A vezető nélküli járműfejlesztés egyik európai központja lehetünk

2017.03.01.
Kiemelte: Magyarországon már az 1980-as évek elején jelentős kutatási eredményeket értek el a szakemberek a közúti közlekedés területén, ami hozzájárult ahhoz, hogy nagy autógyártók, járműgyártáshoz kapcsolódó nagy fejlesztő központok jöjjenek ide. Palkovics László hangsúlyozta, hogy magyar kutatók nevéhez több járművezető-támogató rendszer köthető, magyar felsőoktatási kutató intézetek nemzetközi együttműködések intenzív részesei, a felsőoktatási háttér adott az elektromos, illetve vezető nélküli járműfejlesztéshez, és erős a járműipari vállalati háttér. Szerinte Európában van igény az önvezető, elektromos autók tesztelését magas színvonalon ellátó tesztpályára, ezért a magyar kormány támogatja annak kialakítását. Zalaegerszegen május 19-én rakják le a tesztpálya alapkövét, amely a fejlesztési központ szerepben fontos szerepet játszana. Az ipar igényeit kielégítő, teljes körű szolgáltatást nyújtó tesztpálya két ütemben - 2017-ben, majd 2018-2020 között - épül meg. A háttérbeszélgetésen a kormánybiztos elmondta, hogy a vezető nélküli, illetve az elektromos autók iránt egyre nagyobb társadalmi igény is mutatkozik. A fejlesztés gyorsulása mellett szól az is, hogy csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, a demográfia változással növekszik az időskori mobilitás, a baleseti kockázatban az emberi tévedések hatását mérsékelni kell.

Anyukám is érteni fogja! – Jam, dzsem, lekvár…

2017.03.01.
Múlt héten belevágtunk a forgalmi engedély adatainak értelmezésébe, rendszámokat és dátumokat boncolgattunk. Megyünk tovább. A jobb szemléltetés kedvéért beszereztem egy okmány mintát. Ahogyan a múlt héten említettem az legújabb forgalmi engedélyeken már nem „MAGYAR KÖZTÁRSASÁG”, hanem „MAGYARORSZÁG” felirat látható, de a többi része nem változott. Majdnem hatályos, csak már MAGYARORSZÁG felirat van legfelül A D.1 és D.2 mezőkben találjuk az autónk gyártmányát és típusát. Álljunk meg egy szóra! Igazságügyi szakértőként rengeteg forgalmi engedélyt néztem már meg, és nem egy esetben volt pontatlan, illetve hiányos ez a bejegyzés. Például a legkevesebb esetben van feltüntetve a jármű felszereltségi csomagjának a neve, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy a legalacsonyabb, vagy a legmagasabb gyári felszereltségi szintű a kocsi. Zongorázni lehet a különbséget egy alap- és egy magas felszereltségű jármű között. Más szóval százezrek vannak két megnevezés között. Ennek kiküszöbölésére a legelterjedtebb járműértékelő program az Eurotax által azonosításra használt úgy nevezett Eurotax kódnak is létrehoztak egy mezőt. Ezt a mezőt az első lap jobb felső sarkában találjuk, közvetlenül az okmány sorszáma alatt. Még soha életemben nem láttam olyan forgalmit, amiben ez ki lett volna töltve. Érthető, hiszen a jármű Eurotax besorolásával a szakértők is sokat bíbelődnek, ki merné felvállalni a felelősségét annak, hogy pl. egy jármű értékelésénél a forgalmiban talált kód alapján határozzák meg az árat. Magánvéleményem, hogy a nyomtatványból ezt a mezőt más okok miatt is törölni kellene, pláne, hogy nem is használják. Mi hajtja? A következő részben, de még mindig az első oldal felső harmadában találjuk a motorra vonatkozó adatokat. A hengerűrtartalom fontos adat. Némelyik adónem kiszabásakor is ezt nézik, eredetiségvizsgán is eszerint állapítják meg a díjat, sőt ennek függvényében kapják a járműhasználat utáni térítést a munkavállalók. (Az adóhatáóság által elfogadott fogyasztási értékek a hengerűrtartalom alapján kerültek besorolásra.) Az adatot köbcentiméterben adják meg. Hogyan adódik ez az érték? Amikor a motorok működését tárgyaltuk, megbeszéltük, hogy az égési folyamat a hengerben megy végbe. Ebben a hengerben egy dugattyú jár föl s alá. Amikor a dugattyú az alsó holtpontban van, akkor a legnagyobb a felette lévő térfogat. Egy henger térfogatát úgy számíthatjuk ki, hogy az alapterületét megszorozzuk a magasságával. A motor hengerének így két adatát használjuk fel. A furat méret gyakorlatilag a henger átmérőjét jelenti, a lökethossz pedig a magasságát. ...ahol "A" terület, "d" az átmérő Ezt az „A” értéket már csak meg kell szoroznunk a lökethosszal és máris megkaptuk egy henger űrtartalmát.  (Minden hosszmértékegységet centiméterben számolva, az eredmény köbcentiméter lesz.) Még egy szorzás a hengerek számával és kész. Összehasonlításként például egy 2000 cm3-es motor összesen akkora űrtartalmú, mint egy kétliteres palack. (1 liter = 1000 cm3) A teljesítményekről is esett már szó, tudjuk, hogy a forgalmi engedélyben nem a népszerű lóerő kerül be, hanem a teljesítmény SI-mértékegysége a kilowatt. A bejegyzést a P.1 mezőben láthatjuk. Műszakilag a forgalmi engedélyben helytelenül van feltüntetve a mértékegység rövidítése, mert a kilo- előtag (prefixum) kisbetűvel írandó, helyesen tehát kW, az okmányokban pedig rendre KW-ot láthatunk. (Már elnézést a szőrözésért!) P.3 pont alatt olvashatjuk a motor által használt tüzelőanyag fajtáját, ami lehet benzin, dízel, benzin gáz, stb. Tudom, hogy kimaradt még ez-az a magyarázatból, de ugorjunk most az „R” pontra, ahol a jármű színét láthatjuk (kiírva). Jellemzően az Európai Uniós csatlakozásunk előtt a színek feltüntetésében alig volt megkötve a hatóság keze. Erről aztán az jutott eszembe, hogy a férfiak és a nők némiképp máshogyan különböztetik meg a színeket. Az egyszerűség kedvéért A fantázianevek helyett már jó ideje egy előre meghatározott listából kell kiválasztani a jármű a színét, amely összesen 10 féle lehet: fehér (01), sárga (02), narancs(03), piros (04), bíbor/lila (05), kék (06), zöld (07) , szürke (08), barna (09), fekete (10). Így fordulhatott elő szüleim autójával, hogy a szalonban boleró vörös fantázianévre hallgató, amúgy bordó autó, a forgalmiban szimplán pirosként szerepel. -Anya, ez milyen gyümölcs? -Kékszilva. -Akkor miért piros? -Mert még zöld. Arról már kár is beszélni, hogy jómagam színtévesztőként a különböző pasztell árnyalatokat nem is nagyon tudom megkülönbözetni, ezért sokszor én is csak papírból tudom, hogy milyen színű az autó, ami előtt állok! :) Meddig autózhatunk? Mai vizsgálatunk végén, a forgalmi második oldalán található nagyon fontos bejegyzéssel, a műszaki érvényességgel foglalkozunk. A műszaki érvényességi idő az az időpont, ameddig járművünkkel részt vehetünk a forgalomban. Az új személygépjárművek 4 évig megfelelőek, vagyis feltételezi a törvényalkotó, hogy a gyártást követő 4 évben nem áll elő semmilyen olyan műszaki probléma, amely miatt a jármű nem felelne meg. A négy év leteltével újra vizsgáztatni kell a járművet, de innentől már csak 2 évre kapjuk meg a műszakit. A forgalmi engedélybe ragasztott műszaki érvényességi matricák, szigorú elszámolású bélyegek. Az lejárat évszámát jelző kétjegyű szám minden évben más és más színben pompázik, pl. a 2015-ös évben lejáró műszaki engedélyek matricáján a szám pirosas-rózsaszín. (ha jól látom…) Ezen kívül találunk még egy összesen 9 számjegyből álló sorszámot. Ugyanez a szám jelenik meg a hátsó rendszámra felragasztott matricán is, ezek tehát egymáshoz rendelt azonosítók. A rendszámon lévő matrica színe is árulkodik a lejáratról, amikor a rendőrautó jó közel jön hozzánk, elég ha a színét és a helyzetét látja a matricának. Egy „tavalyi” színű matrica már elég jó ok arra, hogy megállítson. Most mindenki nézze meg ezt a dátumot, és vészesen közeledik az időpont, akkor kezdjünk el vizsgahelyet keresni. Hogy mit vizsgálnak a műszakin, az egy másik cikkre tartozik, de ami késik nem múlik, ezt is részletesen megbeszéljük majd. Csütörtökön végre elérkezünk a járművek egyedi azonosítóihoz. Alváz- és motorszámok jönnek minden mennyiségben.

Nem lesz ott a Manor az idei Forma-1-es rajtnál

2017.03.01.
A végleges nevezési listán annak a tíz csapatnak a neve szerepel, amely ott van a hétfőtől csütörtökig tartó, barcelonai teszten, így most már száz százalék, hogy az előző világbajnoki szezonban sereghajtó britek nem lesznek ott a rajtrácson. A Manor istállót működtető, január eleje óta csődvédelem alatt álló Just Racing Services Ltd. már egy hónapja jelezte, elbocsátja 212 stábtagját. A Forma-1-es indulás jogával rendelkező Manor Grand Prix Racing vezetői ennek ellenére az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy sikerül találni egy befektetőt, aki megmenti az istállót. Ez nem történt meg, így idén húsz autó versenyez majd. +
Címkék: 

Bottasé a harmadik tesztnap Barcelonában

2017.03.01.
A szerdai gyakorláson a finn versenyző mellett a Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel teljesítménye emelhető még ki, ők ketten több mint egy másodperccel voltak gyorsabbak, mint a harmadik helyen záró, Red Bull-lal versenyző Daniel Ricciardo. Az idei első tesztelés csütörtökig tart, a március 26-i, melbourne-i szezonrajt előtt még egyszer, március 7. és 10. között lesz lehetősége a csapatoknak gyakorolni, akkor is Barcelonában.

Kétmilliárdos svájci repülőgép-ipari beruházás Egerben

2017.03.01.
Szijjártó Péter elmondta: a RUAG, amely a világ száz legjelentősebb hadiipari vállalkozásának egyike, az egri üzemben kíván az Airbus 320-as és a Bombardier repülőgépekhez géptörzs-elemeket gyártani. A RUAG Aerostructures beruházása 180 új munkahely létrehozását is jelenti a hevesi megyeszékhelyen. A kormány 382 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz. Hozzátette: a svájci cégcsoport azzal, hogy Egert választotta kutatás- és fejlesztésvezérelt új beruházásához, elismerte a kedvező magyar befektetési környezetet, a magyar képzési rendszert és elismerése a magyar munkaerőnek, a magyar emberek szakmai felkészültségének, szaktudásának is szól. A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a magyar légi és űrjármű-ipar termelési értéke a múlt évben meghaladta a 34 milliárd forintot, ami 15 százalékkal volt több, mint az előző évben. Ebben az iparágban Magyarországon 1566-an dolgoznak - az itt dolgozók száma egy év alatt 18 százalékkal nőtt. Elmondta, mivel a RUAG is Magyarországra jött, és a Lufthansatechnik is Magyarországra hozta mérnöki központját, így ez a szektor - a légi és űrjármű-ipar - is növekszik majd Magyarországon. A magyar-svájci kereskedelmi forgalom jelenleg mintegy másfél milliárd euró (mintegy 450-460 milliárd forint) - közölte a miniszter. Szijjártó Péter felidézte: a magyar külgazdaság mind 2015-ben, mind pedig 2016-ban minden létező rekordot megdöntött teljesítményével. Mind az export, mind a külkereskedelmi többlet, mind a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül az országba érkezett befektetéseket tekintve minden idők legjobb eredményei születtek 2015-ben és 2016-ban is - fejtette ki. Az pedig, hogy egy svájci vállalkozás repülőgép-ipari beruházása is felkerült most a sok autóipari, az élelmiszeripari és szolgáltató-központi befektetés közé, azt mutatja, hogy a magyar ipari képességek sokszínűek és az ország külgazdasági kapcsolatrendszere is diverzifikált - állapította meg a miniszter. Urs Breitmeier, a RUAG csoport vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, korábbi jó tapasztalatai alapján döntött a RUAG csoport arról, hogy Magyarországon létrehozza második gyártóegységét is. A RUAG számára fontos, hogy versenyképességét folyamatosan fenntartsa és fejlessze, amihez a magyarországi beruházás is jelentősen hozzájárul - emelte ki. Nyitrai Zsolt (Fidesz), egri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a hevesi megyeszékhelyen megvalósuló RUAG-beruházás jelentős esemény az egri családok számára, mert ezzel bővülnek a munkalehetőségek a városban. A RUAG jól választott, amikor Eger mellett döntött - hangsúlyozta a képviselő.

Bezárt és 300 dolgozót küldött el az autóbelsőket gyártó Prevent Kft.

2017.03.01.
Az MTI értesülését megerősítve a cégcsoport szerdán annyit közölt: február utolsó napján megszüntette magyarországi termelő tevékenységét a körmendi székhelyű, prémium autómárkák üléshuzatait és belső borításait gyártó társaság. A cég kedden bezárt körmendi, lenti és nagykanizsai üzemeiből összesen több mint 300 dolgozót bocsájtottak el. Az okokról az MTI érdeklődésére a társaság bosnyák és román ügyvezetőjének távolléte miatt későbbre ígértek választ. A cég honlapján található tájékoztatás szerint a több mint 20 éves autóipari tapasztalattal rendelkező Prevent Premium and Interior Kft. a Prevent csoport tagja, telephelyei Magyarország mellett Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Németországban, Ausztriában, Romániában, Oroszországban, Szlovéniában és Brazíliában is megtalálhatóak. Magyarországi üzemeiben minőségi bőr, műbőr és szövetanyagból készítette termékeit, 2014-től repülőgépekbe való kartámlákat is gyártott. Megrendelői között volt az Audi, a BMW, a Daimler, a Nissan, az Opel és a Rolls Royce. A cégcsoport korábban Car-Inside Kft. néven működött Vas és Zala megyében, összesen négy telephelyen. 2012-ben az akkor mintegy 800 dolgozót foglalkoztató cégcsoport Jánosházán és Lentiben szüntette meg a termelést és bocsátott el mintegy 300 dolgozót, de később Lentiben újraindult a termelés. A Prevent Premium and Interior Kft. nyilvános cégadatai szerint a cégcsoport tulajdonosa Ausztriában bejegyzett cég, két magyarországi ügyvezetője pedig bosnyák és román állampolgár. Az utolsó, 2015-re vonatkozó mérlegében közel 20 millió eurós árbevételről és mintegy 1,7 millió eurós mérleg szerinti eredményről adott számot.
Címkék: 

Törik a repülőtéri betont – bővítik a terminált

2017.03.01.
Kevés olyan masszív beton van, mint amit épp most törnek fel a repülőtér 2. Terminál forgalmi előterén, hogy a helyén megépítsék a 220 méter hosszú új mólót. A helyszínen alig két hónapja még repülőgépek közlekedtek, illetve itt állt a 2B alapszintű beszállókapuk csarnoka, amit a köznyelv csak „bádog terminálnak” hívott. Ma viszont, ünnepélyes keretek között avatta fel a munkaterületet az építtető Budapest Airport és a kivitelező KÉSZ Építő Zrt.   A Budapest Airport a B utasmóló terveinek elkészítésével a 6 évvel ezelőtt átadott SkyCourt csarnokot is tervező Tima Zoltán Prima Primissima díjas építészt és a KÖZTI tervező csapatát bízta meg. A funkcionalitás, az utasok kényelme és a legtöbbet nyújtó ár-érték elvek alapján tervezték az épületszárnyat, úgy, hogy megmaradjon a terminál építészeti egysége. Az utasmóló a látszóbeton, acél és üveg kombinációja lesz, stílusjegyei pedig egészségesen ötvözik a SkyCourt és a régebbi 2B Terminál építészeti vonásait. A belső felületek, mint pl. a padlóburkolat, a SkyCourt hangulatát tükrözik, míg a külső alumínium panelek a 2B Terminál homlokzatával harmonizálnak.   Az 50 milliárd forintos BUD 2020 fejlesztési program egyik legfontosabb eleme a B utasmóló, emlékeztetett Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. A beruházás várhatóan a jövő nyár közepére készül el. Így jelentősen több beszállókapu lesz a terminálon; a móló összesen 10 új utashídon keresztül 27 féle (közvetlen utashidas, buszos és gyalogos) beszállítási lehetőséget kínál majd. A Budapest Airport saját tőkéből finanszírozza a beruházást, ezzel jelentős fejlesztést hajt végre a magyar főváros repülőterén, amely Magyarország légi kapuja is egyben. Mindez jól szolgálja a magyar fellendítésének ügyét, tette hozzá Jost Lammers.   - Hisszük, hogy a visszatérés a repülőtérre a SkyCourt megépítése után nem véletlen. A 11 000 m2 szintterületű 2B Terminal utasmóló munkálatait megkezdtük. Szaktudásunkkal és erőforrásainkkal azon leszünk, hogy – amint azt a SkyCourt építése során is tettük - az elvárásoknak mindenben megfelelő, kiváló minőségű épületet adjuk át határidőre, hogy a kivitelezés közben a repülőtér forgalmát ne zavarjuk – jelentette ki Szalados László, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója.

21 százalékkal több új autó kelt el februárban

2017.03.01.
Az egyesület reméli, hogy az elektromos autókra adott kormányzati támogatás a kezdeti nehézségeket követően beindul. Ennek közvetlen hatása inkább 2017 tavaszától fog jelentkezni - tették hozzá. Az MGE szerint folytatódik a magánvásárlók visszatérése, de akik inkább a használtautó-kínálatból elégítik ki igényeiket. Valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része (különösen az egy-három autós céges vásárlások) magánvásárlásnak tekinthető - írták. Februárban 1297 kis haszonjármű kelt el, ami 14,3 százalékkal kevesebb mint egy éve. Sokat javítana a helyzeten, ha a vegyeshasználatú kis haszonjármű ismét visszakerülhetne a palettára. E mellett ez a kategória nagymértékben támogatná a kis-, és középvállalatokat, ami a kormányzat deklarált célja - írták. Autóbuszokból a múlt hónapban 39 kelt el, ami 40 százalékkal kevesebb a tavaly februárinál. A piac igen kis mérete miatt tud jelentős havi eltéréseket mutatni, inkább az a fontos, hogy éves átlagban növekedést legyen, mivel a buszpark nagyon öreg és megújításra szorul - hívták fel a figyelmet. Minimális visszaesés volt a nagy haszonjárműveknél, 414-et adtak el, ami 3,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kedvezőtlen időjárás késlelteti az átadásokat, másrészt egyes nagy flottatulajdonosok némileg növelték a flottacserék idejét - írták. A motorkerékpár-piac továbbra is gyenge 67 eladott darabbal, az értékesítést fokozottabban befolyásolja az időjárás szezonalitása. Az MGE szerint létfontosságú lenne a robogóazonosítás megoldása, a regisztrációs adó kiigazítása a használati jellegű kétkerekűek esetében, valamint a 125 köbcentiméteres robogók "B" kategóriás jogosítvánnyal való vezethetőségével kapcsolatos procedúra könnyítése. Az egyesület ebben az évben összesen 102 ezer új személygépkocsi, 22 ezer kis haszonjármű, 5500 nagy haszonjármű, 2400 motorkerékpár és 500 autóbusz forgalomba helyezésére számít.

Egy ritka faj nyomában: az újautó-vásárlók II.

2017.03.01.
Az autóipar azon kevés iparág közé tartozik, ahol a vásárlási folyamathoz továbbra is személyesen kell ellátogatni egy kereskedésbe. Az vásárlás előtt álló, de végső döntést még nem hozott potenciális ügyfelek gyakran döntenek úgy, hogy több kereskedésben is érdeklődnek a kiválasztott modellek iránt, bízva abban, hogy az autók megtekintése és a szakértő értékesítők tanácsainak hatására sikerül meghozni a döntést.   Épp ezért egy magára valamit adó autószalon nem teheti meg, hogy értékesítői ne legyenek szakértői az általuk értékesítendő modelleknek, valamint hozzáállásuk is ügyfélbarát legyen. Azonban egy jó értékesítő mit sem ér, ha a körülményei nem megfelelőek. Lehet, hogy fél órás előadást tud tartani a legjelentéktelenebb extra használatáról és praktikusságáról, azonban ha ezt nem tudja megmutatni a valóságban (mert nincs megfelelő tesztautó a szalonban), az ügyfelet nem fogja tudni meggyőzni.   Természetesen ez az autóipar jellegéből adódóan kikerülhetetlen probléma, nyilván nem lehet minden modellből legalább 10 verziót bemutató autóként a szalonban pihentetni, azonban az autóiparnak más szempontból is lemaradása van, ha az ügyfél számára biztosított „vásárlási élményt” vizsgáljuk.   Mini tesztpálya Varsóban                                                                    Forrás: Motorsport.com   Az autó bemutatása csak része a meggyőzésnek, az ügyfelek ki akarják próbálni az autót. Ez teljesen rendben van egy hagyományos személyautó esetében, hiszen azok elsőszámú terepe a városi forgalom, ahogy a próbakörök is a szalon körüli utakon szoktak zajlani. Azonban mi a helyzet akkor, ha egy terepjárót szeretne vásárolni az ügyfél, aki ráadásul a terepjáró vásárlók azon kisebbségébe tartozik, akik valóban rendeltetésszerűen, terepen használnák az autót. Nos, ugyanúgy marad számára a közutakon való próbaút, ahol legfeljebb a kátyúk keresésével tesztelheti az autó képességeit.   Tesztvezetés után könnyebb a döntés                                                     Forrás: feedster.com                       Tekintve, hogy a autóipar bizonyos szempontból a jelenlegi gépjármű-technika csúcsteljesítményeit jelenti, kifejezetten meglepő az ICDP kutatóinak megállapítása, mely szerint 2016-ban az új autó szalonok 78%-a a vásárlási folyamat során végig papír alapon intézi az ügylettel kapcsolatos teendőket. Ahogy a cikk első részében is írtuk, a vásárlók prioritási listáján első helyen áll a gyorsaság, állandóan papírokat tölteni pedig a legkevésbé sem időtakarékos. Valamint egészen bizarr élmény, amikor az ember környezettudatossági szempontból egy hibrid vagy elektromos modell vásárlása mellett dönt, de a vásárlási folyamat során egy fél esőerdőnyi papírt használ el a kereskedés.   Az ICDP kutatásából alapvetően az derült ki, hogy a vásárlók 3 területen változtatnának az autóvásárlás folyamatán:   1. Ne kelljen több alkalommal (jellemzően munkaidőben) bemenni a kereskedésbe a vásárlás részleteit pontosítani.   2. Szorosan kapcsolódva az első ponthoz, az egész folyamat legyen XXI. századi, azaz a teendők nagy részét online is lehessen intézni, ne kelljen minden apróságért személyesen bemenni a szalonba. Mindehhez persze megfelelő weboldalakra van szükség, ebből a szempontból pedig számos autómárka komoly lemaradásban van, az online konfigurátor például több magyarországi importőr esetében hiányzik, vagy nem megfelelően működik   3. Legyen lehetőség tesztvezetésre egy olyan modellben, ami legalább többé-kevésbé megegyezik felszereltségében és egyéb jellemzőiben a kiválasztott autóval. Emellett pedig ne csak a típus és felszereltség stimmeljen, hanem – ha csak kis mértékben is – de a használati körülményeket is lehessen szimulálni.   Az autóipar számára más szempontból is sok kihívást tartogat a „digitális kor”, cikkünk következő részében ezeket a kihívásokat fogjuk bemutatni.   A cikk forrása az ICDP „Vásárlók a digitális világban” című kutatása.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója