A Porsche értékesítési bevételei hét százalékkal növekedtek

2019.11.06.
Jelenleg politikai és környezeti értelemben kihívásokkal teli időszakot élünk, mégis a Porsche kitűnően tartja az ívet. Ez főleg vonzó termékkínálatunknak köszönhető,” mondta Oliver Blume, a Porsche AG vezetőségének elnöke. „Az idei évben számos új, érzelmes termékkel jelentkeztünk, mint például az új 911, a Cayenne Coupé, a 718 Spyder és a GT4. A Taycan szeptemberi világpremierjét követő kimagasló kereslet az elkövetkező hónapokra is optimista kilátásokat ígér.” Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi és IT vezetője szerint az eredmények kis mértékű növekedése az eladások gyarapodásának és a többi üzleti terület és divízió fejlődésének köszönhető. Ezzel szemben az árfolyamváltozások és az e-mobilitás program költségei negatív hatással voltak. „A továbbiakban is következetesen stratégiánk alapján fejlesztünk tovább, hogy még hatékonyabbak legyünk elsődleges működési területünkön, miközben ezzel együtt a jövőbe fektetünk és új bevételi forrásokat fejlesztünk ki. Ez pedig már most kifizetődő,” mondta Meschke. A rendkívüli ráfordítások között a dízel ügy 0,5 milliárd eurót tett ki a második negyedévben. Így szeptemberig a Porsche AG adózás előtti eredménye 2,81 milliárd euró, ez a forgalomra vetítve pedig 13,7 százalék. Kiszállítások: növekedés Ázsiában és Észak-Amerikában A Porsche AG 2019 első három negyedévében világszerte 202.318 gépjárművet szállított ki. Ezzel a sportautó-gyártó három százalékos növekedést ért el az előző év hasonló időszakához képest. Különösen keresett volt a Cayenne és a Macan modellsorozat. A Cayenne esetében az átadott 62.022 jármű 25 százalékos plusszal ismét a legerősebb növekedést hozta. A modell röviddel ezelőtt kupé verzióban is elérhetővé vált – konnektoros hibridként is. A Macanból 73.967 járművet adtak át az ügyfeleknek. Ez az előző év hasonló időszakához képest kilenc százalékos növekedést tesz ki. Kínában és az USA-ban a Porsche továbbra is pozitív tendenciát tud felmutatni, annak ellenére, hogy mindkét piac összességében gyengébben szerepel. 64.237 gépjármű került az első kilenc hónapban kínai ügyfelekhez, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Az USA-ban – a Porsche második legnagyobb piacán – a kiszállítások hat százalékkal növekedtek 45.062 példányra. Az ázsiai, afrikai és közel-keleti régióban is kedvelt volt a zuffenhauseni márka, amit 86.235 átadott gépjármű és az általuk képviselt tizenegy százalékos növekedés is jelképez. Előrejelzés a 2019-es teljes évre A 2019-es pénzügyi évre a Porsche további növekedésre számít a kiszállítások tekintetében, amely egyben az árbevétel gyarapodását is előrevetíti. „Folytatjuk a vállalatunk jövőjébe történő befektetést: járműveink felvillanyozása és a szükséges infrastruktúra kiépítése, a digitális átalakulás és bővítés, valamint gyáraink megújítása is kiemelt fontosságú. Ezen tényezők mellett egyértelmű célunk marad, hogy a jövőben is megtartsuk a Porsche kimagasló jövedelmezőségét,” magyarázza Meschke. A Porsche az első teljesen elektromos sportautóját a Taycan formájában idén szeptemberben mutatta be. A modell kiszállítása az USA területén 2019 végén kezdődik, az európai kereskedésekben pedig 2020 első hónapjaitól lesz elérhető.
Címkék: 

Jürgen Klopp, a Liverpool sikeredzője az új Opel Corsa reklámarca

2019.11.06.
November 16-án kerül a németországi kereskedésekbe az új Opel Corsa és annak elektromos változata az e-Corsa. Ezúttal is a szenvedélyes trénerre bízták az autó reklámozását. Jürgen Klopp úgy véli, az elektromos Corsa ideális jármű edzésekre vagy éppen a reptérre járni. Klopp és az Opel elválaszthatatlanok. Ahhoz a célcsoporthoz tartozom, amelyiknek az e-Corsa a mindennapi közlekedést jelenti a városban– fogalmazott a német, de évek óta Angliában dolgozó sikeredző, aki a legutóbbi szezonban csapatával megnyerte a Bajnokok Ligáját. Az Opel és Klopp kapcsolata hét éve tart, s ezen az sem változtatott, hogy időközben nem csak az edző, az Opel is országot váltott, utóbbi németből francia lett. A kampányban elhangzik, hogy szép dolog az elektromosságról beszélni, de még jobb kipróbálni

Időszakosan megnyitják a “Piknik utat" a magyar-osztrák határon

2019.11.06.
A közlemény szerint a hónapok óta felújítás miatt lezárt szakasz ideiglenesen és időszakosan megnyitásra kerül november 5. és 23. között, korlátozások mellett. Grafika: orf.at Hétfőtől-szombatig ( a munkavégzések ideje alatt ) 08.00 óra és 17.00 óra között továbbra is zárva lesz, azonban ezeken a napokon 17.00 óra után másnap reggel 08.00 óráig mindkét irányban engedélyezve lesz a lakosság számára az út használata. A vasárnapi napokon nem lesz korlátozás, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szombat 17.00 óra után egészen hétfő reggel 08.00 óráig szintén nyitva lesz a forgalom előtt a szakasz. Ez a korlátozás november 23-ig tart majd, amely dátumtól – várhatóan – megszűnik a hétköznapi forgalomkorlátozás is. Júliusban a helyszínen egy sajtótájékoztatón még októberi megnyitásról volt szó, most egy kis csúszással is, de megnyílik az út és az ingázók egy jelentős részének nagy könnyebbséget fog okozni a közlekedésben. Az épülő szakasz a Sopronkőhidát érintő indulási pontjától egy 550 méter hosszú, teljesen új aszfaltburkolatú bekötőútat kap, amely így a mostani út mellett található lakóépületektől kellő távolságban bonyolítja majd a forgalmat és ami a most épülő több mint 3,507 kilométer hosszú útszakasz szerves része lesz. Ezen a szakaszon egy 5 méter széles út volt eddig – amely a határ előtt 1,2 km hosszon 4 méter szélességűre csökkent – amely most a beruházásnak köszönhetően egy teljesen új útburkolatot kap, mégpedig 9 méter koronaszélességgel és 6 méteres útburkolatszélességgel. A beruházás kivitelezésének végső határideje egyébként 2019. december 31.            

Magyar találmány: a gépkocsi válik automatikusan fizetőeszközzé

2019.11.06.
A Rollet egyedülálló automatizált fizetési megoldása attól különleges, hogy a rendszám és bankkártya adatok egyszeri regisztrálása után a gépkocsi válik automatikusan a fizetőeszközzé, legyen szó parkolásról, tankolásról, vagy bármilyen olyan helyzetről, amikor autózás közben kell fizetni. A Rollet nemrég Bécsben, a közép-európai régió legrangosabb ingatlanpiaci konferenciáján nyerte el a közönségdíjat, így nem csoda, hogy a Web Summit szervezői is felfigyeltek rá és meghívták a világ leginnovatívabb vállalkozásai közé. „Ez a lisszaboni kiállítás rendkívül fontos ebben a szférában, ugyanis a legtöbb itt talál nemzetközi befektetőkre és üzleti partnerekre. A rendezvényen lehetőségünk nyílik befektetési alapkezelőkkel, önkormányzati vezetőkkel is tárgyalni a világ minden tájáról.” – nyilatkozta Andy Zhang, a társaság alapító vezérigazgatója. Mind a három cég szakmailag kiemelkedő startuppal érkezett, melyek a nemzetközi porondon is megállják a helyüket: a Fitpuli applikáció egy helyre gyűjti a felhasználó összes digitális alkalmazása és viselhető kiegészítője által mért egészségügyi adatokat és ezt összekapcsolja az orvosi paraméterekkel, illetve egy átfogó vizsgálat után, a laborleleteket is segít értelmezni. A teqball egy futballalapú új sporteszköz, amely az asztaliteniszt és a lábteniszt ötvözi, remekül fejleszti a technikai és a koncentrációs képességet. Egy teqmeccsen két-három másodpercenként kell labdába érniük a játékosoknak, azaz gyakorlatilag gondolkodniuk sincs idejük, ösztönből kell cselekedni. A Web Summiton három nap alatt több, mint 70 ezer ember vesz részt,  nemzetközi befektető ,illetve a világ leginnovatívabb vállalkozásai.      
Címkék: 

Így öregszik a magyar autóállomány

2019.11.05.
Sok a túlkoros autó a hazai utakon MTI/Komka Péter Mintha semmivel sem lehetne megállítani a hazai járműflotta öregedését: a Központ Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis 2007 óta egyre magasabb a hazai autópark átlagéletkora. Tizenkét évvel ezelőtt 10,3 év volt az átlagéletkor, azóta viszont folyamatosan nőtt, tavaly pedig már elérte a 14,2-et. A négy éves öregedés sokkoló tendenciára utal, de azért akad biztató adat is: az öregedés tempója lassulni látszik. 2007-től volt, hogy évente hat tizeddel is nőtt a kocsik átlagéletkora, 2017-ben és 2018-ban viszont már majdhogynem megállt az öregedés. Két éve csak 0,2, tavaly pedig mindössze 0,1 évvel idősödött az állomány. Természetesen jóval idősebbek az átlagnál az egykori szocialista országokban gyártott autók. A Moszkvicsok 38,6, a Zasztavák 32,3, a Wartburgok 31,2, a Trabantok 31,2 évesek átlagosan. Ehhez képest fiatalok a Ladák, amelyek átlagéletkora csak 26,5 év. Igaz viszont az is, hogy ezek a járművek rohamtempóban fogynak, vagyis egyre kisebb hatásuk van a teljes járműállomány korára. Tavaly bő 3,6 millió gépkocsit tartottak nyilván itthon, és ebből már csak 411 volt Moszkvics, 974 Zasztava, 6282 Wartburg, 11787 Trabant, 40584 Lada. Ami a legfiatalabbak illeti: a listavezető a Dacia, a gyártás újraindításának köszönhetően a márka átlagéletkora 5,8 év. Ezt követi a Magyarországon szintén fiatalnak számító KIA 7,9, majd a Hyundai 9,5 éves átlagéletkorral. Ezzel egyébként el is fogytak azok a márkák, amelyek átlagos életkora egy számjegyű. A német prémiummárkák életkorát erősen befolyásolja az, hogy ezekből a gyártmányokból ezrével hozták be az idős, használt modelleket. Az Audik és a Mercédeszek az átlagos 14,2 évesnél is idősebbek. Előbbiek 14,6, utóbbiak, 14,4 évesek. A BMW-állomány viszont érdekes módon kilóg a sorból, és az átlag alatt marad. A hazai utakon futó bajor kocsik átlagéletkora „csak” 13,3 év. Ezrével érkeznek Nyugatról az idősebb használt autók Ami pedig a legnépszerűbb modelleket illeti: a hazai Opel-flotta 15,3, a Suzuki-állomány 14,7, a Volkswagen-kontingens pedig 15,6 éves. Miközben öregszik, egyre nő is a hazai járműállomány. A hazai utakon futó autók száma 2007-ben lépte át a hárommilliós határt – és bár 2010-ben, 2011-ben valamint 2012-ben ez alá csökkent – tavaly már 3.641.823 kocsi szerepelt a statisztikai hivatal adatsorában. Csak összehasonlításul: 1960-ban 31 ezer, 1980-ban már több mint egymillió, 1991-ben pedig már kétmillió autó futott a magyar utakon. Jelenleg a toplista élén az Opel áll 487 ezer kocsival, második a Suzuki 422 ezres, a harmadik pedig a Volkswagen 355 ezres kontingenssel. Érdekes adat, hogy a Hyundai meg a Kia mellett a német prémiummárkák darabszáma is dinamikusan nő. 2011 és 2018 között az Audik, a BMW-k és a Mercédeszek száma lényegében megduplázódott. Míg 2011-ben 55 ezer magyar rendszámos Audi volt, tavaly már 108 ezer, a BMW-állomány 50 ezerről nőtt 115 ezerre, a Mercedes-flotta pedig 56 ezresről bővült 110 ezresre. Majdnem félmillió Opelt használnak Magyarországon

Több mint 52 millió gépjármű van forgalomban Oroszországban

2019.11.05.
A teljes oroszországi autóállomány 84 százalékát személygépkocsik alkotják. Ebből a gépjárműtípusból 44,1 milliót tartanak nyilván. Az autópark 8 százalékát a könnyű haszongépjárművek adják, számszerűen 4,1 millió darabot. A teherautók száma valamivel alacsonyabb, 7 százalék, ami 3,8 millió darabot jelent. Az orosz gépjárműállomány kevesebb, mint 1 százalékát adják az autóbuszok. Ebből mintegy 400 ezer darab fut Oroszország útjain. Az orosz márkájú autók száma 16,6 millió darab, ami a teljes autópark 37,6 százaléka. Az országban a regisztrált személygépkocsik 62,4 százalékát alkotják a külföldi márkájú járművek. Összesen 27,5 millió darab van belőlük. A japán autógyártók 9,9 millió járművel megőrizték vezető helyüket a külföldi márkák között. Vagyis az Oroszországban futó személygépkocsik 22 százaléka japán eredetű.

Plug-in hibrid hajtást kapott a BMW X3

2019.11.05.
Az új BMW X3 xDrive30e sorozatgyártásban kínált első példányai 2019 decemberében gurulnak le a bajor prémiumgyártó egyesült államokbeli, Spartanburgban működő üzemének gyártósorairól, ahol az új BMW X3 belsőégésű erőforrással szerelt modellváltozatai is készülnek. Az újdonság piaci premierje 2020 tavaszán veszi kezdetét. A BMW xDrive intelligens összkerékhajtás minden pillanatban – még tisztán elektromos meghajtás esetén is – a vezetési szituáció követelményei szerint osztja el az első és a hátsó tengely között a hajtásláncból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot. A BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 2.0 liter hengerűrtartalmú benzinmotor 184 lóerő maximális teljesítményéhez a nyolcfokozatú Steptronic automataváltóba épített elektromos motor 109 lóerő maximális teljesítménye társul, amely együtt 292 lóerő maximális rendszerteljesítményben teljesedik ki. A plug-in hibrid hajtáslánc-technológia csúcs forgatónyomatéka 420 Nm, amellyel az új BMW X3 xDrive30e mindössze 6,1 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, végsebessége pedig 210 km/óra. Az új BMW X3 xDrive30e plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájában dolgozó elektromos motor a működési üzemmód és a vezetési szituáció függvényében tisztán elektromos meghajtásra és a belsőégésű erőforrás támogatására is képes. A középkonzolon található eDrive gombról aktiválható MAX eDrive vezetési üzemmódban az új BMW X3 xDrive30e egészen 135 km/órás sebességig képes fenntartani a tisztán elektromos meghajtást, a hatótáv akár 55 kilométer is lehet. Az alapértelmezett hajtáslánc-beállításként aktiválódó Auto eDrive vezetési üzemmódban a technológia zéró emissziójú végsebessége 110 km/óra. A belsőégésű erőforrás mindkét vezetési üzemmódban csak az adott sebességhatár elérésével, vagy a gázpedál padlózásával csatlakozik be a hajtásba. A BATTERY CONTROL vezetési üzemmód eközben mindvégig garantálja a 12 kWh-s nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintjének fenntartását és növelését, hogy a hajtáslánc a tisztán elektromos meghajtást lehetővé tevő energiát az utazás egy későbbi fázisában, például nagyvárosba érkezve hasznosíthassa. Az új BMW X3 xDrive30e lítium-ion akkumulátorát helytakarékossági okokból a hátsó üléssor alá építették be a tervezők, a belsőégésű erőforrás üzemanyagtartálya pedig a hátsó tengely fölött kapott helyet. Mindez azt jelenti, hogy a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW X3 csomagterének tárolókapacitása szinte pontosan megegyezik a belsőégésű erőforrással szerelt testvérmodellek hasonló értékével, a 450 liter csomagtér-térfogat pedig a 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla ledöntésével egészen 1 500 literig bővíthető. Az új BMW X3 xDrive30e nagyfeszültségű akkumulátorát a modellhez alapfelszereltségként kínált töltőkábellel, háztartási aljzatról is feltölthetik a bajor prémiumgyártó ügyfelei. Az akkumulátor töltési ideje ez esetben kevesebb, mint hat óra.

Időjárás előrejelzés Toyota-ablaktörlőkkel

2019.11.05.
Az ablaktörlő használata és az esőzés közötti, nyilvánvaló összefüggést kihasználva szeretné pontosabbá tenni időjárás előrejelzési szolgáltatását a Weathernews.com. A meteorológiai weboldal a Toyota Motor Corporation globális járműkommunikációs hálózatán valósította meg világelső elképzelését. November elsejétől különleges kísérlet vette kezdetét Tokióban, Oszakában, valamint Aicsi prefektúrában: hálózatba kapcsolt Toyota gépkocsik ezrei küldenek adatokat a Weathernews.com időjárás-előrejelző szolgálatnak. Habár az ennek során felhasznált technológia kifinomult, az információ meglehetősen egyszerű: arra kíváncsi ugyanis a meteorológiai szervezet, hogy működnek-e a járművek ablaktörlői, és ha igen, milyen fokozatban. A kísérlet egy fontos, hiányzó láncszemet igyekszik pótolni a csapadék-előrejelzés folyamatában. Ugyanis bár a Weathernews.com Japán-szerte mintegy 13 ezer telepített figyelőállomással rendelkezik, saját megfigyeléseiket pedig naponta 180 ezer, felhasználóktól kapott jelentések segítségével pontosítják, az általuk használt technológiának van egy fontos hiányossága. Az esőfelhőket észlelő radarok ugyanis jellemzően képtelenek a troposzféra1  alsóbb rétegében (a földfelszíntől számított 2000 méteres magasságon belül) kialakuló esőfelhők, illetve a rendkívül kis cseppekből álló szitálások észlelésére. Az ablaktörlők működtetéséből azonban – a rendelkezésre álló meteorológiai információkkal összevetve – nagy biztonsággal megállapítható a csapadék jelenléte – legalábbis ezt igyekszik most tesztekkel igazolni a Toyota és meteorológiai partnere. Ez az együttműködés egyébként az autózás biztonságát is javíthatja, ugyanis a legfrissebb felmérések szerint esős időben négyszer több baleset történik, mint a napsütésben gazdag napok során: a kezdeményezés részeként a felek kidolgoztak egy olyan algoritmust, amely képes előre jelezni az esetleges áradások helyszínét, illetve a Weathernews.com adatai kiegészíthetik az autók fedélzeti szenzorainak saját észleléseit. Így megjósolhatóvá válik például a megcsúszás veszélye egyes útszakaszokon. Mindezen fejlesztések alapját az a kezdeményezés jelenti, amelynek keretében a Toyota elkezdte globális hálózatba kötni járműveit. Az erre szolgáló vezeték nélküli adatátviteli technológiát elsőként az új generációs Crown és Corolla modellekbe építette be az autógyártó; a modellek körét, illetve a rendszer elérhetőségét pedig fokozatosan bővíti a vállalat. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója