Az új SEAT Ibiza kapta a termékdizájnért járó Red Dot díjat 2017-ben

2017.04.06.
A SEAT oly jellegzetes "ecsetvonásait" nem csupán megőrizték, hanem új szintre emelték a formatervezők, így folytatva a SEAT formai génjeinek fejlődését. Ennek egyértelmű elismerése a termékdizájnért járó Red Dot díj, amellyel 2017-ben a SEAT Ibiza modellt tüntették ki. Az 1954-ben alapított Red Dot díj egyike a világ legtekintélyesebb formatervezési kitüntetéseinek, amely a kiemelkedő minőség és innováció nemzetközi elismeréseként szolgál. Ezen belül pedig a termékdizájn kategória a legfontosabb mind közül. A Red Dot Award termékdizájnt értékelő zsűrije 40 olyan, a világ minden pontjáról érkezett szakértőből áll, aki egyetlen ipari gyártó vállalatnál sem tölthet be pozíciót illetve nem adhat le szavazatot azoknál a termékeknél, amelyek kifejlesztésénél ő is közreműködött. Az érdekkonfliktusok ily módon történő kizárása garantálja a pártatlanság és semlegesség mentén értékelt legmagasabb szintű formatervezés elismerését. A SEAT Ibiza ötödik nemzedékét Barcelonában fejlesztették ki és 1984-es debütálása óta az Ibiza a SEAT márka ikonja. Az Ibiza a márka történetének leghosszabb múltra visszatekintő modellje, amely 5,4 millió eladott darabbal egyben a legsikeresebb is.

Mesél a szakértő – Mégis mit vártál, ennyiért?

2017.04.05.
Persze az is előfordulhat, hogy itt Magyarországon, a honfitárs tulajdonos alatt használódik le az autó annyira, hogy épp ésszel nem érdemes már költeni rá. Nemrég megjelent írásunkban azt boncolgattuk, hogy nem is feltétlenül kell – mondjuk – összetörni egy autót, hogy az tulajdonképpen gazdasági totálkáros legyen. Foglalkozzunk most az amúgy is olcsón eladásra kínált kocsikkal… Értékvesztés Típusa válogatja, de könnyebb összeszámolni azokat a gyártmányokat, amelyek viszonylag jól tartják az értéküket. Általában biztos tipp a Volkswagen Golf, ami persze tagadhatatlanul minőségi gépjármű és a saját magáról elnevezett kategória letaszíthatatlan királya, de nyilvánvaló, hogy az itthoni nagyon kedvező megítélés kicsit feljebb magasztalja annál, mint amit a piaci tényezők mutatnak. Az értékvesztés piaci alapú megítélésében a különleges kocsik, illetve az esetleg kultikus értékkel is megáldott autók alkotják a legértékállóbb autók listájának tetejét. Egy 2015-ös felmérésben az első 10 helyezett felét a Porsche-k tették ki. Akkoriban a Mini Cooper győzött, de remekül tartja az értékét például a Dacia Sandero-ja is. Példás értéktartás a Sandero-tól Fontos még kiemelni, hogy a különleges funkcióra tervezett járművek is jó értéktartással rendelkeznek. Tipikusan ilyen autók az igazi terepjárók, amelyek értéke nem nagyon függ a koruktól, mert öregen pont olyan jól járják az erdőt-hegyet, mint újonnan. Tessék csak megnézni a kínálatot akár a Lada Niva, akár a Mercedes-Benz G-osztály esetében… Sajnos azonban a legtöbb modell nem ilyen szerencsés. A divatautók, az egynyári slágerek bizony jelentősen veszítenek az értékükből. Egy Fiat Bravo-Brava-Stilo példány olyan gyorsan dobálta le magáról a tízezreseket, hogy mire észbe kapott a tulajdonos, 10 éves korára egykori értékének csupán 22%-át produkálta. Ugyanezt hozza például a Ford Ka. (Egy Golf 10 éves korában új értékének 34%-át éri még.) A felső-középkategóriás autók értékvesztéséről és hibáiról korábban itt írtunk. 1 millió forint alatti autók országa Mindenki szeret vagy szeretne autóval járni. Nagyon sokat járok kereskedésekben. Általában az alatt az egy-másfél óra alatt, amit ott töltök egy járművizsgálaton, mindig megfordul néhány érdeklődő a telephelyen. 6-700 ezer forint körüli kocsikat keresnek. Több kereskedő is azt mondja, hogy olyan gyorsan viszik el az ebbe az ár kategóriába tartozó autókat, hogy még aznap vehetik is le a hirdetést. Ezek a kocsik a legritkább esetben számítanak már műszakilag megfelelőnek. Nem is kell ezen csodálkozni, hiszen az alsó, vagy alsó-közép kategóriába tartozó kocsik nem is arra vannak kitalálva, hogy még 15 évesen is menjenek, egyszerűen nem is éri meg egy idő után talpon tartani őket. Üres trélerek tartanak nyugatra, majd megrakodva térnek vissza (Forrás: hungarokamion.hu Fotó: Karsai Attila) Tisztelet a kivételnek, azért ismeretségi körömben nem egy, akár 20 év körüli járgány fut még, és amelyikre áldoznak, bizony sokszor jobb állapotban van, mint fele annyi idős társaik. De ezeket nem is akarják eladni. A piacon lévő, bőven egymillió forint alatti felhozatal látszólag két csatornán érkezik a kereskedésekbe. Az egyik, hogy drágább autó vásárlásakor beszámítják a kocsit. Ha egy ilyen autó ára a piacon is kevés, akkor a kereskedő ezeket szinte nevetségesen alacsony áron számítja be, egyszerűen azért, mert tíz-húsz ezer forint haszonért nem is éri meg letárolni a verdát. Amit 300.000-ért kínál, azért korábban legfeljebb a felét adta a vásárlójának. Ez van, ők ebből élnek… A másik forrás: a kereskedők is tisztában vannak tehát azzal, hogy itthon a legnagyobb kereslet ezekre a kocsikra van. Azt gondolhatnánk, hogy ezekből már nem nagyon hoznak be külföldről, de ez tévedés. A kintiek (tőlünk nyugatra) minden áron szabadulni akarnak ezektől a kocsiktól, párszáz euróért el is lehet hozni őket, úgyhogy amíg kereslet lesz, ezeket is látjuk majd keletre tartani az M1-esen, a T4-es Transporter után kötve. Használt Fiat Stilo 1.9-es dízelmotorral már 350 Eurótól (Forrás: autoscout24) A képen nyilván a kínálat eleje látszik, aztán a legtöbb kínált kocsi 600,- Euróba, vagyis 185.000,- Forintba kerül. Feltámasztják a sírból Amikor hozzánk megrendelés érkezik, mindig lementjük annak a hirdetését is. Ez azzal jár, hogy vetünk is rá egy pillantást, mit írnak róla. Amikor 6 jegyű árcédulát látok mindig elfog a rettegés. Előre tudom, hogy én, vagy kollégáim egy egész kisregényt fogunk írni, hiszen az a célunk, hogy az ügyfeleink minden hibáról értesüljenek, ne a szerelőnél jöjjenek rá: Anyám, én nem ilyen lovat akartam. A hazai kínálat közepe 2002-es Stilo-kból (eltűnik a benzin-dízel árkülönbözet is) A példában szereplő Fiat Stilo 1.9 JTD-k 2002-ből itthon már 5-7 százezerért mennek (ez a kínálat közepe), igaz, hogy a kereskedők kijavítják a legfőbb hibákat. Ha kell, tesznek rá turbót, ha kell, kap egy új kuplungot. Szerválnak rá valami gumit, ami legalább messziről jónak tűnik. A hirdetésekben úgy tűnik, friss műszaki van a kocsin, persze a vizsgáztatás csak akkor indul majd, amikor megvan a tuti vevő. A feltámasztott autók az elmúlt 15 év minden nyűgjét magukon hordozzák, röviden szólva soha nem lesznek már jók. Jellemzően egy-két évet bírnak még, ha addig nem történik valami olyan meghibásodás, ami miatt megy a bontóba az egész. Mit lehet tanácsolni? Leginkább azt mondanám, hogy akinek csak 5-7 százezer forintja van arra, hogy autót vegyen, az ne vegyen. Ennyi pénzből 100-szor áttaxizhatunk Budapesten, 40-szer mehetünk el Bécsig a príma RailJet-tel, vagy kijön 50 havi teljes áru Budapest bérlet a BKK járataira. Sok vonatozás jön ki ennyi pénzből Továbbá, ha nincs több pénz a vásárlásra, akkor valószínűleg nem lesz a fenntartására sem. Lesz egy füstölő, állandóan rossz, megbízhatatlan, környezetszennyező roncsunk, amitől előbb-utóbb mi is csak szabadulni szeretnénk. Hát kell ez valakinek?

Felére esett a dél-koreai autók értékesítése Kínában

2017.04.05.
A két dél-koreai autógyár márciusban 72 ezer autót értékesített Kínában, kevesebb mint felét az egy évvel korábbi 150 ezernek. A Hyundai eladásai 44 százalékkal 56 ezerre, a Kia eladásai 68 százalékkal 16 ezerre csökkentek márciusban. A két dél-koreai autógyár együttes értékesítése a 2016 februári 95 ezer óta első alkalommal csökkent 100 ezer alá Kínában. Az amerikai THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rakétarendszer dél-koreai telepítése fokozta a politikai feszültséget Kína és Dél-Korea között. A kínai kormány Dél-Korea ellen életbe léptetett szankcióihoz belföldi fogyasztói csoportok és vállalatok is csatlakoztak dél-koreai termékek vásárlásának önkéntes bojkottálásával.

Fennakadásokra számíthatnak a Horvátországba utazók péntektől

2017.04.05.
Az újság szerint a húsvéti ünnepek alatt káosz alakulhat ki a határforgalomban. A most életbe lépő rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és össze kell vetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott vagy elveszett dokumentumokra vonatkozó adatbázisával (SLTD), hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, közrendvédelmi vagy közegészségügyi kockázatot az EU-ban. A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről, kiterjed a vasúti, a légi és a tengeri határokra is. A horvát lap belügyminisztériumi értesülésekre hivatkozva az írta: Horvátország régóta készül a feladatra, péntektől pedig megnöveli a határokon szolgálatot ellátó horvát rendőrök számát, akik együttműködnek majd magyar és szlovén kollégáikkal, de ennek ellenére elkerülhetetlenek lesznek a torlódások. A kellemetlenségek elkerülése végett az utazóknak azt javasolják, hogy ellenőrizzék dokumentumaik érvényességét és státusát, mielőtt útnak indulnának, főleg ha azokat az elmúlt két évben ellopták, elveszítették vagy megsérültek. Kerüljék a hétvégi utazásokat, legyenek türelmesek és kövessék a hatóságok utasítását - tették hozzá.

Elindította a Wizz Air a nyugat-balkáni járatokat

2017.04.05.
Váradi József, a társaság vezérigazgatója az érintett országok magyarországi nagykövetei részvételével tartott járatindító rendezvényen szerdán újságíróknak elmondta, a gépekkel olyan piacokra jutnak el, ahol eddig nem, vagy kis mértékben voltak jelen, és az előzetes foglalások a vártnál kis mértékben jobban alakulnak. A nyugat-balkáni járatok elindulásával 68-ra emelkedik a Magyarországról a cég hálózatában elérhető állomások száma, és a vezérigazgató szerint ennek is köszönhetően, az előző évekkel megegyező szintű, 20 százalék körüli forgalombővülést vár 2017-ben az előző évihez képest. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a járatok 5 éve nem üzemelnek, az újranyitás előtt Magyarországnak az unióval is tárgyalásokat kellett folytatnia ahhoz, hogy állami támogatás mellett üzemelhessenek. Hozzátette: ma már elképzelhetetlen a kapcsolatok erősítése gyors és biztonságos légijáratok nélkül. Az újranyitással az államtitkár szerint javul és elmélyül majd a nyugat-balkáni országokkal a gazdasági, kulturális és kereskedelmi kapcsolat.
Címkék: 

Részeg tinédzserlányok vodkásüveggel rongáltak rendőrautót

2017.04.05.
Négy lány, miután megitták a vodkát, erősen bódult állapotban beverte a németországi Lüdenscheidben - Észak-Rajna Vesztfália tartományban - egy rendőrkocsi ablakát kedden este kilenc óra előtt. A zajra a rendőrség épületéből az utcára vonultak az ügyeletesek, s a közelben elfogtak két lányt. Egyiket megbilincselték. Ezt látva a tinédzserek társuk segítségére siettek és megpróbálták elrángatni a rendőröket, az egyik meg is ütött egy egyenruhást - írja a bild.de Végül a hatóság emberei felülkerekedtek, a fiatalkorúakat a rendőrségen előállították, majd értesítve szüleiket, átadták azoknak. Büntetőeljárás indul ellenük.  A betört rendőrségi autóban ezer eurós kár keletkezett. A megrongált rendőrautó - Fotó: Rendőrség - bild.de

Daimler-Bosch együttműködés önállóan navigáló járművek kifejlesztésére

2017.04.05.
A Daimler és a Bosch eddig abból indultak ki, hogy a 2030-as évekre lesz csak lehetséges piacéretté tenni az önállóan navigáló járműtechnológiát. A szenzortechnológiában azóta elért fejlődés és a mobilitási szolgáltatásokban kínálkozó egyre kecsegtetőbb üzleti lehetőségek azonban a prognózis felülvizsgálatára és együttműködési lehetőségek keresésére késztette az autóipari cégeket. Az autóipari vállalatok az autonóm közlekedési technológia fejlesztési költségeinek fedezéséhez szükséges összegek előteremtése érdekében is keresik az üzleti lehetőségeket a mobilitási szolgáltatásokban. A Daimler fejlesztési igazgatója Ola Källenius szerint a robottaxikban rejlik az egyik ilyen bevételtermelő lehetőség. A Daimler 2020-ra tervezi bemutatni saját önállóan navigáló taxijának a prototípusát, 2025-re pedig kifejleszti a szolgáltatás üzleti modelljét is. A robottaxik sorozatgyártása a megfelelően alacsony költségszint elérésekor kezdődhet meg - mondta Ola Källenius. Egy másik ígéretes mobilitási szolgáltatás a Daimler fejlesztési igazgatója szerint a közösségi járműmegosztás egy olyan formája lehet, amelyben nem az ügyfél megy el a legközelebbi szabad kocsihoz, hanem okostelefon alkalmazással rendeli magához az önállóan navigáló járművet.

Állami támogatást kap Szlovákiában a PSA

2017.04.05.
A lap úgy értesült, hogy a gazdasági minisztériumnak a kabinet elé döntésre beterjesztett javaslata szerint adókedvezmény formájában részesítenék 19 millió euró támogatásban a PSA autógyárat. A PSA a maga részéről 165 millió eurót fordít az új modell gyártásához szükséges kapacitásbővítő beruházásra, amivel 420 új munkahelyet is létrehoz. A támogatás kritikusai szerint egy új munkahely létrehozása így 44 ezer eurójába kerül a szlovák kormánynak, ami jóval magasabb a munkahelyteremtés megszokott átlagos költségénél. A KPMG üzleti tanácsadó cég elemzője, Lubos Vanco szerint a szlovák kormány a támogatással ráadásul külföldi munkavállalók alkalmazását is finanszírozza, "ami nonszensz". Mindhárom Szlovákiába települt autógyár arra panaszkodik az utóbbi időkben, hogy egyre nehezebben talál megfelelően képzett munkaerőt a szlovák munkaerőpiacon. Nagyszombat térségében, ahová a PSA települt, februárban 3,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, az üzemben foglalkoztatott 4200 alkalmazottból pedig 250 volt külföldi. A szlovák kormány 166 millió euróval támogatta a PSA nagyszombati üzemének létesítését 2003-ban. A PSA akkor egymilliárd eurós beruházásra és 3500 munkahely létrehozására tett ígéretet. A szlovákiai Nyitrán üzemet építő Jaguar Land Rover 130 millió eurós állami támogatásban részesült. A pálmát azonban a Volkswagen viszi el, amely az Sme számításai szerint 1998 és 2008 között 600 millió euró állami támogatást kapott Szlovákiában. A Zsolnán berendezkedett dél-koreai Kia pedig tizenegy év alatt 233 millió euró támogatásban részesült.

Gőzerővel készül Korzikára a Toyota WRC

2017.04.05.
A klasszikusnak számító Tour de Corse a WRC francia futama, és egyben a szezon első, aszfalton megrendezett versenye, hiszen ezt megelőzően a mezőny Monte-Carlo jeges útjain, Svédország mély haván és Mexikó murváján száguldott. A Toyota csapatának elsődleges feladata továbbra is a tanulás és a Yaris WRC fejlesztése – még annak ellenére is, hogy az évadot hihetetlenül eredményesen nyitották meg, és a csapat jelenleg a második helyen áll mind a gyártók, mind pedig a pilóták egyéni versenyében. A Tour de Corse hat év kihagyás után 2015-ben tűnt fel újra a versenynaptárban, és mivel a futam híres a keskeny és kanyargós szakaszokról, méltán érdemelte ki a ‘Tízezer Kanyar Rally’ becenevet. A hegyi utakat az egyik oldalról sziklák, a másik oldalon pedig mély szakadékok szegélyezik, ráadásul az útfelület minősége folyton változik, így az autók könnyen kicsúszhatnak. A szemcsés aszfalt és a hosszú szakaszok miatt a gumik kopásával is fokozottan számolni kell. A rally bázisa Bastia, de a mezőny a sziget fővárosából, Ajaccioból rajtol el április 7-én, és az autók még aznap két, egyenként mintegy 30 kilométeres szakaszt teljesítenek – méghozzá duplán. A nap közepén nem lesz átfogó szerviz, csak az abroncsok cseréjére lesz lehetőség. Szombaton újabb két szakasz vár a mezőnyre Bastiától északra; a táv összesen 131,96 kilométer. Vasárnap egy 10,42 kilométeres Power Stage szakasszal folytatódik a rally Porto Vecchio közelében, miután az autók teljesítették a futam leghosszabb távját, az Antisanti és Poggio di Nazza közt kijelölt 53,78 kilométeres szakaszt. Latvala 2015-ben nyert már a Tour de Corse futamon, ahogy Franciaországban is (akkor éppen Alsace-ban) az előző szezonban. Hänninen eddig egyszer állt rajthoz Korzikán (2008-ban), és akkor nyert is a sorozatgyártású autók osztályában. A rally rajtja előtt mindkét pilóta két napon át gyakorolt Korzikán, olyan utakon, amelyek nagyon hasonlóak a futamra kijelölt útszakaszokhoz. - Nagyon jól sikerültek a tesztjeink, sok új elemet építettünk be az autóba, és elmondhatjuk, hogy aszfalton ígéretesnek tűnik a teljesítményünk. Reméljük, hogy az autó eredményesnek bizonyul majd, de a célunk természetesen nem változott: csak tapasztalatokat gyűjtünk, és tanulni akarunk. Az előttünk álló futammal kapcsolatban sok pozitív dolgot látok: először is Jari-Matti imádja ezt a futamot, és nagyon jó passzban van, márpedig ha egy pilóta így áll hozzá valamihez, az többnyire azt jelenti, hogy jól fog teljesíteni. Ráadásul Korzika szűk kanyarjai igencsak illenek a stílusához. A másik jó dolog, hogy Juho mostanra teljesen felépült a betegségéből – bár tegyük hozzá, hogy Mexikóban úgy is végigcsinálta a rallyt, hogy nem volt igazán jól, sőt még néhány pontot is szerzett. Képzelhetjük, milyen önbizalmat ad neki mindez most, hogy már teljesen meggyógyult – fogalmaz Tommi Mäkinen csapatfőnök. - Számomra Korzika különleges helyszínnek számít; sokat jelentett nekem, hogy sikerült itt győznöm, mert egy finn versenyzőnek mindig eszébe jut Henri Toivonen 1986-os balesete. De most más a helyzet, hiszen a rally mára sokkal biztonságosabb lett. Az elmúlt két napban nagyon jól sikerültek itt a tesztjeink, 380 kilométert autóztunk; az egyik napon keskeny és buckás utakat, a második napon pedig gyors szakaszokat választottunk. A rallyn mindkettőből bőven kijut majd nekünk, ezért úgy gondolom, hogy néhány különféle lengéscsillapító kipróbálása után sikerült megtalálnunk a megfelelő beállításokat. Monte-Carlo után volt már némi elképzelésünk arról, mit tudhat az autó aszfalton, de most még annál is jobb a véleményem a gépről, mint Montéban volt a tesztek alatt. Persze a vetélytársaink is nagyon erősek lesznek – ezt már volt alkalmunk megtapasztalni –, szóval semmit sem vehetünk készpénznek. De a legfontosabb, hogy az elsődleges feladatunkra koncentráljunk, és minden futamon egy lépéssel továbbfejlesszük az autót. Eddig ez sikerült is, így hát boldog vagyok – teszi hozzá Jari-Matti Latvala, a 10. rajtszámú autó pilótája. - Már sokkal jobban vagyok, és nagyon készülök a korzikai futamra; jó lesz újra aszfalton versenyezni. Még csak egyszer indultam ezen a rallyn, és az is elég régen volt, bár tavaly azért már felderítettem a terepet. Szerencsére Jari-Mattinak volt tapasztalata az autók itteni beállításáról, és a javaslatai remekül be is váltak. Én úgy érzem, hogy az autó nagyon hasonló ahhoz, mint amit Monte-Carlóban használtunk, de ez most inkább dicséretnek számít, hiszen ott nagyon jónak bizonyult a gép. Korzikán a legfőbb különbséget a gumik jelentik; meg kell tanulnunk, hogyan tudjuk ezekből kihozni a lehető legtöbbet, különösen a hosszú szakaszokon. Mexikóban bebizonyosodott, hogy ha az ember kitartó, még akkor is jó eredményt érhet el, ha a körülmények ellene dolgoznak, és kicsit a Toyota filozófiája is ilyen erre az évre: egyfolytában azon vagyunk, hogy egyre jobbá és jobbá tegyük az autót – avat be Juho Hänninen, a 11. rajtszámú autó pilótája.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója