Jöhetnek az empatikus autók

2017.05.04.
Képzeljen el egy olyan partnert, aki minden kívánságát lesi: ételt rendel, ha Ön túl fáradt a főzéshez, a kedvenc zenéivel vidítja fel, ha rossz a kedve, és még a barátai szülinapjára is emlékszik. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, ugye? Ehhez nem is kell okvetlenül egy hús-vér partnert keresni, ugyanis a szakértők szerint az autóink hamarosan ilyenné válnak. Mivel 2022-re várhatóan majdnem minden új autóban lesz már hangvezérlés*, a következő logikus lépés, hogy e rendszerek a hanglejtés és arckifejezés alapján képesek lesznek előre megjósolni az autós kívánságait – vagyis megszületik az empatikus autó. “Jó úton haladunk egy olyan jármű kifejlesztése felé, amely képes felvidítani, tanácsot adni, sőt akár ébren tartani minket egy hosszú úton,” vélekedett Fatima Vital, a Nuance Communications igazgatója. Ha valaki, hát ő igazán jártas a témában, hiszen a Ford Motor Company a Nuance vállalattal közösen fejlesztette ki fedélzeti csatlakozási rendszere, a SYNC 3 hangvezérlését. A Ford SYNC 3 segítségével az amerikai autósok hamarosan az Amazon virtuális asszisztensével, Alexával is kapcsolatba léphetnek. A jövőbeli rendszerek alighanem személyi asszisztensként működnek majd, így akár időpontokat és találkozókat is képesek lesznek egyeztetni. A hangvezérlő rendszerek két éven belül olyan hasznos tanácsokkal és ötletekkel szolgálnak majd, mint hogy “Szeretne az édesanyjának virágot rendelni Anyák napjára?”, “Választhatok egy kevésbé zsúfolt, de lassabb útvonalat hazáig?” vagy “Lassan az utolsó darab is elfogy a kedvenc csokijából, és ebben az üzletben tartanak ilyet. Szeretne megállni, és bevásárolni?” Amikor pedig Ön szívesebben maradna magára a gondolataival, az autó megtanulja felismerni ezeket a pillanatokat, és csendben marad. (Bár minden valódi partner ilyen jól rá tudna érezni erre…)

Kétszémjegyű növekedéssel indította az évet a Bosch

2017.05.04.
 Volkmar Denner beszámolt arról is, hogy a kedvezőtlen gazdasági kilátásokat és a geopolitikai bizonytalanságokat figyelembe véve a Bosch három és öt százalék közötti árbevétel-növekedést tervez 2017-re.      Elmondta: folytatódik a Bosch átalakulása, a meglévő üzleti tevékenységek fellendítése mellett a cég folyamatosan újabb üzleti területek feltárására törekszik. A cégcsoport több milliárd eurós nagyságrendű beruházásokat hajt végre a hálózatra kapcsolt járművekre és az elektromobilitásra való átállás technológiai feltételeinek megteremtése érdekében. A hálózatra kapcsolt berendezések, (internet of things, IoT) piacán a Bosch vezető beszállítóvá kíván válni és nagy üzleti lehetőségeket lát a digitális asszisztens szolgáltatások, a mesterséges intelligencia fejlesztésében is.      A konszern tavaly az előző évi 6,4 milliárd euróról 7 milliárd euróra növelte kutatásra és fejlesztésre (K+F) szánt kiadásait, arról azonban nem közölt pontosabb információt az igazgatótanács elnöke, hogy idén mekkora összeg jut K+F célokra.  (MTI)

Addig kell pályázni, amíg lehet!

2017.05.04.
A konvergencia régió lehetőségei Tavasszal került meghirdetésre a mind a kkv-k, mind pedig a nagyvállalatok munkahelyi képzését támogató pályázati felhívás. A felhívások támogatják a szakmai képzések, OKJ-s képzések, informatikai képzések szervezését, valamint az ezekhez kapcsolódó kutatási, elégedettségi mérések elvégzését. KKV-k esetében a támogatás összege minimum 3 millió, maximum 50 millió forint lehet, míg a nagyvállalatok minimum 10 millió, maximum 100 millió forintot igényelhetnek. A támogatás mértéke akár 100%-ot is elérheti! A pályázatok beadási határidejének kezdetét eltolták, mivel nagyszámú ügyfélszolgálati megkeresés érkezett be. Az új időpontról tájékoztatás formájában értesítenek majd. 2017. március 16-tól elérhető az épületek energiahatékonyságának növelését célzó pályázat, amely keretein belül lehetőség van az épületek, üzemek hőtechnikai adottságainak javítására, a hűtési-, fűtési rendszerek korszerűsítésére, világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására, valamint napelemes, napkollektoros rendszerek telepítésére is. Ez egy hitellel kombinált termék, ami azt jelenti, hogy vissza nem térítendő (VNT), valamint visszatérítendő (VT) forrásokat is tartalmaz. Ezek intenzitása beruházásonként eltérő mértékű, de akár 80% is lehet. Mind a VNT, mind pedig az igényelhető hitel összege minimum 3 millió, maximum 50 millió forint lehet. Amennyiben már kezdi kinőni raktárát, gondjai adódtak a kiszállítással, akkor logisztikai központok szolgáltatásait veheti igénybe pályázati forrásból. Elszámolhatóak bérleti díjak (raktárbérlés, szabadtérő felület bérlése), szállítási, tárolási és raktározási költségek (például anyagmozgatás, komissiózás), és egyéb költségek (akár vámkezelés, informatikai rendszerek felhasználása). Minimum 5 millió, maximum 25 millió forint igényelhető, a támogatás mértéke akár 50% is lehet! A pályázatok 2017. június 1-től benyújthatóak. Informatikai rendszereit is fejlesztheti, megkönnyítve ezáltal a „háttérben lévő” munkafolyamatokat: üzemeltethet például webáruházat, elektronikus iratkezelési megoldást vezethet be, honlapot hozhat létre péksége számára, de akár a humán erőforrás menedzsmentet és a bérszámfejtést is támogathatja. Ez a támogatás is hiteltermék formájában érhető el. A VNT támogatás összege minimum 1 millió, maximum 24 millió forint lehet, míg a kölcsön összege minimum 1,25 millió, maximum 37,5 millió forint között mozoghat. 2017. március 8-tól benyújthatóak a projektjavaslatok, amelyekre akár 90%-os támogatási intenzitás is kapható! A közép-magyarországi régió és Budapest se csüggedjen! Tavasszal nem csupán a konvergencia régió vállalatait támogató képzési pályázat jelent meg, hanem a közép-magyarországi régió számára is elérhető a felhívás. A támogatható területek listája megegyezik „testvérével”, valamint itt is kapható 100%-os támogatás! Azonban amíg a KKV-kat támogató felhívás 2017. június 30-tól nyújtható be és minimum 3 millió, maximum 50 millió forint igényelhető, addig a nagyvállalatok 2017. május 3-tól pályázhatnak, és minimum 10 millió, maximum 100 millió forint támogatásban részesülhetnek. Az energiahatékonyság javításának lehetősége ebben a régióban is adott: a pályázatokat 2017. március 16-tól várják. A támogatási területek itt is megegyeznek a konvergencia régióban elérhető kiíráséval. A VNT támogatás és a kölcsön együttes támogatási intenzitása beruházási területenként eltérő, de akár 70% is lehet. Mindkettő összege minimum 3 millió, maximum 50 millió forint között mozoghat, de a felvett hitel összegének meg kell haladnia a VNT támogatás összegét. Félő, hogy hamarosan forráskimerülés miatt bezárásra kerül a vállalkozások külpiaci megjelenését támogató felhívás. Ennek keretein belül a cégeknek lehetősége nyílik megjelenni külföldi árubemutatókon, kiállításokon, vagy akár megrendezni azokat. Az ezekhez kapcsolódó marketing tevékenységek (piackutatás, elégedettség mérések, megjelenés) és a stand előkészítési költségek mind elszámolhatóak- akár 50%-os támogatást is kaphatunk. Az igényelhető összeg minimum 1,5 millió, maximum 10 millió forint lehet. A fentieken túl azonban még számos kiírás segíti mindkét régió vállalkozásait, mi csak párat emeltünk ki közülük. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az idő vészesen fogy – és vele együtt a forrás is, így nem éri meg késlekedni! Töltse ki előminősítő lapunkat ide kattintva, hogy megtudja, milyen feltételekkel indulhat a pályázatokon!

Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását

2017.05.04.
A dokumentum szerint a töltési díjat az áramkút üzemeltetőjének a honlapján kell ismertetnie. A töltés ideje alatt percenként vagy kilowattóránként határozható meg az egységár, azonban tájékoztató jelleggel mindkét elszámolási módot fel kell tüntetni, percenkénti elszámolás esetén maximális kapacitást alapul véve kell feltüntetni a kilowattóránkénti egységárat, míg kilowattóránkénti elszámolás esetén maximális felvételt alapul véve kell szerepeltetni a percenkénti egységárat. A szolgáltató a töltést követő töltőhely foglalására a türelmi idő hosszát percben, valamint az ebben az időszakban fizetendő díjat percenként határozza meg. A türelmi idő lejártát követően a töltési hely elfoglalásáért egyszeri díj vagy percenként meghatározott díj szedhető. A töltési hely töltés nélküli elfoglalásakor ugyancsak egyszeri díjat vagy percenkénti összeget szabhat ki a szolgáltató. Az elektromos autótulajdonosok szerződhetnek a szolgáltatóval, és ennek alapján a szerződésben meghatározott nagy vagy normál teljesítményű elektromos töltőponton és feltételekkel tölthetik fel a járműveket. A nyilvános áramkút üzemeltetőjének azonban lehetővé kell tenni az elektromos autó használói számára az előzetes szerződéskötés nélküli, eseti feltöltést is. A szolgáltatásnyújtás, illetve a szolgáltatásnyújtás során megkövetelt regisztrációs vagy azonosítási feltétel egyúttal nem jelenthet kötelezettséget az eseti töltésen kívüli, további töltési szolgáltatás igénybevételére.   (MTI)

Nőtt a Tesla vesztesége, de közben a bevételei is megduplázódtak

2017.05.04.
A március végével záródott három hónapban a cég egyszeri tételek nélküli adózott vesztesége 1,33 dollár lett, nagyobb a szakértők által várt 1,23 dollárnál. A Tesla bevétele a negyedévben több mint a duplájára nőtt, 2,7 milliárd dollárt tett ki az egy évvel korábbi 1,15 milliárd dollár után, részben annak a hatására, hogy növelte járműeladását. Elemzők szerint a cég a jövő egyik vezető autógyártója lehet. Ez a várakozás felhajtja a Tesla árfolyamát, aminek a hatására mára a legértékesebb amerikai járműgyártóvá vált, miután áprilisban  lekörözte az addig listavezető General Motors-t (GM) is a piaci tőkeértéke alapján. A 14 éve működő Tesla piaci értéke 50,6 milliárd dollár, annak ellenére, hogy a cég még egyszer sem zárt évet nyereséggel. Szakértők szerint az idei év a vízválasztó, amikor a Tesla egy szűk piaci szegmens keresletét kielégítő autógyártóból tömegautó-gyártóvá válik, amit a második félévben megjelenő Model 3 szedánnal érne el. Ez az elektromos autó mintegy 35 ezer dollárba kerül majd, és 350 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel. A Model 3 a GM Bolt típusával verseng. A Kaliforniában már forgalomba került 37,5 ezer dollárba kerülő Bolt hatótávja 346 kilométer. (MTI)  

Már 12 km a sor az M0-on történt tömegkarambol miatt

2017.05.04.
A sérült járművek gyakorlatilag elfoglalják az egész útpályát a forgalom csak egy sávon döcög, a káosz pedig egyre csak nő. (A kép illusztráció)

Valóban halhatatlanná vált a Toyota

2017.05.04.
Procter & Gamble, The Coca-Cola Company, McDonald’s, The Walt Disney Company – ilyen és hasonló óriások, a globális gazdaság legnagyobb szereplői, a díj fennállásának nyolc évtizede alatt mindössze heten – kaptak bebocsátást eddig a reklámipari hírességek csarnokába, elnyerve ezzel az Amerikai Reklámszövetség (American Advertising Federation, AAF) legrangosabb elismerését. A „reklámipart átalakító, az észak-amerikai kultúra szerves részévé váló” vállalatok közé emelték idén nyolcadikként a Toyotát is. A Toyota Tundra újszerű, 2012-es kampányától – amelyben a pickup elvontatta a 136 tonnás Endeavour űrsiklót –, a multikulturális közösségek felé nyitó, korukat megelőző projekteken át (mint amilyen az autóiknak előszeretettel becenevet adó, spanyol ajkú lakosságot megcélzó Mas Que un Auto’ / ’Több mint autó’ volt) több különleges kampányt is futatott a Toyota az elmúlt időszakban. A Mirai legutóbbi outdoor kampánya (amelyben az óriásplakátokat tartó konzolok a levegőt tisztítják) pedig egyenesen korszakalkotónak nevezhető. „Egészen a Prius hibrid és Mirai üzemanyagcellás modelleket hirdető, egyben a környezettudatos gondolkodást és a modern technológiákat is népszerűsítő kampányokig a Toyota újra és újra tanúbizonyságot tett és tesz a reklám és a marketing terén elfoglalt kreatív vezető szerepéről, miközben minden tevékenységével – legyen az hirdetés, autógyártás vagy jótékonykodás – az emberek javát igyekszik szolgálni, erősítve nemzetünk meghatározó értékeit: a sokszínűséget, a befogadó szemléletet és az előre tekintő gondolkodást” – hangsúlyozta a díj átadásakor James Edmund Datri, az AAF elnök-vezérigazgatója.

Így "rakd össze" a Scaniádat!

2017.05.04.
A fuvarozókban minden úton számtalan kérdés merül fel. Most megadhatják ezekre saját, igen pontos válaszaikat, és így összeállíthatják kívánalmaiknak megfelelő Scaniájukat – a különböző beállításokon keresztül létrehozhatják egyedi járművüket, melyet nemcsak a szükséges célhoz alakítanak ki, hanem sajátos egyéniséget is kap.  Az ügyfelek számára az online konfigurátor használata azt jelenti, hogy már az értékesítővel való személyes megbeszélés előtt a www.scania.hu weboldalon megalkothatják saját szempontjaik alapján azt a járművet, mely legjobban megfelel vállalkozásuk szükségleteinek. A beállítások során lépésről lépésre, néhány perc alatt a lehető legpontosabb képet kapják meg elképzeléseikről és azok lehetőségeiről, megkönnyítve ezzel végső döntést.       A Scania Konfigurátor két fajta belépést tesz lehetővé. Az alap a „Gyors konfigurálás”, ahol elegendő négy kérdésre válaszolni. Ennél részletesebb megközelítést kínál a „Varázsló” menüpont, ahol az ügyfél az ideális konfiguráció kialakítására több időt szentel, tíz kérdés megválaszolásával.  Mindkét esetben a konfigurálás a jármű fajtájának (tehergépkocsi vagy vontató) kiválasztásával kezdődik, majd az alkalmazási terület megadásával (üzemanyag-, jármű-, általános rakomány-, élőállat-, szabályozott hőmérsékletű áru-, rönk szállítása… stb.) folytatódik, ezután a rendszer az alkalmazni kívánt kerék képletet kéri (4x2, 6x2, 6x2/2, 6x2/4, 6x2*4), és az alap konfigurálás a fülke kiválasztásával (R vagy S, normál vagy magas tetőmagassággal) zárul.        A bővített specifikálás során az ügyfelek további tényezőket is meghatározhatnak, mint a szerelvény maximális össztömege, a leggyakrabban használt úttest felületének minősége (kiváló aszfalt, rossz minőségű aszfalt, erdei út), az éves futásteljesítmény, a terület domborzata (sík, dombos, hegyes), a forgalom jellege (folyamatos, könnyű, sűrű) vagy az átlagsebesség. Az okos kérdések segítségével létrehozzák az adott alkalmazásra testreszabott beállításokat. Ezután lehetőség van online árajánlat kérésére az elkészített specifikációra.  A konfigurált összeállítások külső és beltéri nézeteket is tartalmaznak. Az összeállításokat el lehet menteni, bármikor vissza lehet hozzájuk térni, ismételten változtatni vagy akár kinyomtatni. Fontos azonban, hogy a beállítások a Scania választékának csak egy részét ábrázolják. A teljes és részletes leírás létrehozásához a kiválasztott specifikáció jóváhagyásához a Scania helyi értékesítőhöz kell fordulni. Az értékesítők névsora elérhető a www.scania.hu weboldalon.      A konfigurátort úgy alakították ki, mint egy digitális bemutatótermet a Scania termék sorozatainak bemutatására, több mint 100.000 képet és több mint 140 színt tartalmaz. Ajánlási információkat nyújt a termékváltozatokról, melyeket folyamatosan fejlesztenek. A gyártmányok egyes paraméterei – mint az alvázak hossza – nincsenek teljes mértékben ábrázolva, így az értékesítő az ügyfélnek további lehetőségeket ajánlhat.   

Olajozottan a járműtribológiáról 2. rész

2017.05.03.
Szerző: Mezei Tibor kutató szakmérnök Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Folyamatmérnöki Intézet Járműtechnika Tanszék Az első rész tartalmát ITT olvashatja el. A teherhordó emberek 25-30 kg, a különféle teherhordó állatok 80-200 kg tömeget képesek tartósan, 7-8 órán keresztül szállítani. Kereken gördülő szerkezetekkel 500-3000 kg-ra nőtt a szállítható teher tömege. Vonszolással, pl. fából készült korabeli szánokkal, ennél sokkal nagyobb tömegű terhek mozgatása is lehetővé vált, mivel több ember vagy igásállat erejét lehetett a vontatáshoz egyesíteni. A szánvontatás erőszükségletét csökkenteni lehetett, ha a szántalp faanyaga és a terep közötti csúszósúrlódást valamilyen módon befolyásolták. Pl. a talpszélességgel csökkentették a felületi nyomást, így a talajba süllyedés, a túrás mértéke csökkenthetővé vált. A túrást csökkentette a fölfelé ívelődő talpkialakítás is. Az első 4400 éves kenés ábrázolások is a mintegy 60 tonnás egyiptomi kőszobrok szállításához köthetők. A falfestményen a szán előtt a homoktalajt locsolják. A folyadék a homokszemcséket összetapasztotta, a nedvesített homokot tömörítő szántalp és a homokszemcsék között folyadékfilm jött létre, csökkentve a súrlódás legyőzéséhez szükséges erőt és a túrás kialakulásának esélyét. 3600 éves bizonyíték van arra, hogy a szántalpat növényi olajjal, állati zsírokkal is kezelték. A kenés alkalmazásának egyik legrégebbi ábrázolása Kr. e. 1880. falfestmény. A szán orrán álló személy vizet locsol a szán elé Forrás: P. E. Newberry, El Bersheh: The Tomb of Tehuti-Hetep, Vol. 1 (1895). A köralakú gördülő elemekből a kerék csak úgy alakulhatott ki, hogy létre kellett hozni egy természetben nem létező innovációt, ami a mai értelemben vett kerékcsapágy ősének felelt meg. Az első mintegy 8000 éves kerekek a függőleges „tengelyvégen” forgó fazekaskorongok lehettek. A kerekes járművekhez vízszintes „tengelyen” forgó kerekekre volt szükség. Ezek régészeti leletekkel bizonyítottan több, mint 6000 éve jelenhettek meg, jelenlegi ismereteink szerint feltételezhetően a mai Ukrajnában található Tripolje területén élt népcsoporthoz köthetően. Innen terjedhetett el Európa és Ázsia szerte. Az első közismert hatezeréves kerékábrázolások a sumér Uruk városállamhoz köthetők. Az első keréktengelyek nyersfából készültek. A suméroknál használt fa keréktengely csapágya egy fordított U alakú ꓵ fa idom volt, amelybe bőrszíjjal kötözték be a tengelyt. Feltételezhetően a facsapágyak gyorsan melegedtek (mert a fa rossz hővezető) és koptak, annak ellenére, hogy a haladási sebességek kicsik, néhány km/h nagyságúak voltak. A mi szempontunkból az a kérdés, hogy vajon mióta és milyen kenőanyagot használtak a keréktengely ágyazásában. Arról vannak feljegyzések, hogy a kínaiak 5500 éve a víz kenőképességét felismerték. A sumér szekerek kerekét víz keréknek hívták. Nagy mennyiségű víz szállítására voltak alkalmasak, de nem tudjuk, hogy a kerékcsapágy hűtésére, kenésére használhatták-e. Eredeti és rekonstruált sumér kerék Forrás: http://sumeriancivilizationhonors.weebly.com/accomplishments-and-inventions.html Négyezer éve a Közel-Keleten a kenőanyagok közé tartozhatott a hajószigeteléshez alkalmazott bitumen, és kenési célra használták a vizet, a növényi olajokat és az állati zsíradékokat, vélhetően ezeket alkalmazhatták a keréktengelyekhez is. Az bizonyos, hogy az egyiptomiak 3400 éve állati zsírokat, olíva olajat és lime port kevertek össze a harci szekerek keréktengelyének kenésére.  Egyiptomi harci kocsi rugalmas fából készült tengelye és fémmel társított kerékagya Forrás: Mary Ann Bernal, http://maryannbernal.blogspot.hu/2014/12 Kínában 2780 éve növényi olajat és ólmot kevertek össze kenési célból, 2600 éve gázkutat fúrtak, 2200 éve olajból világító olajat pároltak, 1650 éve bambusz rúddal olajkutakat fúrtak (5. ábra).  Kínai bambusz kútfúró technológia rekonstrukciója nyolc lépésben. A fúrószár, a cső bambusz, a fúrószerszám fém, a fúróiszap kiemelés bőr fenékszelepes cső segítségével történt. Forrás: Oliver Kuhn: Ancient Chinese Drilling Geo-X Systems, Calgary, 2004. június 1200 évvel ezelőtt Perzsiában is ismerték az olajfinomítást, a XVI. században Bakuban olajkutakat fúrnak, a XVIII. században Irakban olajkutat ásnak és finomítják az olajat. Ezeken a területeken kenési célra is használták az ásványi olajat. Európában viszont a XIX. századig jellemzően növényi és állati zsíradékokat használtak kenésre, beleértve a bálnazsírt is. A modern kenőanyagok kialakulásának kezdetét az első amerikai (Edwin Drake, Titusville, Pennsylvania, 1859.) 21 m mély, 3200 liter napi hozamú olajkút fúrásához vezetik vissza.  Edwin Drake olajkútja, Titusville, Pennsylvania, 1859. Öt évvel az olajkút termelésének megkezdése után már 543 vállalkozás készített különféle extraktumokat nyers kőolajból. Az ipari forradalom ugyanis nagy igényt támasztott a kenőanyagok, oldószerek stb. iránt. A vonatok csapágyait pl. 160 km-enként kenni kellett. A következő évtizedekben sokféle ásványolaj eredetű kenőanyagot készítettek és használtak a különféle kenési igények kielégítésére. Az autóipar is egyre jobb minőségű olajokat igényelt, különösen a belsőégésű motorok kenéséhez, ezért az 1920-as években különféle módszereket, köztük oldószeres finomítást dolgoztak ki a kenőanyagok teljesítőképességének javítására.  Ford T Modell kenési helyei. 200, 500, 1000 és 5000 mérföldenként kellett után kenéseket végezni (1 miles = 1,61 km) A motorolajat 500 mérföldenként azaz 805 km-enként kellett cserélni. Leggyakrabban a futómű részegységeket kellett kenni átszámítva 322 km-enként. Forrás: http://www.texastouringts.com/ A motorolajokat 80-100 óránként le kellet cserélni, ezért az 1930-as években megkezdődött az olajok tulajdonságainak javítása adalékolással. Megkezdődött az oxidációs stabilitás és a korrózió védelem növelése, a folyáspont, a viszkozitás módosítása stb.. A vasútnál a 40-es években megkezdték a rendszeres olajanalízist. A második világháborús hadiipari fejlesztések megjelenítették az extrém körülmények között alkalmazható kenőanyagok iránti igényt. Megjelenik az olajok alkalmazhatósági területek szerinti csoportosítása iránti szükséglet. Az 1950-es években elsősorban a repülőgépipar számára kifejlesztették a szintetikus olajokat, az autóipar számára megjelentek a többfokozatú motorolajok. Az 1970-es években a gyártási folyamtok fejlődése további jelentős kenőanyag minőségi változásokat, teljesítőképesség javulást eredményezett. Az 1990-es években az SAE öt osztályba (Group I. …V.) sorolja, rendezi az alapolajokat. Az alapolaj és az adalékanyagcsomag együttesen határozzák meg a kenőanyagok viszkozitási és teljesítmény jellemzőit. Napjainkra a jó minőségű kenőanyagok nagyon széles spektrumban állnak rendelkezésre és a versenyképességet, a karbantartási költségek csökkenését, a gépjárművek teljesítményének, élettartamának növelését jelentik a gazdaság számára.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója