Forgalomba állt az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen

2015.11.11.
A politikus sajtótájékoztatóján felidézte, az önkormányzat februárban kezdett egyeztetést a helyi társaságokkal és sofőrökkel arról, milyen lépéseket lehetne tenni a hódmezővásárhelyi taxipiac kifehérítése érdekében. A megbeszélések eredményeként a hódmezővásárhelyi közgyűlés szeptemberben módosította a taxirendeletet, és olyan rendszert hozott létre, amely a városnak és a szolgáltatóknak is megfelel. Így 2016. január 1-jétől - a vidéki települések közül elsőként - csak sárga színű taxik szállíthatnak utasokat Hódmezővásárhelyen - mondta az alpolgármester. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Az önkormányzat, amely 9 millió forintos alapot hozott létre erre a célra, 31 taxissal köt támogatási szerződést, és teljes egészében átvállalja a fuvarozóktól az átszínezés költségeit - közölte Hegedűs Zoltán. Az önkormányzat pályázaton választotta ki a munkát elvégző céget, amely egy helyi vállalkozás, a Medivia Kft. lett - tette hozzá. Forrás: MTI

Bús Edina: “A versenypályán nem vagyok se férfi, se nő. Autóversenyző vagyok”

2015.11.11.
Edina egy férfiak uralta sportágban versenyez, ahol azonban a nők már egyre nagyobb számban vannak jelen. Bevallása szerint édesapja a mai napig még mindig felteszi neki a kérdést, hogy biztosan ezt az utat akarja-e járni? De Edinát nem ingatja meg semmi, jóllehet, még nagyon jól emlékszik, mennyire nehezek voltak a kezdetek, amikor ő volt az egyetlen nő a boxutcában, és arra koncentrált, hogy „mindent jól csináljon”. Ma már azt állítja, hogy „semmi hátránya nincs” annak, ha itt valaki nő. Elkísértük Edinát a montmelói versenyt megelőző edzésére. Amikor megérkezünk a boxokhoz, mindenekelőtt üdvözli a csak férfiakból álló csapatát. “Minden mérnököm és szerelőm mögöttem áll, és ez a legfontosabb”. De nem hagyja figyelmen kívül azt sem, hogy “nagyon szigorúak velem, mert ez a sport nem játék, hanem nagyon kemény munka.” És ezt mi is meg tudjuk erősíteni, amikor látjuk, mennyire elégedetlen az egyik mérnöke az elért időeredményekkel. A mérnök ellenőrzi Edina pozícióját a monitoron, és elismeri, hogy „Edina egyre jobb, de még mindig végeznünk kell jó néhány tesztet”. Versenyzői szerelésébe beöltözve Edina külsőleg semmiben nem különbözik riválisaitól. Elérkezett a várva várt pillanat: beül a kormány mögé, felpörgeti a motort, és „az idő megáll”. “A kormány mögött ülve erősnek, szabadnak és nagyon elszántnak érzem magam”, állítja. “Ha mi, női autóversenyzők lehetőséget kapunk, mi is képesek vagyunk hatékonyan versenyezni, és felállni a pódiumra”, mondja végezetül. 

Bakancson a kalucsni - Új Nissan Navara NP300

2015.11.11.
Nagyon régen  borult már az a tézis miszerint a picku-upokat csak és kizárólag munkaautónak vásárolják. A „felspécizett” platós mutációk először a szórakozóhelyek környékén voltak felfedezhetők, de diszkó pick-up sztereotípia csakhamar hétköznapi értelmet is kapott. Így nem csak az arany ifjak megalomániájának szimbólumaként vándorolt be a későbbi köztudatba, hanem egy olyan vásárlói réteget is „megtalált magának”, akik egy ilyen autóban többcélú használati értéket keresték. A piac hívó igényére a gyártók elkezdték komfortosítani a málhahordókat, és ennek köszönhetően olyan felszereltségi szinteket kezdtek kínálni, ami munka célú felhasználás mellett kielégíti a családi és szabadidős használati igényeket is. A Nissan Navara első generációja 1997-ben gördült le a gyártószalagról, igaz ekkor még nem a Navara állt a keresztlevelén. Kódjele szerint D22 volt, de mint Ságvári Endrének legalább harminckét különböző fantázianéven volt még megtalálható a világ egyéb piacain. Mi 2004-től ismerhetjük Navaraként, ami egybeesik a második generáció debütálásával is. Tulajdonképpen ezt akár nevezhetjük egy vízválasztónak is a modelltörténetben, hiszen piacra kerülésével egy új időszámítás is kezdődött. Megjelenése és teljesítménye is impozáns volt, így hamar népszerű lett a kishaszongépjármű piacon. Számos további fejlesztés és a 2009-es ráncfelvarrás után Európában a 2015-ös Frankfurti Autószalonon debütált a modell harmadik generációja, aminek éles bevetésének egyik állomása a lengyelországi menetpróba volt. Ott voltunk! Az már az első pillantásra is látszik, hogy sebészi pontossággal működött a tervezés, amin látszott, hogy egyetlen vonalat sem húztak meg véletlenül. Az új Navara ars poetikája az, hogy tökéletesen ötvözze a családi használatot a munkaautóval. A szögletes formavilágát a sárvédő ívek fölött megjelenő lágy vonalak tompítják, ezzel divatos crossoveres feelinget kölcsönöznek az autó profiljának, csakúgy mint, ahogy a frontész krómban gazdag fizimiskája is ezt az optikát hivatott erősíteni. Az autó méretei a korábbi generációhoz képest nem változtak, de az arányai igen. A plató nagyobb lett hosszában és széltében, és nem utolsó sorban 200 kilóval terhelhetőbb is. A raktérnövekedés nem ment az utastér rovására, de az arányokon ott is módosítottak. Ennek ellenére a hátsó traktusban most sem lehet táncolni, viszont az üléspozíció kényelmesebb.  A parancsnoki hídon fejedelmi a kényelem. Itt az ülések  hangzatos úgynevezett „zéró gravitációval bírnak”, melynek fejlesztése a NASA-val közösen történt. Az űrbeli technikát nem tudtuk felfedezni benne, de az tény, hogy rendkívül kényelmesek. A beltér, illetve a műszerfal abszolút személyautós. Aki mostanság ült valamelyik Nissan modellben, - jó értelemben mondva - annak rögtön szembetűnő a hasonlóság az elrendezésben és a kezelőszervek kifinomultságában. A mérnökök tehát kínosan ügyeltek a komfort és a strapabírás egyensúlyára. Jó lehet, egy alvázas autó soha nem suhan majd rolls-roysi kényelemben, de az immár öt lengőkaros futóműnek köszönhetően sokkal jobb menetkényelmet produkál az elődjénél, még akkor is, ha terheletlenül továbbra is meg van a farrész pattogása. A műszaki fejlesztések legnagyobb húzása azonban mégis csak az volt, hogy nyugdíjazták a korábbi 2.5 literes erőforrást és helyette a Renault 2.3 dízel aggregátját építették az új Navarába. A kétféle teljesítménnyel elérhető gázolajos motor szimpla illetve duplaturbós változatban kínálják. A kisebb 160, a nagyobb 190 lóerő, 403 és 450 Nm nyomatékszintekkel, melyek teljesítmény már 1500 fordulat/perctől aktiválódik. A hatsebességes kézi váltóval szerelt változat – mi ezt nyúztuk – rövid áttételei ellenére is elasztikus, jól kezelhető menetképet mutatott. (Az autó egyébként elérhető automataváltóval is.) A motor legnagyobb erénye a teljesítménye mellett azonban a fogyasztása volt. A gyári érték vegyes üzemmódban 6,4 liter száz kilométeren, de a két nap terepes ütöm-vágom üzemmód után is csak 8 liter körüli értéket írt ki a fedélzeti számítógép, ez pedig viselhető étvágy a körülményekhez és az autó súlyához képest. Egy-egy gondolat erejéig már érintettük a menetkomfortot, ami jellemzően a közúti viselkedését domborította, de természetesen a lengyelországi etapokat terepszakaszokkal is tarkították. Az alapos és folyamatos esőzésnek köszönhetően a vártnál komolyabb kihívás elé állították az egyébként csak téli abroncsokkal szerelt autókat, amik, így speciális „papucsok” nélkül is gond nélkül abszolválták a dagonyázást.  A Navara hajtásláncban egyébként a gyártó repertoárjából már ismert elektronikus összkerékmeghajtási rendszert találjuk. Mindezek, valamint az autó 223 mm-es hasmagassága és a 600 mm-es gázlómélysége tökéletesen elegendő volt az extrémmé vált akadályok leküzdésére. A Nissan, az új Navarától csaknem 25 százalékkal magasabb eladásokat remél. Nem véletlen tehát, hogy az opciók és extrafelszerelések „tárháza” szinte  végtelen, így a teljesen megújult műszaki tartalom mellett ez is egy vonzó alternatívát jelenthet a jövőbeni vevőkör számára. Az alágördülő listában megtaláljuk a 360 fokos kamerarendszert, az intelligens kulcsot, LED-es fénytechnlógiákat, a Nissan Connect navigációs és multimédiás rendszert is, hogy csak néhány  dolgot említsünk a kínálatból. A tartozéklista egyébként további 120 opciós lehetőséget tartalmaz, amiben a plató felépítményektől kezdve a kihúzható raktértálcán át még számos ilyen és ehhez hasonló elem megtalálható. A Navara, immáron négy féle felszereltségi  Visia, Acenta, Tekna illetve N-Connecta szinten vásárolható meg. A legutóbbi egy új alternatíva a kínálati palettán mely a gyártó szerint egy különösen jó ár-értékarányú konstrukciót jelent. A felszereltségi szintek mellé öt év vagy 160 ezer kilométeres garanciát is vállal a Nissan. Az új Navara ára még nem ismert, honi forgalmazásban a jövő év elején kerülhet a kereskedésekbe.  

Stig szerint a Ford Mustang a legjobb kaszkadőrautó

2015.11.11.
A Lionsgate U.K. filmjében a Ford Mustang Fastback – amit egy 5,0 literes, V8-as motor hajt – több nagy teljesítményű versenyautót is faképnél hagyott a 48 órás, számos kihívást rejtő versenyen, amelyen repülőgépeket, harci helikoptereket és katonai járműveket is felvonultattak. ”A kaland célja az volt, hogy megtaláljuk a tökéletes autót egy féktelen, benzingőzös, Hollywoodi stílusú autós üldözéshez. A befutó pedig a kultikus Ford Mustang lett” - mesélte Collins. ”A Mustang számtalan autós üldözésben kapott már főszerepet az elmúlt 50 évben, és ma is az autós kaszkadőrök kedvencének számít, amikor a rosszfiúkat gumifüsttel kell elborítani.” A vadonatúj Ford Mustang 50 év után most először kapható egész Európában, Fastback és Convertible változatban is; az autót a Ford 5,0 literes, V8-as motorja, vagy az üzemanyag-takarékos 2,3 literes, 313 lóerős EcoBoost motorja hajtja Collins olyan filmekben szerepelt autós kaszkadőrként, mint a James Bond-sorozat részeként forgatott ”A kvantum csendje”, a ”Skyfall” és a ”Spectre – A Fantom visszatér”; valamint a ”Sötét Lovag – Felemelkedés” és a ”Mission Impossible – Titkos nemzet.” Collins nyolc éven át vezette a BBC ”Top Gear” című műsorát Stig néven, és olyan autóverseny-sorozatokban vett részt, mint a Le Mans-i 24 órás, a GT és a NASCAR futamok. ”Az autós szórakoztatóipar most különösen izgalmas időszakát éli, ezért nagyon örülünk, hogy éppen a Forddal dolgozhattunk együtt ezen a projekten,” mondta el Nicola Pearcey, a Lionsgate U.K. gyártásvezetője. ”Ben elképesztői kaszkadőri tehetsége és szoros autóipari kapcsolatai segítségével minden lehetőséget kihasználtunk annak érdekében, hogy ez egy valóban felejthetetlen alkotás legyen.” Legújabb filmjében Collins a Mustang segítségével hagyja le a rosszfiúkat. Az autóban vadonatúj első futómű és innovatív integral link rendszerű hátsó felfüggesztés működik, s a 19 colos keréktárcsák mögött nagy teljesítményű fékrendszer lapul. A kis tömegű, jól kiegyensúlyozott és gyorsan reagáló futóműre a húzós kanyarokban akár 0,97-es oldalgyorsulási erő is nehezedhet, az erőátvitelről pedig hatfokozatú manuális sebességváltó vagy hatfokozatú automata sebességváltó gondoskodik; ez utóbbi a kormány mögött elhelyezett váltófülekkel is kapcsolható. Az üldözési jeleneteknél a Mustang már csak azért is nagyszerű társ, mert vezetője a forgalmi viszonyoktól függően több üzemmód közül is választhat (Normal, Sport+, Versenypálya és Havas/Vizes). A Startvezérlés segítségével az 5,0 literes, V8-as blokk 4,8 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre a Mustangot. A modell forgalmazása januárban kezdődött Európában, s azóta több mint 10.000 Mustang talált gazdára a kontinensen. Egyedül Németországban közel 4.000, az Egyesült Királyságban pedig több mint 2.100 vásárló rendelte meg a modellt, s Magyarországon is 15 Mustang talált gazdára az augusztusi bevezetés óta. Az IHS Automotive globális regisztrációs adatbázisa szerint világszinten is a Mustang volt a legkelendőbb sportautó 2015 első felében, amikor összesen 76.124 ilyen modell állt forgalomba.* ”A Mustang több mint 3.700 alkalommal szerepelt már filmekben, a moziba járók pedig jólesően izgulhattak az olyan legendás jeleneteknél, mint az 1968-as ’Bullitt’ autós üldözése, vagy a 2014-es ‘Need for Speed’ lenyűgöző képsorain, ahol először volt látható a vadonatúj Mustang,” – mondta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. ”A tény, hogy a ’Ben Collins: Stunt Driver’ című filmben a legjobb kaszkadőrautónak nevezték a Mustangot, tovább erősítette e legendás modell pozícióját - méghozzá az autóiparban és a filmiparban egyaránt.” A „”Ben Collins: Stunt Driver” című filmet a Lionsgate U.K. készítette a Wise Old Fox Productions közreműködésével. November 9-től DVD és Blu-ray formában is kapható.

A Fiat új pick-upja a Dubai Autószalonon tartja világpremierjét

2015.11.11.
A több mint százéves történelmi múltra visszatekintő, a 3,5 tonna alatti haszonjárművek piacának meghatározó szereplője a Fiat Professional, amely a Fullback bevezetésével egy újabb fontos mérföldkőhöz ér és válik teljessé a márka jelenleg is széles termékportfóliója. A Fullback bevezetésével a Fiat Professional márka magabiztosan lép be a számára új  pick-up szegmensbe, amelyben az EMEA térségben 675 000 darab gépjárművet (a 3,5 tonna alatti haszonjármű összeladások 23 százalékát) értékesítettek 2014 során. Az arány még kedvezőbb a Közel-Keleten (58 százalék) és Afrikában (52 százalék). A Fullback kínálat összesen négyféle kivitelből (szimpla kabin, nyújtott kabin, dupla kabin, alvázas), valamint háromféle felszereltségi szintből áll Az új modellbevezetés stratégiai jelentőséggel bír: a Fullback minden bizonnyal vezető szerephez jut kategóriájában, köszönhetően élvonalbeli tulajdonságainak, a robusztus felépítésének és a megbízhatóságának. A Fiat Professional újdonsága az üzleti felhasználói igények és szükségletek figyelmebevételével valósult meg, amely ugyanakkor sokoldalúságának köszönhetően alkalmas a mindennapi  és szabadidős tevékenységek tejlesítésére is. Röviden, az új Fullback nem ismer lehetetlent - innen is kapta a nevét. A fullback a rögbi egyik meghatározó pozíciója: ő a védősor utolsó játékosa, de egyben támadó szerepet is betölt - egy olyan játékos, aki minden helyzetben megállja a helyét és képes szinte bármit megoldani. A kategória legjobbjaival egyenértékű konfigurációknak, méreteknek és hajtásláncoknak köszönhetően a Fiat Professional vadonatúj pick-up modellje hiánytalan modellkínálattal lép színre, amelyek mindegyike megfelel az EMEA piacok egyedi elvárásainak. A Fullback minden kivitele 1780 mm maximális magassággal bír, legnagyobb szélessége elérheti az 1815 mm-t, tengelytávja 3000 mm. A jármű hossza a konfigurációtól függően: 5155 mm (szimpla kabin), 5275 mm (nyújtott kabin), vagy 5285 mm (dupla kabin). A plató hosszúsága is változik: a szimpla kabin esetében 2265 mm, a nyújtott kabin változatnál 1850 mm, míg a dupla kabin kivitelnél 1520 mm. A megengedett legnagyobb hasznos teherbírás konfigurációtól függően akár 1100 kg is lehet. A Fullback az EMEA térségben hátsó- vagy összkerékhajtással lesz elérhető A Közel-Keleten és Afrikában a Fullback kétféle motorral lesz elérhető: a 2,5 literes dízelmotor teljesítménye 81kW (110 LE), illetve 131kW (178 LE), míg a 2,4 literes benzinmotor 97kW (132 LE) teljesítményt ad le. A modellt ötfokozatú kézi sebességváltóval szerelik. A motorkínálat a legerősebb versenytársakéhoz igazodik, és az egyes piacok eltérő elvárásaitól függően kézi vagy automata sebességváltóval egyaránt társítható - mindkét váltó ötfokozatú. Az európai piacon, így hazánkban is, a Fullback a 2,4 literes, alumínium szerkezetű turbódízel erőforrással rendelhető, kétféle teljesítményszint mellett (113kW / 150 LE vagy 133kW / 180 LE), új hatfokozatú kézi sebességváltóval vagy ötfokozatú, sport üzemmóddal szerelt automata sebességváltóval társítva. A 2015. évi Dubai Autószalon látogatói nem csupán a világon elsőként találkozhatnak a Fiat Professional új platós járművével, de a Fullback néhány Mopar-kiegészítőkkel felszerelt példánya is megtekinthető. A Mopar (az FCA vállalat ügyfélszolgáltatásokért, eredeti tartozékokért és alkatrészekért felelős ágazata) számos egyedi tartozékot és kiegészítőket kínál az új modellhez, amelyek harmonikusan illeszkednek a jármű műszaki tartalmához és formai megoldásaihoz.

Lufthansa-sztrájk - Betiltotta a sztrájkot a düsseldorfi munkaügyi bíróság

2015.11.11.
A düsseldorfi munkaügyi bíróság végzése a Lufthansa keresetének megfogalmazása értelmében csak a düsseldorfi repülőtérre és a keddi napra vonatkozik, az elkövetkező napokra nem. A Lufthansa kedden keresetet nyújtott be a düsseldorfi és a darmstadti munkaügyi bíróságon, kérve, hogy minősítsék törvénytelennek az Ufo pénteken meghirdetett munkabeszüntetését. Az Ufo szakmai szakszervezet erre válaszul kedden bejelentette, hogy szerdától teljes körű sztrájkba kezdenek a Lufthansa légiutas-kísérői és péntek estig Frankfurtban, Münchenben és Düsseldorfban a német légitársaság összes közép- és hosszútávú járatának indítását megakadályozzák. A bíróság szerint az Ufo szakszervezet nem fogalmazta meg kellő pontossággal a munkabeszüntetés célját, holott a bérköveteléseket pontosan és ellentmondásmentesen kell előterjeszteni, ez pedig nem történt meg. A bíróság első közleménye idején arról még nem voltak információk, hogy a Lufthansa tervezi-e újabb kereset benyújtását a munkabeszüntetés betiltására az elkövetkező napokra is. A német dpa hírügynökség az esti órákban már arról számolt be, hogy a Lufthansa újabb keresetet nyújtott be a düsseldorfi munkaügyi bírósághoz a munkabeszüntetés betiltására az elkövetkező napokra is. Akárhogyan is döntsön a bíróság, határozata csak a düsseldorfi repülőtérre lesz érvényes. A Lufthansa ugyanakkor kedden este bejelentette, hogy a sztrájk miatt 930 szerdai járatát törölte a frankfurti, müncheni és düsseldorfi repülőtereken. A járattörlések mintegy 100 ezer utast érintenek. Forrás: MTI

40 darab gázüzemű autóbusz áll forgalomba Kaposvárott

2015.11.11.
A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. korábban 25 szóló és 15 darab csuklós CNG-üzemű busz vásárlása mellett döntött. A beszerzésre azért volt szükség, mert a somogyi megyeszékhely rendkívül koros autóbuszparkkal rendelkezett. A Kaposvárott közlekedő járműflotta átlagéletkora 16,4 év, a buszok együttes futásteljesítménye pedig átlagosan 770 ezer kilométer. Az új buszok beszerzése összesen 4,2 milliárd Forintba került, melynek 97,5 százalékát Európai Uniós forrásból finanszírozzák, a maradékot pedig a város állja. Jelentős megtakarítás: Az új buszok üzembe helyezésével a zajterhelés a harmadára csökken, mivel a sűrített földgázzal hajtott motorok jóval halkabbak a dízel üzemű változatoknál. Nagyon fontos előnyük továbbá, hogy a korábbiaknál gazdaságosabban üzemeltethetők. A jelenlegi kaposvári buszpark éves üzemanyagköltsége több mint 216 millió forint, az újé ennek majdnem a fele, körülbelül 120 millió forint lesz Kaposvár számításai szerint. Az új autóbuszok a tesztidőszak után folyamatosan állnak forgalomba a megyeszékhelyen. Helyben előállított üzemanyag: A város tervei között szerepel az új buszpark biogázzal történő üzemeltetése. Ebben elsősorban a kaposvári cukorgyár lehet a partner, mely egész évben nagyüzemi keretek között termel biogázt. A cég szükség esetén egymillió köbméternyi biogázt tud biztosítani a buszok üzemeltetéséhez évente.  Az autóbuszok töltőállomásának kivitelezése az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. részeként működő FŐGÁZ CNG Kft. beruházásával valósult meg. A töltőállomást a Gilbarco ACIS Kft. építette meg rekord gyorsasággal, mintegy három hónap alatt. Mind a FŐGÁZ CNG Kft, mind pedig a Gilbarco ACIS Kft. a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület tagja. Csendesebb és tisztább: Nemcsak a világon, hanem hazánkban is szükség van hatékony lépésekre annak érdekében, hogy drasztikusan csökkenjen a károsanyag-kibocsátás. Egy, az Európai Bizottság megrendelésére készült tanulmány szerint hazánk idén több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget szenved el csak a légszennyezettség okozta megbetegedések miatt kiesett munkanapok következtében. „A sűrített földgázzal (CNG) üzemelő járművek a dízelmotorosokhoz képest jóval kevésbé terhelik a környezetet, ennek köszönhetően előnyösebb üzemeltetési költség mellett kínálnak a tüdő, és más légzőszervi rákbetegség kialakulásáért, továbbá a szív és érrendszeri megbetegedésekből fakadó időelőtti elhalálozásokért felelős szilárd-részecske kibocsátás-mentes üzemet” – hívta fel a figyelmet az MGKKE elnöke.    

Több mint egymillió ember hal meg évente az utakon

2015.11.11.
Aggodalomra ad okot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése. A szervezet nyilvántartása szerint 2013-ban 1,25 millió halálos kimenetelű baleset történt, ami megfelel a hat évvel korábbi szintnek. Ez azt jelenti, hogy a halállal végződő balesetek száma annak ellenére sem csökken jelentősen, hogy a motorizáció szintje 16 százalékkal nőtt 2007 és 2015 között, azaz folyamatosak a biztonsági fejlesztések.  Éppen ezért sokkal hatékonyabb lépésekre van szükség ahhoz, hogy megvalósuljon az ENSZ célja: 2020-ra felére csökkenteni a halálos balesetek számát. „Az ’50-es évektől kezdve napjainkig az autóval évente megtett átlagos futásteljesítmény ezerről 12 ezer kilométerre nőtt. Ennek hátterében nemcsak a technikai fejlődés áll, hanem az az egyszerű tény is, hogy a mobilitás egyre nagyobb kényelmet és biztonságot nyújt az embereknek” – jegyezte meg Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria Kft. marketing vezetője. A Német Állami Közlekedési Hatóság szerint jelenleg csak Németországban 44 millió autó fut az utakon. Ezt azt jelenti, hogy a több mint 40 millió német háztartásban 1,1 darab autó jut minden egyes lakosra. A világ néhány országában ugyanakkor csak ezer lakosra számolható egy autó. Az amerikai Nemzeti Autópályabiztonsági Hatóság (NHTSA) szerint 2010-ben az Egyesült Államokban 242 milliárd dollárt tett ki az autóbalesetekből fakadó gazdasági kár. Emellett az USA-ban egyetlen nap sem telik el halálos baleset nélkül. A német Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint pedig 1953 óta 750 000 ember vesztette életét autóbalesetben Németországban, ami jóval több mint Frankfurt jelenlegi lakossága. A jelenlegi statisztikai adatok szerint 2013-ban 3 339 személy vesztette életét, míg 2014-ben 3 377 ember halt meg súlyos közlekedési balesetben Németországban. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan tíz ember veszti életét a német utakon. Vision Zero: A Continental évek óta dolgozik a Vision Zero koncepción, melynek célja, hogy belátható időn belől nullára csökkentse a halálos kimenetelű balesetek számát. A koncepció fontos alappillérei közé tartozik a veszélyes közlekedési szituációk elkerülése, emellett a vezetéstámogató rendszerek fejlesztése és azok hatékonyságának növelése. Európában a halállal végződő balesetek száma 1980-2010 között Németországban 75 százalékkal, Svédországban 70 százalékkal, míg Görögországban 20 százalékkal csökkent. „A Continental-nál úgy gondoljuk, hogy a halálos balesetek számának eddigi csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult az, hogy az elmúlt évtizedekben kötelezővé vált a biztonsági öv, az ABS, valamint a gumiabroncs-nyomás ellenőrző rendszer (TPMS)” – jegyezte meg Fodor Mónika, a Continental Konszern magyarországi kommunikációs és EBRD ország-koordinátora. Ebben az évtizedben a számtalan biztonsági rendszernek köszönhetően (ABS, ESC, TPMS, AEBS stb.) az újonnan forgalomba helyezett autók jóval biztonságosabbá váltak. Ennek ellenére – az Európai Unió 28 tagállamának statisztikáit is figyelembe véve – még mindig nagyon sok halálos, vagy súlyos sérüléssel járó baleset történik az európai utakon, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a biztonsági rendszerek egy bizonyos része nem tartozik hozzá az alapfelszereltséghez. A legtöbb vezetéstámogató rendszer azonban képes arra, hogy még az ütközés előtt felhívja a vezető figyelmét a balesetveszélyre. „Több tanulmány is bebizonyította, hogy például az elektronikus menetstabilizáló (ESC) akár 40 százalékkal képes csökkenteni a balesetek bekövetkezésének kockázatát” – hívta fel a figyelmet Fodor Mónika.  Kiemelte: hazánkban is folytat fejlesztéseket és gyárt olyan vezetéstámogató rendszereket a Continental, amelyek segítik a Vision Zero koncepció megvalósítását. Magyar gyártás és fejlesztés: Az automotive üzletág budapesti és veszprémi gyárának szakemberei a WinterContact™ Családi Biztonságtechnikai Napok első hétvégéjén (november 7-8.) betekintést nyújtottak a látogatóknak azon fejlesztésekbe és gyártási folyamatokba, melyek a két telephelyen a biztonságos közlekedés támogatásának jegyében zajlanak. A veszprémi telephely egy tesztautón mutatta be azon fékvezérlőket, amelyekhez szoftvereket fejlesztenek és tesztelnek a gyárban. A budapesti üzem pedig - ahol autóelektronikai részegységek és mikroelektronikai áramköri modulok gyártása folyik – az esemény sajtótájékoztatóján mutatta be azokat kimagaslóan fejlett és innovatív technológiákat, amelyek a járműelektronika szinte minden területén jelen vannak és a biztonságos közlekedést támogatják.

Módosító javaslat: csak a régi ügyfelek javára térhetnének el a kgfb-díjtarifák

2015.11.11.
A Balla György és Gulyás Gergely fideszes képviselők által jegyzett törvényjavaslat indoklása szerint egyes kgfb-t kínáló biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfelek részére tettek kedvezőbb ajánlatot az új biztosítási időszakra, régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult. A törvényjavaslat ezt a tendenciát kívánja megfordítani úgy, hogy a biztosítók korábbi ügyfeleik hűségét tudják csak díjtarifájuk kialakításánál elismerni. A javaslat kifejezetten rögzíti, hogy a díjtarifák közötti különbségtételre csak a régi ügyfél javára van lehetőség. Ezt a tényt a biztosító köteles a honlapján és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben folyamatosan feltüntetni. A biztosítóknak figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfelek számára nem lehet hátrányosabb az új ügyfelekhez képest, továbbá arról, hogyan módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás bevezetésének eredményeként. A törvény elfogadása esetén a kihirdetését követő hatvanadik napon lép hatályba. Az új szabály a hatálybalépést követő naptól meghirdetett díjtarifa által érintett összes szerződésre vonatkozna. Forrás: MTI

Hetvenöt repülőgépet rendelt a Boeingtől az indiai Jet Airways

2015.11.10.
A Boeingnek az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint ezzel történetének legnagyobb rendelését adta le az indiai légitársaság. Az üzlet értékét a Boeing nem közölte. A szerződésben a korábban 25 jelenlegi konstrukciós Next Generation gépre leadott rendelést MAX-ra változtatják és vételi jogot, valamint opciót biztosítanak további ötven gépre. A mumbai székhelyű, 1992-ben alapított Jet Airways India második legnagyobb légitársasága a diszkont IndiGo után, naponta mintegy háromszáz járatot üzemeltetnek 74 célállomásra 116 gépes flottával. A múlt évben 17,2 millió utast szállítottak. A MAX gépek a Next Generationnél 14 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak, egyebek mellett a kettős tollazatú szárnyvégeknek és az új hajtóműveknek köszönhetően. Az első MAX-ok 2016-ban teljesíthetik első felszállásukat, forgalomba pedig először az amerikai Southwest Airlines diszkont légitársaságnál állnak várhatóan 2017 harmadik felében. A típusra eddig mintegy 2700 megrendelés érkezett.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója