Flottakezelés Q-Service módra – MotoIntegrator Flotta

2017.08.15.
Az Inter Cars Q-Service koncepciója az utóbbi időben Magyarország második legnagyobb független szervizhálózatává nőtte ki magát, a tervek szerint jövőre az első pozíciót sikerül megszerezni. A 90-es szervizszám olyan egyedülálló lefedettséget biztosít, ami lehetővé teszi a flottapartnerek zökkenőmentes kiszolgálását az ország bármely pontján. A szervizeknek is elemi érdekük, hogy a céges partnerek kiszolgálásában is részt vegyenek, hiszen jól kiszámítható, biztos ügyfélkört biztosítanak.     Az Inter Cars Kelet-Európa egyik legnagyobb, közel 1200 szervizpartnerből álló autószerviz hálózatát működteti egy kiforrott, már bizonyított flotta üzletággal karöltve. A vállalat több, mint 150 000 gépjármű műszaki állapotát tartja magas szinten Európa több országában, így a nemzetközi tapasztalat megkérdőjelezhetetlen. A felgyülemlett tapasztalatok, a kiforrott rendszerek és az összegyűjtött információ hazai felhasználásán dolgozik a vállalat, hogy a Q-Service partnereit biztos ügyfélkörrel, flottapartnereit pedig megbízható szervizháttérrel és alkatrészforrással lássa el. A MotoIntegrator Flotta (MIFleet) szolgáltatás alappilérei: a közel 1,4 millió alkatrészből álló bázis, gyári adatok, alkatrészgyártók és az általuk gyártott alkatrészek minőségének átfogó ismerete, auditált szervizpartnerek, a folyamatos kontroll lehetősége. Piri Andrást, az Inter Cars flotta üzletágának vezetőjét kérdeztem a Magyarországon elért eredményekről és a jövőbeni tervekről.   Ő.P.: Mikor vezettétek be Magyarországon a MIFleet rendszert? P.A.: Tavaly év elején indult a flottaszolgáltatás, amikor több, mint 50 Q-Service partner volt az országban. Ekkor kezdtük a rendszer kidolgozását, majd az év közepén kötöttük meg az első szerződéseket. Azóta a szolgáltatás színvonalát és a bevont szervizek számát is tudtuk növelni.     Ő.P.: Milyen flottáknak tudtok megoldást nyújtani? P.A.: A személygépjárművektől a 40 tonnás szerelvényekig minden járműméretben tudunk megoldást kínálni partnereinknek. A Q-Service és Q-Service-Truck hálózat tagjainak köszönhetően Európa-szerte jelen vagyunk, főleg a közép és keleti régióban nagy a lefedettségünk, így azoknak a fuvarozóknak, akik a közép-, kelet-európai relációban teljesítenek feladatokat teljes szervizszolgáltatást tudunk nyújtani, akár 2 fuvar között, külföldön is. Magyarországon úgy indultunk, hogy 10-20 autót üzemeltető cégekkel vettük fel a kapcsolatot. Itt van a legnagyobb igény a megbízható, jól szolgáltató partnerre és KKV-k nagyon fontos szegmenst jelentenek az Inter Cars Hungáriának. Bárki, akinek céges autója van, felveheti velünk a kapcsolatot és közösen keresünk megoldást az egyedi igényeknek megfelelően. A következő ugrást a kisebb flottakezelők jelentik, akik 100-200 autót futtatnak. Vannak olyan flottakezelők, akiknek van saját szervizük, őket az alkatrész-ellátásban és az assistance-szolgáltatásban tudjuk segíteni, mert lehet, hogy egyszerűbb máshol megjavítani az autót, mint az országon keresztül trélerezni. A többezer autót rendező cégeket központilag mi keressük meg, és készítünk ajánlatot, ezek általában hosszabb tárgyalások.   Ő.P.: Milyen nemzetközi tapasztalatok voltak? P.A.: Lengyelországban kezdődött a szolgáltatás (ahol jelenleg az Inter Cars MotoIntegrator Flotta (MIFleet) üzletága jóval több mint 100 000 gépjármű karbantartási és javítási szolgáltatását végzi), de Romániában, Szlovákiában és Csehországban is már jónéhány éve működünk. Az Inter Cars South vállalatcsoport ezen országokban is már több mint 50 000 gépjárműért „felel”. Tehát különösen fontos  a nemzetközi háttértámogatás, főleg, ha az ügyfélnek is vannak külföldi érdekeltségei. Ahogy már említettem, a Q-Service Trucknál is fontos a nemzetköziség, hiszen a fuvarozásban kiemelten fontos a rugalmasság és a gyors megoldás megtalálása. Személyautós vonalon kiemelném a „Mobilitás Garancia” akciónkat, ami az autós nyaralásokhoz ad biztos nyugalmat, hiszen csereautó biztosítással a külföldi javítás idején is biztosított lehet a mobilitás.   Ő.P.: Hogy történik a szerződéskötés és a további együttműködés? P.A.: Néha csak közvetítő szerepet játszunk, a szerződést az üzemeltető a szervizzel köti meg, de a legtöbb esetben mind az alkatrész-forgalmazás és a számlázás az Inter Cars Hungária Kft-n keresztül központilag történik, így az ügyfél az ország bármely pontján szervizeltet, mindig ugyanattól a cégtől kapja a számlát, a szerviznek pedig azért előnyös a központi rendszer használata, mert a biztosan hozzájut a szerződött időben a pénzéhez és a megrendelővel való kapcsolattartást, probléma megoldást  az Inter Cars MotoIntegrator Flotta (MIFleet) üzletág végzi. Továbbá az alkatrészforgalomból pedig a szerviz piacképes jutalékot kap, így az alkatrészbe sem kell pénzt fektetni.     Ő.P.: Csak Q-Service csatlakozhat a flottaszervizelési rendszeretekhez? P.A.: Elsősorban a Q-Service-ekre számítunk, de tudjuk, hogy az ő kapacitásaik is végesek, sokaknál, hosszú előjegyzések vannak, ilyenkor leinformált, ismert szakmai tudású és felszereltséggel bíró  szervizekbe tudjuk irányítani az üzemeltetőt. Ebben az esetben is az Inter Cars Flotta központján keresztül történik az időpont-foglalás és a számlázás.   Ő.P.: Mit jelent az MIFleet-rendszer egy Q-Service-nek? P.A.: Az INTER CARS csoport egyike a legnagyobb autóalkatrész kereskedelmi vállalkozásoknak Európában  – választékában különlegesen magas színvonalon ötvözi az autóalkatrészeket, kenőanyagokat, gumiabroncsokat, kéziszerszámokat és garázsipari berendezéseket. Cégünk nem kizárólag a magas szintű alkatrészellátást biztosítja az MIFleet szolgáltatói pontok számára, hanem mindazt, amire egy profi szerviznek szüksége van ahhoz, hogy a lehető legmagasabb szinten szolgálja ki flottapartnerét! Az MIFleet szervizeknek az Inter Cars flotta támogatásainak köszönhetően csak a gépjárműjavítással kell foglalkoznia, mivel korszerű ügyviteli rendszer, marketing támogatás, egységes számlázási rendszer lehetősége, autógyártói adatbázisok, folyamatos szakmai képzések, gyors logisztika, marketing áll a szerviz szolgáltatói pontok rendelkezésére és egy központi operátor látja el a kapcsolattartást a flottatulajdonossal. Ő.P.: A flottás ügyfeleknek miért éri meg Titeket választani, ha szervizelésről van szó? P.A.: Egyedi, rugalmas, „személyre szabott” megoldásokkal tudunk szolgálni. Az előbb már említett átláthatósággal, megbízhatósággal, költséghatékony megoldásokkal, sok éves műszaki és ügyfélszolgálati tapasztalattal, magas szakmai színvonallal és Q-Service Assistance támogatással állunk partnereink rendelkezésére. Hangsúlyozottan, ezt mindig az ügyfél érdekeinek maximális figyelembevételével tesszük!     A szervizeknek csak előzetes bevizsgálás után lehet a hálózat tagjává válni, így a kiszolgálás minőségét ez az első szűrő biztosítja. A szerződést kötő partnerek a korábban említetteken túl országos lefedettséget is kaphatnak. A gyári specifikáció alapján történik a járművek karbantartása és javítása, a felhasznált alkatrészek gyári eredeti vagy azzal megegyező minőségűek. Egyedi, rugalmas megoldások, ügyfél centrikusság (figyelmes, udvarias kiszolgálás), rövid várakozási idő és gyorsaság jellemzi szervizpartnereinket, akik szolgáltatási minőségét folyamatos felügyeljük. Csakis gyári normaidő szerinti javításokat számlázunk ki, így az elvégzett munka elszámolása most, és a jövőben is ugyanazon idő szerint történik.   Ő.P.: Köszönöm a beszélgetést! Ha az Inter Cars flottaszervizelési rendszerével kapcsolatban bármilyen kérdése felmerült, kedves Olvasó, keresse bátran Piri Andrást az andras.piri@intercars.eu e-mail címen.

Ismét jelentős torlódás az M7-es autópályán

2017.08.15.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. augusztus 15-én útépítési munkálatokat végeznek az M7-es autópálya 44-es kilométerszelvényében, Velence térségében, a Balaton irányába vezető oldalon. Az érintett útszakaszon csak egy sávon halad a forgalom, ezért a forgalom lelassult és mintegy négy kilométeres torlódás alakult ki. A rendőrség azt javasolja a gépjárművezetőknek, hogy az autópályát a baracskai lehajtónál hagyják el és a 7-es számú főutat vegyék igénybe. A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!  

Körözött Mercedest foglaltak le Záhonyban

2017.08.15.
Az ellenőrzés során megállapították, hogy gépkocsit a Schengeni Információs Rendszerben az olasz hatóságok körözik. A rendőrök a járművet lefoglalták, a külföldi férfit a Záhonyi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.

Zebrán gázolták halálra a kerékpárost Püspökladányban

2017.08.15.
2017. augusztus 15-én 8 óra 40 perc körül Püspökladány, a Rákóczi utca és Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyen egy kerékpárral közlekedő férfit eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy személygépkocsi. A balesetben a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az adott útszakaszon teljes útlezárás mellett helyszíneltek, a forgalmat a környező utcákba terelték.  

A bálnák védelmében korlátozzák a hajók sebességét a Szent Lőrinc-öbölben

2017.08.15.
A sebességet minden hajónak, legyen az teherhajó vagy óceánjáró, 10 csomóra (18,5 kilométer/óra) kell csökkentenie azokban a térségekben, ahonnan jelezték bálnák jelenlétét. Aki megsérti a rendelkezést, mintegy hatmillió forintnyi büntetésre számíthat. A péntektől életbe lépett intézkedést azután foganatosították, hogy az elmúlt két hónapban hetente egy-egy bálna elpusztult a híres hajózási útvonalon, amely összeköti az Atlanti-óceánt a Nagy Tavak térségével. Az Egyesült Államok és Kanada partjai mentén az elmúlt hetekben 12 bálna pusztult el. Az első vizsgálatok szerint a veszélyeztetett tengeri emlősök halálát valószínűleg hajóval való ütközésből eredő trauma okozta. Néhány bálnatetemen olyan sebesüléseket találtak, amely arra utal, hogy halászhálóba akadtak. A szakértői jelentést a napokban fogja közzétenni a kanadai halászati miniszter. A sebességcsökkentéstől azt várják, hogy a bálnák így időben kikerülnek a hajók útjából, vagy ha ez nem sikerül, akkor csak kisebb sebesülést szenvednek. " - Nagyon komolyan vesszük a veszélyeztetett fajok helyzetét. Lépéseket teszünk, hogy csökkentsük elpusztulásuk kockázatát ebben a térségben. Azt akarjuk, hogy ezek a bálnák képesek legyenek együtt élni a hajókkal - hangoztatta Marc Garneau közlekedési miniszter. Az észak-atlanti simabálna jóval nagyobb a hosszúszárnyú bálnánál, vagy a szürkebálnánál, ez az egyik leginkább veszélyeztetett faj a Földön. Mintegy 500 egyed él a világ óceánjaiban. Közülük jelenleg mintegy 80-100 tartózkodik kanadai vizeken. Júliusban a kanadai hatóságok betiltották a halászatot a Szent-Lőrinc-öböl egyes térségeiben a bálnák védelmében.

Autóbusz és villamos ütközött a Kálvin téren

2017.08.15.
A rendőrség megkezdte a  szemlét illetve a műszaki mentés. A helyszín közelében torlódások várhatók, ezért kérjük a gépkocsivezetőket, hogy fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek!  

Csökkent a dízelautók eladása Ausztriában - de még minden második az

2017.08.15.
Júliusban a gépjárműeladások 3,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, de 18,4 százalékkal csökkentek a júniusihoz képest Ausztriában. A teljes gépjárműeladások 72,8 százalékát adó személygépkocsi-értékesítések 3,2 százalékkal 27,7 ezerre emelkedtek júliusban az egy évvel korábbihoz képest. A személygépkocsi-eladásokon belül a dízelautók értékesítése 8,5 százalékkal visszaesett, a benzineseké pedig 13,8 százalékkal emelkedett. Az eladott autók fele volt dízel- és 45,6 százaléka benzinüzemű. Az elektromos autók részaránya az eladásokban 1,8 százalék volt júliusban, értékesítésük pedig 121,4 százalékkal nőtt a 2016 júliusihoz képest.

Nőtt az OPEC olajtermelése júliusban

2017.08.15.
Rendszeres havi piaci prognózisában a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) napi 32,42 millió hordós keresletet jelzett előre az idei évre az általa termelt olajra, 220 ezerrel többet, mint előző havi prognózisában. A gyorsuló világgazdasági növekedési ütem a szervezet várakozásai szerint fokozatosan leépíti az iparosodott országok olajkészleteit, ami arra utal, hogy eredményes volt az önkéntes termeléscsökkentési vállalás. Az OPEC kimutatásai szerint ugyanakkor olajtermelése júliusban az előző havihoz képest napi 173 ezer hordóval napi 32,87 millió hordóra emelkedett. Az OPEC-tagok júliusban 86 százalékban tartották be termeléscsökkentési vállalásukat. Az OPEC tavaly novemberben napi 32,5 millió hordóban vállalta fel termelésének korlátozását a világpiaci kereslet-kínálati egyensúly helyreállítása érdekében. Az önkéntes termeléskorlátozási vállalás hatálya a jövő év márciusáig szól. Júliusban tehát az OPEC nem csak a saját magára nézve felvállalt korlátot, de az általa termelt olaj iránti világpiaci keresletre tett becslését is meghaladó mennyiségben termelt olajat. A Brent nyersolaj jelenlegi 53 dollár körüli hordónkénti ára mintegy 20 százalékkal magasabb a júniusinál, de csak a fele a három évvel ezelőttinek.
Címkék: 

Tárgyalnak az Utasellátó jövőjéről

2017.08.15.
A szakszervezet viszont ugyancsak közleményben úgy fogalmazott, pénteken kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek, ennek keretében tárgyalnak. A VDSzSz úgy tudja a cég csoportos létszámleépítésre készül: több mint 50 vasutas elbocsátását tervezi, akik többségében hálókocsi kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók. A MÁV-Start ezzel szemben azt írta: "az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot". A munkáltató közleményében azt írta az Utasellátó 2016-ban jelentős veszteséget termelt. A MÁV-Start vezetése folyamatosan vizsgálja az Utasellátó gazdaságos működtetésének lehetőségeit, melyhez a VDSZSZ konstruktív hozzáállására is szükség lenne. "Amennyiben az Utasellátóra vonatkozóan kapacitáscsökkentésre vonatkozó döntés születne, úgy a MÁV-Start valamennyi érintett munkavállaló esetében más pozíció felajánlásával, illetve átképzéssel járul hozzá a biztos munkalehetőséghez, a 2017. március 13-án, a VDSZSZ által is aláírt Együttműködési Megállapodásnak megfelelően" - áll a közleményben. A megállapodás szerint a MÁV-Start Zrt. nem tervezi az alkalmazottak létszámának érdemi csökkentését, amennyiben mégis foglalkoztatási gondok jelentkeznének, akkor a munkáltató az érintett munkavállalók részére másik, méltányos, továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánl fel. Természetesen ebben az esetben is meg kell felelni a szükséges alkalmassági feltételeknek - tették hozzá. - A VDSzSz Szolidaritás a törvényes kereteken belül mindent elkövet azért, hogy tagjai, a vasutas munkavállalók ne kerülhessenek utcára, ne váljanak munkanélkülivé, így családjuk és önmaguk megélhetését ne segélyekből, könyöradományokból lehessen csak ideig-óráig biztosítani - szögezi le a szakszervezet a tárgyalásokról írt közleményében. Megjegyezték azt is, hogy, ha nem vezet eredményre a munkaügyi vita, akkor sztrájkot hirdetnek.

Nagy elmenők a Forma 1-ben

2017.08.14.
A múlt: Bernie Ecclestone és Ron Dennis, immár a Forma 1 legendái Ritkuló mezőny Mindkettőjük élete a Forma 1-hez köthető, voltak csapattulajdonosok és istállómesterek, egyikük autógyárat is vezetett, másikuk pedig igazgatta a világ legdrágább és leggyorsabb cirkuszát. A műfajt nem csak izgalmas versenyek, de mindig izgalmas műszaki megoldások is jelemezték: volt amikor taroltak a turbós autók, volt, amikor száműzték őket a pályákról, ahogy a slick abroncsot, az aktív futóművet és a hatkerekű konstrukciót. Ami biztos, hogy 1950-től 74 csapat nevezett, a Forma 1-es világbajnokságra, az idei szezonban 11 csapat 22 autója állt rajthoz a futamokon, ami valljuk be, nem csak más technika sportokkal összehasonlítva szegényes. Mert hogy voltak olyan évek a F1 történetében, amikor harmincnál is több versenyautó állt fel a rajtrácsra, igaz, napjainkban nem csak a nevezések hiánya, hanem a bokszok száma is leszűkíti a mezőnyt. Fénykor: Button és Hamilton, David Kameron akkori brit miniszterelnökkel, háttal Ron Dennis Drága műfaj Mert hogy sokba kerül a királykategóriában versenyezni: a csapatok éves költségvetése minimum százmillió euró, de van olyan, amelyik félmilliárdnál többet költ. Minden megszerzett dobogós helyezés eurómilliókat ér, olykor egyetlen pont elég ahhoz, hogy ne a csapatnak kelljen fizetnie az utazásokat, ami különösen a tengerentúli futamok esetében jelentős költség. Hiába a szigorú szabályozás, a mérnökök mindig találnak kiskapukat, amiket aztán a FIA bezár a szigorításokkal. Igazán feltűnő volt a Brabham csapat autóinak hátsó ventilátora, mellyel kiszívták a kocsi alól a levegőt, ezzel növelve a tapadást. Az aerodinamikai trükk megálmodója Gordon Murray, akit Bernie Ecclestone nevezett ki főtervezőnek. Vesztegetési vád, visszavonulás A Forma 1 későbbi mindenható ura 1982-ben vette meg az egykori versenyző, Jack Brabham csapatát, mely arról is híressé vált, hogy ott kapott pilótaülést a műfaj első női versenyzője, Giovanna Amati. De nem ő, hanem Niki Lauda és Nelson Piquet nyert futamokat a Brabhamnek, de Ecclestone-nak ez nem volt elég: 1987-ben eladta a csapatot és megalapította a FOCA szervezet, mely a megszerezte a sportág kereskedelmi jogait. Ekkor kezdte felépíteni az adóellenőrök és az őt vesztegetéssel vádoló ügyészek által is nehezen átlátható birodalmát, melynek köszönhetően az idén visszavonult Ecclestone vagyona meghaladja a hárommilliárd dollárt, már ami a nevével fémjelzett, mert ennek akár duplája is lehet. Egyik fix állásában, az F1 jogait birtokló CVC befektetési csoportnál már évtizede is évi 2,5 millió fontot kapott az idén 86 éves Ecclestone. Ron, a trónfosztott McLaren király Valamivel fiatalabb – 70 éves – és kevésbé vagyonos az ugyancsak idén visszavonult Ron Dennis, akinek vagyona harmada, mint Ecclestone-nak. Mindkettőnek három gyremeke van és mindketten az Egyesült Királyságban születtek, Ron a sportág Szilícium-völgyének számító Woking területén. Ron Dennis az 1960-as évek végén került a sportágba és ment egyre magasabb kategóriákba, 1980-ban pedig átvette az akkoriban hanyatló McLaren irányítását. A Dennis-korszakban a McLaren hét konstruktőri és tíz egyéni bajnoki címet szerzett olyan pilótákkal, mind Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen és Lewis Hamilton. Utcai verseny 2009-ben már csak háttérből irányította az F1-et Ron Dennis, mert közben felépítette a McLaren utcai autókat építő részlegét, mely óriási üzleti sikereket ért el. Jó döntés volt utcára menni, mert miközben a Forma1-ben már évek óta szenved a McLaren, az utcai autókat gyártó részélege ontja a nyereséget, mert egy év majdnem megduplázta eladásait: 2016-ban 3286 sportautót, egy évvel korábban 1654-et értékesített. Ebből 2031 darabot tett ki az 570GT-ből és az 570S-ből álló széria, a jóval drágább 650-es és a 675-ös szuper-típusokból 1255 kelt el, az autók harmadát az észak-amerikai piacon értékesítették. A McLaren birodalom autógyára és fejlesztési központja És ami miatt távozni kellett 2015-ben, a Honda-motor beszállásával ismét a ringbe szállt Ron Dennis is a Forma 1-be, ám a folyamatos kudarcok miatt már nem csak a versenysportágból kellett távoznia. Nem ment üres kézzel, Ron Dennis, aki 275 millió fontért eladta a McLaren cégcsoportban birtokolt 25 százalékos tulajdonrészét is. A megállapodás szerint fizetésképtelenség esetén a Waking-i gyűjtemény13 legendás Forma-1-es autójával törleszthet a McLaren RonDennisnek, aki a cégtől történ távozás után azonnal bekerült az Egyesült Királyság innovációs tanácsadói testületébe. Szóval nemcsak elég pénze, de állása is lett.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója