ICDP) tanulmánya. 

Peugeot Django

2017.05.29.
Galéria képek: 

Monacói Nagydíj - sajtóvisszhang és ferraris helycsere

2017.05.29.
Olaszország: Gazzetta dello Sport: "A vörös hatalom. Seb és Schumi összekapcsolódott" Corriere dello Sport: "A Vörösök készen állnak a világbajnoki címre" La Repubblica: "Tizenhat év után ismét a vörös zászló lobogott Monte-Carlóban." Corriere della Sera: "Immár valóság a Vörösök álma. A Ferrari csapatnak van lelke, olasz lelke. És ezt Sebastian Vettel is átvette, a mi nyelvünkön beszél, énekel, ünnepel és köszön: "Grazieeee ragazzi". Igaza van, ezek a fiúk nagyon jó formában vannak." La Stampa: "Mestermű". Spanyolország: El País: "Vettel ellopta Räikkönentől a győzelmet Monte-Carlóban. A német öt körrel később cserélt kereket, mint a finn, s ezzel megnyerte a futamot. Ez volt a stratégia, bár Räikkönen versenymérnöke biztosan nem így képzelte." Marca: "Sebastian Vettel kövenként építi a várat." El Mundo: "A Ferrari boxstratégiája biztosította a győzelmet Sebastian Vettelnek Monacóban." Ausztria: Der Standard: "Vettel művészi diadala" Kurier: "Vettel véget vetett a Monaco-átoknak" Kronen Zeitung: "Sebastian Vettel 16 év után megszakította a Ferrari monacói nyeretlenségét." Svájc: Blick: "Kimi Räikkönen az elején kézben tartotta a Monacói Nagydíjat. Addig, amíg csapata Vettel világbajnoki címét szem előtt tartva ellene nem döntött". Tages-Anzeiger: "Vettel nyerte a Forma-1 klasszikus versenyét Monacóban, s ezzel Ferrari 2001 után először ünnepelhetett a hercegségben"
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója