Halálos baleset az M5-ös autópályán- frissítve!

2017.02.28.
Az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, Kecskemét térségében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. Fotó: police.hu Az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán közlekedett egy BMW 320 típusú személygépjármű február 28-án 3 óra 45 perc körül, amikor a 78-as kilométerszelvénynél eddig tisztázatlan okból a külső szalagkorlátot átszakítva az ott lévő segélyhívónak ütközött, majd a belső sávba sodródott, ahol nekiütközött egy tehergépkocsi. A baleset következtében a személyautót vezető 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egyik utasát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a másik utasa és a tehergépjármű vezetője nem sérült meg. A helyszíni szemle adatai szerint a személygépjárműben utazók nem használták a biztonsági övet, a meghalt férfi és a megsérült nő kizuhantak az autóból. Bács-Kiskun megyében két nappal korábban egy 28 éves férfi vesztette életét közlekedési balesetben, aki szintén elmulasztotta a biztonsági öv használatát. A közúti közlekedési balesetek jelentős része gondatlan magatartásra vezethető vissza. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező, használatával pedig a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek csökkentésében mutatkozik meg. A rendőrség fokozott figyelmet fordít a passzív biztonsági eszközök - vagyis a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer és a bukósisak - előírásszerű használatának ellenőrzésére. Mivel az idei évben Bács-Kiskun megyében a közlekedési balesetek többsége a gyorshajtás miatt következett be, ezért a rendőrök rendszeres sebességméréssel is ellenőrzik a közlekedőket.
Címkék: 

Scania: 250.000 hálózatba kapcsolt jármű

2017.02.28.
„A nehézáru-szállítás világa a fenntartható szállítás irányába mutató gyökeres változás küszöbén áll. A digitalizáció és a hálózatba kapcsolhatóság kulcsfontosságú szerepet játszik majd ennek a változásnak az elősegítésében” – mondta Henrik Henriksson, a Scania elnök-vezérigazgatója. A Scania kidolgozott egy stratégiát, amelynek középpontjában a nagyobb energiahatékonyság, az intelligensebb és biztonságosabb szállítás, valamint az alternatív, megújuló üzemanyagok nagyobb arányú használata áll. Ennek célja pedig az, hogy a Scania a fenntartható szállítási rendszerek irányába mutató változás élén járjon. A változás elősegítésében kulcsfontosságúnak számító tényezők egyike a hálózatba kapcsolhatóság, amelyet a Scania úttörőként széria-felszereléssé tett. Ma már világszerte a Scania több mint 50 000 ügyfele élvezheti negyedmillió járműhöz a flottájuk teljesítményéről szolgáltatott részletes adatok előnyeit. „Árbevételünk egyre nagyobb hányada származik a hálózatba kapcsolhatóságból és más új területekről. Az elmúlt évben azt tapasztaltuk, hogy a bevételünk mintegy 5 százaléka közvetlenül vagy közvetve a hálózatba kapcsolt járművektől függött” – mondta Henriksson. A hálózatba kapcsolhatóság jó lehetőséget kínál a szállítási rendszerben a pazarlás megszüntetésére, valamint a legnagyobb üzemidőt biztosítja. Ez alapvető fontosságú egy olyan iparágban, ahol jelentősen befolyásolhatja egy ügyfél nyereségességét, ha egy tehergépkocsi csak néhány napot tölt állásidővel. A hálózatba kapcsolhatósági szolgáltatások megfelelő kombinációja segít az üzemanyag-költségeket is csökkenteni, amelyek általában a fuvarozóvállalatok kiadásainak egyharmadát is kiteszik. Továbbá egy hálózatba kapcsolt flotta óriási lehetőségeket teremt a folyamatok hatékonyságának fokozására azokban az iparágakban, amelyekben a Scania partnereinek ügyfelei tevékenykednek, mint például az építőipar, a városi közösségi közlekedés és az erdészet. A Scania valós idejű adatokat használ a folyamatok optimalizálásához, és annak meghatározásához, hogy adott ügyfél adott útvonalon hogyan hozhatja ki a legtöbbet minden egyes járművéből. Legyen szó hosszú távú fuvarozásban használt tehergépkocsik üzemidejének maximalizálásáról, egy nagy építkezés logisztikájának kiismeréséről vagy nagyvárosok közösségi közlekedési rendszerének optimalizálásáról, a hálózatba kapcsolhatóság és az adatelemzés segít minden egyes ügyfélnek a lehető legjobb szállítási szolgáltatást nyújtani. A másik gyorsan fejlődő terület az önvezető járművek technológiája, ahol a Scania a kommunikációs technológia egyik óriásával, az Ericsson vállalattal is együttműködik a nehéz-tehergépkocsik közötti vezeték nélküli kommunikáció fejlesztésében. Tovább növeli majd az önvezetés terén kínálkozó lehetőségeket, ha működésbe lép az Ericsson által fejlesztett 5G hálózat. A Scania nemrég elnyert egy projektmegbízást, amelynek keretében megtervezheti a világ első komplett önvezető tehergépkocsi-konvojozási rendszerét Szingapúrban. A tehergépkocsik és az autóbuszok közötti megbízható kommunikáció révén a járművek közötti követési távolság biztonságosan csökkenthető, mérsékelve a légellenállást és az üzemanyag-fogyasztást. A hálózatba kapcsolhatóság továbbá valós idejű információk közlését is lehetővé teszi, amelyek az időjárási viszonyokra, az úton lévő akadályokra és más veszélyforrásokra hívhatják fel a vezető figyelmét. A Scania most továbbfejleszti a hatékonyságot fokozó szolgáltatásait a nyílt platformú, nem védjegyzett „Egy Scania” rendszerrel, amely a Scania, illetve más partnerek meglévő és jövőbeli szolgáltatásainak biztosít megfelelő környezetet. Ez széles körű hozzáférési felületet biztosít az összes jelenleg elérhető és jövőben megjelenő szolgáltatáshoz tetszés szerint mobil vagy helyhez kötött eszközökön.  

Időjárás: tomboló szél nehezíti a közlekedést

2017.02.28.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: kezdetben a Dunántúl északnyugati felében, majd - az ország délkeleti harmadának kivételével - a többi országrészben is egyre gyakrabban lehetnek 60-80 kilométer/órás széllökések. A délelőtti, késő délelőtti órákban síkvidéken elsősorban Győr-Moson-Sopron megye tágabb környezetében nem zárható ki egy-egy 90 kilométer/óra feletti széllökés. Emiatt Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Budapestre és Pest, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.     Azt írták: délutántól az éjféli órákig ismételt egyre inkább a Dunántúl északnyugati harmadában fordulhatnak elő viharos (55-70 kilométer/óra körüli) széllökések. Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb hőmérséklet 14-19 Celsius-fok között várható. Késő estére 7-12 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben nem várható csapadék, de estétől előbb a Kisalföldön, éjszaka pedig már másutt is egyre többfelé elered az eső.

SEAT: a márka víziója az autóvezetés jövőjére

2017.02.28.
A valós idejű forgalmi előrejelzése, az útvonalra vonatkozó olyan ajánlások, mint éttermek, boltok, szolgáltatások, és a vezető programjától, elfoglaltságától függő javaslatok csupán néhányat jelentenek azon újdonságok közül, amelyeket a SEAT a Mobil Világkongresszuson bemutatott. A standra látogatók mobil telefonjaik konfigurálása után beülhetnek a SEAT szimulátorába és megtapasztalhatják, hogy milyen lesz a gépkocsivezetés a jövőben. A szimulátorra felszereltek egy előrejelző asszisztenst, ami a gépkocsivezetőknek segít optimalizálni idejüket, "kitalálja" igényeiket, és automatikusan megoldásokat kínál a konkrét helyzettől függően, még mielőtt a vezető vagy a felhasználók beülnének autójukba. Az autóipar  három jövőbeni trendje az elektromos autóra váltás, az önvezető gépkocsi, és az összekapcsolt gépkocsi lesznek, melyek közül  a SEAT elkötelezett az összekapcsolhatóság mellett, annak érdekében, hogy a jövőbeni nagy kihívásokra adandó válaszok terén megfelelő módon tudja pozícionálnia magát. A SEAT a gépkocsik összekapcsolhatósága terén vezető céggé kíván válni, és ennek elérésére a márka  digitális ökorendszert hoz létre a felhasználói egyéni élmény személyre szabása és erősítése érdekében.   „A SEAT célja, hogy előre lépjen és vezetővé váljék azon technológiák területén, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a felhasználóknak könnyű, az összekapcsolhatóságot magában foglaló és egyénre szabható élményt kínáljunk. Olyan technológiákra gondolok, mint amelyeket ma bemutattunk, és amelyeket várhatóan 2018-2019-től kezdve beépítünk autóinkba”- jelentette be Luca di Meo. Az elnök által bemutatott, kérésre lekérhető funkciókra vonatkozó újdonságok között megtalálható az előrejelző navigáció kiterjesztett koncepciója. Ez a valós idejű navigációval összehasonlítva a közlekedési dugókat már akkor előrejelzi, amikor azok még ki sem alakultak, és alternatív útvonalakat javasol. „Életünkből átlagban 2,5 évet töltünk a gépkocsi volánja mögött, és csúcsforgalomban a vezetési idő Barcelonában akár 50 %-kal is megnövekedhet. Az előrejelző navigáció megoldhatja ezt a problémát, de a jelenlegi navigációs rendszerek erre még nem képesek” mondja Luca di Meo. A vállalat által kifejlesztés alatt álló rendszerek  valós időben fogják összevetni a forgalmi adatokat olyan tényezőkkel,  mint az iskolák kezdési és zárási időpontjai, vagy a forgalmi helyzet egy-egy nagyobb esemény megrendezése esetén, vagy akár az időjárási viszonyok szerint előre jelzett forgalom. Metropolis:   a Lab Barcelona, Pier01-ben  Az egyik új  terület, ahol a SEAT a mobilitás területén kutatásokat folytat, a SEAT által működtetett Metropolis: Lab Barcelona, a Volkswagen-csoport hatodik nemzetközi kutatási központja, ami a meglévő öt korábbi IT labort követi Wolfsburg, Berlin, München és San Francisco után. Amint az Luca di Meo bejelentette, a laboratórium április 1-től működik. „A Metropolis: Lab Barcelona a Pier01- ben helyezkedik el, a barcelonai Tech City központjában, ez számunkra ideális helyszín, mivel a város innovatív vállalkozási ökorendszere mellé tesz bennünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy  megerősítsük együttműködési partnerségünket Barcelona városával” hangsúlyozta a SEAT elnöke. Az első év folyamán 23 szakember fog itt dolgozni, beleértve a mérnököket, fejlesztőket és adat-specialistákat. A gépkocsikból, a „Barcelona, mint Okos Város” programból és a gyalogos forgalomból kinyert adatokat felhasználva fognak a mobilitási szolgáltatásokhoz kapcsolódó szoftvereket és algoritmusokat kifejleszteni. Ezek  célja, hogy a városi környezetben könnyebb, biztonságosabb és hatékonyabb kapcsolatot teremtsenek az emberek és a gépkocsik között. A Metropolis: Lab Barcelona  csapatát  az elkövetkező években kibővítik egészen addig, hogy elérjék az 50 magasan képzett profi szakemberből álló állomány szintjét.  A Metropolis: Lab Barcelona szakértői azt a  SEAT flottát is használni fogják, amelyet a cég most „vet be”  Barcelonában az alkalmazottak számára létrehozott gépkocsi-megosztó pilot projektének beindításával. A flotta 10 e-Mii autóból áll,  ez a SEAT által a Mobil Világkongresszuson bemutatott elektromos hajtású gépkocsi prototípus után gyártott autókat jelenti. „A standunkon bemutatott gépkocsi lehetővé tesz számunkra, hogy teszteljük az elektromos gépkocsi technológiáját a megosztott használatú gépkocsik esetén. Ez nem azt jelenti, hogy ez lesz a mi első elektromos autónk, de ez ideális gépkocsi a barcelonai tesztek lebonyolítására”- hangsúlyozta  Luca di Meo.

A sebességimádó nő bukja a jogosítványát

2017.02.28.
A magyar határ közelében, Nezsiderben él az a burgenlandi hölgy, aki férfias vezetési stílusa miatt a jogosítványával fizethet. Az orf.at beszámolója szerint a hölgy igencsak rátaposott a gázpedálra az S31-es gyorsforgalmi úton. Kocsijának sebességmérője egészen 193-ig ment fel, amikor villant a radar lézere. A 63 kilométeres sebességtúllépést Ausztriában sem díjazzák. Tetemes pénzbüntetésre számíthat, s egy időre jogosítványának is bucsut inthet. Az orf.at nem tér ki arra, hogy a sebességimádó hölgy milyen típusú autóval követte el a gyorshajtást, így aztán arra sem derült fény, mekkora erőforrás volt az autóban. A sebességből ítélve volt lóerő bőven a motorjában.  

Tűzoltóhalál: társukat nem tudták megmenteni

2017.02.28.
Az összetört autóból társai vágták ki a tűzoltót. A tűzoltók mások életét mentik, ezúttal azonban saját társukét nem tudták. Az ausztriai Abstetten közelében a B1-es úton hétfőn reggel fának csapódott egy autó. A sofőrt társai szabadították ki a roncsból, a kiérkező mentők azonban már csak a férfi halálát tudták megállapítani. A tűzoltókat szörnyen megviselte társuk halála, pszichológusok vették kezelésbe őket - írja az esetrők beszámoló orf.at A rendőrség vizsgálja, hogy miért tért le az útról a kocsi, amely végül egy fának csapódva állt meg.  Ezúttal társuk mentésére vonultak - hiába. Fotók: orf.at - tullni tűzoltóság
Címkék: 

Mesél a szakértő – Eső után köpönyeg

2017.02.27.
Még karácsony előtt jött egy hívás a céghez, hogy át szeretnék vizsgáltatni velünk nemrég megvásárolt Hyundai i30-as autójukat. Az ünnepek előtt már nem volt időnk a vizsgálatra, de azt mondták ráér, így csak az újév első napjaiban került sor az átvizsgálásra. Fedett hely Mielőtt ügynökös munkára gondolnának, a fedett hely azért kellett, mert a csikorgó mínuszokban nagyon kellemetlen autót vizsgálni, és ha az ügyfél autója mozgásképes, érdemes beállni vele egy olyan műhelybe, ahol van csápos emelő is. Nagyon szép állapotban van, de a külső nem minden Így is lett, egy szép péntek délutánon találkoztunk az autó tulajdonosával. Ő kezdetben elmondta, hogy minden nagyon szép és jó az autóval, csak ezekben a nagy hidegekben nagyon nehezen indul, az első ütemek ráadásul furcsa hangot is adnak. Ez tényleg is így volt, átvizsgáláskor a motor látható elemei,a felfüggesztés és a karosszéria majdhogynem kifogástalan állapotban voltak. A jó meleg műhelyben a diagnosztikai lekérdezéssel kezdtük a dolgot. Egy törölhető légzsákhiba mellett olyat láttunk, amit eddig soha. A műszerfali izzítógyertya ellenőrző lámpa hibáját mutatta ki a rendszer. Beszálltam az autóba, levettem a gyújtást. (A diagnosztikai lekérdezés alatt a kocsikat gyújtáson kell hagyni.) Visszatettem és kerestem a szememmel az izzítás visszajelző piktogramot, amit tényleg nem láttam sehol. Ezt a jelet kerestük a műszerfalon Ekkor még egyáltalán nem volt gyanús a műszerfal, csak azzal voltam elfoglalva, hogy kellene megjelennie a jelnek. Összeszedtem, amit eddig tudtunk és a legjobb következtetésem az volt, hogy minden valószínűséggel eladás előtt a meghibásodott izzítógyertyákra figyelmeztető jelzést egyszerűen lekötötték a műszerfalról, tehát – bár kimutatni nem tudom – jó esély van rá, hogy egy, vagy több izzítógyertya nem működik, ez egyben magyarázatot adott a nehézkes hidegindításra is. A második menet Az autót az ügyfél szervizbe vitte, ahol az izzítórelétől indulva megpróbálták kimérni a hiba helyét. (Attól, hogy nincs izzítás még nem biztos, hogy a gyertya hibásodott meg, lehet, hogy az egész kivezérlés ment tönkre.) Kiderítették, hogy a négyből három izzítógyertya zárlatos, rossz. Ezért úgy döntöttek, hogy mindet kicserélik, de a meglepetések még csak ezután következtek. Az első és a második hengerhez tartozó gyertyák – ahogyan az sok esetben előfordul – nem voltak megmozdíthatók, hanem a tekerés hatására eltörtek. Igen, a beletörött izzítógyertya klasszikus esete fordult elő. Részlet a diagnosztikai jegyzőkönyvből Két ünnep között megjelent BMW átvizsgálás esettanulmányomban már részben érintettük a témát. Sok hozzászólás érkezett a Facebook-on, hogy menjek melegebb éghajlatra, ne riogassam már 200 ezer forintos javítással azokat, akinek meghibásodott az izzítógyertyája, mert 4-5 ezer forintért van gyertya, régi ki, új be és készen van a mutatvány. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találunk egy olyan autót, ami sajnos minket igazol majd. Az i30-asból ugyanis nem fognak csak úgy kijönni a gyertyák, muszáj lesz a hengerfej levétele mellett javítani a hibát, annak összes járulékos költségével együtt. Nem kötöttek le semmit a műszerfalból Említettem már, arra gyanakodtam, hogy az eladó a hibát eltusolja, valahogyan megoldotta, hogy a kocsi műszerfalán ne égjen a hibajelző lámpa. De nem, vessünk egy pillantást a műszerfalra! Megvan a hiba? Nem? Nézd meg még egyszer! Most sem? Nem baj, nekünk sem tűnt fel elsőre, de segítek: ez egy benzinmotoros i30-as műszerfala. Ez pedig egy dízelmotoros i30-as műszerfala Ha valakinek nem lenne eléggé szembetűnő a különbség, akkor elárulom. A benzinmotorok fordulatszámmérő órájának skálázása szélesebb, mint a dízeleké, egyszerűen azért, mert azok „többet forognak”. A dízelekhez tartozó órák 5-6 ezres fordulatig vannak skálázva, a benzineseké pedig 7-8 ezerig. Ezen kívül a piros zóna, azaz, ahová már nem szabad felpörgetni a motort szintén eltér, dízeleknél 4-4,5 ezer, benzineseknél 6-7 ezer között kezdődik. Tehát nem manipulálták a műszeregységet, hanem egyszerűen kicserélték azt. Mivel dízelest nem tudtak szerezni, hát maradt a benzines változat. A dolog persze további kérdéseket vet fel. A diagnosztikai lekérdezés nem hozott eredmény annak tekintetében, hogy a leolvasott 98.485 km-es futásteljesítmény valós-e. De ha láthatóan nem a gyári műszeregység van a kocsiban, akkor mi a garancia a kijelzett futásteljesítményre? Minden esetre bizakodásra adhat okot, hogy a korábbi tulaj márkakereskedésben vette a használt autót, ahol a szervízelését is végezték. Az adás-vételkor átadták a szerelési karton másolatát is, amin - amennyiben hihetünk neki- a közel 5 év alatt elvégzett összes javítás szerepelt. Eszerint a műszercsoport cserét közel 2 éve végezték el, garanciális javításként. Tehát nyoma volt a beavatkozásnak, de, hogy dízel helyett, miért került benzines típusokhoz való alkatrész az autóba, az rejtély maradt. Nem lett volna mindegy Ha a vásárlás előtt nézeti át a kocsit az ügyfél biztos, hogy egy csomó kellemetlenségtől megkímélte volna magát. Azt persze nem tudjuk, hogy hogyan került bele új műszeregység és főleg nem, hogy mikor. De ha a bele való műszerfal lett volna a kocsiban, akkor talán már jóval előbb fény derül az izzítógyertyák meghibásodására és talán ki sem alakul a most százezres nagyságrendű költséggel fenyegető probléma.

Már kapható a Nissan Leaf Black Edition

2017.02.27.
  Két hónappal a limitált szériás különleges kiadás leleplezése után a Nissan magyarországi központja bejelentette a Leaf Black Edition specifikációit, illetve listaárát. A különleges villanyautó februártól kezdve a készlet erejéig megrendelhető kereken 11 millió forintos listaáron.  A már meglévő Acenta felszereltségére épülő Nissan Leaf Black Edition a legújabb technológiákkal van ellátva, alapfelszereltségként tartalmazza a korszerű NissanConnect EV telematikai rendszer legújabb változatát. Az első 15 magyarországi vásárló WiFi hotszpottal kapja majd az autót, így a Leafben ülve bármikor tud kapcsolódni az internethez.     A Leaf Black Edition felszereltsége:   LED-es fényszórók Fekete színű 16”-os könnyűfém keréktárcsák Sötétített ablaküvegek Fekete külső tükörborítások Fekete tetőspoiler 360 fokos parkolókamera Különleges szőnyegek, kék varrással

Vezeték nélküli internet lesz a Fordokban

2017.02.27.
A Ford együttműködik a Vodafone vállalattal, hogy az új FordPass Connect beépített modemen és WiFi-hotspoton keresztül 4G LTE kapcsolatot biztosíthasson a járművek számára Európában. A külső antennával működő WiFi-hotspot egyszerre akár 10 eszköz kiszolgálására is képes. A gyors adatátvitel segítségével az utasok akadálytalanul használhatják az internetet. A beépített WiFi-hotspot szolgáltatásainak kihasználásához a 2018-as Ford modellekben meg kell lennie a megfelelő hardvernek, és vezeték nélküli előfizetésre is szükség lesz. Az adatforgalom és a szolgáltatások nem mindenütt elérhetők, és a vezeték nélküli előfizetés feltételeitől függően változhatnak. Az üzenet- és adatszolgáltatás díjköteles lehet. A technológia bizonyos Ford modellekben lesz elérhető, először Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A FordPass Connect modem és a FordPass alkalmazás segítségével az autósok gyakorlatilag a világ bármelyik pontján tartózkodva nyithatják-zárhatják járművük ajtaját, ellenőrizhetik az üzemanyag- és olajszintjét, abroncsnyomását, akkumulátorának töltöttségét, kilométer-számlálóját, sőt azt is tudják, ha megszólal a riasztó, emellett pedig megjeleníthetik egy térképen az autójuk pillanatnyi tartózkodási helyét. A Live Traffic szolgáltatás valós idejű forgalmi információi révén elkerülhetők a forgalmi dugók. A Ford a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatta be az új FordPass Connect technológiát. A Ford a Vodafone globális előfizetői moduljának (SIM) és a Dolgok Internete (Io T) platform használatával magasabb szintű biztonsági, vagyonvédelmi, diagnosztikai és szórakoztató szolgáltatásokat biztosít majd autóiban az egész kontinensen, megfelelve az új, szigorú EU-szabályozásnak. Az eCall szolgáltatás egy baleset után automatikusan vészhelyzeti segélyhívást indít, közölve a mentőszolgálattal a baleset pontos helyszínét – függetlenül attól, hogy a vezető eszméleténél van-e, vagy sem.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója