Bemutatkozott a Peugeot új rali versenyautója

2019.12.05.
A 2020-as évadra módosított szabályzathoz és elnevezéshez igazodva teljesen új raliautóval jelentkezett a Peugeot Sport. A Peugeot 208 Rally 4 versenyautóval szemben hatalmasok az elvárások, ám ezek teljesítéséhez meg is van minden adottsága. A Peugeot Sport közel másfél évvel ezelőtt, 2018 nyarán kezdett hozzá a vadonatúj raliautó fejlesztéséhez. Az alapokat az akkor még szintén fejlesztés alatt álló, új generációs Peugeot 208 adta: egymással párhuzamosan öltött tehát testet a versenyautó és a közúti modell. Közös alapjuk az a szintén új fejlesztésű CMP padlólemez, amely optimalizált tömegével, mély tömegközéppontjával és kiemelkedő szerkezeti szilárdságával ideális kiindulópont egy kezes és dinamikus, jól hangolható versenyautó megalkotásához. Ezzel összhangban az autó állítható Öhlins lengéscsillapítókkal szerelt MacPherson rugóstagokat kapott; a fékek hátul 290 mm-es tárcsát és kétdugattyús nyerget alkalmaznak, elöl aszfaltra 330, murvára 290 mm-es tárcsát ajánlanak a fejlesztők, négydugattyús nyergekkel. Ez utóbbiak valamivel nagyobbak, mint az előd Peugeot 208 R2 310 / 285 mm-es első tárcsái. A szabályzathoz igazodva nehezebb lett az autó - 1030-ról 1080 kilogrammra nőt az üres tömeg -, a teljesítménynövekedés azonban kompenzálja a jármű nagyobb tehetetlenségét. A korábbi 1,6 literes motor (185 LE, 190 Nm) helyébe a Peugeot többszörösen díjnyertes, 1,2 literes, háromhengeres turbómotorja lépett. A PureTech erőforrást nagyobb turbófeltöltővel és Magnetti Marelli motorvezérléssel tették versenyzésre alkalmassá: a motor 208 lóerőt és 290 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére. Az erőt ötfokozatú, szekvenciális Sadev versenyváltó juttatja el az első tengelyre, ahol mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű osztja el azt a két kerék között. A keréktárcsák 15 vagy 17 colos Speedline darabok. A Peugeot 208 Rally 4 már november végén duplán is átesett a tűzkeresztségen: a Madrid-ralin 2019 ERC3-bajnokai, Efren Llarena és Sara Fernandez tették próbára, míg Franciaországban az országos aszfalt ralibajnokság zárófutamán, a Rallye du Var-on állt rajthoz a vadonatúj versenyautó. Ezek a versenyek azonban még a tesztprogram utolsó fázisához tartoznak; az FIA valamikor 2020 első negyedévében fogja homologizálni a Peugeot 208 Rally 4-est. Az előrendeléseket azonban már januártól fogadja a Peugeot Sport; az autó nettó vételára 66 000 euro (kb. 22 millió Ft). Ahogy eddig, a Peugeot Sport továbbra is az ifjú tehetségek kibontakozását kívánja elősegíteni, ezért a megrendelések során előnyt élveznek azok a pilóták, akik a francia, spanyol és portugál Peugeot 208 Rally márkakupában versenyeznek.

Az Audi modelljeit két „Arany kormánykerék” díjjal jutalmazták

2019.12.05.
„Nagyon büszkék vagyunk a két első helyünkre.” – nyilatkozta Hans-Joachim Rothenpieler, az AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja a berlini díjátadó gálán. „Az „Arany kormánykerék” iparágunk egyik kiemelkedő elismerése. Különösen örülünk annak, hogy tisztán elektromos Audi e-tron modellünk kategóriája legjobbja lett úgy, hogy legyőzte hagyományos hajtásrendszerrel készült riválisait. Ez megerősít minket abban, hogy jó úton haladunk elektromos mobilitási stratégiánkkal. Az A1 elismerése pedig igazolja, hogy a modell új generációjával egy olyan autót dobtunk piacra, amely kívül-belül meggyőző.” – tette hozzá Rothenpieler. 58 darab, tavaly október óta bemutatott autó vett részt az idei „Arany kormánykerék” szavazáson, amelyek hét járműkategóriában versenyeztek. Az egyes kategóriákban az első három, legtöbb olvasói szavazatot begyűjtő modell jutott tovább a döntőbe. A döntő mezőnyét alkotó 21 autót ezután a DEKRA Lausitzring versenypályáján tették próbára. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri az „Auto Bild” összehasonlító tesztjeihez használt pontrendszer módosított változata alapján értékelte az autókat. Az ítészek között az „Auto Bild”, testvérlapjai és a „Bild am Sonntag” szakértői mellett olyan specialisták is részt vettek, mint az autóversenyző Mattias Ekström, a korábbi Forma-1 pilóta Hans-Joachim Stuck és a műsorvezető Sidney Hoffmann. Az Audi két győztes modellje a hétköznapi közlekedésben is hódít. Az A1 Sportback* ideális társ a városi környezetben és a hosszabb utak során is. Infotainment és vezetéstámogató rendszereit illetően a felszereltsége megfelel a középkategóriás társak által kínált választéknak. A „Nagyméretű SUV modellek” kategóriában az Audi e-tron* megelőzte belsőégésű motorral szerelt versenytársait. A tisztán elektromos modell páratlan térkínálata mellett első osztályú kényelmet és a mindennapi közlekedéshez megfelelő hatótávolságot kínál. Az Audi elektromos terepjárója az első sorozatgyártású modell, amelyet kameraalapú virtuális visszapillantó tükörrel szereltek. A „Haladás technikája” szellemében az e-tron nagy teljesítményű töltésre képes és a quattro technológia legújabb generációját, az elektromos összkerékhajtást vonultatja fel. Hans-Joachim Rothenpieler   1. üzemanyag-fogyasztás, kombinált: 6,0 – 4,6 l/100 km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 137 - 104 g/km 2. energiafogyasztás kWh/100 km: 26,4 – 22,9 (kombinált, WLTP ciklus szerint), 24,6 – 23,7 (kombinált, NEDC ciklus szerint); CO2-kibocsátás g/km*: 0 *: Az üzemanyag/elektromosáram-fogyasztás, a CO2 kibocsátás és a hatékonysági osztály függ a választott gumi és könnyűfém kerék kombinációjától.  

Helyi 5G-hálózatokat hoz létre a Bosch

2019.12.05.
A frekvenciakiosztásért felelős szabályozó hatóság, a Bundesnetzagentur már engedélyezi a vállalatok számára, hogy magánhasználatra szerezzenek engedélyeket. Ez lehetővé teszi a Bosch számára saját 5G-hálózatának létrehozását, és ezáltal versenyképességének növelését. “A magántulajdonban lévő helyi hálózatok maximális biztonságot és függetlenséget nyújtanak, és az 5G felgyorsítja az ipari gyártási folyamatokat. Ezért a helyi 5G-hálózatok létrehozásával jelentős lépést tehetünk fontos célunk, a jövő gyárának megteremtése felé” – mondta Rolf Najork, a Bosch igazgatótanácsának ipari technológiáért felelős tagja. A Bosch eredetileg az Ipar 4.0 szempontjából vezető, Stuttgart-Feuerbachban található gyárához és renningeni kutatási campusához igényelt 5G üzemeltetési engedélyt. “A kiválasztott helyeken végzett úttörő munka a Bosch teljes, világszerte mintegy 280 gyárból álló gyártási hálózata számára hasznosul majd” – mondta Bolle. “Elképzelésünk szerint a jövő gyárában mindössze a padló, a falak és a födém lesznek rögzített elemek. Minden más mozgatható, és az igények szerint alakítható lesz” – mondta Najork. Mobil robotok, önvezető szállítójárművek és okosszemüvegek nyújtanak támogatást a munkatársak számára a jövő gyárában. Az ilyen rugalmas rendszereknél fontos követelmény a nagy teljesítményű vezetéknélküli infrastruktúra, amely lehetővé teszi az emberek, a gépek és egyéb berendezések közötti hatékony kommunikációt. “Ehhez megbízható, biztonságos, nagy sebességű és rövid válaszidejű adatátviteli rendszerre van szükség – ez mind lehetséges az 5G-vel” – mondta Andreas Müller, aki kutatóként dolgozik a Boschnál, és egyben az 5G Adatkapcsolatú Ipari és Automatizálási Szövetség (5G-ACIA) elnöke. Az 5G előnye, hogy nemcsak eszközként szolgál a mobileszközök és a vezetéknélküli érzékelők hatékony összekapcsolásához, hanem egyben alapot is biztosít teljesen új rendszerkoncepciókhoz. Lehetővé teszi például egy mobil robot valós idejű vezérlését a helyi gyártási felhőben tárolt adatok felhasználásával. Ezenfelül a gépek működését is optimalizálja. “Ha manapság besétálunk egy gyárba, azt látjuk, hogy szinte minden gépnek van egy vészkapcsolóval ellátott vezérlőpultja. Valakinek meg kell nyomnia azt a gombot ahhoz, hogy a gépet leállítsa. Az 5G segítségével az operátornak nem kell a gép közelében lennie: a vészleállítás és más funkciók is végrehajthatók egy mobileszköz segítségével. Ez megkönnyíti az operátor munkáját, és egyben költségtakarékos is” – mondta Müller.

Két kamion ütközött az M1-esen

2019.12.05.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt reggel az M1 autópályán a főváros felé vezető oldalon a 77-es kilométerszelvényben. A rendelkezésre álló adatok alapján két kamion ütközött össze, melynek során egy személy megsérült. A baleset a külső- és a leállósávot érinti ezért a forgalom a belső sávban haladhat. Torlódásra lehet számítani! (police.hu)

Pápamobil-történelem 10 képben

2019.12.04.
A vatikáni garázsokban számtalan autó megfordult már, melyek között néhány igazán különleges és izgalmas jármű is akad, a hétméteres Gelendvagen limuzintól a hatkerekű teherautóig. A legújabb szerzemény egy Renault-konstrukció. A minap mutatták be Ferenc pápa speciálisan átalakított Dacia Duster crossoverét. A választás sokatmondó és magán viseli a katolikus egyházfő aszkétizmusának jegyeit. A Szentszék feje a szerény, úgy is mondhatnánk, tömegautókat részesíti előnyben. Ami nem mondható el elődeiről akiknaz elmúlt század során több az autóválasztásban sem vetették meg a luxust és a különlegességet. Számos papai gépkocsi egyedi tervezésű volt, illetve egyetlen példányban készült. Az alábbiakban tíz modellen keresztül mutatjuk be, hogy jutott el a pápai állam a Mercedestől a Dacia Dusterig. 1. Mercedes-Benz Nürburg 460 Pullman (1930) Az első autók a Vatikán garázsában az 1920-as évek végén kezdtek megjelenni , amikor XI. Pius volt a katolikus egyház vezetője. Igazi különlegességnek számított egy luxus Nürburg 460 Pullman, amit a Mercedes-Benz-től kapott ajándékként. Az autó csaknem kétéves fejlesztés eredményeként hozták létre a német mérnökök. A belső burkolataihoz hímzett brokátot, szatént, ezüstöt és nemes fát használtak. Az utastér hátsó részére pápai trónt szereltek fel. Mellé egy speciális vezérlőegységet építettek, amely lehetővé tette az egyházfő számára, hogy utasításokat adjon a járművezető számára utasítások adását a szertartások során. XI. Piusnak négy gomb állt rendelkezésére: destra (“jobbra”), sinistra (“balra”), presto (“gyorsabban”) és casa (“haza”). 2. Mercedes-Benz 300d Pullman Landaulet (1960) A következő, kifejezetten a pápának készített autó csak 30 évvel később érkezett meg. 1960-ban a Mercedes-Benz bemutatta XXIII. Jánosnak a 300d Pullman limuzin speciális változatát. Az utastér egyetlen ülőhellyel, összecsukható puha tetővel és speciális fogantyúkkal volt felszerelve, melyekbe kapaszkodva a pápa biztonságos pozíciót elfoglalva áldhatta meg az üdvözlésére összegyűlt tömeget. A tető bezárása után a pápának volt egy vezérlőegysége a szellőztető és légkondicionáló funkciók számára. A válaszfal előtt ülő vezetővel a kommunikáció belső rádión keresztül zajlott. 3. Citroen SM Presidentielle (1974) A Citroen SM Presidentielle az 1970-es évek egyik legszebb és leghaladóbb "pop autója". A francia márka zászlóshajójának modellje elsőkerék-hajtással, három literes Maserati motorral és hat fényszóróval rendelkezett, amelyek közül kettő a kormány után fordult, kiemelve a kanyarokat. A különleges fejlesztésű autót a magas rangú francia politikusok is nagyra becsülték. A Citroen SM Presidentielle rendelkezett egy speciális váltóval, amely lehetővé tette a nagyon lassú, folyamatos mozgást, az úgynevezett „szemle” üzemmódot, ami a mindenkori pápák számára is nagy jelentőséggel bírt. 4. Fiat Campagnola (1973) Ez az olasz nyitott terepjáró a Vatikán történetének egyik elhíresült darabja. Erről köszöntötte a híveket II. János Pált az ellene elkövetett merénylet során, amely 1981 májusában történt a római Szent Péter téren. Összesen négy golyó találta el a katolikus egyházfőt: kettő a gyomrát, egy-egy lövés pedig a jobb és bal kezét érte. A súlyos sérülések és a nagy vérvesztés ellenére II. János Pál képes volt túlélni a merényletet és visszatért a szolgálatba. A történtek után új alapokra helyezték a pápa biztonsági szolgálatának koncepcióját, ami természetesen befolyásolta a pápamobilokkal szemben felállított követelményeket is. 5. Mercedes-Benz 230G (1980) Még az 1981-es merénylet előtt fejlesztették ki a pápa számára a speciális „Gelendvagen” járművet, ám a történtek a után az SUV-t jelentős korszerűsítésnek vetették alá. Biztonsági okokból az addig megszokott eltávolítható műanyag kabint egy speciális átlátszó golyóálló kupola váltotta fel. A konstrukciót egy speciális légbevezető rendszerrel egészítették ki, amelynek célja a falak közti páraképződés kiküszöbölése volt. 6. Leyland konstruktor (1982) A Leyland Constructor, ez a páncélozott szörnyeteg talán a legnehezebb „papamobile” a történelemben. A Leyland Trucks szakemberei alig másfél hónap alatt egy 24 tonnás, hatkerekű terepjárót építettek egy hagyományos teherplatformra. Ez a monstrum lett a pápai jármű II. János Pál Egyesült Királyságban tett látogatása során 1982-ben. Az autó megerősített alvázat, golyóálló üveget és páncélozott ajtókat kapott, amelyek ellenálltak az automata kézi lőfegyverek tűzerejének. A járművet egy hathengeres, 156 lóerős dízelmotor hajtotta. Összességében két ilyen autót építettek, amelyek közül az egyik ma a Leyland Múzeumban található (Lancashire megye). A látogatók lehetőséget kapnak, hogy felszálljanak a teherautóra szálljanak és beüljenek a pápa székébe. 7. Fiat 500 L (2015) Ferenc pápa 2015-ös amerikai látogatása alkalmával egy fekete Fiat 500 L hátsó ülésén hagyta el az Andrews légitámaszpontot, és ez az autó szállította Washingtonon keresztül. Ez pedig abban az országban, ahol többen járnak automata váltós óriás SUV-okkal, mint személyautókkal, vaskos üzenet volt. És persze nagy reklám a Fiatnak is, amely nyilván ellenszolgáltatás nélkül biztosított autót a pápának. (Egyébként ez az egyetlen szériamodell, amelybe kávégépet építettek.) Az egyházfő üzenete egyértelmű: a kisautóval is igyekezett szerénységből és környezettudatosságból is példát mutatni. A kis Fiat egyébként 2016 januárjában kalapács alá került Philadelphiában: a jótékonysági árverésen a kocsi 11 perc alatt 82 ezer dollárértért, a piaci ár négyszereséért kelt el. 8. Lamborghini Huracan (2017) Ferenc pápa, aki 2013-ban került Szent Péter trónjára, nem csak az első Európán kívüli pápa az elmúlt 1200 évben, hanem a Vatikán legszerényebb vezetője az utóbbi évtizedekben. Elutasította elődeinek fényűző autóflottáját, és arra buzdította a többi papot is, hogy legyenek szerényebbek igényeikben és térjenek át "köznapi" járművekre. Ennek szellemében nem tartotta meg az 2017-ben neki ajándékozott Lamborghini Huracan luxusautót, hanem árverésre bocsátotta az általa megáldott járművet, a 715 dolláros bevételt pedig jótékony célokra ajánlotta fel. 9. Dacia Duster (2019) Ferenc pápa demonstratív módon a hétköznapi emberek számára is megfizethető autókat preferálja. Például a 2016-os örményországi látogatása során a Dacia Loganba ült, Írországot Skoda Rapiddal utazta körbe. A közelmúltban Mauritiuson tett látogatása előtt pedig egy helyi autószerelő műhelyben alakítottak át számára egy Nissan NP300 kisteherautót. A legutóbbi autó, amely Ferenc pápa garázsába került, egy Dacia Duster crossover. Az autó nagy panorámatetőt kapott speciális tetőablakkal, a hagyományos levehető golyóálló üveg felépítménnyel, valamint egy korszerűsített felfüggesztéssel. A 30 centis padlómagasság az egyszerű be- és kiszállást teszi lehetővé. 10. UAZ "Pickup" (2019) Az orosz UAZ is készített egy különleges autót a római pápa számára. Igaz, hogy az Uljanovskij Avtozavodban készített jármű egy fiktív pápamobil. „Az ifjú pápa” című HBO tévésorozat második évadja számára gyártották, amelyet az Oscar-díjas Paolo Sorrentino alkotott. A sorozat producere tavaly meglátott egy orosz kisteherautót az utcán, és úgy döntött, egy ilyen jármű ideális “papamobile” lehetne. Az olaszországi UAZ-márkakereskedőn keresztül a filmes szakember eljutott az autógyárig, és megállapodtak egy speciális gépkocsi elkészítéséről. A gyártásba bekapcsolódott egy helyi tuning-szerviz is. A népszerű televíziós sorozat új évadja – ezúttal már New Pope (Új pápa) címmel - 2020-ban kerül a nézők elé. A főszerepeket Jude Law és John Malkovich játssza.

A versenyautó és a sorozatgyártású modell találkozása: A Volkswagen ID.R és ID.3 az Essen Motor Show-n

2019.12.04.
Első pillantásra az elektromos autózás két úttörője két teljesen eltérő járműkoncepciót követ, amelyek ennél eltérőbbek nem is lehetnének. Azonban a 2018. óta világszerte rekordot rekordra halmozó ID.R és a szeptemberben debütált Volkswagen ID.3 a hajtásrendszerén kívül több más elemében is közös. Az ID.R fejlesztése és különböző rekordállítási eseményei értékes információkkal szolgáltak az ID. család fejlesztéséhez. Ezzel együtt a gyártásfejlesztés is számos ponton támogatta a Volkswagen Motorsport csapatát a sorozatgyártás előkészítése során szerzett ismeretanyaggal. Közös nevező: maximális hatékonyság Mindkét modell fejlesztése azonos filozófiát követ: az elektromos hajtásrendszer hatékonyságának maximalizálása a rendelkezésre álló energia optimális felhasználásnak biztosítása érdekében, történjen ez a versenypályán vagy a sima közúton. Az ID.R - mint határokat feszegető versenyautó – célja, hogy meghatározott távokon teljesítményének csúcsát nyújtsa. Ezzel szemben az ID.3 sorozatgyártású változatának küldetése az akkumulátorkapacitás leghatékonyabb kihasználása és az elérhető leghosszabb hatótáv teljesítése, mindezt a hétköznapi feladatok elvégzése közben. Az akkumulátor fejlesztésénél a Volkswagen Motorsport az ID. termékcsalád technológiai kutatásait végző laborral dolgozott együtt. Az ID.R és az ID.3 padlólemezébe integrált cellák alacsony súlypontot biztosítanak a járművek számára, pozitívan befolyásolva azok kezelhetőségét. A töltési stratégiát vizsgálva szintén találunk hasonlóságokat. A gyorstöltő rendszeren keresztül történő külső töltés és a menet közbeni fékezési energia visszatáplálásával (rekuperáció) megvalósuló utántöltés mindkét modellnél megvalósul. Mindenki számára látható közös vonás a két autóban a kifejezetten a légellenállási együttható javítását célzó aero felnik. Az ID.3 20 colos könnyűfém keréktárcsái nem csupán az aerodinamika hatékonyságát támogatják, de lapos kialakításuk tökéletesen illeszkedik az ID. család által képviselt új formai nyelvezethez. Technológiai transzfer a Volkswagen Motorsport csapata és a sorozatgyártáson dolgozó szakemberek között „Az ID.R teljes fejlesztése a Volkswagen Motorsport és a sorozatgyártásba kerülő modell fejlesztésén dolgozó szakemberek kölcsönös technológiai transzferéhez vezetett.” – fejti ki Dr. Frank Welsch, a Volkswagen Személyautók technikai fejlesztésért felelős vezetője. „Ez legfőképpen az elektromos hajtásrendszer területét érintette illetve olyan technológiákra volt hatással, mint a könnyűszerkezetes építésmód és a kiemelkedő hatékonyságú aerodinamika. Így például a motorsport részleg profitálhatott a sorozatgyártáson dolgozók szakértelméből, amelyet az akkumulátorcellák felépítésének és a nagyfeszültségű elemek kezelésének területén szereztek. Másrészről pedig a sorozatgyártású modell fejlesztői megfigyelhették, hogy a motorsport részleg hogyan boldogul a gyorstöltés technológiájával és milyen stratégiát követ az autózás közbeni energiafelhasználás és rekuperáció optimalizálása érdekében.” A Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets hozzátette: „Büszkék vagyunk rá, hogy az ID.R fejlesztése és rekordjavítási eseményei támogatták az ID. sorozatgyártású modelljének tökéletesítését. Az ID.R által teljesített kihívások és az autó lenyűgöző teljesítménye szintén hozzájárult az új ID. család népszerűségének növekedéséhez, hiszen bemutatta, hogy az elektromos autók nem csupán a környezetet védik, hanem gyorsak és magával ragadók is egyben.” 1., ID.3: A jármű még nem rendelhető Európában.  
Címkék: 

Kanadai találmány: sorompó lesz a zebrából, amikor átmegy a gyalogos

2019.12.04.
A fejlett világ nagyvárosaiban általában úgy teszik érzékelhetőbbé az gyalogos átjárókat az autósok számára, hogy megemelik a zebrák magasságát az úthoz képest, vagy a hagyományos fehér helyett váltakozó piros-fehér színű csíkokat festenek fel.    Ennek ellenére továbbra is nagyon nagy számban fordulnak elő gyalogosgázolások.  Az utóbbi időben számtalan eredeti megoldás született, amelyek széles körben terjednek máris. Ilyen például a világító zebra, ami azt jelenti, hogy a zebracsíkokba aszfaltba süllyeszett ledlámpákat építenek be.      A másik újdonság a 3D-effektus bevezetése az átkelőknél. Ez azt jelenti, hogy az optikai trükkel az aszfaltra felfestett zebra "becsapja" az autósok szemét, olyan érzetet keltve, mintha a csíkok a földtől elemelkedett betondarabok lennének. Az effektus azonnali lassításra készeti a vezetőket.      Ami a vertikális csíkokat illeti, nem arról van szó, hogy mostantól minden zebra lábra áll majd, amikor gyalogos halad át. A kezdeményezés elsősorban a figyelemfelkeltésről, a megelőzésről szól. Olyan kereszteződésekben szeretnék almalmazni a módszert hosszabb-rövidebb időszakon át, ahol hagyományosan gyakoriak a balesetek, az autók nem lassítanak, vagy nem figyelnek az átkelőkre. A tapasztalat szerint ha az autósok renszeresen találkoznak ilyen érzékenyítő módszerrel egy konkrét helyen, akkor egy idő után reflxszerűen lassítanak a gyalogátkelőkhöz közeledve.      A zebrák biztonsága kiemelt téma lett Quebec tartományban a hatóságok számára(Montreal ehhez a területhez tartozik ). Különösen azok után, hogy az utóbbi egy év alatt 11 százalékkal nőtt a halálos áldozatok száma a gyalogátkelőknél elkövetett gázolások következményeként. 

Rekordszámban helyeznek forgalomba új autót Németországban az idén

2019.12.04.
A VDIK (Verband der Internationalen Kraftfahrzeughersteller) becslése szerint Németországban az idén rekordszámú, összességében 3,57 millió új személygépkocsi kerül forgalomba. "Meglehetősen ellenállóképesnek mutatkozott az idén a német személygépkocsi piac a világszerte csökkenőben lévő autógyártási volumen ellenére is. A forgalomba helyezések húsz éve a legmagasabb számot érték el, ha figyelmen kívül hagyjuk a roncsprémiumnak köszönhető 2009-es kiemelkedő szintet" - mutatott rá Reinhard Zirpel, a VDIK elnöke a szervezet éves sajtókonferenciáján. A külföldi autógyártók az év végéig 1,37 millió autót helyeznek forgalomba Németországban, ami 38,4 százalékos piaci részesedésnek felel meg. "Minden negyedik Németországban forgalomba helyezett autó külföldi gyártó márkajelét viseli. Modelljeink megfelelnek a német vásárlók igényeinek" - mondta a VDIK elnöke. Jó eredményeket értek el alternatív hajtású modellekkel is a külföldi autógyárak Németországban. A VDIK szerint az idén 100 ezer alternatív hajtású autó, ebből 60 ezer teljesen elektromos kerül forgalomba Németországban, mintegy 50 százalékkal több a tavalyinál. Részesedésük a teljes piaci forgalomból így 2,8 százalék. A külföldi gyártók mintegy negyven százalékkal részesednek az alternatív hajtású autók piacából és a forgalomba helyezések növekedésében nagy szerepet vállaltak jelenleg mintegy 50 modellre kiterjedő kínálatukkal. A legnagyobb példányszámban fogyó plug-in hibrid modell is importból származik - jegyezte meg Reinhard Zirpel. A VDIK a németországi forgalomba helyezések idei nagy növekedése után 2020-ban konszolidációra, a több éves átlagnak megfelelő, 3,35 millió körüli forgalomba helyezésre számít. Ezen belül azonban az alternatív hajtású autó forgalomba helyezése 60 százalékkal 160 ezerre növekedhet. Rekordszámban helyeznek forgalomba az idén Németországban haszongépjárműveket is, a VDIK becslése szerint 405 ezret, ami öt százalékos növekedésnek felel meg. A külföldi márkák részaránya ezen belül 29 százalék lesz, kissé magasabb az előző évinél. Jövőre a haszongépjárművek forgalomba helyezése is csökken a VDIK várakozásai alapján, mintegy 375 ezerre, de még az is a harmadik legnagyobb lesz a német újraegyesítés óta.   MTI
Címkék: 

Ogier, Evans és Rovanperä írhatja tovább a Toyota Motorsport aranykorát

2019.12.04.
A világ azon legrangosabb szériáit és versenyeit sorra véve, amelyeken a márka képviselteti magát, elképesztő sikersorozatot láthatunk. A Toyota 2018-ban elhódította a Rally Világbajnokság (WRC) konstruktőri világbajnoki címét, és második helyen végzett a Hosszútávú Világbajnokságban (WEC) és a Dakaron. A Hosszútávú Világbajnokság 2018/2019-es idényében a japán autógyártó már megszerezte a világbajnoki címet, megnyerte a 2019-es Dakart, míg a WRC 2019-es idényében a pilóták versenyében Ott Tanak révén egyéni világbajnoki címet szerzett, és szoros versenyben volt a konstruktőri világbajnoki címért is, amelyért végül az Ausztrál Rally lefújása miatt nem tudott csak megküzdeni. A vállalat versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing csapata jelenleg három verseny után élen áll a 2019/2020-as sorozatban is WEC sorozatban is, a 2020-as Dakarra a 2019-es WEC világbajnok Alonsót is nevezi, a WRC 2020-as évadára pedig vadonatúj pilótákkal, köztük a hatszoros világbajnok Ogier-vel készül, akinek sikersorozatát épp a Yaris WRC-vel versenyző Tanak törte meg idén… Mindeközben a maga is mesterpilóta Akio Toyota, a Toyota világszintű versenyzője érzelmes szavakkal búcsúzik az eddigi csapattagoktól, Latvalatól, Meeketől és Tanaktól. A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata közzétette a 2020-as idényben versenyző, vadonatúj pilóták névsorát. A csapathoz csatlakozik a hatszoros FIA rally-világbajnok Sébastien Ogier, a sokszoros rally-futamgyőzes Elfyn Evans és a friss tehetség, Kalle Rovanperä, akik hozzák magukkal navigátoraikat is. Ők együttesen gondoskodnak majd arról, hogy tökéletes összhangban legyen jelen a gyorsaság, a tapasztalat és a fiatalos lendület a Toyota Yaris WRC legénységében. Ogier a navigátora, Julien Ingrassia segítségével 2013 és 2018 között a pilóták mezőnyében sorozatban hatszor elnyert világbajnoki címével vált domináns szereplővé a WRC-ben. A koronája visszaszerzésén, illetve 47 futamgyőzelmének további gyarapításán dolgozó, 35 éves francia a Toyotához szerződött a 2020-as idényre, mivel bízik az autóban és csapatban, amely a 2019-es évadban diadalra segítette Ott Tänakot a pilóták mezőnyében. Bár első győzelmét 2017-ben, hazai pályán aratta Walesben, Evans sokféle útburkolaton és útviszony mellett bizonyította már gyorsaságát és kiegyensúlyozottságát a WRC-ben. A következő két idényre a Toyotához szerződő, 30 éves pilóta és navigátora, Scott Martin együtt folytatják a 2019-ben elkezdett közös munkát. Az alig 19 éves Rovanperä 2020-ban kezdi meg első idényét a Rally Világbajnokság mezőnyében, de már régóta a sportág egyik legnagyobb reménységeként tartják számon. Már 16 évesen megkapta a lehetőséget arra, hogy kipróbálja a Yaris WRC versenygépet, most pedig kétéves szerződést írt alá a csapattal. Navigátorával, Jonne Halttunenel együtt Rovanperä szerezte meg a 2019-es WRC 2 Pro bajnoki címét 11 futamon aratott öt győzelmével – bebizonyítva ezzel, hogy készen áll továbblépni a következő szintre. Tommi Mäkinen (csapatfőnök) “Igazán elégedett vagyok azzal az összeállítással, amit sikerült összehozni a következő idényre. Úgy hiszem, ez nagyszerű egyensúlyt biztosít majd a csapaton belül ahhoz, hogy újabb kupákat vehessünk célba jövőre és azután is. Tudjuk, milyen erős Sébastien, és mindannyian nagyon várjuk, hogy vele és Juliennel dolgozhassunk. Úgy gondolom, az hogy sikerült az ő múltjával bíró pilótát leszerződtetnünk, sokat elmond arról, mennyi mindent sikerült elérnünk ebben a rövid időszakban a csapattal. Elfyn olyan pilóta, akit jó ideje figyelek már. Láttuk, hogy képes olyan sebességre, amivel szinte bármilyen útfelületen győzhet, ugyanakkor nagyon okos is tud lenni, amikor pontokat kell szereznie. Kallét már nagyon fiatal kora óta ismerem, és mindig egyértelmű volt, hogy különleges tehetséggel rendelkezik. Még sokat kell tanulnia, de úgy hiszem, már készen áll megtenni ezt a lépést. Szeretnék köszönetet mondani nektek Ott és Martin, Jari-Matti és Miikka, illetve Kris és Seb mindazért, amit a csapatunkért tettetek. A legjobbakat kívánom nektek!” Sébastien Ogier “Nagyon lelkesítő, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Ez egy izgalmas kihívás számomra, és már nagyon várom. Már 2016 végén szó volt erről, és bár akkor nem sikerült összehozni, most nagyon örülök, hogy egy ilyen ikonikus márkával dolgozhatok együtt, mint a Toyota, illetve gyerekkori példaképemmel, Tommi Mäkinennel. Az a tervünk, hogy sikereket érünk el együtt, és igyekszünk visszaszerezni a világbajnoki címet. Érdekes az összeállításunk: Elfynt nagyon jól ismerem, mert már dolgoztunk együtt korábban, és biztos vagyok abban, hogy sokat tud majd hozzátenni a csapat munkájához, míg Kalle máris sokat bizonyított a rallyban, és biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan fejlődik majd. Mindhárman újak vagyunk a csapatban, így nagy feladat lesz megtanulni az autót és minden egyebet, de természetesen mindent megteszünk azért, hogy minél előbb teljesítsük, amit elvárnak tőlünk.” Elfyn Evans “Nagyszerű lehetőség számomra, hogy csatlakozhatok a TOYOTA GAZOO Racing csapatához, és már alig várom az indulást. A Toyota nagyon sikeres, mióta visszatért ebbe a szakágba három éve, és nagyon várom, hogy mindennek én is részese lehessek. Tommi maga is sikeres pilóta volt, így jól tudja, mi kell ahhoz, hogy helyt álljunk ezen a szinten. Egyelőre nagyon jól kijövök vele, és örömmel várom, hogy jobban megismerhessem a csapatot is, ahogyan közeledünk a következő idény kezdetéhez. A 2019-es évad kimenetele elég vegyes lett számunkra – az volt a legmélyebb pont, amikor ki kellett hagyni futamokat sérülés miatt – de voltak jó eredmények és teljesítmények is, miközben versenyben voltunk szakaszgyőzelmekért és dobogós helyezésekért. Most tovább akarok lépni, gyakrabban szeretnék győzni, és szeretném meglátni, hogy mit tudok kihozni ebből az új fejezetből. Jó lesz újra Sébastiennel dolgozni. Az ő tapasztalatával és eredménylistájával igazán nagyszerű, hogy velünk lesz a csapatban.” Kalle Rovanperä “Nagyon lelkesítő, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Úgy gondolom, minden fiatal rallypilóta számára az a cél, hogy eljusson a World Rally Car versenysorozatba, és most megadatott ez a lehetőség számomra. Nagyszerű érzés tudni, hogy Tommi már akkor is bízott bennem, amikor először teszteltem az autót, és remek dolog lesz a csapat teljes jogú tagjává válni. Biztos vagyok abban, hogy a következő év meglehetősen nehéz lesz. A legnagyobb kihívás az lesz majd, hogy megismerjük az autót, illetve azokat a futamokat, amik újak a versenynaptárban. Biztos, hogy először az autóval, a sebességgel és az ezekből fakadó dolgokkal kapcsolatban kell mindent megtanulni, Úgy gondolom, Seb és Elfyn nagyon jó és értékes csapattársak lesznek számomra; nagyon sokat tudok majd tanulni tőlük, ezért jó, hogy ők is itt vannak a csapatban.” Akio Toyoda (a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team elnöke) „Jari-Matti, köszönöm, hogy három éven át velünk harcoltál. Amikor 2014-ben először jártam Finnországban, a Toyota még nem döntötte el, hogy visszatér a WRC sorozatba. Nagyon izgatott voltam, mert ez volt az első látogatásom a WRC-nél, és ott álltam egy szálloda előterében arra várva, hogy személyesen is találkozhassak a pilótákkal. Te érkeztél meg elsőként; akkor a VW csapatnál voltál pilóta. Amikor üdvözöltelek, te egy barátságos hellóval válaszoltál. Beszélgetés közben leesett neked, hogy én a Toyotától vagyok valaki, és örömmel meséltél a Corolládról és a Celicádról. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy visszatérünk. Vissza kellett térnünk a WRC-be, ha egy ilyen pilóta még emlékezett arra, hogyan szerepelt ott a Toyota. Ha akkor és ott nem egy ilyen barátságos VW-pilótával találkoztam volna, akkor lehet, hogy a Toyota most nem is lenne jelen a WRC-ben! Amikor két évvel később hallottam, hogy leszerződnél hozzánk, nagyon megérintett a sorsnak ez a csodálatos fordulata. Őszintén szólva az idény elején nem is számítottam arra, hogy az első évadunkban megnyerhetjük a bajnokságot; a cél az volt, hogy egy éven belül dobogós helyezésünk legyen. Csakhogy te már Monte-Carlóban dobogós helyre juttattad a Toyotát – sőt a következő hónapban, Svédországban már a dobogó legfelső fokára is felállhattunk. Olyan volt, mint egy álom. Annyira boldog voltam, amikor tavaly végül együtt állhattunk fel a dobogóra Finnországban... Később, az akkor készült képeket nézegetve feltűnt, hogy az Ottól kapott pezsgővel téged locsoltalak le először. Azt hiszem, ebből is látszik, milyen nagy dolog volt számomra, hogy első alkalommal állhattam fel veled a dobogóra. Tudom, hogy nagyon nagy becsben tartod a Corolládat és a Celicádat, ezért úgy hiszem, továbbra is a Toyotának drukkolsz majd. Maradjunk kapcsolatban! Kris, te keményen dolgoztál a Toyotáért. Mindig maximális erővel támadtál, és a határig hajtottad az autót, miközben mérnökként rengeteg jó tanácsot adtál. Ettől még erősebb lett a Yaris. Köszönöm, amit idén tettél értünk. Végül Ott; örülök, hogy sikerült végre megvalósítani az álmodat, és megszerezni a Rally Világbajnoki címet. Én és a Toyota is nagyon büszkék vagyunk arra, hogy segíthettünk neked ebben. Tomoyama úrtól, a GAZOO Racing Company elnökétől eltérően én nem tudtam ügyesen felugrani a dobogóra, de te tavaly megmutattad Finnországban, hogyan kell ezt csinálni. Hála neked, láthattam, milyen onnan a kilátás, és azt is megtanultam, mennyire ragacsos dolog a pezsgő. Nagyon köszönöm! Úgy gondolom, a döntésed, hogy ’A cél elérése után új kihívást szeretnék más környezetben’. egyszerűen lenyűgöző. Jövőre a Toyota riválisa leszel. Számunkra egy ilyen erős rivális nagy motivációt jelent a fejlődésre. Mivel megtanítottál arra, hogyan kell felállni a dobogó tetejére, és hogy kell kinyitni a pezsgősüveget, legközelebb már magasabbról tudom locsolni rád a pezsgőt. Viszlát a dobogón!”

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója